Visszanyalás

Hogy is mondja mindig drága egyetlen miniszterügynök elvtárs, akárha Mrs. Lipton? Amilyen az aggyonisten, olyan a fogaggyisten. S lám, mennyire bizony és sőt. Itt van nekünk mindjárt ez a szépséges Ukrajna a végtelen búzamezőivel, ahol annyit ment, mendegélt ez a NER, hogy egyszer csak szembe jött vele saját maga.

Külügyminiszterünk szépen lassan meg is hasonlik ettől, beleőrül mintegy, és talán hasznosabb lenne a kis egészsége szempontjából, ha nem Astanába járkálna talmi kitüntetésekért, hanem valamely mesésebb Keletre. Rájönne akkor, hogy ez a karma maga. Hogy annyi jön ki a dolgokból, amennyit beleteszünk, illetve, hogy a fagyi olykor visszanyal.

És most, hogy elmeséltem Szijjártó elvtárs nyomorult életét, nézzük, miből is élünk. A NER-nek, hogy fennmaradhasson mindnyájunk különös örömére, szüksége van a határon túliak szavazatbéli támogatására, amit ez a NER úgy old meg, hogy állampolgárságot ad, kétszáz embert lakni jelent egy disznóólba, majd a nagy napon buszok konvojával cipeli a delikvenseket szavazni.

Mindenki tudja ezt. Az ügyészség is tudja, a választási bizottság is, a rendőrség is, sőt, a kismaci kajla farka is tudja, mégsem történik semmi. Illetve annyi: az ukránoknak tele lesz a töke azzal, hogy ez a bagázs ott kavar a falaikon belül, s mivelhogy nem szeretik a föllazítást, mert fáj nekik a Krím, elborul az agyuk, és listázni kezdenek, mintha Figyelő lennének.

Sok minden más is történt, aminek nem kellett volna, ha a NER nem ennyire hatalomőrült, nem szarja pofán az ottani magyar nemzetiséget, és nem löki az ukrán nacionalisták szerető karjai közé a népeket, most pedig visong. Pedig lehet, hogy ott is kijelentette az aktuális helyi őrült, hogy az az ukrán, akinek az unokája is ukrán lesz, így a magyar útlevél már égetheti a magyar nyugdíj mellett az ukrán zsebeket.

Nem tisztem és nincs is szándékomban nyelvtörvénytől óvodaépítésig, konzul-kiutasítástól toporzékoló Szijjártóig végigmenni újra az egész nyomorult sztorin. Csak azon kezdtem el merengeni a történtek kapcsán, hogy lám-lám, a homogén nemzetállamok dohos eszméje, a nacionalizmus és az effajta cuki kurvaságok hogyan mérgezik meg a lelket, hogy ott vagyunk 1914-ben megint.

Hogy ezeknek – a magyaroknak, meg az ukránoknak – tényleg magas ez az európaiság. Sok és megterhelő. Mi fölöslegesen vagyunk benne, ők meg hiába is áhítoznak oda, el vannak veszve azok is, de mi is. Mert elfeledve ezt az ukrán habzást, nézzünk mélyen Orbán Viktor szemébe, és delejezeve kérdezzük meg tőle: látod, mit csináltál, te ökör?

Hogy hová vezet a fajtiszta magyarság, a homogén nemzetállam avítt eszméje, hogy csak gyűlöletet generál, és ezzel kampányol az Unióban, mint jövőbe vivő biztos úttal. Oda visz, mert máshová nem tud, de, hogy az milyen lesz, azt épp most mutatják meg az események. Történhetne ez akár Romániában de Szerbiában is, és lehet, fog is, hogy a hatalom megtartásáért folytatott névleges nemzetegyesítés miatt egyszer csak azoknak is eldurran a nacionalista agya. Mert olyanjuk, az van.

Biztonsági kockázat, fegyveres konfliktussal fenyegetés ha létezik, azt Orbánnak hívják az Unióban. Annyi szerencsénk van azért, hogy egy Németh Szilárd felügyeli a haderő fejlesztését, és jó esély mutatkozik arra, ha ránéznek erre a degenerált szerencsétlenre kezében egy lábosnyi velős pacallal, mindjárt hátba veregetik, hogy de jó tréfa volt ez. Így leszünk Európa páriái mellett a hülyéi is.

Hogy így fölfejlett előttünk fényes jövőnk, azért még pár búcsúpillantás a karmára és a visszanyalásra. Szijjártó azon habzik épp, hogy Ukrajnában államilag irányított gyűlöletkampány folyik a magyarok ellen. Jé, és itt minálunk is. Annyit mondok: Soros, CEU, civilek, hajléktalanok, és pláne liberálisok, és egy személyben Gyurcsány. Aztán hozzá illesztem, hogy Sargentini, Junkcker, Macron, EU, ENSZ, menekültek és a végtelen óceán maga.

Na, kinek véresebb a szája? Barmok.

Szemantika

Potápi Árpád, aki a számtalan államtitkár közül a nemzetpolitikáért felel, legyen az akármi is, Dombóváron, a Szent Orsolya Iskolaközpontban, a CÖF helyi szervezetének családi napján elmondta, hogy a határon túli magyarság a kormány mellett áll. Itt be is fejezhetném, ebben a bővített mondatban benne van a NER maga, minden, ami ezután következik, csak perverz kurválkodás, de jó meghalni.

Potápi és a NER öröme is határtalan, mert a megjelent dombóvári kisdedeket és kajla szüleiket azzal is szórakoztatta lufi helyett, hogy a Fidesz-KDNP 2014-ben a határon túlról érkezett levélszavazatok 94 százalékát, 2018-ban 96,8 százalékát kapta. Ezt eddig is tudtuk, de, azt, hogy ennek mi köze a Fidesz-KDNP agymacskájához, miszerint “a család egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul, és gyermekeinket is úgy képzeljük el, hogy ilyen családokban kell felnőniük” – azt csak a dombóvári karonülők tudják, mert ez is a képükbe lett mázolva.

Elképzelem, ahogyan Potápi elképzeli a gyermekeinket, és pedofil reverendások kénköves és tömjén szagú képe ugrik be, amiről tényleg nem tehetek. Ilyet okoz a pátoszba ojtott kifordult szem és a reszelt narancshéj. Mindez azt mutatja, hogy a szavak olykor nem azt hordozzák, amit mondanak. Ez a szemantika bonyolultsága, amely arról szól, hogy mit jelentenek a dolgok, s csak azok kedvéért jegyeztem meg, akiket nem vert meg az Isten a leíró magyar nyelvtan stúdiummal, bár abban is volt szépség.

Amikor újságot hordva az első félévben a hangtan fejezetnél kivágott az utcára a prof, mert nem tudtam latinul mondjuk az “f” képzési helyeit és az abban részt vevő izmokat, a kollégám meg is jegyezte a bukta hallatán: nem megy a helyesírás, Kázmér? – látod, feleltem neki, hülye vagyok.

De csak csapongok itt, bizonyítandó a jelentések bonyolultságát, amikor azt is megtudtuk ettől a Potápitól, hogy kormányunk a családok éve örve alatt ötszázötven határon túli óvodát épít vagy újít fel magyarok lakta településeken. Ezt hallva, dombóvári szülőként nyakamban a kölkemmel azt mondtam volna, mi közöm nekem a szavazatvásárlási üzelmeitekhez, amihöz viszont az ukránoknak van, és sok is.

Nem is nézik jó szemmel, olyannyira, hogy Pavlo Klimkin, ukrán külügyér kevéssé barátságosan azt közölte, a magyarok vagy visszahívják a beregszászi konzuljukat, vagy ők utasítják ki. Ez a Klimkin nem átallotta azt is kijelenteni, Ukrajna azt szeretné, ha a beregszászi magyar konzul visszatérne hazájába, szerinte ez lenne a leginkább megfelelő lépés. „Kész vagyok arra, hogy javasoljam ezt a konstruktív lépést Szijjártó úrnak” – hangsúlyozta a miniszter, sőt, megjegyezte még, nemcsak állampolgárságot nem szabad osztogatni, hanem manipulálással sem szabad foglalkozni.

Jézusszűzmáriám! Ezek is azért bántják a magyart, akik pedig csak az igét terjesztik ott is, mint az Potápitól megtudtuk, hogy “a család egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul, és gyermekeinket is úgy képzeljük el, hogy ilyen családokban kell felnőniük”, és ezek az ukránok is ehelyett a migráncsokat támogatják, ahogyan az egész világ az ellenünkben. – Ez fog majd kikerekedni belőle, pedig az igazat, a tutit Kövér elvtárs mondta ki szintén tegnap.

Szerinte ők azon munkálkodnak, keresik, kutatják: “Miként őrizhető meg a társadalomban az értékalapú erkölcsi többség, és arra alapozva miként biztosítható a demokratikus politikai többség is.” – Erről, hogy ez mit jelent, oldalakat lehetne írni, legyen most elég az az egyszerű magyar-magyar fordítás, hogy Kövér és a Fidesz-KDNP dilemmája az, hogyan lehet a kisebbség – akik ők – akaratát agresszíven rákényszeríteni a többségre úgy, hogy emiatt még ne rúgják valagba őket azok, akik látják, mi folyik itt.

Ilyen egyszerű dolog ez a szemantika, csak azt kell figyelembe venni, hogy ezek csak akkor nem hazudnak, ha nem szólalnak meg, különben még a levegővételük is hamis és mindemellett álságos is. Ennek ellenére egyfolytában jár a szájuk. Például a Kásler miniszter e hétvégi kis színese így szól: „Magyarországon élni jó, mert kívánatos hely”. – Hogy mire gondolhatott a költő, amikor ezt mondta, azt csak ő maga tudhatja, de az idő majd segít kideríteni ezt is.

Nálatok laknak-e állatok?

Annak az arctalan tömegnek, amely a szerencsétlen Briant bambán követte egészen a házáig sok viszontagság közepette, hiába magyarázta a botcsinálta próféta, hogy ti mind egyéniségek vagytok, azoknak beszélhetett. Szajkózták csak hülyén utána üveges szemekkel, ámde mégsem változott semmi. Így van ezzel az emberi faj nagyja, csordaként viselkednek jobbára. Ezt tudják is aljas és ravasz politimókusok, és vezetik őket a hosszúkás vagy tömpe orruknál fogva.

Az ilyen organizmusoknak, mint a megidézett tömeg is, egészen váratlan élmény lehet, hogy még az állatoknak is van saját arca velük ellentétben. Sőt, ha olyannal találkoznak, amilyet még kifestő könyvben sem láttak, sem plüss alakban, elcsodálkoznak, hogy jé, mi ez, és elkezdik taperolni, aztán csodálkoznak rajta, ha megharapja őket Istennek ez a különös teremtménye. Ez lett a kecskeméti szurikáta veszte is, akit egy hülyegyerek piszkált érdeklődésileg, ezért ő belémart.

A kölök emiatt földhöz baszta a szerencsétlen állatot, aki ettől a hasában lévő meg nem született fiaival együtt kegyesen elpusztult. Hogy gonosz volt-e ez a gyermek vagy rémült, azt nem lehet tudni, mindenesetre tudatlan. De majd Kásler et. spirituálisan kikupálja őtet, meg az összes haverját is, sokuknak egészen elképesztő ideájuk van ugyanis az őket körülvevő világról. Kedvenc mintám erre, amikor az unokaöcsém a meggykompót kapcsán elcsodálkozott, hogy abba a gyárban elfelejtettek magot rakni. Az ilyenekre ráfér az ima.

Akinek magának nincsen lelke, annak egészen váratlan trauma, hogy egy malacnak is lehet. Egy debreceni férfi például nehezen viselte, hogy a kis disznaja szaladgált az udvarban, mert föl akarta térképezni a saját Ötholdas Pagonyát, ezért az öntudatos állampolgár vasvellát kúrt a hátába, lábainál fogva fölemelte és bedobta a disznóólba, hogy tudja, hol a helye. Azt mondta, ideges volt, és így már minden teljesen érthető. Az ilyeneknél állnak sorban a vak komondorok is, hogy a fehérnép is megtapasztalja, hol lakik az Isten. Minden mindennel összefügg.

Egészen biztos, hogy ő nem a József Attila féle kis kanász, aki sírva öleli át kővé varázsolt tarka malacát. Az ilyenek kósamama hizlaldáiban tenyésznek, de úgy általában is a birodalomban, esernyőből készült kardjuk van, zsebükben savas flakon bevetésre készen. Amúgy is a leggonoszabb állatfajta Isten barmai közül az ember, ha erre még muníciót is kapnak odafentről kék plakátok formájában, akkor tort ül a hülyeségbe ojtott barbárság. Ám, ahelyett, hogy személyesen fösteném le az Apokalipszist, szokásomhoz hűen Füst Milánt mutatok igazolásul.

„…– Mi különbség van a tigris és a rossz ember között? – kérdezte egy Khursid nevű hordókészítő bognár…– Az a különbség, – felelte Beder, – hogy bár a tigris maga a négy lábon járó halál, bár mindennek ellensége, ami él, de, akár a kártevő gyermek, nem bűnös, hanem ártatlan. Azt teszi, amit a természet követel tőle és nincs erkölcsi törvénye, nem tudhatja tehát, gonoszság-e az, amit művel. S ha engem megkérdeznek, azt felelem rá, hogy nem gonoszság, mert azt teszi, amire rendeltetett. Talántán a gonosz ember is azt teszi, azzal a különbséggel, hogy tisztában van cselekedete elítélendő voltával és mégis megteszi. S hogy mentse magát, rendesen másik erkölcsöt teremt magának, például így szól: – Nem vagyok gonosz, csak ebben a mai romlott világban jobban kell megvédenem érdekeimet és ez még nem bűn…”

Nincs már kérdés, azt hiszem. Viszont az ukrán harci delfinek egészen más tészta. Mára mindenki ismeri a sztorit, hogy az ukrán haditengerészet kiképzett delfinjei az orosz megszállás után elpusztultak. Velük a kiképzők síppal diskuráltak, az oroszok meg hiába fütyörésztek össze-vissza, nem hallgattak rájuk, az ételt sem fogadták el, így éhen haltak. Fütyölési szempontból tanácsot kérhettek volna mondjuk Juhász Pétertől, ám ez egyáltalán nem vicces, így abba is fejezem. Tényleg, hol lehet a mi ellenállónk? Semmi hír róla a lidérces nap óta.

Viszont térjünk vissza a delfinekre, mert az ő történetük azt mutatja, hogy az ember tényleg eredendően gonosz, így az állatokat is arra használja, hogy a saját fajtáját pusztítsa. Például a második vh.-ban kutyák segítségével robbogattak náci tankokat az oroszok, s ki tudja, ezeket a szerencsétlen delfineket is mire nem vették rá. Halálukat viszont sokféleképpen lehet magyarázni. Lehet olyan olvasat is, hogy hős ellenállók voltak, akik még az ételt se fogadták el az elnyomóktól. De úgy is fordíthatjuk, annyira elhülyültek, hogy megfelelő parancs nélkül már enni sem tudtak.

E két következtetés mindegyike hasznos példa lehet a NER alattvalói számára. Mutathatnak ezek a delfinek emberségből példát meg vitézségről formát is, de arra is inthetnek, hogy milyen könnyen el lehet hülyülni ha nem figyel oda az ember. Hogy a delfinekkel melyik opció végzett, azt már soha nem tudjuk meg, ellenben arról bizonyságot kaptunk, hogy az embernél kártékonyabb állatfajtát nem hordott hátán még a Föld. Erre figyelmeztet minket a malac és a szurikáta hősi halála is, így részemről szégyenlősen falnak fordulok, és befogom a szájamat.

Mi, belgák

Rétvári et. valahogyan, mint a KDNP-nek dobott konc hozadéka, ott maradt a spiccen már megint. Ez persze nem azt jelenti, hogy megjött volna az esze, sőt, de ettől nekünk nem lesz jobb, illetve egészen rossz lesz, ha még lehet ilyen, mert belengi a levegőeget a tömjénszagú imbecillis vigyorgás. Tőle szokatlanul most nem termelési-győzelmi jelentést tett közzé, hanem búsult az egyszerű lélek.

Hiszen egy I. világháborús megemlékezés kapcsán mi más juthatott volna eszébe a szentfazéknak, mint az ukrán nyelvtörvény, mert ez úgy adja magát ebben a témakörben és kontextusban. A vezírnek meg kell felelni azonban. Momentán a Cinege utcán át a Kremlig kúsznak a szálak, s ha Ukrajnát köll basztatni, akkor ezt egy váci ünnepen is abszolváljuk töketlenül ugyan, de strammul.

Így gondolkozik a degenerált csinovnyik, és tetézi a baromságait azzal, hogy azt mondja bele a friss tavaszi szélbe, Ukrajna másodrendűnek tekinti egyes állampolgárait, ami kijelentést Rétvári szájából Kijevben le sem szarnak, engemet azonban például szíven ütött, mert kiderült, rám is gondolt – ha nem akart is -, meg tereád is én nyájasom.

Már ezzel a gesztussal is, hogy ez a bagázs szíve minden melegével, ha van olyan neki, határon túli véreink felé fordul, ami nemzeti színekbe bújtatott szavazatvásárlás csupán, és nem egyéb. Mint hírlik, az ukránok, akik Szabolcsba járnak szavazni, annyira lesznek másodrendű állampolgárok, hogyha a z’Orbán még sokáig veri a farkukkal a csalánt, akkor már egyáltalán állampolgárok sem lesznek, mert Kijevben is van kurázsi, viszont a Cinege utcában ilyen csak belső használatra akad.

Mindezzel együtt, vagy éppen ennek ellenére odáig jutottunk, hogy törődésben, gondoskodásban a mi helyi kormányzó erőink elsőrendű állampolgárai a még mindig Trianontól sújtott külhoni népek, amit ők nem éreznek annyira, mint a határainkon belül rekedt mélymagyarok, akik részegen a Székely Himnuszt ordítják, és tele van nagymagyar matricával az összes BMW-jük. Ha ebbe őrültek bele, hát ebbe.

Belső használatra azonban elsőrendű még a NER számára az elkábított szavazógép, a kézcsókra járuló bambák, a savazó, rikító, esernyővel kardozó hadsereg, hétmillió magyar meg nincsen is. Ez a hétszer egymillió, ez másodrendű állampolgár, hogy Rétvári et. definíciójával éljünk, olyannyira, hogy például az ötös számú tagkönyv ezt az elkorcsosult tömeget vasvellával űzné ki Szűz Mária országából.

Pedig szerzett joguk, mint az ukránoknak az anyanyelvi oktatás, nekik, következésképp, mert a két halmaz ugyanaz, nekünk is van. Elsőrendűen az, hogy normális országban éljünk, ezt azonban nagyon régen elvették, sőt, ha J. A. fájó tömörítését használjuk zsinórmértékként, hogy ehess, ihass, ölelhess, alhass, nos, azt is, összefoglalva tehát mindent.

Így ülünk itt a soha nem is volt kereszténydemokrácia álcája mögé bújtatott illiberalizmus – leánykori nevén diktatúra – kellős közepén, körülöttünk az igazmagyarokkal határon belül és kívül, és nem tudunk mit kezdeni magunkkal. Mi magunk vagyunk a belgák, akikről a történelem vérzivatarában szándékosan feledkeztek meg, mert minden tele van flamandokkal meg vallonokkal.

Azt nem gondolta volna a ‘zember, hogy a kommunizmus ellen folytatott harminc évnyi kitartó küzdelem ide torkollik, hogy a többség, aki belga, sorosista-kommunista lesz a saját hazájában, üldözendő csökevény, sőt, intellektuális és morális csőd, hogy Kövér et. szavait idézzük. Nem az ukránmagyarok a másodrendűek a saját hazájukban, nekik ott több joguk van, mint a nemfideszesnek idebent, ha már ehhez ragaszkodunk.

Sőt, hogy teljes és Rétvárinak tetsző legyen a diagnózis, az itteni hétmilliónak is elvették a nyelvét. Mert bármily furcsa is lehet a bájgúnárnak, a vezény-, és jelszavak böfögése nem Arany nyelve egyáltalán, de ilyen szemiotikai nyalánkságokat hiába is mondanánk a flamandoknak és a vallonoknak, mert ők csupán saját kínaiul tudnak, és azt is rosszul.

Nyelvórák kezdő magyaroknak

Voltaképp mai Fidesz-léptékkel nem is pénz az a kétszáztíz millió, amit kormányunk Kárpátaljára tolt a talicskája eldugott szegletében turhával kevert Túró Rudival együtt, amely termék magyarságunk letéteményese, a londoni menekültek csábító szirénje. Viszont, hogy mire kúrja el, az megér egy misét, ha már Párizs is, ugye.

Semjén et. az, aki két lovaglás és három szalonka-gyilkosság közt nemzetünk megmaradásáért felelős, és valljuk meg, érti a dolgát. Ebből a kétszáztíz millióból újmagyarokat gyártanak, egészen pontosan „magyarul nem beszélő határon túli magyaroknak szerveztek tanfolyamokat”, hogy értsék, kire kell szavazni majd a levelükben.

Tudjuk, hogy Szűz Mária is magyar volt, az arámi meg egy szabolcsi nyelvjárás, az idő viszont egyelőre még lineárisan telik, a Szeplőtelen tehát már nem tudja a megfelelő helyre tenni az ikszet, bár még az is lehet. És még a Fletót szidják, hogy idegenbe szakadt véreink ellen politizál, amikor ilyen ganajságok ellen tutul, és milyen igaza van.

Még akkor is, ha Molnár MSZP góré Karácsonnyal az oldalán hitet tesz a Fidesz csalása, az ilyen szavazati jogok mellett. Hát hol élünk elvtársak? Itt, az ugaron, amelyet annak vezére magyarul nem tudó mókusokkal akar megtartani, akik itt sem élnek, tán soha nem is jártak Záhonyon innen, és ezt mosolyogva nézi az összes böszme magyar, hajtogatva, hogy összefogással legyőzhető a gonosz, hát, a rossebeket.

Azért föl kéne tenni a ki a magyar kérdést is már egyszer. Minden búvárkodás helyett például Faludy Gyuri bácsi-e, aki, amikor angolul kezdett álmodni a nagy vízen túl, hazamenekült, hogy Recsken kössön ki, vagy a filmügyi biztos, akire szintén ráférne egy gyorstalpaló úgy magyarilag, mert úgy ő sem tud már elég régóta, ha valaha birtokában volt egyáltalán az ikes ragozásnak.

Másrészt okosaink is elmesélhetnék az óriási Magyarország térképbe beleájult, darutollas honfitársainknak a tutit, miszerint erdélyi véreink nem abban a kultúrában nőttek fel, mint a csúti paraszt. Elég kevés közük van egymáshoz azon kívül, hogy nagyjából megértik a másikat, de ez már bonyolult, mert távol esik attól a tébolytól, hogy a Szíriuszról is magyar nótákat sugároznak a kis zöld emberkék, akiknek viszont piros pötty van a seggükön.

Aztán nem ártana abba is belegondolni, hogy Pártunk minek nézi a pénzért megvehető ukránokat. Hogy ők a mindenkori Péntekek, akiket Robinson Crusoe módján megtanítunk magyarul, és megtérítjük a keresztényi hitre.

Akárhogyan is forgatjuk ezt az egészet, büdös. Igaz, Orbán et. annak idején életterekről szőtt omladozó álmokat, mint tetszenek emlékezni. Ez az ukránoknak szervezett magyar nyelvi tanfolyam pedig már a gyarmatosítás kezdete, és alig is különbözik a nácikoktól, akik szintén az ukránokkal (is) szórakoztak.

Most már nem emlékszem rá pontosan, melyik állat, de vagy a Himmler, vagy a Göring nevű fejtegette velük kapcsolatban, elég, ha annyit tudnak németül, hogy a vezért éltessék és megértsék a parancsokat. Így lesznek most is. Semjén et. odahat a tanfolyamával: annyit tudjanak, kire kell szavazni áprilisban, és ennyi elég is a magyarsághoz.

Ezen az egészen el kéne merengeni kicsinyég. Vagy felháborodni is illik azért. Ordítani, na.

Elhúzódó inkontinencia

Ezek mindig belehugyoznak a zongorába, ahogyan már tizenöt (15, XV) évvel ezelőtt Váncsa István volt szíves igen hatékony képes beszéddel lefösteni a Fidesz működését. Pedig akkor még NER sem volt, és mégsem változott semmi sem. Azóta sem.

(„…Leegyszerűsítve azt mondja a Washington Post, hogy befogadtuk ezeket, mert azt hittük, itt a klubban majd megtanulnak viselkedni. De nem tanultak meg, ezzel szemben belehugyoznak a zongorába. Rá kell nézni Prime Minister Victor Orbanra, és mindenki látja, hogy ez így nem működik….”)

Tizenöt (15, XV) évvel ezelőtt a NATO-val volt a baj, és most is azzal van. Tizenegy tagállam, közöttük Németország, hivatalosan is jelezte: rossz néven veszik, hogy Magyarország blokkolja a NATO–Ukrajna bizottság ülését. Ugyanis a magyar kormány már korábban azt mondta, „nem aktuális” számára a külügyminiszteri szintű NATO–Ukrajna-tanácsülés.

Má’ megin’ az a rohadt zongora, amelybe ezúttal épp azért veretnek, mert zokon veszik az ukrán nyelvtörvényt, amely fölhorgadást talán nem ilyen módon kellene elintézni. De mit tehet az ember, ha nem volt nekik gyerekszobájuk. Ez a kisebbik gond, nagyobbnak tűnik, hogy ez a szarakodás olyan nemzetbiztonsági szintű monyák, ha jól odafigyelünk.

Mást ért viszont nemzetbiztonságon a NER, és megint mást a világ józanabbik fele. Két nappal ezelőtt, a 2004-es kettős állampolgárságról szóló szavazásra emlékezett megsebzett szívvel a bagázs, és ennek kapcsán Gyurcsány minden volt, csak jólfésült ember nem. Sőt, nemzetbiztonsági kockázat lett, mert a Fidesz szerint gyűlöletkampányt folytat véreink ellen, és migráncsokkal ültetné tele a virágzó rózsakertet.

2004-ben nem történt más, mint Gyurcsány meghallotta Mikola elsuttogott szavait szavazati jogról és húsz évnyi bebetonozott hatalomról, amelyből nyolc lassan letelik. És most már azt sem tudni, mennyi lehet hátra, hiszen teljesen elfajultak a történések.

„Egymillióval többek vagyunk, egymillióval erősebbek vagyunk.” Ezt is tartalmazza a Gyurcsányt – és Vonát – ekéző dokumentum, amely azt jelenti, hogy a rezsim ennyi levélszavazatot hazudhat magának, és most tekintsenek el attól, hogy választási rendszerünket bővebben bemutassam. Úgyis mindenki tudja, mi a baj. Az.

Ezzel az Ukrajnával csak a gond van mostanság, az ellenzéknek azonban hazaáruló módon nem a nyelvtörvény, nem is a pofátlan végkielégítések – ha emlékszünk még -, hanem a pofátlan nyugdíjak miatt fáj a feje. És megint csak a DK veri a habot Vadai Ágnes képében, tök fölöslegesen, mert, akiknek szól, azok úgyis süketek rá.

Ezt a mesét is ismeri mindenki. Egy Kádár-kori megállapodás alapján ukrán véreinknek magyar nyugdíj jár, amihez csak magyar lakcím kell. A keleti végeken exponenciálisan növekszik is a virtuális lakosság száma, ami egyáltalán nem érdekli Nerországot, mert egyszer majd kérnek tőlük valamit, olyan április tájékán, azt hiszem.

Ott tartunk jelenleg, hogy a NER kerítésen belüli bázisát – azt az uszkve kétmilliót – biztonságban tudja egyetlenünk, a többi nyolcmillió vastagon le van szarva, helyettük pedig erősen ez egymillió friss húsra koncentrálnak. Egészen addig hatalmi tébolyukban, hogy szembe mennek mindennel, ami él és mozog, legyen az Unió, NATO, akárki. Permanensen vizelnek a zongorába, hogy már semmilyen tennalédi sem segít a bajon.

A pöcsüket kéne levágni orvoslásilag. Addig is azonban, míg ez valósággá válik, térjünk vissza Váncsához, mert a dolog annyira eszkalálódott, hogy naponta vethetné papírra a tizenöt éves diagnózist. Viszont akkor sem változna semmi, de azért vigadjunk:

„…Persze a baj nem az, hogy a Washington Post a NATO-ügyekkel összefüggésben gyöngédtelen szavakkal illeti Prime Minister Victor Orbant, hanem hogy Magyarország az utóbbi hónapokban úgy jelenik meg a világpolitika színpadán, mintha a Kretén magazin valamelyik képregényéből lépett volna elő, és mint látjuk, még erre is rá bír tenni néhány lapáttal…”