Kazimir Szeverinovics Malevics a maga idejében eljutott odáig a festészetben, ahonnan már nem lehetett tovább haladni, de visszafelé sem volt út. Bele is halt Sztálin apánkba, illetve abba, hogy jókedélyűen betiltották.
Ez a jóember a múlt század elején végigfestette a naiv, posztimpresszionista, divizionista, expresszionista, kubista és futurista irányzatokat, hogy elérkezzen a saját hangig, amelyet szuprematizmusnak nevezett el, végterméke pedig, a fokozhatatlan, a non plus ultra, a „Fehér alapon fehér négyzet” című kompozíció.
És akkor jön itt Gulyás frakcióvezető et. nekem a színekkel. Ez még az ünnepcunami alatt-közben böfögődött ki belőle, ahogyan védte a hazát csak úgy laza ujjgyakorlatként, megállapítva, hogy a német sajtó őszinte és leplezetlen gyűlölettel tekint az ő – megafidesz – értékeire.
Ezek, mint azt minden nagycsoportos tudja, a keresztény gyökerek, a nemzetállam dicsősége (magyar élettérrel terhesen), meg a család fideszista eszménye, amelyben jelzálog eltörléséért szülnek a nők a vak komondor árnyékában.
A ’zemberről az ilyenek már leperegnek, hiszen viaszkos vászonná vált a lelkünk a vérzivatarban. Viszont mindig akad olyan momentum, egy kis firnájsz, ami miatt érdemes azért horkantani egyet, amikor fecseg a felszín.
Gulyás et. úgy véli, vagy azt mondták neki, vélje úgy, hogy azért gyűlölik őket leplezetlenül, mert azok balosok meg zöldek, és nem azért, mert amúgy tenyérbe mászós pofájuk van. Ezt nem képesek fölfogni, rúgkapálnak meg evickélnek, és a nagy igyekezetben mindig alámerülnek a ganyéba.
Gulyás et. az őket ért bántásokat annak tudja be, hogy (sic) „a német sajtó nem olyan sokszínű, mint a magyar, ez a szomorú helyzet”. Ekkor jutott eszembe ez a Malevics, aki azért tagadta meg a színeket, meg festett össze-vissza lebegő tárgyakat, mert azt érezte, mint mindenki azon a századelőn, hogy minden egész eltörött.
Ilyeneket okoz a NER is, és ennek a lenyomata, hogy Gulyás et. a szürke valamelyik árnyalatát gondolja szivárványnak, miközben a több néven megjelenő Völkischer Beobachterükről beszél.
Most már egészen komolyan el kell gondolkozni azon, ezek tényleg ilyen hülyék, vagy csak csinálják a fesztivált? Végül is, egyik sem jobb a másiknál, annyi megengedés van a delírben, ha valóban debilek, akkor egy kis szánalom kijár a megvetés mellé, ha csak jól megfontolt, előre eltervezett gyilkosság zajlik, akkor a büntetési tételnek is ennek megfelelőnek kell lenni.
Ez a Gulyás is úgy néz ki a szemüvegében, mint egy okostojás, aztán mégis hülyeségeket beszél. Az ilyen kósáknémetszilárdok nem tételek ebben a játékban, ők a zsinórmérték, a kérdés az, hogy az összes egytálétel-e.
Viszont attól nekünk egyáltalán nem lesz jobb, hogy értelmet keresünk ott, ahol olyasmi nincsen. És ez, drága polgártársak, még fokozódni fog áprilisig, vagy addig, amilyen időpontra a halak nagy barátja majd datálja nekünk a választásnak csúfolt újabb színjátékot.
Gulyás et. eme delikát megnyilvánulása arra int minket azonban, hogy legfőbb feladatunk a tavaszt várván a józan ész megőrzése és ápolgatása, mert a téboly olyan töménysége várható, amelyet nehéz lesz higgadt elmével átvészelni.
Nekem megvan a stratégiám: majd káromkodok, meg fütyörészek.