Hadházy Ákost nem engedték fórumozni tegnap a szombathelyi könyvtárban, mert nem tudták kitakarítani azt, koszos volt állítólag. Elromlott tán a porszívó, esetleg Rózsika, a takarító néni, netán a Rendszer. Nagy és kibogozhatatlan titkok ezek. Ilyenkor, amikor hírül veszi az ember a mocskot, habitus, filozófiai és vallási beállítódás, illetve a test pillanatnyi állapota – melyik bütyök lüktet, zúg-e épp a fül – alapján reagál.
Az én életem voltaképp szakmai ártalmakból kifolyólag permanens reakció, ezért most rágyújtok, fölnézek az égre picit, ami a plafon, kortyolok a kávéból – kizárólag cukor nélkül, petróleum-sűrűen a’la Florentino Ariza – és aztán vonyítok föl, mint a lábon lőtt anyafarkas, hogy nagyon fáj, meg ilyenek. Pedig az efféle dolgokat tiszta fejjel kell feldolgozni, bármennyire is mindennaposak és rutinná váltak szinte.
Orbán Viktor Mihály annak idején kijelentette egyrészt azt, hogy ellenzék nélkül is elboldogul, hogy ilyen ballasztra szüksége nincsen neki egyáltalán. Másrészt olyan is elhagyta a pörköltszaftos száját, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Ennek a két kormányzási alapelvnek a folyománya volt, hogy Hadházy kiszorult a sötétbe és a hidegbe, mint valami illegalitásba vonult forradalmár, éppen úgy.
És tényleg, hovatovább, ilyen állapotban leledzik az annyit, s olykor okkal csesztetett ellenzék, a helyzet azonban nem ilyen egyszerű, hogy gyere cipó, hamm, bekaplak. Hogy igazoljam ezt a sejtéses állításomat, tessenek csak belegondolni, mit művelt velük Lezsák két napja, hogy már szóhoz, végül székhez sem jutottak, legyalulta őket a friss Príma díjas irodalmilag és gyalázatosan.
A helyzet egyébként teljesen reménytelen, és még kilátástalan is, mivelhogy tudjuk, Hadházy mért nem léphetett be a könyvtárba. Mindenki tudja, az utolsó csecsszopó csecsemő is, az ilyen takarítós kifogások azonban csak rendkívül kínossá teszik a dolgot, s legfőképp a könyvtár igazgatója számára, aki akkor volt hülye, amikor egy ilyen rendezvényt befogadott. Tudnia kellett volna, hogy megcsörren az a telefon úgyis.
A jószándékú naivitás minősített esete forog fenn, ami csupán arról tanúskodik, hogy vannak még idealista emberek, akik a tisztesség és a szakmai becsület alapján élik az életüket, pedig nem is újszülöttek. Most azonban az igazgató asszony felmenőit szidják sokan, pedig ők is tudják, nem azt kellene, de jobb elverni a port azon, aki kéznél van. Nem véletlenül nem jár emberek közé ez a mi Cézárunk tehát.
Viszont az nem vigasz, hogy ez borítékolható volt, attól a mocsok még mocsok marad, és azt kell egyre inkább kiszűrnünk mindebből, hogy az ország is elvan ellenzék nélkül, hogy az a hétmillió, aki nem szavazott ezekre, az mind nemkívánatos elem a kerítésen belül, és ennek a fele sem tréfa. Mint kitetszik, nem csak a képviselőiket zárják ki a parlamentből, hanem a népek is mehetnek a fagyos utcára, ha nem győzelmi jelentéseket akarnak hallgatni fideszbűnözőktől.
És nem Hadházyról van szó, hanem akárkiről. Gondoljunk csak bele Alföldy és más művészemberek, zenekarok és akárkik eseteibe, akiket úgy űznek el a nyilvánosságtól, mint a leprásokat. És ami rosszabb ennél, a meghátrálás csöndben. Az én elcseszett városomban eddig mindig volt Alföldy rendezés, s még milyenek, ebben az évadban viszont nem lesz. Pletykák és meg nem erősített információk szerint, hogy megelőzzék a bajt. Azért.
Ami persze így a legnagyobb, csupán nem durran, mint ez a Hadházy most. De legalább a könyvtár igazgatója is megtanulta, nem lehet szeleburdi, hogy mindenféle alakokat beenged Wass Albert szentélyébe. Persze magam is ilyen meggondolatlan voltam és naiv, hiába jár a szájam. Az én Józsi szomszédomnak eddig is voltak homofób és rasszista kijelentései, de mondom, hülye ez, nézzük el neki. Ez a hiba meg a baj.
Két napja is beállított szomszédolni. Ahogyan mindig, a YouTube-on meg jó szokásomhoz híven szólt a zene, éneklődött egy fekete ember. Azt mondja ez a Józsi, hogy ez most a fán van, vagy alatta? – És bambán vigyorgott. Mondtam neki, hogy ezt hagyja abba, de nem tette meg. Én is elcsodálkoztam magamon, de ordítva vágtam ki a francba. Másnap jámboran megkérdezte, hogy mért vagyok megsértődve, és ekkor értettem meg, hogy semmit nem fog föl a világból.
És az is világos immár, hogy a könyvtárak – ha járna oda, de nem -, a színházak – ha járna oda, de nem -, neki vannak nyitva csakis. A tévéműsor neki készül, a rádiók neki szólnak, és Mészáros neki írja a lapokat csakis, Orbán neki szónokol, és neki küldik a konzultációs leveleket kizárólag is. Ilyen egyszerű ez és ilyen gyalázatos, viszont nincs mitől félni, csak mindenki hajítsa az ő Józsiját az utcára a megfelelő szinteken. Hogy ezt forradalomnak hívják, arról viszont én nem tehetek.