A „van annak valami diszkrét bája” jól bevált és nagyvilági fordulattal kezdené az ember az olyan szöveget, ami majd itt eljő nekünk, ha lelkében csupán rőzse-dalok pislákolnának. Viszont nem engedhető meg az andalodás luxusa, amikor igen erős késztetést érez a magamfajta elfuserált organizmus, hogy szétcsapja a monitort maga előtt felhorgadásában.
Akkor viszont az a sajátos helyzet állana elő, hogy nem tudnám megfelelő sorrendben nyomogatni a billentyűket, következésképp nem teljesíthetném a magamra rótt föladatot, hogy bemutomam a világ kajla folyását. Összefoglalva tehát a fennállást, ez egy méretes csapda, amely próbára teszi csatakos és cafatos neuronjaimat. Ekkor kell felvenni a kétszer kettő és Micimackó józanságát, aztán erősen gondolni, most épp Budai Gyulára.
Egy kósza és elfeledett mikrofon az oka, hogy hősünk lelkének mérhetetlen sötétségéről révedezhetek. Ám ezzel még semmi újat nem adtam elő, ezzel a sötétezéssel, hiszen minden elsőáldozó sorosista tisztában van vele, hogy mesénk tárgya, B. Gy., amellett, hogy némethszilárdi intellektussal van fölszerelve, még aljas is. De hát, melyik nem az a kretén bagázsból, ha jól belegondolunk.
Bekapcsolva felejtődött az a rohadt hangtovábbító szar, s így óhatatlanul kiderült, mi jár a mi Gyulánk fejében, ha gondolatai nem a közönségnek csomagolva jönnek elő a szájából. Most épp ezek, amikor arról volt szó, hogy a Fidesz Poltja a bíróságokat basztatja. Ezt mormogta a Gyula: „Jól teszi. Hát azok a bírók, nem? Komcsi mindegyik.” Meg még valami olyasmit, hogy „gyökerek”, ami így, az ő szájából épp figyelemre méltó következetlenségre utal, mert tükör nélkül borotválkozott ezek szerint.
Két dolgot kell megvizsgálnunk, amikor a Gyula kórlapját kitöltjük. Az egyik, hogy voltaképp infantilis szinten van a lelkem ezzel a komcsizással. A net, az nagyon sok mindenre baromi hasznos bír lenni. Most is, hogy ennek a Budainak az ostobaságán révedeztem, meg szörfözgettem az éccakában, mit nem látok, embervirágszálaim?
Egy kétségek közt vergődő diákember tanácsot kért, mert nem értett valamit. Ezt panaszolta: „Mi az a kommunista? Suliban nem tanultuk még töriből se, és engem érdekel, mert az egyik hülye osztálytársam mindenkire azt mondja. Megkérdeztem, hogy miért? Azt mondta, nem tudja, de az apja is ezt mondja mindig. És nem akarok butának látszani, de tényleg nem tudom.”
Erre ezzel nyugtatgatták szegényt: „A szélsőbaloldal képviselői. A köznyelvben, ha az ember ilyet mond a másikra (mint pl. osztálytársad), az a megvetést, a gyűlölködést képviseli.” Nem tudhatom, hogy szegény érdeklődőt kielégítette-e a válasz, arra azonban karakánul rávilágított, hogy a NER előállítói és elszenvedői is egyazon szinten, az általános iskola ötödikesén vannak, ha nagyon megengedő vagyok. Viszont ettől egyáltalán nem lesz jobb.
A kommunizmus, ami a könyvtárnyi hadova ellenére soha nem is volt és nem is lesz, megfoghatatlan egy valami. Bakunyin például, mint valami liberális álmodozó a szabadságról ábrándolt vele kapcsolatban, aszonta: „az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága”. Viszont egész életében menekülni volt kénytelen az anarchista lelkem, de ebbe fölösleges belemerülni.
Az sokkal érdekesebb, hogy a kommunisztikus kísérletek hogyan torkolltak tragédiákba, mint az majd Magyarországra is vár mindjárt. Azt írja a szakirodalom, hogy a komcsik az egész gazdaságot, a termelést, az elosztást és a fogyasztást újraszervezték. Ez a folyamat törvényszerűen két következménnyel járt: szabadságelkobzással és az egyenlőtlenségek új típusának megjelenésével. Így szükségszerűen alakult ki egy új osztály, az élcsapat, a pártelit, a funkcionáriusok osztálya.
A régi egyenlőtlenségek felszámolása az igazságtalanságok és egyenlőtlenségek új formáit hozta létre. A centralizált gazdaság kiépítése szabadságkorlátozáshoz vezetett, ahol az erőszak, a terror nem szükséges rosszként, hanem pontosan fordítva, a rendszer nélkülözhetetlen elemeként jelent meg. Ebből a logikából fakad a kommunizmus fő jellemvonása, tehát a hatalomkoncentráció, a szabadságkorlátozás, és az erőszak alkalmazásának létrejötte.
Ebben a történetben, amely viszont már maga a bolsevizmus, a magam részéről egyetlen bírót sem látok, fidesznyik mocsadékokat és a főgecit viszont annál inkább. A bolsevizmusról még kiegészítésképp: ez a szörnyszülött az is, amelyik a törvénykezést hatalma szolgálatába állítja, tehát minden rémsége paragrafussal alátámasztható és igazolható.
Már megint a NER áll előttünk, benne a mi kis Berijánkkal, aki mindenkit elveszejtene, aki nem úgy gondolkodik, mint ő. És megint csak Budaihoz lukadtunk ki, a bolsevikhez, aki valami perverz hóhérként viselkedik, és egy pokol lehet a fejében. Bárándy Gergely az egész cirkusz kapcsán kifejtette: “Budai Gyula intellektusával mi már régóta tisztában vagyunk, most a széles közvélemény is megismeri azt.”
Bárándyt ki kell ábrándítsam. Nem, nem ismeri meg egyáltalán. Ugyanúgy, ahogyan Sorost is patás ördögként azonosítja, és fingja sincs arról, valójában mit is akar ez az öregember. A széles közvélemény számára Budai a hős donkihóte, akinek bolsi buzgalmát a komcsi bírák lohasztják le minduntalan. A széles közvélemény számára ez a világ.
De szar, hogy mindig erre köll jutni.