TTT…TESCO újság

„És vígasztald meg, ha vigasz/ a gyermeknek, hogy így igaz./ Talán dünnyögj egy új mesét,/ fasiszta kommunizmusét -/ mivelhogy rend kell a világba,/ a rend pedig arravaló,/ hogy ne legyen a gyerek hiába/ s ne legyen szabad, ami jó.”
(JA)

Pártunk, következésképp kormányunk megint a kiskereskedelmet akarja megrendszabályozni egészen elképesztő módon. Olyképp, mint Sheldon Leonard vécéhasználati szokásait, aki a dresszírozás előtt akkor ment pisálni, amikor csak eszébe jutott, akár az állatok, és nem a napirendnek megfelelően. Aztán megszokta az értelmetlen rendet, a kijelölt időben csorgatott, és a fütyölés szabadságát sem sikerült soha kivívnia.

Sok-sok baromságot tartalmaz a törvénnyé emelni kívánt normaszöveg, egy passzus azonban különösen fölkeltette a figyelmemet, amely arról szól, hogy korlátoznák a reklámköltéseket, és a napi fogyasztási cikkeket árusító cégek nettó árbevételüknek csak a fél százalékát költhetnék ilyen célra, hogy „a kevesebb reklámnak köszönhetően a fogyasztók tudatosabban válasszanak a termékek közül”. Azt is előírná a javaslat, hogy csak sajtótermékben jelenhetne meg szupermarketek reklámja, vagyis betiltanák a külön reklámújságokat.

Ez, amennyire nevetséges, annyira félelmetes is egyben, és nem azért, mert a mindenféle „maszek” kiadványok határoznák meg a napi olvasni valómat, hanem, mert Pártunk megint olyanba készül belepofázni, amihöz az ég egy világon semmi köze nincsen. Az ilyen terelgetések a diktatúrák bájos jellemzői, előírják, hogy az ember – a bolt – mire költheti a saját pénzét, és mire nem, valamint odahat, hogy az alattvaló mit gondoljon a világról, és ezen belül is róla, a kormányzó erőről. Meg a Sorosról, ezt el ne feledjük.

Ezen túl ez az indoklás is édes, hogy „a kevesebb reklámnak köszönhetően a fogyasztók tudatosabban válasszanak a termékek közül”. Jelezném, hogy a magyar társadalom döntő többsége eddig is meglehetősen tudatosan választott, mindent megtett, hogy a lehető legolcsóbb élelmet szerezze be, mert erre predesztinálta őt a sorsa, meg a pénztárcája vékonysága legfőképp. A minap is, a nemzeti COOP-ban állt mellettem egy néni, és elborzadva nézte a tejfölök brutális árát, és amikor megmutattam neki egy viszonylag olcsóbbat, hálálkodva kapta ki a kezemből.

Ennyit a test tudatos táplálásáról, viszont nem csak farháttal él az ember. Sajtótermékekben hirdetni kötelezően, ennek a rezsim számára több hasznos folyománya is lehet. A lappiacon immár jószerivel nincs olyan újság, amire ne tették volna rá a mocskos kezüket, így ez a kötelezvény csak a haveri pénztárcákat gyarapítaná megint csak, hogy Orbán kitalált világát még alaposabban gyömöszkölhessék az alattvalók megtépázott tudatába, és, mielőtt még mindezt bővebben megvizsgálnánk, nézzük meg futólag, mit is kínál a Józsiknak a leigázott média.

Aki ma Magyarországon a közmédiából tájékozódik, olyan világba csöppen, ahol derűs életmesék, közmondások, szólások és megnyugtató hírek virágai tenyésznek. A gazdaság, mint a kilőtt nyílvessző, a politikai kérdések mérlegre téve, pozitívan eldöntve. A polgárok hétköznapjai, mint a régi kifestő képeken, a vidám locsogás egy celebbel éppen annyit ér, mint a beszélgetés egy akadémiai nagydoktorral. A hírszerkesztő, mint a farkával sepregető róka tünteti el a valóság sötét nyomait, nehogy már valaki átadja magát a rosszkedvnek, morcoskodásnak, amikor végre jól mennek a dolgaink. A néző cukormázzal bevont képet kap Magyarországról, rengeteg információ pedig el sem jut hozzá. Mintha másik országban élne.

Itt tartunk most épp, amikor pedig az utca forrong, ami fölhorgadás elsősorban azért alakult ki, mert a népeknek, akik képesek még rálátni a valós világra, elegük lett a hazugságokból, valamint abból, hogy nem hagyják őket hovatovább gondolkozni sem. A CEU csak a gyutacs volt, minden további történés az egyre inkább orwelli hatalom ellen irányul. Az 1984 szellemében átformált média-világról már meséltem, de nem esett szó az MMA gyalázatos működéséről, amely intézmény meg a harminc éve már elfeledett „TTT” világát hozta vissza.

Újszülöttek és elsőáldozók kedvéért elevenítsük föl ezt a jóravaló mechanizmust. Tiltott, Tűrt, Támogatott, azaz a „Három T” a kommunista kultúrpolitika terméke volt, Magyarországon a kifinomult változata a köztudatban Aczél György nevéhez kapcsolódik, pedig már az ő fellépése előtt is jól működött.

A képzőművészet és iparművészet területén alkotók számára a „munkaelosztó bizottság” határozta meg, hogy ki milyen megrendelést kapjon, kaphat. Azok a művészek, akik a politikailag nemkívánatos „imperialista” művészeti stílusokhoz kapcsolódó műveket hoztak létre, legyenek azok képzőművészek, iparművészek, zenészek, előadók, írók, költők, maguk is nemkívánatosak lettek. Ők kerültek a „Tiltott” kategóriába.

A politikailag megbízható, a rendszert kritika nélkül kiszolgáló alkotók jelentették az ellenpólust, akik az állami kitüntetések és elismerések mellett a többség számára elérhetetlen, esetenként rendkívül kiemelkedő anyagi elismerésben részesültek. Ők alkották a „Támogatott” művészek csoportját, számtalan megrendelést kaptak, alkotásaikat rendszeresen, az állampárt mecenatúrájának köszönhetően bemutathatták külföldön, a „nyugati” országokban is.

A két szélső pont között helyezkedtek el a „Tűrt” kategóriába tartozó alkotók. Sokan a „Tűrt” és „Tiltott” besorolás között ingáztak, természetesen nem saját belátásuk, hanem a hatalom kénye-kedve szerint. Itt az átmenet megvolt, de ebből a helyzetből a támogatott körbe bekerülni csak kivételes esetben lehetett. A kádári diktatúra felpuhulása következtében ez a három kategória is szétfoszlani látszott, de gyakorlatilag a rendszer összeomlásáig megmaradt. És most újra itt van nekünk, midőn Orbán et. zilált tudata visszatért a KISZ-titkári origóhoz.

Legújabb elfajzott hajtása az az ötlet – amiből minden bizonnyal törvény lesz -, hogy a színházak igazgatóit meghívásos alapon neveznék ki. Ehhez újólag fölelevenítem a szombathelyi Weöres Sándor Színház kapcsán nemrégiben lezajlott botrányos eseményeket, amikor is egy Fidesz-es városatya túl nehéznek találta a repertoárt, egy másik pedig arról értekezett, hogy a kormányt bíráló darab miatt kellett idő előtt távoznia a nézőtérről. Nos, a jövőben ők hívják majd meg a nekik tetsző igazgatókat, a jelenkori Aczélok. Ha ebbe az egész delíriumba őszintén belegondolok, nekem kurvára fog hiányozni az a TESCO újság, holott évek óta nem láttam egyet sem. Szar egy hely lett ez a magyar nemköztársaság.