Erősödő igények

Megnyugtató az a tudat, hogy a kedves vezető szíve népével együtt dobban, és az agya is egy ütemre jár vele. Így, miként azt az ő hírirodája tudatta, erősödik az igény a házi pálinkára, s hogy ez ekként megjelent szerte a nyomdaipari termékekben, bizonyságot nyert, hogy a jódógos, jómunkásemberek sóhaja, sőt, imája meghallgatásra talált, ihatnak ezután is. Sőt, a kedves vezető a kockás ingjében maga dönti ki a demizsonból a kerítésszaggatót, még emberesebben pedig maga gyűjti a cefrének valót. Bár, ez talán fölösleges is, magyar ember a szaros ólajtóból is tud pálinkát főzni, mint az tudvalévő.

A pálinka fontos népélelmezési cikk, gyógyszer és altató, fájdalomcsillapító és búfelejtő. Ha rohad az ember foga s emiatt lüktet, leöblítjük, s kész a kúra. Ha ordít a friss szaporulatú magyar csecsemő, cumiját belémártjuk az isteni nedűbe, szájába gyömjük, s már alszik is, fél litertől a világ összes fáradtságát kipihenjük, ezen kívül a pálinka eleven alkotó erő, mint ismeretes. Tudjuk a népi igazságot ugyanis, miszerint a fröccstől hülye gondolatai támadnak az embernek, a pálinkától pedig meg is csinálja azokat. Például macsétével kiirtja a családját, fölgyújtja a pajtát vagy szíven lövi magát a vadászpuskájával, ilyenek.

A pálinka migráncsriasztó készség is, igaz muszlimok ilyennek a szagától is menekülnek, kombinálva disznóöléssel és szaros gumicsizmával a kerítésnél toporgó százezreket egy életre elriasztja, hogy már busókra sem lesz szükség ott. Mindeme áldásokat hordozza magában ez az ital. Hogy fölrobban tőle az ember mája, szétrohad a hasnyálmirigye és lekonyul a füle, az nem baj, egy ima segít a bajon, ha meg nem, csak a nyugdíjrendszerrel tesz jót az elhunyt, egy gonddal kevesebb, őt nem kell pátyolgatni az út szélén, tépelődni azon, otthagyjuk-e vagy magunkkal vigyük a csatába.

A pálinkafőzés összehozza a családot, közösségi program. Ha imádkozunk, hogy a készség föl ne robbanjon, maga a mise, a réztől kék első főzet egyenesen Krisztus vére vagy egy ufonautáé, az attól függ, mennyit kóstolgattuk kiskanálból, miután meggyújtottuk azt ellenőrizve, mennyire szaggatja a kerítést, lukasztja-e a gyomrot, oldja-e a fémet, és más cukiságok. Mindezeket belátva könyvelhetjük el, hogy a kedves vezető érti az idők és a nép szavát, s hogyan lehetne ez másként, hiszen ő maga is vagyontalan jódógos, jómunkás kisember, a nép egyszerű fia.

Más megközelítésben a pálinka erősen addiktív és pszichogén kábítószer, s ha valaki ennyire szívén viseli a sorsát, odafigyel arra, hogy az alattvalók bőséggel fogyaszthassák, akkor nehezen érthető és értelmezhető az a vallásos buzgalom, amellyel a mariskát üldözi, egy tő vadkender miatt tömlöcbe veti az embert. De ezzel ott lennénk a sehová sem vezető vita közepében, hogy melyik méreg a jobb, ám ebbe nem mennék bele. Felőlem mindenki attól tép be, amitől csak akar, és vagy mindegyiket üldözzük vagy egyiket sem, de ez már ontológiai gond.

Sokkal inkább arra lennék kíváncsi ebben a kontextusban, hogyha a kedves vezető ennyire tisztán látja és nyilvántartja a pálinka vedelésére vonatkozó lakossági igényeket, akkor bizonyára van tudomása másfajta óhajokról is, amelyek a magyarokban felbuzognak. Nem sorolom, mert nem jutok a végére (lakhatás, tanulhatás, egészséghez való jog, európai fizetség meg a többi), de elég volna egyre figyelni, amely mind közül a leghangosabb, a többség listájának első helyén szerepel, s mint ilyen, nemzeti programnak és kívánságnak is nevezhető, jelesül, hogy ő maga takarodna a francba.

Ebben elég széles körű konszenzus mutatkozik, egyre erősödik rá az igény, sokkal jobban, mint a házi pálinkára, ezt azonban nem tudja vagy nem akarja meghallani. Az a cuki kurvaság azonban, hogy mint tudjuk, a pálinkától egészen elképesztő dolgokra tudja ragadtatni magát az ember, az agya elkezd kiszámíthatatlanul működni, így soha nem tudható, a gumicsizmás zombitömeg mikor indul meg a vár és az erkély ellen. Persze sosem fog, csak ez is benne van a lehetséges kimenetelekben, mert Sheldontól tudjuk, hogy az ember determinisztikus lény, de mégis van szabad akarata. Ám ez már teológia, ha már keresztények vagyunk.

Itt a TILOS, de honnan tilos ?

Ismét egy nem teljesen egyértelmű közlekedési szituációba futottam bele a szombathelyi vasútállomás előtt, pontosabban az Éhen Gyula téri autóbusz pályaudvar melletti útszakasznál.

DSCF0461

Egy kihelyezett közlekedési táblán akadt meg a szemem. A tábla egy mindkét irányból behajtani tilos tábla, alatta két kivételt jelző kiegészítéssel.

Néhány fotó a képekre kattintva látható.

DSCF0459

Ez a behajtás engelyélyezett

E tábla szerint, aki a Semmelweis Ignác utca felől eléri a vasútállomás főbejáratát, tovább egyenesen nem hajthat, ha nem tartozik a taxisok, vagy a ÉNYKK Zrt. azaz a buszosok táborába. Legyen akár a kis utcában lévő üzletben, vagy postán, gyógyszertárban, vagy akár iskolában dolga.

DSCF0449

Posta, Iskola, gyógyszertár, lakóházak, munkásszálló a kis zsákutcában

Viszont ha tesz egy kis kitérőt a Szelestey László utca felé, akkor az utóbb említett helyeket elérheti a Széll Kálmán utca felől. Így alapból nem is lenne ezzel gond, de most következik a probléma. A példaként említett helyek a Vasút utcában vannak ami egy zsákutca. Ha tehát dolgunk végeztével innen kihajtunk, akkor az elején említett tiltó tábla szerint, ami mindkét irányból tiltani hivatott a behajtást, az útkereszteződésig tudunk csak elmenni, és kész.

DSCF0440

Az út vége, vagy mégsem ?

Az érintett szakasz, azaz az egyenes haladás tiltott, a balra fordulás úgyszintén, amit  egy mindkét irányból behajtani tilos tábla is megerősít, amin kivételként a volán van csupán feltüntetve.

DSCF0447

Erre senki ne próbálkozzon ha nem “volános”

Tehát innen elvileg csak tilosban közlekedve szabadulhatnánk. De még egy csavar belekerült a történetbe, hiszen aki a Széll Kálmán utca felől érkezik, vagy akár a zsákutcából kihajt, nincs tudatában annak a behajtási tilalomnak amiről szó van, hiszen egyetlen tábla sem figyelmezteti az innen érkezőket erről.

DSCF0453

A Széll Kálmán utca felól semmi nem tiltja a tovább haladást

Látnokok ugye nem vagyunk, még ha láttuk is valamikor azt a fránya tiltást a túlsó oldalon, miért is törődnénk vele ebből az irányból haladva, mikor semmi nem jelzi számunkra. És igen, ezt jól alá is támasztotta az a három oktató jármű, ami épp érkezett a fotózáskor, és a tiltások hiányában szépen végighaladt egészen a vasút épületéig.

DSCF0444

Láthatóan még oktatva is rendben van erre.

Ahogy képekkel bemutatom, úgy láthatja ezt egy arra közlekedő. Maradjunk abban, hogy nekem ez nem kerek így, de vitassuk meg valóban csak én látom ebben a hibát .

Mindkét irányból behajtani tilos tábla:

A tábla azt jelzi, hogy az útra mindkét irányból behajtani tilos; a jelzőtábla az útszakaszra a kétkerekű segédmotoros kerékpár és a kétkerekű motorkerékpár betolását nem tiltja; a behajtási tilalom a kerékpárra és az állati erővel vont kizárólag személyszállításra rendszeresített járműre (konflis) nem vonatkozik.

Néhány fotó a képekre kattintva látható.