Kategória: Egyéb

Nem hinnénk, hogy Varga Judit hazudik, mert ismerjük a jámbor természetét, dekázótudományát plusz muzikalitását, és egy futballista, pláne prímás akkor sem hazudik, ha épp miniszter. A nemzeti szaporodás üteméről értekezett a nagyságos asszony elalélva a NER ebbéli teljesítményétől, lányaink és asszonyaink termékenységétől, akárha mindahányan második Aureliano Buendia (plusz Petra Cotes) hálószobájából léptek volna elő. Akinek annyit matatnak a bugyogójában, mint a NER teszi azt szüntelen a mi lányainkkal és asszonyainkkal, mást nem is tehet, mint reggeltől estig szül, vasár-, és ünnepnapokon is minduntalan.

Varga Judit tehát összegzett, elővette az előző kettő készségéhez adandó matematikai zsenijét is, megvillantotta mintegy mit tanult a számológép golyóit tologatva, és kijelentette, soha annyi magyar gyerek nem született, mint tavaly. Érthető, hiszen abban az évben még Novák, kijelölt államfő gondozta a családokat minálunk, lelkének összes éjfekete pátoszát feléjük sugározta, ebből fakadóan a lányok, asszonyok szültek doszt. Ez idáig annyira gyönyörű, mint az elmúlt száz év legsikeresebb tíz esztendeje, amely Orbán nagy fejedelem második és végzetes országlásához köthető, amit most nyögünk okádva.

No most viszont, amennyire sikeres volt Orbán nagy fejedelem említett uralma, annyira szültek rengeteget a magyar lányok és asszonyok. Mert nem kell messzire menni az időben visszafelé, elég az eltelt tizenkettőt megelőző elmúlt nyolcig, amelyben a mumus, minden Fidesz bajok okozója és maga a ludvérc (meg minden) állt országunk élén liberális módszerekkel, amiről jobb már nem is beszélni. No de, még a KSH is azt mutatja nekünk, de Varga Juditnak is, hogy azokban a vészterhes időkben is, nem egy évben több gyerek született, mint amit most Varga Judit rekordként ünnepel.

Hogy is lehet ez a skandalum, ez az eltérés a nézőpontban, mert azt leszögeztük, hazugságról a fentebb részletezett okok miatt szó sem lehet. Akkor vajon mi történhetett, hogy ez az egész így alakult. Mert azt nem tételezzük, hogy a Gyurcsány idején világra jött kis magyari lurkók nem érnek annyit, mint az Orbán nagy fejedelem országlása alatt születettek. Nem lehet más, egyszerűen egyéb okot nem látunk és találunk, mint azt, hogy a miniszteri asszony azt a nem is oly messzi időt, egyáltalán nem letűnt kort – még emberi léptékkel sem – nem veszi figyelembe, mintha meg sem történt volna.

Vargának ez a nézőpontja arra enged következtetni minket, és minden más földi halandót is, hogy számára az időszámítás, egyáltalán maga az élet akkor vette kezdetét, amikor Orbán nagy fejedelem – akkoriban inkább még porbafingó kis dugasz, csak azóta felfújta az egója – másodjára, és most már úgy tűnik, véglegesen megkaparintotta a hatalmat, és meghirdette a sikert sikerre halmozó NER-t. Hogy el ne feledjük, Nemzeti Együttműködés Rendszere, Alaptörvény Asztala és minden más cirkuszi jószág. Szóval, hogy azelőtt nem volt semmi a kerek egy világon, Magyarország meg pláne nem.

Csak ilyen avítt köztársaság. De hol van már az az ősrégi formula, olyannyira nincsen is, hogy egyáltalán nem van, és amikor mindezt leírva látjuk a saját kezünktől ugyan, de mégis rácsodálkozva a rettenetre, arra kell jutnunk, hogy Varga nagyságos asszony ebbéli felfogása egyáltalán nincsen egyedül. Sőt, a Fideszben és folyományaiban más felfogás nincsen is. Ha valami mégis előkerül a múltból, akkor az rögvest átalakul, valahogyan az jön le, hogy amikor Fidesz még nem is volt, akkor is volt valahogyan, a Fidesz genezise valahová Szent István környékére datálható, jobb napokon tán az első emberpár paradicsomába.

Orbán előbb volt mint Ádám, a mimagyari asszonyokat az ő bordájából farigcsálta a teremtő, benne és bennük a mindenség DNS-ével. Ez az uralkodó szemlélet és eszme, de az ilyenek szoktak a leginkább pofára is esni. Akkor ugyanis, amikor lekerül róluk a hatalom burka, elkezdenek ők is vécére járni, mint akármely panelproli, elmúlik a műpátosz, Isten sokadjára is meghal, de nekik különösen, és akkor lesz a fogaknak csikorgatása. Nem biztos, hogy ezt megérjük, de valaki csak látja majd, ha meg nem, akkor már nem is érdemes látni sem. Csak ez: hogy a mi életünket így beszövi a hülyeség, hogy ordítanunk kellene.

Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy na, micsinálunk holnap, levelet írunk a mikulásnak gyerekek, mert futrohan az idő és mindjárt jönnie kell neki a szánkójával. A dadus kérdeszte, hogy nem lesz ez korán, Iboj, mire az Ibojnéni aszonta, hogy éppen most itt ennek az ideje. Mondtam otthon az anyunak, hogy holnap levelet írunk a mikulásnak, hogy jók voltunk nagyon, még a Pityu is jó volt, és kérdeztem az anyutól, hogy mit kérjek a mikulástól. Mire az apu, hogy mit szokott hozni máskor, és mondtam neki, hogy labdát, de akkor a képviselő bácsi volt a mikulás, bár nem volt neki se szakálla, se subája, se nagy hasa se egyáltalán.

Mondta akkor az anyu, hogy kérjek azt, amit akarok, és úgyis meglátjuk, mit hoz, meg eljön-e egyáltalán, és így mentünk el az oviba, hogy majd meglátjuk. Kaptunk a reggeli után az oviba az Ibojnénitől egy pappirt, hogy írjuk vagy rajzoljuk le a ikulásnak, mit szeretnénk, ha eljön a szánkójával, de a Pityu meg aszonta, hogy neki az apukája mondtahogy nincsen is se mikulás, sőt még télapó sincsen. És az Ibojnéni ahelyett, hogy megkérdeszte volna tőle, ahogyan a képviselő bácsi szokta, hogy ki neki az apja, csak mosolygott, és monta neki, hogy mindjárt meg is mutatja, mert van róla fényképe neki.

A dadus állt az ajtóba, törölgetett egy tányért, és hangosan montahogy, na, mindjárt gondoltam, de nem tudtuk, hogy mit is gondolt mindjárt, mire az Ibojnéni elkezdett a zsebébe kotorászni, és kihúzott egy fényképet onnan, amin egy bácsi volt fehér szakállal, de virágos ingben és egy újság volt a kezébe neki. Mutatta a Pityunak az Ibojnéni, hogy naugye, mire a Pityu meg monta nekihogy ez a miniszteres bácsi a tévéből, eszt a bácsit szokja az apukája szidni nagyon, ha meglátja, igaz, akkor nincsen neki szakálla, hanem csillog neki az arca meg nyalogatja a száját is sokat. Az Ibojnéni ekkor megsápadt kicsit.

Asztán meg még jobban, mer a Kisböske nekiát visittani, hogy akkor nincsen is mikulás, kinek írjon akkor vagy rajzoljon inkább, ha senki se hoz neki a szánon semmit, amit a Rudolf húzna, a rénszarvas. De a Pityu ekkor megbolondult, megszállta valami, mert aszt kiabáta most meg, hogy a rénszarvasokat is lelövik mind a képviselő bácsik, monta neki az apuja, hogy a Semmilyen képviselő bácsi lövöldöz le minden rénszarvast mindig. A Kisböske most már úgy ordított, hogy nekiát himbálózni tőle a kereszt a falon, hogy majdnem le is esett, de asztán mégse, de a Kisböske csak visittott, ahogyan kifért neki a száján.

Hogy nincsen is mikulás, a rénszarvasokat meg lelövik, a Pityu meg, mint aki megbolondult teljessen, ordittotta, hogy a képen a szakállas bácsinak a barátja a Semmilyen képviselő bácsi, aki lelövi a rénszarvasokat. Erre az Ibojnéni a Pityunak, hogy ki neki az apuja külgye be hozzá, és monta a Pityu, hogy jó, de már késő volt teljessen, mert mind a gyerekek is megbolondultak, sikítoztak, hogy jujj, nincsen mikulás, az Ibojnéni rázta a képet a kezébe, hogy deiszen itt van, szép a szakálla meg mosolyog, de minden mindegy volt már teljessen. Az Ibojnéni lerogyott egy székre, sírt rá a képére, potyogtak a szakállas bácsira a könnyei neki.

A dadus montahogy na, erről beszéltem, ahogy nézett körbe a szobán, a zokogó Ibojnénin, az üvöltő gyerekeken, a sikittó Kisböskén, és hogy csináljon valamit, kiszedte az Ibojnéni kezéből a képet, fogta és apró darabokra tépte, hogy akkor most ennek vége lesz egyszer és mindenkorra, hogy rend lesz itt ebben a kuplerájban. A dadus is megvadult, a szemétbe dobta a szakállas bácsi képének darabjait, leszedte a keresztet a falról, zsebre vágta, fogott egy kancsó vizet, azt az Ibojnéni fejire borittotta, hogy ő csak nézett a kerek szemeivel, mi is történt, én meg, hogy na, vára dömperemmegyek.

Örömmel vettük tegnap a hírt arról, hogy a mimagyari katonaemberek bérét szeptembertől – tehát azonnal – huszonöt százalékkal emeli a rezsim. Egy katonanemzetnél így kell ennek lenni, mert hová vezetne az, ha mindennapi hőseink éhomra védenék a hazát, Soros még elfoglalná az összes tankjával a kiégett kukoricásokat. Amióta ez a soknevű kaszinós lett a hadügyminiszter, egyre militánsabb a NER, elárasztják az utakat a katonai konvojok, miközben ő parádés kocsissal megy katonalónézőbe. Annyira szép a világ, hogy aki szebbet mondana nála, bizonyára hazudna. Mindez a béremelés azért érdekes, mert emlékszünk Gulyás miniszter szavaira, hogy a tanárok majd akkor kapnak ilyet, ha a Brüsszel küldi az apanázst.

De nem küldi, mert a baloldal – nemzetére törvén – megakadályozza ezt. Ha nem lenne a baloldal és az elmúlt nyolc év, még a rezsi is rengeteg lenne, ami most meg nem is az. Igaz, megkapták az első számlákat a népek a rezsicsökkentés növelése utáni megvédett rezsijükről, és ámulva tapasztalták sokan, hogy alig is fogyasztottak, de az MVM máris odabaszta nekik a hétszeres gázárat. Akik nagyon csodálkoztak, azoknak kiderült, nem olvasták át kellően az apróbetűs részt, de ez is mindegy már, úgyis meg fognak dögleni. A katonák nem is kértek plusz pénzt, mégis kaptak, a mozdonyvezetők meg nem. Pedig akarnának, e célból sztrájkolnának is, de a bíróság nem engedi nekik, ahogyan a tanároknak sem.

A tanárok azt mondták, akkor ők polgári engedetlenek lesznek, a főnökük, a rendőrminiszter erre kijelentette, ő az ilyen engedetlenséget nem fogadja el. Ne tegye, kirúghatja a tanárokat, ha nem tetszik a képük, de akkor már tényleg nem lesz ki tanítson, de úgy tűnik, a rezsimet ez egyáltalán nem zavarja. Úgysem lesz mivel fűteni az iskolákat, egyszerűbb lesz így az egész hercehurca. Minderre az örömre Orbán Viktor levágatta a szakállát, és lenini módon íróasztalos képpel üzent mindenkinek, akit érint, munkába állt, hogy kegyes szavait idézzük „vissza a gyárba”. Orbán Viktor szereti pofán köpni az alattvalóit, ezzel is azt tette, hogy direkt-e, vagy gyárilag hülye, az most már szinte eldönthetetlen.

Nem is akarjuk, mert nem érdemes. Mindeközben Matolcsy unortodox módon immár szinte naponta kétszer emelgeti az irányadó kamatot, de semmire nem megy vele, a forint kitartóan zuhan, mert a piacokat egészen más érdekli. Például az, jön-e Brüsszelből pénz, ami valamicske pénzügyi stabilitást adna a romokban heverő költségvetésnek, de Navracsics kanosszajárása ehhez kevés. Brüsszelnek tele van a töke az ígéretekkel, s most az egyszer egészen kitartónak tűnik korrupcióellenes és demokráciát követelő makacsságában, és máris padlón van kies hazánk, amely pedig nagyon jól meglenne az uniós pénz nélkül. Hát, nem. De még mindig zsenánt bevallani, nem is fogják soha, amíg ott van bűnbaknak Gyurcsány.

Úgy száguld az infláció, hogy bottal is alig lehet ütni a nyomát, és ehhez szakértő kormányunk ad még egy löketet. Kivezetik az Orbán csodatéteményekét előadott hatósági árakat farhátra és miegyébre, ami eddig is gerjesztette azt, mert az imperialista boltosok a többi cucc drágításával igyekeztek behozni az ezeken keletkezett veszteséget. Kiderült, nem tartható a bújtatott jegyrendszer, ami ezen kívül áruhiányt is generált, s hogy ez eltűnik, a pénzromlás fokozódik, amit Matolcsy kamatemeléssel akar megint orvosolni, amitől meg a hitelek drágulnak az égig, és így körbe-körbe a teljes végromlásig. A külkereskedelmi mérleg erősen negatív, a hiány elszabadult, az élet pedig csodaszép.

Ami előttünk áll, az az Orbán-kormányzás totális csődje, és amit hovatovább már propagandával sem lehet elfedni, mert a korgó gyomornak nem lehet hazudni. Illetve lehet, a hívőknél még ez is megy, akik azonban bár sokan vannak, de mégsem elegen. S miközben Orbán tapló módon vissza a gyárba szlogennel ünnepli szakállának leborotválását, az ország nagy valószínűséggel a végnapjait éli, amiből egyetlen kiút volna, ha Orbán eltakarodna, és így megnyílna az uniós pénzcsap. Mert a hanyatló Nyugat, amit Orbán Tusványoson látványosan temetett, bár nyüszög, de azért elvan, míg rólunk minden hazugság ellenére ez egyáltalán nem mondható el. Pedig a neheze még hátra van.

Rá lehet ugyan fogni Büsszelre, Sorosra, Gyurcsányra és a háborúra, le lehet hazudni a csillagokat az égről, attól nekünk jobb nem lesz. Attól lenne, ha kormányozva lenne az ország, de ez már tizenkét éve nem sikerül, mért lenne most másképp. De nem is törekszenek rá. Vodafone-t vásárolnak, értelmetlen határvadászokra cseszik el a pénzt, a maradékot pedig továbbra is Mészáros zsebébe tömik. Ez a világ jelenlegi helyzetében nem hiba, hanem bűn, bár ez eddig sem állt távol a galeritől, akikről ezekben a napokban derül ki, szarnak az országra, felőlük akár föl is fordulhat, ők tovább tömik a zsebüket. Eddig sem csináltak mást, de most már nincs mit ellopni. És az a legszebb az egészben, hogy ezt is ellopják.

Etyeken a szülők és a helyi lakosok újították fel a német nemzetiségi általános iskolát, mert a NER-ben mindent a szülők és a helyiek végeznek el mindenhol, hogy a környezetük valamiképp élhető formát öltsön. A szülők és a helyiek a NER más vidékein óvodákat, kórházi kórtermeket és más efféléket festegetnek, és gyakorta származik ebből bajuk. De olyan, mint Etyeken, elég ritkán. Elöljáróban, mintegy az egyestől az általános felé terelve gondolkodásunkat jegyezzük meg, hogy a NER tizenkét éve alatt a különféle pozíciókba, hivatalokba jutó emberek egyre hülyébbek, ami egyenes következménye a kontraszelekciónak, csodálkozni rajta tehát nincs mit. Kies hazánkban tombol a rosszindulatba és hatalmi gőgbe ojtott ostobaság.

Ez Magyarország, ahol élnünk adatik, ha elmenni módunkban nincsen. Ha a hülyék vannak hatalmon, abból az következik, üldözni fogják, amit nem értenek, s mivel hülyék, az üldözendő tárgyak, eszmék és emberek köre elég széles. Életünk tehát így válik pokollá, de április óta szavunk nem lehet, mivel mi választottuk meg őket. Az etyekiek is saját maguknak választottak polgármestert, s hogy most az történt velük, ami, az ugyan sajnálatos, de csak maguknak köszönhetik. Ilyképp írásunk nem őket, s rajtuk keresztül magunkat sajnáltatandó születik, hanem csak mintegy kórkép leirata boldogabb tájékoknak és időknek, nyersanyag abszurd drámák számára, ha lesz valaha színpad, ahol ilyesmit elő lehet adni.

Gogol volna a kívánatos szerző, de érjük be velem, aki abból indul ki, nem jó dolog akkor, ha hülye a polgármester, olyan dolgokat ismerni, mint mandala. A mandala nem turul, nem fokos és bő gatya, nem pátoszba ájult keresztény kultúra, illetve annak hiánya, egyáltalán a mandala idegen a nemzettesttől, és furán színes is. Hogy a színei különféle dolgokat jelentenek együttérzéstől a bölcsességig és így tovább, az egyáltalán nem játszik, mert színes, így buziszaga van. Hogy szép legyen az a kurva iskola, a szülők és a helyiek egy mandalát föstöttek a falára, mert nincsenek tisztában azzal, hogy a NER-ben ilyet nem lehet, amióta a kedves vezető meghirdette a fasiszta háborúját a melegek ellen.

Az etyeki polgármester e háború harcosaként emelt kifogást az iskolai mandala ellen mondván, az „szivárványos propaganda”, de később egy kissé kiegészítette lelkének éjsötét tartalmával, ami ez: „a világ a hamis szivárványokkal, az aberrált szexvideókkal az erőszakos videójátékokkal, a drogokkal, a prideokkal és a nemek közötti divat alapú átjárhatósággal az ördög munkája! Az iskolában a hagyományokra, hazaszeretetre, becsületre, szorgalomra és minden jóra kell nevelni gyermekeinket!”. És már helyben is vagyunk, ez a pár sor maga a NER, illetve a Fidesz, na meg a KDNP, amint szemlélik és uralmuk alá hajtják a világot. A polgármester ugyanis elrendelte a mandala lefestését.

A szülők és a helyiek pedig le is festették fehérre, és ebből, valamint a polgármesteri utasításból fakad egy-két bizonytalanság ebben a fasisztakommunista történetben. Az mégpedig, ha magánszemélyként háborodott fel a polgármester a „buzipropagandán”, akkor miért adott utasítást (mi jogon) a leföstésre, és a szülők meg a helyiek miért engedelmeskedtek neki. Ha hivatalosnak vehető a háborgás és utasítás, akkor kérdésünk az, ez egyszemélyi, vagy a képviselőtestület határozatán nyugszik. Még továbbá, milyen jogszabály vagy törvény alapján történik ez, ezt illene megnevezni, mert a „csak” nem elég indok a hőbörgésre és a végrehajtásra, ami az átfestés.

A polgármesterről bővebb jellemzést ezek után írni nem kell, a NER bimbaja ő, amilyenből rengeteg van minálunk. A jelzett kifogások alapján azonban – amelyeket nevezhetünk akár jogiaknak is -, egyetlen kérdésünk van a szülőkhöz és a helyiekhez, miért engedelmeskedtek a dúvadként viselkedő polgármesternek. Bár a választ nagy valószínűséggel úgyis mindenki tudja, és ez a válasz az, ami biztosítja a Fidesz hatalmát, és ami élhetetlenné teszi az országot. Az a szép az egészben, hogy állítólag a szülők és a helyiek először el akarták magyarázni, mi is az a mandala, de a polgármesternek beszélhettek, az csak buzizott dúvadként tovább. A fal így fehér lett, és egy illúzióval is kevesebb a világ. Minden hiába, a bunkók uralkodnak fölöttünk.

Nem jutott volna eszünkbe Palik László több mint negyedszázados fábaszorult féregre hajazó ordítása, ha egy hete a kormányinfón Gulyás Gergely, amikor megkérdezték tőle, hol az anyám valagában van a főnöke, hogy hál’ Isten nem látni, szó szerint nem azt felelte volna: „Miniszterelnök úr a szabadságát tölti, és hétfőn munkába áll”. Nos, most épp az emlegetett hétfő utáni szerda van, de miniszterelnök úr nemhogy munkába nem állt, de elő sem került. Csupán bizonytalan identitású fényképek keringenek róla, amelyeken egyre hosszabb a szakálla. Így születnek a legendák. Ez azonban nem a rege a csodaszarvasról, hanem ugyan nem az aggódás, de az igazság tudásának vágya mégis: hová tűnt Orbán Viktor?

És legfőképp, miért. Mint már említettük, hiányzik a radai rossebnek, hogy népies kicsengésűvé tegyük a tudományos vizsgálatot, és ezzel mintegy elvegyük a borotvaszerű élit neki. Sőt, lepergetjük magunkról azt a vádat is, hogy foglalkozzunk mással, ez csak terelés a nagy galádságokról, de ezt nem tehetjük, hiszen Orbán Viktor a galádság maga. Sőt, hogy igazoljuk dolgozatunk témáját, bár számot adni erről nem kötelességünk, buzgalmunk alátámasztására fölhozzuk azt is, már nekiláttak mindenféle elméletek keringeni a fényképeken látható manus fogazatának vizsgálatát hozva fel bizonyítékul, hogy akit látnunk engednek, az nem is a kedves vezető, hanem csak egy rossz utánzat. Más néven dublőr.

És mindjárt itt az első bizonytalansági tényező, hogy dublőröket csak az igazán nagyok vagy a leghétpróbásabb gazemberek alkalmaznak. S bár ebben a kontextusban az első lehetőséget kizárjuk teljesen, de a másodiknak – a gazemberségről – helyt adunk. Nincs meg a kedves vezető egyáltalán, és visszautalva Gulyás miniszter megnyugtatónak szánt válaszára, hogy miszerint „hétfőn munkába áll’, és mégsem történt ez meg, elsőként a bizonytalan eredetű fényképeken szereplő alak sajátjaihoz való viszonya ötlik az eszünkbe, hogy ugyanis őket is átvágja, az ő fejükre is szarik úgymond, vagy csak a miénkre, akikért a nyomorult életét amúgy élnie kellene teljes szívéből és lelkéből.

Cserepes a szánk, ezért nem röhögünk ez utóbbi feltételezéstől. De, hogy mégis immár három hete állítólag az Adria egyik kis szigetéről röpköd a másikra, mint valami fészkét kereső madárka, miközben az ország, amit nyaralási felhorgadásból odahagyott, az utolsókat rúgja, eltűnése miatt az az egy igazi és feltétlen kérdés áll össze mibennünk egy hatalmas, trutymós masszává: hogy az országnak, ami már saját tehetetlenségétől hajtva iramlik a szakadék felé, szüksége van-e egyáltalán rá, akit csak fényképeken látunk, vagy pediglen egyáltalán nincsen. Ez, hölgyeim és uraim minden diktatúra és minden diktátor ontológiája, hogy mikor engedi el művét önálló útjára, hogy az nélküle is nyikorogjon még darabig.

Vagy elég csupán, ha a szelleme belengi, mint Lenin múmiája még ma is az újra szárba szökkenő orosz bolsevista imperializmust, hogy látjuk, száz év múltán sem tudnak szabadulni tőle. Itt, a mi esetünkben is arról van szó, szükség van-e a diktátor személyes jelenlétére, hogy a rendszere működjön, vagy elég csupán, ha a helyet a szelleme lengi be. Mindez a morfondír ki is egyenesedik egyből, amikor látjuk, hogy bár a mi kis rossztevőnk immár három hete eltűnt, de minden olyan szarul működik, mint amikor személyesen felügyelte, ilyen értelemben tehát a gép tényleg forog, míg az alkotó pihen, és nyőleszti a szakállát. Vagy, mint rossznyelvek tételezik, a dublőre mosolyog, míg ő máshol gyógykezelődik.

De ezek csak sanda urbanlegendek, mert semmit sem tudunk. Nem engednek tudnunk semmit ugyanis, s nem azért, mert kevesek volnánk a permanens nagyságok felfogásához, hanem inkább elborzadnánk azok iszonytató pitiáner voltán, és a szobrok összetörve hanyatlanának le a tyúkszaros anyaföldre. Ez pedig, a házimadarak guanójától ellepett valóság az, hogy a XXI. század és az Európai Unió közepén egy nemzet azzal van elfoglalva remegve várva a hideg napokat, hogy mivel fog fűteni, és még inkább, hogy lesz-e mit ennie. Ez pedig méltatlan. És innen nézvést még az a kósza feltételezés is igaz lehet, hogy a fényképeken látható alak fél hazatérni. Nem mintha akármi bántódása eshetne, hanem, mert genetikusan beszari.

Szijjártó szerint az áprilisi soha nem látott mértékű választási győzelmük a magyar külpolitika teljesítményének visszaigazolása. Gondolta a fene. Mert az ember élénk képzelőerővel látja ám, midőn özv. Horváth Rezsőné (Manyika néni) ott tépelődik a szavazófülkében, hogy kire is tegye azt a rohadt ikszet, majd felidézi a magyar-azeri kétoldalú tárgyalásokat a baltás gyilkos kiadatásáról, ennek hatalmas sikereit, s emiatt dönt úgy, hogy csak a Fidesz. Hülyeségeket én is tudok beszélni, mégsem vagyok külügyminiszter. Mindezt azonban betudjuk annak a tévképzetnek, amely általános a NER-ben, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak, s igazolásul rámutatnak özv. Horváth Rezsőnére (Manyika néni), hogy ezt ő gondolta így.

Ő fogja Orbán ceruzáját a rendeletek megalkotásakor, holott csak a necc krumpli és a malátába mártogatott száraz kiflivég jár a fejében. Meg manapság a tűzifa. De nem is ez, mert ez csak a körítés, a felhatalmazás hazudása, a demokráciára mutogatás egy termetes diktatúrában, hanem a hangnem és a külszolgálatok hasonló nívójú szellemi munícióval való ellátása, ami ma épp érdekesebb, mert az eddigieket ismerjük. Szijjártó évadnyitó szeánszot tartott a magyar nagyköveteknek, külszolgálatosoknak, tehát csiszárjenőknek és dájcstomi rokonságnak, hogyan viselkedjenek a fogadó országukban, és azt mondta nekik, legyenek dúvadok. Képviseljék az özv. Horváth Rezsőnétől (Manyika néni) kapott értékeket.

De, mint fentebb láttuk, és nem is igazán kellett volna megmutatni, itt is csak a hárítás és maszatolás magas fokon űzött művészetével találkozhatunk, a végletekig leegyszerűsítve a folyamatokat: mindenféle felelősség elkenése, csak ebben a történetben nem a nyuszira fogják a dolgokat, hanem özv. Horváth Rezsőnére (Manyika néni). Ez a kályha, ahonnan minden elindul, most épp jelesül az, hogy Szijjártó külügyes így ránézésre előre reszket David Pressmanntól az USA még meg sem érkezett nagykövetétől, akinek a bűne elöljáróban annyi, hogy kijelentette, leendő állomáshelyén (vö.: NER) csorbát szenved a demokrácia. Erre föl hivatkozott Szijjártó a Manyika nénire.

Sőt, ezen túl az odakint dolgozó magyar diplomatákat is előre felmentette minden felelősség alól, amikor azt jelentette ki, nem a fogadó ország elismerését kell kivívniuk, hanem azokét, akik odaküldték őket. Itt jön a képbe megint a bávatag magyarokra való hivatkozás, és sajnálatosan az is, hogy a nevükben az asztalra is szarhatnak a klubban. Jól van az úgy. Éppen nincsen, de kies hazánk renoméján túl sokat rontani már nem lehet, mert akármilyen nagyköveti kilengés sem ér fel Orbán tusványosi beszédével. S ha a magyar diplomáciának az a feladata, hogy ezt az irányt vigye és védje Manyika nénire mutogatva, akkor igazából nincsen miről beszélnünk, bár már hallgatni sem érdemes.

Szijártóval az a baj, hogy túl nagy a pofája. Elsősorban is azért, mert az a meggyőződése, hogy ő szarta a spanyolviaszkot, ezen kívül pedig még a bölcsek köve is a zsebében lapul. Nem meglepő, ha valakit a futsalpályáról emelnek a magas hivatalba mindenféle előélet, képzettség és alkalmassági vizsga nélkül. Voltaképp Szijjártó a kontraszelektált külügyminiszter mintapéldája, Orbán műve mindenestől, s ebből fakadólag olyan is. Nem volna ezzel baj, ha nem minket képviselne és járatna le, de ezt teszi, és ezen már egyáltalán nem lehet segíteni. Az a baj viszont, hogy tudja, mit csinál. „Az elmúlt években komoly ellenszélben kellett végezni a munkánkat, mivel a mi kormányzati stratégiánk alapvetően megy szembe a nemzetközi liberális mainstreammel.”

Ezt is kijelentette a külügyben megbúvó rokonoknak, de ezen a ponton már feledte az emlegetett özvegyünket, aki eddig is csak átlátszó takaró volt, mert Manyi néninek hiába is mesélne liberális mainstreamről, mert nem értené a farháttól bedugult füleivel. Csak akkor nem kellene rá mutogatni, hogy ő szeretné az általuk véghezvitt ámokfutást. Nem, azt Orbán és Szijjártó Szeretné, ők hugyoznak bele a zongorába, lejáratva ezzel teljesen az egész szerencsétlen országot. És mégsem a szégyen a legnagyobb baj ebben, hanem az, hogy az ilyen közlekedés nagyrészt szerepet fog játszani abban, hogy özv. Horváth Rezsőné a télen meg fog fagyni, s akkor már nem lesz kire mutogatni, hogy ő akarta és így. Mert az nem megy.

A Magyar Rektori Konferencia és a Magyar Judo Szövetség biztonságos esések munkacsoportjának megegyezése után hatvannégy magyarországi egyetemen kezdik el oktatni a hallgatók körében a biztonságos esések technikáját. Úgy kellett ez a felsőoktatásunknak, mint egy falat kenyér, amit az is mutat, hogy a judo szövetség elnöke szerint minden magyar gyereknek nemcsak ahhoz van joga, hogy megtanuljon úszni, hanem ahhoz is, hogy megtanuljon biztonságosan esni. A rektori konferencia elnöke ennél is tovább ment, szerinte fontos, hogy „a hallgatók bármilyen testhelyzetben vagy véletlen botlást követően képesek legyenek határozottan esni, majd sérülések nélkül felállni”.

Mielőtt tovább haladnánk, közlöm, hogy beszartam, ebből a nézőpontból szemléljük azt, ami erről az eszembe jut, mert ez überelni képtelenség. Így ránézésre ennek alaptörvény-módosítás szaga van, főleg annak fényében, hogy a tudományos ember szerint „a rektori konferencia elkötelezett a fiatalok testkultúrájának képzése iránt, mert az kitartásra és önfegyelemre nevel”. Lőttek a részeges bölcsészek uralmának, akik leszopva magukat még esni sem tudtak normálisan, most nemhogy nem isznak majd az egyetemisták, hanem elbotolva egy vak komondorban ügyesen esnek, felpattannak, csak leporolják magukat és már indulnak is bele az életbe. De nem tudjuk, az milyen lesz nekik ezek után.

Egyébként akkor jelentették be az esés oktatását az egyetemeken és főiskolákon, amikor az is kiderült, a nyelvvizsga mint követelmény eltörlése után már emelt szintű érettségi sem kell a felvételihez. Olvasni tudjon – bár ez sem egyértelmű –, és akkor tanulhatja a mindenféle esések technikáját. Orbán csinovnyikjának úgy is jó, s bár ma már egyszer megtettem, újólag megidézem Novák megbízott elnök intelmeit a művelt és kritikus szemléletű fiatalságról, akiket nyári táborokban lőni tanítanak, az iskolában pedig megfelelően elesni. Nem ragoznám én ezt, mert minek, de másfajta kifogással élni kívánok, az egyetemi esésoktatás ugyanis meglehetősen diszkriminatív. Több szempontból is, amelyeket meg kell vizsgálnunk.

Például netán a mindenféle munkahelyek és irodák, multik meg maszekok ezután úgy vizsgálják az állásra pályázó alkalmasságát, hogy jól fellökik, s ha átmegy tigrisbukfencbe és sértetlenül feláll a delikvens, az lesz a bizonyság a felsőfokú tanulmányra. Mert lehet, más készséget onnan a fiatal nem fog hozni. De ne legyünk előre rosszindulatúak, engedjük meg, hogy a megfelelő esés tudománya csak hab lesz a tortán, ifjúságunk pedig művelten és kritikusan esik-kel, olyan szép lesz a világ, hogy azt képtelenség nemcsak leírni, de elképzelni is. De ez csak az egyik oldal. Nem járhat mindenki egyetemre, hogy esni tanuljon, így a nem kellően iskolázott rétegek állandóan gipszelt kézzel, bokával és összetört képpel élnek majd.

És még a nyugdíjasok. Tudjuk, hogy nekik kedvenc időtöltésük a combnyakjukat törögetni, ez a korosztály rendszeresen esik-kel, mint az óvodások, de míg a kicsik huss, fölpattannak némi ordítás után és szaladnak, akár a nyúl, az idősebbje nem átall olykor gyakran ebbe bele is halni, mert a judo szövetség nem tanította meg őket megfelelően földet érni. Hogy a tudományos embert idézzük újólag „képesek legyenek határozottan esni, majd sérülések nélkül felállni”. Ugyanúgy a jódógos jómunkásemberek a szalagok mellett, fodrászkisasszonyok vagy eladólányok, és az egész szakmák jegyzéke védtelen lesz az esés veszedelme ellen, így kénytelenek vagyunk kifogást emelni: mi is szeretnénk ebből a tudásból.

Nem utolsó sorban azért is, mert ha netán öngyilkossági szándékkal kiugrunk a tizedikről, de zuhanás közben éppen meggondoljuk magunkat, földet érvén nem placcsanunk, hanem megfelelő technika alkalmazása után sértetlenül, mi több, vidáman állunk fel, és indulunk misére. Viszont a fideszhíriroda végén ott van ennek az egésznek az eredője, hogy komolyabbra fordítsuk a dolgot. Megtudjuk ugyanis, hogy ezt az esősdit már oktatják a judósok felcsúti focistáknak is, akik azóta, ha labdarúgni nem is, esni már tudnak. És legfőképp az derül ki mindebből ennek fényében, hogy a rektori konferencia nem tett egyebet, mint nyalt egyet a kedves vezető már amúgy is fényes valagán.

Németh Szilárdot már megszoktuk. Szinte családtagunk ő nekünk már, amint épp a párt által aktuálisan ráosztott feladatot népszerűsíti személyiségének elbűvölő varázsával. Plusz a permanens főzés, fakanál a kézben üstök és bográcsok előtt mindenféle zsírban tocsogó szarokkal. Villanyórával a tenyerén vagy gáztűzhellyel a hóna alatt nem tud fotózkodni a rezsi felkent oltalmazójaként, helyette marad a képileg kifejezhetetlen megvéggyük, amihöz saját képmását adja kiegészítő reklámelemként. Gyermekeink pediglen visítva menekülnének tőle, ha látnák. De nem tesszük ki őket ekkora traumának. Mindmegannyi megállana a növekedésben, és itt maradna a nemzet tele porbafingó kis mimagyari huszárokkal.

Hanem a puskák. A mordályok és mindenféle lőkészségek, ezek már jobban mutatnak a polihisztor Németh kezében, amikor a hont kell védenie. Mindebből az is fakad, hogy ő ilyen röneszánsz ember, már csak az hiányzik a komplett boldogsághoz, hogy hárfázni lássuk őt kis római tunikában. És mégsem Németh a mi hősünk máma, hanem a kormányszóvivő, akit ebbéli minőségében beszélni még nem igazán hallottunk, mert mindent ő sem tudhat. De puskát célra tartani már neki is megy, amióta a férje lett a hadügyek minisztere, és egyszer – kiszállva a parádés kocsis hintóból – azt delirálta, hogy a magyar az katonanemzet. Azóta szaladgálnak konvojban a hadsereg járművei a közutakon, mert másra a katonásdiból nem futja.

Szentkirályi Alexandrát bár beszélni még nem hallottuk, ahogyan viszi a kormány szavát, de, ha már a kaszinós férjéből hadügyminisztert fabrikált Orbán, puskát kézbe venni és azzal fotózkodni ő is tud, hogy az ember azt hihetné, ebben az országban már mindenki meghülyült, ha nem tudná, hogy eleve ebben az állapotban érkeztek a történetbe. Még azt is mondhatnánk, spongya rá, kit érdekel, hogy a fiatalasszony paintball puskákkal, körötte komoly egyenruhás emberekkel örökítteti meg magát, ha nem írnák alá és hozzá, hogy mindezt egy gyerekeknek szervezett táborban tette. De ott ragadtatta megát erre, vagy kényszerítették, mindegy a végeredmény felől nézve.

Mert és ugyanis, mint kiderült, kormányunk hetven táborban háromezer gyereket nevelt militarizmusra, bár ez egy fasiszta államtól nem is annyira meglepő. Minket mégis elborzaszt, mert nem akarna az ember Spártában élni, az irány mégis afelé mutat, holott a világban annyi minden szépség van a fegyvereken és lőporszagon kívül, ám ezek a NER-ben egyre kevésbé látszanak. Mindez azért is kiváltképp röhejes, mert azon a napon, amikor Hadházy képviselő megmutatta nekünk a gyerektáborban fegyverrel pózoló kormányszóvivőt, Novák Katalin is megszólalt a nemzet ifjúságáról, hogy bimbózásában mi volna a kívánatos irány. Novák még alig is szállt ki a magáncélra használt nem is kormánygépből, már lábon lőtte magát.

Ha már ez az Alexandra célozgat, ugye. Novák álelnök, miután kivette a malomkeréknyi Fidesz fülbevalót, a tanulásról szónokolt a Corvinus Egyetem tanévnyitóján, és azt találta mondani, hogy a hazának nagy tudású és kritikus gondolkodású ifjakra van szüksége. Innen is látszik, ez se tudja, miket beszél, amikor a felnőttek világában a legkisebb kritikát hangoztató egyednek azonmód tekerik ki a nyakát, küldik rá a NAV-ot és a lakájmédia sakáljait. Novák álomvilágban él vagy hazudik, vagy nem tudja, hol van, mert például éppen hangosan kellene ordítania azért, mert a párttársai közül sokan úgy vélik, sok a nő az egyetemeken, ami veszélyes a nemzetre. El kellene dönteni végre, mi a cél.

Bár az a távoli múltban eldöntődött az oktatás szétverésével, a mindennapos testneveléssel és hitoktatással, amelyek egy vakon hívő, tudatlan, de testileg stramm ifjúságot tételeznek, vö. Spárta illetve Hitlerjugend, így Novák ábrándjai az okos és kritikus fiatalságról nem illenek a nagy egészbe, ebből fakadóan nem is gondolta komolyan. Azok viszont, akik a szóvivő kezébe puskát nyomva fényképezték őt, nagyon is, de semmi meglepő sincs ebben. Abban lehetne, hogy annak a háromezer gyereknek a szülei, akik a kis kölkeket katonai táborba küldték, mivel indokolták ezt, de valószínűleg könnyű a megfejtés: ingyen volt. Ha úgy vesszük, te fizetted, és akkor tedd föl a kérdést magadban, adtál-e felhatalmazást adód ilyetén elcseszésére.

Tegnap délután öt óra tájban egyhetes nyüszögés ért véget, amikor az ezért felelős operatív törzs (Kovács levelező vezetésével) egy életem egy halálom, a fejem a Viktor kegyébe ajánlom jelszóval, a halálba indulók bátorságával megfogalmazott döntést hozott, hogy aszongya: lesz tűzijáték. Nem kis merészségre vall ez kies hazánk jelenlegi állapotában, de tele vagyunk olyan Csáknorriszokkal, mint ez a Kovács is. Mindezt megelőzően persze a lefejezett és így behódoltatott OMSZ is hasonló állásponton volt, így innentől minden végkimenetel közös döntés eredménye azzal, ha valami hiba lesz, majd ráfogják a nyuszira, aki megdelejezte őket a kakaójával. Érdekes volt pedig a reggel.

Mert akkor még a Jobbik (mint párt) szőtt omló álmokat arról, jobb volna, ha a tűzijáték összes nyüves rakétáját eladnák, a befolyt pénzt pedig a szegénysorsú honfitársaink megfagyása elleni küzdelemre fordítaná a Fidesz. A Jobbik elképzelése teljesen életszerűtlen és demagóg, ilyen alapon nagyobb foganatja lett volna annak, ha azt követelik, a rakéták értékesítéséből származó nem kevés összeget közösen igyák el a parlamenti bátrakkal, erre tán hallgattak volna, de ezt sem hiszem igazán. Egyébiránt a Jobbik hazafias kifogással is élt, de jobb, ha őket idézem: „éppen akkor akar tűzijátékot durrogtatni a magát nemzetinek valló kormány, amikor a románok 1916-os erdélyi betörésének évfordulója van”.

Ez már derék nagyon, de senkit nem hat meg. A Fideszt legfőképp, ők nem az a fajta, hogy olyan múltba révedjenek, mint a többiek, föstenek maguknak minden napra egy másikat, hogy fogást találni rajta ne lehessen. Az eredeti nem igazán izgatja őket, nemzeti identitásuk máshol, a pénztárcájukban van, hogy Erdélybe száz éve betörtek a románok, az voltaképp rákenhető Gyurcsányra, mint minden is, innen nézvést tehát a tűzijátékot megtartani olyan feltélen kötelesség, mint ahogyan Makács mindenképpen az operában volt. Ez a tűzijáték, amit már voltaképp egy éve meg akarnak rendezni, csak az a rohadt vírus közbeszólt, olyan nemzeti buzgalom tárgyává vált, aminek az eredőjét okos emberek akarják föllelni, de nem megy.

Egy teleregény az élet ezzel a lődözéssel, amely tegnap elérte a horizontját azzal, hogy mindenfajta cselszövés, ármány és szabotázs ellenére meg lett tartva, így a vége felé már azzal a teherrel, az sem volt baj, hogy ünnep sehol, csak már durrogjon. Még nagyobb volt a tét azonban, mint egy héttel ezelőtt, a MÁV már fingért húgyért hordta a nagy Budapestre a bávatagokat, majdhogynem fizettek azért, hogy tele legyen az a kurva dunapart. Ez valami szimbólummá nőtte ki magát, ami akkor kezdődött, amikor Orbán a koronát kezdte úsztatni a Dunán. Még maga sem tudta, mi lesz belőle, ha el nem cseszi, és ez lett. Tűzijáték lesz, ha mindenki beledöglik is, de azzal, hogy egy héttel eltolták, már nem annyira fényes.

Veszített a varázsából, nem úgy dobban együtt vele a mimagyarok szíve, nem előzte meg a guruló Szent István, egyáltalán, úgy lóg a levegőben, mint tehénen a gatya, és ez okozhatta – vagy a marha nagy izgalom -, hogy egy kis szar is került a fenséges propellerbe. Kovács levelező is, midőn képet közölt a vért izzadó operatív törzsről, amely visszavonhatatlanul döntött, közzé tette azt is, miről, és egészed furára sikeredett a diadalmas mondat, amit szintén érdemes betűhíven közölni: “Az eddig összegyűjtött és értékelt információk alapján kijelenthető, hogy nem áll fenn olyan körülmény, mely kérdésessé tenné a 19 óra 30 perckor kezdődő díszelgő áthúzást, illetve a 21 órakor kezdődő ünnepi tűzijátékot”.

Engemet ebben a „díszelgő áthúzás” hatott meg különösebben. Mert ünnep nem lévén – ha csak a Jobbik által emlegetett incidenst nem tartjuk annak – az a kérdés adódik, hogy mi az anyám valaga előtt húznak át díszelegve a Gripenek, hacsak nem a kedves vezető már hazatérvén a szabiról megborotválkozva ücsörög az erkélyén, és kémleli az eget. Ezt soha meg nem tudjuk. És a lehető legőszintébben nem is érdekel a kedves vezető nyomora, a sajátunk sokkal inkább. A baj az azonban, hogy az pediglen őt nem érdekli egyáltalán, ebből fakadóan megállapítható, hogy nem vagyunk egymáshoz valók Semmiképp, de azt eddig is tudtuk. Egyébként az is lehet, hogy ez elírás és „díszelgő lehúzás”-t akartak írni. Mert így érthető.

A Climate Without Borders (Klíma Határok Nélkül) elálmélkodott és sokkolva érezte magát az OMSZ vezetőinek kirúgása miatt. Amúgy is Észak-Korea feelingje volt ennek az egésznek, de ennek a szervezetnek a határozott kiállása gondoskodott róla, hogy nagyon sok országba eljusson annak a híre annak, ami itt történt. Messze lett víve a jó hírünk úgymond, a félelem viszont az, hogy ezen már túl sokat rontani nem lehet. Nagy valószínűséggel az is az univerzum tudomására jutott, hogy azt az alakot nevezte ki Palkovics ideiglenes OMSZ elnöknek, aki egyedül nem írta alá azt a levelet, amit az OMSZ munkatársai tiltakozásul tettek közzé két kollégájuk méltatlan eltávolítása miatt.

Ez az egész ügy bűzlik. Ennek már átható szaga van, a rothadás édeskés ájere árad belőle, amikor az is kiderült, az ideiglenes elnöknek köze nincs a meteorológiához. Mint kinevezésekor a minisztérium közölte, az ügyeket vinni kell, valakinek alá kell írni a papírokat, és már helyben is vagyunk. Amikor a két meteorológust Palkovics lapátra tette, a társadalomnak az a része, amely még érzékeny az ilyesmire, mert tudja, ezek a saját sorsára is hatással vannak, másrészt még benne valami abból, amit együttérzésnek hívnak, egy emberként állt ki a kirúgottak mellett a maga módján. Mert amúgy mit is tudna tenni a szóbeli kiállás mellett. Esetleg pénzt gyűjt, minta arra számtalanszor volt példa, de ez csupán felületi kezelés.

Palkovics miniszter azt is megkapta, hogy pofán köpte a tudományosságot, de az ilyesmi őróla lepereg. Annyi mindent köpött ő már képen, hogy ez az egy meg nem rengeti, eltökélten megy az úton előre, ami nyílegyenes, s ez a rendszer és Orbán szolgálata jó pénzért. Egyébként ehhez pofája is van, mert másnak mindezek után nem lett volna ahhoz, hogy előadást tartson a Magyar Meteorológiai Társaság vándorgyűlésén, viszont ő szemrebbenés nélkül megtette, és ez is mutatja emberi minőségét, ami nincs neki semmilyen és semennyi. Innentől már csak az az érdekes, hogy az elébb emlegetett háborgó népek azt javasolták a meteorológusoknak megtudván az előadás tényét, hogy ne menjenek el oda és arra.

Így véltek szolidaritást szuggerálni a meteorológusokba, akikben ezek szerint ilyen nincsen, mert elmentek meghallgatni Palkovicsot. De az vesse rájuk az első követ, aki másutt nem ugyanezt tapasztalja. Szervilis és szolgalelkű társadalmunk megfélemlített tagjai reszketve a nyomorult életükért állnak be a sorba. Ha azt mondanák nekik, állva, éljenezve kell tapsolniuk, azt is megtennék. Láttunk már ilyet, és lehet, fogunk is. A meteorológusok viszont azzal a gesztussal, hogy elmenetek Palkovicsot hallgatni, bevallották, hogy félnek. Nem szégyellni való ez, hanem szomorú, mert azt mutatja, a NER fejlődésében eljutott egy kritikus pontra, ahonnan nagy valószínűséggel nincsen visszaút, de előre sem visz.

Azonban az is kiderült, Palkovics is fél. Mert ahogyan Orbán évértékelőit szokták buszokkal eltorlaszolni (vagy lefedett kerítéssel), Palkovics a jótanuló diák módján, hogy a tudósításokat idézzük: „…a miniszter kisbusza úgy állt rá a rendezvénynek otthont adó épületre, hogy a demonstrálók és az újságírók a közelébe sem tudtak férkőzni.” Innen már nincs mit kérdezni, s voltaképp írni is felesleges, a kép teljes. Semmit nem lehet tudni arról odabent mi történt, mi hangzott el, tapsoltak-e állva a meteorológusok. A két munkatárs kirúgása a nemzetközi tiltakozással itt teljesedett be, ért az oromra, megmutatva egyszerre és egyben Magyarország illiberális berendezkedését, s az ebből fakadó morális és mentális állapotát.

Ám még ezt is lehet fokozni. Hiszen a Fidesz berkeiben is téma volt ez az aljas affér, s míg az egyik oldalról elhangzott halkan és reszketőn, hogy ezt azért mégse kellett volna, úgy téve ezzel a sóhajtással, mintha azon az oldalon is meglenne még a demokrácia halovány emléke, egy huszárvágással, de úgy, hogy önmaguk sem vették észre, beárazták ezt az egész cirkuszt, midőn az is elhangzott „ha Orbán Viktor nem nyaralna éppen, akkor nem történhetett volna ilyen.” Ebből tudományos tanulmányt lehetne írni, mi azonban megelégszünk annyival, ami voltaképp azzal egyenértékű: csókoltatjuk Sztálin apánkat. Nem az a baj, hogy kretén fideszesek ilyet mondanak, hanem, hogy igazuk van. Ez Magyarország, egy ember kezében az összes porcikája.