Elfognak és felkötnek

Az orbáni televízió közvetítette az év sportolója díjátadó gálát a nemzet színházából, ami maga volt a megtestesült gyönyör. Főleg, amikor a műsor vezetője felszólította a publikumot, hogy álljanak fel, a süllyeszthető színpad pedig megemelkedett, és rajta állottak az 1964-es tokiói olimpia magyar versenyzői. Ki tolószékben, ki járókerettel, sok szegény öregember, akikből kirakati bábut csinált Orbán. Szóval, emelkedtek fölfelé a jupiterlámpák fényibe, s mindeközben oldalvást énekelte a Nélküled című friss, ropogós himnuszt egy lepusztult rocker, aki úgy nézett ki, mintha indulna Orbánnal szelfizni.

Ehhöz képest tegnap valami Potápi Árpád János, állítólag államtitkár, arról hablatyolt a magyar kultúra napja alkalmából, hogy „a Himnusz identitásunk és kultúránk legmeghatározóbb eleme, ezen a napon azonban nemcsak egy kiválóan megírt és csodálatosan megkomponált, az összmagyarság szívét összekötő művet, hanem a nemzet évezredes történelmét és keresztény hitét is ünnepeljük.” Örömteli, hogy Potápi államtitkár – de tényleg, mennyi van ezekből? – ilyen otthonos a kompozícióban, és megingathatatlan verstani ismeretei is vannak, sőt, ezeket meg is osztja velünk, arra nem méltó barmokkal.

Kölcsey maga nem sokra tartotta ezt a versét, amikor erre a depressziós korszakára visszaemlékezett, említést sem tett róla, mint kiemelkedő vagy jól sikerült írásról, hanem inkább például a „Hervadsz, hervadsz szerelem rózsája” címűt emelte ki, mint amire büszke lenne. De ilyeneket meg leginkább Szemere Pálhoz írt, mert viszonya hozzá a szentimentálisnál is több volt. Bayer Zsóti meg a haverjai buzinak mondanák a koszorús költőt, de már meg is halt, meg a magánügye is, csak a Fidesz meg ne tudja, mert meghasonlik, hogy nem lesz mire zokogni a futballmeccsek előtt.

Amúgy pedig, ha a Nemzeti Színház akkori igazgatója nem találja ki, hogy a Gotterhalte vagy a God save the King mintájára a magyaroknak is legyen néphimnusza, s nem ajánl fel húsz aranyat, hogy ének és zenekarra téve írjanak a zeneszerzők népmelódiát, ma nem lenne mitől állva pisálni. Egyébként pedig nem is a Himnuszra gondolt először a direktor, amikor kiírta a pályázatot, csak a csillagok sajátos együttállása okozta, hogy így alakult a dolog. Félreértés ne essék, nekem nem a Himnusszal van bajom, hanem a Fidesszel, ami bűnbanda a lihegésével lassan megkokárdázza ezt is.

Ismerjük az ehhez való ambivalens viszonyunkat, ami akkor alakult ki, amikor Orbán kisajátította a kelléket, s így van ezzel ez a szerencsétlen Nélküled című giccs is, ami ellett volna magában részeg dalocskának, most viszont már okádik tőle az ember. Amihöz ezek hozzáérnek, ami csak megsúrolódik is általuk, romlásnak indul, a Himnusz is nekiiramodott a dicstelen útnak, hogy ilyen Potápik vonják be a nyálas pátoszukkal. Szent szánkó lesz ebből a versből is, ahogy az orrunk előtt zuhan le az anyaföldre, különben is, az ember ambivalensen viszonyul a felkenésekhez, ha nem megvezetett organizmus.

Ahogy teleszórják az országot keresztekkel, megszentelik a Balatont, s ahogy fújnak a böjti szelek a seggük lukából is. Ez nem kereszténység, ez cirkusz, a Nélküled nem himnusz, a Himnusz nem ima, s főként nem nemzeti kultúránk legmeghatározóbb eleme – ahogy Potápi elképzeli –, hanem csak egy vers a meglehetősen széles kínálatból. De templommá vált abban a fals értelemben, hogy mikor a pap megszentel egy pajtát, utána keresztet vetve és reszketve lehet abba belépni csak, mondván, az Isten háza. Így teszik nevetségessé az életet a totemek és tabuk, meg a Fidesz.

És egyben gyalázatossá is persze. Irodalomban, színházban meg minden egyébben a horgerantalizmus a mérvadó, a Tiszta szívvel ma ugyanúgy átkozott, mint száz éve, persze a manusok is ugyanazok, csak van okostelefonjuk. Szóval, nyájasok, ha ilyen Potápik óhajtják megszabni, azt, mi a kultúra, s hogyan viszonyuljanak hozzá, ne hallgassanak rá, de az összes többire sem, mert nem méltók arra, de igazából semmire sem. Még arra sem, hogy Kölcsey nevét a szájukra vegyék, mert, mint kitetszik, lerántják a sárba, a pénztárcájuk mellé, amiből lógnak ki a véres húszezresek.

Szemantika

Potápi Árpád, aki a számtalan államtitkár közül a nemzetpolitikáért felel, legyen az akármi is, Dombóváron, a Szent Orsolya Iskolaközpontban, a CÖF helyi szervezetének családi napján elmondta, hogy a határon túli magyarság a kormány mellett áll. Itt be is fejezhetném, ebben a bővített mondatban benne van a NER maga, minden, ami ezután következik, csak perverz kurválkodás, de jó meghalni.

Potápi és a NER öröme is határtalan, mert a megjelent dombóvári kisdedeket és kajla szüleiket azzal is szórakoztatta lufi helyett, hogy a Fidesz-KDNP 2014-ben a határon túlról érkezett levélszavazatok 94 százalékát, 2018-ban 96,8 százalékát kapta. Ezt eddig is tudtuk, de, azt, hogy ennek mi köze a Fidesz-KDNP agymacskájához, miszerint “a család egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul, és gyermekeinket is úgy képzeljük el, hogy ilyen családokban kell felnőniük” – azt csak a dombóvári karonülők tudják, mert ez is a képükbe lett mázolva.

Elképzelem, ahogyan Potápi elképzeli a gyermekeinket, és pedofil reverendások kénköves és tömjén szagú képe ugrik be, amiről tényleg nem tehetek. Ilyet okoz a pátoszba ojtott kifordult szem és a reszelt narancshéj. Mindez azt mutatja, hogy a szavak olykor nem azt hordozzák, amit mondanak. Ez a szemantika bonyolultsága, amely arról szól, hogy mit jelentenek a dolgok, s csak azok kedvéért jegyeztem meg, akiket nem vert meg az Isten a leíró magyar nyelvtan stúdiummal, bár abban is volt szépség.

Amikor újságot hordva az első félévben a hangtan fejezetnél kivágott az utcára a prof, mert nem tudtam latinul mondjuk az “f” képzési helyeit és az abban részt vevő izmokat, a kollégám meg is jegyezte a bukta hallatán: nem megy a helyesírás, Kázmér? – látod, feleltem neki, hülye vagyok.

De csak csapongok itt, bizonyítandó a jelentések bonyolultságát, amikor azt is megtudtuk ettől a Potápitól, hogy kormányunk a családok éve örve alatt ötszázötven határon túli óvodát épít vagy újít fel magyarok lakta településeken. Ezt hallva, dombóvári szülőként nyakamban a kölkemmel azt mondtam volna, mi közöm nekem a szavazatvásárlási üzelmeitekhez, amihöz viszont az ukránoknak van, és sok is.

Nem is nézik jó szemmel, olyannyira, hogy Pavlo Klimkin, ukrán külügyér kevéssé barátságosan azt közölte, a magyarok vagy visszahívják a beregszászi konzuljukat, vagy ők utasítják ki. Ez a Klimkin nem átallotta azt is kijelenteni, Ukrajna azt szeretné, ha a beregszászi magyar konzul visszatérne hazájába, szerinte ez lenne a leginkább megfelelő lépés. „Kész vagyok arra, hogy javasoljam ezt a konstruktív lépést Szijjártó úrnak” – hangsúlyozta a miniszter, sőt, megjegyezte még, nemcsak állampolgárságot nem szabad osztogatni, hanem manipulálással sem szabad foglalkozni.

Jézusszűzmáriám! Ezek is azért bántják a magyart, akik pedig csak az igét terjesztik ott is, mint az Potápitól megtudtuk, hogy “a család egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul, és gyermekeinket is úgy képzeljük el, hogy ilyen családokban kell felnőniük”, és ezek az ukránok is ehelyett a migráncsokat támogatják, ahogyan az egész világ az ellenünkben. – Ez fog majd kikerekedni belőle, pedig az igazat, a tutit Kövér elvtárs mondta ki szintén tegnap.

Szerinte ők azon munkálkodnak, keresik, kutatják: “Miként őrizhető meg a társadalomban az értékalapú erkölcsi többség, és arra alapozva miként biztosítható a demokratikus politikai többség is.” – Erről, hogy ez mit jelent, oldalakat lehetne írni, legyen most elég az az egyszerű magyar-magyar fordítás, hogy Kövér és a Fidesz-KDNP dilemmája az, hogyan lehet a kisebbség – akik ők – akaratát agresszíven rákényszeríteni a többségre úgy, hogy emiatt még ne rúgják valagba őket azok, akik látják, mi folyik itt.

Ilyen egyszerű dolog ez a szemantika, csak azt kell figyelembe venni, hogy ezek csak akkor nem hazudnak, ha nem szólalnak meg, különben még a levegővételük is hamis és mindemellett álságos is. Ennek ellenére egyfolytában jár a szájuk. Például a Kásler miniszter e hétvégi kis színese így szól: „Magyarországon élni jó, mert kívánatos hely”. – Hogy mire gondolhatott a költő, amikor ezt mondta, azt csak ő maga tudhatja, de az idő majd segít kideríteni ezt is.