Kategória: Egyéb

Solymárra vivő biztos út

Karácsony Gergely (Párbeszéd) valaha szebb napokat látott, ma már nem annyira. Molnár Gyula (MSZP) nem tudom, hogy látott-e ilyen szebb napokat egyáltalán, mindenesetre mostanában olyan fátyolosak a szemei. Juhász Péter (Együtt) meg régóta habverővel szaladgál, és veri. Szigetvári Viktor (Együtt) biztos, hogy nem látott szebb napokat, és már nem is fog soha. Ők négyen összehoztak egy emúttnyóc napot, ami után nincs több kérdés.

Ezek így együtt valahogyan összekavarodtak, és olyan pörformanszt deliráltak a magyar politikai palettára, hogy ihaj. Karácsony (Párbeszéd) meg Molnár (MSZP) valahol a Duna mélyén békaembernek öltözve találkoztak, és elindultak megváltani a világot. Akkor még nem tudták, hogy Dániel elvtárs ítéletét már régen megírták, ezért Karácsony (Párbeszéd), akiről Molnár (MSZP) lányos zavarában azt sem tudta, honnan szalajtották, föllépett az MSZP összeomlani készülő színpadán.

Nem ígért túl sokat, csak képzett ribancként ezt: „Döntsétek el ti, hogy nekem milyen szerepet szántok ebben az együttműködésben, ha kellek, akkor én jövök.” Az úttörő ahol tud, segít, miniszterelnök-jelöltet azonban komoly emberek nem így állítanak. Ezeknek ez is sikerült. Szigetvári (Együtt) már ez előtt kibaszta Karácsonyt (Párbeszéd), mint macskát szarni, mondván: „A tegnapi napon lezárult egy történet, mi azt a tájékoztatást kaptuk, hogy kapott egy invitálást az MSZP-től Karácsony Gergely. A két párt szövetsége ezzel véget ért, nem lesz az Együtt listáján Karácsony. A langyosokat kiköpi a jóisten”.

Lehet, hogy ki is köpte tényleg. Ahogyan az MSZP-s revüről kitámolygott, megcsapta a friss levegő, és ekképp világosodott meg: “Alapvetően az az érzésem, hogy a faszért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem.” Ez szivárgott ki a szájberbe, mintha Karácsony (Párbeszéd) nem tudná, ha hangosan és szagosan fingik, két perc múlva mindenki azt szagolja, ha van arra egy bekapcsolva felejtett mikrofon. Ilyenek miatt lázadások törnek ki, lásd 2006 és őszödi duma, de ezek semmit sem tanulnak.

Sőt. Ebben a katyvaszban, amit sikerült minden Fidesz-segítség nélkül összehozni, nem a kármentésre gondolnak, hanem a bosszúra. Ez a Karácsony-garnitúra a juhászosat sejti a szivárogtatás mögött, és vendettát hirdetett, mondván, Juhász Péterék készüljenek a bíróságra, mert “egy büntetőper lóg az Együtt feje fölött”. Íme, urak és hölgyek, az emúttnyóc nap ellenzéki működésének foglalata. És ezek után Solymáron időközi választást tartottak, ahol az ilyen ellenzék mind és teljes mosollyal állt be egy jelölt mögé, hogy akkor most. Hát, nem. Megkapták az aktuális maflást, és megint rajtunk csattant.

Most akkor mondhatom azt, hogy bekaphatják, vagy ez illetlen dolog? Már csak ez az egy dilemmám maradt a sivatagban.

TULIPÁNBÓL PAPRIKA… – a vaskeféből meg nyilván szívcsakra lesz!

Azért a Wittner Mariska ábrázatát most szívesen megnézném! No, nem mintha nem tudnám elképzelni, miféle újabb ráncok nőhettek a fidesz képviselőségtől elégült orcán, de az feltétlenül érdekelne, mit szól a „naccságosasszony”, a drágalátos pártja által Budapestnek szánt legeslegújabb objektumhoz, a felépítendő Néprajzi Múzeum központi motívumához?! Vajon, miféle feszültségek vibrálnak ott, a szemei alatt, midőn szeretett kebelbarátai nemhogy nem kívánják elbontani Gyurcsány Ferenc milliószor elátkozott ötvenhatos emlékművét, de úgy tűnik, ez az építmény egyenesen a vaskefét hivatott kiemelni!

Nézem a minap megjelentetett videót, mely a világszenzációnak szánt építmény beharangozója, s lám-lám, az a fránya kefe csak ott vigyorog a közepében!

Wittner Marcsi, anno, – még bőven Gyurcsányék idejében -, szinte naponta sertepertélt a környéken, károgott, huppogott eleget; savazta, mázolta kékre és lilára az árulókat – Fónay Jenőt és társait -, akik elárulva a dicsőséges forradalmat, aláfeküdtek Fletónak!

Harsogta, ordibálta, hogy a fidesz feltámadásának napján miként érkeznek majd a dózerek, hogyan fogják vasrudanként megsemmisíteni azt a mocskot – de valahogy elmaradt a detonáció!

Vajon, most éppen kit tart árulónak a fideszes képviselő , napjainkban éppen Schmidt Mária kedvenc forradalmár Marcsikája???

A vaskefe a mai napig él és virul – igaz, néha szomorkodik a magánytól, mert olykor még Gyurcsány Ferenc is elfelejti megkoszorúzni, lehajtott fővel, átszellemülten, ahogy azt csak „a Feri” tudja!


.

Hja kérem, lehet, hogy az Ötvenhatosok tere újabb „sexi és fancy” elnevezést kap majd, mely igazi vendégmarasztalóra sikerülhet, s lehet az is, hogy a korábbi nevek valamelyikét fogják ismét visszaállítani az aktuális hatalmasságok?! Mert itt kérem volt már minden, s ha még egy kis ideig éldegélünk, e helyből akármi is lehet!

Mint a gyermekversben: Tulipánból paprika, Paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, Kiskirályból tulipán. Akinek jó a memóriája, felidézheti a versikéhez tartozó ábrákat!

A telek valaha az ébredező munkásmozgalom kedvence volt! A Keleti PU-tól a Damjanich utcáig elterülő Csikágó tőszomszédságában rendezték a legelső május elsejei felvonulást, még 1890-ben – s utána szinte minden esztendőben itt majálisoztak a proletárok. Aztán, hogy annyira ne legyen jó csak a munkások hangulata, 1926–30 között ide húzták fel a „Regnum Marianum” görögkereszt alakú templomot, melynek kupolája csúcsán a Szent Korona mását helyezték el. Állítólag az építtetők e templomot az 1919-es tanácsköztársasági eseményekre reagálva, és a trianoni területvesztésre is emlékezve emelték.

Évek alatt került ide Csengery Antal szobor, meg favázas Aréna, melyet később átépíttettek a Városligeti Színkör hatalmasnak szánt, de a faváz miatt meglehetősen otromba épületének. Miután átépítették, itt állt a Fővárosi Városligeti Színház, majd idővel az Aréna Filmszínház is…

A tér sokszor és sokféle módon alakult át. A legnagyobb durranás mégis csak mindezek után következhetett be! A történelemkönyvek tanúsága szerint „a budapesti Törvényhatósági Bizottság 1949. december 20-án hozta meg határozatát: „1. Budapest legszebb útját, az Andrássy utat Joszif Visszarionovics Sztálin generalisszimuszról, az egész haladó és békére törekvő emberiség lángeszű vezéréről Sztálin útnak nevezi el; 2. Sztálin generalisszimuszról művészi kivitelben és méretben méltó emlékművet készíttet és állíttat fel a főváros erre legméltóbb és legalkalmasabb helyén, a határozati javaslat elfogadásától számított egy esztendőn belül; 3. Budapest erre alkalmas és méltó helyén felállítja annak a szobornak a másolatát, melynek eredetijét a magyar nép hálája jeléül ajándékozta Sztálin generalisszimusznak születésnapjára”

Jött a dózer, eltűnt a templom, a színház, a mozi, dőltek a fák, a tér kiszélesedett, s a tervekkel ellentétben nyolcméteresre növelt érckolosszus 9,30 méteres talapzaton állt – egészen 1956. október 23-ig, amikor is a Sztálin tér nemes egyszerűséggel a Csizma tér nevet kapta, miután a feldühödött nép ledöntötte a névadó szobrát. 1957 után a tér a rendkívül komoly „Felvonulási tér” elnevezésben részesült, s hamarosan megkapta az őt megillető Lenin szobrot, a vörös csillagos, márvány borítású dísztribünt, ahonnét büszkén szemlélhette népét az ő hatalmas vezére…

1989-ben aztán újabb tarvágás történt, a térről eltakarították az oda nem illő szobrokat, s csak 2004-ben érkezett egy újabb csoda, az Időkerék, mely azután szinte egyebet sem produkált, mint annak rendje s módja szerint időről időre bedöglött… És legvégül, sok-sok oda nem illő térbútor és denkmál után az ötvenedik évfordulóra felépült a vaskefe, hogy legyen mit utálni Mariskának!

„A városligeti emlékmű ék alakban összefutó fémoszlopokból áll. A Városligeti fasorral szemben, pontosan Sztálin egykori posztján elhelyezett alakzat a Dózsa György úttal 56 fokos szöget zár be. Az embermagasságból nyolcméteresre növekvő, rozsdásból kifényesedő vasoszlopok a cél érdekében egyesülni és összefogni képes magyarságot szimbolizálják, amely úgy törte meg a kommunizmus uralmát, ahogy az ék tükörszerűre csiszolt éle felhasítja a tér macskakő-burkolatát. Az emlékművet baloldalt magyarázó tábla és felhúzott lyukas lobogó egészíti ki.”

2017. decemberében azután eljött a pillanat, hogy nekilóduljanak a görkoripályával körbeölelt vaskefe kialakításának. Jujjjj de izgi! Már alig várjuk a folytatást!

Wittner Mariska nem különben!

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.

A FIDESZ DEDÓSAI AKCIÓZTAK – s majdnem bepisiltek a végén!

Ismét sikerült meglehetősen nagy lángon égni a fidesz óvodás tagszervezetének!

A Rogán Antal, Szijjártó Péter no és persze Ágh Péter által tajgetoszi magasságokba emelt narancsszínű ifjúsági társszervezet időtől időre akciózik egy kedveset – most éppen Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára fórumára merészkedtek be.

Hihetetlen bátorsággal kifeszítettek egy nagyon frappánsnak szánt molinót, melyen azt kívánták megtudakolni, vajon mikor fizeti ki „Klára” a diákokat. Arra a több száz diákra gondoltak persze, akinek elmaradt bérét Budai Gyula fantáziája után szabadon szajkózta a kormánymédia valamennyi bértollnoka, de amiről azóta megállapította a bíróság, hogy nettó hazugság, így a vesztes sajtóperek után kénytelenek voltak bevallani, hogy tizenegy diák pénzét zárolta az adóhatóság, ellehetetlenítve így a kifizetés lehetőségét!

Hogy az igazságtól milyen messze van az általuk feszegetett kérdés, mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a nagy kérdésre nem is vártak választ, kitódultak a szabadba, s ott rögtönzött sajtótájékoztatónak hazudva, fagyoskodtak egy keveset.

A Fidelitas nem várta meg a választ a kérdésére, de sajtótájék…

A Fidelitas nem várta meg a választ a kérdésére, de a sajtótájékoztatót azért megtartotta róla. A vita pedig még úgy tűnik nem megy. bit.ly/2A31akY

Közzétette: Hír TV – 2017. december 7.

…
Szánalmas volt látni, amint a nagyvezírtől ellesett flegma modorukban próbálták alátámogatni együgyű dünnyögésüket! Nehéz volt meghatározni, mire is koncentráltak annyira, de a szimpla bambuláson túl nem igen futotta értelmes tekintetekre és gondolatokra egyiküknek sem.

A disznó személye itt ugyan nem vált világossá, de a sok lúd határozottan előretört…

A videót többször is végignézve, találgattuk egy keveset, vajon mi volt a céljuk valójában, de sem a borostásnak szánt napközis fiú ujjatlan kesztyűje nem vett le a lábunkról, sem a jócsajnak előretolt butácska fruskának nem jött be a nap – nem lehetett számára igazán öröm átvergődni azt a néhány elbénázott percet, ami után aztán kínos menekülésre fogták lépteiket. Azt üzenték, sietnek… na persze!

Csak reméljük, hogy mindahányan elértek egy ekkora tódulat befogadására alkalmas mellékhelyiségbe, s nem kellett tovább tipródniuk a tartályaikban felhalmozott málnaszörppel!

A nagy elődök – Rogán és Ágh – munkája beérett! A fidelitas honlapja szerint ugyan fejlesztés miatt elérhetetlenek, innen nézve a leginkább fejvesztésnek tűnt, amit összehoztak.

Nagy kár azon bíbelődni, hogy vajon mennyi komolyság, mennyi spiritusz lehet még e bagázsban, mint rejtett tartalék! Mert, ami a szenilis-nagyapó korba lépett, jelenleg uralkodó fiatal demokraták után jön – mert valószínűleg ezért tenyésztik ezeket az édes kis birkákat – meglehetősen lehangoló.

P.s.:
Czeglédytől való félelmük persze érthető. A helyükben – különösen a nagyvezér bíztatása miatt… – talán mi is mindent beleadnánk, de lehet, hogy inkább az angolos távozás frissítésén törnénk az agyunkat az efféle sajtótájékoztatók helyett. Mondjuk, mert télen hideg van!
És, ha az óvodás egyszer felfázik, be……..hat a végén!

Életviteli szonáta korgó gyomorra (op. 1.)

Ilyenkor, karácsony közeledtével, fokozottan ügyeljünk a táplálék megfelelő és arányos bevitelére. Ha kidobott, szétnyílt, mások számára esztétikai okok miatt fogyaszthatatlan bejglit találunk a használt pelenka mellett a szemetesben, semmiképp se tömjük be egyszerre és két pofára.

Már Pelikán gátőr is volt annyira képzett ideológiailag, hogy tudta, a hörcsögtempós mértéktelenségtől megcsömöllünk. Különben is, a hét főbűn egyike a torkosság, amire Harrach et. figyelmeztet mindenkit, óvón felemelve ujját, kiemelve az éhezés, mint életforma felettébb hasznos voltát, amivel nagyon sokat lehet spórolni.

Ha megkaptuk a konzultációs levél mellé a Párt sms-ét is, amely arra int, ha a viharok szélfútta beleinkben már elviselhetetlenül tombolnak, üljünk át másik kukába, ezt is körültekintően tegyük. A kukát érdemes jól megválasztani, elsősorban földrajzi, másodjára néprajzi szempontból.

Csillivilli dácsák szemetesébe egyáltalán nem érdemes szügyig elmerülni, csalódást fognak okozni. Ezek tulajdonosai szarrágó pöcsök a közkeletű szleng szerint, semmi használhatót nem dobnak ki, és kutyájuk is van rendszerint, amelyet előszeretettel uszítanak korgó gyomrú embertársaikra göcögés végett.

Lepusztult viskókhoz se menjünk, az ezekben tanyázó organizmusoknak szemetük sincsen. Minden használhatót fölfalnak, mielőtt megfagynának, vagy szénmonoxidtól kábán a konyha koszos kövére rogynának, amikor használt biciklibelsővel melegítik lelküket és bütykös, sajgó csülkeiket.

Véreink ők voltaképp, csak egyelőre szégyellik bevallani. Ezt a büszkeséget őrizgetik hajdani méltóságukból, amely valahogyan feloldódott nemzeti nagylétünk jobban teljesítő katyvaszában. Hasznos vadászterepnek a panelek környéke mutatkozik, a keményen dolgozó jómunkás-kisemberek tömege mindig termel valami másodlagosan fogyasztható szemetet.

Egyébként Sheldon óta tudjuk, hogy determinisztikus világban élünk ugyan, de azt csinálunk mégis, amit csak akarunk. A lökött fizikus szerint az eleve elrendelt, szükséges dolgok a következők: muszáj tápanyagot bevinni a működéshez, oxigént szopogatni, hogy elégethessük azt, valamint a salakanyagok ürítése is elengedhetetlen. Minden más választható.

Alapvető szükségleteinket templomok környékén nem tudjuk kielégíteni, ott a híveket felszólítják, hogy ne etessenek bennünket. Belvárosokban sorba már nem állhatunk, embertelen minisztériumunk megtiltotta a kiállított állatok etetését ugyanis. Néhány helyen adnak egy zacskó nyers krumplit ugyan, de csak Soros-levelekkel együtt, s ha kezet csókolunk nekik.

Dugják föl maguknak, drága polgártársak, ez a véleményünk, miközben a Petrovics bácsi Farkasok dala című opuszát mormoljuk magunkban. A nyers krumpli rágós és nehezen emészthető, másrészt pedig nem adjuk a lelkünket a nyüves életünkért. Lehet ezt is, a kellő kéz megcsókolása után meleg hivatal és Erzsi-jegy is jár, tessék választani.

Ha a szabadon való éhendöglés mellett döntünk, az agónia elnyújtásánál hasznos a változatos étkezés. Ne szedjünk ki minden szart a kukából, ügyeljünk, hogy moslékunkban legyen fehérje, zsírok, szénhidrát, cukor, rostos anyagok és vitaminok mindenképp, hogy elkerüljük az influenzát.

Nem egyszerű mindezt beszerezni, de egyáltalán nem lehetetlen Helyzetünk így, ha nem is ideális, mégis kielégítőnek mondható, viszont az élénk turkálástól sajátos szagunk lesz, amitől embertársaink fintorognak. Válaszunk hát magunknak egy félreeső kutyafuttatót, és annak egyik fájára lazán lógassuk fel magunkat.

Meglátjuk, hogy az élénk légmozgás milyen jól átszellőztet, olyanok leszünk, mint a Coccolino-maci. Szemeink is oly bájosan csillognak majd, míg rájuk nem telepszik valami fátyol, s közben nem a Csendes éjt, hanem Ginsberg Leples bitangját dudorásszuk, akárha Hobo dörmögne a szívünk helyén.

Életviteli szonáta korgó gyomorra (op. 1.)

Ilyenkor, karácsony közeledtével, fokozottan ügyeljünk a táplálék megfelelő és arányos bevitelére. Ha kidobott, szétnyílt, mások számára esztétikai okok miatt fogyaszthatatlan bejglit találunk a használt pelenka mellett a szemetesben, semmiképp se tömjük be egyszerre és két pofára.

Már Pelikán gátőr is volt annyira képzett ideológiailag, hogy tudta, a hörcsögtempós mértéktelenségtől megcsömöllünk. Különben is, a hét főbűn egyike a torkosság, amire Harrach et. figyelmeztet mindenkit, óvón felemelve ujját, kiemelve az éhezés, mint életforma felettébb hasznos voltát, amivel nagyon sokat lehet spórolni.

Ha megkaptuk a konzultációs levél mellé a Párt sms-ét is, amely arra int, ha a viharok szélfútta beleinkben már elviselhetetlenül tombolnak, üljünk át másik kukába, ezt is körültekintően tegyük. A kukát érdemes jól megválasztani, elsősorban földrajzi, másodjára néprajzi szempontból.

Csillivilli dácsák szemetesébe egyáltalán nem érdemes szügyig elmerülni, csalódást fognak okozni. Ezek tulajdonosai szarrágó pöcsök a közkeletű szleng szerint, semmi használhatót nem dobnak ki, és kutyájuk is van rendszerint, amelyet előszeretettel uszítanak korgó gyomrú embertársaikra göcögés végett.

Lepusztult viskókhoz se menjünk, az ezekben tanyázó organizmusoknak szemetük sincsen. Minden használhatót fölfalnak, mielőtt megfagynának, vagy szénmonoxidtól kábán a konyha koszos kövére rogynának, amikor használt biciklibelsővel melegítik lelküket és bütykös, sajgó csülkeiket.

Véreink ők voltaképp, csak egyelőre szégyellik bevallani. Ezt a büszkeséget őrizgetik hajdani méltóságukból, amely valahogyan feloldódott nemzeti nagylétünk jobban teljesítő katyvaszában. Hasznos vadászterepnek a panelek környéke mutatkozik, a keményen dolgozó jómunkás-kisemberek tömege mindig termel valami másodlagosan fogyasztható szemetet.

Egyébként Sheldon óta tudjuk, hogy determinisztikus világban élünk ugyan, de azt csinálunk mégis, amit csak akarunk. A lökött fizikus szerint az eleve elrendelt, szükséges dolgok a következők: muszáj tápanyagot bevinni a működéshez, oxigént szopogatni, hogy elégethessük azt, valamint a salakanyagok ürítése is elengedhetetlen. Minden más választható.

Alapvető szükségleteinket templomok környékén nem tudjuk kielégíteni, ott a híveket felszólítják, hogy ne etessenek bennünket. Belvárosokban sorba már nem állhatunk, embertelen minisztériumunk megtiltotta a kiállított állatok etetését ugyanis. Néhány helyen adnak egy zacskó nyers krumplit ugyan, de csak Soros-levelekkel együtt, s ha kezet csókolunk nekik.

Dugják föl maguknak, drága polgártársak, ez a véleményünk, miközben a Petrovics bácsi Farkasok dala című opuszát mormoljuk magunkban. A nyers krumpli rágós és nehezen emészthető, másrészt pedig nem adjuk a lelkünket a nyüves életünkért. Lehet ezt is, a kellő kéz megcsókolása után meleg hivatal és Erzsi-jegy is jár, tessék választani.

Ha a szabadon való éhendöglés mellett döntünk, az agónia elnyújtásánál hasznos a változatos étkezés. Ne szedjünk ki minden szart a kukából, ügyeljünk, hogy moslékunkban legyen fehérje, zsírok, szénhidrát, cukor, rostos anyagok és vitaminok mindenképp, hogy elkerüljük az influenzát.

Nem egyszerű mindezt beszerezni, de egyáltalán nem lehetetlen Helyzetünk így, ha nem is ideális, mégis kielégítőnek mondható, viszont az élénk turkálástól sajátos szagunk lesz, amitől embertársaink fintorognak. Válaszunk hát magunknak egy félreeső kutyafuttatót, és annak egyik fájára lazán lógassuk fel magunkat.

Meglátjuk, hogy az élénk légmozgás milyen jól átszellőztet, olyanok leszünk, mint a Coccolino-maci. Szemeink is oly bájosan csillognak majd, míg rájuk nem telepszik valami fátyol, s közben nem a Csendes éjt, hanem Ginsberg Leples bitangját dudorásszuk, akárha Hobo dörmögne a szívünk helyén.