Kategória: fidesz

Szervilizmus és más csodák

Amikor én még negyedik gimnazista kis srác voltam, tehát ide s tova rohadt régen, még a holocénben kirándult a mi osztályunk messze valahová. Tájakat néztünk, házakat, dombokat és egymás lankáit. A nagy utazás harmadik napján történt, hogy a mi osztályunk legkanosabb, valamint legnőstényebb néhány tagja egymásnak esett némi martini kíséretében a szoba homályában és mélyében. Csöcsörésztek és smároltak, mert mit csináljon az ember tizennyolc évesen, szügyig tesztoszteronnal meg ösztrogénnel, főleg tavasszal, amikor nyílnak a virágok.

Aztán lebuktak persze annak rendje és módja szerint, osztályfőnök bácsi rájuk nyitotta az ajtót, mert még be sem zárták a hülyéi. Ott hömbölögtek a fölkapcsolt villany fényiben félmeztelenül, félrészegen pislogva, de nem szakadt rájuk a mázsás, szörnyű mennybolt. Osztályfőnök bácsi elkobozta a martinit, furán csillogott az ezüstös szemüvege neki, és nem szólt egy szót sem, mert annál bölcsebb volt azért. Csak hát, haza is kellett jönni, iskolába is kellett menni még csöppet, és várni a folyományokat. Hogy most mi lesz, mi a rosseb is.

A matematika szent dolog volt osztályfőnök bácsi számára, az élete értelme, és gondja is egyben, hogy az olyanokat, mint én, hogyan juttassa túl az érettségi bonyodalmain belőle. Nemes és nehéz feladat volt. De képzelhetjük, azért mennyire szíven ütötte ez a csöcsörészés, ha egy matematika órát használt arra, hogy ezt megbeszéljük, tisztába tegyük. Különben is, voltak a témában bölcsességei, például az, hogy kedves fúk, a nő nem élvezeti cikk. Ez plasztikus kifejezése az anti-macsóságnak, és mennyivel jobb lenne nekünk, ha a fideszesek is osztályfőnök bácsihoz jártak volna. De nem jártak oda.

Szóval, nekiláttunk megbeszélni a fölhorgadásokat, amikor valami történt. De hogy kezdjem, hogy is magyarázzam. Nyitva volt a terem összes ablaka, áradt a napfény és a madárdal, láttuk, hogy az élet szép, akármi lesz is most, amikor osztálytitkárunk sikongva iramodott az ablak felé, hogy kiugrik azon. Placcsant volna nagyot a másodikról, ha le nem fogjuk, de megmentettük a nyüves életét. Ez az osztálytitkárság ez olyan volt, mint a futballban a csapatkapitány, kapocs az edző és a játékosok, osztályfőnök úr és a mezei diákok között, tehát értelme nem volt semmi sem, csak ilyen cafrang. Cifra nyomorúság.

De mondom, az osztálytitkár lány visított, kifordult szemekkel vágtatott az ablak felé, hogy kiveti magát rajta, mert ezt a szégyent ő nem viselheti, pedig nem is őt csöcsörészték a kiránduláson. Úgy kellett ledönteni, leteperni, hogy ne csináljon bajt ez az ökör, akinek jól láthatóan teljesen elment az esze. Évtizedek óta nem láttam, de biztos vagyok benne, hogy vénségére osztálytitkár asszony Fidesz szavazó lett. Hithű és megingathatatlan, valamint rohadt öntudatos, mert az ilyen betegségek így kezdődnek, és így is érnek véget.

Máma már őszes haja van neki, megbecsült munkája, öntudatos polgár kétségek nélkül, aki a konformitáson túljutva megérkezett a szervilis létforma trutymójába. Mert akkor, és ez mai szemmel látszik csupán, ő meg akart felelni az elvárásoknak, a hatalomnak, aki osztályfőnök bácsi volt. Ilyet nem is kért tőle senki sem, előnye, hátránya nem származott a dologból, csak nem bírta elviselni, hogy valakik valahogyan kilógtak a tábori szürke monotóniájából. Összeomlott a világ, mert páran megszegték az íratlan paragrafusokat, szivárvány lett a szívük, ami hallatlan és kibírhatatlan.

Marquez bácsinál, amikor Aureliano Buendiából botcsinálta ezredes lett tényleges hatalommal, szintén megjelentek az osztálytitkárok. „Még ki sem mondta, sőt ki sem gondolta a parancsait, már végre is hajtották őket, és mindig sokkal messzebbre mentek, mint ameddig ő maga elmerészkedett volna.” – írja nekünk a Száz év magányban, ezzel egyszersmind bemutatva a NER megingathatatlanságának okát és indokát. Hogy tele van az ország szervilis osztálytitkárokkal, nem gondolkozó végrehajtó emberekkel a pártközponttól a városházákig, iskoláktól az orvosi rendelőkig, akik igyekeztükben a hatalom aljasságát is képesek felülmúlni.

A bávatag tömegek már csak hab a tortán. De, hogy a kirándulás meséjét is bevégezzem, azt hiszik, lett valami a dologból? Á, dehogy. Kaptak egy kis intőt a csöcsörészők, és vígan élték az életüket tovább. Osztálytitkár asszony pedig, aki meg akarta öngyilkolni magát, mert néhány társa nem élire vasalva élte az életét, depressziósan lesett ki a fejéből, míg a bűnösök meg fütyörésztek. Ez erőt adhat nekünk a mostani vészterhes időkben is. Osztályfőnök bácsi pedig a tíz éves érettségi találkozón nagy vigyorogva előhúzta a negyedikben elkobzott félig lévő martinis üveget, mert addig őrizgette. Azt mondta, már megihatjuk. Nem tudom, de szerintem már megcsiccsent, de szép volt nagyon ez úgy is.

Trutymó

Sűrű nap volt tegnap néppártilag és fideszileg, illetve már sűrű hetek, hónapok is vannak, kavarog valami massza, amely egyre inkább undorító trutymóvá sűrűsödik, hogy gőzölgésétől lerohadnak a csillagok. És most, hogy szabadjára engedtem a mélyemben megbúvó költőt, megpróbálom érthetővé tenni azt, ami az elmúlt huszonnégy órában is vagy ötször változott, és még nem ismerhetni a végét.

Két szereplőnk van a lehangoló történetben, a Fidesz meg az Európai Néppárt, és momentán ott tartunk, hogy egyik sem különb a másiknál, csak egy kicsit. Összefoglalva tehát: megérdemlik egymást, és mi viszont nem érdemeljük meg őket, mert nem méltóak hozzánk.

Indult onnan, ugye, hogy Orbán Viktor Mihály folyamatosan nyitogatta a pofonládát azzal, hogy építgette a saját bejáratú kis fasizmusát, és az EPP mégis csak akkor húzta fel az orrát, amikor Juncker került a plakátokra, mert az ő becsülete fontosabb, mint egy ország sorsa. És ez az első lehangoló tétel.

Ez a mi kályhánk. Mert ezután került szóba, hogy kizárják a csürhét a Néppártból vagy felfüggesztik, amire, mint emlékezhetünk, az volt a nagyképű reakció, hogy őket fölfüggeszteni nem lehet, ha ez csak szóba is kerül, azonmód távoznak fölhúzott orral. Aztán fölfüggesztették őket persze, és nem mentek sehová, hanem azt pofázták, ők függesztették föl magukat, enmaguk csíptették fel a szárogatóra a hózentrágüréknél fogva a nyamvadt testüket. És jött a cáfolat, hogy perszehogy nem.

Aztán következett ez a nyüves választás, ami előtt virítani kellett valamit a hívőknek, s ebben a kontextusban a Néppárt minden volt, csak ma született bárány nem. Voltaképp sorosista, bevándorláspárti bűnbanda volt, és megtisztulás lesz tőlük a fasisztákhoz távozhatni. – Ezt pofázták, és Weber is vérig sértette a magyar népet, Soros kitartott embere volt, rühes komcsi, meg ilyenek, és időközben a három bölcsek is hoppon maradtak, nem fogadta őket a vezír.

A fasiszták aztán leszerepeltek. OVM sem tudott az élükön Európa ormaira masírozni, és teljesen itt maradt nekünk. Ekkor kezdődtek a csodák, amelyek során, akárha Gregor Samsa, a Fidesz teljesen féreggé változott, de az is igaz, hogy nagyon nem kellett erőlködnie. Tegnap délutánra a Néppárt öröbari volt megint, Gulyás szerint jobb lesz nekik az ő kebelükben, Orbán már Webert támogatja teljes mellszélességgel, már hanyatt csapta magát, kalimpál a lábaival és vakartatja a hasát. És ez a második, lehangoló tétel.

Cseszheti – gondolhatnánk -, mert a Néppárt majd tökös lesz, és ígéretét betartva, hogy május 26. után dönt arról, hogy kivágja-e ezeket, mint macskát szarni, végre, ha nem is rend, de legalább világosság lesz, de lófaszt, mama. Tegnap reggel arról volt szó, hogy a felfüggesztés ellenére a rühösök európai frakciója szavazhat és választható. Ekkor arra gondolt az ember, hogy akkor mit függesztettek föl ezek, ha következményei nincsenek. Talán a kabátjukat a fogasra, vagy az elveiket a füstölőbe.

Kicsit később megjelent ennek a cáfolata, majd aztán a kilépéssel fenyegető Gulyás megengedése, hogy mégis csak jobb lesz nekik együtt, és bonbonként Orbán nyilatkozata, hogy Webert támogatja. Aztán kavarogtak még a dolgok kicsit, napnyugtakor úgy nézett ki, már egymás tenyeréből eszegetnek, s arról már szó sincs, hogy a három bölcsek újólag visszatérnének fasizmus-nézőbe. Egyáltalán, mintha semmi nem történt volna, az van.

Mindez nem nóvum a hírfogyasztó polgártársak számára, és nem is az újdonság okán mocskoltam vele a kezemet, hanem, hogy összegezzük a folyományokat és felgondolásokat. Ezek közül a legfontosabb megállapítás, hogy a politikus ocsmány állatfajta, a politika pedig nem mindenféle titkos dolgok felkent művészete, hanem sunyi alakok imbolygó násztánca.

Eddig arról volt szó, hogy a pártok és más csoportosulások valamiféle eszmék és értékek mentén szerveződnek meg, sajnálatos módon azonban ez nincs így. Mint kitetszik, a Néppártban pláne nem. Az európai jobboldal krémje, a polgárok élcsapata a kedves anyukáját is eladná két sportszeletért, s ha valaki ezen a porondon elvek és eszmények mentén tevékenykedik, akkor hülyének van nézve, és egyedül marad. És ez a harmadik, kiábrándító tétel.

Magunkra hagytak minket is drága feleim nagy nyomorúságunkban. Így az a tanácsom annak, aki még életben akar maradni ebben a trutymóban, hogy lopjon, csaljon, hazudjon. Ezek azok az értékek, amelyek a boldogsághoz és boldoguláshoz szükségesek máma, s ha valaki erre képtelen, akkor úgy járt. Akkor nem erre a világra való velem együtt. És ez a záró tétel.

Kilenc év

Orbán Viktor szemmel láthatóan kapkod. Egy hét alatt az osztrák modelltől az olasz úton át eljutott mindkettő megtagadásáig, ha nem figyel oda, hétfőn kéri a felvételét újra a Liberális Internacionáléba, és Gyurcsánnyal fog teázgatni délutánonként. Szánalmas a manus, és egyben félelmetes is az elvtelensége, ilyen jellemmel egy jobb galeriből is páros lábbal rúgnák ki, a Fidesznek viszont megfelel. A rá szavazók és az őt követők majd elszámolnak a lelkiismeretükkel, és azzal is, milyen szerepük volt abban, hogy ez az eszelős pokollá tegyen egy egész országot.

Orbán Viktor elszámolta magát. Úgy akart királlyá válni, hogy szétrohasztja az ország után a Néppártot is, ennek alternatívája volt az elfasizálódó Európa élére állni, s most, hogy mindkét forgatókönyv almás, ott vergődik világ szégyenére, már nem ér a nevemet játszik és tényleg káposzta a feje. A slepp bejelentette, hogy elhalasztják a közigazgatási bíróságok bevezetését, leépítik a reklámadót, sőt, Gulyás csicskának arra is volt gondja, hogy Salvininek is változnia kell. Remélem, az olasz fasiszta ezek után lesz olyan gerinces, hogy pofán köpi eddigi állítólagos elvtársát.

Bármilyen furcsa, még ő is több tiszteletet érdemel, mint a mi mocsadékunk, akinek most a maga rémisztő valójában bukkan elő a jelleme, illetve az a valami, ami annak a helyén ücsörög. Európa felelőssége most lett óriási, és most fog megmutatkozni, hogy valóban európai-e, s amiket eddig mint európai értékeket feltételként szabott Orbánnak, számon kéri-e, vagy megelégszik azzal, ha a farkas báránybőrbe bújik. Rájön-e végre arra, hogy ez a mi köpcösünk a két lábon járó romlás, maga a pestis, akinek elvei, erkölcsei, emberi értékei nincsenek, s ha most egyet visszalép, az nem feledtet el kilenc hosszú évet.

Ott van Európa előtt az a lehetőség, hogy parkolópályára tegye esküdt ellenségét, nehezére sem esik, csak ki kell vágni a Néppártból, hogy egye meg, amit főzött. A nagyságos Európa kilenc hosszú éve tétlenül nézte ennek az alaknak a dúlását, kilenc hosszú éve finanszírozza a rezsim kiépítését, és többre nem futotta eddig, mint széplelkes sóhajtozásra. S ha most elfeledve a sajtószabadságot, a bíróságok függetlenségét, a civilek csesztetését, a tudomány ledarálását, CEU-t, korrupciót és putyini bomlasztást egy üres gesztusért önös érdekből bocsánatot ad a bűnösnek, akkor nem Európa a neve. Csupán földrajzilag.

Voltaképp köszönetet is mondhatunk Orbán Viktornak telhetetlenségéért, jellemtelenségéért és pofátlanságáért, mert így előbb ásta meg a maga sírját, mintha megfontoltan lett volna ocsmány alak. S most, hogy pőre valójában kitárulkozott, csak hagyni kell, hogy a sorsa beteljesedjen. Eddig annak a meggyőződésemnek adtam hangot rendszeresen, hogy a saját sorsunkat csak saját magunk fordíthatjuk jobbá. Most, a választások után kialakult helyzetben, illetve a választások alatt történtek nyomán – hogy itt őt legyőzni nem lehet – be kell látnom, csak külső erők buktathatják meg, ami éppen most kezdődhet el.

Ezért nem mindegy egyáltalán, mi történik most, hogy végleg partvonalra teszik-e a manust, vagy kegyesen engedik neki a túlélést. Nem szabadna, ha bárhol megtelepszik ugyanis, rákos sejtként kezd el burjánzani újra, és elkezd mindent fölzabálni megint. S hogy nekünk, az országnak rossz lesz-e kigyógyulni belőle? Nagyon. És hosszú is. Meg fájni is fog. Összeomló gazdaság az uniós csöcs nélkül, közigazgatási káosz, s nem utolsó sorban a lelkek purgatóriuma, már aki alkalmas erre, és nem vitte el egészen már most is az ördög. Sokkal több minden dől el ezekben a napokban a megállított Brüsszelben, mintsem gondolhatnánk.

Én nagyon nem szeretem ezt a pátoszos masszát, ami előmászott belőlem máma, de Svejktől tudjuk, hogy a nagy idők nagy embereket kívánnak. Ennek felelek meg most. Mert hosszú évek óta sokszor azt kaptam a képembe, nem elég azt mondani, hogy Orbán menjen el a francba, ez egyáltalán nem vaszisztdasz, azt is meséljem el, mi a gyógyír ellene. Ím, megtaláltam. Igaz, rajtunk kívül lévőt, ha már idebent semmi sem maradt. Egy lehetőségünk van momentán sorsunk befolyásolására, mindenki a saját istenéhez imádkozik, hogy az Unió potentátjai legyenek jobb szívvel hozzánk. Aki másan bízik, csalódni fog. Kilenc évnyi guanót önerőből lekaparni képtelenek vagyunk ugyanis.

Most akkor?

Nem történt egyéb tegnap, mint amire számítani lehetett. Már este hét körül megjelentek az éterben az elviselhetetlenül arrogáns hangok, miszerint a lipsibolsik majd megint sivalkodnak, hogy csaltunk. Mi vagyunk többen, bekaphatjátok. – Mondták az amúgy borítékolható eredmény sejtésében. És még az is lehet, hogy csaltak, meg az is, hogy nem annyira. És nincsenek többen, viszont elegen vannak. Elegen, hogy támogassanak egy fasiszta, mondanivaló nélküli csürhét, és ennek én megadom magam.

Csak azt fura nézni, hogy a környező országokban ez az avítt, veszélyes és visszataszító gondolkodás nem tud győzni, nálunk viszont igen. Hiába, pöttyös a seggünk, mással ez nem magyarázható. Lehet most mellet döngetni megint, folytatni a dúlást felhatalmazásra hivatkozva, ami jogilag ugyan megvan, erkölcsről meg ne beszéljünk. Egy olyan banda győzött megint, amelyik számtalanszor bebizonyította, nincs az Istennek, embernek olyan törvénye – még, ha maga hozta is -, amelyet meg ne szegne.

Ezzel kell együtt élnünk, ha akarunk. Ha nem, el lehet menni, más nem marad, aki egyebet várt, mint ami történt, az nem erre a világra való. Annyi erkölcsi érzék maradt még a választókban azért, hogy az MSZP hajdani árulása és jelenlegi töketlensége, valamint az LMP kétkulacsossága meghozta a neki járó eredményt. Annyi tökösség viszont már nem, hogy a Fidesz is megkapja, ami neki jár, és soha nem is fogja. Tényleg többen vannak az elvakultak, a bávatagok és a jellemtelenek. Ez ellen pedig nincs mit tenni.

Ez itt nem az Ady-féle üdvözlet a győzőnek attitűd, nem is sajátos kései sirató, hiszen az ember folyamatosan a megvertség állapotában van. Elég csupán elmenni a boltba, ránézni a szomszédokra, hogy megtudjuk, hol is élünk. Ilyen értelemben a címbéli most akkor tanácstalansága sem a saját és a sorstársak jövendőjének szól, mert az már tíz évvel ezelőtt eldöntetett, hanem tényleg és valósan a Fidesz és birkahordája hogyan továbbja miatt tétetett fel. Mert rajtuk keresztül és általuk az országnak sem lesz mindegy.

Ugyanis, és ezt előbb-utóbb úgyis megtudják, a vesztesek közé lavírozták magukat, szóljon bármilyen győzelmi ének is itthon, és erre későn fognak rádöbbenni, és nekik fog fájni, nem pedig nekem. A Fideszre szavazók egyszer majd föltehetnék a kérdést, hogy a program, amelyet a vezérük hét pontban meghirdetett egyedül üdvözítőként, hogyan valósul meg, ha a főnök azt az Unióban képviselni nem tudja. Mert ott – az ő frazeológiájukkal – győztek a bevándorláspárti erők.

Ez úgy, ahogy van, böszmeség persze, de azt mindenképpen jelenti, hogy Orbán Viktor a perifériára került, s ha valami csoda folytán maradhatna a Néppártban – nem fog, pragmatikusan nincs szükség rá – akkor sem, azon kívül pedig a Salvini-féle zombikkal még inkább nem lesz szava. Mert Európa azért velünk ellentétben normális, tanult a történelemből, amire mi viszont képtelenek vagyunk. Ezért különleges nép a miénk és nem egyéb miatt.

A nagypofájú handabandázás, amely a Fidesz által politikának, erkölcsnek és világnézetnek neveztetik, csak az országon belül eladható, a nagyvilágban úgy kezelik, ami az értéke is, ellökik maguktól. Orbán tehát sehol semmit, az ország érdekeit meg pláne nem képviseli, ezzel majd el kell számolnia a birkái felé, ha igénylik. Nem fogják. Majd akkor, de már későn, ha Orbán folytatja a náculást, emiatt az ország rengeteg pénztől esik el és összeroskad. Ez a tán nem is olyan távoli jövő, és ezt jelenti a majdnem újabb kétharmad.

Ennek fényében fals a győzelmi tánc és a harsonák, mert magunkat ugyan becsaphatjuk, de a kapitalistákat nem. Az történt most, hogy újabb lépést tettünk a szakadék felé, s lehet ennek bávatagon örülni, de minek. Mint ahogyan sírdogálni sem kell, csak a törvényszerűségek működnek kérlelhetetlenül. Nem győzött itt senki tegnap, mint ahogyan nem is vesztett. Folytatódik a bábjáték, és ki hagyja magát zsinóron rángatni, ki pedig nem. Ez van, görcsölni fölösleges, az ellen tenni nem lehet, ha egy nép halálra ítéli magát, s közben jól mulat. Vigagyunk hát, míg el nem fehérül a száj is.

Mackómosás

Két napja gyakorlatilag süket vagyok. Először valahogyan eldugult az egyik fülem, a másik viszont működött, így igazi Pató Pálként ráértem mindenre, mígnem egy zuhanyzás után a másik is felmondta a szolgálatot, hogy más legyen a világ. A burkomban elcammogtam egy gyógyszertárba valami készségért, előadtam, mit szeretnék, és a néni lelkesen mutogatott is kétfélét, de semmit sem hallottam, így megvettem mindkettőt, de egyik sem használ.

Amúgy sem nagyon beszélek, most már annyit sem, mert nem tudom, ha kinyitom a számat, akkor ordítok-e. Láttam már ilyet, elég röhejes, és el is tudom képzelni magam csoszogva, sántikálva, ősz szakállal és nikotinos fehér bajusszal. Ezek a készségeim már eddig is adva voltak, ha ezekhez még hozzá csapom, hogy semmit sem hallok, következésképp úgy járkálok a világban, mint egy eszelős, minden adott ahhoz, hogy rámhívják a TEK-et, csavargásért előállítsanak, és elégessék a pokrócomat. Még szerencse, hogy nincs kutyám.

Amióta nem hallok, megjavult a szaglásom, de a munkához szemüveg még kell. Isten nem volt olyan nagylelkű, hogy a süketségért cserébe sasszemet adjon, sóher, vagy pedig így büntet azért, hogy nem hiszek benne, illetve a magam módján. Úgy látszik, ennyi nem elég neki, teljes alázatosságot kíván, azt viszont cseszheti, ilyet tőlem nem kap, nem fogok zarándoklatot tenni, hogy meggyógyítson, és újra hallhassam Orbán Viktor kappanhangját, elég baj az is, ha csak látom.

A burkomon keresztül viszont alig jut át a külvilág, foszlányok és morgások ütnek rést csak a permanens sípoláson. Az ablak alatt elzúgó autók csak elhaló sóhajtások, az előbb beindult egy riasztó tíz méterre, olyan volt csak, mint a mormota füttye. Viszont az egész utca megőrült tőle, így hát még előnyös helyzetben is vagyok. Ha behunyom a szemem, máris ott ücsörgök a megvilágosodás előszobájában, a süketség tehát belépő a bódhiszattvaság kapuján, amely, mint tudvalévő, a buddhasághoz vezető út első állomása. Már ha a nagy szekér tanait követjük.

Regényeket, elbeszéléseket úgy olvasok, hogy közben látom, hallom a dolgokat. A Varázshegy szanatóriumát, Fermina Daza kúriáját le tudnám rajzolni, ismerem Hábetler János rekedtes hangját és Pék Mária sipítozásait. Filozófiánál viszont ez nem működik, oda tiszta ész kell, a versek estében azonban olykor jó, ha részeg az ember, hogy átjárhassa a lélek teljesen. Ebből is kitetszik, hogy süketen, esetleg fél szemmel egész jól el lehet éldegélni, fél szívvel azonban egyáltalán nem.

Most, hogy voltaképp süket vagyok, reménylem Sheldon azon képességét, amelyet ő számoknál érzékelt és használt, s amely ez: mint a lökött fizikus elmesélte, ha prímszámot lát maga előtt, az piros, ha viszont kettő van közvetlenül egymás mellett, az rózsaszín és benzinszagú. Áldott-áldatlan állapot ez, viszont felgyorsítja az eligazodást a kajla világban, s mivel én nem fizikus vagyok, s nem prímszámokra, hanem Orbán Viktor mocskaira vagyok érzékeny, megnéztem egy híroldalt a neten szokás szerint.

Ennek benzinkút, olajfúrótorony és Formula 1-es depó szaga volt együtt, majd’ fölrobbant a monitor, és olyan rózsaszín volt, mint egy túlfejlett Barbie baba. Ebből látszott, hogy a munkám sem lett könnyebb, mert most is, mint mindig, alig lehet kiválasztani, hogy melyikkel foglalkozzék az ember, miről rántsa le a leplet vagy átkozódjon fölötte, mert egy nagy, ótvar ganyé ez a világ, s főleg benne az elátkozott Magyarország. A legrózsaszínebb mégis a botkás kis színes volt, mert ebben benne volt kies hazánk húgyos-szaros eszenciája.

Emlékezhetünk, hogy pár napja a szegedi polgármester a hasára ütött, és kijelentette, hogy városának nyugdíjas és továbbtanuló polgárai kapnak tízezer pénzt. A helyi Fidesz ezt az ideát és Botkát is megátkozta, minden volt a polgármester, csak ma született bárány nem. Aztán viszont, amikor látták, hogy ebből ők jól nem jöhetnek ki, ráígértek, hogy legyen a tízezer tizenháromezer ötszáz. Más farkával könnyű verni a csalánt jeligére.

És kedveseim, most meg az történt, hogy a Fidesz plusz háromezerötszázát leszavazta az ellenoldal, amire egészen elképesztő válasz született a Fidesz kebelében, hogy Botka elvette az emberektől ezt a pénzt, szinte meglopta őket. Szó szerint: “Botka László és a szegedi baloldal lesöpörte a Fidesz módosító indítványát, amivel ismét bebizonyította, hogy csak szavakban ért egyet az emberek támogatásával, részükről ez nem volt több, mint kampányfogás.” – Ennél elképesztőbb cinizmust nem nagyon lelni a cifra világban. Bár talán mégis.

Mert mire vélje az ember, hogy az országgyűlésben a kilakoltatottak ügyével nem volt hajlandó foglalkozni ez a csürhe, hogy Orbán nem állt szóba a három néppárti bölccsel, hogy Handó nacsasszony meg nem válaszolt a magyar bíróságok áldatlan állapotáról neki föltett uniós kérdésekre, és a mocskok további tengere. Ezt csak megfejeli a legfrissebb, amely arról szól, hogy egyetlenünk cimborája, ez a Strache orosz oligarchát kérlel egy felvételen, hogy vegye meg neki a Kronen Zeitungot, mert olyan médiabirodalmat akar, mint amilyen a magyar Führeré.

Olyan mély már a trágya kedveseim, hogy jó is megsüketülni, viszont a zene hiányzik. De láttam egy kedves dolgot is a mocskok tengerében, hogy az egyik mosodalánc azt kínálja a gyerekeknek, hogy ingyen és bérmentve kimossa a macijukat. majmukat, vagy szamarukat, hogy illatosan tudják ölelgetni aztán. Kedves, csak azon tűnődtem, ez is mért volt rózsaszín hír. Aztán persze: május 26-án van az akció, hogy távol tartsák az apukákat és anyukákat a szavazástól. A Fidesz műve ez is.

Idáig süllyed az ember, ha Magyarországon él, hogy nem lehet felhőtlenül örülni semminek, minden mögött hátsó szándék sejlik, így abban is, hogy épp most vesztettem el a hallásom. Orvoshoz is félve megy az ember, mert esetleg fülpucolás helyett kiherélik, mit lehessen tudni. Szepszist kap, vagy tanácsot, hogy imádkozzon, tartsa be a tízparancsolatot, ami jogi alapvetés és beöntés egyben, az élet eleje meg a vége. Inkább a vége. Momentán azt várom eközben, hogy mikor nem lesz benzinszaga a híreknek. Az jelzi majd a szabadságot a csöndben. (Jó, sípolásban.)

Kurvák és honleányok

A hét végén, a női kézilabda BL döntő kapcsán az én szomszéd Józsim érdeklődött, hogy mennyien férnek be a Papp László Arénába. Mondom neki, körülbelül tízezer ember. És – mondja ő bávatagon -, ha tízezer ember, akkor hány nő? (Ez alkalommal nem migráncsozott és dakotázott) Kivágtam a szobából, mint macskát szarni, mert ilyen ügyekben pardon nincsen. Ilyenekkel egy levegőt nem szív az ember, s nem elsősorban azért, mert ótvar bunkó, azt krisztusi megbocsátással még elnézné neki, hanem más okból. Ezt reményeim szerint nem kell részletezni.

A kampány kapcsán meg Kövér pedellus mondott csuda dolgokat a melegekről, pedofilokról és másodrendű állampolgárokról a Budapesti Metropolitan egyetemen, és őt nem vágták ki onnan, hanem egyetértőleg bólogattak neki. Az első sorban Fásy Ádámmal és Bagi Ivánnal. Tudjuk, hogy Kövér legalább annyira ótvar bunkó, mint Józsi szomszéd, vele ellentéten azonban nem gyalog a sakktáblán, hanem házelnök. Közjogi méltóság (méltatlanság). Ha beszél, akkor az általános emberi és a mértékadó elit szemüvegén keresztül is vizsgáljuk őt, és mindkétszer, illetve mindig megbukik.

Kövér pedellus azt mondta szó szerint az örökbefogadó melegekről, hogy: „Erkölcsi értelemben, semmi különbség nincs egy pedofil magatartása között, meg a között, aki ezt követeli. Mindkettő esetben a gyermek egy tárgy, egy élvezeti cikk, a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze. Különböző okokból nem akarok gyereket, de igényt tartok rá hogy más gyerekét jogom legyen felnevelni.” És továbbá: „Egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak.”

Vegyünk egy nagy levegőt! Köszönöm. S mielőtt a mai gyöngyszemmel foglalkoznánk, emlékezzünk még a köteles beszédre is, hogy kirajzolódjon házelnök elvtárs szellemi portréja. Tudjuk, hogy tahó, hogy ütne, akasztatna szíve szerint, és most már azt is látjuk, nem kommunista a lelkem, mint eddig hittük, hanem fasiszta briganti náci eltolódással, de majd addig is elér Isten és a Párt segedelmével. Azt most nem részletezném, hogy ezek a mostani kijelentések hányféle szemszögből nem férnek meg egy európai jogállammal, s hogy emiatt a pedellusnak miért kellene eltakarodnia a pulpitusáról, de még a politika közeléből is.

Ilyeneket lehetne sorolni, de minek. Országunk esetében ugyanis jogállamról és európaiságról egyáltalán nem beszélhetünk, ez az ország a “keresztény”, “magyar” “úriemberek” szorításában szenved elavult és veszélyes eszméktől terhesen, és nem is találja a helyét a XXI. században. Ilyen mókák helyett – amelyeket már számos-számtalan alkalommal volt szerencsém prezentálni – menjünk végig konzekvensen Kövér elvtárs bajuszos logikáján, és egészen elképesztő helyekre fogunk eljutni a segítségével.

Sőt, azt is meglátjuk, amit Kövér ugyan nem is akart, de mégis gondolt, csak mert össze-vissza jár a szája, tehát jobb lenne, ha befogná. De nem fogja. Már az is fajsúlyos, hogy a gyerek mint tárgy és élvezeti cikk az önmegvalósítás eszközeként szerepel a pedellus kósza agyában. Mert gondoljunk csak bele, midőn ezek CSOK-os toszásra buzdítják a mélymagyarokat, abban sem egyéb a gyerek mint tárgy, eszköz az önmegvalósításra, hogy lehessen hol lakni. Olyan élvezeti cikk, amelyért az állam fizet, következésképp a CSOK-osan toszó honleányok pénzért kefélnek, magyarán kurvák. Az állam kurvái.

És ezen a ponton ne engemet tessen elküldeni az anyukámba, hanem Kövér elvtársat, ő mondta – ha nem is tudta – nem én. Innen is látszik, nem szerencsés, ha egy állam az alattvalók nemi életét és identitását figyeli, abból jó sosem sül ki. Főleg így, hogy a pedofil egyenlő a meleggel, a gyereknevelés az élvezetekkel, mert ebből az a következtetés fakad, hogy a papság egy része nemcsak pedofil, hanem buzi is, és még afrikai importra is szorulunk az áruból. Innen nézvést pedig egy csapásra omlik össze a migráncsozás meg a keresztény értékek ideája, és ennek tapsol Fásy meg a Bagi. Hogy a Józsikról szó se essen. Szép kis kupleráj ez, meg kell hagyni.

S ha még arra is figyelmezünk, hogy a jó meleg betegnek érzi magát, és lehajtott fejjel járkál a világban, akkor odáig is eljutunk, hogy a társadalom összes többi tagja, aki kívül esik a NER tébolyán, s nem épp így gondolja, szintén jobb, ha behúzza a fülét és a farkát. Továbbá örül, hogy luk van a seggén és még él. Mert mindenki másodrendű, aki nem fideszes, a legelképesztőbb jelzőkkel illetve, sorosista, lipsibolsi, bevándorláspárti és így tovább. És, ha mindemellett abba is belegondolunk, hogy a társadalom fideszileg komilfó tagjai sem egyebek szülőgépnél és GDP szaporító szerszámnál, akkor feltárul kies hazánk leglényege.

Valami fasiszta, feudális, tömeghipnózison nyugvó szellemi és erkölcsi nyomortanya, mint bokréta Isten kalapján. S azok, akik szavazatukkal életben tartják, mi több, elalélnak a gyönyöröktől, hogy ebben a szarhalomban élniük adatik, azok sem többek puszta hatalomtechnikai számoknál, és öntudatos kurváknak tekintik őket. Míg a többi, uszkve nyolcmilliót pedig selejtes árunak, aki hajtsa le a fejét, és legyen boldog, hogy a lágerek még nem nyitottak meg. Ez rejlik Kövér szavaiban, csak végig kell gondolni azokat. S ha önmagától és baráti unszolásra nem takarodik el, meg az összes eszmetársa, akkor másképp kell odahatni, hogy megtegye. Az eszközöket közösen kell megtalálni Buddhában testvéreim.

Van-e élet a Fideszen túl?

Kövér pedellus nagy filozófus és hatalmas mókamester, sajnálatos módon azonban maga sem tud erről, mert keresztény, magyar úriembernek hiszi magát. Holott csak kommunista kutya, erősen behatárolt kognitív képességekkel, nagyon távol a demokratikus szalonnától, kiképző őrmesteri nívón és habitussal. Ennyi lenne a pályaív meg az önéletrajz érdemi része, úgy általában egy jól szituált vadkan is többel bír, csak Kövér pedellusnak be nem áll a szája, s ha ökörségeket beszél, akkor azon az ember elmereng olykor-olykor.

Részt vett most egy lakossági fórumon, hogy terjessze az igét, és olyan jött ki a száján, hogy maga is elcsodálkozna rajta, miket delirált össze, ha valaki elmagyarázná neki a szavak rejtélyes és titokzatos értelmét. “Az európai emberek számára az európai parlamenti választás arról szól, lesz-e egyáltalán európai jövő.” Tudjuk, hogy azt szerette volna közölni, ha nem a Fideszre szavaz a nagyérdemű, akkor elhervadnak a csillagok, visszafelé kezdenek el folyni a folyók, meg más ilyen bibliai cukiságok, hogy kellően beszarassa az egy a tábort, de azt mégse így kéne talán.

A jövő, mint tudjuk, a lineáris időfelfogás szerint – mármint, hogy mindig előre halad a kis komisz és nem csámborog össze-vissza – az a hely, ahol hitünk szerint a még meg nem történt események elképzelhetők. A hit ebben az esetben a feltételezés, hogy így lesz valami, vagy pediglen nem. A jövő az ember számára kiemelt jelentőségű, hiszen rengeteg eseményt legalább feltételezni kell ahhoz, hogy életben maradjon. Mindközönségesen: képes elgondolni az organizmus azt, ha fejest ugrik a szakadékba, akkor nagy valószínűséggel megmurdel.

Az ember, amikor tervezgeti a CSOK-os jövőjét, tudhatná, hogy bele is rokkanhat a rózsaszínű ígéretekbe. Tudnia kell, ha nem szaporodik kellőképpen, akkor elárverezhetik a CSOK-os házát – hogy plasztikus legyen a példánk -, így tehát előre látva a szomorú véget, bele sem vág a mézesmadzag szopogatásába, és így sok kíntól menti meg magát. Az ilyen dolgok az emberi agy kognitív képességeinek kifejlődéséhez vezettek, s ezek közé tartozik az elvont gondolkodás, a racionális képzelet, a logika, az indukció, a következtetés és az érvelés.

Ezek segítségével a lineáris idővonalat oksági lánccá tudjuk alakítani, s tudjuk, mint a jós, hogyha hülyeségeket beszélünk, akkor kiröhögnek minket. Kövér pedellus, amikor a jövő megszűnéséről beszél, a hívők szűkös tudatát voltaképp a semmivel, magával a Nirvánával szembesíti. Mivel azonban Sziddhartha világát ezek nem ismerik, csak szűkölésre akarja késztetni őket, hogy azt visítsák, mi lesz velünk nagymama, ha Orbán Viktor Mihály nem óv minket a veszedelemtől. Áttételesen nem felteszi a kérdést, hogy van-e élet a Fideszen túl, hanem alattomosan utal rá, hogy nincsen egyáltalán.

Valláslapítók és fanatikusok tempója ez, gondoljunk csak az Iszlám Állam bájos harcosaira, akik lefejezik a delikvenst, ha az nem elég udvarias Allahhal. De misszionáriusok is eszünkbe juthatnak, akik meg Jézust terjesztették vérrel és vassal. Ebből is kitetszik, a vallásokkal mindig csak a baj van, így a Fidesszel is. Ez a kövéri tempó egyébként emlékeztet arra, amikor Hitler bácsi halála után tömegesen lettek öngyilkosok a népek, mert nélküle élni nem tartották érdemesnek. S ha belegondolunk a kézcsókoló nagyikba, nem állunk távol az ilyen fanatizmustól.

Messzire kalandoztunk eredeti ihletésünktől azonban, de visszatérve ahhoz az ideához, miszerint a Fideszen túl élet nincsen, valahol igazat kell adnunk a pedellusnak. Neki, a főnökének, az egész csürhének valóban nincs. Ha bekövetkeznék az az ideális – ámde mégis fantasztikumba illő – fordulat, amitől a pedellus fosik, hogy veszítenének a választáson, akkor nem a jövő veszne el, csak az övék. Börtön, önkéntes száműzetés és ilyesmik várnának a maffia tagjaira, s az, hogy most a megtévesztett és tudatlan tömeget használják eszközként a saját menekülésükhöz, az minden aljassággal felér.

Azért a jövő mibenlétéről még annyit, ha az eszünk megfelelően – tehát nem Fidesz-üzemmódban – működik, még akkor sem elégséges a sokszor kaotikus jellegű társadalmi események megjövendölésére. Ezért mindig és mindenhol, ahol ember előfordult, tág tere van a jövővel való szélhámosságoknak. Mert, mint láthatjuk, nemrégiben a jövő elkezdődött, mint plakátokról volt tudható, most meg már azzal fenyegetnek, hogy nem is lesz. Figyelemre méltó ez a következetlenség, vagy dogmatizmus mégis, hiszen ez arra utal, hogy a világ Orbánnal kezdődött, és vele is ér véget. Hagymázas idea, de hat, mert együtt ropják a haláltáncot a hívek és a papok. És ez Magyarország sajnálatos módon.

Az élet csodaszép

Az egyik decens portál szívszaggató írását az alábbi címen reklámozta, emelte ki egy ilyen hírek összegyűjtésével foglalatoskodó oldal tegnap: “Így élnek most a félbevágott ikerlányok”. Mondom ekkor, ejj, Kázmér, milyen csuda dolgok vannak földön és egen, plánesőt, hogy nem sokkal mellette Novák szaporodásos nacsasszony azzal várta a fejébe a bátor utazót, hogy “Magyarország hisz abban, hogy a saját erejéből is gyarapodhat”.

Hoztam is a popcornt, hogy én innen el nem megyek, letelepedek örökre, ha már ikreket szeletelnek, Novák elvtársnő pedig gazdasági mágus lett, és elmeséli, hogyan lehet az Unió pénze nélkül is térkövekkel borítani az egész univerzumot. Sőt, kedveseim, nem sokkal odébb meg a Hidvéghi szócső fenyegette azzal a nagyérdeműt, hogy a fideszesek kirajzanak hamarost, elöntik a világot, ahogy J. A, is tudta már, hogy “a szennyes lé lapulva árad el”.

Egyszóval, hogy kétszáz fórumot tartanak szerte az országban a Fidesz eszei, a nagyágyúk viszik az igét, azt, hogyha nem a Viktorra ikszelnek, akkor szét lesz kúrva az ország, müezzin telepszik a plébániák tetejére, betiltják a töpörtyűt, és nagyböjt helyett a ramadán lesz előírva. És még, mint friss fejlemény, a Bangóné patkányméreggel járja majd a falvakat, tanyákat, és azt gyömi a kisdedek szájába cumi helyett.

Így képzelem a fórumokat, mert országunk krémjétől erre telik, erre fussa, ahogy az agyak leamortizálódtak, de mindegy is. És még telis de teli volt ez az oldal ilyen furaságokkal, ahová azért jár az ember, hogy nekilásson eligazodni a történések dzsungelében. És akkor ilyeneket kap a képibe, hogy ikreket szeletelnek-aprítanak, és ők mégis vidáman élnek, hát nem nagyszerű? Dicsérjük hát az Urat teljes szívünkkel, ha már az eszünkkel nem lehet.

Először a Novák nacsasszonyos irományt nyitottam ki, meghagyva az ikreket desszertnek, de már ez is legalább akkora örömöket okozott. Nem a gazdaságról beszélt az elvtársnő ugyanis, ahhoz még nem ért annyira, mint a gyarapodás-ügyhöz, de majd Isten és a Párt segedelmével meglesz az is. Hanem persze, hogy a szaporulat járt a fejében, mint valami csizmás nyúltenyésztőnek vagy génmanipulátornak, s persze, hogy hazudozott, mert mit tehetett volna mást, ha ez a természete neki, mint NER-embernek.

Arról delirált a drága, hogy Orbán Viktor Mihály kitartó munkája és emberfeletti erőfeszítései nyomán – amelyeket már tankönyvbe írtak és a csudájára járnak az usákok is – a magyar ember végre megtanul megfelelően toszni, és teli lesz az ország gőgicsélő friss kisdedekkel. Mit teli lesz, már teli is van, a kilakoltatottak a családok éve jegyében – s mert aluljáróban nem lehet – erdeinkben szülnek, onnan cipelik a kölkeket kereszteltetni csakis, mer’ a kultúra, megvédés meg a migráncs és természetesen Soros.

Nem én vagyok hülye, Novák nacsasszony nem olvas KSH-t, de lehet, hogy mást sem. És most képzeljünk el egy fórumot, ahol Novák elvtársnő, mint a Fidesz nagyágyúja, ilyenekkel buzdítja voksolásra a bávatag nagyérdeműt, és örülnek egymásnak. Ilyenkor az ember lehangoló melankóliával gondol hajdani fideszesekre, mondjuk Pokornira, aki szintén geci volt, de legalább okos geci, míg ezek a maiak csak elfolynak.

Viszont – gondoltam – Novák nacsasszony tud valamit, de titkolja. Mert ha ez a nemzet sokasodásnak új módja, hogy kettőbe szelem az ikret, és így, mintegy osztódással szaporodnak, akkor megemelem a kalapomat és még lengetem is. Ehhöz képest arról van szó csupán, hogy egy sziámi ikerpárt szétválasztottak, akik köszönik, jól vannak és még boldogok is. Ezt a kincset rejtette a félbevágott ikerlányok cím, és eszembe jutott drága Monika, aki szerint régebben ez egy szakma volt.

Mármint az újságírás. Aztán ide jutott ez is. Ám, mint tudjuk, semmi nincs ok nélkül ezen a világon, így, ha az embernek Novák nacsasszonya van az ő készségeivel, ahhoz épp elég a szeletelős újságírás, mert a magyar nyelv bonyolult. Lehetne bírni azért, de nem szükséges ma már ott, ahol egy Mészáros az Osvát Ernő, és Gajdics a NER Ignotusa. Ilyen közegben az élet legalább annyira csodaszép, mint Capra filmjében, akinek a főhőse, George Bailey épp készül elemészteni magát. Neki azért eljön egy angyal, de Magyarországot már ők is kerülik. Így jártunk.

Bangóné

Az MSZP-s Bangóné a Fideszt és a patkányokat emlegette egy mondaton belül, ami nem illendő és nem is szerencsés egyáltalán. Ennek megfelelően akkora a cirkusz meg a sivalkodás, mintha Orbán tökeit szorongatnák satuban, a körmeit tépkednék ki tőből, vagy lovakkal szaggatnák négyfelé. Bangónénak eldurrant az agya, s most már hiába is magyarázza a bizonyítványt, hogy nem is úgy, hanem másképp, a fideszesek magukra vették, felismerték önmagukat mintegy a rágcsálóban, és most már, ha módjuk lenne rá, Bangónét az első lámpavasra húznák fel, hogy helyre álljon a világ rendje.

Nem feloldozásként, hanem enyhítő körülményként a tekintetes bíróság számára, de azért gondoljuk meg, nem ok nélkül való, ha a Fidesszel szemben álló egyed, miközben gúzsba kötve táncol, tehetetlenül vergődik, s közben röhögnek a képibe a fasiszták, hogy most légy okos kisanyám, akkor vérbe borul az agya, és káromkodás szakad ki belőle. Persze, az ilyen ne menjen politikusnak, mondhatnánk, ám vele szemben sem angolkisasszonyok, hanem egy bűnbanda áll kalapban és géppisztollyal a kézben, ami árnyalja a képet, és bemutatja kies hazánk végzetes és végleges romlását is.

Szentnek kellene ahhoz lenni, hogy az ember mosolyogva nézzen kínzói szemébe, és jámboran megbocsásson nekik, és ha őt hazaáruló bitangnak, sorosbérencnek, lipsibolsi kurvának, nyomorult féregnek nevezik, a hóhérról virágénekeket rebegjen. De tényleg nem kell elmenni politikusnak. A fideszes Hidvéghi Balázsnak sem kellett volna, és mégis kommunikációs igazgató a Pártban, nekünk ilyeneket dobál a gép. Bangónékat meg Hidvéghiket és az összes többit, ezek igyekeznek fölfalni egymást, mint azt ez a Hidvéghi be is jelentette, hogy filmet készítettek Bangónéról meg az ő bűneiről, hogy az egész világ hadd láthassa.

Nem élveztem még a műalkotást, nem is fogom, de remélhetőleg nem Bangóné szoknyája alól indul a svenk, ami után képzelt általános iskolai bukásokról értekeznek, vagy kiderítik, hogy a bűnös Lenin kishúga és Rákosi kurvája egyben, esetleg a malomtulajdonos kulák szeretője. Mert ezek meg így dolgoznak, és minden lehet. A játékfilmen kívül más szankciókat is kilátásba helyezett ez a Hidvéghi, ezért mondom, nem lehet látni a végét. Esetleg a földre dobják, megkövezik, kalodába zárják, és úgy mutatják meg az önérzetében sértett nagyközönségnek, hogy gondoljanak rá május 26-án, és már helyben is vagyunk.

Kampányelemmé szublimálódott Bangóné ugyanis, mint karácsonykor a szánkók, vagy a Notre Dame tüze, amely a terrorizmusra figyelmeztette Nógrádi olvasatában a keresztényien magyar hitetleneket. Mindenhol fenyeget az ellenség, és most még a fidesznépek önérzete is sérült, mint azt Rogán elvtárs kifejtette több millió ember nevében hörögve sandán. Viszont ez a sokaság, illetve ennek túlnyomó része azt sem tudja, hogy ezt a Bangónét eszik vagy isszák, fiú vagy lány, de hogy ürdüng, az hétszentség. Bangóné bűne ez, hogy magára vonta a poklot, és ordítani valót kínált az erre kiváltképp fogékony gépezetnek, és most lehet verni a dobokat teljes erővel.

És hatékony is lesz. Mert arra egy sem gondol, hogy eddig a kedves vezető hét pontját indult beteljesíteni az urnáknál, most meg ehelyett a Bangónéra kell figyelmeznie ikszeléskor. De talán mindegy is teljesen. Lemondóan legyintve vesszük tudomásul, hogy a fideszes kampánygépezet öregasszonyi pletyka szintjére kapcsol, hogy hallotta, mit mondott ez a Bangóné? Förtelem és gyalázat. Így lesz dedós kidobós egy olyan választásból, amely azért valahol egy egész ország sorsát meghatározza, és Orbánra szavazunk, mert a Bangóné bukásra áll nyelvtanból, meg valami patkányok. Ez így, kimondva elég lehangoló bír lenni, aztán mégis ez van.

Bangónét elvitte a szíve a susnyásba, és így járt. Mondhatnánk, elkövette azt a hibát, hogy odahagyta a tiszta, világos és józan beszédet, a logikus érvelést, amellyel egy normális világban okos emberekre hatni lehetne. Ez a világ azonban nem normális, és nincsenek benne okos emberek. Többségben legalábbis nem. Itt érzelmek tombolnak és tagolatlan mondatok, ezt tudni illenék. És azt is, hogy a humor olykor kifizetődőbb. Mert, ha Bangóné Svejktől tanulva pézsmapockoknak nevezte volna a fideszeseket, most csak kussolnának lányos zavarukban. Akkora lenne a csönd, mint Örkény különleges tudakozójánál, amikor azt a kérdést kapta, volt-e menstruációja Szűz Máriának a szeplőtelen fogantatás után.

De ilyen szerencsénk nekünk nincsen.

Beszív, sűrít, gyújt, kipufog

Egy kábé negyven éves férfi az MSZP-Párbeszéd Móricz Zsigmond körtéri sátrához ment tegnap, egy női aktivistát valami piros löttyel locsolgatni kezdett, a palack kiürültével pedig hozzávágta azt, miközben kurvaanyázta az MSZP-t. A lelocsolt nő védelmére sietett egy férfi párttársa, akit a támadó földre vitt, megharapta, majd a kabátjával fojtogatta. Ezután szedték szét őket a járókelők meg a többi szoci, és a szájkosár nélküli ember jól végezvén dolgát, elegánsan távozott.

Vannak ilyen hétköznapi hősök mindkét oldalon. Mint emlékezhetünk, nemrégiben Miskolcon egy fideszest ruháztak meg, Pécsen pedig a Momentum ajánlóívét firkálta össze egy harcos, aki védte a hazát a migráncsoktól. Ha sok M1-et néz az ember, akkor óhatatlanul meghülyül, de elég hozzá bármely más, a Kesma bűvkörébe tartozó médiatermék fogyasztása is, van belőlük dögivel. Olyan négyszáz a baloldali médiaterror jegyében, amelyek hazafiakat nevelnek, akik pedig rettenthetetlenek.

Jellemző ez az emberi fajra. Caius Mucius Scaveola, mint tudjuk, a karját csontig égette szisszenés nélkül, miközben csevegett Porsenna, etruszk királlyal, aki ettől úgy beszart, hogy elvonult Róma alól. Sőt, nekünk meg Dugovics Tituszunk van, aki Nándorfehérvárnál egy törökkel bungee jumpingolt, hogy az ne vegye el a munkáját, ne erőszakolja meg asszonyát és ne gázoljon bele a keresztény kultúrájába. De áldozata hiábavaló volt, ő is meghalt, meg a török is itt maradt később, tehát minden viszonylagos.

Aki Miskolcon megverte a fideszest, aki Pécsen a Momentum papírjait piszkította össze, józan ésszel és alapos megfontolással tette ezt, arról lévén meggyőződve – mint a Titusz -, hogy küzdelme győzelemre viszi őt és sorsosait. Ezek megtervezett akciók, kigondoltak és előre megfontoltak, mint egy anyósgyilkosság. A harapás és fojtogatás viszont elemi ösztön, a jungi lélektanban az “árnyék”, amelyet morális, etikai, esztétikai vagy más alapon elvetünk és elfojtva is tartunk, miközben eltartott kisujjal diskurálunk az időjárásról

Olykor azonban előtör az emberből a vadbarom, és harap. Vannak híres harapások a történelemben, mint például Mike Tysoné, aki egy bokszmeccs hevében tépett ki egy darabot ellenfele füléből, vagy Louis Suarezé, a tömzsi futballistáé, aki szintén játék közben mart bele a védőjébe. Ebből is látszik, hogy a harapás valami ősi-emberi, illetve állati, a gének halovány emléke még abból a korból, amikor szőrös elődünk a dinók elől bujkált föld alatti járatokban. Régi, szép idők, férfias élmények, kard ki kard.

Vannak viszont egészen köznapi harapások is. Ilyen például Lilyé a “Modern család” című sorozatból. A kislány olyan három éves kora körül elkezdett boldog-boldogtalanba beleharapni, és apukái csak abban bíztak, hogy majd kinövi. Ilyen minálunk elő nem fordulhatna, hogy egy meleg pár Vietnámból fogad örökbe migráncskölket, hogy aztán itt harapdáljon bennszülötteket. Ilyet Novák nacsasszony családtámogatási rendszere nem ismer, morálisan túlfejlett társadalmunk pedig kitaszítja magából az ilyes elfajzásnak még a gondolatát is.

Neriában az ilyen aberráció ismeretlen, az olyanok számára, akik MSZP-seket harapdálnak és fojtogatnak, sőt, vasvellával űznék el őket messzire. Ez is ősi, magyar mentalitás és virtus. Például, amikor Kukorica Jancsi közmunkás súlyos hibát vétett, a nyáj pedig odalett, akkor korának fideszes földesura ekképp nyilvánult meg: “…Vasvillát, vasvillát!… hadd szúrjam keresztül!/ Jaj, a zsivány! jaj, az akasztani való!/ Hogy ássa ki mind a két szemét a holló!…” Nem ám, hogy üljünk le János, elégedett-e a munkakörülményekkel, ilyenek. Hanem neki a gerincének.

Orbán Viktor Mihály is ilyen avas szagú parasztudvaron szocializálódott, olyan is lett Isten segedelmével. Mint ősei, ő is szemtől-szemben, férfiasan áll ki, meg viszket a tenyere függöny mögül, valamint tokáig golyóállóban. A mi utcai harcosunk általában összehugyozza magát, a hülyéi viszont ezt nem tudják, és azt gondolva, hogy a vezér napi háborúit vívják hozzá hasonlóan, harapnak és fojtogatnak – egyelőre -. Egy beszari geci így militarizálja az országot, hogy már mindenkinek habzik a szája és csattog a foga.

Mindez azonban a csürhének nagyon tetszik. Legfőképp akkor, ha nem ők az elszenvedői az atrocitásoknak, ilyenkor jóváhagyólag és vigyorogva bólintanak, hogy rendben, pusztuljon a férgese. Mert, hogy visszatérjünk a Móricz Zsigmond körtérre, miközben a szocit harapta és fojtogatta a NER valódi utcai harcosa, a mellette lévő Fidesz-stand közönsége és személyzete nemhogy a segítségére sietett volna, hanem elégedetten, böfögve nézte az egészet. Sőt, egyikük megjegyezte, ide vezet, ha beengeditek a feketéket. Nincs több kérdés, Magyarország elveszett.

Lakosai úgy működnek immár, mint a robbanó motor, amely beszív, sűrít, gyújt és kipufog. Itt a népek a gyűlöletet szíják magukba, mint lassú mérgeket, sűrítik majd gyújtják, de, hogy a kipufogásból mi lesz, harapás, fojtogatás, akasztás vagy a gyilkolás más módja, az már nem azon múlik aki ezt az egészet generálja és életben tartja. Őfőméltósága ugyanis nagy ívben tesz rá, amíg így és ekképp gyűlnek a szavazatai, miközben háborítatlanul növesztheti a potrohát a várában. Itt tartunk, emberek, nem épp sehol.