Plüssnyunyó

Tudom, hogy a kerítésen belül élőket érzékenyen érinti az ő lelkükben, amikor arról olvashatnak, hogy idegenbe szakadt véreink mi mindent kapnak Pártunktól és Kormányunktól. Iskolát, óvodát, jogtalan nyugdíjat, templomot vagy stadiont, esetleg a first-, illetve inkább second hand lady kezei nyomán négy tonna elemózsiát. Míg ők, a kerítésen belüli másodrangú állampolgárok, következésképp le vannak szarva, így nyalogatják a kórházi szepszisüket, majd szép csendben megdöglenek.

Mégis, Isten bizony, és itt haljak meg szívre téve kéz, hogy ez az írás csak egy és kizárólag egyetlenegy dolog miatt született meg, ami nem más, mint a hatalmas és titokzatos, ismeretlen és csodálatos, nagy és egyetlen plüssnyunyó. És most nem viccelek, viszont őszintén kétségbe vagyok esve. Mert már nagyapaként is kinőttem a gügyögős korból, ez pedig azt mutatja, hogy öreg vagyok, de ez a kisebbik baj. Ennél sokkal elkeserítőbb, hogy nem tudom, mi a rosseb az a plüssnyunyó, ami készség babákat hivatott boldoggá tenni.

Nekik való jószág, mint írja az újság. A vizsevébé minálunk száz évig tartott – vagy talán még most is -, a családok éve sem bír véget érni sohasem. Erre hivatkozva állít össze hatezer szeretetcsomagot Pártunk és Kormányunk, vagy személyesen Szili Katalin két baloldalt ekéző megszólalás közt, mint az ilyen ügyek orbánilag felkent felelőse. Babacsomagokat kapnak a kerítésen túliak mintegy százhúszmillió pénz értékben, mert mindjárt uniós választás lesz, tán azért. Meg Trianon, és tán Soros. Jó, még Gyurcsány, ennyit engedek.

Viszont tényleg feledjük a rosszmájúságot, mert ez a százhúszmillió NER-i léptékkel nézve kutyatöke vagy fülzsír, ennyiért például Mészáros Lőrinc le sem hajol. Nem is nyerte meg a tendert, mert nem jelentkezett. Egy reklámügynöki kft. igen, és el is fogadták az ajánlatát, míg azonban egy kereskedelmi kft.-ét meg nem. És ez is mutatja a kekeckedőnek, milyen felkent célt szolgálnak a nyunyók, hogy valamely elvtárs vagy a nagymamája szomszédjának a barátja gyarapodásáért írták ki a dolgot, mert mért másért.

Ellenben félrevezetem a nyájas olvasót, hiszen plüssnyunyóról szóló kiselőadást ígértem neki, aztán össze-vissza csapong a képzeletem, mert húzom az időt, akárha a készületlen diák. Nyunyóról nem ír a Brehm, nem szól Lázár mese, sőt, ilyet még Csukás István sem álmodott, míg viszont Lesbőltámadó Ruhaszárítőkötelet meg igen, hogy teljesen meg legyek zavarodva. Mégis nyunyót kapnak a trianonos, levélben szavazó kisdedek, akik még fel sem sírtak, még nyakukon a köldökzsinór, de már Wass Albertet szavalnak.

Ez otrombaság volt, és azért, mert egy kicsit – csak egy egészen kicsit csupán – föl vagyok úgymond zaklatódva, hogy mi mindenre ki nem terjed Pártunk és Kormányunk soha el nem múló, lankadatlan figyelme. Hogy például egy kerítésen belüli gimnazista lány sorsa, tanulmányi eredményei és nyelvezetének zamata is mennyire érdekli őket. Igaz, ő nem nyunyót kap a pakkban, hanem selyemzsinórt, mert nem magyar, míg a kerítésen túli kisded viszont igen. Mert ilyen bonyolult a világ.

Ebben a másik csomagban viszont szó szerint és darabszámra a következők lesznek idegenbe szakadt vérkisdedeink számára: anyatej tároló-itató pohárszett, babafésű és hajkefe, rágóka, fogdörzsölő, kis plüssnyunyó kendővel, láblenyomat-levevő szett, babatakaró, orrszívó porszívó és rágható könyv. A nyunyón kívül az én képzeletemet a láblenyomat-levevő szett és a rágható könyv ragadta meg. Tudnék mesélni róla sokat, viszont lehet, nem felelne meg Bayer Zsolt érzékeny, angolkisasszonyos füleinek.

Ilyen megfontolások miatt mindenkinek megengedem, hogy úgy csapongjanak a gondolatai, ahogyan csak akarja, és mind az összes olvasó olyan átkokat szór, amilyet csak óhajt. Hogy felpezsdítsem a szókincseket, ehhez tessék még azon is morfondírozni, hogy Szombathelyen gravírozott ezüstkanalat kapnak az újszülöttek. Én pedig a nagyobbacskáknak aranyozott éjjeli edényt osztogatnék Orbán Viktor Mihály képmásával, hogy nagyobb kedvvel szokjanak rá a konszolidált szarásra. De ez gusztus dolga csupán.

Az egészségügyi séták alkonya

Kinek ezért, kinek meg azért esne rosszul, ha a nagyra becsült választópolgárok eltakarítanák a porondról a tyúkszarban születettet, valamint az egész ótvaros retyerutyáját is természetszerűleg.

Akad olyan bőséggel, aki a mézeskalács házikója sorsa felett aggódik, és még mennyi, aki meg – élükön a tyúkszarban születettel – azért ráncolhatja a zsíros tarkóját, mert költő lehet belőle, és a csillagok meg a göncölök úgy fénylenek majd neki, mint a rácsok a hallgatag cella fölött.

Morvai Krisztina viszont, a Jobbik Szili Katalinja a nem Európa-kompatibilis náci érzelmű egyedek egészségügyi sétája miatt aggodalmaskodik. Mint a barnainges madám fogalmazott: „Attól tartok, ez lenne az utolsó alkalom – négy évig –, amikor nemzeti érzelmű, bevándorlásellenes magyar emberek tömegesen az utcára mehetnének, ha az ellenzék győzne.”

Ezzel indokolta a madám, hogy mi a búbánatos francért kell még egyet békemenetelni március 15-én, elfeledve azt, hogy ezek akkor is előszeretettel battyogtak, amikor a bevándorlóknak még eszébe sem jutott vándorolni, de ez mellékszál.

Ez a márciusi andalgás egyébként orvosilag is indokolt. A hosszú tél után nagy nehezen kibúvik a tavasz a flaszter alól, és a népek megjáratják elgémberedett csülkeiket, valamint süttetik Janus-arcukat a napsugárral. Böjt is van, le kell dolgozni a rántott húsokat meg a pörküttet, és meg lehet diskurálni a gyarmati lét aktuális kérdéseit.

Ezen túl milyen jó is az, ha az elvtársak találkozhatnak. Mint hajdanvolt május elsejéken, amikor a képen, amelyet választottam az illusztráláshoz, látszik, hogy ezek ugyanazok, akik annak idején Kádár apjuknak is lengették a kalapjukat. Most találtak mást szervilis rajongásuk tárgyául, és ahogyan elnézem az átszellemült arcokat, találnak majd harmadikat is, mert mindegy, csak fizessen.

Ezeknek a horizontja ölég alacsonyan húzódik, és jó szokásomhoz híven az én öreg Svejkemet hívom támaszul, hogy illően illusztrálhassam a nívót:

„…- Tizedes úr – mondta az egyéves önkéntes -, így, ahogy a zengő hegyeket és az illatos erdőket nézi, maga Dante alakjára emlékeztet engem. Ugyanaz az átszellemült költőarc, gyöngéd szívű és lelkű férfi, minden nemes indulatot befogadni készen. Maradjon, kérem, így ülve, oly jól illik ez magához. Milyen lelkesülten, minden mesterkéltség és kényszeredettség nélkül dülleszti a szemét a tájra. Kétségtelenül arra gondol, hogy milyen gyönyörű lesz, amikor tavasszal e kopár tereken tarka mezei virágok szőnyege terül majd el…”

Így valahogy, de haladjunk.

A tavaszi dzsemborin túl más érdekesség is mutatkozik ezzel a gyaloglással kapcsolatban. Mert a visítozó barnainges madám hiába mondja: „A most szövetkezni készülő ellenzék nyolc éven át brutálisan elfojtotta a gyülekezési jogot.” – tudjuk, hogy hazudik.

2006-ban is sikerült fölgyújtani a székesfővárost, utána is battyogtak eleget, és ezután is megtehetnék. Az egyetlen ok és indok, hogy nem gyűlnek össze a rendszer összeomlása után, az lehet, hogy megszűnik az apanázs, a félmilliárd zsebpénz, és akkor mi lesz velük nagymama? Ennek híján megtörik a forradalmi hevület, és hazamennek a legények.

Nem véletlenül mondta azt a főnökük, valami csizmás kandúr, vagy mi a rosseb, hogy ők csak nagy ügyek miatt vonulnak az utcára, és ez ugye, éppen az. A tyúkszarban született feltehető bukása után elapadna a zsebpénz, így nem lenne miből védeni a hazát, meg főleg miért. Ugyanis abban is teljesen biztos vagyok, ha Fletó odavetne nekik annyit, mint a tyúkszaros most, és kapacitálná őket, hogy éltessék, azt is megtennék.

Mert ezek ilyenek, persze a gazdájuk sem jobb. Gannyé, degenerált banda, a barnainges madámmal az élen. Elvek? Ugyan má’, királylány.

Vakondon ott legyen a szemetek!

Tegnap Áder bajuszos-töltőtoll letette a második etapra vonatkozó köztársaság nélküli köztársasági elnöki esküjét, és az Úr kegyes volt hozzá, mert akkor sem szakadt le a mennybolt, és új vízözön sem árasztotta el a holt lelkek birodalmát, amikor megválasztották őt a kijelölt bólogatójánosok, akik nem voltak kantáros rajzfilmfigurák.

Az egész aktus szóra sem volna érdemes, ha nem lennének magamfajta vén hülyék, akik már akkor is éltek, amikor ’álamelnök úr 2.0 mezei képviselőként dirigálta annak a Sólyom Lászlónak a kijelölését, aki ma már maga is a francba kívánja akkori mentorát.

Akkor, a hősi időkben Áder bajuszos kerti bányászokra vadászott ott, ahol ma Kövér a házmester, és mint volt szíves kifejteni, az ő pártja a sólyomi szavazás közben ki akarta deríteni, kik azok a képviselők, akik nem Sólyom Lászlóra, hanem Szili Katalinra szavaztak. “Ki akartuk ugrasztani a nyulat a bokorból, de helyette vakondokok ugrottak elő”

A vakondugrasztáskor a teremtő 2005-ik esztendejét írtuk itt, ahol a madár sem jár, és nem tudhattuk, hogy a jámbor, kertjeinkben bányászkodó rajzfilmhős mily fajsúlyos szerepet tölt majd be nyüves életünkben, mert ifjúi bohóságunkban nem ismertük még Bözsi nénit. Mentségünkre szóljon, hogy nagy valószínűséggel még ő sem tudott mai önmagáról, hogy báb lesz a színházban.

Ezt a létezésbéli hiátust oldotta fel a rajtunk gombaként megtelepedő rendszer, amely a listák mélyiről elővarázsolta a jobb sorsra érdemes idős asszonyt, hogy szeretett vezetőnk kampányolási céllal néki vakondoki tanácsokat adhasson. Mert ez is megvolt, ahogyan kiderült, midőn a váratlan utazás részletei fölbuktak az árból.

Mint a máma még nem titkosított jelentésekből megtudható, Nagygécen a mindenkori és örökös miniszterelnök arról is beszélt, hogy ő hogyan segített az apósának a birkáknál, ezen kívül tanácsokkal is ellátta arról, hogyan kell megvédeni a vályogházat az egerektől és a vakondoktól, ami bölcsességtől Bözsi néni padlót fogott, és nem találja már a disznait sem a hidasban.

A kedves vezető elmondta a matrónának, neki is van egy vályogháza, amit tévedésből országnak neveznek, és Áder et. 2005-ös tapasztalatai alapján az egész kócerájt nagy hatékonysággal védik meg a vakondoktól. Ilyen teremtmények ma már nincsenek is, helyettük olyan alakok töltik ki az összes teret, mint Németh Rezsi, vagy soha nem feledhetően Bayer Tagkönyv.

Ez a Tagkönyv máma az élharcosa a permanens küzdelemnek, amelyet a velem hasonlatos giliszták ellen folytatnak. Ezért vérdíjul meg is plecsnizték, hogy olyanokat mondjon a szaros szájával, amilyeneket voltaképp kedves vezetőnk gondol, csak az ő fogai közül nem lenne komilfó hallani dohos, elbaszott rendszerének leglényegét, amely ilyen kedélyesen hangzik:

“Ha még egyszer ezek vagy ilyenek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat.”

Értve vagyunk. Azok az idők jöttek el újra, mint amikor Dezsőnek meg kellett halnia, és a nevezetes gátőr olyan szavakkal hagyta oda népes családját, hogy ürgén, vakondon ott legyen a szemetek! A mindent ismerő tapasztalat mondatta vele a rezignált intést, hiszen nem tudhatta, hogy a maradék fogait veri-e ki a rendszer hóhéra, avagy csupán kedélyesen fölköti.

Az ilyen bayeri fölkoncolásra buzdító szavak egyébként már az ország házától sem idegenek, hiszen épp azon a napon, tehát tegnap, amikor 2.0 ’álamelnök úr nem talált vakondot a tiszteletlen ház padsorai közt, fölvette a házi tollnok tempóját egy másik fasiszta is.

Szilágyi György vizslasimogatós képviselő utcai harcra szólított egy államtitkárt, e szavakkal: „Gyere ki, úgy nyakon baszlak, hogy leszáll a fejed.” Mindez nem rendszeridegen, miniszterelnök et. is minduntalan férfias küzdelmekről álmodik, mint azt Goodfriend amerikai ügyvivő-vakondnak címzett szavaiból is kiderült, amikor ő volt terítéken, és nem a Soros.

Szilágyi manust minden bizonnyal fel fogják négyelni, miután kiderítették, hogy az üknagynénje soroshitlerbérenc kommunista volt, ő maga pedig buzi, ellenben a Bayert meg kitüntetik újra. Ő a jeles eseményre véres taknyon, térden csúszva érkezik meg a t. házba, ahol Bözsi néni zsugorított feje mosolyog majd a vitrinekben. Hogy most Hieronymus Bosch lettem, az nem az én bűnöm. Ilyenné tett a kor, amelyben nappal vér folyik, éjjel meg bor.