Elzavarni a búsba

Schiffer András, aki állítólag visszavonult, tehát mégis van, a búkon üzent a fideszfiúknak a grundok kötetlen stílusában, mondván: „Na, most húzzatok a picsába!”. Azért horgadt fel ilyen mocskos módon a polgári fiatalember, mert az MLSZ elutasította az Újpest és a Vasas láblabda csapatának licenckérelmét, mondván, a két fedett sportlétesítmény nem alkalmas első osztályú meccsek megrendezésére.

Nem mindenki lehet olyan nagy híve a szotyolázásnak, mint Orbán et., ezért számukra megszínezem a kifestőt. Mind a két stadiont – amelyek konspirációs neve fedett sportlétesítmény, mint az tudvalévő – most újították fel súlyos milliárd forintokból, amelyek elvesztették közpénz jellegüket. Ilyképpen a mosdatlan szájú kirohanás még jogosnak is lenne mondható, ha nem Schiffer et. szájából csusszant volna a napvilágra.

De hát, így történt, ezért a magam részéről kénytelen vagyok a mondat irányát megfordítani, egyes számba tenni, és Schiffer et. felé pökni. Ő ugyanis, akárha Vladimir és Estragon, már régen elbaltázta a jogait, hogy egyáltalán megszólaljon a magyar ugaron. Egyetlen lehetséges cselekedete lenne ebben az esetben, ha szép csöndesen elballagna Polt zsandárhoz, és följelentené Orbánt.

Mint ahogyan tette azt oly igen nagyon buzgón Gyurcsánnyal Sukoró kapcsán, amely fidesznyalonc ganajságnak máig visszhangzó hozadéka van, és annak idején nem csak Budai Gyula szájából csorgott ez az egész, hanem még a vízcsapból is, ki tudja, hány szavazatot generálva ezzel a rezsimnek. Azóta is megszámlálhatatlan ügy van, ami megérne egy kósza feljelentést, de Poltnak még annyi munkája sincs Schiffertől, hogy megtagadja a nyomozást valami átlátszó ürüggyel.

És ha már itt tartunk, akkor most Hadházy Ákos folytatja a schifferi metódust, aki két napja jelentette ki, a Napnál is világosabb a Mészáros-Orbán szimbiózisban a bűncselekmény, de ő sem terheli az ügyészséget holmi feljelentéssel, mert minek. Pofázni, azt lehet, csak semmi értelme nincsen, mint ahogyan Gyurcsány is teszi, aki hetvenkét órázik itt nekünk, meg hőbörög.

Ez a tempó korrelál azzal, amikor Dájcstomi nagymamáját hallgatta le személyesen a szépemlékű Horn Gyula, mint emlékezhetünk rá, és voltaképp azóta megy a magyar közéletben a szavak puffogtatása azzal az eredménnyel, hogy csöndesen szétrohad az ország.

Ez a folyamat nem kevéssé köszönhető Schiffer et.-nak, aki áldatlan közszereplése nyomán semmit sem ért el a habverésen kívül, de abban jó volt. Most meg, miközben úgy hiszi, hogy faszagyerek, ha picsázik, mert meghallotta az idők szavát, meséljük el neki közösen, hogy ez így nem kóser. Nem Briant ő, akit a hülye népek követnek, és mondhatja nekik: Menjetek a picsába!

A fideszfiúk nem fogják megkérdezni tőle „Hogyan menjünk a picsába, Uram?”, hanem a képébe vigyorognak, illetőleg hálatelt köszönetet mondanak neki eddigi szolgálataiért. Én például joggal abszolválhatnám a schifferi felszólítást, mert még sohasem kellett Orbán seggéből elővakarászni, és gyakorta meg is teszem, ám egyre kevesebbszer.

A sokévi ellenállás közben ugyanis előkerült likacsos agyam mélyéről az a Bálint Györgyhöz – asszem, ki tudja ebben a nyüzsgésben – köthető mondat, miszerint az nem újságírás, ha mindenkit elküldünk a francba. Ezt Schiffer et.-nak is javasolnám megfontolásra, aki azt hiszi, ha káromkodik, akkor megértette az idők szavát.

De más szelek fújnak máma, az utcára vonuló fiatalok tulipánokat hordoznak, meg pogóznak az Oktogonon, mert rájöttek arra, hogy a rezsimnek legjobban az fáj, ha a képébe röhögnek, az ilyen picsába küldés pedig az olyan kivénhedt alakoknak való, mint amilyenné Schiffer aszódott az eltelt évek alatt.

Két menekülési útvonala van, az egyik a bölcs hallgatás, a másik pedig, ha annyira viszket a valaga, hogy Polt úr elé járul, és megteszi azt a rohadt feljelentést Orbán ellen, úgy, mint amilyet vicsorogva Gyurcsány nyakába akasztott. Ha ez megtörténik, akkor kiegészítésképpen el is küldheti melegebb éghajlatra az egész bagázst, de addig tyíse! Hogy mért vagyok abban teljesen biztos, nem születik meg a komoly, géppel írt feljelentés, azt nem tudom, de a fejemet azért rátenném.