Meghalt Mohács fideszes polgármesetere, egy borospincében találták holtan. Szomorú dolog. Abadonna rosszkor vette le a szemüvegét, más szemszögből a Teremtő Isten alkalmatlan időben szólította magához, tekintet nélkül a magyar választásokra, és legfőképpen a Fideszre. Kiderült, van hatalmasabb dolog a világon a totyakos fiatal demokratáknál, ami vérlázító felismerés, de egyben megnyugtató is. Rosszkor halt meg Szekó József, akit a pártja újólag elindított a polgármesteri címért.
Úgy halt meg, hogy törvény szerint már nincs kit a megüresedett helyére állítani, ott maradt hát a ringben Csorbai Ferenc az ellenzéki sarokban azzal a különösséggel, ha csak egy ember is rá szavaz, nyer. Más nem játszik ugyanis, a törvény betűje szerint pedig ilyen extrém esetben ez a forgatókönyv. Szar ügy fideszi szempontból. Hogyan is nyugodnának bele azonban a fideszfiúk abba, hogy az élet – illetve a halál – megtréfálta őket, és a saját maguk által alkotott törvény rájuk üt vissza.
Nem voltak elég alaposak, kiskapu maradt arra, hogy más is nyerjen, mint ők, mert semmi sem tökéletes. Felteszem, ha volna rá idejük – ami hála Istennek nincs -, megszületne a lex Mohács, aminek az lenne a veleje, hogy a választáson akkor is a Fidesz győz, ha el sem indul. Itt még nem tartunk, de hamarosan tarthatunk, addig is azonban a fiúk visítanak. A nép mögé bújnak szokás szerint, hogy több ezer mohácsi ember kereste meg őket kétségbe esve, s ugyanazzal.
„Elfogadhatatlannak tartják a kialakult helyzetet, amely szerint Csorba akár egyetlen szavazattal is polgármester lehet jelen körülmények között, vagyis ha az lesz, akkor pozícióját etikátlanul szerzi majd meg.” Nyilván. A mohácsi választópolgárok biztosan a választási törvénnyel kelnek és fekszenek, a kisujjukban vannak a szabályok és paragrafusok, s amint a Fidesz jelöltje meghalt, egyből az ötlött az eszükbe pisálás közben, mi lesz most, mi történhetik.
És ott álltak tömött sorokban a helyi Fidesz iroda előtt, mintha cukrot osztanának, kifejezni aggodalmaikat, hogy mi lesz velük így, milyen keserve az életnek. Ja, nem. Megengedő vagyok azonban, és azt mondom, ennyi hazugság még belefér, veszett már több is Mohácsnál (bocs), de ehhez képest nem tudható, mit akarnak a fideszfiúk igazán. Mert aláírásokat gyűjtenek az „emberek akaratának kinyilvánítása és érvényesítése érdekében.” Ez csudálatos duma, mégsem tudható, mit takar, hogy mit is óhajtanak.
Sem az emberek, sem a mögéjük búvó Fidesz. Felteszem, azt tartanák ideális állapotnak, ha az egyedül maradt ellenzéki jelölt szépszerével belátná, ha a Fidesz jelölt élne, úgyis ő győzne, így a sportszerűség jegyében visszalépne, hogy legyen meg a nép ismeretlen akarata. Vagy nem tudom, mi a szándék, a kísérő mondat viszont mindent elmond a fideszcsürhéről: „tiszta, fair keretek között, az emberi méltóságot és a becsület normáit is betartva választhassanak polgármestert”.
Mi van? – Kérdem a legmélyebb tiszteletlenséggel. Emberi méltóság? Becsület? Fair keretek? Valahogy úgy tűnik, a fiúk nincsenek tisztában a szavak jelentésével. A méltóság, az nem tudom, mit keres itt, egy választásnak nehezen van méltósága, egy embernek is bajosan, nekik meg pláne. Ezen túl becsület? Mondja ezt az a Fidesz – másra nem is utalva -, akinek egy tagja Egerből idáig hallatszóan jelentette ki, aki egy rossz szót is szól rájuk, az ellenség.
Akkor háború van, baszki, bár ezt elég régóta érezzük. Mindemellett van abban valami mókás, ha valaki megérte az elmúlt éveket, és egy szövegkörnyezetben hallja a Fidesz, becsület, méltóság, s nem utolsó sorban a fair szavakat, mintha ez egy futball meccs lenne, vagy pediglen futóverseny. Hát, nem az. Ezen kívül is, a fair play szép dolog, de arra kevesen emlékeznek, a jólelkű ember plecsnit kap, a győztes viszont pénzt, paripát fegyvert. A sportban is.
Hát még az életben. Így hát, sem jogi, sem erkölcsi szempontból nem tudható, mit akar a Fidesz Mohácson az aláírásgyűjtéssel, hacsaknem cirkuszt. Azt leginkább, s ami az egészben a legröhejesebb, fairségről beszél, amikor az egyetlen fair megoldás az lenne, ha kijelentené, így jártunk, és belenyugodna abba, ez a hajó elment. Ilyenre azonban ezek képtelenek, és az “ellenségtől” várnak gesztusokat, hogy győzhessenek. Hát nem csodálatos ez az élet? Ja, nem.