A teremtő megrázta Orbán Viktor fejét, hogy megtudja, mit tett bele az emlékezetes aktus során, amikor megalkotta őt. Mert csak arra emlékezett, hogy pont akkor, amikor ez megtörtént, éppen hótt koki volt – tisztesség ne essék szólván -, mert az egyik arkangyallal ünnepelték, hogy új fazonra vágatta a szárnyát.
Sok volt a whisky, így sóhajtott fel a szakállas, de már nem volt mit tenni, a baj megtörtént. Rázogatta a busa fejet, amely kotyogott, meg zörgött, mint a rumbatök, mert csak szotyi jutott bele. Hagyta hát a fenébe az egészet, és ivócimborát keresett, mert nagyon csetlett a béle. Visszacsavarozta a fejet a hájas törzsre, de akkor váratlanul, kéretlenül annak szájából legott ömleni kezdett a földöntúli okosság, hogy beleremegtek a csillagok is.
Fogkrémek jutottak az eszébe, és ezekkel mondta el eddigi élete minden bölcsességét, amelyet kitartó kísérletezéssel és nem kevés tapasztalattal összegyűjtött. Úgy jelentette ki, mint aki megtalálta a bölcsek kövét: – Elvtársak, ha a fogkrémet kinyomjuk a tubusból, abba visszagyömöszölni már sohasem lehet.
Fölkapta a fejét a teremtő ekkor, hogy nem megy innen ő sehová, mert a buli itt van, csakis. Benyúlt hát a hóna alá, és elővette a vésztartalékot, a gravírozott laposüveget. Jól megszopta, és belenézett a varázsgömbbe, hogy lássa, mi folyik itt, mit cseszett el már megint, amikor a világnak ezt a szeletét kirázta az ujjaiból, amelyet aztán később Magyarországnak neveztek el.
Egészen elképedt a pörformanszon, amit összedeliráltak neki ezek a magyarok. Látta, ahogyan az Orbán nevű a rumbatökös fejével nyomkodja a fogkrémeket, duci ujjaival gyömöszköli, kiskanállal tuszkolja, és szuszog: nem megy, elvtársak nem sikerül.
A bokor mögül nézte ezt Einstein az egész nyüves Manhattan-tervvel karöltve, és magyarázott. – Íme, kollégák, a hülyeség és őrület klasszikus esete, midőn a kísérleti alany egyre csak ugyanazt teszi, és mindig más eredményt vár tőle. Ez itt, ez a példány különösen menthetetlennek mutatkozik. Észben kissé gyönge, akárki meglássa, vezér lesz belőle.
Röhögött a teremtő nagyon, és föltűnt neki a háttérben egy nagy orrú egyed, aki azt magyarázta, hogy csak azért nem hugyozza szét az egész világot, mert túlzottan világos van. Ebből a szakállas arra következtetett, ha sötét lenne, az egész ország úszna a vizeletben, és ez, aki Lázárnak nevezte magát, sűrűen tapsolna, hogy íme, itt a bizonyíték minden kétséget kizáróan, hogy a vej bűntelen. Ezt mondta ez a Lázár, és elcsomagolta a farkát.
Kissé odébb egy gyáravató zajlott, ahol is, valami Pócs János szájából bugyogott elő a szervilis majom, és azt mondta a helyi polgármester asszonynak: – Drága Mártika, ötvennégy éves vagyok, de még senki nem dolgoztatott meg úgy, mint maga, ez férfimunka volt. – Mindenki lesett, hogy hol tosztak ezek, de kiderült, hogy ez a Pócs, ez se normális, és mindenféle kontroll nélkül jönnek ki belőle a szavak.
Ez akkor lett teljesen nyilvánvaló, amikor kijelentette: Jézus Krisztus is jász volt, mert jászolban született. A teremtő ekkor elhatározta, nem megy innen ő sehová, mert már teljesen kész volt. Ekkor Dali a kackiás bajuszával vállon veregette, azt mondta neki: fösd le cimbora, én már nem bírom. Aztán együtt ittak tovább.
Az öreg odakészítette a vásznat, és nézte a nyersanyagot. Ott állt a dagadt, nyomogatta a fogkrémes tubusokat, tiszta fehér szar volt az egész ember. A másik hunyorgott, hogy kapcsolják le a villanyt, mert most már tényleg behugyozik. Időnként átrohant a színen egy tébolyult, és vagy azt ordította, Soros, vagy, hogy migráncs, csak úgy csattogott a protkója.
– Azt a kurva életbe. Azt a rohadt, kurva életbe, ezt nagyon elbasztam. – Így sóhajtozott az öreg, és azt gondolta, nézzünk valami vidám helyet, és hopp, imhol egy temetés, lett boldog nagyon. – Merre folyjon a koporsó? – Kérdezte a peckes bajuszost, aki lemondóan legyintett: – Tök mindegy ezeknek. Csak adj egy slukkot. – Így nézték tovább a zárt osztályt a gémeskút töviben, mert ilyet még ők sem láttak soha a nagy büdös életben.
Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.