Rogyasztás

Az internet kegyetlen közössége ismét szájára vette miniszterügynök urat – közkeletűbben O. V. -, és rajta élcelődött illetlen módon. De nem azért, amit tett, hanem, azért, amilyen. Ez infantilis tempó, és mégis jogos. Mert, ha púpja volna, mint III. Richárdnak, vagy húzná a lábát, mint Cipolla, netalán reszketne a keze, mint az Adolfnak a vége felé, ahogyan jobbjával a halálba küldött tíz éves hugyosok buksiját simogatta, a balja meg a háta megett ugrált megállíthatatlanul, nos, az ilyeneken megesik az ember szíve, és nem vihog rajta, mert a sors akarta így, és nem a kiröhögött delikvens akármilyen gyengeségei, ugye.

Ellenben, ha az ország ura, Európa leendő cárja, valamint atyaisten olyan ruházatban fotózkodik, mintha egy vak komondor szájából cibálta volna elő, és pláne az egész alkatából az tetszik ki, hogy egy fékezhetetlen zabagép, aki a szemünk előtt csúszik és folyik szét, akkor némi malíciával megengedhető, bár nem támogatandó a rajta való szörnyülködés. Hiszen sorsának mégis csak maga a kovácsa, annak is ő lesz az oka, ha majdan menekülnie kell az egyenes kaszák elől. Azt is magának köszönheti, mint ezt is, hogy elhájasodott már a szíve is neki. És a nagyközönségnek ennek ellenére a harmonikás gatyáján akad meg a szeme, és igaza is van, böszmén néz ki, bizony. Mégis: kicsi is, hibás is, de a miénk.

Bűnös, ha van ebben a skandalumban, az csak az Anikó asszony lehet, hogy elengedi szegényt ilyen hacukában, pláne jól szituált emberek közé, és a világ szeme elé. Nem szereti az az urát, vagy más okok vannak. Olyan például, hogy a szállás.hu-ról nem a vasalós, hanem a dobókockás opciót választotta, vagy csak időhiányban szenved. Tudjuk róla, hogy, mint minden försztlédi az univerzumban, a jótékonykodás tölti ki az összes percét. Ám, mivelhogy szegénység már évek óta nincsen, és a hajléktalanokat is megszüntette az ura törvényileg, a becses ideje – most már, hogy a gyerekek is lassan, mind az összes a saját lábukat tapodják -, csakis a szőlők, földek, rétek és kastélyok igazgatásában múlhat el.

Hogy ilyen gatyában engedi az urát emberek közé, azt mutatja, mérhetetlenül sok a dolga. Le is fogyott szegény, összeaszott, mint egy rossz szőlőszem, tisztára mazsola az ő Manócskájának. Vagy vehetnénk a Récsölt is, aki már divatguru, készül meghódítani a New York-London-Milánó tengelyt, mégsem szól rá az apjára, hogy fater, de nagyon hülyén nézel ki. De az is lehet, hogy még meg is lapogatta a hátát, hogy jóvan aptya, és elégedett vele. Ez is módozat, mert amikor Dubajozott a saját bejáratú urával, hogy az ország sorsáról tárgyaljanak, az is éppen ilyen kajlán nézett ki. Ilyen megközelítésből jogos az internet népének elszörnyedése és vigyora, ámde csöppet sem tudományos alaposságú.

Mert vegyünk csak egy jónevű, ámde sorosilag romlott orgánumot, amelynek részeges-bölcsész újságírója meglátva a képet, amelyen miniszterügynök úr sajátosan rogyasztott gatyában ácsorog, s hogy az ülepe nem lóg ki, az csak a fotózás előnyös szögének köszönhető, nos, ez alapján ez a slapaj fölmentette őtet a gengszterizmus vádja alól, holott tudvalévő, hogy keresztapa ő, s megengedően gengszterrapernek nevezte. Nagy tévedés és hiba. Ilyen migráncsos és kozmopolita műfajtól ő menekül, talpai egymásra lépnek csupán, vagy esetleg harci indulókra andalodik el. A megfejtés máshol van, mint az élet is.

Most, hogy Kásler miniszter és fősámán az egész magyar közgondolkodást, tudományos életet és gyógyítást az okkultizmus irányába pezsdítette el, ideje, hogy a szintén ebben utazó valahai barom, a nagy Cesare Lombroso munkássága alapján ítéljem meg miniszterügynök úr fizimiskáját, küllemét, és vonjak le messze mutató következtetéseket. Lombroso úr szerint vannak született bűnözők, akik valamilyen visszatérést jelentenek egy korai, primitív embertípushoz, amit a majmokra vagy alsóbb rendű főemlősökre emlékeztető fizikai vonások jellemeznek. Én magam ennek boncolgatásába nem mennék bele, mert nem vagyok náci, mint vizsgálatom tárgya. Ámde a hülye olasz más agymacskájával már megengedőbb vagyok.

A született bűnözők mellett leírta ugyanis a „kriminaloidokat”, akik lehetnek alkalmi bűnelkövetők, szenvedély miatt bűnözők, morális idióták és bűntettes epilepsziások. Itt már kapisgál valamit, a végkövetkeztetést azonban mindenkinek a gusztusára és belátására bízom. A magam részéről – mint már évtizedek óta kitartóan – azon a meggyőződésen vagyok, hogy miniszterügynök úr egy elfuserált, félművelt, ebből fakadóan bunkó, pszichopata hatalommániás parasztgyerek. És a rogyasztott gatyája csak annyit mutat, hogy nem való abba a klubba, ahová befogadták, mert belehugyozik a zongorába, és ellopja az asztalról az ezüstöt. A magyarok tragédiája, hogy ettől pisálnak állva, visítoznak és csókolgatják a kezeit. De hát, soha nem voltunk az a nyerő típus.

Osztások és választások

Orbán Viktor Mihály jóságos uralkodó, minden alattvalónak megadja, amit akar. Nem a jobbágy óhajtását, hanem amit “Ő” maga annak vél. Óvodásoknak pöttyös labdát, nagyobbacskáknak pénzt, sokat. Momentán rohadt boldog, és pláne permanensen a kétharmadjával, azóta járja a birodalmat, amióta összecsalta, és kegyesen adakozik. Én is örülnék, ha azt csinálnék, amit csak akarnék, nem állnék sorban az orvosnál például, de leginkább a postán, az húzósabb. De nem rólam van most szó, hanem a tuggyukkiről.

Vajszlóra például elsőként ruccant ki “Ő” a páncélfurgonjával, mert jók és engedelmesek voltak az ott élő jobbágyok. Ez megéri nagyon, kaptak is két és félmilliárdot, igaz, nem arra, amire szerették volna. Uszodára ácsingóztak a szolgálatokért, aztán szennyvízelvezetés lett belőle, azzal a kitétellel, hogy zárásként az uralkodó felhívja az emberi erőforrások miniszterét: „vizsgálja meg a vajszlói tanuszoda harminchárom méteres medenceként történő megépítésének feltételeit.” – Káslerről lévén szó valami csakrát kell keresnie a faluban talán.

De ki tudja, azért még mit kell megcselekedeni, vagy csupán az “egyszer még kérünk maguktól valamit” kegyes állapotban leledzenek a vajszlóiak, és most mindenki angolpark-igazgató a faluban épp, vagy narancsligete van. Egy biztos a bozontos világban, jónak lenni jó. Szombathely polgármestere is elalélt, amikor megkapta a stadionja kulcsait, s kifejtette, hogy nem rosszalkodott az elmúlt időben, a Mikulás meg is töltötte a zacskóját neki. – Azóta van heresérve az üzemeltetéssel.

Ez, amiben élünk, ez voltaképp kőkemény feudalizmus, fölösleges másnak nevezni. Azzal a különbséggel, hogy nem földeket oszt az uralkodó, mert az az Anikó nevén van mind (meg a szőlők), hanem közbeszerzéseket, s más pénzeket szór szét kegyesen. Erre a középkorra hajaz az is, hogy a birodalomban egyre nagyobb szerepet kap az egyház, amely az ezer éves gyakorlatnak megfelelően az “Ő” hatalmát szinte Istentől eredezteti, sőt, hirdeti azt is, hogy csak nála van az igazság.

Ott tartunk, hogy így is van, és most elmesélek Füst bácsival egy történetet, amely azt mutatja meg nekünk, mitől fog ez a kóceráj előbb vagy utóbb, de mindenképpen összeomolni:

“…Fejszál nagyon szerelmes volt egy Fatime nevű fürdőslányba, (aki, – mondjuk ki a szót, – fürdöző nők hátát szokta vakargatni, tehát elég alacsony sorban lehetett), s ez a lány hallani sem akart Fejszálról. Erre Fejszál egyebet se tett, mint folyton könyörgött Allahhoz: – add nekem Fatimét, add nekem Fatimét. – Megintcsak a nép szája szerint meghallotta ezt a Szakína s azt kérdezte Allahtól: – hét mennyország királya, adjuk-e neki Fatimét? – amire Allah összevonta gyönyörű szemöldeit és így válaszolt: – ez az arab rosszul fog járni vele. – De ha annyira vágyik rá, – ellenvetette a Szakína. – Legyen hát úgy, – felelte Allah és bosszúsan legyintett. S íme Fejszál már a nászéjszaka után is nagyon csóválta fejét bizonyos női jelenségek és rejtelmek miatt, hát még azután. Szó ami szó, a végén vízbe ölte magát e gonosz fürdőslány csalárdsága miatt. Amire Allah, most már az én véleményem szerint, valószinüleg így szólt a Szakínához mérgelődve: – mit kérnek tőlem mindenfélét ezek a szamarak? Az én feladatom volna tudnom, hogy mi kell nekik, de ha még én se tudom, akkor hogy tudnák ők? Lásd te Szakína, vallásuk alapvető imájaként a buddhisták nem kérnek egyebet, mint azt, hogy ne kelljen újra élniök. Ez még hagyján. A katolikusok is okosan teszik: csak a mindennapi kenyerüket kérik mára, – ez is hagyján. No még a halálos óra könnyűségét is kérik, meg a bűnbocsánatot, – még ez is hagyján. De ha valaki kolbászt kér tőlem, vagy szép lányt, vagy egy gyémánt citerát, – micsoda ostoba szemtelenség ez?…”

Ezért örvendjünk, polgártársak, és ezt a lehető legkomolyabban mondom, mert előttünk áll Orbán alkonya, vagy legalábbis a romlás forgatókönyve. Mindez abból hüvelyezhető ki, hogy “Ő” nem bölcs Allah, aki felháborodna azon, ha az alattvaló kolbászt, szép lányt vagy gyémánt citerát kér tőle. Következésképp meg is adja neki, a kincstár azonban nem parttalan, mint a gumiszoba vagy a Rogán lakása, így egyszer vége lesz az osztásnak, és rossz vége, ez bizonyos. Föl fognak lázadni az alkirályok.

Éspedig, mert az egyház is elkurvult, s míg virágkorában, az eredeti feudalizmus pompája közepette azt hirdette, hogy a földi élet célja a túlvilági boldogság, az örök üdvösség elnyerése, és a földi lét csak siralomvölgy amely a túlvilághoz vezető út állomása csupán, ezek a maiak a királlyal együtt két pofára tömik a bélszínt, és még azt sem látják be – mint Schopenhauer -, hogy ilyen alapállásból nem komilfó osztani az észt. Lelkük rajta.

Ám, mint mindenkinek és mindennek, ennek a rendszernek is génjeiben van a halála, kódolva mintegy, és azok, akik ezt várják, ezt az összeomlást, két dolgot tehetnek. Malmoznak a duci ujjaikkal, míg el nem jő a jeges, vagy nevetnek a világ ostobaságán, és leraknak néhány banánhéjat, hogy előbb törjön ki a király nyaka. Nékem ez az utóbbi fekszik inkább, már csak időbeli determináltságok miatt is. Bakancslistám egy tételes már csak, de erősen óhajtott, és babonaságok okán sem mondom el, mi az.

Felcsútról a nő

Orbán Viktor napkeleti bölcs lett, és egyben reszkető fejű nagyapó, ám mindeközben diszkrét trágyaillat lengi őt körül, amely a pórusaiból szivárog. Ez, amit újólag előadott tegnap a női nemről, nem az első, és minden bizonnyal nem is az utolsó pörformansza volt, de kerekdeddé vált tőle a portréja, miközben a Kossuth-béli szeánsz során szokás szerint minden kontroll nélkül folytak elő belőle a szavak és a mondatok. Ennek az arcképnek a sarkába egy vasvella van támasztva, a költő ezt nagyon hangsúlyosan helyezte oda, mutatva hősünk gyökereit, amelyek között örökre meg is rekedt, beléragadt mintegy a tyúkszarba.

„A világ sokat változott azóta, hogy én fiatal voltam. Az emberek, különösen a nők is másképpen gondolkodnak. Úgy látom, hogy azon nőknek az aránya, akik nem egyszerűen gazdasági kényszerből, merthogy szükség van még egy fizetésre otthon, hanem személyes ambíció okán is szeretnének dolgozni, ezeknek a száma nő, úgy látom. Tehát ez az életfelfogás, életstratégia, filozófia mintha nőne Magyarországon is. Őket úgy tudjuk segíteni, hogyha gyermeket vállalnak, akkor intézményeket működtetünk, ahol biztonságban tudhatják a gyerekeket.”

Ilyeneket ábrándolt össze hősünk, és nem árt elgondolkozni azon, mi süt át, mi dereng az ilyen gondolatfoszlányok mélyiben, a létezésnek milyen ősi formája, amelyben az asszony jól tartott konyhai és ágybéli robot, illetve hát, rabszolga inkább, akire rácsodálkozik, az ura, hogy jé, ennek meg van öntudata, ezt meg honnan a rossebből szedte össze. S miközben előadja itt nekünk a tévedhetetlen öreget – ez valami új maszka most, a nép immár mindent tudó atyja, ugye -, azt mutatja be mégis, hogy a való világtól nem egy generáció – mint sejtetni szeretné – választja el, hanem egy egész világ.

Ha Kádár apánk nyilatkozik így, akkor még megértők volnánk, de tán ez a példa is sántít, hiszen ő egyenrangúak tekintette az elvtársnőket a mozgalomban. Sőt, előtte Rákosi pajtás is szívesen nézegette a traktorista és esztergályos lányokat. Így, ha belegondolunk, amikor a mi frissen avatott bölcs öregünk, a falu új vénje, amikor a saját fiatalságáról mesél a köréje gyűlő aprónépnek, akkor az idő sokkal mélyebb lukaiba álmodja vissza magát. Minimum a fehér lovas őfőméltósága idejébe, és ez nem is meglepő. A Kossuth tér átépítése így nyer értelmet a feudális családmodelljével kikerekítve, csakhogy ez itt a XXI. század, de még nem vette észre.

Ez a stigma, hogy egyetlenünk nőkhöz való viszonya enyhén szólva is problémás, rá van rajzolva Anikó asszony elgyötört ábrázatjára is. Bár illetlen dolog az ilyesmi, nem tűnik boldognak az a nő, de lehet, hogy csak gyomorbajos. Amikor karriert építhetett volna, akkor az ura még nem volt ilyen bölcs öreg, így ragadt bele a házimunkába és a szőlő gondozásába, hogy a számolatlan purdé neveléséről ne is beszéljünk, illetve ezek saját lábra állítgatásáról, de ezek már családi titkok, nem illendő firtatni őket, az a bíróság dolga lesz majd.

Viszont, hogy Orbán et. ilyen nóvumként fedezi fel, hogy a nő nem beszélő gép („ezeknek a száma nő, úgy látom”), minden eddigit megmagyaráz. A vak komondort, a bugyogóban matatást, a szép lehet, de okos nem beszólásokat, az egész macsó szart, amit ő meg a haverjai előadtak itt nekünk. Ezek összességéből azt a képet vonta le az ember, hogy jé, ezek meg bunkók, de ezzel semmi újat nem fedeztem fel, nem úgy, mint Orbán a bölcsőde és óvoda intézményét. Mire másra utalhatott ezzel ugyanis: „Őket úgy tudjuk segíteni, hogyha gyermeket vállalnak, akkor intézményeket működtetünk, ahol biztonságban tudhatják a gyerekeket.

Ezen a ponton megkérdezhetnénk tőle azt is, tudja-e, hová vitt két napja egy zsák labdát, de fölösleges, látszik, hogy teljesen kész van a manus. Így ábrándozik az ifjúkoráról, amit most lányos zavarunkban nem tudunk hová tenni. Ha már női egyenjogúság, akkor miniszterügynök úr szíves figyelmébe ajánlhatnánk például Pipás Pistát, született Földi Viktóriát, foglalkozására nézve bérgyilkost, vagy esetleg George Sandot, aki Amandine Aurore Lucile Dupin néven látta meg a napvilágot, és író volt. Mindkettő jól példázza a nő öntudatra ébredését már Orbán et. megvilágosodása előttről.

De míg az előző megrendelésre irtotta szenvedő nőtársai elbizakodott férjeit, mint amilyen Orbán et. is, a második otthagyta a sajátját, mert nem értettek egyet a nők szexuális egyenjogúsításáról való eszményeikben, igaz, a XIX században. Mindez annak fényében érdekes, hogy egyetlenünk milyen elcsépelt spanyolviaszkot fedezett fel megint, bemutatva, hogy avas szagú parasztudvaron látta meg a napvilágot, és ott is maradt. Ami ennél lényegesebb, hozzávetőleg azon a szinten, mint azt hiszem az „Ovizsaru” című film óvodása, aki a ráismerés bizonyosságával mondja el Schwarzeneggernek az egyetlen igazságot: „A fiúknak kukijuk van, a lányoknak meg puncijuk.” Hát, így valahogy.