Kategória: Egyéb

Pár héttel ezelőtt jelentette be a kedves vezető, hogy beadta a vakcinát az infláció ellen, amit régebben megígért, és – tette hozzá diadalittasan – az injekció íme, hatásos. Nem lett az, mert nincsen vakcina, vagy, ha van, az ilyen összedobott kínai lötty, mint amiket jó pénzért a járvány idején szokott fogadni a reptéren harsonaszóra, hogy azzal kezeljék a nyugdíjasokat, akik ennek megfelelően hullottak is, mint a legyek. Ha már itt tartunk, arra is emlékezhetünk, hogy a Fidesz-mantra szerint az egész világ csodájára járt a magyar járványkezelésnek, amelynek eredményeképpen lakosságarányosan nálunk haltak meg a legtöbben szinte.

A Fidesz azonban rámutatott, hogy az a közel ötvenezer ember, aki meghalt, nem is olyan sok, és képesek voltak ennek is örülni, sőt, diadalként beállítani a tragédiát. Arról már nem is beszélve, hányan gazdagodtak meg villámgyorsan a járványmutyin, de, mivel Magyarországon élünk – és halunk -, már ezt is mindenki elfeledte az ennél is aktuálisabb ganyéságok miatt. Ezek úgy rétegződnek egymásra, mint a guano, keményen és vastagon. Ugyanígy az infláció is pusztít. De, hogy ebbe mennyien halnak bele, az nem számszerűsíthető, a mindennapos nyomort is elfedik a győzelmi jelentések és a pápa látogatása.

Számok vannak. Tiszta, világos és kegyetlen számok, amelyek azt mutatják, hogy ma Magyarországon háromszor akkora az infláció, mint az EU-ban, és még a háborúban álló ukrajnai inflációnál is magasabb. De nem is olyan rég erre is volt bicskanyitogató magyarázat, miszerint az ukránoknak könnyű, nekik nincs a szomszédjukban háború, míg nekünk viszont igen. Őket nem sújtják a szankciók, de bennünket nagyon, és így tovább a teljes képtelenségig, amit bízvást nevezhetünk tébolydának, de már megszoktuk. Ennek az egyik eleme volt Orbán kijelentése az infláció elleni vakcináról, ami azonban nincsen.

Tíz év elcseszett gazdaságpolitikája van, aminek egyenes következménye a mostani állapot, és ezen hangzatos szavak nem segítenek, de lassan már a jóisten sem. Nagy valószínűséggel azonban, ha a Fidesz esetleg tudna – nem tud -, akkor sem akarna tenni ellene, hiszen a világbajnok áfából ömlik a pénz a költségvetésbe, ahol ezzel tömködik az uniós pénzek elmaradása okozta lyukakat, a maradékot pedig ellopják. Ami minálunk folyik, az tényleg egyedi sajátosság, s hogy ezt az ellenzék elkezdte orbáni inflációnak nevezni, az nem humoros, hanem ez a kőkemény magyar igazság. Bele is döglünk.

Az viszont már a kabaré kategóriája, hogy a DK a Magyar Hungarikum Bizottsághoz fordul, hogy az orbáni inflációt nyilvánítsák hungarikummá, mint nemrég a lángost, és persze nem fogják. A DK csak fel akarja hívni magára a figyelmet, mert voltaképp tehetetlen. Annyi maradt neki – akárcsak a többi ellenzéki pártnak -, hogy ilyenekkel mutasson rá a magyar tragédiára, de annyi is, hogy voltaképp senki nem figyel rájuk a saját közönségükön kívül. Maximum a Fidesz sajtóosztálya, amely olyan éber, mint egy sarokban szimatoló patkány, és elő is rántja a készletből a kis paneljét, hogy aztán a médiabirodalma ezt harsogja kifulladásig.

A reakciójuk a DK viccelődésére pedig a következő, amit képesek voltak vasárnap ránk zúdítani: „Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc háborúpártiak, támogatták a szankciók bevezetését. Ha nem lenne háború és nem lennének szankciók, az infláció rögtön a felére esne vissza”. – No most, erre semmit nem lehet mondani, erre az ember csak eltátja a száját, mert vannak helyzetek, amikor már beszélni sem érdemes. Az egyik hazudik, mint a vízfolyás, a másik kínjában szórakozik, és ez teszi ki a nyomorult éltünket, ami ebben a formában már rohadtul unalmas bír lenni. De ezt dobta a gép, ezt dobattuk vele.

Egy libsi külföldi (sorosista biztosan, de most a nevére és a beosztására nem emlékszem, de mindegy is) ránk csodálkozott a napokban, a NER-re, mint sajátos képződményre, amely azt a csodát produkálja, hogy az ötven százalékhoz közelítő élelmiszer-infláció ellenére Orbán még mindig hatalmon van. Náluk ez nem történhetne meg – mondta ez a jámbor alak -, amiből is látszik, senki nem érti, mi folyik ebben az országban, de a legszebb az egészben, maguk a magyarok sem, csak megadóan élnek a képtelenségben. És halnak is. Álmaikban pedig megjelenik olykor, hogy miben reménykedtek a rendszerváltáskor, és ami nincs, de soha nem is lesz már.

Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy nagyerekek, képzeljétek, milyen jó is lesz nekünk de nagyon, mer kérdeszhetünk az Ormány miniszteres bácsitól. De senkise tutta, ki is az az Ormány miniszteres bácsi, ezér elmagyarázta, hogy ő szok a tévébe meg a rédióba beszélni mindig, meg ő gondolkodik felőlünk mindig, hogy nekünk jó legyen nagyon, meg neki a baráttya a képviselő bácsi, aki szok jönni hozzánk, és labdát hoz. Meg a papbácsi is a baráttya neki, aki szintén jár hozzánk sokat, de ő nem hoz labdát. Ő semmit se szok hozni, de azért gyakorta itt van velünk. Aszonta az Ibojnéni tehát, hogy kihirdették az újságba, hogy lesz majd a gyereknapon Ormányinfó plussz, és ott lehet kérdezni az Ormány miniszteres bácsitól.

Nagyerekek, monta az Ibojnéni a tennap, akkor majd holnap egy pappiron hozzuk el a kérdéseket, amit az Ormány miniszteres bácsinak föl akarunk tenni, asztán közössen elkülgyük neki, hogy a tévébe a gyereknapon válaszoljon nekünk, és akkor mijen jó is lesz nagyon, amikor együtt örülünk, hogy válaszol nekünk. Nagyerekek, monta az Ibojnéni, az a feladat, hogy otthon mindenki az anyujával meg az apujával beszéjje meghogy mit akar kérdezni az Ormány miniszteres bácsitól, azt irjuk le közössen egy pappirra, és hozzuk el neki az oviba. Amikor jött értem az anyu az oviba, montam nekihogy lesz az Ormányinfó plussz, amire kérdéseket kell küldeni, de nem értette, kinek vagy minek az Ormánya lehet ez.

Montam neki, hogyhát az Ormány miniszteres bácsi fog nekünk a gyereknapon a tévébe válaszolni, és akkor az anyunak leesett, és nevetett, ahogy mentünk haza, de mintha szomorú is lett volna a szeme neki nevetés közben, és aszt mondta, nem biztos, hogy meg kellene mondani eszt az apunak, mert még lehet, hogy bajj lesz. De azér megmontuk. Az apu sóhajtott nagyot, hogy asztaku, de az anyu monta nekihogy ne a gyerek előtt, erre kiment a konyhába, hogy ne előttem, és nem is halottam, hogy micsinál a konyhába. Úgy döntött az anyu, hogy mi nem kérdezünk inkább semmit az Ormány miniszteres bácsitól, de amikor reggel indultunk az oviba, az apu a zsebembe dugott egy pappirt, hogy mi eszt kérdezzük majd.

Csillogott az Ibojnéni szeme nagyon, ahogyan megérkesztünk az oviba, hogy na, máma külgyük el a kérdéseket az Ormány miniszeteres bácsinak, a dadus is állt az ajtóba, hogy na, milyen kérdések születtek, amiket elküldünk, de senki nem tolongott, senkinek az apuja meg az anyuja nem írt kérdéseket, csak a Pityu jelentkezett, hogy ő elmongya a kérdést beszédbe, szóba, és az Ibojnéni monta neki, hogy mongyad Pityu. És akkor a Pityu előadta, hogy nem szok e az Ormány miniszeteres bácsi hasra esni sokszor a hasával, hogy az nem huzza le-e őt, de az Ibojnéni feje lila lett, hogy micsoda egy dolog ez, és a dadus nevetett az ajtóba, meg mind az összes gyerekek is azon, hogy lehuzza a hasa az Ormánybácsit.

A Kisböske is bátor lett, hogy mindenki nevetett, ő meg megkérdeszte, hogy mennyi csokit eszik az Ormány miniszteres bácsi, hogy ekkora a hasa neki, hogy lehuzza a földre őtet, de ez se nagyon tetszett az Ibojnéninek, mer mostmeg ződ lett a feje neki, és nekilátott kapkodni a levegő után. A gyerekek meg még jobban nevettek, és ekkor gondoltam, hogy na, segittek én ezen az Ibojnénin, és adok neki egy rendes kérdést, amit az apu írt és amit el is küldhetünk, majd, de amikor a kezébe vette és ránézett, ahogyan olvasni kezdte, fölsikoltott, meg rángatózni kezdett a szeme neki, hogy a dadus leültette egy székre, és elvette tőle az apu pappirját, hogy mi van abban ojan összesős valami.

Elkeszte olvasni a dadus a pappirt hangossan, és lassan, mert nem bírta a nevetéstől, amit az apu írt, de azér szavanként kiderült, hogy aszt írta az apu az Ormány miniszteres bácsinak, hogy „Kedves Ormány bácsi, miért nem takarodsz el a picsába”. Eszt olvasta a dadus és nevetett, az Ibojnéninek habzott a szája, ahogy ismételte, hogy takarodsz, picsába, a gyerekek elkezdték kórusba mondani, hogy picsába, picsába, és ekkor akadt fönn az Ibojnéni szeme teljessen, hogy a dadus nekiállt pofozgatni őtet, nehogy nagyobb bajj legyen, a gyerekek rohangátak, hogy a picsába, picsába, még a Kisböske is örült, pedig ő sose szok, és ekkor gondoltam megint azt, hogy na, vára dömperemmegyek.

Az a kérdés, a készenléti rendőrség mit tesz majd vasárnap, amikor épp anyák napján csupa fehérbe öltözött nők (anyák, nagyanyák, lányok) vonulnak a várba tiltakozva az ellen, hogy a gyerekeiket verik és könnygázazzák. Hogy a nőknek is kijár-e a hasonló bánásmód, vagy azért ők fölemelhetik a szavukat a rezsim ellen, amely mindent ledarál és tönkre tesz, ami a családdal kapcsolatos, hiába pucolta annak idején Novák kijelölt álelnök seggtörlővel az ablakot, mint a nagy, magyar anya. Talán épp a családok évében.

További bizonytalanság az elkövetkezendőkben, hogyha – mint a felhívásban is olvashatni – fehérbe öltözött férfiak is támogatják az anyák ügyét, őket külön kiemelve a sorból meg lehet-e agyalni, vagy, ha úgy fordul, mindenkit lehet ütni válogatás nélkül, ha már a gyerekeket is. Számos példa van a jelenkorból is, amikor nők tüntettek a diktatúra ellen, most a tavaszon Iránban és Erdogan birodalmában is, mindkét országban megkapták a magukét a demonstrálók, mert nem igazán szokták az ellenség nemét nézni a rendrakók.

Mint a legutóbb történtekből is látszik, utólag meg kell indokolni – ma még -, ha valakit a rendőrség lefúj, megver vagy másképp gondoskodik róla, ilyenkor veszik elő a rendőrök elleni erőszak vádját. Bevett dolog ez, utána pedig lehet ordibálni a csürhéről, aki magából kivetkezett. Most is ez történik, már megszülettek a feljelentések a bántalmazott készenlétisekről, majd arra leszünk kíváncsiak, hogyan adják elő vasárnap, hogy az ötven kilós nagyi vagy feleség a fehér ruhájában a kigyúrt rendőrt terrorizálta.

Bár ilyet is ki lehet találni. Illetve van az a szint, amikor már indoklás sem kell a rendőrattakhoz. Viszont, ha a dúvadakban az eddig föl nem merült, hogy akár az ő gyerekük is a tüntetők között lehet vagy lehetne, ha egy nőt kell megütni, az sem lesz visszatartó erő, hogy a saját anyukája is ugyanúgy tiltakozhatna. Az ellenség az ellenség, mégis kíváncsiak leszünk, mi lesz a vasárnapi demonstráció vége, mert ilyen eddig nem volt, ez egy új szint, új mélység és kilátástalanság, ahová országunk jutott. Illetve Orbán hatalomféltése.

Amúgy látjuk a Fidesz reakcióit is szinte, amikor majd a baloldal (libsik, Soros, Gyurcsány gusztus szerint) saját aljas céljai elérésére már a nőket sem rest felhasználni, a saját anyjukat, feleségüket küldik csatába maguk helyett. Mindemellett érdekes és tanulságos lesz majd látni ezen a napon, hogy miként szólal meg a hatalom az anyákról és az anyaság intézményéről, mit hazudozik össze párhuzamosan azzal, hogy épp az anyák tüntetnek ellene, s mit szól majd a két családvédő vezéranya – Novák és Varga – ehhez az egészhez.

Varga tegnap is arról hadovált a Fidesz nácikonferenciáján, hogy megvédi a családokat és a gyerekeket, mint ahogyan a fehérbe öltözöttek is ezt fogják tenni. Ezen a ponton tehát Vargának meg kellene hasonlania, de ő nem az a meghasonlós fajta. Ez okozza majd, legyen bármi is a történés a várban vasárnap, hogy a készenlétis rendőrségen túl megmutatkozik majd a NER tömény hazugsága, s ha másra nem is lesz jó ez a demonstráció, erre legalább alkalmas lesz. Viszont ne várjuk, hogy ezek elszégyellik magukat.

A demonstráció szervezői azokat várják fehérben tiltakozni, akik úgy érzik, nem jó ebben az országban nőnek lenni, nem jó gyereket nevelni, és a gyereknek nem jó itt felnőni sem. Nem kevesebb ez visszafogottsága ellenére, mint a mai Magyarországon való élet lehetetlenségének felmutatása, ilyképp, bár lehet, halkabb lesz, mint a diákok szava, de mélyről jövőbb és elkeseredettebb. Azonban nagy valószínűséggel itt minálunk tanulni kell a gandhiságot, mint a tiltakozás új módját, és nem is biztos, hogy sikerül.

Mert a tüntető diákok is baloldali huligánok lettek, a fehér ruhás nőkből is képesek boszorkányokat faragni, bemutatva, hogy igazából ezek nem is anyák, nem is magyarok, legjobb esetben is megtévesztett tömeg, akik képtelenek felfogni azt a sok áldozatot és jót, amit a rendszer és személyesen Orbán Viktor tesz értük. S ha már itt tartunk, arra is kíváncsiak vagyunk, milyen megható képpel és szöveggel jelentkezik majd épp ezen a napon a kedves vezető, mitől kell majd azt éreznünk, hogy le kell hánynunk a képernyőt. Meglátjuk.

Varga Judit üzent Brüsszelnek, miszerint várja a pénzt. Ilyen egyszerűen, kertelés nélkül, hogy teljesítette, amit ígért, ide a pénzt, ám a szövegben nem szerepelt a „mert akkor” kitekerem a nyakad, lelőlek vagy szétverem a fejedet, mert Varga Judit nincsen abban a helyzetben, hogy pattogjon. Ezt csak a birkáknak mutatja, közben azonban szűköl, és legfőképpen hülyeségeket beszél. A parlament elfogadta ugyan azt az „igazságügyi törvénycsomagot”, amit az EU (Brüsszel) követelt tőle, de az a sajátos helyzet állott elő, hogy ez édeskevés. Ez a teljesíteni kért huszonhét követelményből csupán négy.

Vera Jourova, az EB alelnöke el is magyarázta a pénzváró pózba belemerevedett Vargának, hogy nincsen részletfizetés, nincsen gyere cipó, hamm, bekaplak. Az nem úgy megy, üzente ez a Jourova, hogy csak egy kicsit vagyok jó, és tartom a markomat, mert ez a négy vállalás az igazságszolgáltatásról szólt, a többi huszonhárom meg a jogállamról, amiből nem teljesült semmi, azaz Varga felszólítása, hogy ide a lóvét, kicsit korai. Olyan a magatartása ennek a Vargának, mint amikor úrfikoromban a nagyobb fiúk elibém álltak a felszólítással, hogy adhatol ám két forintot, különben. De ott sem volt különben.

Csak a követelőzés. De lezárva ezt a jourovás fejezetet, az alelnök arról is tudósította a mi Vargánkat, hogyha teljesülnének a jogállami feltételek, arra az EB-nek pozitív értékelést kell adni, sőt, továbbá a tagállamoknak is el kell fogadni, ami hónapokba kerül, ha lesz ilyen egyáltalán. Mert kiindulva onnan, hogy Varga nem érti a jogállam fogalmát, tehát a küzdelem kilátástalan, azt is hozzá tehetjük, hogy azok teljesítése úgy nagyjából a NER fundamentumának lebontását jelentené, tehát ezek soha nem fognak teljesülni, következésképp a büdös életben nem jön az a pénz, hiába minden cirkusz.

Tudja azonban ezt maga Varga is, ezért húzta elő egyszerre az aduászt, ami valamely nemzetközi összeesküvésről szól szenvedő hazánk ellen. „A kormány megdöntésére törő nemzetközi érdekek”-ről beszélt jó miniszterasszony, idekeverve az oroszbarátság vádját, ami azt mutatja, immár nem elég a boszorkányüldözési, a jogállam nem értési, itt már halmozódnak a bűnök, viszont ezeket szokás szerint megint az ellenzékre keni. És ez a mozdulat az, amellyel azt a bűnt is eltolja magától, hogy miatta – és a Fidesz miatt – nem jönnek azok a nyüves pénzek, holott erről szó sincs.

Tegnap megint meghosszabbították a háborús veszélyhelyzetet, ami azért érdekes, mert voltaképp ilyen nincsen, viszont úgy sikerül megint kitolni a rendeleti kormányzás határidejét, hogy eddig is immár 2547 napja teszik ezt mindenféle jogcímeken. Ez a szemszögünkből azért érdekes most csupán, mert azt mutatja, lehet itt az ellenzékre kenni az összes szart, a NER-ben történtekért kizárólag a Fidesz, sőt, egyszemélyben Orbán Viktor a felelős Varga Judittal az oldalán. Így azért is, hogy nem jönnek – és nem is fognak érkezni – azok a nyüves és olyannyira áhított pénzek. A taktika tehát nem működik. Stratégia meg nincs.

„Várjuk, hogy Brüsszel kifizesse a Magyarországnak járó uniós forrásokat” – írta a Facebook-oldalára ez a Varga, mellékelve hozzá egy, a Karmelita erkélyén készült decens fotót, de a fentiekből kitetszik, azt aztán várhatja. Ott dülleszkedhet az erkélyen míg a világ, s még két nap. Itt tartunk a kavarásban, és az is látszott már tegnap, mi lesz az elkövetkező napokban a Fidesz kommunikációjának vezérfonala, mégpedig az, hogy ők mindent teljesítettek (nem), s ha nem jön a pénz, az valami libsi ármány miatt történik. Ők ennél többet tenni már nem tudnak, mert eltakarodni vagy a NER-t lebontani viszont nem akarnak, vagy akarják.

Ilyen elnyújtott üvöltések vannak, és szokás szerint Deutsch Tamás ült fel elsőként a vonatra, és bár a saját érdekében ne tette volna. Üzent a drága, mégpedig ezt: „Te Gyurcsány, a guruló kampánydollárok a baloldalnak, az OK, az EU-s pénzek a magyaroknak meg megakadályozandó?” – No most, sejtjük, mit akart mondani a költő, csak nem sikerült, illetve jobb helyeken ilyenekre szokták mondani, én is kérek abból, amit ő szívott. Deutsch azonban csak kiteljesítette a Varga által felütött nívót, így áll előttünk az egész szerencsétlen, ámde aljas bagázs. Adhatol ám két forintot – erre futja nekik.

A soknevű (Szalay-Bobrovniczky) honvédő miniszter tegnap megmagyarázta, miért rúgatta ki Novák álelnökkel a vezérkari főnököt, és bemutatta a friss húst is, aki jobb a réginél. Elöljáróban előhozzuk, már az is nehezen érthető, miért ez a soknevű lett a honvédő miniszter kies hazánkban, igaz, ahol korábban egy Hende is betölthette ezt a posztot a gukkerjával, ott már minden mindegy. A soknevűnek valami nagyot kellett mondani. Nemcsak azért, hogy a kirúgást megmagyarázza, hanem azért is, hogy az egyre militánsabbá váló Fidesznek (Orbánnak) is értelmet adjon, tehát előhúzott egy aduászt.

„Háború van, és a nulladik harcászati szintről hadműveleti szintre lépünk.” Adta elő a soknevű, a célt elérve azzal, ha mondjuk özv. Kiss Benedekné lennénk a sparhelt mellett otthonkában és kendővel a fejünkön, akkor ezt meghallva nekilátnánk vetni a keresztet, és sóhajtozva hívnánk édes Jézusunkat, hogy ’segíjjen nagy nyomorúságunkban. Nem vagyunk özv. Kiss Benedekné, és még sparheltünk sincsen, ezért elgondolkozunk ezen a hadművelet dolgon. Ez nem tréfadolog, a hadművelet az konkrét harcászati tevékenység, a csapatok ütközeteinek, harcainak, csapásainak összessége, amit meghatározott területen hajtanak végre.

Innen nézvést – mert máshonnan nem lehet – háborúban állás, konkrét harc az ellenség ellen, trombitaszó meg ágyúdörej. Föltehető volna az a kérdés, a soknevű miniszter mi az anyám valagának dobálózik olyan szavakkal, amelyeknek jelentését valószínűleg nem ismeri, amelyek azonban alkalmasak arra, hogy félelmet keltsenek a gyalogos népekben, mint amilyennek Kiss Benedeknét is tételezzük számtalan társával együtt. Ugyanitt persze az iránt is érdeklődhetnénk, a soknevű ember egyáltalán hogyan töltheti be ezt a posztot, mert az, hogy valakinek a felmenői huszárok meg alispánok voltak, még nem teszi alkalmassá őt magát.

Mint kitetszik, nem is az, a katonaságból ilyen szavakat ismer, illetve a dzsentri cirkuszt, amikor parádés kocsissal lehet menni katonalovakat látogatni. Hogy ne legyen túl nagy a félreértés, nem ő az egyetlen Orbán kormányában, aki nem ért ahhoz, amit csinálnia kellene, viszont a hangosabbak közé tartozik, és a kor is kedvez neki. Egy küldetése van, a fasiszta Fidesz militáns vonalát vigye nagy harsogva, és erre alkalmas is, sőt arra is, hogy aki a vezérkarban ennek a csinnbummcirkusznak nem felel meg, azt elküldi, és olyanokat tesz a helyükre, akik alkalmasabbak az értelmetlen rongyrázásra, és a hülyeséget nem kérdőjelezik meg.

Az új vezérkari főnök is előadta a belépőjét, és kiderült, hogy egészen különös ideákkal rendelkezik az ő fejében. Elég csak arra utalnunk, hogy székfoglalójában „szittya, rugalmas” haderőt, akar, és ím, ebből a két jelzőből is kitetszik, hol tartanak az ideák a XXI. században. A nyereg alatt puhított húsnál valahol. Különös gőzök ezek, amelyekből képtelenek kikeveredni, de, ha egy dzsentriivadék a honvédelmi miniszter, akkor úgy nagyon másra nem is lehet számítani. Hadműveleti szint meg szittya rugalmasság, menekül előlünk a világ minden hadserege, még szerencse, hogy nem nekik kell megvédeni a hazát alkalmasint.

Arra ott van a NATO, de az olyan már, mint az EU, csak nyűg a NER-nek mindenféle klubbéli szabályokkal, ami alól oly jó kibújni. Mindamellett nem árt, ha tudjuk, hogy a bátor százharmincvalamennyik épp most hosszabbítják meg a háborús vész-, vagy veszélyhelyzetet, amit józan ésszel nehéz felfogni, illetve ésszerű indokot találni hozzá a rendeleti kormányzás kényelmén és gyönyörein kívül, de az ilyen hadműveleti szintes gőzös kijelentések alkalmasnak tűnnek rá, viszont egyáltalán nem azok. Max özv. Kiss Benedekné számára, aki, mint megmutattuk, ilyeneket hallván földöntúli hatalmakhoz fordul segítségért.

A részünkről viszont rohadtul unjuk ezt az értelmetlen cirkuszt. Mert ahogyan az egész magyar társadalomban egyre inkább elhatalmasodik a fogak csattogtatása, akképp a magyar hadseregben is, mert az új főnök a szittyaságon kívül még olyan igényel is fellép a magyar honvédőkkel szemben, hogy legyenek ők „nemzeti elkötelezettséggel bíró harcosok”, és ím, újra itt áll előttünk ez a nemzeti maszlag, de most már militáns masnival átkötve. A következő feladat ez lesz a sorban, hogy megfelelő ellenséget is kell találni a világverő seregünknek, csak az nehéz feladat lesz.

Arra intenénk azonban az új főnököt, vigyázzon, hogy véletlenül se legyen pocakos, amit a legfőbb hadúr rühell, és mindezeket így egymás mellé pakolva meg kell állapítanunk, hogy bohócok ezek, de a rosszabbik fajtából. Sőt, végezetül az a kérdés is feltehető volna, hogy ez a megközelítés mit mutat, hogy Gyurcsány akarja-e a magyar fiúkat és apákat háborúba küldeni, vagy ezek, hogy ez a vadkakas mentalitás is a békeóbégatás része-e, vagy ez valami más. Maguk sem tudják valószínűsíthetően, így ránézésre egyetlen cél van, hogy ütni lehessen a harci dobokat, mégpedig kifulladásig, míg el nem fehérül a száj is. Addig.

Szabadulóbulit tartott Budaházy Gy., a nemzet dédelgetett terroristája május elsején, a valaha volt munka ünnepét használva fel erre. A nemzeti oldal közös győzelmének nevezte, hogy Novák álelnök megkegyelmezett neki, valószínűleg felsőbb utasításra. Hogy Budaházy mit gondol, az az ő nyomora, a nemzeti oldalé viszont az, hogy a tudósítások szerint csókolgatták és ölelgették a rajongói, így egyben minősítve is a nemzeti oldalt. Az eddig a narratívában a Fideszé volt, vagy maga a Fidesz volt az, ilyképp kiderült, amit amúgy is tudtunk, hogy egy brancs ez, bármennyire is próbálják tagadni.

Eddig nem tudtuk, hogy Budaházynak rajongói volnának, vagy ha nem voltak, most már lettek, bár nem világos, mit ünnepelnek benne, hacsak nem az erőszakot. Savas bácsik, esernyős-kardos matrónák idolja lehet ő, akit Novák álelnök a szerencsétlen Ferencre hivatkozva engedett szabadon, meg sem engedve a szerencsétlen pápának, hogy tiltakozzon ellene vagy kikérje magának. A világ józanabb fele egyébként úgy értékelte a Szentatya látogatását, ahogy magunk is láttuk, hogy ez nem volt egyéb, mint Orbán hatalmi legitimációja és pár szavazat begyűjtése, mert a kampány örök és soha véget nem érő.

Budaházynak ezt a csűrdöngölést jelentette a munka valaha volt ünnepe, ami dátumot és napot mindenki világlátása és gusztusa szerint értelmezett az úr 2023. évében, Gyurcsány például úgy, hogy Orbán elvette a munka becsületét, ami azt tételezi, hogy valaha volt ilyenje neki. Idealista álláspont, de nem szállunk vitába vele, mert nem olyan időket élünk. Csak elképzeljük ezt az időt a múltnak megfelelően, hogy vonultak volna a dolgozók az emelvényen kalapjaikkal integető nagyjaink előtt, a sok kínai, thai, és más vendégmunkások, hogy nagyjaink ott hasonlottak volna meg kalappal a kézben a lufik alatt.

De ez egyáltalán nem biztos. Ők lehet, hogy épp ezt akarják, ha akarnak egyáltalán valamit a lopáson kívül, amire újabb bizonyság, hogy Ferenc látogatása és a majális takarásában elindult Mészáros gigabankja, amit évtizedes, sziszifuszi munkával rakott össze neki a NER élcsapata. Valahol ez is munka, ők tehát ünnepelhettek volna, mégsem tették, mert drága nekik a virsli. Május elseje egyébként annak is a boldogsága volna, hogy csatlakoztunk az EU-hoz, de az akkori eufóriát mára a protkók csattogtatása váltotta fel. Már a pénz sem jön, mert ezt is elcseszték, és az ilyen Budaházy-féle nemzeti vonal menekülne is belőle.

Az EU-ban túl világos van, nem való az a nemzetieknek. A csatlakozás évfordulója ilyképp és ezért mintha nem is lett volna, kivéve a Momentumot. Ők egy EU-s zászlót tűztek ki a karmelitai kordonra bevéve és meghódítva azt, és még csak könnygázt sem kaptak a képükbe, tehát boldogok is lehettek volna, bár nem tudható, azok is voltak-e. Hadházy képviselő egyébként, aki a kordon elleni küzdelem vezéralakja, az ünnepi napokat arra használta fel, hogy számos építkezést felkeresve dokumentálta, azoknál nincsen kordon, azaz, a Karmelitánál sem kellene, és mégis van. Más lehet az ok, vonta le a következtetést.

A kérdés most már csak az, kinek és mit szeretne bizonyítani a nyilvánvalóval, mert nekünk nem szükséges, azoknak meg tök mindegy. Ők azt zárnak le, amit csak akarnak, mint ahogyan az elhíresült lombkoronasétány megálmodója is, Nyírmártonfalva polgármestere, aki az immár Európa-hírű műalkotáshoz tiltotta meg a bejárást azt híve, így majd nem röhögnek rajta, pedig fognak. Vagy ha nem, akkor az elborzadás miatt, bár már azon is túl vagyunk, illetve azok, akik egyáltalán hallottak róla. Nincsenek túl sokan, mert a NER tömegbázisához csak szűrt információk juthatnak el a sikerekről és pátoszokról.

Ilyen volt az is, hogy Novák álelnök sós stánglit sütött a pápának útravalóul saját kezűleg. Azzal a kézzel, amellyel annak idején seggtörlővel pucolt ablakot, ilyképp mindkét színdarab azt volt hivatott bizonyítani, hogy ő még mindig a nép egyszerű gyermeke. Gyalázatos színjáték ez, mint ma már ez egész életünk, ahol mindenki azzal foglalkozik, régen minden mennyivel jobb volt. És itt a kádári felvonulásokra emlékeznek, virslire meg sörre, a ’táncköszöncse dalra és az akkori hazugságokra. S hogy azt szebbnek látják, mint a mát, mindent el is mond a jelenről. Hogy egy Budaházyt ölelgetnek, az indokolja a kép sötétségét.

Kovács Ferenc üveges szemekkel ült a kocsmában, nézte a légyszaros ablakot, és melenkolikusan gondolt vissza arra az időre, amikor még Feri bátyám volt. Nem volt olyan rég, bő másfél esztendeje, amikor ugyanitt ücsörgött egy októberi napon Vele, s amikor Ő mondta egyenesen neki azokat a szavakat, amitől akkor sztárrá lett, s ami után azonban lassan a falu práiája is. Úgy emlékezett a bársonyos kappanhangra, mintha ma hallotta volna, a fülében csengett még, s éppen azért, mert milliószor nézte, hallgatta újra az egészet.

Azt mondta neki akkor Ő, hogy „Van egy nyugdíjprémium, amit fognak kapni, Feri bátyám. Novemberben egy nyolcvanast, és a következő évben pedig február közepén szerintem meg fog kapni egyhavit. Még azért küzdenem kell kicsit, mert ne kétheti legyen, hanem egyhavi, de rajta vagyunk a szeren. Ott loholok a pénzügyminiszter nyakán.” Kovács Ferenc pedig megkapta a nyolcvanat, és olyan szép volt a világ, mintha az Isten csak rá tekintett volna minduntalan, és a nap is csak az ő egén szórta volna áldásait.

Mert mindenki megkapta akkor a nyolcvanat, az összes cimbora az ivóban, és Kovács Ferencre úgy néztek akkor, mint a jó hír hozójára, aki kapcsolatban van Vele, aki gondoskodik mindahányukról szerető és jóságos apaként, hogy teljen levesre meg kenyérre, és fröccsre, hogy csinálhassanak ricsajt. Mert jött a nyolcvan meg aztán az egyhavi, mert ezek szerint Ő jól loholt a pénzügyminiszter nyakán, úgy éltek ők akkor itt a kocsmában, mint akik sose halnak meg, gyöngyözött a pára a förccsöspohár oldalán, szép volt a világ.

Nem is volt kérdés aztán ezután, kire szavaznak, amikor szavazni kellett, mint jó katonák, igaz a kultúr’ máskor nyitva nem volt, de azon a vasárnapon igen, és plébános uruk is olyan szépen mondta mind a többieknek is, hogy kire kell a voks, ugye tudják, különben visszajön a patás, akinek a nevét se mondjuk ki inkább, aki nem adott nyolcvanat, viszont a migráncsok barátja, és kilöveti az emberek szemét, sőt, a nemzetére tör. Rend szerint le is zajlott minden, volt egy kis krumpli is ajándokul előtte, s bár a falut fölverte a gaz, de kicsire nem adunk.

Amikor aztán eljött az április, és győzött megint Ő, de nagyon, elfogyott a nyolcvan is, meg a plusz nem fél, hanem egyhavi, a falu fölött megjelent a borulat. Először bezárt a bolt, aztán a posta, a busz ritkábban járt, minden elkezdett drágulni, de nagyon, s bár tudták, hogy mindezt az okozza, akinek a nevét se lehet kimondani, az elhibázott szankciók meg az ukránok, de egyre kevésbé volt ez vigasz, igaz, a remény még megmaradt. Jenő volt a jani az ivóban, akinek a londoni fia befizetett ilyen telefonra, aminek képe is van, és azon nézték a világot.

Minden napra üzent nekik valamit Ő, szépet okosat és bíztatót, látták Őt harcba indulni majd győztesen térni meg, de június táján, amikor a pénzecske emléke is kezdett halványulni, és úgy kellett kicentizni a fröccsre valót, hogy csináljanak ricsajt, egyre többször emlékeztek meg úgy az elveszett Paradicsomról, hogy újra meg újra megnézték a jelenetet, ahol Ő a Kovács Ferencnek Feri bátyámként beígéri a nyolcvanat meg az egyhavit, ha sikerül neki azzal a pénzügyminiszterrel kiegyezni a népéért. És egyre többször néztek furán Kovács Ferencre.

Az ezt követő télen már fáztak is egy kicsit, és unták a farhátat is, amit az asszonyok eléjük adtak, a fröccs se volt olyan finom, meg egyre kevesebb lett, és ekkor kezdték a legyek is összeszarni az ablakokat, mint akik ugyanúgy kiábrándultak a világból, mint az emberek. Ők pedig nézték a Jenő csodatelefonját a napi üzenetekkel, aztán újra a Feri bátyámos jelenetet kifulladásig, de, míg régebben megéljenezték Kovács Ferencet, mint akinek köze lett volna a nyolcvanhoz meg az egyhavihoz, ma már egyre furábban pislogtak rá.

S míg a Feri bátyám névnek, amit Tőle kapott akárha keresztség, volt valami jó zamata a kocsmában, így másfél év múltán keserűség vegyült bele. Mintha Kovács Ferenc tettestárs lett volna abban, hogy megállt az idő a faluban, sőt, visszafelé haladt, mintha ő is tehetett volna arról, hogy a diadalmi jelentéseket senki nem érezte a bőrén, sőt, egészen mást érzett, mert tudjuk, milyen az, amikor elfogy a fröccs, mert az asszony nem ad rá vagy keveset, ettől olyan nyúlósan szomorú lesz a világ, hogy alig is lehet elviselni a nyomását.

Tudni lehetett, hogy egyszer baj lesz, de, hogy mekkora és milyen, azt nem igazán. Csak benne volt a levegőben a történés szaga és vibrálása. Vasárnap aztán, amikor a pápa miséje után Ő újra üzent a Jenő telefonján, és azt üzente, hogy „Imádkozzunk magyar hazánkért, hogy a feltámadott Megváltó öröme adjon nekünk megújulást és jövőbe vetett reménységet!”, s ahogyan a Jenő ezt felolvasta a most már minden mindegy lemondó indulatával nézett mindenki Kovács Ferencre vészjóslóan Feri bátyámnak nevezve őt.

A kocsma minden keserűsége benne volt abban, ahogyan Kovács Ferencet térdre kényszerítették, mondták neki, hogy Ő üzeni, bazd meg, a cimborád, Feri bátyám, azaz, térdre imához. Így Kovács Ferenc letérdelt az ivó mocskos kövére, és ordították neki, hogy imádkozzon, de nem tudott, ilyesmit ő nem ismert, soha nem is érdekelte, s ahogyan könnyező szemein át nézte a többieket, akik vicsorogtak, a zsíros fülével hallgatta az indulatokat, azon gondolkozott, mi történik, miért történik és ki az oka. De még ekkor sem jött rá.

Ferenc látogatása kampányszempontból voltaképp már tegnap délelőtt elérte a csúcspontját, amikor Orbán elkészíttette a családi fotót. Minden, ami azután történt, már csak járulékos elem, cafrang, amit e kép miatt el kell viselni. Ez az a kép, ami minden pénzt megért, ez az, amivel Orbán immár évtizedes keresztény óbégatása beteljesült. Innen már nincs feljebb, pedig ez nagyon mélyen van. Ferencet nem értjük, a Vatikánt igen. Ez a látogatás az, amely egy rezsimet legitimál, hiába próbál más üzeneteket belecsempészni, azzal, hogy idejött, Orbán és a NER fogja lett.

Ferenc, bár egyrészről államfő, mint a Vatikán első számú irányítója, másrészről legfőbb egyházi méltóság, és hiába próbál tetteiben és elhallgatott üzeneteiben névadójához (a madarakkal társalkodóhoz) hasonlítani, és annak értékrendjét közvetíteni, a fényképezőgépek csattogása elnyomja ezt a hangot, és távoztával más nem marad, mint az, hogy lám, áldását adta arra, ami Magyarországon folyik, tehát folytathatják. Orbánnak édes mindegy, mit akar üzenni a pápa, hogyan hajtogatja monomániásan a ferenci tanításokat, ezzel a családi képpel elérte, amit akart, így voltaképp Ferencet is beállíthatja a bábjai közé.

Alkalom adtán majd elő is veszi, mondhatja újra, ember, most jövök a templomból, vagy gyakorlatiasabban indokot talál arra, miért szórja százmilliárdszám az adófizetők pénzét a papokra. Ferenc látogatása minderre pecsétet rak, voltaképp a keresztény Magyarország – ami csak papíron és az ábrándokban létezik – illúziója nyert igazolást, és Ferenc, ha a képek tanúsága szerint nem is felhőtlen örömmel és boldogan, de eljátssza az Orbán által rá osztott szerepet. Voltaképp legalizálja a tébolyt, mert bár nem tudja, már a családi fotó közzététele kapcsán is, és vele takarózva Orbán belerúg egy társadalmi rétegbe.

„A család az család” – ezzel a felirattal tette ki a Facebookra a fotót, amelyen népes famíliája szerepel a pápával egy képen, kivétel a hadvezér fia. A szlogent is ellopta, hiszen ezt a szivárványcsaládok érdekében kifejtett kampányban kezdték használni „az apa férfi, az anya nő” alaptörvényi kirekesztés ellenében. Orbán pedig a pápát használta fedezékül aljasságához, aki erről nagy valószínűséggel mit sem tudott, s ha később mégis elmagyarázták neki, már tehetetlen. Belesétált a csapdába, amit Orbán állított neki, s lehet, akad majd olyan rajongó, aki emiatt zseninek nevezi, de jobb, ha az ocsmány jelzőnél maradunk.

A „Család az család” kampány elindítója is hiába mondja már, amit mond: „Gúnyt űzött a gyerekeinkből, akiknek mi jelentjük a családot és a biztonságot. Gúnyt űzött azokból az emberekből, cégekből, nagykövetségekből, akik az elmúlt években kiálltak mellettünk és megmutatták, hogy a család az család. Gúnyt űzött Ferenc pápából, aki azt remélem soha nem járulna hozzá egy olyan fotó elkészítéséhez, aminek célja, hogy magyar családok ellen hangoljanak.” Igaza van, de tehetetlen, mint ahogyan nem tud tenni már Ferenc sem, hogy Orbán visszaélt a nevével, a hitével és az arcával.

Mint ahogyan a Fidesz csürhe Nováktól Bayerig, Nagy Csótánytól Budaházyig (aki szintén megereszt egy imát, hogy állítólag neki köszönheti a szabadulását, holott rossebeket), szóval a Fidesz csürhe egyetlen célja ezzel az egész három napos cirkusszal, hogy Magyarország képébe köpjön Ferenc mögé bújva, s ahogyan a szivárványcsaládok megalázódnak általa, ugyanígy járnak a menekültek, a szegények és a hajléktalanok. Nekik is egészen más a sorsuk, mint amiről Ferenc beszél, így voltaképp a Fidesz és Orbán mindenkiből gúnyt űz, miközben készülnek a képek a pápa oldalán. Gyalázatos ez a cirkusz, de nem is várhattunk mást.

Petri Györggyel (Apokrif) mondom el a képről és a többiről az egészet: „Zakatol a szentcsalád
Isten tömi Máriát,/ József nem tud elaludni,/ keres valami piát./ Nem lel, felkel. Pizsamára
húz fel inget és gatyát,/ lemegy a Háromkirályba,/ hogy egy fröccsöt legalább—/ —„Megint Isten?”/ —„Az hát, megint.”/ Sóhajt, nagyot húz és legyint:/ —„Különben, múltkor kivertem a huppot./ Ha az orrom elött dugtok!/ —de így megmondtam a Marinak,/ legalább tartsad a pofád,/ úgyis szól, mint a földrengés/ mindig az a rohadt ágy,/ közben – de komolyan! – ne halljak/ több ha-ha-ha-halleluját!” – Ez így delikát.

Bayer (No.5) bocsánatot kért Ferenc pápától, amiért őt évekkel ezelőtt „demens vénembernek” nevezte, illetve „alkalmatlannak” a posztja betöltésére. S ha ez nem áll fenn, akkor nemes egyszerűséggel „gazember” volt a titulus, ami Bayer (No.5) szájából Ferencről elhangzott. Ehhez képest most a békemenetes csürhéjét hívta pápanézőbe a Kossuth térre, és maga is az elsők közt lesz a sorban, aki tülekedni fog az áldásért. Ott fognak lihegni Nagy Csótány Ferenccel legelől, gyönyörű lesz. Innen is kitetszik, Bayer (No.5) régebbi kijelentései a pápáról késztetik arra az embert, hogy elgondolkodjon az alany színeváltozásán.

A gyökeres fordulaton, a köpönyeg másik oldalán, mert ismerve Bayert (No.5), az életútját és világának változásait, illetve azt a ganyét, ahová mára odaért, a legkevesebb az, hogy feltűnő ez az átalakulás, ahogyan képen köpi saját múltbéli magát a jelenben várható előnyökért. Ez, és nem David Pressmann nagykövet utasítása – mint Bayer (No.5) tételezi -, hogy a világ elé kell tárnunk a jobb élet reményében létrejövő metamorfózist. Bayer (No.5) akkora embernek képzeli magát, mint aki annyit ér, hogy egy amerikai nagykövet ad utasítást arra, hogy róla írjon az ember, holott csak az önszorgalom az ok. A jelenségek vizsgálata.

Én Pressmann nagykövetet nem ismerem, soha nem is láttam, nekem egy kurva szót nem szólt, hogy Bayerrel (No.5) foglalkozzam. Egyszerűen, mint Fidesz (gerinctelen) jelenség ad okot arra, hogy megmutassam az olvasónak, milyen ne legyen, ha van benne morális tartás. Másfelől az is érdekes, hogy Bayer (No.5) el sem tudja képzelni, hogy valaki nem parancsra ír, ezek szerint őt valaki vagy szóval vagy pénzzel unszolja, így az, amit régebben mondott Ferencről egy fizetett hirdetés volt, amit a pártja adott fel. Ebből fakadóan, amit most előad, az sem önszántából születik, hanem parancsra. De nézzük a sztorit.

A Hír Tv-ben vallott Bayer (No.5) az ő megvilágosodásáról, magyarázta el, hogy ma miért gondol gyökeresen mást, hogy úgy ne mondjuk, homlokegyenest ellenkezőt Ferencről, mint akkor, amikor elküldte őt az anyukájába. Akkor még evangélikus volt, adta elő mentségéül, sőt, azt is, hogy mint ilyen, szinte történelmi szükségszerűség volt a kurvaanyázás, amiről így ő személy szerint szinte nem is tehet, mert az akkori hite kényszerítette erre. Itt látunk egy kis öngólt, mert más evangélikusok, akik nem Orbán seggéből nézik a világot, nem küldték el Ferencet melegebb éghajlatra, csakis ő, s éppen azért, mert az igazi szellemi atyját bántotta.

Ez a szellemi atya, az igazi Bayer (No.5) számára pedig nem más, mint maga Orbán, ő úgy fütyöl, amilyen szelek fújnak atyja alfeléből. Akkor olyanok, most másfélék, tehát nem kellene ebbe belekeverni az Istent, mert még megharagszik, és ki tudja, mit csinál. A sztori azonban ennél sokkal érdekesebb, mert megtudjuk, ami eddig titokban volt, hogy az istentelenül evangélikus Bayer (No.5) azóta „katolizált” (saját szavaival), bérmálkozott is, sőt, bérmakeresztapja nem más volt, mint maga Semjén fővadász, és ez azért már delikát, több okból is. Az első az időtényező és a tanfolyam.

A bérmálkozás (megerősítés) az nem úgy van, hogy gyere cipó, hamm, bekaplak, hanem évekig tartó hitoktatás után kapható vagy nyerhető el, tehát kíváncsiak lennénk arra, járt-e Bayer (No.5) neki megfelelő hittanra, eligazodik-e a katolikus dogmatikában, liturgiában, egyebekben, vagy felmentést kapott a tanfolyam alól, mert akkor nem ér. Ha Bayer (No.5) csak úgy kiváltságosan kapta meg ezt a szentséget, akkor azzal kitörölheti az arschát, csak névleg lett katolikus, ilyen díszpéldány, akinek az igazi hithez köze nincsen. Igaz, előtte evangélikusként sem volt sok. Ez az egész csak színjáték és cifra nyomorúság.

Azt sem tudjuk, mert nem látjuk nyomát, hogy Semjén fővadász, mint bérmakeresztapa ellátja-e az ebből fakadó reá háruló kötelességeket, mert ebben a szerepben felelősséget kellene vállalnia a bérmálkozóért, azaz Bayerért (No.5), de ez egyáltalán nem látszik. Hősünk ugyanis ugyanolyan dúvad, mint a szentség előtt. Arra is kíváncsiak volnánk, mit adott Semjén fővadász bérmaajándokul a kis keresztfiának, én annak idején (boldogult úrfikoromban) az enyémtől egy szovjet gyártmányú karórát – talán Vosztok -, de nem is ez a lényeg. Lehet, hogy csak egy szarvaspörköltet ettek ugorkával, vagy ilyesmi.

A megvilágosodás oka és indoka a titok – illetve nem is egészen az -, amikor abban a műsorban, ahol Bayer (No.5) a megtérését előadta, a volt munkásőr és szovjetimádó haverjai (bencsikek és társaik) szintén kifejtették, ma már másképpen látják a pápát, akit, mielőtt Magyarországra jött emelve Orbán birodalmának fényét, ők is mindenféle rohadéknak kiáltottak ki. A pápa ezeknek erre való, hogy a jelenléte legalizálja az aljasságukat, és a jelek szerint Bayer (No.5) még arra is képes volt, a színjátékot odáig vigye, hogy emiatt névleg még bérmálkozik is. Mert mondom, nem járta, mert nem járhatta be az ehhez szükséges utat.

Semjén pedig, a főkeresztény ehhez asszisztál. Röhej, és undorító, amit ezek a hittel előadnak, váltogatják a köpönyegüket, mert Bayert (No.5) akkor, amikor az igazi szellemi atyja, azaz Orbán még térdrecsuhásozott, nem hallottuk arról mesélni, hogy ő evangélikus volna, ehhez képest pedig most már megtért katolikus. De nem is ez a vándorcirkusz az igaz probléma, mert ezek ilyenek. Az igazi baj, hogy a talpasok, akiknek ez az egész színjáték szól, tátott szájjal figyelnek, és, holott semmit sem értenek az egészből, mégis tapsolnak az előadásnak, ahogyan idoljaik a pénzért eladják a lelküket. Feltéve, ha van nekik ilyenjük.

Novák Sándor-palota kegyelmet adott Budaházy Györgynek, az indoklás szerint azért, mert jön a pápa. Budaházy a magyar szélsőjobb ikonikus alakja, a bíróság terrorizmus, testi sértés, kényszerítés vádjával ítélte először tizenhárom, most márciusban hat évre, amit Novák Sándor-palota most nagy kegyesen megszüntetett. Budaházy „közéleti” tevékenysége letartóztatása előtt megfelelt az SA német birodalmi ügyködésének, amolyan verőlegények voltak ők a Hunnia mozgalommal, amelynek – hogy el ne feledjük – más tagjait is szabadon engedte most Orbán Viktor bábja.

Éppen ezért, amikor azt a kérdést tennénk fel, Novák Sándor-palota honnan merítette az ihletet a szabadon bocsátáshoz, ne olyan jelenetet képzeljünk, mint a Brian életében, mikor is a ’lómai prókurátor a röhögő népet kérdezi, kit bocsásson szabadon. Mivel tudjuk, hogy Novák Sándor-palota saját hatáskörben még a seggét sem törölheti ki, nem kétséges, honnan érkezett az ukáz, amelynek nyomán Budaházy szabadulhatott. És nem a gesztus miatt, hanem azért, mert tudjuk, személyében mit képvisel, újabb bizonyságot kaptunk a NER jellegéről, amely a fasizmusban fetrengve enged szabadon egy neonácit.

Egyetlen kérdésünk van ezen a ponton, a miért, ám ez a hatalom sötét bugyrai felé visz, el egészen Orbán ocsmány játékaihoz, de ezt konstatálva annyit azért megjegyzünk, nem kellett volna belekeverni szegény Ferencet, mert Novák Sándor-palota indoklásul amúgy teljesen értehetetlen gesztusára azt adta elő, a mi kis magyar neonácink azért szabadulhatott Sándor-palotai kegyelemmel, mert a szentatya romlott hazánkba érkezik. Ez csak az indok, az ok teljesen más lehet, mégpedig az, hogy közelednek megint a választások, és kell egy fix pont, egy alak, aki Kubatov kopaszai mellett elvégzi a mocskos munkát.

Nem véletlenül fogadták a szabadulás hírét oly kitörő örömmel Orbán másodkézből kitartott lapjai a prostisrácoktól a mandinerig (jellegükre való utalásképpen kisbetűvel), és nem véletlenül üdvözölte a magyar neonáci (Mi Hazánk) párt prominense, Novák Előd kijelentve azt, hogy Budaházy – és tettestársai – nem terroristák, hanem a 2006-os hatalom, azaz Gyurcsányék terrorja ellen harcoló antiterroristák. Innen nézve tehát nem lehet kétséges, mire kellenek a mostani hatalomnak. Az már csak hab a tortán, hogy homofóbok és rasszisták, ez pedig olyan elegy, ami Orbán szívének nagyon kedves ezekben az időkben.

Orbán azonban most is a függöny mögül nézi a történéseket, s ha majd Budaházyék újra elkezdenek úgy tevékenykedni, mint akkor, amikor terrorizmus miatt letartóztatták őket, majd széttárja a karjait, hogy neki ehhez az egészhez semmi köze. Pedig az ilyen gesztusoknak ára van, s ha már a Brian életét emlegettük, mint korunkat leképező filmet, ide kell sorolnunk A tanút is, és annak tételmondatát, hogy egyszer majd kérünk magától valamit, Pelikán. Erre rezonál egyébként Budaházy hittevése is, aki szabadulásakor nem egyebet jelentett ki, mint: alig várja, hogy a hazáját szolgálhassa, a kérdés csak az, hogy mi módon.

Nem lehet kétséges. A szélsőjobb, ami a NER szerves része, a Fidesz előrenyújtott keze Mi Hazánkostól, Hunniástól együtt, csűrdöngölt a szabaduláskor, lovon hozták ki Budaházyt a börtönből, aki elordította magát, szabadság, akárha valamely William Wallace a Rettenthetetlenben, és elporzott interjút adni Orbán lapjainak. Okádni való színjáték volt, de sokkal többet nem is várhatunk vagy várhattunk tőlük, amikor visszakapták molotov-koktélos, kommunistaverő hősüket, ami viszont üzenet az országnak, milyen értékek vagy értéktelenségek és aljasságok mentén működik Orbán hatalma.

Kell egy megbízható és mindenre képes bajtárs a militáns, irredenta, soviniszta, homofób csapatba, aki a szabadságáért cserébe elvégzi a Fidesznek büdös mocskos munkát. Ezt kérik majd tőle egyszer, de voltaképp kérni sem kell már, hiszen maga az alany jelentette ki, azaz Budaházy, hogy „hatalmas súlya van a nemzeti összefogásnak”, és ez az a duma, amiről tegnap értekeztem az Alapjogokért Központ főigazgatójának delirálása kapcsán. És ím, újra előttünk áll A tanú igazsága, miszerint „A gombócot is megzabálta, a bort is megitta, ki se végzik, dohányt is kap, egy brancs maguk, ne is tagadja”. És ez egyáltalán nem vicces.