Most akkor, Bem apó?

„…Azok közülünk, akik évtizedek óta Magyarország barátainak tekintettük magunkat, most döbbenten állunk és szomorúak vagyunk, de ez az önök választása. Sok szerencsét az EU-t gyűlölő nacionalisták társaságában. Remélem, ismét a vesztes oldalon állnak…” – Ezt az elbocsátó szép üzenetet Dájcstomi, s rajta keresztül a Fidesz – és természetesen Orbán Viktor – kapta Radosław Sikorskitól, aki volt lengyel külügyminiszter, jelenleg néppárti képviselő. Csak fideszi nézőpontból nem tudni, milyen irányú az elhajlása, hogy komcsi-e vagy liberális varangy. De írt mást is.

„…Ahelyett, hogy félrevezető leveleket irkálna az EPP képviselőcsoportjának, jobb szolgálatot tenne Magyarország és a Fidesz hírnevének azzal, ha a kormányuk felhagyna a járvány politikai célokra való felhasználásával, mert ezeknek semmi közük sincs a lakosság védelméhez. Az én modern konzervatív felfogásomtól távol áll külföldi egyetemek bezárása, a köz- és a kereskedelmi média bekebelezése, gyűlöletkampányok indítása külföldiek és az EU ellen, és a benyalás Vlagyimir Putyinnak. Emiatt és nem Donald Tusk félreértett szavai miatt válnak el az útjaink…” – Akkor, ha jól értem, és oldani szeretném a komor hangulatot, mostantól nem bratankik ők, pláne nem dwa.

Az újszülötteknek azért elmesélem, mi ez a Tusk-ügy. Nos, Donald Tusk, az EPP elnöke a Spiegelnek azt nyilatkozta, hogy Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra. Az Európai Néppárt elnöke ezzel arra utalt, hogy a magyar jogalkotást a náci hatalomgyakorlás jogi hátterét megalapozó szakember is elismerné. Erre Orbán médiája Tusk nagypapájáról közölt hamis képet, mondván náci kollaboráns volt, amire a komplett lengyel sajtó kiakadt, és a Fakt című újság főszerkesztője, bizonyos Kasia Kozlowska azt találta írni, hogy „egy igaztalan magyar médiatámadás egy lengyel politikus ellen a lengyel-magyar barátságot is támadja.”

Ez volt a kályhánk, amibe belerongyolt Dájcstomi meg a haverjai, ők szólították fel Tuskot, hogy kérjen bocsánatot, szégyenteljesnek nevezve Tusk kijelentését, és a többi, ahogyan megszokhattuk. Erre érkezett Sikroski meglehetősen megalázó levele, ami viszont már messzebb is ment: „Tényleg emlékeztetni akar minket arra, hogy Magyarország melyik oldalon harcolt a második világháborúban? Fel kellene tennünk a kérdést, hogy a Fidesz vezetői vagy az önök nagyapái melyik oldalon harcoltak?” – és ezzel a mondattal túljutottunk Dájcstomin és a Fideszen, túl Orbán Viktoron is.

Mert ugyanis, itt már a mimagyarokról van szó, hogy mi mindannyian varacskos disznók volnánk. Látjuk azt a folyamatot, midőn a Fidesz és a magyar egybecsúszik, és a kultúrnépek közt onnantól fogva lehajtott fejjel kell közlekednünk, mint ahogyan a második világégés után is volt olyan, hogy a magyar szó hallatán egyszerűen kiköptek. És akkor sem azok miatt, akik meghaltak a Donnál, hanem azok miatt, akik odaküldték őket meghalni. És lám, kemény munkával eljutottunk ide megint, szerte Európában furán néznek a magyarra, hovatovább megkérdik, hol a lova meg az íja.

Nem volt egyszerű, de a fiúk összehozták ezt is – meg a lányok –, nem csak Dájcstomi, sőt, a legkevésbé ő, mert Dájcstomit ismerjük, a valósághoz fűződő kétes viszonyát is, megnyilvánulásainak altesti gazdagságait úgyszintén. Hanem a hivatalosnak mondható hangok, Orbán, Kovács levelező, Varga miniszter meg Novák családügyes, valamint a hátország hozta össze sikeresen, hogy gyalázatos nemzet legyünk. Nyolcvan év után újra. Már elég régóta látszott, hogy ennek ez lesz a vége, a kérdés az volt, mikor. Most kezdődött el az utolsó felvonás.

Az ember nem tud kellőképp szomorú lenni, hogy ilyen dúvadak közt kell élnie. És nem is Bem apó népének mitikus barátsága fog hiányozni, hanem, hogy mindezek után ezt a Sikorskit magyarabbnak érzi mint akár Németh Szilárdot. S nem azért, mert ez a heppje, hanem, mert ez a lengyel olyan európainak tűnik, és az ember magyarként szintén annak gondolja magát, mígnem észreveszi, hogy mégsem olyan közegben adatik élnie. De ezt a történetet már J. A. polgártárs is elmesélte Thomas Mann kapcsán, hogy bele is haljon a felhőtlen boldogságba. Nem gondoltam volna, hogy velünk is ez történik.

A gauleiterek alkonya

A nemzetiszocialista, egészen illiberális Németországban a gauleiterek egy-egy tartomány, körzet, kerület vezetői voltak. A vezér meghosszabbított keze, mindenható atyaistenek, élet és halál urai, ilyenek. A nemzetiszocialista, egészen illiberális Németországban is felhatalmazási törvénnyel irányította az egész mókás birodalmat a tuggyukki. Sőt, ez a tuggyukki a korlátlan hatalmat is egészen hasonlatos módon kaparintotta meg, mint a mi kedves vezetőnk, és még annyi párhuzamot meg egyezést tudnék sorolni, hogy azt hihetnők, ez a miénk a tuggyukkitől tanult módszertant és irányító eszméket.

Erről már hosszú évek óta irkálok, ma viszont csupán olyan nagyjából húsz óra történetét mesélném el, aminek a végén ki fog derülni – amit egyébként enélkül is tudunk –, hogy amit ezek művelnek, az kormányzásnak nem nevezhető, eufemisztikusan eszement kapkodás inkább, másképpen mondva lószar. A felhatalmazási törvény egyáltalán nem a járványról szól, és ez kiderült már az első napján is. Semmi méltóság nem volt ezekben, hogy kicsit vártak volna, rögtön az volt a legfontosabb, hogy Schmidt Mariska kapjon két ingatlant ingyen, meg, hogy könnyítsék a földek ellopását is. Sőt, hogy a közbeszerzések is zavartalanul folyhassanak.

Ezen kívül, ahogyan a kedves vezető ígérte akkor – mármint, hogy elégtételt fog venni –, úgy érezte eljött az ő ideje, és felülírhatja az októberi választásokat. A renitens, szakadár városokba gauleitert delegál, hogy véletlenül se történhessék ott más, mint amit ő akar, ugyanakkor ez szimbolikus lépés is volt, láthattuk, mire számíthat az ország a veszélyhelyzet végtelen idején. Hogy akármi eszükbe jut, máris szuszogva igyekszenek azt megvalósítani még a józan ész ellenében is. Orbán a gauleiterek kinevezésével puszta erőfitogtatásból emberek életét sodorta volna veszélybe, de nem ez zavarta, nem ezért vonta vissza az egészet.

Gondoljuk meg ugyanis, hogy egy városban, településen villámgyorsan kell dönteni valami járvánnyal kapcsolatos dologról, amit a polgármester egy perc alatt megtehet, a gauleiternek öt napja lett volna rá, míg megkonzultálja a kedves vezetővel, hogy mondjuk Pécsen vehetnek-e WC papírt, mert erről lett volna szó. Meg igazán az ellenzéki oldal szopatásáról, ha beledöglik a lakosság, akkor is. Mert ugyanis néhány gauleiter vesztes fideszista polgármester lett volna, akit odaültetve a legyőzője nyakába, hogy neki dirigáljon, na az lett volna csak a mókás felállás.

Aztán nem telt bele egy nap – mondom, kábé húsz óra –, és vissza is vonták (vonatta a kedves vezető). Ennyi idő volt szükséges ahhoz, hogy kiszámolják a duci kis ujjaikon, ez mekkora népszerűség-, ergo szavazatvesztéssel jár majd, ha egyáltalán lesz még szavazat valamikor a büdös életben. S miután kiderült, hogy naggyal, mert azon túl minden egyes halál közvetlenül kapcsolható össze a kedves vezetővel, máris nem volt annyira fontos ez a egész. Így mennek a dolgok Neriában. Nem kormányzás van vagy a veszélyhelyzet kezelése, hanem a szavazatok maximalizálása az ellenzék szopatásával elegyeset.

Minden más le van szarva. A széles nagyvilág is, amelyik úgy tűnik, most egyként kezdett el ordítani, hogy mi történik az ő kebelében, és annak is a közepén. Ez a Donald Tusk is azt mondta, most már elég, majd a járvány után leszámol a Fidesszel, így hát ez a Tusk is röhejes egy alak. Fenyegetése olybá tűnik, mint Svejk búcsúzása Vodickától, hogy majd a háború után este hatkor találkoznak, ami így aranyos. Viszont ebben olyan reménytelenség tükröződik és fejeződik ki, mint az elevenen felfalt báránygida szemében, amikor egészben nyeli le őt a kígyó. Nem több ez és nem kevesebb, tehát nem kell csűrdöngölőst járni, hogy visszavonta.

Nem belátásból, nem erkölcsi megfontolásból vagy jófejségből, hanem pragmatikus okokból, amelyek között az utolsó volt az, hogy ezzel így irányíthatatlanná válik az ország – ami már a megfogalmazásakor látszott –, hanem kizárólag matematikai műveletből levezetve, hogy ez hogyan hat a kedves vezető renoméjára. Ez a zsinórmérték ugyanis, nem a te nyomorult életed, nyájas olvasó. Ez vár ránk az elkövetkező kilátástalanul hosszú időben. És most, hogy így elmeséltem a múltat, jelent és a jövendőt, megreggelizek. Tegnap óta harminc forinttal drágult egy liter tej a bótba, most jöttem meg. Egyszer erről is beszélgetünk.