Kategória: himnusz

Elfognak és felkötnek

Az orbáni televízió közvetítette az év sportolója díjátadó gálát a nemzet színházából, ami maga volt a megtestesült gyönyör. Főleg, amikor a műsor vezetője felszólította a publikumot, hogy álljanak fel, a süllyeszthető színpad pedig megemelkedett, és rajta állottak az 1964-es tokiói olimpia magyar versenyzői. Ki tolószékben, ki járókerettel, sok szegény öregember, akikből kirakati bábut csinált Orbán. Szóval, emelkedtek fölfelé a jupiterlámpák fényibe, s mindeközben oldalvást énekelte a Nélküled című friss, ropogós himnuszt egy lepusztult rocker, aki úgy nézett ki, mintha indulna Orbánnal szelfizni.

Ehhöz képest tegnap valami Potápi Árpád János, állítólag államtitkár, arról hablatyolt a magyar kultúra napja alkalmából, hogy „a Himnusz identitásunk és kultúránk legmeghatározóbb eleme, ezen a napon azonban nemcsak egy kiválóan megírt és csodálatosan megkomponált, az összmagyarság szívét összekötő művet, hanem a nemzet évezredes történelmét és keresztény hitét is ünnepeljük.” Örömteli, hogy Potápi államtitkár – de tényleg, mennyi van ezekből? – ilyen otthonos a kompozícióban, és megingathatatlan verstani ismeretei is vannak, sőt, ezeket meg is osztja velünk, arra nem méltó barmokkal.

Kölcsey maga nem sokra tartotta ezt a versét, amikor erre a depressziós korszakára visszaemlékezett, említést sem tett róla, mint kiemelkedő vagy jól sikerült írásról, hanem inkább például a „Hervadsz, hervadsz szerelem rózsája” címűt emelte ki, mint amire büszke lenne. De ilyeneket meg leginkább Szemere Pálhoz írt, mert viszonya hozzá a szentimentálisnál is több volt. Bayer Zsóti meg a haverjai buzinak mondanák a koszorús költőt, de már meg is halt, meg a magánügye is, csak a Fidesz meg ne tudja, mert meghasonlik, hogy nem lesz mire zokogni a futballmeccsek előtt.

Amúgy pedig, ha a Nemzeti Színház akkori igazgatója nem találja ki, hogy a Gotterhalte vagy a God save the King mintájára a magyaroknak is legyen néphimnusza, s nem ajánl fel húsz aranyat, hogy ének és zenekarra téve írjanak a zeneszerzők népmelódiát, ma nem lenne mitől állva pisálni. Egyébként pedig nem is a Himnuszra gondolt először a direktor, amikor kiírta a pályázatot, csak a csillagok sajátos együttállása okozta, hogy így alakult a dolog. Félreértés ne essék, nekem nem a Himnusszal van bajom, hanem a Fidesszel, ami bűnbanda a lihegésével lassan megkokárdázza ezt is.

Ismerjük az ehhez való ambivalens viszonyunkat, ami akkor alakult ki, amikor Orbán kisajátította a kelléket, s így van ezzel ez a szerencsétlen Nélküled című giccs is, ami ellett volna magában részeg dalocskának, most viszont már okádik tőle az ember. Amihöz ezek hozzáérnek, ami csak megsúrolódik is általuk, romlásnak indul, a Himnusz is nekiiramodott a dicstelen útnak, hogy ilyen Potápik vonják be a nyálas pátoszukkal. Szent szánkó lesz ebből a versből is, ahogy az orrunk előtt zuhan le az anyaföldre, különben is, az ember ambivalensen viszonyul a felkenésekhez, ha nem megvezetett organizmus.

Ahogy teleszórják az országot keresztekkel, megszentelik a Balatont, s ahogy fújnak a böjti szelek a seggük lukából is. Ez nem kereszténység, ez cirkusz, a Nélküled nem himnusz, a Himnusz nem ima, s főként nem nemzeti kultúránk legmeghatározóbb eleme – ahogy Potápi elképzeli –, hanem csak egy vers a meglehetősen széles kínálatból. De templommá vált abban a fals értelemben, hogy mikor a pap megszentel egy pajtát, utána keresztet vetve és reszketve lehet abba belépni csak, mondván, az Isten háza. Így teszik nevetségessé az életet a totemek és tabuk, meg a Fidesz.

És egyben gyalázatossá is persze. Irodalomban, színházban meg minden egyébben a horgerantalizmus a mérvadó, a Tiszta szívvel ma ugyanúgy átkozott, mint száz éve, persze a manusok is ugyanazok, csak van okostelefonjuk. Szóval, nyájasok, ha ilyen Potápik óhajtják megszabni, azt, mi a kultúra, s hogyan viszonyuljanak hozzá, ne hallgassanak rá, de az összes többire sem, mert nem méltók arra, de igazából semmire sem. Még arra sem, hogy Kölcsey nevét a szájukra vegyék, mert, mint kitetszik, lerántják a sárba, a pénztárcájuk mellé, amiből lógnak ki a véres húszezresek.

Hungória Conanjai

Békés Márton a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, akinek a szívét vérzésig megsebezte, hogy szeretett intézményének falát összefestékezték. A megrendülés mértékét mutatja, hogy szinte már egy hét is eltelt a hallatlan atrocitás óta, de csak nem tud napirendre térni a történtek fölött.

Tegnap öntötte ki lelkének éjfekete tartalmát a nagyvilág, és elsősorban a leendő választók előtt, hogy hitükben őket tudományosan megerősítse. Könnyeivel küszködve, szüpögve, taknyát nyelegetve adta elő a megfelelő orgánumnak az örök igazat: “Ne legyenek kétségeink, a támadás a hősök és az áldozatok ellen ment.” (sic)

Ezen kívül barbárságnak nevezte a dolgot, amely megállapítás engemet sűrű továbbgondolásokra kényszerített, mert ez már minősített eset. Az ókori görögök barbarosz (βάρβαρος) kifejezéssel illették a nem görögöket, ebben a kontextusban tehát igazgató úr megállapítása egybecseng a nagyfőnökével, miszerint a rajtuk kívül álló elemek nem tekinthetők magyarnak.

Más megközelítésben a bárdolatlan népelemeket tekintették a rózsaszín lelkű hellének barbárnak, de a perzsa háborúk után a szónak megvető értelme is volt, jelezve a durvaságot, kegyetlenséget és műveletlenséget. Nem véletlen, hogy az újkorban a nácikat szokás barbároknak nevezni, meg Móricz pásztorait, akik birkákért gyilkolásztak.

Ha tehát igazgató úr a barbár morfémával illeti a jámbor föstékes alakokat, akkor azt kell tételeznünk, hogy a leendő választóknak üzen csalafinta módon azt sugallva, hogy ezektől óvakodni kell, nincsen előttük se Isten, se ember, ezek újszülött kisdedjeinket fogják elmajszolni früstökre, miután szétkúrták asszonyainkat.

Más megközelítésben a barbár megjelölés a görögöknél civilizációs eltérésekre is utalt, és be kell látnunk, hogy tényleg, a ma kormányzó erők, a kormányhoz közel álló kiszolgáló személyzet, az oligarchák és a hívők, valamint a velük szemben elhelyezkedő immár a festékszórás alapján megkülönböztethető sokaság között leginkább kulturális különbség van.

Nem arról van szó elsősorban, hogy a fideszbirka olvasta-e, mondjuk, a Tulajdonságok nélküli embert, vagy létezni sem bír Wagner nélkül. A kultúra ebben az esetben az egész személyiséget jelöli, amely az egyik esetben européer, a másik oldalon pedig a természeti népek felé hajlik, ily módon kettejük között antagonisztikus az ellentét.

A Fidesz és nyája erősen hajlamos arra, hogy totemeket alkosson, amelyeket és akiket vallásosan lehet tisztelni, s egyúttal félni is tőle, mint például Orbán Viktort, aki egyben tévedhetetlen is. Totemizálnak ezek mindent, mint most a terror otthonát, amikor is szakrálissá tettek egy nyüves múzeumot, amit pedig csak azért hoztak létre, hogy a főnökük beteges kommunista fóbiáját kielégítsék.

A szakralizált tárgyakról és dolgokról, úgymint és többek között szent jobb, szent korona, himnusz, meg ilyenek, csak suttogva lehet beszélni, minden más megnyilvánulás istenkáromlás, ami a libsibolsik védjegye. A Fidesz éra így röpít vissza a középkorba, és még azon is túl, megférni ezek semmiféle szabadabb elmével nem tudnak.

Innen nézve világos az is, hogy amint vezérünk egyre inkább elsötétül, úgy veszi őt körbe az egydimenziós emberek tömege, és aki egy kicsit is képes az összetett, elvont gondolkodásra, menekül előle, ahogy csak bír. Így válnak mértékadó emberré a Németh Szilárdok meg a Kósa Lajosok, akik determinisztikusan nem értik a paintballozókat.

Ők – szerintük – rombolnak, ricsajoznak, hangoskodnak, istentelenek, ügynökök, etc. Így van az, hogy ezek a mókusok fölépítették maguknak a saját Hybóriájukat, amely esetünkben inkább Hungória, amelyre az erőtől duzzadó harcosok és a sötétség a jellemző. Csak ebben a mi hard fantasynkban nem a snájdig Schwarzenegger küzd tébolyult szemekkel ellenük, hanem nyeszlett bölcsészek.

Conan-Schwarzenegger egyedül kaszabol és nyiszatol, hogy végül király váljék belőle, itt, a mi délibábunkban sok, és egyre több a harcos ellenálló, akik csak úgy nem ismernek félelmet és látszólag fájdalmat sem, mint a kimmériai barbár. Hogy emiatt totyakos vezérünk és hű szolgái be vannak szarva? Perszehogy, mivel váratlan zavar keletkezett az erőben, és roskadófélben van a ház. Eljött tehát a Conanok ideje a csillagok állása szerint.