Folytatják, gondolom

Emberek! Emberek! (És ezt tessenek nyílt, á-ba hajló első e-vel, a másik kettőt pedig már majdnem é-vé zárulva elképzelni. Megvan? Köszönöm.) Micsoda egy nap lesz április ötödikén, mekkora egy történés, hogy beleremegnek a bércek és a rengeteg erdők zengik dicséretét.

Szóval ötödikén a Fidesz a Bálnában bemutatja az európai parlamenti választásra készülő programját, és felszólamlik ott maga Orbán Viktor, valamint tölteléknek a Szijjártó-Trócsányi-Szájer trió, és ezek így együtt megéneklik a párt céljait, meg a kihívásokat. Mennyit lehet majd ott tapsolni, nevetni, göcögni, és a végén nótázni is talán, mert a szoftver már lefagyásra kész, meg az ukránok is ott toporognak a határon.

Mit mondhatnak vajon a bávatag népeknek ezek négyen, egy izgalomban fetrengek már csak. Hogyan celebrálódik a szeánsz, megtestesül az ige, vagy elhangzik a Magasztos szózata, fülbe súgják a törvényt akárha Allah, megvilágosodnak a gyaloghuszárok, vagy sámándobbal püfölik a fejükbe, annyi módja van a győzelemnek permanensen.

Ám az a kérdés, miért kell négy ember annak elmondásához, hogy “folytatjuk”, mert több nem szokott lenni, és erre szokták a népek nagy sóhajokkal elkiáltani azt mind, hogy hurrá. Csak ezt mondja mind az összes. Ez a misztikus folytatás pedig nem takar egyebet, mint a szabad rablás logisztikáját, rekatolizációt és misszionárius tevékenységet, ezzel együtt pedig az ország erkölcsi és intellektuális lezüllesztését a saját, föld alatti nívójukra.

Ebben az összegzésben ragadható meg a Fidesz-kormányzás eszenciája, ezt folytatják, ha folytatják, csak mindezt most uniós zacskóba kell csomagolni, és a tapírok fülébe dalolni. És ezt is látom csuklyás szemeimmel, hogy kereszténység, nemzetállam, migráció, Brüsszel, birodalom, megvédjük, nem hagyjuk. Ez így elég soványka, egészen sajnálatos módon azonban mégis éppen elég, ha hangosan ordítják.

Viszont ez emberben ilyen kétségek gyúlnak, hogy mit keres a bűnös Európában egy olyan galeri, amelyik ennyire rosszul érzi magát benne. Jó, tudjuk, ez a csöcs, amit szívnak, de, hogy a böszme Európa miért tűri immár évtizede egy olyan csürhe játékait, amelynek már a léte is eleven tagadása minden értéknek, amelyre az Unió épül, hogy ezek szóval, tettel és hallgatással csak bomlasztják, fellazítják meg rombolják, és mégis ott lehetnek, ez a világ – s benne az annak halálát végül is elhozó – politika nagy és kiismerhetetlen rejtélye.

És most, hogy elmeséltem az életemet, összegezzük, hogy április ötödikén a Fidesz az európai uniós választások kapcsán, mint program, azt fogja meghirdetni, hogy harcol az Európai Unió ellen, hangozzék ez bármilyen ellentmondásosan is. Ezt folytatják.

Bizonyára érdekes dolgok következnek majd. Erre utal, hogy Orbán Viktor Mihály jó előre kijelentette, a választások után nagy kegyesen felülvizsgálja a Néppárthoz való viszonyát, ami azt jelenti, a lehető legkisebb veszteséggel óhajt kikeveredni a slamasztikából, amiben tulajdonképpen van. A győzteshez óhajt dörgölőzni a lelkem, amikor már minden eldőlt. Ha a Néppártban remél több koncot, oda, ha a fasisztáknál, akkor oda, csak ez utóbbi esetben még ideológiát is gyárt hozzá, hogy a Néppárt már az ő – nem meglévő – értékei ellen való.

Pofára akkor eshet, ha a Néppárt újra a legnagyobb frakció lesz, viszont egyben azt is mondják a mi felcsúti Ramszeszünknek, hogy pá, kis aranyom, pá. Akkor mehet malmozni a barnainges cimboráihoz, vagy Moszkvába. Ez lenne a rosszabb, de sajátságos módon tán mégis jobb kimenetel.

A legeslegjobb azonban az lenne, ha a magyar birka rájönne, erre az alakra nem szabad voksot adni. És még csak nem is elvi megfontolások miatt, hanem, mert légüres térben van. A felfüggesztés miatt bármit is ígér – hogy mit folytat – azt nem tudja képviselni jogi akadályoztatás miatt, mert szavazata és szava nincs. Momentán, bármekkora is a pofája, az európai politikában zérusnak tekinthető, ilyen handabandázó zenebohócnak. – Ezt folytatja.

Mindezek miatt, és persze az életösztön, a józan belátás, erkölcsi érzék, a gyerek iránti felelősség, a békés öregség és a pénztárca iránti megfontolás okán is hallgass a szívedre, és ne szavazz a Fidesz-re. Mondom, s közben belelóg az ujjam a bilibe.

Leples bitangok

Letakarta tegnap a Fidesz és annak vezére a Weber útjába eső hazug és gyalázkodó plakátokat, mint a kiskölök, aki a keze mögé bújva lesz láthatatlan, és nem ér a neve, mert káposzta a feje. A két festői kép között az az egyáltalán el nem hanyagolható különbség, hogy az elsőként felskiccelt nem homokozó, hanem a szétcseszett életünk maga. Amely egyébként ott tart, mint amikor a laktanyában az elöljáró érkezése miatt zöldre festették a füvet, vagy a nagy és testvéri Szovjetunióban, ahogyan az idegenek csak a kijelölt útvonalakon közlekedhettek, hogy meg ne lássák a rögvalót.

Mélyebb előképe is van azonban Orbán gyalázatának, amely a ’36-os berlini olimpia, amikor szintén eltűntek az utcákról az uszítások, az antiszemita feliratok és minden más cukiság, hogy nagy, boldog és elégedett nemzetnek tűnjék a megnácult Germánia. Az is volt a felszínen és a kényes orrú világ számára tálalva, csak, amikor elmúltak az ünnepek, akkor a férgek újból fába szorultak, és útjára indultak a füstölgő gyönyörök. Ha álarcot adunk a sátánra, attól az még sátán marad, csak rá kell nézni, ahogy suttyomban kilóg a patája.

A Fidesz és a Néppárt Orbánnal és Weberrel az élen kéz a kézben néz hülyének mindenkit. Hogy adjunk a posztmodernnek, a bűn az nem lesz könnyebb, hiába hull a könnyed, más szóval egy lepel nem oldoz fel, még egyszerűbben a szar akkor is büdös marad, ha meghintjük rózsavízzel. A Néppárt és Weber ahhoz asszisztál voltaképp, hogy csinálja csak ez a féreg a szemétségeit, ha nem látom, vagy nem én vagyok a célpont. Viszont nem csak Junckerről lehet plakátot előállítani, hanem akármilyen köznapi beduinról is, rájuk terelve a horda gyűlöletét, az ebben a felállásban, weberi olvasatban tehát komilfó lenne. Különös egy idea.

De van más is. Sokan hitték száz éve, hogy a kiüresedett európai civilizáció csak a messianisztikus, romlatlan tisztaságú, szent Oroszországból kiindulva menthető meg. (Lásd máma Orbán tévképzeteit az országáról.) 1933-ban, a hatmilliós áldozatot követelő ukrajnai éhínség idején például rávették Edouard Herriot-t, hogy tanúsítsa, Ukrajnában minden rendben van. G. B. Shaw pedig még arra is hajlandónak mutatkozott, hogy egyenesen azt nyilatkozza, soha olyan bőséget és jólétet nem látott, mint amikor Ukrajnában járt. 1935-ben Romain Rolland pedig a Sztálinnal folytatott magánbeszélgetés alapján megrajzolta a humanista, felvilágosult bolsevik „uralkodó” képét. Így megy ez.

Ha azonban hazai vizekre evezünk és a baljós mai időkbe, feltehetnénk a kérdést, hogy vajon Weber úr hogyan képzeli kiegyenesíteni azoknak a beteg lelkét, akik évek óta fertőződnek, vagy, hogy a junckerező Orbán levél mért nem fáj neki. Mert nem látja? A téren ezt úgy mondanánk, hogy ne nézzük egymást madárnak, úri szalonokban viszont úgy fogalmaznék, ez csak cifra nyomorúság, az ördög simogatása, aki egy és csakis egy módon ért, ha határozottan valagba rúgják. Ilyet azonban hiába is várnánk az öltönyösöktől, az a kérges kezűek dolga volna, de ők is csesznek rá magunk közt szólván.

Nem tehetnek róla azonban, nem mindenkinek az a dolga, hogy a rezsim romlottságát leleplezze, nekem azonban igen. Éppen ezért újólag elmondom, hogy ez az egész elhallgatásokra, féligazságokra és hazugságokra épül. Mindenre leplet dobnak, ami nem rózsaszín lányregény. Elrejtik az évértékelőt, eltűnik az életből a homlessz és a szegény, nincs kórházi várólista és fertőzésbe belehaló betegek, nincs rasszizmus, antiszemitizmus, nem lopnak és nem uszítanak. Egyáltalán egy nagy, cukros-fahéjas boldogság az élet, amit a kedves vezető szakadatlan buzgó küzdelmei biztosítanak népe számára. Propaganda-körutazáson van az egész ország, és Weber korunk Romain Rollandja.

Nem a csalódottság mondatja ezt velem, mert józanul gondolkodva nem is lehetett egyebet remélni, sőt, akkor sem változna semmi, ha egyetlenünket tökön rúgnák. Illetve, akkor már a leplekkel sem kellene foglalkoznia, nem lenne miért emberi arcot ölteni. Másrészt, ez a Weber elmegy, Orbán pedig marad, és lesz másik módja a gyűlöletnek, mint a bohócnak zeneszerszám, továbbá azzal sem kell foglalatoskodnia a nagyérdeműnek, hogy csinálja, csak ne mutassa. Krumplileves lesz az a kurva krumplileves, Hitler náci, Sztálin bolsevik gyilkos, Orbán pedig a kései kisfiuk, akinek csak áttételesen tapad vér a kezéhez, de lesz az még igazi is. És mindeközben Weber átszellemülten mosolyog.