Fajok és kalapok

O. V. mindig tudja a módját, és meg is adja neki karakánul. Zsinagógába ilyen maffiózós, védelmi pénzes kalapban jár, hogy csak a dobtáras készség hiányzik a hóna alól, nyári táborokat foszöld-, vejes pálinkázásokat kockás ingben abszolvál, legjobban mégis akkor érzi magát, ha gumicsizmát ölthet, mert ott van ő honn, ott az ő világa.

Mindebből az tűnik elő, hogy nem volt neki gyerekszobája, vagy az Anikó készít ki neki reggelente rossz jelmezt az ágy végibe. Ám ez engemet egyáltalán nem érdekel, úgyis csöcsig fölhúzott mackóalsóban végzi, ha szerencséje lesz. Ha meg nem, és a hátán számozott koszosszürke öltöny jut neki élete alkonyára, akkor meg kisnyúl.

Nagyobb bajunk ennél, hogy nemcsak a ruhatárában, hanem a fejében is oltári katyvasz mutatkozik, mondhatnánk úgy is, hogy apám, ilyet te még nem sasoltál. Mert, ha egységében vizsgálnánk azt a trágyahalmot, amely úgy általában kigőzölög a száján, akkor kantáros nadrágban küldenénk a kisegítőbe, ehhez képest viszont miniszterelnök volna, vagy mi a rosseb.

Szólhatnának neki végre, mert magától nem tudja, hogy echte náci dumákat ereget, ami nemcsak a sorosista sátánoknak, hanem nagy általánosságban minden jobb érzésű embernek csípi a szemét, és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy szétfolyó személyiségét sehol, úri körökben nem fogadják, csupán bimbózó vagy viruló diktatúrákban, de ott is csak orrcsipesszel.

Most épp Szabadkán hozta a kalapos formáját, a fejében pedig a 2002-ben fortyogni kezdő trutymó buggyant egy újabbat. Emlékezhetünk, tizenhat éve egészen a Washington Postig repültek az élettérről szőtt omló álmai, de semmit nem tanult az akkori maflásból, mondhatnánk, hogy a butaság bátorságával mondja azóta is az ökörségeit, mert erre vágyik az egyatábor.

Hogy ilyen dumákkal kell egységben tartani ezt a hordát, már az is sokat elmond róluk, ezen csak bokréta, amikor esernyővel kardoznak, savval fenyegetőznek, migráncsot rúgnak vesén, meg viszket a tenyerük. Ez a csürhe most, Szabadkán burkoltan megkapta az árja címkét is, midőn mókamesterük arról ábrándolt, hogy „a magyar veszélyeztetett fajta”.

Erről is elég sokat lehetne elmélkedni, de minek? Meg arról is, hogy O. V. ezúttal az uniós polgár felsőbbrendűségével udvarolt a szerbeknek: „az Európai Unió fejlődése éppen megtorpanófélben van, és nekünk most új energiákra, új népekre, új gondolkodásokra is szükségünk van”. (A menekülők akkor hogy? Ugye.) – De ez a királyi többes ez nagyon klafa.

Mondjuk, én a szerb atyafiak helyében páros lábbal rúgtam volna tökön, amikor ilyen leereszkedő, Übermensch dumát megenged, ez a móka azonban ott – ott sem – történt és történhetett meg, mert azt is tudjuk, hogy milyen szigorúan válogatják ki most már, ki mehet a közelébe, és kinek jut az kitüntetés, hogy kezet csókolhat neki végül.

Itt tartunk most, polgártársak, nem épp sehol, ugyanis eljutottunk arra a pontra, amelyen Londonban a Canary Wharf-on fényreklám hirdeti a mi kedves vezetőnk lopásainak történetét, és az FBI védi azt a manust, aki el tudná mesélni ennek az egésznek az arab-terrorista vonulatát, de ez sem a legfőbb ügyészt, sem az egyatábort nem érdekli.

Mondjuk, ez utóbbi információ hozzájuk el sem jut, mert védett fajták. Ők annak örülhetnek viszont, hogy Seszták Miklós miniszter ötven, gégényi nyugdíjast cirkuszba visz, hogy így legyen teljes az életük, és rá szavazzanak nyolcadikán. Ez, amit itt fölvázoltam, csak egy egészen vékonyka szelete a tegnap krónikájának, de ennyi is megmutatja, hogy ez az egész megérett a pusztulásra. Teljesen és végleg.

Ezer éves erőtér, meg a történelem ura

Grezsa Istvánt (Fidesz-KDNP, pláne kormánybiztos) megszállta a szentlélek, ilyenkor pedig a fennakadt szemű médiumokból ömlik a túlvilági okosság. Egy óvoda alapkövét helyezte ő a megszentelt anyaföldbe, ráadásul idegenbéli véreinknél, és ez a két trauma így együtt arra késztette őtet, hogy igyekezzen otthon érezni magát a világban, bármekkora ökörség is ez.

Ezt a komfortot, az otthonosság csalfa érzetét a tágas és szellős Kárpát-medence egészében vélte megtalálni, ahol is önmagát építgette ilyen delikátokkal: “Ha el tudjuk magunkról hinni, hogy össze tudunk fogni, akkor együtt be tudjuk szellemileg lakni azt az erőteret, amelyet ezeregyszáz esztendővel ezelőtt a történelem ura nekünk rendelt.”

A kormánybizonytalan nem tudja, mert csak beszél ki a fejéből, de ez – és főleg Szlovákiában okádva – ölég kemény revizionista duma, amiért egyszer majd az ilyen grezsák tökeire lépnek. Mert képtelenek fölfogni, hogy amit ők szavazatok megszerzése okán összedelirálnak, miközben azt hiszik, hogy fennkölten elemelkednek a földről, az csak ócska fasiszta duma.

Grezsa főnöke, ez az Orbán nevű még 2002-ben ábrándozott a magyar élettérről, ami óhajok egészen a Washington Postig szálltak, nem kevés bonyodalmat kavarva. Egészen addig, hogy az akkori amerikai adminisztráció szívesen látta volna Orbán et. bukását, mint ahogyan ma is, Trump ide vagy oda, ami nem kis teljesítmény, ha belegondolunk.

Annyit tizenöt évvel ezelőtt megtanultak, hogy ilyen élettér szavakkal nem jó dobálózni, mert nagyon könnyen Lebensraumnak értik, és ilyet kultúrember bizonyos áthallások miatt nem vesz a szájára. És hiába pofázza azt Orbán, hogy kétszer kettő az négy, ez minden nyelven másképpen van, a mocsok akkor is csak mocsok marad.

Az életteret egy huszárvágással helyettesítették tehát az erőtérrel, amit szellemileg be kéne lakni. Ezt mondta ez a Grezsa, és megtört szívvel be kell vallanom, én nem érek fel ilyen magasságokig, nem foghatom fel, mi az az erőtér. Talán a pilisi szívcsakra szétsugározása, de, hogy ezt hogyan lehet belakni, főleg szellemileg, ahhoz én kevés vagyok.

Sőt, tetézve azzal, hogy ezt az egészet a történelem ura rendelte nekünk ezer éve. Ez az egyik olvasatban azt jelenti, hogy Isten csak a mi pöttyös seggünket látja itt szívesen, és mindenki más húzzon el a jó francba. Ezért vizionálom a grezsák tökön rúgását a szlovák, román, szerb, meg az összes nagyrabecsült és lenézett szomszéd népek által.

Más megközelítésben Grezsa, és az, aki őt odaküldte Révkomáromba tutulni, egészen egyszerűen barom. Ennek a leépülésnek egyébként a fetisizált Antall J. az oka, aki az ő lelkében tizenöt millió magyar miniszterelnöke volt. Orbán ezt a lebegést manifesztálja máma, és már tizenegy milliónál jár. Ez az ő játéka határok nélkül.

És szét is cseszi az egész országot, mert képtelen fölfogni a történelem menetét. Darwin bácsi evolúciójából ugyanis tudjuk, hogy nem a legerősebb marad életben, hanem az, aki a legjobban alkalmazkodik. A mindig emlegetett Szent István bácsi is ezt tette, ezért keresztelkedett. Orbán et. meg még mindig itt tart, ezer évvel ezelőtt, meg erőről ábrándozik vicsorogva. Így megy az ország a lecsóba tarhonyának.

De én vagyok a hülye, hogy ilyen bonyolultságokat tételezek a futballista lelkéről, hogy a kreacionisták elcseszett útját járja, és tudatosan. Ugyan már, ilyeneket, de más dilemmákat sem ismer, a parasztudvar sara még ott van a gumicsizmáján. Grezsát is csak azért küldte veszélyes mondatokat böfögni a végekre, hogy tavaszra összekalapozzon pár szavazatot, más egyéb nem számít.

És ez a mi vesztünk, hogy ilyen mókusok ugrándoznak a fejük tetején főnéninek képzelve magukat, holott még ápoltnak is kevéskék. De, ha ez így marad, márpedig így marad, helyzetünk amilyen, reménytelen, olyan kilátástalan is lesz az idők végezetéig. Békés karácsonyt egyébként, majdnem elfeledtem az ilyentájt bevett törzsi formulát. Meg még az erőtér is legyen veletek, drága polgártársak.