Soros György te vagy

Orbán Viktor Mihályt megint bántották, és persze jogtalanul, ami miatt ő vigasztalásért Moszkváig szaladt, vagy csak a jutalom kockacukrát vette át farokcsóválva, tök mindegy. Viszont, ha nincs idehaza, megáll az élet, még a kormány sem tudja, mit csináljon. Ott van ez a Sargentini-ügy, nézegetik a papírfecnit, mi legyen, mígnem a Kocsis Máté-Gulyás Gergely duó együttes erővel siet a sok miniszter segítségére, hogy a megbomlott rend helyreálljon.

Határozati javaslatot készített ez a kettő, amit majd nagy tusakodás után el is fogad a T. Ház minden bizonnyal. Ebben a javaslatban az országgyűlés arra szólítaná fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarország elleni valótlan vádakat, ilyenek. Hogy mért kell ez a színjáték, azt én nem tudom, illetve dehogynem, ez az MSZMP-s idők zsigeri maradéka. Lehet játszani ilyet is, ha még szánalmasabbnak akarnak tűnni, de az van, hogy még ezt sem érzik. Ez is mindegy azonban.

Az viszont nem, hogy fölkiáltott a frakció, vagy a kormány, vagy együtt az egész csürhe, hogy szüret, megyünk lopni, ahogyan azt Dopeman is megénekelte egy fülbemászó slágerben, mint emlékezhetünk. Ez az örök fideszi reflex, hogy guvad a szemük és visznek mindent, amit csak látnak, mindhalálig. Most épp hatmilliárdnak fog lába kélni, ennyiből lesz kampány, klafa, kék plakátok, tévés, netes, újságos hirdetések lepik el az országot szügyig, hogy ki sem fog látszani belőle még a felcsúti templom tornya sem.

És bármilyen iszonyú is, most már ez is mindegy. Viszont csak egészen addig, míg végig nem gondoljuk, hogy ez a kampány – meg az összes eddigi és ezután következő – kinek szól és mért szól, hogy mit mond nekünk a kormány, ha fölbukik a habból. Soros György most már, hogy mitikus gonosszá nőtte ki magát, nem egy személy, nem egy nyugdíjas bácsi, bár vele jelenítik meg az ördögöt, hanem az univerzum egésze.

Soros György minden, ami Orbán Viktor Mihályon és az ő érdekkörén kívül áll. Soros és sorosista az Európai Uniótól lefelé haladva a más pártokon és civileken keresztül az összes ember a ma született bárányig bezárólag, aki nem a Fidesz szavazója és Orbán Viktor Mihály gyönyörűségét valamint mindenhatóságát hirdető organizmus. Alsó hangon hétmillió ember ebben az országban. A Fidesz az új iszlám, Orbán az új Mohamed, és folyik a dzsihád a hitetlenek ellen, amelynek az összefoglaló neve: Soros.

És ha te, jámbor olvasó, abba a dicséretes bűnbe estél, hogy nem vagy ezek szavazója, nem vagy ezek rajongója és ütemes tapsoló, Soros vagy te is, és pláne hazaáruló. Mert a paranoid diktatúrák törzsfejlődésének azon szakaszába érkeztünk el kies hazánkban, amelyben a monolit hatalom körein kívül eső, sőt, már a más véleményen lévő is ellenség, azaz Soros. Őt és őket a delírium jelen fázisában szóval, később tettel is üldözik, mert ilyen a fasizmus evolúciója.

Lehetne itt szépítgetni, egyrészt-másrétozni, ahogyan töketlen elemzők és még töketlenebb ellenzékinek hazudott pártok teszik, miközben darálják le őket, de azok az idők már elmúltak végleg. Vagy-vagy: így tehető fel ma már a kérdés. Beállsz a sorba, megdöglesz vagy menekülsz. Más választás nincsen. Egyszer majd, nagyon sokára a karma igazságot tesz, és végül a Soros fog nevetni a plakátok ellenére, mert, mint tudjuk, a Soros az nem a Gyuri, hanem maga a józanság.

Másrészt, az ember már akkor is röhögött, amikor a plakátokon azt olvashatta, ne hagyjuk, hogy Soros György nevessen a végén. Csapkodta a térdét féktelen jókedvében, mert vele volt a kierkegaardi nevetés:

…Valami csodálatos dolog történt velem. A hetedik mennyországban éreztem magam. Ott ült az istenek gyülekezete. Különös kegy folytán elmondhattam egy kívánságomat. Szeretnél – mondta Merkúr -, szeretnél fiatal lenni vagy szép, hatalmas vagy hosszú életű, akarod-e a legszebb lányt vagy valami mást abból a sok csodából, melyet a kincseskamrában őrzünk, válassz hát, de csak egy dolgot. Egy pillanatra zavarba jöttem, s aztán így szóltam az istenekhez: Tisztelt kortársak, azt az egy dolgot választom, hogy mindig velem legyen a nevetés. Egyetlen isten sem szólt semmit, hanem mindnyájan nevetni kezdtek. Ebből már tudtam, hogy kérésem teljesül, és úgy találtam, hogy az istenek megfelelő módon tudják kifejezni magukat; hiszen nem lett volna illő, ha komoly hangon így válaszolnak: legyen akaratod szerint…”

Ilyet azonban nem tanítanak a munkaalapú társadalomban.

Uram, a kényszerzubbonya

Olykor megsűrűsödik az élet, és tömény eszenciaként, arcán bamba vigyorral ott áll előttünk a téboly maga (tízpontos festmény). Csak rá kell nézni Orbán Viktor Mihály szétfolyó ábrázatjára, s nem kell ahhoz Lombrosonak lenni egyáltalán, hogy megveregessük a szomszédunk vállát, föltéve neki a kérdést, hogy hát, hülye ez? És ő teljes bizonyossággal felelné, persze, nem látod? De, és ez nagy baj.

Az őrültek paranoiával társult hatalomvágya mindig hullahegyekkel járt, ami nem jó ómen. S ezen a ponton módosítanom kell pár napos tételemet, amelyben lenáciztam Orbán Viktor Mihályt, tévedtem. A nácik élcsapata többnyire elég jó intellektusú manus volt, így például Himmler – a történetírók szerint – éles eszű, nagy munkabírású gonoszként élt, racionálisan beteg gondolkodással.

Hozzá képest ez a mi elvetemültünk, bár a katyvasz a fejében nem kevésbé démoni, de mégis csak egy útszéli degenerált. Erre kell jutnunk, ha a lingviszták azon igaz tételét vesszük alapul, hogy a nyelv a gondolkodás tükre és terméke, s ha ránézünk arra, ami ennek eredményeként Orbán Viktor Mihály fejéből a száján át kifolyik, kétség sem férhet hozzá, minősített esettel van dolgunk.

A dolgok logikája mentén az sem meglepő, hogy munkatársai, akik segítik őtet a világ elleni permanens küzdelemben, hasonló problémával küzdenek, mint a gazdájuk. Így, ha egyben rájuk néz az ember, egy komplett és összkomfortos tébolydát lát, olyan késztetésekkel, hogy, mielőtt rájuk zárja az ajtót, még benyújtsa a megfelelő ruhadarabot így szólva, itt a kényszerzubbonya, uram, ne felejtse el magára ölteni.

Nem a levegőbe beszélek, elég csupán a tegnapi csudálatos nap történéseit föleleveníteni, és máris írhatjuk a zárójelentést azzal az iszonnyal, hogy bassza meg, ezeknek a kezében van az ország, következésképp az én sorsom is. Így egyben nézve a dolgot pedig erős késztetést érzek, hogy engedelmes szívvel készülődjek a kegyes halálra, mert megkezdtük a zuhanórepülést.

Az alaphangot Orbán Viktor Mihály adta meg a Kossuthban, midőn arról ábrándozott, hogy “Brüsszel a magyar fiaink, a határt őrző és védő magyar rendőrök és katonák helyett zsoldosokat küldene, akik beengednék a migránsokat.” – Aztán erre nap közben egy egész szimfónia rakódott, kezdve azzal, hogy csöppet sem késlekedve a rezsiember örömmel számolt be a bevándorlásellenes kabinet megalakulásáról, amit ő dirigál majd.

Innentől tudta az ember, hogy el van veszve teljesen, de a Kocsis Máté-Harrach Péter duó még erre is bírt tenni pár lapáttal. Én kifejezetten rajongok Marquez bácsi mágikus realizmusáért, amely technika segítségével minden megtörténhet, a legszürreálisabb dolgok is, de még szegény mester is sírva könyörögne azért a receptért, amit ez a kettő előadott.

Nincs nehéz dolgom, kékszegélyű kistányéron nyújtották át a hülyeséget masnival átkötve, elég csak szemezgetni belőle. Megtudtuk, hogy ezek az országgyűlés elé visznek egy olyan határozattervezet – amelyet majd állva tapsolva el is fogadnak -, hogy “A Sargentini-jelentés hazug, melyet csalással fogadott el az Európai Parlament, és a határozatban ki szeretnék mondani, hogy a jelentést Soros György emberei írták, és az ő emberei fogadták el.”

Továbbá: “Egy olyan dekadens ideológia képviselői gyakoroltak erős nyomást a jelentést megszavazókra, amely elítéli a normális világot megvalósító Magyarországot, így a jelentés megszavazása nem a kormány, hanem Magyarország ellen irányult, ezért az ezt megszavazó magyar képviselők hazaárulást követtek el.” – Ilyen tömény őrülettel nem sok mindent lehet kezdeni, maximum az emlegetett ruhadarab átnyújtását szíves viselésre.

Viszont még ezzel sem volt vége az örömöknek, kiderült, hogy a hülyénél is van hülyébb, ez egy feneketlen kút lehet. Ugyanis a szervilizmus indiántáncával a Békés megyei megyegyűlés is véleményezte a Sargentini-jelentést, és azt szűrte le belőle, hogy ez káros a megye lakosságára nézvést. Hogy mért, azt nem tudtuk meg, de aztán a közgyűlés végül egyhangú szavazással – amelyben az ellenzéki képviselők nem vettek részt – lemondásra szólította fel az EP magyarországi ellenzéki képviselőit.

Kétségem sincs afelől, hogy a többi megye, aztán a városok közgyűlései is követik a békési pédát, muszáj lesz, mert különben nem kapnak stadiont. Viszont hozzám már hűtlenek lettek a szavak, hogy kellő plaszticitással ábrázoljam a totális őrületet, ami megüli az országot, ám egy komment a segítségemre sietett: “Holnap a Tejtermelők és Tojásfeldolgozók Dél-Alföldi Termelőszövetkezetének Női Tagszervezete kizárja Sargentinit és Platinit a Videotonból. Fordulat, bazzeg, fordulat!”

Ez van, emberek. Viszont és csupán már csak egy kérésem lenne még elhunytam előtt: valahogyan hassatok oda, hogy ennek vége legyen, mert elnézve a dolgok alakulását, ennek rossz vége lesz. Nagyon-nagyon rossz vége. Én majd csak röhögök feljőve a síri világból, a fiatalabbja azonban keményen szívja a csöcsöt, ha lesz még egyáltalán ország. Azt hiszem, most már ez a tét.

Az Argentini-jelentés

Ugyanúgy telt ez a nap is a házban, akárcsak a többi. Mint az ötujjas kesztyűben a sün, a rövidlátó hangya meg a haverjaik, mindenki várta az őszt, ami nem akart eljönni, mert egy gonosz manó összekeverte a naptár lapjait. Ezért izzadhatott Karcsi bá’ szeptember közepe felé járva, mint egy ló, magunk közt szólván, és szuszogott, sípolt, akár egy asztmás bányaszamár.

– Hát mit szól ehhez az Argentini-jelentéshez? – szegezte neki a kérdést Karcsi bá’ a Tóninak, miközben szállította a szemetet a kuka felé, a Tóni meg – ahogyan általában is – tátott szájjal bámulta a kék eget, rajta a varjakat, akik azért érezhették a közelítő telet a csontjaikban, mert elkezdtek a város felé körözni, és károgtak, mint a rosseb, de azért voltak varjak, ugye.

– Mihöz? – érdeklődött a Tóni, ahogyan csak ő tudott, az ostobaság olyan bájával, ami kicsit elborította a levegőeget, de csak egy csöppet, tényleg.

– Az Argentini-jelentés, ezt mondja a rádió már két napja, de a rosseb se érti, mert Brüsszelezik mellette, meg még védésről is beszél, maga hallotta? – szegezte neki az érdeklődést Karcsi bá’ ennek a Tóninak, miközben borította a szemetet a kukába befelé, hogy záporozott a tojáshéj kávézaccal elegyest, és mindent megült valami savanyú szag.

– He? – erősítette meg a hülyeségét ez a Tóni, de most azért egy kerek mondat is előbucskázott a csámpás fogai közül – Tudja, hogy nem hallgatok rádiót, csak a focit, ne erősködjön itt nekem.

Karcsi bá’ azonban nem adta fel, bár igazán rájöhetett volna, hogy rossz helyen kopogtat. De ezt csak kétségbeesésében tette, mert kihez is fordulhatott volna, a Jolánhoz, mondjuk, aki a hamut is mamunak mondja, és nem tudja megkülönböztetni egymástól a postást és a vasutast? Reménytelen eset, de tényleg.

– Nem igaz, hogy nem hallott róla, Argentini-jelentés. – így szuggerálta a Tóni fejébe Karcsi bá’ a tartalmakat, és láss csodát, valami szikra keletkezhetett benne, mert véreres szemeit a varjakról Karcsi bá’ felé fordította, hogy hozzátegye az összes információt a kínzó hiányokhoz, ami csak volt benne.

– Biztos arról szól, hogy a Messi mért játszott olyan szarul a világbajnokságon. – ezt olyan bizonyossággal jelentette ki, hogy Karcsi bá’ megingott, hátha igaza van kivételesen, és a világ egyszerűbb, mint gondolná, de azért ellenkezett kicsit.

– Brüsszelről is mesélnek. – próbálkozott, de, ha ez a Tóni belelendült, már nem lehetett megállítani, olyan kerek történetek jöttek elő belőle, és olyan hihetően is, mint Benedek apónak jobb napjaiban.

– Ott focizik a Messi, Brüsszelbe’, Olaszba’. – Így egy kicsit hirtelen volt ez Karcsi bának, nem volt ennyi információhoz szokva egy mondatban. Egy fröccs, egy sör, egy feles, az igen, de Messi, Brüsszel, Olaszaba’, ez így együtt már tényleg sok volt. De bármilyen furcsa is, ettől kezdett megvilágosodni, a Tóni igazságai kúsztak át a fejébe, és megszűnőben volt az a kellemetlen érzés, ami akkor költözött belé, amikor valamit nem, vagy rosszul tudott. De most olyan egyértelműnek tűnt minden, és biztosnak a bizonytalan. Nincs mitől félni, ha ilyen egyszerű a világ.

– Gondolja? – ingázott még Karcsi bá’, de csak a móka kedvéért, mert teljesen meg volt győzve már.

– Föltétlenül, föltétlenül. – vált tanárossá ez a Tóni – olyan, mint az egyszeregy. Ha Argentini az a jelentés, akkor Messi. Ismer maga más argentint, na, ugye. Ha Messi, akkor Brüsszel, ott van a mezén, hogy FCB, és akkor meg Olaszország. Mit nem lehet ezen érteni? – erősködött ez a Tóni, de Karcsi bá’ még egy kísérletet tett.

– Mit kell megvédeni akkor? – értetlenkedett még egy kicsit.

– Hát, hogy mért játszott olyan szarul, azt. – zárta volna le a felvilágosítást ez a Tóni, de Karcsi bá’ még egyet, csak a forma kedvéért odaszúrt.

– Orbánról is beszéltek. – mondta már nagyon halkan.

– Az is focista volt, nem? – ezzel zárta le az egészet ez a Tóni, és egyből gyakorlatiasra váltott.

– Iszunk, vazze? – kérdezte határozottan.

– Igyunk, vazze! – örült meg Karcsi bá’ annak, hogy mindent ilyen szépen tisztáztak. Vállon fogta ezt a Tónit, és most mennek. Egy köpésre van csak a kocsma. A sarkon.

Hét perc

Hét percet kap Orbán Viktor Mihály kedden az Európai Parlament előtt, hogy magyarázza a bizonyítványát, hogy elmesélje a nagyérdeműnek, miként kúrt szét egy országot, és mentséget találjon bűneire, amit nem lehet úgyse. Hét perc az vagy kevés, vagy sok. Hét perc az négyszázhúsz másodperc, két lágytojás megfőzése egymás után, hét perc alatt százszor meg lehet halni, és ennyi idő alatt majdnem ideér a Napból a fény.

Mindemellett ez is csak cirkusz, demokrácia-játék és mutatvány, hiszen Orbán tudja, mi is tudjuk, a nagyságos Európai Parlament is tisztában van vele, azok is, akik a saját seggük védelme okán majd megmentik az övét, és azok is, akik megszavazzák ezt a Sargentini-jelentést, hogy mi a bűne, és mekkora hatalmas. A liberális demokráciának ez a baja, ami az erénye is egyben, hogy túlságosan emberséges még a halálos ellenségeivel szemben is.

Ez a hét perc alkalmas lesz arra, hogy Orbán Viktor Mihály az ajkait nyalogatva és fejét sajátosan rezgetve elmondja a Sorost, a migráncsot, az Európa-védést, a kereszténységet meg a kismaci farkát is. Meg azt, hogy bántják a nemzetet. Pedig ez a jelentés nem erről szól, hanem a Lőrinc meg a Tiborcz lopásairól, és a Joli néni jogairól elsősorban, amelyeken két lábbal tapodnak, csárdást járnak rajta egyenest. A móka, bárhogy is nyüszög Orbán Viktor Mihály, ellene szól és nem az ország ellen.

Ettől függetlenül az ilyen origók és prostisrácok valamint M1-ek tudósítanak majd, hogy vezénylő csillagunk miként védte a hazát kivont karddal, hány fejét vágta le a hétfejű sárkánynak, ami viszont mindig újra nő. A maroknyi ellenérdekelt médium meg boldog lesz, milyen jól megfingatták a diktátort, azt viszont én teszem hozzá, lófaszt mama, az Uniótól várni a megváltást öreg és végzetes hiba. Sőt és pláne, ha még megszavazzák ezt a nyüves Sargentinit, akkor sem történik semmi.

Akkor történhetnék akármi is, ha késedelem nélkül vágnák ki a Néppártból, és egy gombnyomással, mint Putyin a gázt, zárnák el a pénzcsapot. Akkor állna egy nap alatt fejre Orbán illiberális és unortodox rendszere és gazdasága, úgy járna, mint a futballja az európai piacon, kiderülhetne, hogy szart sem ér az egész. Lufi és káprázat, amivel egy ideig lehet kábítani a Gajdics Ottókon keresztül a bamba népeket, de az első fuvallatra összeomlik mégis.

Csak ezt a langy szellőt nem fogja megkapni sohasem, és ugyanígy itt ül a nyakunkon továbbra is, míg meg nem hal, és még két nap. Nincs menedék, ne legyenek kétségeink vagy reményeink. Ha megszavazzák végül ezt a jelentést, akkor sem történik semmi, csak pecsétes papírja lesz arról, hogy ő egy bárcás diktátor, oszt jónapot. Ebben a hét percben mondhatná azt is a bamba képviselőknek ott, ahogy itthon szokta, hogy boldog karácsonyt, és csak néznének szemre meg fejre, hogy mi van?

Egy dolgot előznek meg ezzel a hét perces korlátozással, hogy ne tudjon cirkuszt csinálni, mint Hitler a sörpuccs után, amikor mindenkit hülyére véve a tárgyalásból is propagandafilmet rittyentett. Orbán puccsa is megvolt 2006-ban, akkor senki nem lépett a tökeire, most meg már késő. Ebből úgy fog kijönni, mint Dimitrov, és a propagandagépezet őt is vádlottból vádlóvá állítja majd be. Erre utal az is, hogy valamelyik böszme híve egy elképesztő asszociatív mutatvánnyal Trianonhoz hasonlította a vezér tetemre hívását.

Ettől majd sokkal véresebb lesz a szájuk, még jobban csattog a foguk, és mi szívjuk meg még inkább, miközben Sargentini asszony elégedetten vakarhatja a hasát, hogy megcselekedte, amit megkövetelt a haza. És ő tényleg, de ennél többet nem tehet. Nem lehet megmenteni azt, aki nem akarja, és úgy tűnik, itt pár elvetemült alakon kívül tényleg senki sem óhajtja igazán, hogy ez eltakarodjon. Se az ellenzék, se a beletörődők, a hívek meg pláne, nincs miről beszélni. Hogy hét percben vagy hét napban, az tökmindegy.