A nagygéci vendég

O. V. emberszerű organizmusnak a jól kiszámítható működésébe olykor zavarok csúsznak, és hirtelen-váratlan egészen különleges helyeken jelenik meg, mint most is, amikor megnézte, mennyit ér a velszi tartomány, és eközben özv. Csúcs Imréné, Bözsi néni hokedlijén materializálódott, hogy jót beszélgessen az idős asszonnyal.

Hogy mért éppen Nagygéc, arra épeszű magyarázat nincsen, hacsak nem az, a már falunak sem nevezhető településen, közvetlenül a román határ mellett mindösszesen hatan laknak, így kicsi volt az esélye annak, hogy spontán tömegtüntetés alakuljon ki. Csak a páncélozott kisbuszba többen férnek, de leginkább azt kellene megnézni, Bözsi néni melyik kopasz neve mellett szerepel a kubatovi listán.

Arról nem szól az életszerű történet, az öregasszony megkínálta-e a neves vendéget zöldes mandulalikőrrel, ilyeneket szoktak otthon tartani az éltes matrónák, hogy a tárolás évtizedei alatt az üveg szélére kiül a cukor. Vagy egy tálka szotyolával, igaz, ilyen csemegét öregasszonyok nem tartanak otthon, bár a spontán látogatás előtti bombakeresők még vihettek volna.

A kedélyes, baráti beszélgetés a nyugdíjról folyt természetszerűleg, mi másról, azt nem kérdezhette a vendég, hogy Bözsi néninek fáj-e a bütyke, és hűsítő, kámforos kenőccsel sem kenegette meg a sajgó ízületeit. Viszont ehelyett azt mondta a messziről jött látogató, hogy „ha úgy vannak a számok” novemberben emeli a nyugdíjat. Így, egyes szám első személyű értelemben.

Úgy lesznek a számok, ha előbb nem, akkor kora tavasz táján mindenképp, csak, hogy ezt mért a világ végén kellett felböfögni, arra nagyon nehéz magyarázatot találni. Tán, hogy a hokedli a távozása után búcsújáró hellyé alakuljon, vagy gyakorlatiasabb okokból, és Bözsi néni szédítése csak elterelő hadművelet volt.

Tudjuk, hogy egyetlenünk milyen erős vonzódással bír vidéki kastélyocskák és házikók irányában, és innen nem messze, a kisgéci pusztán van egy kúria, amelyet a Majláth-kastélyból építtetett át 1852-ben nem más, mint br. Haynau, a bersciai hiéna, aki erre költötte kétszázezer forintos vérdíját. Egyik nap majd Mészáros Lőrinc arra ébred, hogy ezt is megvette.

Egyébként marha nagy mázlija van a spontán látogatás szervezőjének, hogy ez a Nagygéc nem úgy viselkedik a toldalékolás közben, mintha úgynevezett hangzónyújtó tő volna, és a kéz-kezet analógiájára működne. Tessenek elképzelni, milyen klafa simicskai áthallású lenne a címbéli helységmegjelölés, miféle látogató válna akkor hősünkből. Viszont ilyen unikumokat csak a részeges bölcsészek tanulnak romkocsmák mélyén, és effajta tudásra meg nincsen szükség a munka alapú társadalomban.