Helynevek, a név

Végül az lesz, hogy egy név, helynév miatt – ami így már majdnem Proust, viszont mégsem egészen az – lesz kénytelen Szombathely közgyűlése, ebből fakadólag a lakosság, végül pedig a tág, kerek világ belátni azt az alapvetést, hogy a Fidesz úgy cuzammen egy ocsmány társaság. Bár ehhez nem kell különösebb éleslátás, csak némi jó érzés, annyi, amennyi egy plüssmackóba szorult, viszont a jelek szerint ezekben még ennyi sincs. De ez sem nóvum.

És most, hogy sikeresen visszafogtam magam – már megint, és mint mindig -, hogy ne válogatott, ámde mosdatlan szavakkal beszéljek arról a szarhalomról ami a Fidesz-KDNP maga, nézzük, mivel örvendeztettek meg minket újra a fiúk a térről. Puskás polgármester bácsinknak annyira elment már az esze, hogy kezd teljesen beleilleni a falkába. Ha volt is némi tisztelet vele szemben, mert derék mentős volt valaha, ezt már erodálta teljesen. Elvesztette a jogait a tiszteletre, az út, amelyre lépett, a megvetés felé vezet. Vagy a semmibe.

Illetve csak röhög rajta az ember végül, mert kínjában nem tehet mást. Hiába tudja, nem komilfó öreg és beteg embereken szórakozni, de mit tegyen, ha polgármester bácsi monomániásan csinál hülyét magából. És mégsem róla lesz most szó, hanem az egyik helyetteséről, aki önálló életre kelt. És még csak nem is arról, aki átállt a lázadókhoz, hanem ez egy másik, Koczka névre hallgató. (Hárman vannak összesen alpolgármesterek, egy még kitart a ganajban, az ő szemeit elnézve el is fog süllyedni benne.)

Az van, drágáim, hogy ez a város, ez a Szombathely forrong, mint arról már néha hírt is adtam. Most épp ott tartunk – egészen leegyszerűsítve a dolgot -, hogy a kisebbségbe szoruló Fidesz-KDNP gründolt magának egy ingyenes lapot gyorsan, mert elveszítette a helyi tévét, és nem volt hol tovább a mocskot okádni. A szennyükhöz fölhasználták a város nevét, amit a közgyűlés kétszer már elvett tőle, a mi szegény ostobán aljas polgármesterünk meg harmadszor próbálkozik visszaadni neki azt.

Szombathelyi Hírlap. Ez a név, amiből a lázadók mindig kiveszik a város nevét, a Fidesz-KDNP meg, élén a polgármesterrel visszaadja neki – illetve szeretné -, ami buzgalom tovább mélyíti a szakadást. Az áruló polgármester után, akinek a nyakába varrták, hogy Szombathelyen átvették a hatalmat a bevándorláspártiak, az eddig csöndben lapító második, Koczka nevű is életre kelt, és nem szignózta a névháborúról szóló közgyűlési előterjesztést a konzervatív-keresztény értékekre hivatkozva.

Voltaképp ez ütötte át az ingerküszöbömet, s nem jóváhagyólag. “Az én értékrendemmel, újságírásról vallott nézeteimmel, elveimmel nem összeegyeztethető ennek a lapnak stílusa, tartalma.” – mondja ez a mi Koczkánk – “Aki akár csak egy lapszámot is látott, az tapasztalhatta, hogy ennek az újságnak a témaválasztása, tartalma fényévnyire van a keresztény, konzervatív értékektől.” – és még ezt is mondja. Némileg igaza van.

Azzal a toldással, hogy ez a lap mindenféle értékektől – nem csak az álkeresztényiektől – áll távol. Illetve egyhez meg igen közel, és ez a fasiszta uszításé, annak épp megfelel. Egyébként egy volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő főszerkeszti, akinek köze nem volt az újságíráshoz soha, és még pár évvel ezelőtt is normális volt, a jelek szerint viszont elvadult. Vagy csak életben akar maradni, ami az ő elvtelen szociális problémája.

Szóval ez az ügy, ez a dolog, ami pörög nekünk itt a végeken. S ami miatt elmeséltem, az nem a szenzáció, a nóvum vagy akármi bulvártrutyi, hanem, hogy megmutassam, az élet nem habostorta, ennek következtében a Koczka nevű alpolgármester is csapdába került, és már nem fog belőle kikecmeregni sohasem. Ez a Szombathelyi Hírlap ugyanis, ami miatt most fintorog, nem lóg ki a sorból. Tartalmában, hangvételében ugyanaz, mint az M1, a 888, a Prostisrácok vagy a holding több száz ánuszterméke.

Ilyképp a Koczka nevűnek nem ezzel van gondja, hanem azokkal is, tehát voltaképp a Fidesz-KDNP-vel van gondja, s ha most a szombathelyi ellen tiltakozik, az csak arra bizonyság, hogy nem adja nyilvánosan a nevét ahhoz, amihez amúgy hallgatólagosan pedig igen. A Koczka nevű akkor veszett el, amikor évekkel ezelőtt ezekhez sündörgött, s lám, mára már fölzabálták a disznók. Mert azért azt ne feledjük, ha a Szombathely név miatt nem tört volna ki a balhé, máig nem lenne egy szava sem.

Ez az egész egyébként bolhafing, máz a szarra csupán. Mert végül is, akinek szánják, annak ilyen vagy olyan néven is célba ér az üzenet. Aki nem fogékony rá, annak is tök mindegy az a nyüves név. Ez csak a fecsegő felszín, mert amíg itt lájtosan megy a móka, a rablás, lebutítás, az ország elsivatagosítása zavartalanul és ütem szerint zajlik. És ha most ez a Koczka nevű megtért bárányka akar lenni, azt kell elsődlegesen belátnia, hogy ez így van, abban tevőleges szerepe van neki is. Utána lehet gyónni, viszont bocsánat az nincs.

Polgári tűzifa

Még a tavaszon, a választások előtt egy nappal Orbán Viktor Mihály tizenkétezer forintot ígért minden olyan rászorulónak, aki tűzifával védekezik a megfagyás ellen, hogy a tavalyi év végéig kifizeti nekik, ezt ígérte. S mivelhogy Magyarország jobban teljesít, háromszázhetvenkétezren (372.000) jelentkeztek is érte, de cseszhetik. Nem kaptak semmit a szavazatért cserébe, Pártunk és Kormányunk 2019 végéig meghosszabbította a kifizetés határidejét, tehát azt mondta, majd, egyszer, valamikor. Ha jó leszel.

Addig még lesz két választás ugyanis, egy ilyen uniós meg egy önkormányzatis, és lehet, megfejelik még a mézesmadzagot egy zsák krumplival vagy egy kifestőkönyvvel, ezeknek tök mindegy alapon. Mindeközben persze fagyogatnak meg a polgártársak. Bár nem bizonyítható, hogy amiatt, mert Orbán hazudott – megint -, és lócsöcs van, nem tűzifa, de köze csak van hozzá. Mint ahogyan nincs ok-okozati viszony a között, hogy Orbán szarért-hugyért zabálhat a várban, mások pedig kakaós csigát lopnak. Aztán mégis, ha odafigyelünk.

Az egyiket most büntetik, a másikat későbben fogják és nagy nyilvánosság előtt. A hazudós tárgyalását közvetíti majd az MTVA, mégpedig olyan lelkesen, mint most mondjuk a Nógrádit vagy más mókamestert, mert semmi sem örök. A hal sem és Jónás sem. Kis színesként még idézzük fel, midőn a nyugdíjak kifizetése késett, Rétvári örömhozó azt ecsetelte, hogy a nyugdíjasok mennyire jól jártak, mert már a megemelt nyugdíjat nem kapták meg, illetve késve. Erre élvezett el a Bence.

Ezen is lehetne egyet morfondírozni, hogy ki mennyi emelést kapott, most azonban a polgári értékekről lenne szó. Mert az önkormányzati választások előtt – amire majd ígérnek megint – Szombathelyen kitört a parasztgyalázat úgy polgárilag. Mert Molnár alpolgármester lehetővé tette, hogy a helyi sorosisták megfúrják a rabszolgatörvényt, s emiatt őt Puskás polgármester és mi gauleiterünk, a gukkeros Hende kiátkozták. Már vágják a fát a máglyához, amelyen majd a Fő téren megsütik őt.

Megfosztották alpolgármesteri jogaitól, ami miatt lehet, nem lesz költségvetése a városnak, de ez is mindegy a Fidesznek, pusztuljon minden, ha nem nekem fütyöl alapon. Majd osztogatnak kakasnyalókát meg Orbán mellszobrot, térkövet vagy szappanbuborékot, mindegy is: ellenben most bukták el a várost, csak még nem tudják, és engemet sem érdekel igazán. Ennél delikátabb, hogy a helyi nyugdíjasok számára Molnárt úgy próbálják patásördögnek festeni, hogy megkapta a stigmát: elárulta a polgári értékeket.

Ettől a dumától pedig nekem fenséges jókedvem kerekedett, csapkodnám a térdemet, ha nem fájna, csak sajnos mégis. Az a delikát viszont, hogy a szombathelyi lakos/polgár, de még a megbélyegzők sincsenek tisztában azzal, mit jelentenek ezek a polgári értékek anyagi, nyelvi, kulturális és erkölcsi szempontból, mert egészen biztosan nem két szobát, három gyereket meg négy kereket. Sőt, még csak nem is Szent Mártont, aki itt a csapból folydogál nekünk végtelenítve.

Hende volt Orbán jobbkeze annak idején a polgári körök szervezésében, és a jelek szerint ebben benne is ragadt már végleg. Nem véletlen, hogy ezerrel teper a felszínen maradásért, mert nem érti meg, hogy annak idején sem polgárokat gyűjtögetett, hanem hívőket toborzott, viszont ennek az ideje már rég lejárt. Az egyház felépült, az Isten megszületett, ilyen avítt dolgokra, hogy polgár, szükség nincsen, mert most már munkaalapú a társadalom, valamint kisnyúl és csak a foci.

Hende eszerint rezzenetlen arccal polgári értéknek nevezi, hogy a munkaadó halálra dolgoztathassa a beosztottját. Kissé bizarr értékválasztás, de csodálkozni nincs mit. Mert tán nem nevezhető polgári értéknek a lopás, a hazudozás, az elesettek üldözése sem. Keresztényinek orbáni értelemben csak-csak, ha már minden egész eltörött, viszont, aki nem a birodalom, következésképp Orbán érdekein keresztül szemléli a kajla világot, az nem a polgári hadovát tagadta meg, hanem épp ellenkezőleg, csak be kéne csukni a tátott szájakat.

Új korban élünk ugyanis, amely még névre vár. Úgy száz év múlva találnak is neki bizonyára, amikor összeillesztik a feudalizmus, a fasizmus, a rekatolizáció és az ész alkonyának elegyét. De, hogy abban a polgár szó nem szerepel majd, az is hétszentség. Főleg nem abban az értelemben, hogy az ember reszketve várja a tűzifát Orbántól, amit viszont soha nem kap meg. Így kapcsolódik egymáshoz tehát redves országunkban egy gukker, egy bicikli, amellyel fát lopni indulnak, és a csülök a zsírfoltos bablevesben. És ez már maga a költészet.

Szörnyű fülekkel legyezem magam

Ott van például az infravörös fény, ami csodát emberi szem nem is láthat, tök mindegy, hogy hullámként viselkedik-e, vagy van mégis anyagi tulajdonsága neki. Az ilyen kétségek hidegen hagyják a gránitszilárdságú gecületet, ami most már kőbe vésve öröklődik meg minden NER elsőáldozó csökött tudatában, hogy Czeglédy Csaba ocsmadék bűnöző.

Ilyen egyszerűen, bizonyíték, tárgyalás, kihallgatás nélkül. Rohadt egy alak most már a moziban, aki a világ összes gyermeke pénzét eltette valahová, hogy éhezzenek az ártatlanok, míg ő szörfözik a habokon. Ez ellen nincs mit tenni, amikor olyan szövegkörnyezetben jelenik meg a ganajság, hogy vajh, mi történhetett Balázs Klárival, és a két aggódás egy szinten ringatózik a Fidesz-keblekben.

És nem is fog ez megváltozni soha már. Viszont vannak emberek, akiknek minden mindegy, és éppen ezért félelem nélkül mennek be a barlangba a zombik közé, mint arra Mécs Imre is készül, aki megjárta a halálsort ezért a szombathelyi közgyűlés neki csak kerti parti. Ellenben azt feledi, hogy kigyúrt kopaszok között ő áruló spicli, ezért hagyták meg az életét, és az igazi hős az Dózsa László.

Én, ahogy Pelikán is, ideológiailag nem vagyok elég képzett, ám Virág elvtárstól ismerem a fiúk lelkét, miszerint ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség, ezért értetlenkedek, hogy mit is akar Mécs Szombathelyen. Azt fölfogom, hogy mint anyaoldalam írja:

„Ha Puskás Tivadar polgármester és a közgyűlés hozzájárul, Mécs Imre volt 56-os elítélt, korábbi országgyűlési képviselő és dr. Szendrő-Németh Tamás ügyvéd ellenzéki aktivista tolmácsolja az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba álláspontját a szombathelyi közgyűlés szeptember 14-i, azaz jövő csütörtöki ülésén.”

Nem érzem magam tök hülyének, de vannak emlékeim. Göncz Árpádba is füttyel fojtották bele a szót az akkori drága lelkek, akik mára szöktek virágba teljesen. A tiszteletre méltó Mécs Imre is így járhat. Vagy a végletekig lojális és Arsch-csócsáló polgármester nem engedi böcsületesen a megszólalást, vagy, ha igen, akkor a narancsbőrű ellenőrző könyvbe belefeledkező megélhetési képviselő polgárok nem vesznek róla tudomást.

Más kimenetel nincsen. Szép idea ez a fölszólalósdi, ám teljesen értelmetlen. Mivel a fenséges fenékbe illesztett orr nem engedi érezni a mindent megülő szarszagot, aligha ér valamit is. Föltehetnők akkor a tízezer forintos kérdést, hogy akkor mit, s hogy? Erre viszont nincsen delikát válasz. Semmit se, sehogy. Az a bajom nekem nagyon, korunk annyira összesűrűsödött, hogy csak versben lehetne kifejezni. Ennek meg J. A. után semmi értelme nincsen.

„…Borostyánkőbe fagy be az ügyész,
fekete frakkban guggolva kinéz,
meredten nézi, hogy mi féltve föd,
cirógat, áld a fény, a szél, a köd,
befut a rózsa, amint rothadok,
pihévé szednek hűvös kócsagok
és őszi esték melege leszek,
hogy ne ludbőrzzenek az öregek…”

Így valahogyan.

Szívem és gusztusom szerint hasonképp lubickolnék medáliák közt lélegeztető gép nélkül, s ha a nagy élet, amelyet belep a narancsguano, olykor módot kínálna arra, hogy a tüdőm szét ne szakadjon, majd trágyalével telve ne ringatózzon csöndesen, mint a malac gyomra abáláskor, amikor az anyag átlényegül valami Magyarországgá, akkor, és csakis akkor engednék az ürdüng incselkedésinek is, és meghajolnék a teremtő előtt, ha ő ezt így akarta, és így is látta jónak.

Nincsen több mondandóm mára már.

Így etesd Czeglédyvel a trollodat

A NAV névre hallgató egyik Fidesz-szabadcsapat pár hete rövid úton hűvösre tette a szocialista Czeglédy Csabát, és azóta ömlik a jól összehangolt mocsok a csapból meg a kerti slagból is. Olyan, hogy az ártatlanság vélelme, nem létezik ebben az országban, legalábbis az egyik felében. Tegnapra pedig olyan szintre jutott a szar dobálása, hogy az egyszerű Orbán imádó organizmusokban az a képzet alakulhat ki, a szombathelyi ügyvéd ártatlan diákokat vacsorált, vérüket itta, akárha Báthory Erzsébet, és ha a Fidesz-inkvizíció nincs résen, akkor az Audija meg maga Targoviste, amiből kegyetlen tekintettel intézi, hogy a szegényekre gyújtatja a csűrt Botka Tepes.

Szólásra emelkedett maga a fő inkvizítor, Budai Gyula is, előkészítette játékait, a hazugok padját, a spanyolcsizmát, a bronz bikát, az ingát meg az ujjcsavarót, a keresztet magasba emelte, és vallomásra szólította fel az MSZP meg a DK bűnöseit. Ez az új fidesztempó, minden sajtótájékoztatón, amely nem a saját dicsőségüket zengi, elhangzik a varázsos két szó: vallja be! Ezekhez a lehető legváltozatosabb alanyokat csatlakoztatják, hogy aztán a folyományaik teletömjék velük az egyszerű polgártársak szűkös tudatát. A tegnapi dzsemboriba bekapcsolódott a híradó.hu, a lokál, az origó, a 888, a magyar idők, a magyar hírlap, és természetesen a pesti srácok is, a kisbetű meg nem véletlen. Ezek így együtt, és folyamatosan egymásra hivatkozva és egymást idézve öntik magukból a taknyot.

Budai nyomán a tegnapi vezérmotívumok a következők voltak: Gyurcsány és Botka ügyvédjeként Czeglédy bűnszövetkezetet tartott fenn, meglopta a diákokat, még a pár száz forintos órabért is sajnálja tőlük, miközben a Human Operator elnökeként most is milliókat tesz zsebre havonta. Ráadásul kapja a képviselői fizetését is, és pláne sztárallűrjei vannak, egy Audival furikázik, ami ingyenbe vót, és maga is sötét titkokat rejt, mert benne van, a csöndességében, a rejtélyességében maga Szodoma meg Gomora is, de minimum egy kupleráj. A summázat pedig a legegyszerűbbek számára: „Vagyis az a Czeglédy, aki a cég tulajdonosaként és elnökeként több ezer diáknak tartozik a ledolgozott, néhány száz forintos órabérével, maga milliókat keres és mellesleg egy német autóipari csodával közlekedik.” – Lehet egyenesíteni a kaszákat.

Budai Gyula és nyomában a harsonák szeretik nagy művészi szabadsággal kezelni a tényeket. Pál Helga ügyvéd szerint érthetetlen, hogy a nyomozó hatóság vajon miért tekint egy céghálózatot bűnszervezetnek. A gazdaságban teljesen megszokott – mondta -, hogy egy cégnek számos alvállalkozója és cégkapcsolata van. A diákok pedig, mint fogalmazott, azért nem jutottak a pénzükhöz, mert Czeglédyt és társait letartóztatták, és zárolták az őket foglalkoztató cég számláját. A zárolásból az is következik, hogy Czeglédy sem kaphat milliókat, és arról sem esik szó, hogy a képviselői fizetését sem Gyurcsány utalja, hanem a szombathelyi önkormányzat, élén a kormánypárti Puskás Tivadar polgármesterrel.

Másfelől Czeglédyt költségvetési csalással vádolják, így nem a diákokat, hanem Orbán költségvetését lopta meg, ha egyáltalán. Mert Hankó Faragó Miklós, az ügyvéd ügyvédje azt is elmondta, hogy július 27-én vette át a NAV Székesfehérvári Fellebbviteli Igazgatóságának határozatát, amelyben immár másodszor helyezik hatályon kívül a Veszprém Megyei NAV elsőfokú döntését annak megalapozatlansága és ellentmondásossága miatt. A másodfokú határozat szerint a veszprémiek döntését megalapozó bizonyítékok hiányoznak, nem tisztázták, hogy mi alapján lehetne megállapítani Czeglédy felelősségét. A Csongrád Megyei Főügyészség most sem tudott egyetlen fiktív számlát sem felmutatni. „Határozott álláspontunk, hogy Czeglédy Csaba semmilyen bűncselekményt nem követett el. A NAV éppen most mondta ki, hogy erre nincsenek bizonyítékok.” – mondta Hankó, természetesen nem a fentebb felsorolt orgánumokban.

Itt tartunk most, s mielőtt a horda az én torkomat is átharapná, csendesen megjegyzem, nekem halovány fingom nincsen arról, hogy Czeglédy bűnös-e vagy sem, nem állítottam sem az egyiket, sem a másikat. Csupáncsak arra akartam rámutatni, hogyan állít elő szörnyetegeket a Fidesz és az általa pénzelt sajtó. Még továbbá arra hívnám fel a becses olvasó figyelmét, hogy az ilyen történetekben a név lecserélhető, akárkiből lehet a nép ellensége, ha a rezsimnek nem tetszik a pofája. Belőled is, nyájas olvasó, belőlem meg pláne. Puszta számok vagyunk a hatalmi tébolyban, nem egyebek. Viszont, hogy a konkrét ügyre is visszatérjek, az a képzetem kezd kikerekedni, hogy Czeglédy nem lehet sáros, aminek egészen egyszerű oka van. Akire eddig Budai elkezdett okádni, mind ártatlannak bizonyult. Ilyen egyszerű ez az egész.