Nyakunkon a Márton nap, és vele együtt a libavacsora – mert a hagyomány, az hagyomány. Meg ugyebár aki ilyenkor nem eszik belőle, az egész évben koplal. De miért is esszük ilyenkor pont ezt a szárnyast olyan buzgón? Azért mert kiabáltak – bocs gágogtak – hogy szegény bujkáló Márton idebújt ám közéjük, pedig neki a püspöki székben a helye? Pedig nem is akart az lenni. Szóval megérdemlik a beste állatok.
Másrészt meg vicces, hogy épp a libák voltak sokáig a szent állatok Rómában, mert amikor a lusta kutyák aludtak, akkor is ők kezdtek el jó hangosan gágogni, hogy a lopakodó ellenségre felhívják a figyelmet, így menekült meg Róma a gallok támadásától. Szóval Mars hadisten vagy Szent Márton madara – ez a legenda. Egyszerűbb magyarázatnak tűnik, hogy a nyáron megszaporodott állományt amúgy is meg kellett tizedelni, így fejedelmi étel került a szegényebb portákon is az asztalra ezen az ünnepen. Ja és újbor.
Amikor hűek vagyunk a hagyományhoz sült libát eszünk. Bedobhatjuk egészben is az állatot a sütőbe, de leggyakrabban a combokat tálaljuk, persze sült krumplival és az elmaradhatatlan párolt káposztával. Nem kell különlegesebb tudás hozzá, egyszerűen készíthető és nagyon finom. Ám egy 1800-as szakácskönyvben különleges töltelékkel, fűszerezéssel szerepel e szárnyas, fantázia indítónak íme Szent Márton libája, melynek receptjét nem más, mint Alexandre Dumas osztott meg olvasóival. (Kevesen tudják, hogy a testőrökkel és Monte Cristo-val világhírűvé vált író valójában élete fő művének a konyhaművészetről szóló könyvét tartotta. Érdemes lapozgatni, két éve végre magyarul is lehet olvasni.)
Alexandre Dumas: Szent Márton libája
„ Csontozzon ki és töltsön meg egy szép hízott normandiai libát pecsenyezsírból és hagymából készített pürével, adja e töltelékhez szárnyasa apróra vágott máját, tizenkét chipolata kolbászkával, és negyven vagy ötven roston vagy nyárson sült gesztenyével, amiket alaposan megpucolt, és sóval valamint négyfűszerrel ízesített. Egy hosszú és széles pirított kenyéren adja fel, amit előzőleg jól átitatott a pecsenye levével és finoman fűszerezett nagy szemű borssal és citrommal.”
Ha valaki bátran nekiállna a különleges recept elkészítéséhez jó tudnia, hogy a négyfűszer itt gyömbér, szegfűszeg, szerecsendió és bors egyvelegét jelenti. A chipolata pedig egy hagyományos angol kolbászka, főleg sertés vagy sertés és marhahús keverékéből készítik, szerintem egy jobbfajta magyar kolbásszal nyugodtan helyettesítheti a vállalkozó kedvű szakács.
Nyakunkon a Márton nap, és vele együtt a libavacsora – mert a hagyomány, az hagyomány. Meg ugyebár aki ilyenkor nem eszik belőle, az egész évben koplal. De miért is esszük ilyenkor pont ezt a szárnyast olyan buzgón? Azért mert kiabáltak – bocs gágogtak – hogy szegény bujkáló Márton idebújt ám közéjük, pedig neki a püspöki székben a helye? Pedig nem is akart az lenni. Szóval megérdemlik a beste állatok.
Másrészt meg vicces, hogy épp a libák voltak sokáig a szent állatok Rómában, mert amikor a lusta kutyák aludtak, akkor is ők kezdtek el jó hangosan gágogni, hogy a lopakodó ellenségre felhívják a figyelmet, így menekült meg Róma a gallok támadásától. Szóval Mars hadisten vagy Szent Márton madara – ez a legenda. Egyszerűbb magyarázatnak tűnik, hogy a nyáron megszaporodott állományt amúgy is meg kellett tizedelni, így fejedelmi étel került a szegényebb portákon is az asztalra ezen az ünnepen. Ja és újbor.
Amikor hűek vagyunk a hagyományhoz sült libát eszünk. Bedobhatjuk egészben is az állatot a sütőbe, de leggyakrabban a combokat tálaljuk, persze sült krumplival és az elmaradhatatlan párolt káposztával. Nem kell különlegesebb tudás hozzá, egyszerűen készíthető és nagyon finom. Ám egy 1800-as szakácskönyvben különleges töltelékkel, fűszerezéssel szerepel e szárnyas, fantázia indítónak íme Szent Márton libája, melynek receptjét nem más, mint Alexandre Dumas osztott meg olvasóival. (Kevesen tudják, hogy a testőrökkel és Monte Cristo-val világhírűvé vált író valójában élete fő művének a konyhaművészetről szóló könyvét tartotta. Érdemes lapozgatni, két éve végre magyarul is lehet olvasni.)
Alexandre Dumas: Szent Márton libája
„ Csontozzon ki és töltsön meg egy szép hízott normandiai libát pecsenyezsírból és hagymából készített pürével, adja e töltelékhez szárnyasa apróra vágott máját, tizenkét chipolata kolbászkával, és negyven vagy ötven roston vagy nyárson sült gesztenyével, amiket alaposan megpucolt, és sóval valamint négyfűszerrel ízesített. Egy hosszú és széles pirított kenyéren adja fel, amit előzőleg jól átitatott a pecsenye levével és finoman fűszerezett nagy szemű borssal és citrommal.”
Ha valaki bátran nekiállna a különleges recept elkészítéséhez jó tudnia, hogy a négyfűszer itt gyömbér, szegfűszeg, szerecsendió és bors egyvelegét jelenti. A chipolata pedig egy hagyományos angol kolbászka, főleg sertés vagy sertés és marhahús keverékéből készítik, szerintem egy jobbfajta magyar kolbásszal nyugodtan helyettesítheti a vállalkozó kedvű szakács.
Mennyire gyorsan elszáll egy esztendő. Még tisztán emlékszem a tavalyi ősz hosszú esős időszakára, aminek alig akart vége szakadni.
És azt követte az az időszak, amikor szép arany színű lett minden park, erdő ,sétány. Idén sincs ez másképpen.
Hiszen alaposan eltoltam az idei fotózásom, hogy minél több helyről gyűjthessem be a csodálatos hangulatot. Volt már sok sok eső és a napokban már egy kis havas eső is érkezett.
Így már tovább én sem halogattam az őszi fotósorozatom elkészítését. Jártam erre arra, hegyen, völgyben, erdőkben, tóparton, és mindenhol, ahol egy cseppnyi színe fellelhető volt e csodás évszaknak.
Kis válogatás után végül összeállt a következő kis csokor őszike.
Te Kedves Nő/Édesanya/Társ/Barát/Családtag/Kolléga!
Ne add fel, ha:
– káosznak tűnik a látkép az íróasztalodról
Csak te tudod, hogy mindennek helye van! Mert minden egyes papírfecni fontos/pontos infót jelez, amit csak te tudsz értelmezni.
– az ebéd utáni bögre kávét harmadszorra melegíted újra
Nem kell annyi koffein, elég a placebo: ilyen adrenalinnyomás alatt különben is, minek a plusz serkentés? Pattanj inkább lótuszülésbe, mantrázz néhány ommm-ot, aztán máris itt a nyugivilág.
– elveszel a feladatok tengerében
Gondolj inkább az igazi tengerre! Napfény, kékség, sós illat – máris könnyebb, mert van cél. Írd újra a teendőket! Egy másodszorra átgondolt lista a még elvégezendőkkel megmentheti a délutáni hangulatot. A régivel meg kukába, ne hagyd, hogy lehúzzon: ha tiszta papíron virítanak ugyanazok a jelentéstartalmak, sokkal jobb az érzet. Mintha meglenne a pipa. Ami ugye egy-egy befejezett projekt után jár.
Csak szép lassan, sorjában: ne kattogj már azon, hogy egy kolbászképű agresszor sofőr majdnem kirántott a kormány mögül, mert finoman jelezted (csak 1 dudálás volt!), hogy a 4 órai csúcsforgalomban nem kellene egy sima balra kanyarodáshoz két sávot stoppolnia alsó hangon is három lámpaváltás idejére, s ne járjon már ott az agyad, hogy mindjárt mehetsz a gyerkőcért a suliba, mit adsz neki uzsonnára/vacsorára, vajon tudsz-e ma minőségi időt tölteni vele (vagy majd a szalagavatóján tutulgálsz, hogy mennyi mindenről lemaradtál a munka miatt…), mit kell venni a boltban, mikor lesz fent a téli gumi a kocsin, lesz-e időd a postán csekkezni, kiakadnak-e a szomszédok, ha soros takarítónőként éjjel nyalod fel a lépcsőházat, lesz-e erőd az esti meseolvasás és összebújás után befejezni azt a munkát, amit most azért tolsz, mert ezt írod itt.
Szóval: KITARTÁS, ERŐ, SZERETET MINDEN NŐNEK, AKINEK TÖBB HELYEN KELL MEGFELELNIE! Miénk a világ, rajtunk áll, hogy mennyit engedünk be belőle!
Az őszi hangulatú Szent Márton – napi nagyvásárra sok vásározó érkezett, kitűnő különleges minőségi portékával a Vasi Skanzenbe.
A szombati napon az érdeklődés sem maradt el . Vásárlók, és nézelődők egyaránt szép számmal jöttek, hiszen vasárnapra kevésbé jó időt emlegettek az időjósok.
A képekre kattintva további fotók láthatók.
Láthatóan ez be is igazolódott. Egy a vásár hangulatát bemutató képgaléria elkészítésére magam is a szombati napot választottam.
A képeken színpadi műsorok, vidám játékos gyermekek, nézelődő, kóstolgató népek, egyedi készítésű kézműves termékek, és sok sok más érdekesség látható.
Ezen a rendezvényen is nagy sikere volt a Szent Márton kiflinek, amit sokan valóban meg is feleztek másokkal, ahogy Márton a köpenyét anno.
Mártom-napi kirakó, egy szabadtéri játszóprogram, ami évről évre visszatér a belváros novemberi programjai közé. Hol egy, hol pedig kettő napra.Idén pont kettő napos.
A Szent Márton napjához kötődő, néphagyományokat megismertető játszóprogramra már a pénteki napon is sokan érkeztek Szombathely város Fő terére.
A képekre kattintva további fotók láthatók.
Ez egy pontgyűjtő játékos verseny 8-10 játékhelyszínnel, ahol ügyességi és gondolkodtató feladatokon keresztül a résztvevők megismerkedhetnek a Szent Márton napi népi jóslásokkal, szokásokkal és hiedelmekkel.
A kellékek és feladatok évről évre ugyan azok maradnak, a megújulás a résztvevőkben keresendő, hiszen minden évben újabb gyerekek ismerkednek a feladatokkal és a hagyományokkal.
A kirakót, kézműves foglalkozások, és színpadi előadások színesítik.
Jubileumi kiállításnak adott otthont a Szombathelyi Képtár 2016. november harmadikától.
A szombathelyi Rumi Rajki Műpártoló Kör sokat tesz Rumi Rajki István munkásságának feltárásában, a hagyatékának ápolásában.
A képekre kattintva további fotók láthatók.
Köztéri szobrokat, emléktáblákat gondoz Szombathelyen és Vas megyében. Régi festményeket, szobrokat ment meg és restauráltat, amelyek közül többet a Szombathelyi Képtárnak ajándékozott.
Vas megyei művészek kiállításait támogatja, kiadványait segíti. Tagjai között vannak a Képtár régi és új munkatársai.
A Kör 25 éves működésének dokumentumaiból, a megmentett művekből válogat a tárlat.
Az ősz és a tél egyet jelent a megfázással, influenzával vírusok inváziójával. Kikerülni őket szinte lehetetlen, viszont a támadást lehet felkészülten várni, egy feltuningolt immunrendszerrel akár meg is úszhatjuk a betegséget, de legalábbis a betegség gyorsabb, könnyebb lefolyását elősegíthetjük.
Segítséget jelenthetnek persze a szintetikus bogyók is, de általában olcsóbb és egészségesebb választás a természet adta gyógymód: a gyógynövények fogyasztása. Némelyik ingyen is beszerezhető, elég a kertbe kiballagni és szüretelni, most például a csipkebogyó szezonját érdemes kihasználni.
A csipkebogyó amilyen pici olyan erős, egy C-vitamin bomba, egy pici bogyóban annyi van, mint egy egész citromban! Sőt az összes gyümölcs közül ennek a kis bogyócskának a legnagyobb a C vitamin tartalma, márpedig a legfontosabb téli vitaminunk ez, az ellenálló-képességünket jól erősíthetjük, ha sokat juttatunk be a szervezetünkbe. Természetesen tartalmaz még számos ásványi agyagot, pektint, flavonoidokat, gazdag magnézium, vas, jód, A-, B-, K-, és P-, vitamin forrás.
Isteni a belőle készült szörp és lekvár is, de tudnunk kell, hogy a bogyó a hőkezelés hatására veszít vitamintartalmából, szóval a teakészítésnél nem a sablon szerint kell eljárni. A gyümölcsből úgy készítsük a teát, hogy hideg vízbe áztassuk be és hagyjuk abban állni 4-5 órán keresztül, csak ezután szűrjük le és igyuk hidegen vagy langyosan. A legjobb, ha este készítjük, így reggelre készen is lesz a vitamin bombánk, naponta több csészével is érdemese fogyasztani.
Készíthetünk forró teát is, ekkor a vízben kell forralni néhány percig a bogyókat, ebben az esetben oldódnak ki a vas, magnézium és egyéb ásványi anyagok. A C vitamintól azonban elbúcsúzhatunk. Ha nem tudunk gyűjteni természetesen a herbáriákban is beszerezhető a teának való alapanyag, de érdemese ilyenkor is az egész bogyós kiszerelést keresni, a bogyókat 80 fokon szárítják, vagyis megőrzik a vitaminokat.
Egyszóval finom, egészséges, melengető, igazi kincs így a hideg hónapokban, érdemes napjában többször is elszürcsölni egy-egy csészével.
Ők azok akik már nem mosolyoghatnak ránk többé, akik csak emlékeinkben élnek már tovább. Akik hangjáért, egy mondatáért most sokat adnánk, de minden hiába. Szemükben a fény kialudt már mindörökte.
De szívünkben élnek tovább, és csak a szépre emlékezünk velük kapcsolatban. És ezen az őszi napon ha csak egy csertyát gyújtunk emléküktre akkor is egy rövid időre ismét velünk lehetnek.
Ne jöjj el sírva síromig!
Nem fekszem itt, nem alszom itt.
Ezer fúvó szélben lakom,
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén.
Mit ebédelt Ferenc József? – Tette fel kérdést Krúdy Gyula 83 évvel ezelőtt, talán épp egy hasonlóan ködös őszi hajnalon.
Tudjuk róla, elképesztően termékeny író volt, mintegy háromezer novellát, és közel hatvan regényt írt, közülük egyben szólt a császárról, Ferenc Józsefről, és fejedelminek nem mondható ebédjéről. Ráadásul nincs még egy olyan magyar szerző, aki úgy és annyit tudott volna étkekről, italokról, nagyevőkről, borisszákról, piacokról sztorizni, mint ő. Neki köszönhetjük az Eszterházy rostélyos, a Rácz ponty, de Újházi Ede húslevesének ízes leírását is, de erről majd máskor.
Ha történetesen nem sztorizik Ferenc József ebédjéről, talán ma már senki se tudná, mit neveztek múlt századi békeidőkben „bécsi csonthúsnak”. Mekkora kultusza volt ennek a levesből kihalászott főtt marhának, amit a császár úgy, de úgy szeretett, hogy a pénteki böjtnap kivételével csak ezt fogyasztotta délidőben.
Ferenc József életének utolsó 40–50 évében katonás napirendet tartott, írja róla Krúdy is. Nyáron hajnali négy, télen öt órakor kelt, megborotválkozott, majd elfogyasztotta szerény reggelijét, ami általában egy pohár tej volt, kuglóffal. Délig egyhuzamban dolgozott, ekkor megivott egy korsó sört, és többnyire tormás virslit hozatott az irodájától nem messzire eső kisvendéglőből. Az ominózus „Bécsi csonthúst” eztán, minden áldott nap egy és kettő óra között tálalták fel neki. (Krúdy Gyula ezt a történetet, írja a lábjegyzetben, Berzeviczy altábornagytól hallotta, aki Erzsébet királyné udvarmestere volt.)
A császár többnyire magában ebédelt, a királynő ugyanis hétköznap délidőben kilovagolt, Rudolf és Stefánia vizitekre és dezsönékre járt. De hogyan is készült az a szép darab marhahús, amit minden áldott nap a császár asztalára került?
Ferenc József (1830-1916)
Bécsben az udvarnál csak magyar marhát fogyasztottak, amit a Sáborszky és Társától gyulyaszámra vettek. Régi szokás szerint a gulyát egészen Bécsig, a Hortobágyról vagy a Nyírségből gyalog hajtatták fel. „A marha ugyan utazás közben leromlott, mégis hizlalt marhahús volt a neve, amikor a kereskedők forgalomba hozták” Krúdy szerint felére apadt a marha kiadóssága, de Ferenc Józsefnek így is ízlett. Ahogy írta, „a magyar marhának nincs párja a világon.”
Minden nap egy magyar ökröt főztek meg a császári konyhán, ennek a húsnak a legérdemesebb részét vitték Ferenc Józsefnek. De a császárnak felszolgált marhahúsból készült leves is, „amit pirosan, sáfrányosan, zöldségesen és hosszú laskával az inasok szobájába helyeztek asztalra, tizenkettő óra előtt öt perccel.”
Tafelspitz, amit régebben Tafelstücknek is neveztek, ami az asztalra kerülő húsdarabot jelentette.
Levest a császár nem fogyasztott, a hús alatt úgyis úszott mindig egy kis lé. Mellé szezonális zöldségeket (főtt karfiolt, répát, karalábét) szervíroztak, hozzájuk tálnyi ecetes hideg torma, nyers „fiatal hagyma”, forró paradicsomártás valamint kenyér dukált.
Mi volt a titka a Bécsi csonthúsnak?
Krúdy szerint nem is a hús, hanem maga a csont. „Igazi csonthús-barát, a színhúst levágja, és féloldalra helyezi mindaddig, amíg a csontokkal nem végzett. A csonthúsnak ugyanis a csontmelléki része izgató igazán. Már láttam olyan csonthús-barátot, aki a színhúst a tálban felejtette, de a csontokat simára tisztította.” Ferenc József, fokozza Krúdy, mint bölcs emberhez illik, váltakozva evett a színhúsból és a csontmelléki részekből.
A főtt hús mellé lecsúszott három deci fehérbor, olykor-olykor egy kis velős pirítóst is megengedett magának a szigorú uralkodó, „amit nem lehet minden nap enni, mert megterheli a gyomrot”. Csak péntekente változott a felséges úr programja, valamint vasárnaponként, amit ő is a családja körében szeretett tölteni.
Az idők, jegyezte fel Krúdy, 1933-ra megváltoztak, a csonthús is sokat vesztett jelentőségéből. „Az emberek már nem jártak el más városrészekbe, nem szálltak vonatra csak azért, hogy egy jót ebédeljenek bárhol, de még találni olyan vendéglőt, ahogy nagybetűvel írják: Bécsi csonthús” De már, jegyzi meg keserűen: „nem rajongunk és lelkesedünk érte, mint hajdanán. Más az íze a húsnak. A csontnak. Talán, mert nem tudjuk kellően megrágni.”
Krúdy az étkezőasztalnál
Na, de ki élt urasabban, a pesti író, Krúdy vagy a császár?
Az extravagáns Krúdyról az a hír járta, hogy ő bizony este hét órakor kelt, nyolckor reggelizett a New York kávéházban, majd gyalogosan átsétált a Tabánba, a törzshelyére. A kocsma a „mély pincéhez” volt címezve, itt várták hívei és barátai. Krúdy „ebédre” az éjszakában kizárólag pörköltet evett, fehér kenyérbéllel és vörösbort ivott hozzá. Az asztalánál sem irodalomról, sem politikáról, sem művészetekről nem lehetett beszélgetni, csak a nőkről. Hajnali 3-4 óráig volt a pincében, amikor is hívei fölkísérték, fölült a konflisra, amit a mindenkori pesti polgármester alanyi jogon biztosított számára. Hazahajtatott, kis kitérővel. Az Erzsébet tér környékén gyakorta talált magának egy-egy bolyongó szépséget. Délelőtt 10-ig írt, aztán feküdt le csak aludni.
