Tudjátok mi az a kívánságfa? Mert én tegnapig nem tudtam. Amikor az ovis öltözőszekrény tetején egy nagy dunsztosüvegbe állított csokornyi ágat pillantottam meg, kissé tanácstalan voltam, mi a csuda lehet ez.
Aztán jobban megnézve azt láttam papírdarabkák lógnak az ágakon, rajtuk kézírásos szövegek. Idézetek. A gyerekektől. Arról, mi a szívük vágya. Ez az újévi kívánságfa – mondta az óvó néni. Kicsit butának érzetem magam, hogy nem hallottam még erről a népszokásról, de hamar kiderült ez egy friss találmány. Azt hiszem igazából nekünk, szülőknek szereztek vele vidám perceket – kicsit gyerekek lettünk, ahogy kerestük a srácok kívánságait, aztán jókat nevettünk rajtuk.
Hogy mit kíván a mai gyerek, legalábbis mifelénk. Mire tippeltek?
Nem, nem legót, kisautót vagy babát – mint mi annak idején. Nem gazdagságot, gépkocsit, új ruhát – mint mi hajdanán. Utánunk vágynak, a figyelmünkre vágynak, a közös időre, közös játékra vágynak.
Ez a leggyakoribb kérés: „Játsszon velem sokat anyukám, apukám.”, „Legyen időm játszani.” „Sokat tudjak kirakózni, társasozni.”, „Mindennap legyen sok időnk játszani, sokat főzzön anya.”, „Szeretnék sokat játszani együtt a szüleimmel”. Nevettem jót, mindenki csak a szülővel akar játszani, a tesók valahogy fel sem merülnek. Na, jó egy helyütt igen: „Jó gyerekek legyünk, jó étvágya legyen a kistesómnak.” Barátokra viszont többen is vágynak: „sok barátom legyen.” olvasható néhány cédulán. És ami ritka ebben a korban és fejlett szociális érzékenységre utal egy helyütt olvasható ez is: „A gyerekek látogassanak el a gencsi otthonba.”
Szóval: megfontolandó dolog ez. Nehéz persze, munka és háztartás mellett szinte lehetetlen időt szakítani a kicsikre, még ha akarjuk is. Mire a gyerkőc hazaér kora este van, alig néhány óra marad a fekvésig, az meg nekünk is kellene, ugye? Valahogy mégis meg kellene próbálnunk, elvégre ezt kérik az újévre a kölykök. :)
(A fotók forrása: pixabay.com)
Tegnap pásztor voltam. A férjem József és szamár, a nagytesó angyal egy baba pedig Jézuska. Napok óta Betlehemről, és a szent családról faggat a négyéves, színdarabot tegnap kezdett írni. Mint Mária tekerte fejére a törölközőt és ringatta a bölcsőt, majd hírt hozott nekem, hogy megszületett a Kis Jézus vigyek neki ajándékot. Előkerültek tehát a legók, gyorsan építettünk is a kisdednek duplóházat.
Érdekes a gyermeki gondolkodás – mesélek a férjemnek az ovis ünnepségről – hogy a fenében nem rakja össze, hogy eléggé lehetetlen egy nap 3 Mikulással is találkozni. Ráadásul ugyebár mindegyik másként néz ki, ki sikerültebben, ki egészen gázul. És mégsem merül fel a kérdés jó néhány évig, hogy akkor melyik is az igazi. Mondjuk a négyéves a különbségekre már felfigyelt: „az egyik alacsonyabb volt anya, akkor ugye az még nem olyan öreg…” de egyelőre össze még nem zavarodott. A lényeget, hogy jó fej ez a Mikulás, csomagbontogatás közben summázta is.
Az ovis elég élethű, nem?
