Semmi sincs egészen úgy

Hogy olcsó a krumpli vagy sem, azt néhány honfitársunk szerint az dönti el, lehet-e szobát foglalni Zalakaroson húsvét előtt, illetőleg még, hogy hánymilliós autók csillognak a tavaszi napsütésben az utakon. Ez közgazdaságilag nonszensz, emberségből pedig példátlan, és jól egybecseng kormányzatunk azon kijelentésével, miszerint kies hazánkban megszűnt a szegénység, mert nem beszélünk róla, vagy, mert betiltjuk az ételosztást. Amit nem tud az ember, az nem fáj, viszont attól még létezik.

Jó dolog ez a Facebook, a maga pőreségében mutatja meg a valóságot, és azt, hogy mért fog elpusztulni az ország. Tegnap megosztottam egy posztot, amely ironikusan arra intett, inkább újkrumplit kellene húsvétkor pingálni, ha rongyot akarna rázni az ember, mert darabra átszámítva drágább, mint a tojás. Ebben az a sikoly volt benne, hogy a krumpli köztudomásúlag a pórnép, ezen belül is a nélkülözők fő eledele volt, legalábbis eddig, s ha már az sem marad, az egészen elképesztő állapotokat jelez a XXI. században Európa közepén.

Erre jött a Zalakaros, jól mutatva azt, hogy akinek az a gondja, hogy nem tud szobát foglalni, eszébe sem jut, föl sem foghatja, hogy másnak meg az lehet, hogy nem tud krumplit venni. És, hogy segítsem a megértést, amit a NER lepukkant és lélektelen szellemisége akadályoz, ezt szimbólumként is lehet és kell értelmezni, függetlenül attól, hogy az – is – a tiltakozók baja volt, nem is annyi a krumpli, kevesebbért is van, ne hazudozzon a posztoló, hogy mindenben csak a rosszat látja a Kánaán közepén. Kelti itt a hangulatot, mert más a politikai nézete neki.

Még a kézivezérelt KSH szerint is van közel kétmillió szegény az országban, reálisabb számítás szerint sokkal több, és Zalakaros mégis tele van. Ez úgy lehet, hogy míg valaki a seggét áztatja pár napig, és nem lát ki a gyógyfürdő gőzéből, sokan az életükért küzdenek, és a szintén kézivezérelt sajtó miatt nem is tudnak egymásról. A permanens győzelmi jelentések elfedik a nyomort, aki pedig mégis látja, hangulatot kelt, zavarja a sokaságot abban, hogy felhőtlenül jól érezze magát a hazugságban.

Ma, aki látja a szegénységet és az országot megülő sötétséget, más véleményen van, rosszabb esetben sorosista, legújabban bevándorláspárti, ami azt mutatja, akinek Orbán elvette az eszét, annak elvette teljesen. Ha elvakultabb, kurvaanyázik, majd pedig az ünnep szentségére hivatkozva csendre és mélaságra int, aminél nagyobb alávalóság nem létezik. A jámborabbak, mint tegnap is, mentik a menthetőt, és igyekeznek a józan ész felé terelni a diskurzust, és ettől szügyig esnek a saját csapdájukba.

A drága krumpli kapcsán ugyanis elhangzott, aki megveheti, vegye, attól a szegénynek még nem lesz rosszabb. Csudálatos ez a farizeusság, ez a habitus vezet oda, hogy elfordulok, ha valakit vernek az utcán, illetve félre nézek, amikor a fasiszták elvisznek egy embert. Ez az empátia és irgalom totális hiánya. Nem én voltam, tárja szét karjait – rajta a krumplival terhes neccel – a polgártárs, felőlem jó is lehetne neki, mi közöm hozzá, ha nem az. Cinikus igazságok ezek, amelyek a lelkiismeret altatására valók csupán.

Lehet így is élni, viszont elítélni emiatt azt, aki komplexebben látja az életet, ostobaságra vall, ha még nem is lelketlenségre. Mert olyanok is vannak. A többség Orbán seggéből szemléli az életet, idvezülten majszolja a szart, s aki efféle örömökből nem kér, pusztítandó ellenség, s ez a gyakoribb. Innen is látszik, hogy az ország menthetetlen, a népek egydimenziósak (Marcuse), kurvaannya van és halleluja, gondolkodni felesleges, ha a rezsim tálcán tárja elénk a létértelmezéseket. Nincs éhezés, nem lehet, mert csurig vannak a szállodák.

A Föld lapos, mert különben leesnénk róla, a Nap kering köröttünk, halál Giordano Brunora, nem lehetek részeg, mert vezetek, egy az Isten. “…Azt feleled nékem: – Ez nincsen egészen úgy. – Semmi sincsen egészen úgy, – felelem én. Vagyis minden, amit mondani tudok, esetleg tizenöt szempontból érvényes, a tizenhatodikból nem. S lehet, hogy néked éppen ez a tizenhatodik szempont tetszik legfontosabbnak. Akkor hát megbuktam nálad…” – Füst Milán kezdi így Hábi Szádiját, s minden külön értelmezés helyett gondoljuk ezt végig a NER-től sújtottan.

Viszont a másik öngólt sem hagyhatom szó nélkül ebben a krumplis afférban, amikor az egyik elégedetlen – mármint a krumpli árát szóvá tevő poszttal elégedetlen – jóember úgy próbálta menteni a saját mundér becsületét, hogy azt kezdte mondogatni, máshol még sokkal rosszabb, illetve itt is lehetne az. Csodálatos ez a következetlenség, föladja az embernek a magas labdát, és még csak sokat tűnődnöm sem kell, hogy ennek a visszásságát megmutassam, mert Örkény már megtette egyszer, mégpedig zseniálisan.

“…A pogány Süttőfia Süttő gondolatai, miközben Vencellin, abádszalóki prépost parancsára testét négyfelé szaggatták (Megjegyzés: A prépostság négy kimustrált kancát adott a szaggatáshoz. Emiatt a művelet csak a negyedik rugaszkodásra sikerült.) – 3./ A gyávaság forrása, hogy az emberek nem tudják elképzelni a rossznál még rosszabbat. Én azonban, ha elgondolom, hogy négy helyett nyolcfelé is szaggathatott volna a prépost, helyzetemmel, még ha nem is valami rózsás, mégiscsak elégedett vagyok…”

Egyébként húsvét volna meg épp vasárnap, és ma még nem csöngetett be egy koldus sem – mint két hete – egy kis apróért, hogy zalakarosi welnessre szedje össze a pénzt. Sőt, még krumplira sem, s ha épp fröccsre, hogy csináljon ricsajt, akkor legyen az Isten segedelmével. Mert három napja a Jézus nevű nem azért feszíttette meg magát, hogy a milliós autósok ma a zaftos sonkától böfögjenek, hanem a piás koldusért is. Elsősorban őérte. És ezért van igaza a krumplis embernek, ha ezerkétszáz kilója, ha nyolcszáz. Lényegtelen. Üdvözlöm tehát jámbor és lelketlen keresztény testvéreimet.