Pofán vágott Fidelitas-igazgató

Minálunk már nincsen lacafaca, habozás, sőt, Woody Allen nyomán cicó sem, a végletekig leegyszerűsödtek a dolgok ugyanis. Ha nem tetszik a delikvens képe, odaballagunk hozzá, lecsűrünk neki egy maflást, és helyre is áll a világ megborult rendje, mint Pécsen mondjuk.

Nem történt semmi különös voltaképp, mint, hogy Niedermüller Péter, a DK Európa parlamenti képviselője fórumozott, győzködte a népet, hogy szavazz rám, két kölök pedig megjelent egy „Hazaáruló! Szégyelld magad!” feliratú táblával. S mivel a szép szóra nem takarodtak el, két nyugdíjas csöndben odaballagott hozzájuk, kitépték a kezükből a molinót, egyikük pedig pofán vágta a hozzá közelebb állót.

Később derült ki, hogy a fölpofozott mókus a Fidelitas dél-dunántúli régiójának igazgatója (Beke Zoltán), ami innentől fogva hallatlan inzultus – már verik a fideszeseket -, másrészt ennek az egésznek különös pikantériát ad, és további elmélkedésre késztet.

Az egyik, honnan ez az őserő nyugdíjasainkban, legyenek bármelyik oldal fanatikusai, hogy esernyővel vagy puszta kézzel esnek neki az ellenérdekelt félnek. Hogy egyiknek sem volt gyerekszobája, vagy csak a lelkükre ül így ez a kor. Az ember egyrészt röhög a csattogó protkók láttán, másrészt azon révedezik, mi lesz itt, ha tömegesen borulnak el az agyak, és belekeveredünk valami Bud Spencer film zárójelenetébe.

Viszont a mi esetünkben nem biztos, hogy olyan nagy móka lesz a dolog, mint a koreografált tömegbunyó, mert, bár Szanyi hülye volt huszonharmadika kapcsán a fellógatott ÁVH-s képével, mégis a tökeinél ragadta meg a problémát, mi lehet, mi történhet, ha végleg elpattan egy húr.

Tegnap ezüstlakodalomban voltam – jó, csak évfordulós dajdaj -, s ott elmesélte nekem az egyik vendég, hogy ezekkel, mármint a fideszes bagázzsal az a baja – sok más mellett -, hogy nem értenek semmihez sem, és rettentő nagy az arcuk. Kénytelen voltam egyetértően hümmögni, s lám, ez a pécsi dolog is csak ezt erősíti. Annak idején az alapító atyáknak a KISZ-ben elég volt a titkári cím és rang, ezek a maiak meg már igazgatók, atyaúristenek. Így szocializálják őket a gazdáik, csoda, ha balfasz felnőtt válik belőlük? Nem igazán.

Ezen túl az is felvetül, honnan tudja a Fidelitas dél-dunántúli régiójának igazgatója (Beke Zoltán), hogy ez a Niedermüller ez hazaáruló volna. Jó, hát mindenki az, én is az vagyok, te is, de hogy ő miért hatványozottan, molinót érőn, ez is érdekes dilemma.

Nem hinném, hogy a Fidelitas dél-dunántúli régiójának őrsi gyűlése nagyítón keresztül tanulmányozná Niedermüller brüsszeli monyákolását, sőt, felteszem, péntekig, amikor a csata lezajlott Pécsen, azt sem tudták, hogy a világon van. Odaküldték őket a pártközpontból, hogy csináljanak ricsajt, ezek pedig mentek, mint a beszakézott kamikázék, oszt így jártak.

Hogy a pártközpont meg miért fordít kiemelt figyelmet erre a Niedermüllerre, az azért van, mert Brüsszelben bűnözött. Október 24-én a romákról vernyogott, ami nálunk nem probléma, mert van nekünk Farkas Flóriánunk.

Egy nappal később, 25-én pedig illetlenül viszonyult a nemzeti konzultációhoz, amikor így beszélt. „A közös európai menekültügyi politika csak akkor lesz képes működni, ha a tagállamok végre félreteszik az önös szempontjaikat, és valóban közös politikát akarnak. Amíg egyszerűen tudomásul vesszük azt, hogy vannak tagállamok, amelyek minden következmény nélkül megtagadhatják a közös politikában való részvételt, addig nem fog történni az égvilágon semmi.”

Ezt az elvetemültséget a meggyakott Beke igazgató nem tudhatta, a pártközpont azonban igen. Innen érthető a hazaáruló kitétel is, mert egyszerűen le is lehetett volna buzizni, mint mondjuk Vonát. Október vége van, ha úgy vesszük, messze még a választás. Kíváncsian várom tehát, ahogyan sűrűsödnek a kampány-rendezvények, úgy szaporodnak-e a pofonok is. Ha engem kérdeznek, akkor fix egyes, más megközelítésből tét, hely befutó.

Szanyi böfögött egyet

Szanyi Tibort, az MSZP örökös üdvöskéjét sohasem az eszéért szerettük – ha egyáltalán -, és ezt a bennünk terjengő vonakodást és húzódozást most újólag sikerült igazolnia és megerősítenie. Röviden és közérthetően, Szanyi egy ökör. Most épp valami igazságérzet buzgott föl benne, amivel – éljünk ezzel a csodás képpel – sikerült újabb rézszöget verni pártja mahagóni koporsójába.

Szanyi Tibor posztolt, posztolgatott ’56 kapcsán, s tette ezt a butaság összes bátorságával. A mű pedig a következő volt: a parlamenti képviselő egy megkínzott, véres, fejjel lefelé fellógatott ÁVH-s portréjával örvendeztette meg a nagyérdeműt, és ezt a brigantit épp egy csinos lyányka illeti turhával a műalkotáson. Szanyi idézőjelbe tett ünnep szóval ad többrétegű jelentést a képnek.

Voltaképp, ha nem bamba az ember, lehet érteni, hogy Szanyi milyen üzenetet óhajtott ezzel közvetíteni, de lelkének bonyolultsága elveszett a Fidesz alélásában, akiknek ’56 csak hősökről – és Dózsa Lászlóról – szól, tehát fekete és fehér. Az élet azonban, ráadásul forradalmak idején ennél egy kicsit bonyolultabb szokott lenni. A citált kép ugyanis ’56 október 30-án készült, a pártház elfoglalását követően.

Ott, és akkor a fegyveres civilek egy csoportja megvadult, az ÁVH-sokat – vagy csak annak vélteket – kihozták az épületből, az első kilencet verték, kivégezték, és valamennyiük holttestét meggyalázták. Kettőjükét a helyszínen összegyűlő tömeg fejjel lefelé a tér fáira akasztotta, ütlegeléssel és egyéb módon szidalmazta és meggyalázta, ezt pedig külföldi tudósítók fényképen és filmen is megörökítették.

Nem egy lányregény, például Mussolini is hasonló dolgokról adhatna számot, ha lenne rá érkezése. A forradalmak, elszabadult ösztönök már csak ilyenek. A bemutatott incidens viszont nem a kommunisták ellen végrehajtott hőstett volt. Az ávósok nem voltak azok, hanem legaljamocsok népek, s ha igaz az a feltételezés, hogy az ott meglincseltek kiskatonák voltak, akkor a holttesteket meggyalázók sem sokban különböztek Péter Gábor szellemiségétől.

Szanyi célja az volt, hogy bemutassa ezt az árnyoldalt is, de egy olyan országban, ahol minden kibeszéletlen, ilyennel kár is kísérletezni, csak a félreértések vannak belőle. A Fidesz-nek félre sem kell érteni, egyből ugrik és hörög, mint most Gulyás Gergely is. Mert ha már Szanyival ilyen keresetlenek voltunk, akkor a frakcióvezetőt is tegyük bele a körbe. Ő nem kevésbé barom, mint szoci cimborája, tetézve még a NER iránti elhivatottsággal, ami így együtt halmazati eset.

Ez a Gulyás alkalmat talált arra, hogy újra elővegye a rég elfeledett mantrát, miszerint: „Az 1956-os forradalmárok vérében és hazaárulásban fogant MSZMP jogutódja, az MSZP lett a demokráciában is a baloldal vezető ereje. Szanyi Tibor posztja bizonyíték arra, hogy az ő esetében a közvetlen eszmei közösségvállalás a diktatúra állampártjával és a forradalom eltiprásával ma is fennáll.” Ez, bár hülyeség, de ziccer fideszéknek, akik nem szoktak hibázni. Ott a szög.

Arra azért jó ez az egész vihar az éjjeliedényben, hogy újra emlékezzünk néhai Antall József zsengéjére, „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”, és hálát adjunk a teremtő Istennek vagy Darwin apánknak, hogy nem volt ez így, mert a példa előttünk áll, hogy bármi megtörténhet. És a jövőre nézvést is hasznos ez a csetepaté, mert például a NER urainak is bemutatja, mivé képes fajulni az ember, ha sokáig cukkolják. E gondolatok szellemében örvendjünk a holnapnak. Klopfoljunk húst, és mosni is lehet, ha amúgy elmaradt volna, a jelenlegi kupleráj másra nem alkalmas ugyanis.