Hogyan lehet még októberben is saját paradicsomunk?

Bálint gazda oldalán futottam bele a megoldásba: éles késsel vágjunk le kb. 15 centis oldalhajtásokat a paradicsom bokrunkról. Ezeket vízbe téve gyökereztessük, majd kb. 10 nap múlva, amikor megjelennek a 2-3 centis gyökerek virágföldbe ültetve nevelgessük tovább a kis palántákat. 2-3 hét után megerősödnek annyira, hogy kiültethetjük őket és pár héten belül akár virágot is bonthatnak.
Kinek van kedve velem kísérletezni?

Nagyon erős fotósorozat készült arról, mi történik, ha négy éven át nem dobjuk ki a szemetet

Fotó: Antoine Repessé / www.antoinerepesse.com

A sztori annyi, hogy 2011-ben a fotográfus Antoine Repessé  abbahagyta saját háztatásában az újrahasznosítható szemét kidobását. Négy évvel később elkészítette ezt a fotósorozatot, azzal a célzattal, hogy a sokkoló látvány hatására talán kicsit újragondoljuk fogyasztói szokásainkat. Egy biztos, döbbenetes!

Négy év alatt a fotós 70 köbméter szemetet gyűjtött össze, többek között 1600 tejespalackot, 4800 wc-papír gurigát, 800 kg újságot.

Gyakran halljuk, mennyi hulladékot termel pazarló társadalmunk, de a szavakon túl a képek hatása valóban megrázóbb lehet – reméli Repessé, aki abban bízik, hogy megrázó fotósorozatával jobban ösztönözheti a fogyasztókban  a változást.

A projektről bővebben itt olvashatsz: /http://www.antoinerepesse.com/

 

Fotó: Antoine Repessé / www.antoinerepesse.com

Fotó: Antoine Repessé / www.antoinerepesse.com
Fotó: Antoine Repessé / www.antoinerepesse.com
Fotó: Antoine Repessé / www.antoinerepesse.com
Fotó: Antoine Repessé / www.antoinerepesse.com

 

 

 

 

 

10+5 szuper élelmiszer, ami nem maradhat le a bevásárlólistánkról

Olyan élelmiszereket gyűjtöttünk egy csokorba, amelyeket bátran fogyaszthatunk, mert nemcsak finomak, de egyensúlyban tartják a hormon-háztartásunkat.

Nem kell hosszasan ecsetelnünk, a félkész ételek, a samponok, sőt még az illatosított gyertyákból kipárolgó vegyi anyagok is mennyire károsíthatják szervezetünk hormonháztartását. Az egészségtelen hormonszint nemcsak túlsúlyhoz vezethet, de növeli a kockázatát annak, hogy testünket rákos és egyéb krónikus betegségek támadják meg.

5 jó tanács, amit érdemes betartani:

  • minimalizáljuk a cukor és édesség fogyasztását
  • kerüljük a gyorséttermi, félkész, instant, tartósítószert és adalékanyagokat tartalmazó élelmiszereket
  • tejet és tejterméket csak megbízható forrásból fogyasszunk, amely nem tartalmaz sem xeno-ösztrogént, sem növekedési hormonokat (házi és biotej)
  • Ne fogyasszuk el az állatok (hús és hal) zsírját, hanem a tiszta, zsírmentes húst részesítsük előnyben. Lehetőség szerint vásároljunk bio illetve házi húst.
  • napi táplálékunknak kb. így kellene felépülnie:
    • 40% zöldség (ennek minimum fele nyers)
    • 10-20% hüvelyesek, magvak
    • 10-20% állati eredetű táplálék
    • 20% jó zsír
    • 10-15% friss gyümölcs
    • 10% gabona

Most pedig következzék a 10+5 szuper étel, ami nem maradhat le a bevásárlólistánkról:

  • Brokkoli

A káposztafélékhez hasonlóan gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, értékes vegyületekben és fontos növényi rostokban. A benne található úgynevezett fitovegyületek gátolják a pajzsmirigy túlzott hormontermelését.

  • Vörös bor

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2003-ban közzétett dokumentumában a mértékletes alkohol(vörösbor)fogyasztás jótékony hatásáról ír a koszorúér-megbetegedések megelőzésében. Lecsökkent ösztrogénszint esetén is jótékony hatású, a középkorú nőknél például menopauza tüneteinek jelentkezésekor hasznos lehet a fitoösztrogénekben dús vörösbor mérsékelt fogyasztása.

  • Extra szűz olíva olajAz olívában található alfatokoferol a természetben előforduló legfontosabb E-vitamin. Ez a bőr számára a leghasznosabb antioxidáns. Gyulladáscsökkentő hatása is jelentős. Csökkenti a magas vérnyomást és a vér zsírtartalmát, valamint a koleszterinszintet. Segíti az emésztést, óvja a gyomornyálkahártyát, semlegesíti a fölösleges gyomorsavat. Javítja az epe működését, megakadályozza a kövek kialakulását. Erősíti és védi a májat. E-vitamin-tartalma óvja az agyat és az idegeket a korai öregedéstől Javítja a csontsűrűséget, felnőttkorban is. Csökkenti az ízületi fájdalmakat, antireumatikus hatása bizonyított. Csökkenti a bőr gyulladásra való hajlamát. Gyógyítja és fertőtleníti a sebeket. Erősíti az izomzatot. És így tovább…
  • Avokádó

Egészséges zsírokban gazdag étel, aminek segítségével a szervezet könnyebben tudja befogadni és felhasználni a tápanyagokat. Az avokádó magnéziumot, káliumot, rostot, folsavat, E-vitamint és B-vitaminokat tartalmaz, amelyek mind összedolgoznak, hogy fenntartsák a hormonegyensúlyt.

  • Alma

Az egyik legegészségesebb gyümölcs, de megpucolni szigorúan tilos! Mossuk csak, de azt alaposan. Ugyanis a fontos vitaminok leginkább az alma héjában és közvetlenül alatta tárolódnak. A héj ráadásul a gyorsabb emésztést is elősegíti. Egy közepes méretű pucolatlan almában 8,4 mg C-vitamin, 98 Nemzetközi Egységnyi (NE)  A-vitamin  és 4,4 g rost van, míg egy azonos méretű pucoltban ez a mennyiség már jóval kevesebb: 6,4 mg C-vitamin, 2,1 g rost és 61 NE A-vitamin található. Magas számban tartalmaz kvercentint is tartalmaz, ami egy flavonoidvegyület.

  • Chia mag

Nagy arányban tartalmaz fehérjét, omega-3 és omega-6 esszenciális zsírsavakat, továbbá magas, mintegy 18-30 százalékos rosttartalmának köszönhetően fontos szerepe lehet a napi ajánlott rostbevitel biztosításában. Viszont épp emiatt magas túlzott fogyasztása emésztőrendszeri problémákat idézhet elő. Ennek okán napi 15 grammnál nem szabad többet ennünk belőle.

  • Természetes, nem génkezelt szója

A nemzetközi kutatások szerint szójában gazdag táplálékot fogyasztó vidékeken, például Kínában ritkább az emlőrák, a prosztatarák enyhébb lefolyású, kevesebb a béldaganat előfordulása is. A fitoösztogéneket tartalmazó élelmiszerekről – szója, lenmag – kimutatták, hogy jótékony hatással vannak az érfalakra, csökkentik az érelmeszesedést és az ezzel járó szövődményeket.

  • Lenmag

Magas rosttartalma segíti az emésztést, és elősegíti a teltségérzetet. Ez a magas rosttartalom továbbá hatékonyan csökkenti a koleszterinszintet, omega-3 zsírsav tartalma rendkívül hasznos a szív egészségének megőrzése szempontjából.

  • Gránátalma

Egy kiváló gyümölcs, ami nagy mennyiségben tartalmaz flavonoidokat, amelyek segítenek a hormonegyensúly fenntartásában.

  • Hajdina

Szuper vitaminforrás: a B vitaminok közül a B1, B2,B3,B6,B9 az  E vitamin is megtalálható benne. Élettani hatása is nagyszerű az antioxidáns hatású flavonoidok és rutin tartalma miatt. Alkalmazzák magas vérnyomás ellen mint gyógynövényt. Magas rosttartalma miatt kiválóan hat a bélrendszerre székrekedés és egyéb vastagbél betegségek esetén. Ásványi anyagaiban gazdag:réz, foszfor, kálium magnézium, kalcium, rutin, jód,mangán szelén,króm, fluorid, szilícium,molibdén, titán, nikkel, vas,kobalt, cink.

+5

  • Tiszta víz
  • Áfonya
  • Fahéj, gyömbér
  • Zabpehely
  • Joghurt

 

 

A képek forrása: pixabay.com

A témáról itt olvashat bővebben:  http://www.rodalesorganiclife.com/wellbeing/hormone-balancing-foods/slide/6

 

Nem azért, mert Nőnap van, de ilyen volt háziasszonynak lenni 200 éve

Itt a március, a tavasz és ilyenkor megsokasodnak a háziasszony teendői. Így mondhatták ezt hajdanán, cirka 200 évvel ezelőtt sorstársaink, s hogy ez mennyire így volt azt tanúsítja a Magyar Házi Gazdasszony címmel 1820-ban kiadott szakirodalom, melyet persze egy férfi, nevezetesen N. Nagyváthy János táblabíró írt. Ebben a vaskos kötetben jó alaposan kitárgyalja a szerző, mi mindenre kell ügyelnie az igazán gondos háziasszonynak hónapról-hónapra. Külön fejezet szól a szobák tisztításáról, a száraztészta „csinálásról”, „szárnyasállatokról”, sertés hizlalásról, befőzésről, szeszkészítésről, fejésről, gyertyamártásról, szappanfőzésről és selyemhernyókról. Még olvasni is sok, ugye?

Szóval, mi is így márciusban a teendő? Böjtmás havában ültetik meg a ludakat az asszonyok, méghozzá oly módon, hogy a költőfészek „kézalatti és langymeleg legyen” és egy lúd alá legfeljebb 6-7 tojás kerüljön. A kerti munkák is elkezdődnek, a veteménymagokat ideje elővenni, a kertet fel kell ásatni és „hogyha a föld felengedett” indulhat az ültetés. Hogy jobban nőjenek meg kell „porhálni” (porhanyóssá tenni) a fokhagymát, illetve a kint telelt kel és karfiol palántákat – „persze ez csak igen jó esztendőben lehetséges” – a kender, káposzta, len és dohány alatti földet viszont másodszor is fel kell szántani jó apróra.

Ez a söprűkészítés ideje is, a nyírfa ága ugyanis addig „szívós”, míg el nem kezd bimbózni, tehát most kell begyűjteni az ágakat és „egész évre való seprőket köttetni”. És persze itt a nagytakarítás ideje a napfényes száraz időben a szobákat ki kell porolni, az ágyruhákat kiszellőztetni, sőt, akár már meszelni is.

 

A fehérítésre is sort kell keríteni már most, mert „a nyári fejérítés erőtleníti a vásznat.” És ha még esne a hó, feltétlenül gyűjtse azt össze az az asszonyka, aki finom szagos vizet szeretne magának készíteni, ez ugyanis még tisztább, mint az esővíz.

Minél melegebb van, annál inkább fontos a savanyú káposztát megmosni és „friss, sós vízzel élesztgetni, ha lágyulna.” Azért, hogy a pincében tárolt káposzta, kel, karalábé, karfiolhagyma és a répa, retek magja ne kezdjen csírázni és rohadni a zöldségvermeket is jó át kell szellőztetni illetve minél hamarabb ültetni. A kolompér elrakását például a hónap végénél tovább halasztani kifejezetten káros. Amikor pedig a bor fejtésére kerül sor, egy edény seprőt feltétlenül érdemes félretenni, mert később jól jöhet, a vaslábast tisztításánál, vagy ha a marha lába kificamodik. A szalonnát és húst is „le kell szedni és tiszta zsúp közé ládákra vagy hordókra felszeldelve hideg helyre eltenni.”

A felsorolást folytathatnám még, de elég ízelítő ez ahhoz, hogy megállapíthassuk, keményen helyt kellett állnia anno asszonytársainknak. Arra, hogy milyen könnyű nekünk ebben a gépesített, bolthálózatos világban csak ilyenkor eszmélhetünk rá. Szóval kedves hölgyek, tessék vidáman rakni a mosógépet és bedobni a kosárba a felvágottat meg a karfiolt és közben hálát rebegni jó sorunkért. :)

(Fotók: mindennapoktortenete.blog.hu, regisegeknek.blog.hu, pecomp.hu, mipszi.hu)

Bombázz bogyóval: bemutatjuk a vírusok halálos ellenségét

rose-hip-during-pregnancy

Az ősz és a tél egyet jelent a megfázással, influenzával vírusok inváziójával. Kikerülni őket szinte lehetetlen, viszont a támadást lehet felkészülten várni, egy feltuningolt immunrendszerrel akár meg is úszhatjuk a betegséget, de legalábbis a betegség gyorsabb, könnyebb lefolyását elősegíthetjük.

csipkebogyo-4

Segítséget jelenthetnek persze a szintetikus bogyók is, de általában olcsóbb és egészségesebb választás a természet adta gyógymód: a gyógynövények fogyasztása. Némelyik ingyen is beszerezhető, elég a kertbe kiballagni és szüretelni, most például a csipkebogyó szezonját érdemes kihasználni.

A csipkebogyó amilyen pici olyan erős, egy C-vitamin bomba, egy pici bogyóban annyi van, mint egy egész citromban! Sőt az összes gyümölcs közül ennek a kis bogyócskának a legnagyobb a C vitamin tartalma, márpedig a legfontosabb téli vitaminunk ez, az ellenálló-képességünket jól erősíthetjük, ha sokat juttatunk be a szervezetünkbe. Természetesen tartalmaz még számos ásványi agyagot, pektint, flavonoidokat, gazdag magnézium, vas, jód, A-, B-, K-, és P-, vitamin forrás.

csipkebogyo-7

Isteni a belőle készült szörp és lekvár is, de tudnunk kell, hogy a bogyó a hőkezelés hatására veszít vitamintartalmából, szóval a teakészítésnél nem a sablon szerint kell eljárni. A gyümölcsből úgy készítsük a teát, hogy hideg vízbe áztassuk be és hagyjuk abban állni 4-5 órán keresztül, csak ezután szűrjük le és igyuk hidegen vagy langyosan. A legjobb, ha este készítjük, így reggelre készen is lesz a vitamin bombánk, naponta több csészével is érdemese fogyasztani.

Készíthetünk forró teát is, ekkor a vízben kell forralni néhány percig a bogyókat, ebben az esetben oldódnak ki a vas, magnézium és egyéb ásványi anyagok. A C vitamintól azonban elbúcsúzhatunk. Ha nem tudunk gyűjteni természetesen a herbáriákban is beszerezhető a teának való alapanyag, de érdemese ilyenkor is az egész bogyós kiszerelést keresni, a bogyókat 80 fokon szárítják, vagyis megőrzik a vitaminokat.

Egyszóval finom, egészséges, melengető, igazi kincs így a hideg hónapokban, érdemes napjában többször is elszürcsölni egy-egy csészével.

Vágtában porzott el előttünk a pusztai ötös – 50. Hortobágyi Lovasnapok

A délibábos Hortobágyon jártunk: három élményekkel teli napot töltöttünk a csikósok földjén

Lendületben a hortobágyi puszta ötös.
Lendületben a hortobágyi puszta ötös

Nem kevés erőfeszítésbe került, de végül a család összes tagja igent mondott: idén először eljutottunk az izgalmasnak ígérkező, gyerekbarát programokkal bőségesen megfejelt, jubileumi Hortobágyi Lovasnapokra. A július 8-10. között, 50. alkalommal megrendezett esemény nem okozott csalódást. A három pörgős, eseménydús nap alatt kicsiknek és nagyoknak egyaránt kijárt a felhőtlen szórakozás.

A Mátai ménesudvar felé autózva egy előttünk komótos tempóban motorozó, a 35 fok ellenére hagyománytisztelő módon míves szűrt viselő pásztorember alakja ugrik be.

Ez a nekünk, dunántúliaknak nem mindennapi látvány egyből mosolyt csalt az arcunkra, alig vártuk a pénteki nap eseményeit. A szervezők a kezdő napon is kitettek magukért, szerencsére az időjárás is megkegyelmezett. Pénteken még kevesebb nézőt vonzottak a sokat látott stadion lelátói, néhány százan, ha voltunk, viszont az igazán lelkes, lovassport iránt rajongók elégedetten térhettek haza. Déltől díjugrató és fogathajtó versenyszámokat izgultunk végig: tapasztalt lovasok és hajtók jöttek, nagy élmény volt. A szünetekben hortobágyi csikósbemutatókban gyönyörködtünk.

A csikósok könnyűszerrel fektették, ültették lovaikat, aztán lendületes vágtában mutatkozott be a legendás puszta ötös. Ahogy enyhült a hőség, hatkor jött a fő attrakció: behajtották a mátai ménes nóniusz anyakancáit, csikóit a pályára. A pazar látványt az egyre gyarapodó közönség markáns tapsviharral ünnepelte.

Méneshajtás az arénában.
Méneshajtás az arénában

A szombati napon aztán megérkezett a tömeg, nem hiába, a szervezők erre a napra időzítették a programok javát. Tömve volt a fedeles lovarda de az aréna lelátóin sem árválkodott sok üres hely. Délelőtt csengetett a versenybíró a Hortobágyi Derby lovasainak, majd a ló-ember közötti tökéletes összhangnak lehettünk tanúi Kappel Edit szabadonidomító előadásában. A nap további részét a gyermekek szórakozásának szenteltük.

A bábolnai Shagya-arab ötösfogat impozáns látványa.
A bábolnai Shagya-arab ötösfogat impozáns látványa

 

Díjugratás minden mennyiségben
Díjugratás minden mennyiségben

Játék, móka, kacagás…

Idén aztán tényleg mindent megtettek a szervezők, hogy az aprónép is jól szórakozzon. A lovaspálya mellett gyermek lovasfalu területet alakítottak ki, itt ősi mesterségek alapjaival ismerkedtek a kicsik. Kézműves foglalkozásokon próbálhatták ki a fazekaskorongot, a nemezelés eltérő technikáit, szőhettek-fonhattak, különleges hangszereket szólaltathattak meg. A “szárnyaló játszótér” több mint 30-féle népi játéka csábított, népi olimpiára neveztek a gyerekek, s persze jól elpilledtek. A Kuckó bábszínház szórakoztatta őket vidám történetekkel. Jöttek gólyalábasok, bemutatkozott a Debreceni Népi Együttes is színes előadásokkal, táncházzal.

A “szárnyaló játszótér” különleges játékai vonzották a gyerekeket
A “szárnyaló játszótér” különleges játékai vonzották a gyerekeket

Tóth Zsuzsanna

 

 

 

Te mivel törlöd a babád popóját?

Megszületik, jó illatú, pihe-puha bőrű. Szagolgatnád egész nap.
Mit tegyünk a kis érzékeny bőrére, amikor először még a kemény magyar víz is túlzásnak tűnik? Fürdessük, ne fürdessük? Szappanozzunk, habfürdőzzünk? Kenjük, ne kenjük? Ahány ház és gyerekorvos, annyi szokás.Baby-wipes-636

Én a magam részéről bevallom, ahogy jöttek a gyerekek, egyre ritkábban fürdettem őket újszülöttkorukban. Először még időhiány okozta a napi fürdés elmaradását, de aztán a negyedik babánál már tudatosan nem vagyok napi szinten fürdető. A popsiját sem törlöm meg a bolti törlőkendőkkel: helyette egy házilag készült törlőt használok. Semmi kőolajszármazék, kimondhatatlan nevű tartósító,- és nedvesítőszer, ami nem mellesleg ekcémát és allergiát okozhat. A recept és az elkészítés nem bonyolult, használni könnyű, és a hatásfoka is vetekszik a bolti változattal. Egyetlen hátránya, hogy csak itthon használható, de várom az ötleteket a mobil változat kifejlesztéséhez.

Hozzávalók:
1 db szórófejes üveg
papírzsebkendő
5 rész tisztított víz (esetemben kb 1,5 dl)
1 rész (bio) olivaolaj (de lehet mandulaolaj is)
10 csepp teafaolaj
10 csepp levendulaolaj
esetleg pár csepp ezüstkolloidIMG_1443

A hozzávalókat a szórófejes üvegbe töltöm, és használatkor jól felrázom, majd papírzsebkendőre fújva használom.
A papírzsebkendő feltétlenül illatmentes, az illóolajak pedig 100% tisztaságúak legyenek!

Több mint 20 éve, a gimi egyik szünetében azon vigyorogtunk, hogy egyszer még arról fogunk beszélgetni, hogy ki milyen popsikrémet használ. Szóval, eljött az idő, így muszáj megírnom: én speciel shea vajat kenek a kicsi popójára. :)

Hogyan lehet (nem) megszülni? – Szülésindító praktikák a 40. hétben járó kismamáknak

Sok kismama – főleg az előzőleg már koránszülők- várandósságuk végén azon izgulnak, hogyan tartsák még odabent a babájukat. Aztán van a magamfajta, aki hiába várja, hogy megérkezzen a baba, ő köszöni, jól érzi magát, nem akar még kibújni. Négy babánál háromszor éltem meg a reggeli csalódott ébredések sorát, miszerint: “Na, ma éjjel sem szültünk…” A napok múlásával, a saját elkeseredésem mellé még hozzájött a napi érdeklődők sora, akik talán még jobban várták, hogy végre megmutatkozzon a baba, mint én. Bújtam az internetet, és sorra próbáltam ki a különböző oldalakról összegyűjtött természetes szülésindító módszereket, türelmesen végighallgattam a családtagok és a barátnők bevált praktikáit.

Fotó: Zergi Bori
Fotó: Zergi Bori

Jelentem, az én esetemben semmi sem működik! :) Vagyis, tök mindegy, mit csinálunk, az a kis drága úgyis akkor jön ki, amikor ő akar,…vagy amikor az orvos egy kicsit noszogatja: esetemben a 42. hétben, egy burokrepesztéssel, miután két hete 3 ujjnyira nyitott méhszájjal hiába csináltam végig az alábbi szülésindító praktikák többségét.

  1. Lazíts, beszélgess a babával!
    Tölts egy kis időt egyedül, és beszélgess a babával. Legjobb, ha ezt hangosan teszed, megszólítod, elmondod neki, hogy nagyon várja őt az egész család, és milyen jó dolga lesz idekint. Lehet még meditálni is, és vizualizációs gyakorlatokat végezni: képzeljük el, ahogy a méhszáj egyre jobban kinyílik, és a baba lefelé mozdul, és felkészül a megszületésére.
  1. Kirándulj!
    Egy héten belül háromszor mentünk kirándulni. Kétszer felcammogtam a Krisztina-kilátóba, és egyszer Felsőcsatáron sétáltunk egy nagyot a Pinka partján. Csodás környék, friss levegő, szép emlékek, de eredménye nem lett egyik túrának sem.

felsocsatar1

  1. Szex
    Erre szoktam azt mondani, hogy már ez extrém sport kategória. A harmadik babánál bevált, még aznap éjjel futottunk a kórházba, és hajnalban elő is bújt a kisfiam. A negyedik baba többszöri próbálkozás után is ellenállt.
    A tudományos háttere a dolognak az ondóban lévő prosztagladin hormonban, valamint az orgazmus során meginduló oxitocinelválasztásban rejlik. E két hormon segíti a méhszáj érését, illetve méhizom-összehúzódásokat okoz. A mellbimbók ingerlése szintén segíti az oxitocintermelést.
  1. Málnalevél tea
    Én ugyan önállóan nem fogyasztottam, de a várandósságom alatt folyamatosan ittam a Stadelman-féle várandósteát, ami tartalmaz málnalevelet is. A málnalevél lazítja a kismedencei izmokat, és puhítja a méhszájat.
  1. Gyümölcskoktél
    Ez az úgynevezett alkoholmentes bábakoktél, amiben egy narancs és egy grapefruit kifacsart leve, valamint egy kis darab reszelt gyömbér van. Az íze nekem nagyon bejött, úgyhogy gyakran ittam. Az eredmény nulla.
    Létezik egy alkoholos változata is ennek a koktélnak, de ezzel nincs tapasztalatom. Az előbbi gyümölcsléhez hozzá kell még önteni 20 ml ricinusolajat és 20 ml pálinkát vagy vodkát. Szerintem ezt képtelen lettem volna lenyelni…40 het
  1. Rákjárás
    Ezt egy barátnőm ajánlotta, nála bevált, de én két lépésnél többre képtelen voltam J
  1. Nagytakarítás
    Na, nem! Elszánt voltam, de mazochista nem. Elég volt a látszattakarítás az utolsó időszakban, nagytakarításba nem fogtam. Ám, ha valakit ez szórakoztat vagy kikapcsol, akkor hajrá!takaritas
  1. Erős, fűszeres ételek
    Én ezt sem próbáltam, csupán azért, mert nem szeretem az erős fűszereket, amik állítólag növelik az alhas vérellátottságát, ezáltal hatva a méhre.
  1. Rázós úton autózás
    Ez nálunk mindennapos volt, ugyanis az utcánk kellően hepehupás. Talán a baba szokott hozzá a napi rázkódáshoz túl korán?
  1. Guggolás
    Állítólag segíti a baba lefelé mozgását…csak bírják a térdeid.
  1. Egy pohár bor
    Bár az alkoholfogyasztás várandósan nem ajánlott, azért a pároddal egy kis pohár vörösborral oldani a feszültséget nagyon jól eshet a nap végén. Segít egy kicsit félretenni az esetleges félelmeket is.baba

Az, hogy pontosan milyen folyamatok indítják be a szülést, nem tudni, de mindenesetre a félelmek (szülési fájdalmak, kórházi tartózkodás stb.) elengedését és a szülésre való lelki ráhangolódást nagyon fontosnak tartom. El kell engedni a be nem fejezett projekteket, elbúcsúzni a várandósságtól, és a lehető legnagyobb nyugalomban várni a babát.