Kategória: európai bíróság

Mumus, a mi mumusunk

Orbán Viktor Mihályt, úgy is mint diktátor, mindenféle alakban ábrázolják ezekben a napokban idegenszívű sajtótermékek a világ összes tájain, riogatva olvasóikat, hogy lám, van egy ország, ahol ilyenek történhetnek még mindig. Ilyen emberek teremnek, ilyen hülye népek vannak, hogy hagyják, sőt tapsikolnak neki. Se szeri, se száma az elriasztó sajnálkozásoknak, például nem tudom, hollandul miképp hangzik az édes, jó teremtőm mit tettél te velünk, de biztosan valami kattogó zakatolás, mint amikor készül fölrobbanni a kotyogó.

Mi benne élünk az édes, jó teremtőmben, míg pedig azok, akiknek ezek a sajtótermékek írnak, rajzolnak az egzotikus magyari országról, elriasztó képet föstve erről a különös, barbár népről, meg nem. Most látjuk, milyen érzés tudósítások tárgya lenni, egy polcra kerülni tábornokok irányította banánköztársaságokkal, s nem azért, mert le vagyunk sajnálva – mint sivalkodik a NER színe-virága –, hanem, mert benne élünk egészen szügyig. Rólunk, velünk, a mi sorsunkkal mutatják meg a civilizált világnak, mivé fajulhat az ember, ha nem gondozzák megfelelően.

Ettől azonban, hogy tankönyvi anyag lettünk, sorsunk jobbra nem fordul, csapatok segítségünkre nem sietnek, a civilizált világ kényelmesebb és hülyébb annál, mintsem kivágja a voltaképp benne leledző fekélyt. Emlékezhetünk, az ostoba angol trakoristáknak is azt mutogatták, ez az Orbán hogyan lopja el a pénzüket, amire nem az volt a reakció, hogy elhajtják ezt az Orbánt, hanem inkább kiléptek az unióból. Olybá tűnik, ez az unió ez ilyen, inkább lerohad a seb körül, mintsem meggyógyítsa azt, mutogatja lakosainak az elrettentő, gonosz embert, miközben meg pénzeli.

Mumus Orbán már, de a miénk egészen, a mi mumusunk, másoknak viszont csak tankönyvi anyag és egzotikum. Olyan, mint Mohamed a Charlie Hebdonak, ami következtében, mint emlékezhetünk, néhány szélsőséges iszlamista szarrá lőtte a szerkesztőséget, a művelt nyugat pedig je suis-eset játszott. Ha most Németh Szilárd megindítaná a tankjait a vétkes szerkesztőségek ellen, akkor sem változna semmi, sóhajtoznának és rajzolgatnák tovább ezt az Orbánt mindenféle patásnak, a német kőműves meg beletúrna az orrába, fölhajtaná a sörét fejét csóválva, hogy milyen különös is a világ.

Kovács levelező szerint megint boszorkányüldözés folyik. Úgy tíz éve már egyfolytában egy komplett Gyalog galoppot delirálnak ide, állandó a szembeforgalom az autópályán, karambol viszont soha nem történik. Most is, hogy az EU Bírósága elmarasztalta a Fideszt – mint Magyarország szinonimáját – a kvótaperben, a Fidesz igazságügyi miniszterének első szava az volt, hogy szarunk rá. Ez amúgy hallatlannak volna nevezhető, de minálunk mindennapos, mint ahogyan az is, hogy két kézzel gyömjük zsebre a pénzt, és már eközben tagadjuk, hogy kaptunk volna.

Ehhez képest készülnek decens karikatúrák, amivel a művelt nyugat csakúgy, mint a szolgasorban senyvedő magyar népek kitörölhetik az arschukat. Unalomig emlegettem már a München 1938 szindrómát, ami akadálytalanul és folyamatosan működik. Ez azt mutatja, hiába van szép öltönyük, hülyék ezek, vagy ha nem, tesznek rá, mi történik egy néppel a szövetségükön belül. Vagy, ha tennének is valamit, de kötve van a kezük, akkor a szövetségük működésképtelen és megérett a pusztulásra. Nem vagyok EU-szkeptikus, de a tiszta logika erre a következtetésre juttatott.

Hogy jobb érzésű újságírók ugyanott lukadnak ki mint én, annak néhány haszontalan karikatúra az eredménye. Az olvasottság talán nő, viszont a gyalázat marad, a Charlie Hebdo sem változtatott meg semmit, csak köldöknézés közben előidézte a saját halálát. A gonosz mindig könnyebben győz mint a jó, a tagadás könnyebb mint a bizonyítás, lopni egyszerűbb mint dolgozni. Tudnék még ilyen falvédős bölcsességeket sorolni, de maradjunk annál, ami azt hiszem, Erdogan látogatására született, miszerint: édes babám nem mék haza ne várj most, lezárták az egész kurva belvárost. Ebben benne van az összes nyomorunk.

Varga Judit harcban áll

Dobrev Klára azt mondta tegnap az ATV-ben, hogy a nagyságos Néppárt tagjai azzal lobbiznak Trócsányi László biztosi kinevezése mellett, hogy ő nem is Fidesz-tag. Mért ne hinnénk Dobrevnek, ilyet nem talál ki az ember, pláne, ha ha már Járóka megválasztása után is azzal védekeztek némely rászavazók, hogy nem tudták, a nacsasszony Orbán kompániájához tartozik.

Mindebből két dolog fakad: a más országbéli brüsszeli képviselők sem nagyon tudják, hol is élnek, másrészt pedig a mi kis fasisztáink sorsa beteljesedett, Európában már úgy tekintenek rájuk, ahogyan itthon is kellene. Azaz, mint pestises, undorító képződményre, gennyes fekélyre, akit, akiket nagy ívben kerülni kell. Remélhetőleg Ursula naccsága is megvilágosodik, mielőtt túlságosan kinyílna a csipájuk, de ebben inkább ne reménykedjünk.

Ehhez képest itthon hatalmas a pofájuk, belső használatra az összes egy harcos kiskakas vagy verhetetlen terminátor. Harsognak a trombiták, peregnek a dobok, élükön a legfrissebb hússal, Varga igazságügyes elvtársnővel, aki úgy látott neki a kaszabolódásnak, hogy lassan Szijjártó is leckéket vehetne tőle. Sőt, lehet, a csaj még jobban is focizik, mint a tarajos. Más érdeme egyiknek sincs, de nem is szükséges Neriában, mert ez a hely bokréta a kalapon, ilyen más nincs is sehol.

Varga elvtársnőt, mint emlékezhetünk, arra szerződtette Orbán gazda, hogy “segítsen megnyerni az uniós csatákat”, és ő neki is látott a segítésnek, de nagyon. Most azt trombitálta szanaszét, hogy a magyar kormány visszautasítja a jogállami kritériumokhoz kötődő uniós támogatást. Budapest ellen fog állni, mondta a kis Boudica, és szeme vérben forgott, de az ilyen fölösleges időtöltés, ez a fél mondat már egy szerelmetes vallomás, hogy baj van velünk. Ha nem lenne, nem kellene ordítani.

Varga elvtársnő szerint minden nagyon szép, minden nagyon jó, és ő mindennel meg is van elégedve. Az a szar a propellerben, hogy viszont az Európai Bizottság szerint meg nem. Ez a szerv ugyanis a Stop Soros törvénycsomag miatt keresetet indított Magyarország ellen az Európai Unió Bíróságán éppen most. A Bizottság úgy látja, hogy a menedékjogot és a tartózkodási engedély megszerzését támogató tevékenységeket büntető magyar törvényi rendelkezések uniós jogba ütköznek.

Már egy éve elindították ellenünk a kötelezettségszegési eljárást, ennek a bíróság az utolsó szakasza, mert Pártunk és Kormányunk nemhogy orvosolta volna a kifogásokat – hogy például nem éheztetünk embereket, ilyenek -, hanem szóba sem állt senkivel sem. Ez a magyar virtus, függöny mögé bújni, nem válaszolni, el sem menni, ami tempó a kerítésen belül működik, azon kívül viszont nem. Valami lesz tehát ezen a bíróságon, de, hogy mikor, azt senki sem tudja, és addig is azt csinálnak, amit csak akarnak.

Az uniós pénz nélkül két perc alatt omlana össze kies hazánk gazdasága, hiába állít mást Orbán, persze, hogy fájna, ha nem kapna. Varga elvtársnő igazságügyes sajátságos harcias feladata tehát mondjuk Handó Tünde fékentartása helyett az, hogy ne zárják el a pénzcsapokat. Ehhez tényleg elég a bírósági fogalmazói gyakorlat, amiből ilyen alapvetések születnek a magyar fasizmus védelmében a szájából: “A tagállamok eltérő alkotmányos történelme a jogállamiság ügyében összehasonlító látásmódot követel.”

És nem viccelt, amikor mondta. Egyáltalán nem. Ez egy elvetélt kísérlet arra, hogy az Aranybullából vezesse le Mészáros lopásait, II. Andrásig utaljon vissza a Fidesz kiváltságainak magyarázatában, összefoglalva: azt csinálok, amit csak akarok, és mindenki bekaphatja. Így kell megfelelő formulába foglalni az arroganciát, ami a magyar képviselők felé nyíltabban mutatkozott meg már a meghallgatáskor. “Nyugodtan lehet küldeni az sms-t Strasbourgba, vagy ahol várják”.

Ezt mondta az érdeklődésekre Varga nacsasszony, most pedig Strassbourgot és Brüsszelt oktatja a sajátos magyar demokráciáról, ami kicsi is, sárga is, meg nem is az. Ezért a miénk. Varga Judit hadban áll tehát, s ahogyan az Unió jelenleg kinéz, még győzhet is. Nem csatlakozunk az Európai Ügyészséghez, mégis lesz közigazgatási bíróság – mert ezt is mondta -, minden megy tovább tehát, csak még rosszabbul. A józan hangok szerte a világban elhalkulnak, a dob pereg.

Az egész nagy csata azért van végül is, hogy fennmaradjon a Fidesznek az az álomszerű állapot, hogy az Unió adófizetőinek pénze Orbán és családja, valamint népes cimboraköre zsebében landoljon, s ha ez uniós jogba ütközik, akkor a magyar adófizetők majd befizetik a büntetést. Ez a kegyes vin-vin állapot, s ha a Néppártnak csak az fáj, hogy Junckert kiplakátolták, ez meg nem, marad is így. Mint látjuk, legfeljebb letagadják, hogy közük van a Fideszhez. Így egyszerű ennek a Vargának, soha nem esik el a csatában, és marad itt nekünk még jó ideig.