Etikátlan akciónak minősítették a Tesco 99 forintos dinnyedömpingjét – akkor, amikor a magyar dinnyetermelők hátrányos helyzetbe kerültek azáltal, hogy a vásárlók végre elfogadható áron vásárolhatnak mézédes nyári csemegét. Az éhezők, pár ezren…
Ez a nap híre!
A dinnyetermelők beledöglenek, demonstrációt szerveznek, a lepukkant, többnyire éhes tömegek pedig leginkább végre dinnyét falnak – most, hogy megengedhetik maguknak ezt a fényűzést. Bonyolult számadatok ismertetése helyett az a legegyszerűbb pár mondat, amit a kialakult helyzetről megállapíthatunk. Az igazság és a termesztők igaza fényévekre van egymástól, ahogy az éhezők helyzete is a kiváló magyar statisztikáktól. Majd láthatunk képriportokat az áruházak elé döntött pótkocsinyi dinnyéről – meg olykor egy-egy szociográfia szintű írást a nyomorgókról. A magyar ember mindkét valósághoz hozzászokott már rég…
(…)
Etikátlan akció az is, amit kormányunk művel egy bizonyos Soros György kapcsán. Nyilván, nincs olyan ember, aki nem találkozott volna még a nyílt utcán Soros óriásplakátokról vigyorgó arcképével, meg a meglehetősen idiótává sikeredett szöveggel – szokás szerinti kék alapon.
Az akció szerint a sokak által alig-alig ismert öregúr nevetni készül, persze a végén. De mégis, minek a végén???
Hmmm.
Nem is volna gond, ha a mai kor átlagembere tudna mit kezdeni a „Ki nevet a végén” fogalmával – de ez éppoly gyermeteg elvárás, mintha éppen tikitakizni, vagy gumizni szeretne Gyuri bácsi.
Így a plakátokon terpeszkedő vég meglehetősen sokértelmű, s a zsidó hitközség vezetői szerint otromba és etikátlan is. Sokakban antiszemita megnyilvánulásokat válthat ki, maga a plakát rossz emlékeket ébreszt – jó volna mielőbb megszabadulni tőlük! Persze a kormány megmagyarázhatja, vezető hír lehet, hogy éppen kitől és mitől óvják a magyarokat – sajnos e magyarázatok más irányban futnak, mint maga az etikátlan akció. Ez pedig megbocsájthatatlan állapotokat eredményezhet! Vajon, mit érezhetnek azok – a kormánytagokon kívül persze – akiknek életét éppen Soros György segítette? Hja, ők csak pár ezren lehetnek, ugye?
(…)
Etikátlan akció, amikor egy megvádolt embert, az előzetesbe hurcolt, nyilvánvalóan politikai okokból a szabadságától megfosztott embert lökik bűnösként a tömegek elé, róla lepukkant hírportálokon, rossz bértollnokok, valótlanságok tömegeit jelentetik meg.
Etikátlan akció, de nyilvánvalóan nagy öröm ez nekik, az erőtlen nyomorékoknak, akik nyílt színen soha nem voltak képesek a versenyre, akik képtelenek voltak a tiszta játszmára. És reményük, mely szerint az átlagember mindenevő, itt is bejön majd!
A megbélyegzett ember ellen fordíthatók mindig többen lesznek, mint akik ragaszkodni mernek az ártatlanság vélelméhez! (Ha ugyan akadnak, akik értik ezt a rém egyszerű jogi fogalmat!) Akiknek pedig kötelessége volna, hogy kiálljanak a valós okok nélkül naponta meghurcolt emberért – lapítanak. Semmi baj, nyilván a túlélésen spekulálnak, ahelyett, hogy naponta és percenként emlékeztetnék társaikat az igazságra! Mert persze az igazságszolgáltatás itt most majd a leglassúbb tempóban fog vacakolni.
Ezt a hitvány megbízatást teljesítik akkor is, amikor a folyamatban lévő vizsgálatok közben kész tényként visítanak bűncselekményekről, bűnszervezetekről, gyermekek meglopásáról… amikor külföldre menekített aranyról cikkeztetik csahos hírportáljaikat, s a megvádolt helyreigazításának persze nem adnak helyet. Ahogy kellene… Ugyanott, ugyanakkora betűkkel!
(…)
Vajon fontos lehet még, hogy mit éreznek most azok a sorstársaim, Szombathely, a Derkó lakói, akik kizárólag Czeglédy Csaba barátnak, ügyvédnek, képviselőnek, sportembernek és vállalkozónk köszönhették az életük örömeit, (egy padot, mászókát a játszótéren, karácsony este a gyönyörű fenyőfát, tál meleg ételt, téli tüzelőt…) vagy éppen a havi életben maradásukat, olykor kiváló eredményeiket, sikereiket? Merthogy mi is vagyunk pár ezren!
Mi, akik töretlenül hiszünk Czeglédy Csaba, az Ember ártatlanságában, Soros György nagyon is Emberi értékeiben, no és az éhes embereket segítő akciókban!
Nekünk ez a rengeteg, rossz história meglehetősen etikátlan!
Ugyan, érdekelhet még valakit, mi is etikus, vagy etikátlan Magyarországon?
Vagy sikerült elérnünk a pöcegödör legaljára, s most képtelenné váltunk a fordításra?
Dinnye, Soros, Czeglédy… Ne gondolja senki, hogy nem lehetne folytatni, akár napestig. A kérdés csak az, mi maga az „etika”, mi etikus még egyáltalán, ha a jelen Magyarországa az etikátlan minta-ország? Meg persze erős és büszke…
Én is formában vagyok, a térdem újra bedurrant, ami azzal jár, hogy pisálni is csak sziszegve bicegek. Ilyenkor a Józsi szomszéd – aki egy NER-es barom – gondoskodik arról, hogy életben maradjak még valami ideig. Nehéz vele, de nincs más, és ő az is, aki a híreket hozza a maga módján a világról. Általában fújtatva érkezik, valamint káromkodva, ez a természete neki. Ő azt a világot sírja vissza, amit a strandlabda mutat neki, és nem hiszi el nekem, hogy a pálmafa a háttérben káprázat csupán. Át vagyunk verve, azt hiszem. Józsi, amikor elindul a boltba, hogy engemet életben tartson, rendszerint találkozik az utcában józsiféle nénikkel, és rendszerint nagyon örülnek egymásnak. Mindezek a boldogságok nagy zajjal járnak. Nem mint a világvége, hanem fröccsös férfi (oder) női hang a flaszter végtelen sivatagában. És az is meghökkentő voltaképp, hogy általában falka lesz belőlük, és együtt okádják a világ ostobaságát. Ilyenek zajlanak az utcámban, és mégis, amikor Józsi visszatér a pincém hűvösébe, már teljesen más eszméket vall, mintha Voltaire lenne a lehető legjobbakkal. Nézem a szemeit, és meglátom a pálmát a háttérben, holott, mily káprázatos, itt csücsül a labda a szemünk előtt. 
A csibék ámulva lestek, hogy jé, ez megtanult beszélni, de á, dehogy. Csak leesett az álla, és elgurult. Így nézték ők közös örömökkel a Dezsőt, amikor megcsikordult a ház ajtaja is, és abból panelprolik kis csapata pergett ki a napvilágra, az egyik kezében fémesen csillogott a frissen fent kés, és senki nem tudta, mi a lófasz lesz ebből, kinek a torkát vágják át, kinek a fejét basszák neki a háznak, egyszóval, hogy ki fiának lesz azonmód kampec, ha dolores nem is, és nem mennyország, de legalább hullaszag. Mindenki menekült. A csibék, kacsák, birkák és más mélyfagyasztott áruk, mind az összes szerteinalt, hogy mentse kis ideig a szaros életét, így volt nekik jó, és aztán így lesz vége a világnak, ha nem is tudjuk. Mostmég. Ámde így lesz. Így alakultak a dolgok az udvarban, és a Dezső ebből semmit nem látott az ég egy világon. Ott ücsörgött a trágya csúcsain, ajkaival megszólítva a csillagokat is, mikor az egyik panelproli elkapta az ő fenséges lábát, és húzta volna le a teszkós mocsokba alá, hogy megtudja, mi az élet, még a halál előtt. Dezső azonban éber volt, húgyos lábát kiszabadította, kiiramlott a szorításból, és az egyetlen menedékben csapta magára az ajtót, amely a budi volt, tisztesség ne essék szólván, és az mti se tudja meg. Ott ült hát hősünk zihálva a világ budi közepén, és, hogy sírt e vagy sem, azt még a kacsák sem tudták, ám a legyek ott kvaterkáztak az orra közepén, és a panelprolik – egyikőjük késsel, ezt el ne feledjük -, szóval ők nekiláttak nyitogatni a klozet ajtaját. Tisztára dili.
Aztán továbbá még, hogy ebben a nagy homepartiban az összesnek nőtt legalább három feje, így egy személyben hozzák nekünk a vádlót, a bírót, és az ítélet végrehajtóját is. Most állnak össze épp valami furcsa szimbiózissá, vagy mi a rosseb, már nem is tudható, mert eltakarja a pelyva. 
A bakelit elakadva surrogott a Sokol típusú rádióban, és mert vasárnap volt, motyogta az irányító torony tartalmait, hogy család, migráns, Soros, Brüsszel, civilek, megazisten, és ahogyan Terus néni elszabadult protkója ütemre mozgott, már abból jöttek Óceánia hangjai, a szovjet harsonát már ki is kapcsolták a Józsik, a fogsor ordított a Führer hangján rekedten, és Terus néni ősz haja lobogott a szélben, időtlenül, mert semmi nem változott negyven év alatt, vagy ugyanoda tért vissza, ezt nem lehetett megállapítani a hangzavarban. Aztán egy újabb, minden eddiginél nagyobb istennyila a fogsorban ütött lukat, amely a millió voltoktól a hetvenes évekbe pattant, és, mert nem is volt igazán magyar, nem a „Fekete Bárányok” koncertjét szürcsögte át az iszonytató nyíláson, á, nem, mert azok nyakig tele voltak III/III-asokkal, mint Óceánia mai hangjai, de nem is a kósjánost, hogyne.