Lyaly

Temetni jöttem Kunhalmit, nem cikizni. Mint mindenki tudja már, látta az eredetit vagy a fonákját, helyesírási hibát vétett a Kunhalmi-Bangóné duó a mentelmi bizottság ülésére menet (folytani, így írták), alkalmat adva arra, hogy kiröhögje őket az internet kegyetlen közönsége. Ezen túl egy adut nyomva az olyan macsók kezébe, mint amilyen Illés képviselő volt annak idején – aki azóta már szintén belecsömöllött a Fideszbe, mint a Pelikán gyerekek a töpörtyűbe -, szóval Illés képviselő azt vágta a saját maga csúcsain Széll képviselő asszony képibe, hogy: “Attól még, hogy ön szép, nem következik, hogy ön okos.” – Ezt mondta betűről betűre.

Ettől, hogy rossz helyre tette azt a nyamvadt elipszilont, még lehetne okos a Kunhalmi-Bangóné duó, hiszen Kassák is útja kezdetén mással tetette át helyesírásba a szövegeit. Ámde ez a mi duónk nem Kassák, és Kassák sem volt az Országgyűlés oktatáspolitikai kérdésekért is felelős Kulturális Bizottságának alelnöke, míg viszont Kunhalmi meg az. És az ilyenekkel szép lassan elveszti a jogát arra, hogy a szenteltvíztől csöpögő Káslert elküldje az anyjába. Eljátssza a jogait apránként, mint Estragon és Valdimir Godot-ra várván. Mert voltaképp erről lenne szó, és nem arról a nyamvadt elipszilonról, mint a lét értelme és eredője.

Persze arról is kicsit, a betűről. Bár mindenki hibázhat lázas sietségében, ám a mi duónk gondosan megtervezte és legyártotta a szöveget, a fess táblácskákat, csodájára jártak sokan, nézték és gratuláltak, hogy ez az, most aztán megkapják a szemetek. És, bár baj, hogy egyik forradalmárnak sem tűnt föl a hiba, s a magyar nyelv, valamint az irodalom hajdani tanáraként persze, hogy vérzik a kicsiny, kajla kis szívem, de mégsem ez a legnagyobb gond. Hanem, hogy ezt forradalomnak képzelik ők ketten, és mind a többi, aki helyeslőleg és jóváhagyólag az útjára bocsátotta őket, és egy sem akadt, aki szólt volna, hogy ennek így semmi értelme.

Mert ez háború, ahol megfőzik, ledarálják, megeszik és – Isten bocsássa meg – kiszarják őket táblácskával, elipszilonnal és gondosan belőtt séróval együtt, csak még mindezek után ki is röhögik, ami nagyon bír fájni. A csatatér másik szegletében ugyanis, míg a mi duónk az elcseszett táblácskákkal bíbelődött, sorstársukat, Demeter képviselő asszonyt épp vonszolják a vágóhídra, mindenhonnan kirakják, már a nép ellensége, és egy centi választja el attól, hogy rabláncon mutogassák a vérre éhező közönségnek, mint valami táncoló medvét. A küzdelem ilyen szinten és ilyen módszerekkel folyik, nem holmi irgum-burgum feliratokkal ugyanis, amit ráadásul el is rontanak.

A háború irgalmatlan koncentrálást tételez és követel, a legkisebb hiba is az életébe kerül a harcosnak. Mindezek után a mi duónk ki lesz téve annak, hogy egy Németh Szilárd, az ő összes hatalmas tudásával és lehengerlő intellektusával, miután valaki fölhívta rá a figyelmét, hogy ezek elcseszték, szóval ezek után egy napkeleti bölcs felsőbbségével oktatja majd ki őket, nagy lenézőn. Az ilyen origók meg prostisrácok meg majd évek múlva is ezen lovagolnak, mert ezek nem felejtenek, és profik is a mocsokban, mint az tudvalévő. Így vész el a forradalom hamvassága, és hever majd nekünk a sárban dolgavégezetlenül. Ennyi az elipszilon hozadéka, és ez sem semmi, illetve ez már valami, ez már majdnem döfi.

Nekem kölökkoromban volt egy könyvem – de nem emlékszem a címére -, amelyben cuki módon verték az ember fejébe a jé és elipszilon dichotómia titkait. Volt abban a könyvben rajzolva egy hajó meg egy uszály, és a szavak a maguk jéjével és elipszilonjával a nekik megfelelő járgányon utaztak. Ha sokáig nézegette a kölök, ragadt rá azért valami. Ezen kívül azt is javasolják azért a szakemberek, hogy kurva sokat kell olvasni, az is segít. Írásról nem ábrándozok – direkt ragoztam így -, látjuk, hová vezet, ha egy képviselő irkálni kezd, annak nincs jó vége sohasem. De nem is ezért vannak ott, ahol. Másért, és még csak azért sem, hogy a Suzukiba menjenek gyárlátogatásra, aztán be sem jutnak természetszerűleg.

Kitetszik, hogy semmi nem jön össze nekik, egyszerűen semmi sem sikerül, a Németh Szilárdok meg hatalmasan röhögnek rajtuk, és általuk rajtad is, én proletárom. És erre, nem arra a nyüves táblára mondom, hogy lyaly. Bizony, lyaly.

Töltött káposzta

Etetéssel egybekötött szociológiai felmérést végzett Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), amikor műanyag tálkákban töltött káposztát osztott a Parlamentben a tekintetes (nagyságos, méltóságos) képviselő uraknak/asszonyoknak jótékonysági felhorgadással.

Nem az volt jótékony, hogy megetette az ország szűkölködő anyáit/apáit, hanem, hogy ezzel a gesztussal próbált pénzt kiszedni belőlük, ami első ránézésre is embert próbáló feladat, és bele is bukott ez a Bangóné. Negyvennégyezer forintot kalapozott össze az egész bagázstól.

Igaz, a megszentelt cél sem volt egy nagy vaszisztdasz. A gyűjtést Debrecenben óhajtotta eldorbézolni, mert az ottani városanyák/atyák megadóztatják a karitatív ételosztást. De hogyan is remélhetett ennek orvoslására pénzt ezektől ez a Bangóné, amikor mindez egybecseng a központi akarattal, amely megtiltja az emberséget az országban az embereknek.

A kísérlet egyébként azt hozta, hogy LMP-s és Jobbik-os anyák/apák, meg egy darab Fidesz-es vette elő a bugyellárisát, más nem. Se DK-s, se MSZP-s, se a rosseb se tudja, milyen mezben ücsörögnek ott még naplopók, senki sem. Ebből is kitetszik, hogy a ganyéság pártfüggetlen, vagy éppen az, hogy akit képviselővé szentelnek, annak elrohad a szíve.

A felmérés megmutatta tehát, hogy lelket ezekben ne keressünk, de azt is, hogy humorérzéket se. Az álkeresztény (KDNP) Soltész Miklós azt tartotta nevetni valónak, hogy konyhalányokat keresett, illetve, hogy szerinte Bangóné azért osztotta kesztyűben a kis lábaskákat, mert olyan szart főzött.

Ezen legalább annyira lehet kacarászni, mint amikor Sheldon mesél viccet a fizikus tehenéről, a többiek meg nézik, hogy akkor ezt hogy. Dunai Mónika, aki a Fidesz színeiben lopja a napot, magából indult ki, amikor azt fejtegette, hogy mérget tettek a kajájába. Ezt nem látnám el lábjegyzetekkel, de nem is ez a lényeg.

Ki más, mint Balog páterminiszter mondta meg a tutit, amikor úgy méltatlankodott, hogy ez a Bangóné ezzel a pörformansszal megsértette az Országház méltóságát. Ez a kijelentés azt feltételezi, hogy van neki ilyenje, ami elképzelés a scifiből eredhet, a Tejút pereméről valahonnan.

Az Országház a mai időkben olyan épületet jelent, amelyben a képviselők megbújhatnak a cudar időjárás elől, miközben olyan törvényeket szavazgatnak meg, amelyek legálissá teszik a lopást. Vagy, ha ilyet már nem lehet, akkor titkosítással tussolják el a balhét.

Más funkciója a NER-ben nem nagyon van, fölösleges tehát szakralizálni, attól nem lesz jobb. Mint ahogyan a képviselő urak/hölgyek is csak úgy nyakig tele vannak szarral és húggyal, mint akármelyik panelproli, és mégis azt hiszik, hogy tíz centivel a föld fölött lebegnek. És amilyen hülye a magyar, ezt így is látja.

Az is érdekes, hogy az ország elcseszett háza számára az nem volt méltatlan, amikor Orbán Viktor, országos cimborájával, valami Semjénnel együtt zabálta két pofára a tüntetők csokiját. Az is mindent elmondott az egész hordáról meg a vezérükről, a házmester Kövér mégsem akart közéjük lövetni.

Beleképzelve magam még ennek a Balognak a fejébe, az biztosan nem lett volna méltatlan, ha ez a Bangóné zsolnaiban szervírozta volna a calvadossal ízesített gombamártást a csirkemell-filé mellé, mint tette ezt a páter négy éve a Hiltonban, amikor szerencsétlen gyerekek etetésével kurválkodott.

Most töltött káposztát osztottak ennek a Balognak műanyagban, ami különben is veszélyes eledel, ezt Móricz óta tudjuk. Az ő Kis Jánosa is ennek a gombócába fulladt bele. Ilyen veszélyek azonban nem fenyegették a mi jótevőinket, mert a kaját villámgyorsan ki is vitték a gyalázatok terméből.

Ennek a Bangónénak viszont a jövőre nézvést azt lehetne tanácsolni, ha ennyire buzog benne a szívjóság, akkor a káposztáját be se vigye ilyen Balogoknak, hanem a Kossuth téren osztogassa szét azoknak, akik értékelik is. Messze nem kell menni, igaz, lehet, hogy megbüntetik. Vállalható kockázat azért, hogy találkozzon olyan magyarokkal, akik közül egyben több méltóság van, mint a képviselői csürhében együtt és négyzetre emelve.

Kalandorok

Ahogyan Paczolay Béla filmjének végén a három generációnyi szerencsétlenség kezében bőröndökkel gyalogol bele az ismeretlen semmibe, úgy van, úgy létezik valahogyan itt, a környékünkön a NER-rel ellenérdekelt oldal, mert azért balról nem igazán illendő beszélni, ha belegondol az ember.

Meg az is lehet, nem is ellenérdekelt igazán, csak olyan másféle, amelynek semmi arca nincsen, éppen, hogy csak van. Egyelőre még lélegzik, ami funkciót talán életjelnek föl lehet fogni, ha jól odafigyelünk. Itt van mindjárt nekünk Bangóné Borbély Ildikó, akiről kiderült, hogy néz tévét. Dicséretes a világ dolgai iránt való ilyen kitartó érdeklődés.

S ha már nézi azt a tévét, akkor arra is ellenállhatatlan késztetést érez, hogy élményeit megossza velünk sajtótájékoztatón, és erre jut: “Mészáros Lőrinc Echo TV-jében Szarvas Szilveszter, a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese azt mondta: Hány Botka László él Magyarországon? Egy él, de az is sok. Tehát egynek sem kell élnie”.

A képviselő asszony szerint ez nyílt fenyegetés. Ejha. Bizonyára nem olvas és néz Bayert például, akihez képest ez a Szarvas nyeretlen kétéves csupán. Sőt, azt is mondhatnók, az ilyen ellágyulások az írói munkásságok részei, akárha Aranynak a napmeleg meg a tikkadt szöcskenyájak, olyan természetességgel folynak elő az alkotók taknyából.

Aztán a Margit azt a felfedezést is, mint spanyolviaszkot tárta a nagyérdemű elé, hogy ezt a Fidesz rendelte meg, az pénzeli a gyalázatot, mintha nem tudná ezt az egészet a dedóban a leukoplasztos szemüvegű Józsika is, mint evidenciát, sőt, már meg is föstötte csöndespihenő előtt, igaz, sok pacát ejtett.

Azt mondja még a Margit, hogy a Fidesz átlépett egy határt. A magunk részéről csöndesen megkérdeznénk, hogy melyiket és mikor, hol lelhető az a rohadt Rubikon az idő és a tér végtelenjében? Aztán egészen másfelé találnánk meg, mint azt a képviselő asszony gondolja. Mondjuk Pokorni jeges leheleténél, amely felhívás volt a vadászatra, ami azóta is kitartóan zajlik.

Ez így nem fog menni, ilyen szókészlettel és ilyen habitussal. A tapasztott szemű infantilis kölök is tisztában van azzal, ezek ilyenek, gátlástalan kretének, ez létezésük eszenciája, ami valami alvilági habitussá sűrűsödött össze a hatalom súlyos évei alatt, és ez ellenében kéne fölmutatni egy kis szabadságot. Sajtótájékozni jó dolog, csak semmit sem ér.

2018 nem jövő tavasszal fog eldőlni, nem is most, hanem már évekkel ezelőtt megtörtént a baj. Horn bácsi, aki azt hitte, Paulussá válva jobb világot építhet, és azt remélte, ezek is azt akarják, úriemberként viselkedett a túlhatalmával. Pedig ezek csak egyszer akartak nyerni, de nagyon, mert nem a rendszerrel volt bajuk, hanem, hogy nem ők ültek a tetején. Most már igen, és gyökereznek is

Drága Margit, késő van. Ilyen, juj, de rosszak ezek fölkiáltásokkal, sőt bármilyen programokkal sem lehet semmire sem menni. Sőt, nincs is hol elmesélni ezeket, ugyehogy? Tetszettek volna jobban megbecsülni a hátországot, és nem csak egymásért, a szűk bandáért kiállni, ha egyáltalán, hanem azokért is, akik valami perverz vonzalom miatt szimpatizáltak magukkal. Ehelyett élénken asszisztáltak nagy töketlenségükben azok kinyírásához, akik életben tartották magukat a népek szemében.

A Népszabadság után, meg a többi einstand után késő a sivalkodás, hogy nincs egy hely, ahová lehetne menni. Sőt, ahová még elszórtan lehet, ott sem ilyen sajtótájékoztatót kéne rittyenteni. Nem érdekli ugyanis a megalázottakat és megnyomorítottakat a Botka kínja, se az összes többié. A szabadság kósza lehetőségét tessék fölvillantani valahogyan dúdolva, mert más nem maradt, és elveszett minden remény, hogy érdemes itt élni azért.

Lehet azt mondani a mikrofonoknak elvetélt Zola módján, hogy j’acusse, csak semmi értelme nincsen. Úgy vagyunk itt ugyanis kalandor módján, kezünkben bőrönddel, hogy meglátjuk az ismeretlen nőt, és megyünk utána biztosan van valahol lakása sóhajokkal, miközben a Kistehén danássza nekünk: azt hiszi, ki kéne szállni, egyszer talán megpróbálni.

Nem egy biztató kép, és csak Paks lehet a vége, ami után most épp szállnak a légben a győzelmi indulók, miszerint eltűnt az ellenzék. És bármennyire is szar ezt így kimondani, igazuk van. Fenyegetik Botkát, ugyan már, királylány. Még akkor is a milliós óráján csámcsognak majd böfögve, amikor az utolsó gondolkodni képes szimpatizáns is rég éhen döglött. El lett ez baszva, de nagyon.