Kategória: atv

TGM szétment

Tamás Gáspár Miklós a cikkcakkos logikájával – amellyel leginkább Sheldonhoz hasonlít, akit örökös tisztánlátása megakadályoz abban, hogy megértse a világot, legalábbis azt a szeletét, amely emberi viszonyokról szól, tehát a lényeget -, nagyon sokszor meglepi az embert.

Ám, amit most épp az ATV Egyenes Beszédében előadott, bármennyire is fájó ezt így kijelenteni, és mégis meg kell tenni, azt mutatja, fogalma sincs arról, hol is él.

Már csak önvédelmi mechanizmusok miatt is, hogy az egyszerű halandó nehogy abban ringjon, ha tőle érkezik az értelmezés, az feltétlenül helyes, mert ez épp a totális csőd, a helyzet olyan interpretálása, amely még az esetleg pislákoló kormányváltó lángocskára is vízágyúként hat, amikor elnézésre és megértésre int Orbán Viktorral kapcsolatban, és főleg úgy, hogy rossz helyzetértékelésből még rosszabb konklúziókat von le.

TGM szerint az ellenzék csak annyit tud mondani, hogy Orbán takarodj, eközben pedig hiányzik belőle a társadalmi szolidaritás. Az eszébe sem jut, hogy éppen a társadalmi szolidaritás mondatja azt az ellenzékkel, hogy Orbánnak takarodnia kéne.

Ha TGM azt mondaná, hogy az ellenzékből hiányzik a tudás, hogy mit lehetne kezdeni a szétbarmolt országgal, igaza lenne. Ha azt mondaná, csak a kondérhoz akarnak hozzáférni, tán akkor is. De a szolidaritás hiányát fölemlegetni öreg hiba.

Aztán az is az ellenzék bűne – TGM szerint -, hogy gúnyolja Orbánt és ezzel lehetetlenné teszi annak a tragédiának az átérzését, amelyen a magyar nép és a magyar állam ma átesik. Ezt a megállapítást, ha megnyúznak, sem tudom értelmezni. A magyar nép ugyanis a saját fenséges bőrén érzi azt a tragédiát, amelyen naponta átesik, ezen Orbán gúnyolása nem enyhít, és nem teszi semmissé. Sőt, megengedem, Orbán beteges allűrjei, és egész lénye alkalmas a gúnyra, amiről még azt is tudjuk, hogy ölni is képes.

A legnagyobb tragédia, hogy TGM úgy véli, ma ott tartunk, hogy Orbán tesz valami helyeset, és ezt el kell titkolnia, mert szerinte népszerűtlenné teszi a jócselekedet. Szerinte abszurd, hogy szégyellnie kell a kormánynak, hogy befogadott ezerháromszáz menekültet.

Nem, kedves TGM, nem kell szégyellnie. Azt kellene – bár nem fogja -, hogy mindenközben csatatérré változtatta az országot a látens, csak a külvilágnak, de leginkább a táborának celebrált migráns-harccal, tehát hazudott. Akik ezt számon kérik rajta, azokat nem zavar ez az ezerháromszáz ember. Akik meg nem, azokat viszont nagyon. Ezt kell szégyellnie, sőt, jobb helyeken ezért le kéne mondania, de ne álmodozzon az ember.

Azt is hallhattuk, hogy az ellenzéki pártok is hergelnek a külföldiek ellen, például a DK a határon túliak ellen politizál. Ezt maga Orbán sem mondhatta volna szebben, miközben minden józan paraszt tisztában van azzal, hogy a DK nem a határon túliak ellen, hanem a kilóra megvehető szavaztok ellen, s így a Fidesz ellen harcol, és ez talán azért engedtessék meg neki, ha kérhetem.

És a DK például éppen ezzel szolidáris a határon belüliekkel, de nem értem, hogy ezt mért nekem kell elmagyaráznom. Az már csak hab a tortán, hogy TGM szerint se Orbán Viktorral, se másokkal nem lehet lekezelően bánni, ha nem értünk velük egyet. Nem lekezelően bánunk vele, megvetjük, mert arra érdemes.

A zárszó pedig, amely a filozófus szájából elhangzott, minden pénzt megér: „a hazát lehet, nem lehet már megmenteni, de a becsületet talán még igen”. Ez nagyon csinos gondolat, viszont, ha TGM olyan szolidáris lenne a magyar panelprolival, mint azt az ellenzéki pártokon kéri számon, akkor tán igyekezne megmenteni a hazát, hogy lehessen benne élni, és akkor a becsület is csak összejönne valahogy.

És, hogy még sötétebben mutassam meg, mi gomolyog TGM fejében a kristálytisztának tartott logikájával, úgy mellékesen megpöndítem, ki tartotta a becsületet fontosabbnak a hazánál olyannyira, hogy azt mondta, ha nem tudnak győzni, akkor megérdemlik, hogy elpusztuljanak. Kicsi kis bajsza volt a bácsinak, de ez csak véletlen egybeesés lehet.

Állampártunk, pártállamunk

Kiderült most például – mindig kiderül valami -, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda tizenegy milliárdot adott – megint – egy haveri reklámcégnek, amelyik szügyig benne volt a sorosozásban, további szíves elkúrásra. Van ebben valami nóvum minálunk? Semmi se, mondhatnánk, hogy nincsen itt semmi látnivaló, oszoljunk.

Nem oszolunk.

Szeszt olyat találtak az utalásra, hogy „az ország ellen most már hetedik éve folyamatos lejárató kampány van, a magyar kormánynak is élnie kell azokkal az eszközökkel, amelyek ezt ellensúlyozzák”. Ez se új a Nap alatt. Viszont K. Z., a CEU-n pallérozódott kormányszófosó azt is mondta, nem meséli el előre, mi születik majd ebből a pénzből, milyen mocsok, mert jönnek a választások, az ellenség megtudja, és reagál.

A kormány nem tájékoztat, a kormány agitál.

Mert mindezzel K. Z. hallgatólagosan bevallotta, hogy a kormány a választási kampányra gyúr, holott ilyeneket pártok szoktak tenni. Végül is, a kormány ezzel a kis apróval beszáll a Fidesz kampányába, és az ÁSZ néma lesz megint. De már ezt sem kéri számon az ember, csak leírja ide a füzetébe, hogy majdan a tekintetes bíróság is láthassa ítélethirdetés előtt.

Nem először látjuk és tapasztaljuk, hogy párt és kormány közt már semmilyen határvonal nincsen. A Fidesz, és ami vele egylényegű, a KDNP szépen kéri a kormányt, hogy csináljon már megint valami hülyeséget, a kormány pedig megteszi. A párt pedig azt kéri, amit Orbán összehagymázol, tehát nem a kormányfő kormányoz, hanem a párt, közben meg mégis Orbán.

Ez valami katyvasznak tűnik, és mégsem az, hanem jól bejáratott rendszer, amelyet állampártnak neveznek egyfelől, pártállamnak más megközelítésből, és diktatúrák jellemzőjeként írja le a szakirodalom.

Ez pedig ilyeneket is mesél nekünk:

A pártállam olyan speciális formája a diktatúrának, ahol a hatalom gyakorlásában kiemelkedő szerepe van egy, a többpárti demokrácia pártjaihoz egyes külső jegyeiben hasonló szervezetnek. Az állampárt részvétele a hatalomgyakorlásban történhet közvetve, amikor a párt az állami szervekkel szervezetileg és a működésében szorosan összefonódik, vagy közvetlenül, amikor a párt az állami szerveket saját szerveivel helyettesíti, illetve azok feladatkörében önállóan jár el.

Az állami és a pártapparátus nemcsak egybeépül, hanem a döntési hatáskörök gyakran tisztázatlanok, és kialakul a törvényesség egyoldalú, az adott párt érdekeit szolgáló szűkítő értelmezése.

A pártirányítás ugyanis valamennyi hatalmi ágban, a törvényhozásban, a végrehajtásban és az ügyészségi szervezetben, de még az igazságszolgáltatásban is érvényesül. A törvényhozás pártirányítása a választási rendszer törvényi szabályozása alapján válik lehetővé. Önmagában a többpártrendszer nem zárja ki az adott hatalomgyakorlás pártállami rendszerét.

Hol járunk vajon?

Hát, a Kárpátok alatt, polgártársak, holott a fönti pár sort az NDK-ról modellezték. Azt is tudom, hogy ezzel sem mondtam semmi újat, meg azzal sem, ha rámutatok újólag, Orbánnak az a diktatúra tetszik, amelyet ő működtet.

Viszont elárulok egy titkot így, visszahajtva a lap felső sarkát. Úgy szoktam dolgozni, hogy a napi kínálatból kiemelek egy mocskos elemet, és azt közelre tartva, ki és beforgatva levonom az általánosítást, hogy ez, amiben élünk, egy ganyéhalom, mert ilyenné tette a féleszű Orbán. Mindeközben olykor-olykor indulatba is szoktam jönni, és káromkodok, meg fütyörészek. Máma ezt teljesen hideg fejjel abszolváltam, és meg is lett az eredménye.

Amit találtam, még szarabb így összegezve, mint gondolhattuk volna. Viszont talán sikerült megmutatni, hogy az ember nem jókedvében ordítozik a dolgos köznapokon, hanem, mert látja, mivel áll szemben, ezért nincs érkezése dudorászni. Mint hamvas ifjúságában is, ami rohadt régen volt ugyan, de mégis itt van újra, csak mocskosabban, szemetebbül, aljadék módon. Tehát töményebben.

Róna Péter is hisztizik az ATV-ben, hogy juj, ha nem vigyázunk, diktatúra lesz. Nem lesz, van: fasiszta-kommunizmus, J. A. terminológiájával, nincsen ezen takargatni való.

Csak most, hogyan tovább? Döntsetek.