Egészen bájos lett mostanság a fideszcsürhe kommunikációja, vagy csak az én radarom romlott el, de nem hiszem. Közeledvén így az önkormányzati választások, a fiúk azzal szembesülnek, hogy jelölteket, ellenfeleket állítanak velük szemben, ami kellemetlenséget ők módfelett rühellnek, de meg kell adni a módját, úgy kell tenni, mintha demokrácia volna. Ezért ők, bár duzzogva ugyan, de elnézik, hogy mások is szívják mellettük a drága oxigént, és pöfög belőlük a széndioxid. Viszont minden egyes ellenjelölt az oka a klímaváltozásnak, melegítik a bolygót, meg különben is vannak.
Ez kínos fideszi szempontból, de ki kell várni türelemmel, amíg senki nem zavar, és mindenütt a Hazafias Népfront jelöltjei lesznek csupán, nem sok az idő addig. Igen ám, de az ellenséget erre a kis átmeneti időre ekézni kell, amihöz gondosan kell válogatni a szavakat a szótárból, a szűkös szókészletből, ami az ilyen fideszfiúknak rendelkezésre áll. Mert valljuk meg őszintén, nem Arany Janik ezek, hanem büdösbogarak, de ez csak rendszertani kérdés, a Brehmnek sok lapja van. Amióta viszont mennek az emberek ide-oda, a pártállásuk úgy változik, mint a kaméleon bürkéje, azóta szűkül a jelzők listája.
MSZP-s ből lesz, ugye KDNP-s, LMP-s ből fideszes, fideszesből független, az ember megzavarodik, hogy ki kicsoda. S ilyenkor már az évtizedes komcsi, lipsikomcsi billogok nem érvényesek, meg valljuk be, el is koptak. Ha te, nyájas olvasó százszor fennhangon kimondod a retek szót – netán ezt -, a végén már azt sem tudod, mit beszélsz, a hangalak elválik a jelentéstől, egy paca lesz belőle a levegőben, meg luk a fejedben. A bevándorláspárti is elkopóban van, a sorosistát meg már el is felejtettük, teljesen új lesz a szótárunk, mint az EMMI alkalmazottjainak, akik a tiltás okán már olyan szavakat, mint stadion vagy szegénység, el is felejtettek.
Mostanában, ha észrevetted, az ellenérdekelt fél, a politikai ellenfél a fideszcsürhe szótárában “alkalmatlan”, “tehetségtelen” – ezek a leggyakoribbak, miközben azt visítják, hogy az ő jelöltjeik maga a tökély. Ezt példázza Németh Szilárd is, mint a fideszjelöltek archetípusa és ősapja. Ő, mint tapasztalhatjuk, momentán nagy hadvezér, egy Hannibál ante portas, előtte a rezsit értette, és mindeközben permanensen tud velőspacalt is. Kell ennél több? Aligha. És mind legalább ilyen sokrétűen tehetséges, mint a Sziszi, míg ellenben bárki más tehetségtelen és alkalmatlan. A világ megszűnne a fideszjelölek nélkül, míg mitőlünk meg magába roskad rögtön.
Ha megfigyeljük, az irány már rég ismert. Alig pár évtizede, amikor a fideszcsürhe magja szocializálódott, a Párt volt a munkásosztály élcsapata, most meg ezek, bár nem a munkásoké. A Fidesz a magyariság élcsapata, tagjainak masszív jellemzői – legalábbis így színjátékként – keresztény, nemzeti-magyar, apa/anya, család, meg a rosseb. Ezek, meg olykor a szent szánkók elképesztő önbizalommal telítik a fiúkat, és annyit hangoztatják mostanában mindenkiről, hogy alkalmatlan és tehetségtelen, hogy olybá tűnik, a rajtuk kívül állókat untermenschnek nézik, ami viszont más szót is érdemel. Ejnyét meg bejnyét.
Hovatovább már nem is élcsapat ezek, hanem elit alakulat, mint a Schutztaffel, közkeletűen SS. Ők is übermenschek voltak, a becsületük volt a hűség, és a Führer védelmezőiből lettek gyilkoló vadbarmok. Ha úgy véled, a párhuzam erős és indokolatlan, nézd meg pacalos Szilárd képét, miközben gépkarabéllyal lődöz, és rájössz, hogy a csíra benne van a manusban, és az összes többiben is. Mert mondom, a folyamatban most épp ott tartunk, hogy mindenki hülye, ők a helikopter csupán, s a csalással megszerzett hatalmuktól megrészegülve az arcuk folyamatosan növekszik, míg te meg én ilyen pondrók vagyunk nekik. Lassan férgek.
Az ember ilyenkor elmélázik, hogy ki is ő, és mivégre van a világon, van-e luk még a seggén, és méltó-e arra, hogy közös levegőt szíjon a kiválasztottakkal. Én magam is alkalmatlan vagyok és tehetségtelen, ganajozni, csavarozni még megtartanának, ám, ha már nem megy, mehetnék a Büdösbe, Sánta novellája – Sokan voltunk – módján. És mindez, amit előadtam, nem tréfadolog. Göring bácsi is, a Luftwaffe atyja, midőn csöcsörészte a meghódított ukrán lányokat, a naplójába feljegyezte, hogy dolgoznak nekünk, míg bírják, aztán fölfordulhatnak. Csöcsöm ugyan nincs, de otthon érzem magam. Mi is ennyik vagyunk ezeknek.