Bálint gazda stigmája

Elemi szintű lélektani törvényszerűségekkel nincs tisztában a fideszcsürhe. Azzal, hogy egy egészséges ember alapjáraton az elesettekkel, a megalázottakkal, a szegényekkel és kitaszítottakkal szimpatizál, őket szereti. Voltaképp magát látja bennük, mert megtapasztalta már az életet, de ösztönösen is. Az aprónépek sem a sárkánynak és a gonosz királynak szurkolnak a bábszínházban harsányan, hanem a szegénylegénynek, és ennyi gyerek mindenkiben megmarad haláláig, hacsak nem fasiszta, fideszes, torz tudatú senkiházi.

Hogy annak idején gyűjtést szerveztek Isaurának, az annak a bizonyítéka, hogy akkor sem volt tökéletes az oktatási rendszer. Hagyott lukakat az agyakban, ám mindemellett ez az elemi ösztön, a gyengék védelmének kényszere megmaradt a népekben. Evolúciós szükségszerűség ez, a főemlősök csapatban élnek, mert a közösségtől remélik a védelmezést az életben maradáshoz. Csupán az ember képes annyira elaljasulni, hogy például egy gyerekével a kezében menekülő apát forgórúgással földre küld, utcára ráncigál kisgyerekes anyákat, vagy pedig tarkón lövi embertársát a Duna partján gondolkodás nélkül.

Ilyenkor győz az eszme a lélek fölött, ám, hogy ez az idea milyen, az egyáltalán nem mindegy. Itt, minálunk a fideszcsürhe úgy általában kezd elaljasulni, és nem arra kell gondolni elsősorban, hogy nyugdíjas tagjai esernyővel hadakoznak, hogy úgy általában lopnak, hanem, hogy kiválasztottnak érzik magukat, Orbán gyermekének. Hogy mit ne mondjunk, árjának, másfajta fajnak, akinek Isten kizárólagosan teremtette a világot, s ebből az alapélményből táplálkozva kiveszett belőlük az irgalom és a jóság, ami miatt ember lett az ember, bár sokan a hüvelykujjra és a beszédre esküsznek.

De az csak biológia, nem pedig a lélek dolga, és ezzel haza is értünk. Bálint gazda száz éves lesz, s emiatt, meg persze és főleg az életműve miatt valakinek eszébe jutott, hogy legyen díszpolgára a XVI. kerületnek. Ezzel nem csak őt ismerték volna el, hanem saját magukat is, hogy lám, egy közülünk, a miénk, mi, itt a XVI. kerületben ilyen derék embereket nevelünk és adunk a hazának. Az ilyen általános emberi megfontolásokat azonban felülírja a gyűlölet, ami szintén a fideszcsürhe attribútuma. “Nyerjetek választást, akkor az lesz díszpolgár, akit akartok” – mondta egyikük, s ebben minden benne van.

Hogy az elismerés nem teljesítmény, hanem párthűség kérdése, s innentől érthető az ötös számú tagkönyv keresztje, meg még sok fura kitüntetés, de ez nem nóvum, ezt tudtuk eddig is. Hanem mi a kizáró ok, ami miatt a fideszcsürhe kiköp egy életműre – mert ezt tette -, és ráteszi a stigmát egy emberre, hogy ez nem közülünk való, szóra sem érdemes alak. Ez az út eleje a tarkón lövéshez, ugyan nem közjogi, hanem lélektani oldalról, amit mutat a nagyon lelkes Vincze Ágnes fideszluvnya kijelentése is: „Lehet kiakadni meg személyeskedni, ebben a döntésemben az sem hatna meg, ha száztíz éves lenne Bálint György.”

Megkérdeném, ha százhúsz, akkor elgondolkozna vajon? Fölösleges dilemma, tudható, hogy nem, mert az ősbűnt elkövette Bálint gazda, miszerint “balliberális múlttal rendelkezik”, s mint ilyen, nincs helye az élők közt a csürhe szerint. Azt tudtuk eddig is, hogy az ő komcsijuk jó komcsi, de, hogy a valahai SZDSZ-esek közül is csak az övék – lásd Tarlós – méltó az életben maradásra, ez új, viszont egyáltalán nem meglepő. Ma ott tartunk Magyarország hanyatlásában, ha valaki nem tapsol velük együtt ütemesen, azt leköpik. Későbben majd falhoz is állítják, így nem csoda, hogy egyre több a kollaboráns.

Ámde a partizán is egyre több, mert midőn a gyalázat napvilágot látott, alternatív és igazi (Cserdi) díszpolgári ajánlatok keltek életre, és úgy általában is az óvodás kollektív tudat, az ős-emberi kibomlott az ország népében, és kiállt a legkisebb fiú mellett, ahogyan keblére ölelte Isaurát is. Így készül Bálint gazda szobra a népek lelkében, mert az igazság általában győzni szokott a mesékben, amit nevezzünk ezúttal is karmának. Hiszen tényleg igaz, hogy míg Vincze Ágnesre már talán két év múlva sem emlékszik senki, Bálint gazdára ellenben igen, és ez lesz a fideszcsürhe legnagyobb büntetése egyébként, amibe bele fognak dögölni.

Hogy míg most valakinek hiszi magát egy tébolyult hatalom kegyei okán, ki fog derülni, hogy valójában senki. Piszok a köröm alatt, vagy az sem, és az ilyesmibe bele szoktak rokkanni a narcisztikus hatalommániás egók, akiknek másuk sincs ezen a kajla világon, mint a hitük és a szolgalelkük. És még tán toldásként azon is mosolyoghatunk kajánul, amikor azt hiszik, most megbüntették Bálint gazdát a múltja miatt, valójában egy szöget vertek a saját koporsójukba, amikor a megalázott ember mögött a népek összezártak. Ez nagyobb közösségépítő erő bármely kétmilliós nagygyűlésnél, mint majd ki fog derülni. Egyszer, valamikor biztosan.

Jó lesz nekünk

Jó lesz nekünk, népeknek. Nem épp Menyhárt Jenő-féle értelemben, hogy a súlytalanságban szeretkezünk vagy lesz végtelen sok égitestünk, esetleg felébred az álom és mi alszunk tovább, hanem csupán ontológiailag, meg, hogy az éjszaka az soha nem fog véget érni. Elsőként az juttatott erre a meggyőződésre, hogy Tarlós főpolgármester buzog, mint a rosseb.

Miközben Budapest szétrohad alóla, metrók és buszok füstölnek el a végtelenbe, vagy mindenki tegyen egy színt a képre még saját élményeiből, Tarlós főpolgármester esze már nem is az idei, hanem az elkövetkező nyáron jár, a 2020-ason, amikor nemzetünk Orbán ritmusára a futballban egyesül és olvad össze mintegy, mert néhány redves meccset itt rendeznek az aktuális láblabda Európa-bajnokságból.

Az ilyesmitől állva hugyozik a NER-polgár, de legfőképp Orbán miniszterügynök elvtárs, hiszen kajla tudatában a labda pufogása, a frissen nyírt fű illata, valamint a szotyolahéj sercegése egyet jelent a boldogsággal és a nemzeti nagysággal, amit az is mutat, hogy most már százhúsz milliárdban szabta meg azt a limitet, amit TAO-ból az ilyen nagyságokra költ és nem oktatásra vagy más haszontalan dolgokra.

Hogy a fodbalistáknak is jó legyen, ne csak nekünk. Tarlós főpolgármester tehát beállt a sorba, és olyan időkről ábrándozik, amelyek során lehet, már csak fölösleges nyugdíjas bácsi lesz, és nem pediglen főpincér, ami kifejlet csak a lakosokon múlik, viszont rajtuk nagyon. Mégis, Tarlós főpincérnek szíve joga ábrándozni merengeni, és lelkének virágait elénk teríteni, mint megtette ezt most is.

Azt delirálta tehát, hogy a jeles esemény során, amikor a sok népek kiszorulnak majd a három-négy, uszkve ötszáz milliárdos vadiúj Népstadionból, tehát, aki oda nem fér be, az a Hősök terén létesítendő “fan zone”-ban nézheti a csodát – ami a futball maga – majd 2020 nyarán, amikor ki tudja mi lesz ezen a világon még vagy már. Több tízezer embert vár oda Tarlós főmókamester, amiből akármi is lehet.

Gondoljuk csak meg a leselkedő veszedelmet, ha és netán sorosisták gyűlnek ott halomba, fütyölnek és szánkókat szentségtelenítenek meg, elképzelni is borzalom. Jól tette Tarlós főmester, hogy nem a várba álmodta a tömeget, mert gondolhatta volna oda is, igaz, arra a környékre hovatovább már a madarakat sem engedik be, még a neonácikat sem menetelni. De hiába mondják, ne higgyük el nekik, hogy erkölcsi megfontolásokból.

Mégpedig tán azért ne, mert Németh Szilárd, aki mostanában a Fidesz eszévé lépett elő, a Facebook oldalán siratta meg Horthy kormányzót. A halálára emlékezett, s akinek ilyen késztetései vannak, annak a neonácik sem igazán büdösek. Így hát, arra kell jutnunk, azért nem gyalogolhattak a várban a mi kedves fekete ingeseink, mert ott lakik az atyaisten trottyos gatyában.

Tényleg oda költözött szakácsostul, inasostul, és emberek, emberek, máma ő maga fog szólani hozzátok, hogy még jobb legyen. Igaz, bekerítve, fogdmegektől ölelten, de mégis csak hetek óta ezen rugózik a fél ország, mit fog mondani az atyaisten, és az mit fog jelenteni nekünk. Semmit. Érdektelen, s nem csak azért, merthogy a tettei és nem a szavai, hanem, hogy köze nincs a valósághoz egyáltalán sem a tudatának, sem az abból kicsapódó mondatoknak, ha egyáltalán.

Meg különben is, mit érdekelné az embert egy narcisztikus, hatalommániás tajparaszt, akire egy esetben kellene figyelni, ha ki kellene lesni, merre menekül. Mert tegyük szívünkre a kacska, elgyötört kezünket: tud ez még valamit rontani a sorsunkon? Na, ugye. Innentől kiérdemelte, hogy az ember keresztbe lehányja, amiket összehadovál, két nap múlva úgyis elfelejti mindenki egy újabb lopás után.

Hűtlenek lettek hozzánk a szavak Babits-csal szólván, és jobb is így. És még jobb lesz állítólag, ha megtudjuk, a másik várbéli lakos, ez a pecás milyen dátumra írja ki az uniós választásokat. Hogy mire élesítsék a szoftverek megvadulását, mikor kell buszt küldeni az ukránokért, ahogyan ez szokásban van minálunk következmények nélkül. Ennyi az egész, ezen kívül ez az Áder is felejtős, lehányós.

Nem lennék a helyében, amikor szembe kell nézni magával, és a semmivel találkozik, üres lesz a foncsor innenső oldala. Ez lesz annak az útnak a vége, amelyen kitartóan halad, s amely során a barátból kesztyűbáb lett, aki lassan már megvetést sem érdemel. Így lesz nekünk jó, viszont csak akkor, amikor ezekre ráborul a feledés. Addig pedig polgártársak, leshetitek a téren a futballt, az új vallást a’la Dél-Amerika, hátatok mögött a favellákkal. Vigaggyunk hát, hogy jó nekünk.