Kategória: gender

Kereszténydemokrácia – nyilván

Azon felesleges morfondírozni, hogy a gender mennyivel ideológiább, mint a vallás, ezen belül a kereszténység, és még tovább, egészen a szeplőtelen fogantatás elképesztő gondolatáig, de, ha így van, akkor meg Rétvári elvtárs az új Keresztelő Szent János. És az is biztos, ha van neki gyereke – ezt én nem tudom, de nem is akarom -, akkor még nem cserélt rajta szaros pelenkát.

Olyan érdekes és lehangoló egyszerre, amikor a féleszű, alulművelt, pszichopata valamint messiás tudatú üldözési mániás vezér kiadja az ukázt, hogy valamit töröljenek el a Föld színéről, aztán meg is teszik. És még “tudományos” magyarázatot is adnak hozzá ahelyett, hogy bevallanák az igazat: csak, meg mér’ ne. Mindjárt egyszerűbb lenne az élet, és még hülyének sem néznék az embert, de ha Rétvári elvtársnak ez így jó, akkor nincs mit tenni.

A jó hírek kifogyhatatlan szállítója a gender szak bedarálása okán szúrta tökön magát, midőn a marxizmus-leninizmushoz való hasonlítással óhajtotta indokolni a dúlást, formai és tartalmi kifogásokat emelve, mint valami napkeleti bölcs. Azt delirálta ide nekünk, hogy formailag ez csupán előadások sorozata, mintha az evangéliumok az univerzumról való minden ismeret eszenciái volnának. Másrészt pedig az volt a tartalmi kifogása Rétvári professzornak, hogy a gender állításai nem csereszabatosak azzal, mint amit a kereszténydemokrácia az emberről vall.

A világnak nagyon sok olvasata van így ezzel, hogy nem korrelál a Rétvári-féle kereszténydemokráciával. Főleg, ha rájövünk arra is, az a massza, amely ilyen címen ennek az embernek a fejében kavarog, sok mindennek nevezhető, de éppen annak nem, mint aminek állítja magát. Nem azért, mert eredendően gonosz – csak azzá tette a nyomorult élete -, hanem, mert ostoba. Ez viszont sokkal nagyobb csapás az emberiségre, s ezen belül a maroknyi magyarra nézve.

Erről a gender-dologról úgy kellene beszélni, hogy még ez a Rétvári is megértse. Leginkább úgy lehetne megragadni, hogy miként érzi magát egy apa, ha tisztába teszi a gyerekét, legózik vagy homokozik vele, leviszi a szemetet, takarít vagy rántást kavar. Hogy mennyire macsóállat akkor, és a társadalom mennyire tekinti annak. Ugyanígy, ha a törékeny asszonka autót szerel, netán céget vezet, akkor lepotyognak-e a csillagok az égről.

Mivelhogy nem a középkorban élünk, vadászni már csak a Semjén szeret, ölni sem muszáj, tehát egy nagy kavarás az élet, amiben nem árt, ha megtalálja a helyét az ember. Ha ilyeneken mélázik, akkor nem buziköcsög, a kislányoknak ettől nem nő farka, és a kisfiúk sem fognak magassarkúban rohangálni. Ellenben a papok ugyanúgy molesztálják a gyerekeket, de ez másik tészta, és mégis megérkeztünk a kereszténydemokráciához, amiről Rétvári ugyan pofázik és hivatkozik rá, de – magunk közt szólván – fingja sincs arról, mi is lehet az.

Úgy első – és második – ránézésre diametrális ellentéte annak, mint ami körülvesz minket Neriában. És az sem vigasztaló tudat, hogy ez is csak úgy épül orbáni megközelítésben, mint annak idején a szocializmus soha be nem teljesedve, és mégis célhoz érve a nihilben. Itt minálunk nincs szó perszonalizmusról, korlátozott államról és szubszidiaritásról, működő parlamentáris rendszerről meg pláne nem.

Ami pedig a társadalmi szolidaritást illeti, elég csak a hajléktalanok sorsára nézni, valamint arra, hogy éppen Rétvári képzeli úgy, hogy az éhezés ellenszere a kampányidőszakban kiosztott zsák krumpli, amiből ezek szerint négy évig meg lehet élni. Megszüntetni a gondolkodást igyekezni lehet, ájtatoskodni úgy, hogy az összes krisztusi értéket megtagadjuk és semmibe vesszük, azt is lehet, csak akkor nem tudom, minek lehet nevezni az embertelen rendszert, amit ez kiad.

Kereszténydemokráciának – nyilván.

Szakálla volt gender

– Gyerekek, figyeljetek, csend legyen! – így kezdte az óvónéni, de teljesen kilátástalanul, a rövidnadrágos, kantáros, kicsike kis szoknyás aprónép oda sem bagózott, amitől az óvónéni feje ütemesen reszketni kezdett. Gyakran megesett ez vele mostanában, amióta a nyakára jártak mindenféle nevelési felügyelők. Ez is, aki a sarokban ült, még meg sem szólalt, de már a frászt hozta rá. Ismerte még BKV ellenőr korából, de, amióta belépett a KDNP-be, bár a stílusa nem változott, mégis ájtatos képe lett neki, és egyből mindenhez értett. Most is azt nézegette, az idei almot hogyan idomítja ez a szerencsétlen óvónő, aki élő sem volt már, meg holt sem, amikor újra próbálkozott.

– Gyerekek, gyerekek! – ilyen elaléló hangja volt, ami mellé tapsolt, és csak még röhejesebb lett, hogy semmire sem megy.

– Hagyja csak, kedveském. – mondta kígyó szemekkel ez a funkci, és elbődült.

– Kuss legyen már! – úgy pattogott az ordítás a falak között, mint valami gumilabda, mégis fémesen, és egyszerre olyan csönd lett, hogy hallani lehetett, ahogyan az óvónéni koponyájában belül vízesésként zuhognak a könnyek, de még tartotta magát azért.

– Látja, kedveském, így megy ez. – mondta a volt jegyellenőr, miközben a gyerekek szája lefelé görbült, a dadus meg a nagy hasával bedugta a fejét az ajtón, mi történt, s ahogy meglátta az idegent, sűrűn keresztet vetve ki is farolt, pedig nem volt templomjáró egyáltalán.

Az óvónéni nem volt sem élő, sem holt, a feje jól láthatóan remegett, nyelte a könnyeit, de eldöntötte, hogy kibírja, akkor is kibírja, ha nyolc ellenőr ül is itt a nyakán. Elmosolyodott hát, és valószínűtlenül nyugodt hangon folytatta.

– Egy kedves mondókát tanulunk ma, gyerekek. – ezt mondta, és a kantárosok meg szoknyások valami ismeretlen erőnek engedelmeskedve figyeltek is rá. Az óvónéni ettől elmosolyodott, és rákezdte.

– Volt egyszer egy ember, szakálla volt kender…- de nem tudta folytatni, mert az ellenőr a sarokban olyat bődült, mint egy fogfájós oroszlán, amitől egy kép leesett a falról.

– Gender? Gender? – ezt ordította artikulálatlanul szinte, hogy látszott a gyomra alja is – Hát buzikat nevel maga? Köcsögöket? Isten barma. – így folytatta bájosan, a gyerekek pedig pityeregni kezdtek, nem nagyon, csak egy kicsit.

Az óvónéni összeszedte az összes maradék erejét meg a cafatokban lógó méltóságát, hogy meg tudjon szólalni, mégis csak suttogás jött ki a száján, mint valami vattapamacsok.

– Nem gender, kender. – Ezt kockáztatta meg, de bár ne tette volna, mert még nagyobb bajt kavart, a hajdani ellenőr és mostani erkölcsi mindenesnek ez csak olaj volt a tűzre, és semmi nem szabhatott gátat a végtelen ostobaságnak, amikor ha lehet, még nagyobb hangerővel tett rendet a rendetlenségben, hogy megrepedt az egyik ablak.

– Most meg a drog? – így vonyított már üveghangon – Mindig csak a drog, a szipu, mi volt a maga anyja? – ezt kérdezte váratlanul és érthetetlenül, néhány gyerek már hangosan sírt. De nem várta meg a választ, hanem erős tömjén és fokhagymaszagot árasztva folytatta nagyon zajosan.

– Csak a drog, meg a szipu, meg a szex. Nézze már meg ezeket a kölkeket, kilóg mindnek a térde, hol a szürke mackóalsó, a matyó blúzocska, a betyárkalap? Soha nem lesz ezekből rendes magyar ember. – ilyeneket üvöltözött, az óvónéni feje pattogott, lötyögött benne a könny, és mégis tartotta magát, hogy meg ne fojtsa.

A dadus azonban rutinos volt és nagy mókamester. Megjelent az ajtóban egy tál süteménnyel, s mint valami öregasszonykórus a délelőtti misén, kiengedte a hangját, és énekelt.

– Édes Jézus, légy velünk, mi egyetlen örömünk…- és csoda történt, a felügyelő befogta a száját végre, a szemei pedig fönnakadtak, miközben ostya potyogott a szájából.

Az ilyen ördögűzős feelingtől viszont a gyerekek vadultak meg, elkezdtek ordítani, túrták az orrukat, és ütötték egymást, egyszóval teljes lett a káosz. Az óvónéni ezen a ponton roppant össze, s ahogyan ő zokogott, az ellenőr pedig kifordult szemmel közelített a szent orgazmushoz, egyre nagyobb lett a sikítás, a dadus meg csak fújta, egyre csak fújta.

Ekkor kerekedett a forgószél, ami fölkapta az óvodát, kitépte az alapjait az anyaföldből, az udvarral, a homokozóval, az egész várossal és elátkozott országgal együtt vitte a messze ismeretlenbe, és egy nagy, sötét luk maradt csak az egésznek a helyén, amiből még mindig hallatszott a dadus éneke.

Az óvónéni ekkor ébredt föl csatakosan és mégis boldogan, hogy csak álom volt az egész. Pistike rázogatta szelíden közölve, hogy bepisilt, de ebben a pillanatban beszólt a dadus, hogy vendég érkezett a KLIK-től, és az óvónéni halkan fölsikoltott. Belépett az öltönyös, akit ismert már valahonnan. Buszokon látta régebben karszalaggal, és akkor tényleg elkezdett reszketni a feje is.

Balog Zoltán kisfiúnak született

Nehéz dolog ez a gender dolog, egészen annyira, hogy Pártunk magukat macsónak képzelő, ámde csak hímsoviniszta férfitagjai nem is tudnak mit kezdeni vele. Odáig jutottak, hogy a buzilobbi készül fölforgatni társadalmunkat.

Az elgondolásnak ékes bizonyítéka Balog lelkész Kossuth Rádió-béli miséje a Vasárnapi Újságban, ahol azt az igét hirdette, miszerint: „Mi pedig azt gondoljuk, legalább azt a biztonságot hagyjuk már meg a bizonytalanság világában a gyermekeinknek, hogy ők kisfiúnak és kislánynak születtek.”

Balog lelkészt megnyugtathatjuk, innen úgy látszik, ő kisfiúnak született, aztán meg úgy is maradt. Nem a fütyijére, hanem az agyacskájára utalunk ezzel. Amióta az ELTE bejelentette, hogy szeptembertől elindulhat a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak őnáluk, azóta úgy áll a bál, mintha az egyetem is Heineken volna.

Több jobboldali szereplő azt követeli, a kormány akadályozza meg, hogy elindulhasson a képzés. A tiltakozás már a politika ingerküszöbét is átvitte, a KDNP ifjúsági tagozatának elnöke is hevesen tiltakozott a szakindítás ellen. Én édes, jó Istenem.

Általában gender alatt arra gondolhatunk, hogy nők és férfiak számára a társadalom olyan különböző szerepeket ír elő, ami aztán egyik vagy másik nem számára az élet más területein hátrányt okozhat: például a női munkavállaló lesz mindig a problémás a munkáltató szemében, mert ha beteg a gyereke, mindig ő marad vele otthon.

A társadalmi nemi egyenlőtlenségek vizsgálata során a mesterszak és a hozzá kapcsolódó kutatói tevékenység megoldásokat keres a diszkrimináció felszámolására. Korábban a CEU-n indult képzést konzervatív oldalról érték kritikák, ugyanis a tanulmányok során nemcsak a biológiai, hanem a választott nemek diszkriminációjával is foglalkoztak, tehát a nők diszkriminációja mellett például a transzneműséggel is.

Ebből jönnek elő aztán olyanok, hogy a meleglobbi valamilyen viselkedést vagy értékrendet akar az emberekre erőltetni, ami tévképzet eredményezi, hogy a gender nemeket eltörlő, egy nem nélküli emberekből álló társadalmi rém, ami ellen tiltakozni kell. Itt tart Balog is, amikor azt mondja: „A legújabb megközelítés szerint a gender megközelítés szembefordul a biológiai nemmel.” Mit is mondhatna mást?

Macsó világban él, amelynek rohadt messze vannak a gyökerei. Még Lilitnél, aki a lázadó asszony, Ádám első felesége. A hagyományos Midrás szerint ugyanis Isten Ádámot és Lilitet egyazon agyagból formázta, hogy Ádámnak társa legyen. Első este Isten magához hívta Lilitet, és azt mondta neki, hogy Ádám alárendeltje lesz, aki ezt nem fogadta el, összeveszett Ádámmal és az Édent elhagyva a sivatagba ment.

Ezután jött az Ádám oldalbordájából teremtett Éva, aki így már mindenben alávetett a férfinak. Ez az „ideális” kép él a magyar macsóban, amely elgondolásból aztán következik a nem is oly rég számos magyar vezérhímtől jött megnyilatkozás, amelyek a nőt egészen egyszerűen szülőgépnek tekintik. Na, ebbe kavar bele ez a rohadt gender, hát persze, hogy buzilobbit kiáltanak.

A lelkész úr azt is fájlalja nagyon, hogy többször próbált szakmai viszonyba kerülni az Oktatói Hálózattal. Azt várta, hogy elmondják szakmai elképzeléseiket, de ez soha nem sikerült. Balhéban nagyon jók, tudományban gyengébbek – mondja -, meg azt is: tudósokkal nem tudósként vitatkozik, hanem mint a kormányzat szereplője kötelessége állást foglalni.

Innen látszik, hogy Balog lelkész tényleg kisfiú, és az ő jó, édes apukáját Orbán Viktornak hívják. Zárásképp azért kíváncsi volnék, hogy melyik tudós énjét nem tudja kibontakoztatni. Azt-e, amelyik a „Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedő negyedik helyezettje volt, a betanított esztergályosost, esetleg a gondnokként fungálót, mert ez egyáltalán nem mindegy.