Tudtad? A magyarok háromnegyede inkább szakítana párjával, minthogy felhagyjon a húsevéssel

 eating-steak

Azon magyar vegetáriánusok, akik választás elé állítják párjukat („vagy én, vagy a hús”), lehet, hogy meg fognak lepődni – egy új felmérésből kiderült, hogy az ehhez hasonló ultimátumok esetében a magyarok 75 százaléka inkább a húst választaná a szerelem helyett.

Apropó, tudtátok, hogy október 1. a vegetáriánus világnapja?

  • a magyarok 75 százaléka szakítana párjával, ha az megpróbálná vegetáriánus étrendre szoktatni
  • a húsfogyasztók 27 százaléka tart tőle, hogy vegetáriánussal randevúzni hasonló ultimátummal járna
  • ugyanakkor a magyar vegetáriánusoknak mindössze 1 százaléka próbálná megváltoztatni társa étkezési szokásait
  • a húsfogyasztó magyarok közel fele enne kevesebb húst, ha társuk kedvesen kérné
  • azonban a vegetáriánusok toleránsabbak a húsfogyasztókhoz képest a különböző étrendek tekintetében

A vegetáriánus világnap (október 1.) közeledtével az ELITTÁRS a magyar társkeresők étkezési szokásait feltáró felmérésével a húsfogyasztás és a vegetarianizmus szerelmi életre gyakorolt hatását vizsgálta.

Van-e kifogásuk a húsfogyasztóknak a vegetáriánusokkal szemben?

Az 1790 magyar társkereső által megválaszolt kérdőív eredményeiből kiderült: a húsfogyasztók jelentős hányada úgy gondolja, vegetáriánussal randevúzni azt jelentené, hogy az életből kimaradnak a „szaftos” részletek. Voltaképpen a húsfogyasztók több mint negyede (27 százalék) azért nem randevúzna vegetáriánus személlyel, mert attól tart, hogy partnere megpróbálná áttéríteni a húsmentes életmódra. Továbbá ha párjuk ultimátumot adna („vagy én, vagy a hús”) a hús mellett tennék le a voksukat és inkább a kedvesükről mondanának le, mint a húsos falatokról.

Azonban az is kiderült, hogy az ultimátum nagyobb problémát jelent, mint maga az étrend. Valójában, ha a vegetáriánus partner kedvesen kérné társát az étrendje megváltoztatására, a húsfogyasztók majdnem fele (49 százalék) kész lenne arra, hogy legalább egy fél-vegetáriánus étrenddel megpróbálkozzon. Ez magában foglalja azt a 34 százalékot, akik megpróbálnák kerülni a húsfogyasztást a partnerük jelenlétében és azt a 15 százalékot, akik teljesen felhagynának a húsételek fogyasztásával társuk kedvéért.

Mi rejtőzik a vegetáriánus sztereotípiák mögött?

A húsfogyasztóknak azonban nincs okuk az aggodalomra. A vegetáriánus sztereotípiákkal szemben (és az ultimátumok miatt aggódók megkönnyebbülésére) az ELITTÁRS felmérésében résztvevő vegetáriánusok többségét jellemzően nem foglalkoztatja társuk étrendje. Tulajdonképpen mindössze 1 százalékuk tartana ki amellett, hogy a párjuknak le kell szoknia a húsfogyasztásról. 30 százalékuk szeretné, hogy a társuk legalább fontolja meg, hogy kevesebb húst fogyaszt, a döntő többség (68 százalék) azonban úgy gondolja, nincs beleszólása párja étrendjébe, az azt fogyaszt, amit szeretne.

Ezen felül a magyar vegetáriánusok 93 százaléka szívesen kezdene komoly kapcsolatot olyasvalakivel, aki fogyaszt húst. Összehasonlításképpen, a húsfogyasztóknak csak 87 százaléka tudna elképzelni komoly kapcsolatot vegetáriánus személlyel – ami a sztereotípiával ellentétben azt mutatja, hogy feltehetően a vegetáriánusok elfogadóbbak azokkal szemben, akik az övéktől eltérő étrendet részesítenek előnyben.

Szerelmi táplálék – mennyire fontos a közös étrend?

Végezetül a felmérés kimutatta, hogy amikor az étel és a szerelem egyaránt terítéken vannak, a húsevők és vegetáriánusok egyöntetűen ugyanazt tartják a legnagyobb problémának. Minden, az ellentétről és elfogadásról szóló vita ellenére nem az erkölcsi dilemma az, ami aggasztja a társkeresők többségét, hanem a kérdés, ami az idők kezdete óta foglalkoztatja az emberiséget: „mi legyen a vacsora?”.

A vegetáriánusok 49 százaléka gondolja úgy, hogy a húsfogyasztó társsal való randizásban a legnehezebb a főzés és a közös napi étkezések megtervezése lenne. További 32 százalék számára a különleges, főként étkezés-központú események (pl. karácsony) menüjének megtervezése okozná a legnagyobb fejtörést, és 11 százalékuk szerint a legnehezebb egy romantikus étterem kiválasztása lenne.

A vegetáriánusokkal randevúzó húsfogyasztók számára a három legfőbb probléma tulajdonképpen hasonló – 33 százalékuk a főzést és a napi közös étkezések megtervezését tekinti a legnagyobb nehézségnek, 31 százalékuk szerint a karácsonyi menü megtervezése a legnagyobb probléma, és 20 százalékuk számára a társuk jelenlétében történő húsfogyasztás lenne a legnehezebb.

Miért is olyan fontos megosztani az ételt a társsal? Az ELITTÁRS pszichológusa, Salama Marine úgy véli „a közös étkezés kétséget kizáróan a legintimebb dolgok egyike, amit a párok együtt csinálhatnak anélkül, hogy a ruhájuktól megválnának. Szemben ülni a vacsoraasztalnál és egymás szemébe nézni minden zavaró tényező nélkül valóban az egyik legnagyobb lépés egy kapcsolatban. Ha a pár sikeresen átmegy ezen a kevésbé feltűnő, ám annál elemibb vizsgán, a kapcsolatuk nagyobb eséllyel lehet hosszú távú.

Ez a tanulmány is megerősíti, mennyire fontosak egy pár életében a könnyed, közös étkezések. Néhány ember számára a gasztronómiai beállítottság alapvető fontosságú egy kapcsolatban, ennek eredményeképpen tartanak attól, hogy olyasvalakivel randevúzzanak, akinek eltérőek az étkezési szokásai. Mivel a közös étkezések hozzátartoznak egy egészséges kapcsolathoz, fontos, hogy a felek meg tudjanak egyezni, amikor felmerül a kérdés, hogy mi kerüljön a vacsoraasztalra.”

Gyermekkorunk kedvenc ízei (3.) – a csokiszalámi reform köntösben

csokiszalami-014

Gyermekkoromban a kókuszgolyó után a második édesség, amit megtanultam elkészíteni, az a csokiszalámi volt. Most reform módon készítettem el: a darált kekszet lecseréltem benne apró szemű zabpehelyre. A tetemes mennyiségű cukrot negyedeltem. Tej helyett rizstejet használtam. Minden másban a régi recepthez nyúltam vissza.

Hozzávalók

25 dkg vaj (nálunk laktózmentes)
5 dkg nádcukor (aranybarna)
5 dkg kakaópor
2 dl rizstej
10 dkg diákcsemege
40 dkg apró szemű zabpehely

Elkészítés menete

A diákcsemegében a magokat apróra vágom, a mazsolát egészben hagyom.
Egy fazékba beleteszem a vajat, a cukrot, a kakaóport, a tejet. Addig melegítem, míg a vaj elolvad.
Lehúzom a főzőlapról, hozzákeverem a diákcsemegét, majd hozzáadom a zabpelyhet is.
30 percig állni hagyom, közben többször átkeverem.
Egy szilikon őzgerinc formába passzírozom a masszát.
Hűtőbe teszem, egy éjszakát állni hagyom, utána jól szeletelhetővé válik.
Jó étvágyat!

csokiszalami-004

Egy falatnyi édesség – a banános csók

Már régóta terveztem, hogy sütök banános kekszet, amikor a cukrot banánnal helyettesítem. De valahogy sehogy sem találtam olyan receptet, ami szimpatikus lett volna. Végül Scarlett Baci di dama aprósütemény receptjét alakítottam át a mi ízlésünkre, a cukrot teljes egészében kihagytam a receptből. Ez az olasz édesség, ami lefordítva a Hölgy csókjait jelenti, és hagyományosan mogyoróval készül, bátran készíthető akár dióból is. Így készült a banános csók.

banános csók 031

Végül nagy sikere lett itthon az új receptnek, biztos nem utoljára sütöttem. Sőt, a narancsos-diós ízvilág és a csokis talp miatt leginkább a moszkauerhez hasonlít, ami szintén nagy kedvenc nálunk, csak annál lényegesen egyszerűbb elkészíteni.

Hozzávalók listája

300 gramm banán (3 db)
200 gramm teljes kiőrlésű rozsliszt
100 gramm őrölt dió
150 gramm lágy vaj
1 narancs héja
100 gramm étcsokoládé

Az elkészítés menete

A sütőt előmelegítjük 150 Celsius fokra.

A banánt egy villával összetörjük. A narancs héját lereszeljük.

A vajat, a banánt, a lisztet, a diót, a narancshéjat egy tálba tesszük, és egy fakanállal összekeverjük. Egy ragacsos masszát kapunk.

Két tepsit kibélelünk sütőpapírral.

Kézzel diónyi nagyságú golyókat formázunk, és egymástól 2-3 cm-re helyezzük a tepsibe azokat. Egy tepsibe így összesen 20 golyó kerül. Nekem 34 db golyó jött ki a fenti adagból.

banános csók 004

A sütőben, légkeveréses üzemmódban, 150 Celsius fokon, 15 percig sütjük a csókokat. Kicsit el fognak terülni.

banános csók 008

Megvárjuk, míg kihűl.

Talpára fordítjuk az aprósütiket.

banános csók 016

Darabokra törjük az étcsokoládét. Egy kisebb fazékban, magas hőfokon, állandó keverés mellett felolvasztjuk a csokit.

Egy ecsettel megkenjük a sütik talpát csokoládéval.

banános csók 018

Megvárjuk, míg megdermed a csoki, ezután tálalhatjuk.

Jó étvágyat!

 

 

Saláta, sajt, fagyi – így bántak a körtével dédanyáink

korte-8

Itt van újra a szeptember, tele a zöldségesek standja az őszi gyümölcsökkel. Én főleg frissen, nyersen szeretem őket enni, de néha elgondolkodom, hogyan is lehetne ezeket átmenteni későbbre, a téli hónapokra. A kézenfekvő megoldás általában a lekvár és a kompót, de nem tudom elhinni, hogy ilyen fantáziátlan lenne a gasztronómiánk. Fel is csaptam idehaza gyűjteményemet az ükmamák receptjeiből és igen, a sejtelem beigazolódott, sok tudást felejtettünk el az elmúlt évtizedekben. Úgyhogy itt is van egy kis ízelítő, mi mindent is művelhetünk az egyik szuper gyümölccsel a körtével.

korte-2

Alkoholosan

Kezdjük a sort Simai Kristóffal, aki 1795-ös könyvében körtvélysaláta receptet oszt meg velünk. A gyümölcsöt hámozás után gerezdekre szeli, majd lábosba veti, melybe előzőleg fehér bort és friss vizet kevert össze fele-fele arányban. Törött fahéj, nádméz, citromhéja kerül még a lébe, melyben aztán “gyengére” főzi a körtét. Szitára kiszedve lecsöpögteti a levét, amit aztán ismét elkezd főzni a sűrűsödésig. Ekkor “rakd belé ismét a körtevélt, ha már mondulával megtűzted, aztán főzd be még egyszer”  – mondja, végül citromlevet kell ráfacsarni és kihűlve tálalni. Érdekes tanács, hogy ha kocsonya szerű levet szeretnénk kapni, néhány almát is kell a körtével együtt főzni, “amit aztán elhányhatol, és a körtvély leve ekképpen megaluszik”. Sőt, ha valaki a a fűszerszámos bótban kapna turnizólt – az ára csak egy poltura – azt is belefőzheti egy darab cérnára kötve, így veres lesz a saláta leve.

korte-4

Lesajtolva
Németh Zsuzsanna 1858-ból Sajtolt körtvélyről ír, amelynél a hámozott, középen kimetszett körtét, aminek a szárát meg kell hagyni, cukros vízben meg kell főzni, majd kiszedni papirosra. “Ezt valami lapra rakják, így aztán két lapos tál között összenyomják, úgy hogy hosszas legyen, azután megszikkasztják, meg ismét laposra nyomják.” Így kel tenni háromszor-négyszer, míg egészen meglapul és megszárad. “Aztán iskátulbarakják soronkint, s mindig meghintik cukorral, így száraz helyre teszik”  Utána néztem, az iskátula valamiféle dobozt jelent.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Megszárítva
Zilahy Ágnes 1892-es könyve az Aszalt körtét ajánlja, mint írja igen megérdemli a bajlódást. A körtéket nagy fazékba teszi, vizet önt rájuk,  amikor jól “felfőtt” deszkára borítja és meghámozza. Ezeket aztán szárító-deszkára rakja sorba és gyengén befűtött sütő-kemencébe dugja, “ahonnan miután egészen összehúzódik, kiszedjük, megfordítjuk másik felére és ismételten rendbe rakva a deszkán megint betesszük ugyancsak kevéssé fütött kemenczébe. Másnap megint szedjük ki és két kis tiszta deszka közé téve, kézzel kell reá nehezedni, hogy kissé meglapuljon.” Aztán már csak erős napon ki kell szárítani őket. Mikor ez megtörtént érdemes még sűrű cukorszirupba mártani a gyümölcsöt, mert így még szebb és finomabb lesz. Ja: “zárthelyen idő nap előtt megpenészedik” szóval szellős helyre rakjuk, ha már ennyit bíbelődünk vele.

aszalt-korte

Cukorágyon
A konyhájáról elhíresült Móra Ferencné az 1949-es szakácskönyvében cukorba tett gyümölcsökről ír. Ennél az eltevésnél 3 kg gyümölcshöz, 2 és negyed kiló cukrot, 8 dl vizet és 1 kk szalicilt kell számolni. A körte esetében ez úgy zajlik, hogy a gyümölcsöt meghámozza, megmossa, kicsit kénezi majd felteszi főzni. A menetrend egészen pontosan az, hogy először szirupot kell készíteni, melyet ha felforr le kell habozni, aztán beletenni a körtét. Ám a gyümölcsöt csak néhány percig kell így forralni, eztán a tűzről le kell venni és ebben a lében három napig kell állnia a gyümölcsnek úgy, hogy közben minden nap újra felforraljuk a levét. “A harmadik forralásnál a szirupot sűrűre főzzük, a gyümölcsre öntjük, lekötözzük és a kihülésig leborítva hagyjuk.” A szakácskönyv szerint ezzel a módszerrel szinte bármilyen gyümölcsöt el lehet tenni.

korte-10

Nyakon öntve
Ignótus századeleji receptes gyűjteményében más néven Emma asszony szakácskönyvében egy hölgy ír arról, hogy “La Spezziában egyik kedvencz dessertünkké vált az egészben párolt szép nagy körte. Üvegtányérra rakták szárával felfelé, ráöntve a nem épen vékony levét, mely viz, czukor és czitrom-léből vagy fehér bor- és czukorból állhat. (…) Ismerősöktől hallom, hogy Athénben is szokott eledel.” Ugyanitt érdekesség, hogy a citromos-cukros vízben megpárolt körtét meggy illetve málnaszörppel öntik nyakon.

 

korte-12

 

Jégbe hűtve

Végöl hűsítő különlegesség 1881-ből Dobos C. József szakácskönyvéből a körte fagylalt. Bevezetőként megtudhatjuk, hogy a gyümölcsfagylaltokat nem főzött szörppel készítjük, mint a tejeseket, hanem “a czukrot felvágva, fris vizzel leöntjük és igy hidegen, sürü szörppé lenni hagyjuk. Ezáltal a gyümölcs-íz sokat nyer és kellemesebb.” Ennek megfelelően az alma és körtefagylalt így készül: “Ha lehet calville-almát 12 darabot veszünk, meghámozzuk, 280 gramm czukorral megtörjük, 420 gramm czukorszörppel, 2 czitrom levével keverjük.” A receptek szerint cukorhőmérővel kell dolgozni, 22 fokos legyen a lé, aztán mehet a jégbe, amire több sót kell tenni, mint általában, hiszen a gyümölcsfagyik nehezebben fagynak.

korte-5
A recepteket még oldalszám lehetne sorolni, szó mi szó lenne még mit van tanulnunk déd- és ükanyáinktól. Jó persze sütő-kemencze viszonylag kevés háztartásban van, meg sok idő sajtolni, a nap se tűz nagyon az aszaláshoz, de apró trükköket azért el lehet lesni. Az én fantáziámat például ez az egészben párolt, fehérboros körte kifejezetten megmozgatta.

Egy reform ötlet: mandulás-rozsos rudak

rudak-048b

Nagyon szeretem a rozslisztet. Nem csak azért, mert teljes kiőrlésű, és egészséges, de különösen finom ízt ad minden tésztának, kenyérnek, süteménynek egyaránt. Most mandulával házasítottam össze, és egy édes péksüteményt készítettem belőle.

Hozzávalók listája

300 gramm őrölt mandula
200 gramm teljes kiőrlésű rozsliszt
1 csomag sütőpor
1 csipet só
2 db M-es tojás
150 gramm natúr joghurt (nálunk laktózmentes)
hidegen sajtolt olívaolaj

Elkészítés menete

A sütő aljára tettem egy vízzel teli magas falú tepsit.
A sütőt előmelegítettem 180°C fokra.
Egy tepsit sütőpapírral kibéleltem, és olajjal kikentem.
A száraz hozzávalókat egy mérőedényben kimértem, és a mandulát, lisztet, sütőport, sót összekevertem.
A nedves hozzávalókat (az olajt kivéve) egy nagy keverőtálba raktam, a tojást és a joghurtot összekevertem. Hozzáöntöttem a lisztkeveréket és egynemű tésztát gyúrtam belőle. Egy ragacsos, de formázható masszát kaptam.
Négy részre osztottam a tésztát, és vizes kézzel rudakat formáztam belőle.
A tepsibe sorjáztam azokat, és lekentem olajjal egy ecset segítségével.

rudak-001

180°C fokon, légkeveréses üzemmódban, 20 perc alatt megsütöttem a péksüteményeket. Szépen megdagadtak eközben.
Kivettem a sütőből, és a tepsin kicsit hűlni hagytam.

rudak-004

Bio eperlekvárral tálaltam. Jó étvágyat!

rudak-048

Tényleg ennyire kerek a világ? Te mit posztolsz a gyerekedről?

netkép 7

Hát elkezdődött, újra itt a szeptember, becsöngettek, a gyerekek szájukat húzogatva vonultak a suliba/oviba. A net már reggel tele van a szülők által posztolt képekkel: főként a kis elsősre büszke anyukák pakolnak fel kész albumokat. D. az iskolapadban mosolyog, F. az iskolatáskát veszi fel, K. lufival vonul, Z. az igazgató nénit hallgatja, B. a tanító néni kezét szorongatja, S. a folyosón pózol – mindannyiuk büszke, vigyorgó, sokat váró. Hát ilyen kerek az iskolakezdés.

netkép 6

Aztán ahogy zajlik az év, szaporodnak a képek: D. és az első betű, F. és a Mikulás, K. és a karácsonyi műsor, Z jelmezben, B. osztálykiránduláson, S. oklevéllel, A. bizonyítvánnyal. Persze csak ha kitűnő. Aztán: tortát sütött, moziban volt, focizott, fagyizott, strandolt, olvasott, bilibe kakilt…

netkép 4

Juj, ettől nagyon ráz a hideg. És nem az irigység miatt, hiszen én is tudnék büszkeség fotókat posztolgatni bőven. (Az más kérdés, hogy én egyáltalán nem teszem ki őket a falra) Engem az zavar igazán, hogy minden gyerkőcről ilyen tökéletes kép születik itt a neten. Olyan jó lenne látni a srácokat a focibajnokság után lefáradva kiizzadtan, a gyereknap után kólafoltosan-csokimaszatosan, az iskolatáskát unottan húzva, négyest hozva, nem tanulva, durcázva – szóval olyannak amilyen a másik oldalról is.

netkép 5

Szóval kedves posztolgató szülők! Ciki lenne kitenni, hogy D. nem lett kitűnő? Hogy F. nem nyert a versenyen, csak egy „köszönjük a részvételt” oklevelet kapott? Hogy Z. a tanévnyitón a társát rugdossa? Hogy B-nek kicsit gáz lett a jelmeze? Hogy S. a tanévzárón cseszik mosolyogni a fényképezőgépbe és nem hajlandó átadni a virágot a tanító néninek? Hogy kütyüznek, nem sportolnak, nem tanulnak, nem udvariasak, segíteni sem akarnak – hiszen ilyenek is.

netkép 1

A tökéletestől messze vannak, akárcsak mi, a szüleik. Szerintem már azt is érdemes jobban átgondolni, mennyire árasztjuk el a netet a srácok képeivel. Ha pedig mindenképp szükségét érezzük ennek, válogassunk okosan és mutassuk meg őket feketén-fehéren. És egy kép elég az iskolakezdésről, a jelmezről meg a bizonyítványról is. Bár ha valaki bevállalja hogy megmutassa, hogy csúszott bele néhány rosszabb jegy is azt szívesen megnézem. Sőt gratulálni is fogok hozzá. :)

Felejtsd el a kavarást! Szilvalekvárt, meló nélkül

 

plum-jamÉn nem vagyok a klasszikus befőző háziasszony. Szóval nem lesem, hogy a szezongyümölcsöt mikor lehet már nagy tételben jó áron kapni a piacon, hogy aztán hosszú órákat/napokat áldozzak lekvárok, befőttek készítésével. Pedig kétségtelenül jó dolog télen csak leemelni a kamra polcáról és jót lakmározni belőlük.

A gyümölcsöt én legjobban akkor szeretem, amikor friss, de azért elcsábulok egy-egy lekvártól is és valljuk be boltban igazán jót vásárolni lehetetlen. Szóval mégiscsak nekiállok a „befőzésnek”, teszem ezt idézőjelbe, mert messze van ez a nagyik klasszikus munkájától. Én kis tételben főzök, igyekszem a legegyszerűbb módszert választani és bizony az üvegek hamar kiürülnek, szóval a téli tartalékolás eleve nem cél. Ezért lett nagy kedvencem a szilvalekvár, amiről persze leginkább az órákon át tartó folyamatos kevergetés jut sokak eszébe. Na ez nálam eleve felejtős, úgyhogy keresgéltem a neten és tavaly már két receptet ki is próbáltam. Mindegyik finom lett és csak a tűzhely dolgozott.

IMG_20160902_093954

Az első egy gyors változat, amikor a lecukrozott szilvát – ami akár állhat is néhány órát – nagyjából fél órát rotyogtatjuk és már mehet is az üvegbe. A másik változatot kalandvágyból próbáltam ki, a szilvát beleöntöttem tepsibe és nagyon alacsony hőfokon sütöttem ( kb 100 fok) letakarva, nagyon sokáig – szerintem bent volt 8 órán keresztül. A szilva karamellizálódik, szóval nem kell cukrozni sem és kicsit darabosabb is maradt, élvezetes volt így kenyérre kenni.

Idén újabb hasonló, lusta háziasszonyoknak való receptet találtam egy újságban. A lényege, hogy itt is csak a tűzhely dolgozik, mondjuk jó néhány órán át.

IMG_20160902_103854

 

Én három kiló szilvát szedtem le a kis szilvafánkról, ezt mostam, magoztam. Majd fogtam egy nagy fazekat és az aljába öntöttem kb egy deci ecetet és 4-5 evőkanál vizet. Aztán erre zuttyantottam a szilvát, amit nyakon borítottam fél kg cukorral. A cukorral persze lehet kísérletezgetni, kevesebb is elég bele.

Majd a fazekat rátesszük a tűzhelyre, várunk míg elkezd kicsit forrni, aztán közepes hőmérsékletre váltunk és elmegyünk tenni a dolgunkat. Fedőt tilos tenni rá és felejtsük el a kevergetést is. Nagyjából három óra múlva érdemes újra rápillantani, akkor lehet ellenőrizni, ízlésünknek megfelelő-e az állaga..

IMG_20160907_110720

Én nagyjából ennyit főztem, aztán picit turmixoltam rajta, de csak kicsit, hogy azért maradjanak is benne nagyobb darabok, mert úgy szerintem isteni. Így mertem az üvegekbe, aztán dugtam a dunsztba. Aki tárolni akarja, figyeljen, mert gyorsan el tudják nyalogatni a családtagok. Én mondjuk ezt nem bánom, végül is ezért főzöm. :)

Túrós pogácsát glutén- és laktózmentesen? Lehetséges!

túrós pogácsa 026

Férjem látta meg a Gluténérzékeny weboldalon azt a túrós pogácsa receptet, amihez kedvet kapott. Kérésére megsütöttem, bár szokásomhoz híven kicsit variáltam a recepten.

Hozzávalók listája

25 dkg túró (nálunk laktózmentes)
25 dkg rizsliszt + liszt a nyújtáshoz
5 dkg lágy vaj (nálunk laktózmentes)
1 db közepes méretű, M-es tojás
1 db sütőpor (gluténmentes)
fűszerek ízlés szerint: só, bors, kömény

Elkészítés menete

Előmelegítettem a sütőt 175 Celsius fokra.
A hozzávalókat egy nagy tálba tettem, és jó alaposan átgyúrtam.
Lisztezett, sima felületen kinyújtottam a tésztát fél cm vastagra, és kiszaggattam a pogácsákat.

túrós pogácsa 004

Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral.
A tepsibe tettem a pogácsákat. Összesen 43 db pogácsa jött ki a fenti mennyiségből, pont egy tepsinyi adag.

túrós pogácsa 009

A sütőben, 175 Celsius fokon, légkeveréses üzemmódban, 15 percig sütöttem a pogácsákat.
A sütőlapon hagytam 5 percig azokat, majd tálaltam.

Könnyű és gyors recept, ajánlom kezdő háziasszonyoknak is akár. Jó étvágyat!

túrós pogácsa 032

Egy kis édes-savanykás élvezet: az erdei gyümölcsös csirkemell

slow-cooked-meat

Nyáron-télen egyaránt készíthető ez a finom gyümölcsmártásos csirkemell. Természetesen nemcsak erdei gyümölcsből, és nemcsak fagyasztottból főzhető. Sőt, ilyenkor nyár végén idénygyümölcsökből is változatos ízeket alakíthatunk ki.

Hozzávalók

800 gramm krumpli
750 gramm csirkemell
375 gramm erdei gyümölcs vegyesen (piros ribizke, fekete ribizke, földiszeder, málna, áfonya) – egy 750 grammos fagyasztott csomag fele
2 kanál joghurt (nálunk laktózmentes)
nádcukor ízlés szerint
kevés olívaolaj
fűszerek ízlés szerint: só, pirospaprika, feketebors, citrombors, fahéj

Az elkészítés

A krumplit meghámozom, kockákra vágom. Egy fazékban felteszem magas hőfokon főni annyi vízben, amennyi éppen ellepi. Forráskor megsózom a főzővizet. Alacsony hőfokon 15-20 percig főzöm tovább.

Az erdei gyümölcsöt egy fazékba öntöm. Felteszem főni magas hőfokon annyi vízben, amennyi éppen ellepi. Forrást követően kiszedem a gyümölcs negyedét-ötödét, melyet félreteszek. A gyümölcs nagyját pürésítem botmixerrel, majd visszateszem bele a félretettet. Sűrítem joghurttal, édesítem nádcukorral, ízesítem citromborssal és fahéjjal. 5 percig, alacsony hőfokon párolom tovább.

A csirkemellet kis darabokra vágom. Egy serpenyőben, magas hőfokon, kevés olajon kezdem pirítani a húst, melyet megszórok pirospaprikával, feketeborssal. A csirkemellet folyamatos rázogatás mellett megpirítom.

A krumplit, csirkemellet, erdei gyümölcsöt együtt, egy mélytányérban, kanállal tálalom. Jó étvágyat!

Unod már a Balatont? Utazz inkább a Tisza-tóhoz, mutatjuk miért!

Forrás: 1wallpaper.net

Számos cikk szól mostanában arról, hogy milyen szarvashibákat vétettek vagy nem vétettek a Tisza-tó rendbetétele során az elmúlt években, amikor kikotorták a tározóteret és néhány holtágat. Mindezt rettenetesen sok pénzből. Talán nem is kaptam volna fel a fejem ezekre a hírekre, ha nem épp néhány hete tértünk volna haza a családi nyaralásból, amit a gyönyörűséges tó partján töltöttünk. A szakmai vitához lövésem sincs, laikusként viszont szívesen ajánlom úti célnak a tavat, a kontár munkát – már ha tényleg az – szerintem csak a szakember láthatja.

Szóval ha kellemes családi nyaralásra vágyunk, ugyanakkor a hosszú tengerparti útra és lazulásra nincs kedv, idő vagy pénz, akkor szerintem jó választás ez a gyöngyszem. A Balaton után a második legnagyobb tó és szerintem szépségében sem marad el mögötte. Nagy különbség, hogy a Tisza-tó turisztikai élete még felfutóban van, szóval a „tömeg” jól eloszlik, a strandok is élhetőbbek, ha valaki ezért utazna ide. És akkor itt is van a kulcsszó, hiszen ez a tó legkevésbé a fürdőzőkre épít – persze néhány strand azért itt is van – ide a természeti szépségek és különlegességek miatt érdemes elautózni.

Tisza tó 7 ok

A Tisza-tó és az élő Tisza – hisz elválaszthatatlanok egymástól – növény- és állatvilága egyedi és csodálatos, erre építik a turizmust is: látogatóközpont, tanösvény, vízi sétány, hajókázás, kerékpározás várja a látogatót a tó különböző pontjain. Pontosabban biciklizni bárhol lehet, a kerékpárosok paradicsoma ez, a kerékpárutat a tó körül a töltésen építették ki, így a gyönyörű tavat panoráma kilátás mellett kerekezhetik körül a bringások. Aki pedig nem akarja az autóval cipelni biciklijét, a tó több pontján bérelhet kerékpárt.

Tisza-tó 2

A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum kötelező célállomás, főleg a gyerekes családoknak. Európa legnagyobb édesvízi akváriumában „sétálni” különleges élmény, félelmetes, ahogy a hatalmas vízák a fejünk felett úsznak, a vidrák nagyon cukik, az etetésüket is végignézhetjük némi ismeretterjesztéssel, a pelikánoknak és kárókatonáknak pedig a gyerekek maguk dobálhatták a halakat. Van itt kiállítás, interaktív terem, egy kisebb fajta állatkert, játszótér. Extraként csónakázásra is befizethetünk, a kedves bácsi velünk egy órán keresztül pöfögött, miközben a tó történetéről, élővilágáról mesélt. A központban akár egy teljes napot el lehet tölteni, természetesen van büfé, szóval ebédelni sem kell külön elmenni. Az árak mondjuk kissé borsosak, de erre a látogatásra szerintem nem szabad sajnálni a pénzt.

poroszlo1-e1449927371472

A „vízi taxikhoz” – ahogy én neveztem őket – minden nap volt szerencsénk, ez vitt minket a vízi sétányhoz, a Kalandszigethez, a Tiszavirág tanösvényhez. Néhol fix időpontokban indítják, néhol az összegyűlt „tömeghez” igazítják a menetrendet, másutt meg csak jegyet vesz az ember és már jön is érte a csónak – és a visszafelé fuvarok is elég viccesek. Más világ ez.

A Kalandsziget kevesebbet ad, mint reméltük, a gyerekek izgatottan ültek a csónakba a honlap ígéreteit várva. Persze a kicsik szemében így is kaland volt a kötélpályák sora, a játszótér és az íjászkodás, felnőtt szemmel azért hagyott kívánni valót a tényleges kínálat és a működtetés.Tisza-tó körül

A Tiszavirág Ártéri Sétaúton és Pákász tanösvényen barangolni külön élmény, olyan mint egy elhagyatott sziget, a gyerekek Jurassic Parkot játszottak a séta során, el is tudtam volna oda képzelni néhány dínót. Vaddisznók egészen biztosan vannak, a túrásokat elég sok helyen láttunk, erről a kicsiket azért nem világosítottuk fel… A tanösvény azért tanösvény, mert egyes helyeken a hajdani vízi mesterségeket mutatja be, másutt az élővilágról oktatnak a táblák. A pákászok szigetére – kis belső sziget – csónakkal mehetünk át, amit kötéllel kell húzni, előtte azonban érdemes belebújni az előre kikészített gumicsizmákba, tekintve, hogy a terep odaát eléggé sáros. Csónakot az ösvény végén is lehet találni, ezúttal evezőkkel, aki bátor tehet egy vízi sétát a tavon – csodálatos élmény. Akárcsak a kilátás az utolsó ponton.

tisza-tó 1

Különleges „túra” a Tisza-tavi Vízi Sétány is, ahol a tó fölé épített pallókon járhatjuk be a vízi világot. Kis fabódékba ütközünk néha, ahol távcsövet nyomnak az ember kezébe, hogy minél jobban láthassa a kárókatonákat, búbos vöcsköket és számos arra császkáló madarat. Szuper élmény a gyerekeknek. Persze itt is sorakoznak az oktatótáblák a növényekről és a séta jutalma a gyönyörű panoráma az ösvény végére épített kilátóról.

A tiszaörvényi kikötőből induló sétahajózást is érdemes kipróbálni, persze inkább vízi busz ez, de nagyon kis idilli az utazás vele. Jó fej a „sofőr”, kedves és nagyon penge az idegenvezető: elmondja hol, mit látunk épp, mi, miért, hogyan zajlik. Integetünk a hajósoknak, a parti horgászoknak, a túrázóknak – olyan otthonos itt minden.

tisza tó 6

Gyerekkel persze a Dinó Park és a strand is kihagyhatatlan program – mondjuk különleges élmény volt így felnőtt szemmel is. Mert én még olyan strandon nem jártam, ahol a hangszóróból harsognak a legfrissebb popszámok, szépségversenyre hívják a vállalkozó szellemű hölgyeket és vízi zumbát tart a partról egy sport lady. Van abban valami szép, ahogy egy ütemre mozdul a 70-es vidám asszonyka, a felül izom-alul háj kidobóember, a chipsen hízó kisiskolás, a fitnesz lányt csábító kétballábas meg a belevaló anya és lánya.

dinopark_003

Gasztronómiailag nem lett volna nagy élmény a tó parti nyaralás, ha nem találunk rá egy cuki kis büfére Tiszaörvényen – egybeköthető a sétahajózós programmal – amit a halpártiaknak kötelező felkeresni. A Hello Hal lényegében egy „hálózat”, hisz jelen van több városban is, ez esetben a tiszai halakat kínálják az étlapjukon. Van itt hétköznapi halászlétől kezdve a különleges kősüllő sültig mindenféle halas étel, kizárólag filéből, szóval a gyerekek is bátran ették a fish and chipet, miközben egy-egy csócsópartit is lenyomtak.

tisza tó 5

Egy rövid hétbe – az apró lábakat is tisztelve – nekünk nagyjából ennyi fért bele, de látnivaló bőven akad errefelé. A csónak és kishajó túrákból például felsorolhatatlanul sokat és sokfélét indítanak, gondolva egyénre, családra, szakmabeliekre egyaránt. Egyszóval a Tisza-tó szép hely, aki nem láblógatós tengeri nyaralásra vágyik vagy a hűvösebb elő- és utószezont szereti kihasználni, nem bánja meg, ha ezt választja. Ráadásul innen a nyugat határszélről külön élményt jelent bepillantani a magyar kelet világába.