Zakatol a szentcsalád…

Ha most folytatnám a verset, amit a címben kezdtem el (áldott emlékű Petri György: Apokrif), akkor a NER egy elnyújtott visítással küldene máglyára, és nem azért, hogy lelkem tűz által tisztuljon meg, hanem, ha lehet, végleg elenyésszen. Milyen jó, hogy ezeknél nem játszik a Nirvána, de az már egy másik történet, egészen messzeringó.

Borkai polgármester álló és mozgóképek tanúsága szerint minden bizonnyal kefélt kétes lányokkal kétes társaságban, mint ahogyan Wittinghof polgármester is az ellenkező oldalról. Az ilyen aktusokról döntse el mindenki, illendő vagy nem, etikus vagy mocsadékfajta, gusztusok és ingerek egészen eltérőek lehetnek, így, ami az embert ebben az egészben írásra birizgálja, az Borkai reakciója tegnap reggel.

Miközben a fél ország csodálhatta a löttyedt seggét ütemes mozgások közepette, a tagadás második fázisát odahagyta, és ellentámadott. Az első fázisban sem azt hangoztatta, hogy nem ő kefél a képeken, hanem az ellenzék mocskosságáról értekezett, mint ahogyan joggal tette ezt a fideszi szivárogtatókról Wittinghof is. Egy alapvető és lényegi különbség azonban akadt a két tesztoszterontól tocsogó férfiúban, mégpedig az, hogy Wittinghof nem vonta bele a játszmába a családját.

Borkai viszont igen. Szombat reggelre kelve azt láthattuk a közzétett képén, hogy ott áll nejestől és gyerekestől együtt, alája pedig ezt írta: “Együtt jóban, rosszban.” Ez egy beismerő vallomás egyébként, engemet viszont az a metódus érdekel, ahogy ezek a családot kezelik, s benne a nőt és szexualitást, mert ideális esetben az is van benne. Más kérdés, hogy fideszi olvasatban kizárólag gyerekcsinálási szándékkal.

Azt a lerágott csontot nem kezdem el újra csócsálni, hogy mire tartják ezek a nőt – mosogatás, szülés -, hanem ezzel párban, ezt kiegészítve mintegy az érdekel inkább, hogy milyen hazugságok tárgya és alanya a család, amely a rendszerben a nemzetfenntartó, szaporítási gépezet, a fényképezőgépek számára mosolygós, közös fagylaltozás a gyerekekkel, amúgy belülről meg maga a pokol.

Olcsó poén volna azt mondani, hogy csak rá kell nézni a mi firts ladynkre, akinek az arcára van írva a férje minden erőszakossága, az összes ráncán látszik életének minden szenvedése, de nem azért mert öregszik. A család a NER-ben a takaró, mint ahogyan minden konzervatív társadalomban is, és kevesen lázadnak ellene, nem minden háztartásban van egy Ibsen-féle Nóra, pedig lehetne. Sehol az életben nincs annyi elfojtott szenvedés és gyűlölet, mint a mosolygós képeken a külvilágnak mutatkozó családban, ahol, ha elmegy az utolsó vacsoravendég is, elszabadul az ordítás.

Irodalmi művek garmadája foglalkozik ezzel, mégsem néz vele szembe senki. Így nézhetjük Borkai képét a családjával a nagy kefélések után, aminél nagyobbat kevesebbet lehetne hazudni, de erre épül a rendszer, és erre épült száz éve is. A katolikus családok érettségi után kuplerájba fizették be a gyereket, hogy a lenézett kurva tanítsa meg neki azt, amit ők is csináltak, csak nem merték bevallani és beszélni róla.

Óriási hazugságba próbálják meg belegyömöszölni az egész társadalmat, amelyre viszont az fogékony is, ezért éri meglepetésként, hogy a szent életű fideszkádéenpés kurvázik, holott sejthető, csak mázzal van bevonva. Egyik sem különb a másiknál, csak ki milliárdokért lesz cemende, ki, pedig pár ezresért, a baj az, éspedig nagy baj, ha mindezt ájtatos köntösbe bújtatják és hazudnak róla. Talán ez a legnagyobb hazugság, ami mostanság alakul a NER-ben.

Bűntelen ember nincs, szentek sincsenek, élet van. Borkai a legnagyobb ocsmányságot akkor követi el, amikor az orgia után azzal takarózik, a családja mégis, és mennyire szereti, holott ott pusztul el az összes tagja a fájdalomtól, mégis vigyorognak az oldalán. Ebben benne van romlott hazánk összes jellemzője, hogy hazugságra épül az egész. Hazugak az eszmék, romlott az erkölcs, a gazdaság árnykép a falon, az éthosz lufi. Ki fog pukkani.

Ui: Iderakom a verset, amiből a címet loptam, csak, ha valaki kíváncsi lenne, ne keljen sokat keresgélnie: “Zakatol a szentcsalád/ Isten tömi Máriát,/ József nem tud elaludni,/ keres valami piát./ Nem lel, felkel. Pizsamára/ húz fel inget és gatyát,/ lemegy a Háromkirályba,/ hogy egy fröccsöt legalább/ -“Megint Isten?”/ -“Az hát, megint.”/ Sóhajt, nagyot húz és legyint:/ -“Különben,/ múltkor kivertem a huppot./ Ha az orrom elött dugtok!/ -de így megmondtam a Marinak,/ legalább tartsad a pofád, úgyis szól, mint a földrengés/ mindig az a rohadt ágy,/ közben – de komolyan! – ne halljak/ több ha-ha-ha-halleluját!”

Így valahogy, Krisztusban testvéreim.

Csak a szex, csak a szipu

Wittinghof Tamást, Budaörs jelenlegi és leendő polgármesterét szexvideóval zsarolta, majd eredmény híján ezt közzétette, és a közösség figyelmét felhívta az elérhetőségre a fideszcsürhe. Kezdjük érteni, Semjén főkeresztény miért szorgalmazza a médiatörvény abbéli átalakítását, hogy a nagy, országos tévéadók is sugározhassanak pornót. Mivel biztos, hogy ő maga abban fel nem tűnhet, potenciális zsarolófelület lehet a bujálkodó politikai ellenfelek lehetséges sakkban tartására és vélt lejáratására.

Wittinghof úgy járt. Ha valakiről ilyen felvételt készül, az biztos, hogy előbb-utóbb felbukkan valahol, ez szinte törvényszerű. A narancsbanda azonban ott fogott mellé, hogy azt hiszi, mindenki úgy gondolkodik, mint ők, amely eltorzult tudatban a szexualitás bűnként jelenik meg. Lám, mire nem képes a keresztényi neveltetés. Dolgos népünk azonban józanabb, mint ezek, az ügy kipattanása után ugyanis nézegettem a kommenteket a tudósítások alatt, összegezve annyi volt a publikum véleménye, hogy egészségére a polgármester úrnak.

Mint amikor a Lewinski botrány kirobbant a nagy vízen túl, és afelé terelték a népeket, hogy Clinton elnök egy perverz állat. A kedvenc kocsmám nyugdíjas korú csapos nénije viszont úgy összegezte az ügyet: na, legalább az amerikaiak büszkék lehetnek, hogy kemény farkú elnökük van. Mert leleményes és bölcs ez a mi népünk, ha akarja és odafigyel, s főleg, ha hagyják. Nos, a mostani időben ezt a naturális egyszerűséget venné el pártunk és kormányunk, amikor tömjén szagúvá óhajtja tenni a szeretkezést.

Jó vége az ilyennek soha nincs, de most ne azt nézzük, hogyan torzítja el a nagyközönség tudatát a szaporodási célú kefélés, hanem, hogy ki az, aki így óhajtja megszervezni a társadalmat. Úgy általában, aki úgy vélekedik, hogy a szexussal zsarolni lehet, mert az valami szégyellni való, amúgy büntetendő, de mégis szükségszerű rossz dolog, általában véve, kiindulási alapként betegnek minősíthető, másodlagosan tapló kis pöcsnek, összegezve fideszesnek, kereszténydemokratának.

Marquez tudta, hogyan kell kezelni az ilyesmit, és csodát is tett szokás szerint legnagyobb gyönyörűségünkre és okulásunkra a Száz év magányban, mintha a semjének ideálja állna előttünk teljes szépségében és hazugságában. De inkább vigyorogjunk együtt Második Aureliano boldogtalan nyomorúságán a papok által nevelt friss feleségével:

“…Fernanda magával vitt egy aranykulcsocskával zárható, finom naptárt, amelyben lelkiatyja lila tintával jelölte meg a házasélet böjti napjait. A nagyhetet, a vasárnapokat, az előírt ünnepeket, az első péntekeket, a magányos ájtatosságokat, az áldozásokat és a havi periódusokat leszámítva, Fernandának évente mindössze negyvenkét kihasználható napja maradt, szétszórva a lila keresztek rengetegében…Amikor a két hét letelt, Fernanda az engesztelő áldozatok csendes belenyugvásával csakugyan nyitva hagyta a hálószobája ajtaját, és Második Aureliano előtt félelemtől csillogó szemmel, mint egy riadt állat, és a párnán szétterülő rézszínű, hosszú hajával ott feküdt a földkerekség legszebb nője. Annyira elbűvölte a látvány, hogy az első pillanatban meg se látta Fernandán a bokáig érő és csuklóig zárt, hófehér hálóinget, amelyen egy gyönyörűen kislingelt, nagy kerek gomblyuk nyílt az ágyék táján. Második Aurelianóból ellenállhatatlanul kitört a nevetés…”

Íme, hölgyeim és uraim, tisztelt barátaim, a NER szexusának foglalata CSOK-kal és családi autóval elegyest. Azzal a toldással még, hogy a NER kanjai úgy általában házi főzésű kisüstit böfögve, vak komondor segedelmével képzelik mindezt, miután a kedves nejük elmosogatott, és kimosta a szaros gatyájukat. Összességében is, a NER-ben koravén alattvalókat óhajtanak nevelni, akik olyanok lesznek, mint Brian anyukája a csak a szex, csak a szipu vernyákolásával, mert nem érti a körülötte zajló világot.

Ami ebben a budaörsi történetben a leghangsúlyosabb mégis, az az aljasság és következetlenség sajátos elegye. A melegfelvonulást azzal utasítja el a csürhe, hogy őket nem zavarja, csak a négy fal között csinálják. S lám, ha valami a négy fal között történik, azt meg a nagyvilág elé tárják. A legnagyobb gond mégis az a tudat, ami szerint ilyesmivel ártani lehet embereknek és sakkban lehet tartani őket. Nem jártak ezek Woodstockban, de még normális házibuliban sem.

Ezen túl az is kitetszik, hogy a szexszel zsarolók, az eltakart arccal motorcsónakázók, és mind az összes, a Fidesz ifjú háttércsapata elsősorban is egydimenziós manusok, akik a célért, minél előrébb taposni magukat a sorban a fazék közelébe, minden aljasságra képesek. Ez nem nagy újság, viszont, hogy erkölcseikben, örömeikben és bánataikban egy száz éves bigott remete lakik bennük, az a nóvum, és egyben lehangoló felfedezés. Elkorcsosult egy generáció, az hétszentség.