Kategória: franz kafka

Kaszafilozófia

Terjed a neten egy kép a kedves vezetőről, amelyen egy kaszával szerencsétlenkedik ifjabb korában, amikor a hasa előtt még elfért a szerszám, bár a fogásán látszik, az életben nem volt előtte a kezében ilyen. Nem tudhatni, mi ihlette a fotóra, milyen hátsó szándék, mert tudjuk, minden rezdülése csak egyfelé mutat, ez pedig a hatalom. Erről szól még a vonalkódos alsógatyája is, ezzel kel és fekszik, annyira rabja ennek a mániákus szenvedélynek, hogy gondolni másra nem bír és nem is képes, de nem is akar. Sokat mond viszont, hogy egy futballpálya közepén szerencsétlenkedik a szerszámmal, mégpedig fehér ingben, de a pálya talaján látszik, nemrégiben nyírták rajta a füvet, olyanok, akik értettek is hozzá, és bizonyára gépesített jószággal.

Én is lehetnék kaszálós manus, ha akarnék. Nem idegesít, csak kicsit, hogy az emiljeim közt a spam mappába naponta úgy tizenötször érkezik szíves felkérés, hogy vásároljak motoros, önjáró kaszát, vagy kaszáló traktort, mintha épp földbirtokos lennék, akárha Mészáros Lőrinc vagy Lévai Anikó, illetve akármely NER-lovag. De nem vagyok, hála az összes kitalált isteneknek. Pedig a motoros kaszáló vagy traktor értelmet adhat az ember életének, általa akkor is valaki az ember, ha épp senkise, mint a Misi az utcából. Ő ilyen köztisztasági, városszépészeti szakember, aki nyaranta a füvek hosszáért felel, s ehhez a munkaadója ad neki egy guruló, kormányos kaszát, amit a szakirodalom fűnyíró traktornak nevez.

Ez a kaszálás mennyországa, de Miskának nem ezért fontos, hanem ontológiailag. Amikor reggel elindul a dolgozóba, egészen kicsi és törődött a zöld gatyájában és műanyag szatyrával a kezében. Ám, amikor megkapja a kis traktorját, kivirul, megnő, meghatalmasodik, arcán szétterül a már-már bambának mondható vigyor, és minden reggel végigpöfög az utcán, leállítja a készséget a ház előtt, mintha otthon felejtett volna valamit, pedig nem. Bemegy a házba, két perc múlva kijön, és büszkén pöfög tovább, mutogatja fűnek-fának, mily jó dolga van a Mihálynak. Ehhez viszont nyárnak kell lenni, amely csillagászatilag az éjszaka kezdődött el, és ironikus módon mától, tehát a nyár születésétől kezdve már rövidülnek a nappalok.

Azaz, a nyár azonmód elkezd meghalni, ahogy még világra sem jött. Az ilyesmitől fura melankólia üli meg az embert, spleen meg szomorúfűz hangulat, elkezd élet és halál felől elmélkedni, ami azért jó különösen a NER-ben, mert el lehet feledkezni róla. Lehetnénk mi is Antall József, hogy alámerülünk és kibekkeljük őket, csak minket nem hagynak túlélni, ha nem lépünk egyszerre, nem, hogy rétest nem kapunk estére, még ki is tekerik a nyakunkat. Vagy stílszerűen a kedves vezető egy kaszasuhintással vág le minket, mint kinyílt pitypangokat. Mostanában sokat kellhet kaszálni, ez a permanensen zuhogó eső nyőleszti a füvet nagyon, közte elszaporodnak a krokodilok, medúzák, égig nőnek a páfrányok, és éjszaka olyan hangok vannak, mint egy dzsungelben.

Ez ellen térkövezéssel védekezik a civilizáció, meg azzal, hogy kiirtja a fákat, és az egyforma szürkeségbe fasiszta szobrokat pakol. Mindenféle kétes alakok ábrázolásait, amelyeket majd fáradságos munkával kell ledönteni, ha rendszerváltás lesz, és a kedves vezető kezéből is kikerül a kasza, illetőleg kiegyenesítve az ilyen Miskákéba jut. Viszont nem fog. Ez az én Mihályom egészen jól elvan, ahogyan fölülhet a traktoros kaszájára, kivirul, és annyira teljes az élete, hogy semmi sem hiányzik neki, csak a fröccs. Már ricsajt sem akar csinálni ezután J. A. módján, el is laposodott a feje, rásimul az egyenes, zsíros haja a jómunkásembernek. Szerencse, hogy máris elkezdett meghalni a nyár, télen nem kell ilyen poklokat kiállnom.

Viszont már elbizonytalanodtam, lehet, engedni kellene az emilek csábításának, beszerezni egy ilyen motoros kaszálót, ha ennyi elég a feledkezéshez, de félek ez nincs így. Úgy járna az ember, mint Kafka, akinek hőse az aforizma szerint feltette a kérdést a piknikező embereknek, mit is csinálnak, és ők rezzenés nélkül felelték, hogy ozsonnáznak a zöldben. A kafkai hős pedig elcsodálkozott, milyen biztonsággal viselik ezek az életet. Aki egyszer érzett ilyet, soha nem szabadulhat, mindig az ablak mögül nézi majd a hosszú esőt, a buborékokat a pocsolyákban, és úgy érzi majd, akárha Aureliano Buendia a távíró mellett, hogy megfojtja a magány. Ez ellen nincs mit tenni, és ekkor fáj a pöffeszkedően kaszáló Orbán is. Másképp nem.

“Hasta la vista mr. prime minista”

Amilyen különös ez a világ, egészen váratlan dolgokra ébredhetünk benne. Hogy alvás közben lekonyult a fülünk például, szarvunk nőtt meg patáink, és megettünk früstökre két ministráns gyereket. Vagy épp szól a barátunk reggelre kelve, ahogyan ez itt szokás, hogy látom, téged meg keres a rendőrség égre-földre. Bejárta a nagyvilágot a képünk, hogy el akarnak fogni, wanted vagyunk egyelőre vérdíj nélkül, csak nekünk nem szólt senki. Pedig nem is bujkálunk-menekülünk, nem rejtőzködünk a susnyásban, hanem a gyerek zsömléjét vajazzuk a konyhában.

Így járt valahogyan Komáromy Gergely is, aki énekes “Gregory G Ras” néven, valamint aktivista, aki platánokat véd, valamint utálja az Orbánt. Ez olykor veszélyes bír lenni, néhanap elfogatóparancsot adnak ki az ember ellen, s azt sem tudja, miért. Ilyenkor Kafka Josef K.-ja ugrik be egyből, aki sohasem tudta meg mi a bűne, még akkor sem, amikor ezért megölték. Mint tudjuk az irodalomtörténetből, Kafka világa a félelem, a bűntudat és az abszurditás világa, s amint ezt egy biccentéssel jóváhagyólag konstatáltuk, egyszersmind eláraszt minket az érzés, hogy otthon vagyunk benne épp most és itt.

Ébredhetünk arra is egy reggel, hogy visszataszító féreggé változtunk, vagy, mint mondom, arra is, hogy keres a rendőrség, pedig nem is menekülünk, mert úgy véljük, nincs miért. Komáromy Gergely kormányellenes tüntetéseken szokott részt venni, és őt ezért garázdaság miatt körözik. Így szokott ez lenni minálunk, a járdafestés rongálás, a buszváró-állítás perverzió, egy fa átölelése pedig agresszió. Gregory G Ras elcsodálkozott nagyon, hogy az újságból kellett megtudnia, milyen veszélyes alak is ő. Mégis örült erősen, hogy már tudja, mire számítson, és nem rajtaütésszerűen viszik el.

Így megy ez, az ilyen váratlan lerohanások, amikor fékez hajnalban a nagy, fekete autó, amikor az iskolai fogadóóráról cibálják ki az embert, nem csak a delikvensben ébresztenek kellemetlen érzéseket, hanem a bekasztlizás tanúi is behúzzák aztán fülüket-farkukat, mert ki tudja, velük is mi történhetik. Illetve szaladnak hitet tenni, belépnek a pártba vagy feljelentik a Gregory G Rasokat, hogy az ő nyomorult életük zavarok nélkül telhessen. Régi, jól bejáratott rendszer ez, valamikor rendőrállamnak hívták, ma NER a neve, és azok működtetik, akiket valaha állítólag így üldöztek. Hát, nem.

Illetve működtetik, ámde sohasem üldözték őket. Soros ösztöndíjasok voltak, meg KISZ tagok és titkárok. A kommunisták is gyűjtöttek be váratlanul embereket, Demszkyt, Kőszeget meg a többit, míg ezek a maiak a Bibó Szakkollégiumban ittak, csöcsörészték a lányokat, verték a nyálukat, hogy ruszkik haza, majd besúgók lettek a seregben, MSZMP alkalmazottak, mert már akkor is megalkuvó sunyi kis férgek voltak. Most sem különbek, csak a fazék másik oldalán állnak, megnőtt a valaha befogott pofájuk, és küldik a rendőrautókat a lázadókra, miközben két pofára tömik a velőspacalt szotyolával.

A Gregory G Rasok meg nagyon egyedül bírnak lenni a lázadásukkal, mint ahogyan az összes eddigi is magára maradt. A többségnek arra telik, hogy fölhívja, téged meg köröznek, aztán nézi a fekete autót, ahogyan elviszi a barátját. A magányos forradalmárok mindig halálra vannak ítélve, az élet féltése erősebb a lázadás ösztönénél, ezt használja ki minden diktatúra. És azt is, hogy úgy nagy általában az olajtól iszamos kezű jómunkásember nem is tudja, hogy vannak olyanok, akik érte is haragszanak, a feledés még nagyobb hatalom, mint a gépkarabély. A bávatagság mindig legyőzi a hevületet.

Gregory G Ras még belekiabálta a világba a lázadását, amikor ezt írta: “Ha egy szemfüles haver nem küldi most át ezt nekem, akkor lerángattok a színpadról a következő koncertemen, vagy a gyerek mellől a vonatról, amikor suliba viszem? Miért nem írtatok mondjuk egy emailt, pöcsfejek, hogy legyek szíves befáradni? Ennyire suták vagytok tényleg, vagy ennyire szararcok? Költői kérdés volt, tudom, hogy mindkettő…Garázdaság b.meg…az, hogy a testemmel is próbáltam védeni – persze senkire soha kezet nem emelve – a száz éves platánokat a titeket is tök hülyére vevő főnökeitek mocskos korrupt rombolásától? Vagy az, hogy nyilvánosan szoktam énekelgetni, hogy “hasta la vista mr. prime minista”? Vagy a hajam, vagy az állandó mosolygás, vagy hogy nem eszem húst? Na melyik a garázdaság, he?!?”

Mára meg azt sem tudja senki, hogy a világon van. Így megy ez.

A Novák-életérzés

Nincsen nagycsaládos hangulatjel a Facebookon. Erre jutott Novák államtitkár borongva, és messzeringó “Hogy is van ez….?” kérdéssel fejezi be a nyaralásának befejezéséről szóló tudósítást, mert jön a munka “komoly beszélgetésekkel”. Novák államtitkár három gyerekével fotózkodott, amikor elkezdett neki hiányozni a nagycsaládos hangulatjel. A legkisebb gyerek is tíz éves forma, és egész eddig nem fedezte fel annak a rohadt emotikonnak a hiányát, csak most, hogy szülni kell államilag, és a Facebook is kezd sorosista ellenséggé válni.

Novák államtitkár kampányelemmé tette a családját, de ez az ő baja – meg a gyerekeié -, mert a bávatag nagycsaládba ájulós életérzésen kívül egy kis lájtos uszítás is van a vigyorok között. “Van mindenféle formáció: egy férfi-egy nő, két nő, két férfi, ezek különböző kombinációi egy-két gyerekkel, egyedül álló szülők egy-két gyerekkel, de kettőnél több gyerek sehol. Hogy is van ez…?” – Ez a Coca-Colára hajazás mellett utalás arra, hogy a Facebook családfelfogása nem felel meg a magyar igényeknek, meg az Alaptörvénynek sem.

Novák államtitkár pöpec kis fideszkatona. Amióta ilyen családügyi mufti lett, képtelen másra gondolni, CSOK-ok, hétüléses autók, családvédelmi akciótervek folynak ki a száján azzal a meggyőződéssel, hogy ez a világ a lehetők legjobbika. A kormány támogatja a nagycsaládot, a nők szülni térnek és nagy lesz a nemzet. Ilyen egyszerű a világ, amiből már valóban csak a nagycsaládos emotikon hiányzik némi rejtett buzizással (két férfi, két nő), és tényleg csak a Fidesz családmodell – papa, mama, gyerekek – akadályozza meg abban, hogy a rákosista buzdítást is idetegye.

“Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség.” – így hangzott a Ratkó jelmondat, ami felelevenítését csak a kereszténység csapdájába esés akadályoz meg, mert ez gúzsba köti az ember agyát és szaporodási lehetőségeit. Hitler bácsi sem sokat szarozott. Az ő birodalmában betiltották például az óvszerek árusítását, a házaspároknak hetente kétszer kellett nemi életet élniük, minden nőnek férjhez kellett mennie, és a cél az volt, hogy ezt minél korábban megtegyék, hiszen – a számításaik alapján – így akár fejenként (méhenként) húsz gyermeket is világra hozhattak.

De erről már rengeteget beszélgettünk, és arról is, hogy a gyerek ebben a világban önmagáért való cél, s egyben eszköz a lakhatás és a nagy autó megszerzésére, holott nem ez volna a funkciója. Egyáltalán, a gyerek születésének nélkülöznie kellene mindenfajta hátsó szándékot, amit Füst Milán mesélt el Hábi-Szádiként képzelt fiának, Tahtúrnak: “- Hallod-e egyetlen fiam. Én vagyok oka életednek. De nekem volt gyönyörűség gügyögésedet is hallanom. Te valóban nem kérted az életet tőlem, ez így igaz. Tehát nékem kell hálásabbnak lennem nálad, azért, hogy itt vagy, ezt követeli a meggondolás. És ez az első tétel. – És mégis én vagyok kénytelen korholni téged, amiért elégedetlen vagy azzal, amit tőlem kaptál. Figyelj ide! Én nem vagyok felelős az egészért, én is áldozat vagyok: a szenvedélyeimé és érzelmeimé. És ez a második tétel.”

Ilyen az, ha a szerelem és a születés nem úgy működik, mint feladat, cél, eszköz és kötelesség. Ilyen, ha az ember gondolkodik is, bár az veszélyes. Camus-től tudjuk, hogy amikor az ember elkezd gondolkodni, akkor elkezd kétségbe esni is, bár az egzisztencializmus elég távol áll a keresztény szabadságtól, ez a liberalizmusnak valamely ocsmány hajtása, s mint ilyen, üldözendő. A NER-ben nem kell gondolkodni, s ennek bizonyságára elég csak Novák államtitkárra nézni, akinek az agyát a kedves vezető a szaporodásra programozta be, s azóta pelenkaszagúan mosolyog bele a világba.

Nem akarom én őt bántani, mert méltatlan rá, csak épp adta, fölkínálta magát, mint a Fidesz újabb egydimenziós embere. Lehetne és állhatna itt igazolásként Németh Szilárd is, aki először a rezsin nem látott túl, most meg a tankokon némi pacallal. Áder pecázik, Szijjártó ordibál, Mészáros lop, Pintér rendet rak, Bakondi migráncsoktól retteg – kit mire hangoltak -, és ennek az esszenciája Orbán fejében annyi: Soros. Ráadásként itt van ez a Novák, akinek már csak egy baja van, hogy nincsen nagycsaládos emotikon a Facebookon, amúgy minden rendben lévő a világban, permanens a boldogság, és véget sem ér soha.

Lehet így élni, csak nem nagyon érdemes. Főleg azzal a teherrel, hogy ezt a mintát sulykoljuk a hajléktalanba, az egyedülállóba, a melegbe, idősbe és gyerekbe, az emberi faj mindenféle rendű és rangú egyedébe azzal a sugalmazással, hogy abban a formában az ő létezése és élete a társadalom számára értéktelen. Ez a Novák-életérzés, amiből emotikonnal vagy anélkül, de valami elemi sötétség sugárzik, és veszélyesebb, mint gondolhatnánk. Vagy én vagyok túl érzékeny, ami nem macsó tulajdonság, így NER-béli létezésem teljesen indokolatlan. Kafka is elképedt azon, hogy vannak olyan emberek, akik arra a kérdésre, mit csinálnak, képesek olyan választ adni: ozsonnázunk a zöldben.

Aztán “A per”-ben megölte Josef K.-t, mert nem kérdezett.

Szóba kerülve

Miközben Heinz-Crhistian Strache osztrák alkancellár, pártelnök, dzsigoló és világmegváltó félfasiszta bohóc egy Putyin csicskát győzködött, hogy vegyen neki újságot, cserébe pedig zsíros falatokat kap a burgenlandi traktoroslegények adójából, megemlítette országos cimboráját, Orbán Viktor Mihályt is, mint emberségből példát, vitézségből pediglen formát. Hogy neki már megvan mindez, hogy ő már túl van a nehezén, és szép kis birodalma van sajtóilag – is -, és Pecinát is emlegette, aki például “gazdasági” megfontolásokból legyalulta a Népszabadságot.

Szóba került tehát Orbán Viktor Mihály neve követendő mintaként, amikor készülődött nyélbe ütődni a zsíros korrupciós ügy, de aztán nem lett belőle semmi ennek a Strachénak, csak egy videó, és a bukás. Pénteken este került nyilvánosságra az ibizai parti, szombat reggelre Strache le is mondott, délutánra pedig már az új választások kiírását is eldöntötte Alexander Van der Bellen államfő – mert nem pecázott épp -, a botrány után ugyanis válságba került a kormány, mert felbomlott a koalíció. Demokráciában így kell ennek lenni, jelentem, Ausztria még működik.

Azóta Kurz egyébként Soros embere a söpredék számára, de ez mellékszál, mert ezek meg így működnek. Számunkra sokkal érdekesebb, hogy emiatt a magyar kormány nem került válságba, és nem mondott le Orbán Viktor Mihály sem, pedig ezt követelné a tisztesség, ha volna olyanja ezeknek. Strache köztörvényes bűncselekményről ábrándozott, és szerencséje, hogy nem ütötte nyélbe. Ha a Putyin báb beleegyezett volna, és megveszi neki az áhított Kronen Zeitungot, Strachénak nem kellett volna lemondania, mert bilincsben vitték volna el. Neki nem sikerült a bolt, Orbánnak a videó alapján viszont igen.

Strache mindezzel Orbánt köztörvényes bűncselekménnyel vádolta meg, ha nem is akarta, akkor is. Ilyen környezetben, és ilyen történések után a Fidesz azt mondja, hogy ez az egész cirkusz osztrák belügy, és nem kommentálják. A miniszterelnökség sem, és Orbán sem. És még Szijjártónak sem habzik a szája, nem kéreti be az osztrák nagykövetet, nem kéri ki a hazugságot, és nem követel több tiszteletet a magyar népnek. Viszont, ha mindez nem történik meg, abból de facto az következik, hogy Strache igazat mondott, és Orbán egy korrupt féreg. De iure meg bilincsben kellene elvezetni.

Történik ilyen? Á, dehogy. A Nap vidáman süt, Orbán tovább mondogatja a böszmeségeit, kedves népünk pedig bávatagon mosolyog ahelyett, hogy tízezrével menne az utcára a kedves vezető méltatlan távozását követelve. Nem tudom, minek kellene bekövetkezni, hogy túlcsorduljon a pohár, úgy tűnik, az embereknek a netes pornó megadóztatása tényleg jobban fáj, mint a kirablásuk és szolgaságba taszításuk. Ha van magyar néplélek, akkor ez az, nem a piros pötty a seggünkön. Mentségükre felhozhatnám, hogy épp a Strache által óhajtott, Orbán által viszont meg is valósított médiaviszonyoknak köszönhetően nagy részükhöz el sem jut, hogy történt volna valami érdekesség a világban.

Ez sem elfogadható kifogás azonban. Ha valakit érdekel az igazság, csekély erőfeszítéssel a birtokába is juthat, ha nem érdekli, nincs mit tenni. Viszont ezen a ponton nem árt felidézni Kafka “A per” című regényének végét, amikor kiderült, hogy a főhősnek, Josef K.-nak azért kell meghalnia, mert nem kérdezett. Az irodalom sok mindenre választ ad, ezért olvasnak olyan keveset az emberek. Szándékaim szerint szenteltem volna egy bekezdést a töketlen magyaroknak, de rájöttem, minek? Aki ezt olvassa, azt nem kell noszogatni, akit viszont illetne, az meg úgysem olvassa. A tehetetlenség ördögi köre. Mint az is, hogy szóba került, Orbán bűnöző, és így is csak azon kell izgulnia, meglesz-e a kétharmada. Jóccakát.

A nyomor mint evolúciós tényező

Vasárnap reggel negyed hétkor csöngettek. Úgy hasított ez a hang a levegőbe, mint szike az eleven húsba, mert a város még ájult volt, és olyannyira, mint annak idején, amikor újságot hordtam, és ilyen reggeleken-hajnalokon meg kellett állnom kényszeresen meghallgatni a csöndet. Ez nem süket hangnélküliség, mert a városnak megvan az alapzaja. Ilyen csendes, susorgó mormogás, ami nyolcvanezer ember horkolásából, tüdejének sípolásából, távoli vonatfüttyből és a csatornák csobogásából áll össze, mint valami halk dinamó, de a közelben azt is hallani, ha egy halott falevél földet ér.

Ilyen volt most vasárnap, amikor csöngettek, én pedig dolgoztam. Következésképp mackóban, szakadt pulóverben, kócosan, cigarettával a szájban és persze szemüvegben, kávétól lucsakos bajusszal nyitottam föl az ajtót, hogy kit kell megfojtani. Pedig nem vagyok az a vérengzős fajta, vagy inkább egyáltalán nem. Jámbor játékmedve inkább cérnán lógó gombszemekkel, itt-ott kilógó béléssel és szakadozott füllel. Ha lomtalanítás lenne, kitennének a flaszterra, hogy vigyen, aki akar. És most ott áll nekem a hallgatag utcán egy apró ember, hogy ő éhes meg hajléktalan, hogy apró kéne neki, és kilátszott a lelke a szemén át.

Én nem tudom, mi történt akkor velem, milyen Orbán szállt meg, de még csak azt sem mondtam: nem, sem, hogy fapapucs, hanem egy oroszlán morrantásával csaptam be az ajtót, hogy azonmód bánjam meg, szégyelljem el magam arra gondolván, hová jutottál ember a barlangi magányodban? Mire másodjára is ajtót nyitottam, csak a város hallgatott a maga módján, az én emberem pedig, mint valami mesebeli manó, eltűnt. Sehol nem volt látható, se közel se távol, más ajtón nem kísérletezett, engemet pedig mélyen ellepett az a folyton bennem lévő érzet, hogy ebbe bele kell pusztulni, de dögölni mindenképp.

Visszacsoszogva a munkához, menet közben megállt az idő, a falióra is elfelejtett ketyegni, amitől egy kora tavaszi légy röptében megmerevedett a konyha közepén, ilyenek. Hirtelen úgy gondoltam, káprázat volt csupán a csengetős kéregetés, de rájöttem aztán, hogy az őrület felé vezető úton ezt a stációt még nem értem el, így szembe kellett néznem azzal, hogy saját kútfőből voltam spontán szaralak, és az ilyesmi nem kellemes érzet. Holott jól tudom, jézusi tehetséggel kellene bírni ahhoz, hogy, mint ő a világ bűneit vette magára, én pedig a körülölelő tengernyi nyomorral tegyem ugyanezt, ami egyrészt képtelenség, másrészt nekem sincs, akkor meg mit akarok?

Ez nem felmentés volt, csak szembenézés a valósággal, csalás nélkül, könnyedén, viszont azzal a megnyugtató tudattal, bármikor lehetek én is csöngető ember, ami egyenlő a halálos ítélettel. Mert embertársaim nem pillanatnyi elmezavartól vágnák a képemre az ajtót, ahogyan én, hanem jól átgondolt határozottsággal. A keresztény templomuk is arra tanítja őket, hogy ne etessék az éhezőt, a pártjuk pedig arra, hogy lehetőleg hívjanak rá rendőrt. Így kerek a kegyetlen világ, aminek magunk is – mint ahogyan én – a hóhérai lehetünk, ha nem figyelünk oda az irgalomra, hanem mackónadrágban és szakadt pulóverben éljük a belterjes életünket.

Viszont amerikai kutatók szenzációs felfedezést tettek. Eszerint a szegénység beágyazódik a genomba, a nélkülözés a DNS tíz százalékában nyomot hagy, a test emlékszik az éhezésre meg a nyomorra, és ezt az élményt örökíti természetszerűleg. És ez, hölgyeim és uraim, tisztelt barátaim, az evolúció maga. A szemünk előtt válik szét az emberi faj szépekre és gazdagokra, valamint a szegény göthesekre. Most már csak arra lennék kíváncsi, a laposföld hívők, a kreacionisták hogyan számolnak majd el ezzel, amit már J. A. is tudott: “új nép, másfajta raj”, és Kafka is megjelenített “A kastély”-ban a különös, lapos fejű emberekkel.

Kormányunk szerint ilyen nálunk nincs, a KSH szerint 1,8 millió, míg pesszimistább-realistább számítások szerint 2,8 is van az, mások egyenesen négymillióról tudnak. Mindenesetre eggyel vasárnap reggel biztosan találkoztam, tehát a kormány már csak ezért is hazudik. Sőt, a határvonal a babgulyás, mert míg a szépek és gazdagok fingért-hugyért kapják naponta, a szegények és göthösek az utcán, szétfagyva, hosszú sorban állás után ingyen, de csak kiemelt ünnepeken. A többin pedig kitartóan nevelgetik a genomjukat, amely az éhezést jobban tűrő utódokat eredményez, viszont most nem a kőkorszakban vagyunk, hogy ennek így kellene történnie, várva egy kósza mamutra.

Idáig jutottam, amikor az utcán éktelen csörömpöléssel elhaladt egy géperejű jármű, és a varázslat elveszett. Nappal lett, indult a józan robot. Hogy magamhoz térjek, lezuhanyoztam, amitől a jobb fülem bedugult. Ha a másikat befogtam, tök süket voltam, semmit sem érzékeltem a külvilágból, akárha egy fidesztudatú hívő. Süketnek és vaknak lenni azonban csak születetten kiváltság, különben ott maradnak az emlékek, hogy szar a világ és benne az emberek. Aki ezt nem érzékeli, az elégedetten böfög Orbánnal, sértetlen DNS-ei virulnak, és hozzá be sem csönget senki. És így, süketen, összetörve a lelkiismerettől, hogy megaláztam egy embert, ha nem is akartam, ez most vallomás és egyben intés, hogy vigyázzunk egymás nyüves genomjaira, mert ezt követeli a megfontolás meg az emberség. De nem a hit. Az semmiképp.

Nincs több kérdés

Medgyesi Miklós, a Hír Tv – akkor még – munkatársa kérdezni mert valamit Halász János fideszistentől, aki mostanában Gruevszkiben utazik. Másnap már be is hívatták a munkaügyre, amit manapság és korunkban hr-nek neveznek, és közös megegyezéssel kirúgták. Ez a közös megegyezés azért jó, mert emiatt tartani kell a pofáját, így nem tudjuk – de igen -, csak sejtjük, hogy azért repült, mert kérdezni mert.

Kérdezni minálunk csak igen megfontoltan lehet, ez a NER-ben külön tudomány, amit Obersovszkyval oktatnak, amit az a szerencsétlen művelt Schmitt Pál ‘álamelnök úrral, mint emlékezhetünk. (Ejj, de régen volt már az is, aztán még mindig itt vannak.) Hogy világos legyen, mit nem tudott ez a Medgyesi, hogy milyen leckét nem tanult meg, idézzük fel a műfaj megteremtését 2012-ből:

“Elnök úr, azt világossá tette, hogy megvédi a hivatalát a politikai támadásoktól és nem hajlandó engedni a politikai nyomásnak. Hogy önben még él a sportoló, most azt is bizonyítja, de azért önt emberként, mégpedig népszerű, és meglehetősen sokak által szeretett emberként a becsületében is megbántották. Nem perel? Vagy ezt önnek mint elnöknek kötelessége elviselni?”

Ez delikát dolog, így kell felszopni az alanyt, nem ám mindenféle kiegészítendő kérdést föltenni egyszerű eldöntendő helyett, amire lehet válaszolni, hogy igen. Vagy nem. El kell mondani a riporternek, hogy az alany hogyan véli, amit a sajtómunkásnak leírtak a pártközpontban, úgy véli. Minden más fölösleges időtöltés, az érdeklődés pedig bűn. Nincsenek ahhoz szokva az elvtársak.

A sajtóhoz való viszony alapesetei a NER-ben: mellébeszélés (Boldog karácsonyt, ugye), szóba nem állás, kitiltás, hazudozás, illetve az Obersovszky-féle. Minden más esetben összedől a világ. De bármennyire is fura, mégsem erről akarok mesélni máma, mert ez már a könyökömön folyik ki – lukas is lett tőle a pulcsim a hajlatban -, hanem afelől ábrándozok ebből kiindulva, hogy milyen homokos, füves, vizes sík is az, ahol élünk, ahová jutottunk.

A per című Kafka regény így kezdődik: „Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel letartóztatták.” Aztán egészen elképesztő módon folytatódik, mint az ismeretes, egy lidércnyomás az egész a kiszolgáltatott tehetetlenség érzésével, míg végül a főhős meghal, kivégzik. Soha nem tudja meg, mi volt a bűne, és azt sem, lett-e volna számára kiút.

Nagyon okos irodalomtudósok úgy fejtették meg ezt a kafkai parabolát: Josef K. bűne az volt, hogy nem kérdezett, meg sem kísérelte kideríteni, mivel vádolják, s hogyan védekezhetne ellene. Most nagyon egyszerű volna leütni a magas labdát, hogy na, ugye, én megmondtam, kérdezni kell, viszont ki kell ábrándítsam a nyájasokat, Kafka nem a kérdés-kérdezés vs nem kérdezés problematikája miatt jutott az eszembe, hanem a világa miatt.

Az írásaiét kár elmesélni. Ezek gyakran szürreálisak, rémálomszerű miliőben az értelmetlenséget, tájékozási zavart és tehetetlenséget idézik, meg a kiszolgáltatottságét. Ez nem volt véletlen, ha felidézzük, hogy Kafka a K&K cseh tartományának fővárosában, a cseh többségű Prágában született, mint német – ráadásul jidissel kevert német – anyanyelvű zsidó író. Aki művésznek tartotta magát, és mégis hivatalnokként kellett élnie.

Ha hozzá vesszük a kort, a XX. század elejét, a masszív, változatlannak tűnő világ szétszakadását, amelybe berontott a repülés, a relativitáselmélet, és más egyéb, nagyon felkavaró dolgok, amitől elkezdett nagykorú lenni az ember, viszont nem volt fölkészülve rá. Máris előttünk áll az elidegenedés, kafkailag: die Entremfdung, és, amit Ady úgy ragadott meg, hogy “Minden egész eltörött”.

Viszont most nem irodalomtörténet óra van, hanem kiábrándító, sötét és nyálkás kedd reggel. Ez pedig azt mutatja nekünk, hogy a mi világunk csöppet sem másabb, mint a Kafkáé, ugyanolyan álomszerű. Mert Orbán Viktor volt olyan jó hozzánk, hogy megteremtett nekünk egy párhuzamos valóságot, az övét, amely teljesen abszurd és embertelen, szürreális, kilátástalan, aztán mégis valóságos, hiszen benne élünk.

Hogy visszatérjünk Josef K.-hoz, itt is akárkit letartóztathatnak egy reggel, noha semmi rosszat nem tett. Sőt, hovatovább azon sem csodálkozna az ember, ha Gregor Samsa módján egyszer arra ébredne, hogy szörnyű féreggé változott. Minden lehet egy olyan világban, ahol már kérdezni sem lehet, ez az abszurd tökéletes állapota, amit véletlenül épp Magyarországnak neveznek. Van még kérdés? Szerintem már nem nagyon.

Trójai faló

Tényleg, szó szerint egészen köldökig leesett állal ül az ember a telekép előtt, és guvadt szemekkel nézi a paletta egyetlen műveletlenségi vetélkedőjét. Ez hiánypótló műalkotás, mert megmutatja Füst Milán mély bölcsességének igazát, miszerint: “Semmi sincs egészen úgy”. És tényleg.

Olyanokat tudhatni meg a versenyzőktől, ami unikumokat sehol máshol az univerzumban nem. Arra az egyszerű kérdésre, hogy szerintük a trójai falovat bevetették-e az Első Világháborúban, teljesen logikus levezetést kapunk, miszerint az kizárt. Mivel az első V.H. idején csak kőbalták voltak a világon, ezért a falovat csak a másodikban használhatták és használták is.

Ezzel nem lehet vitatkozni. És nem azért, mert a butaság bátorsága ilyen kikezdhetetlen, monolit kődarab, hanem, mert teljesen logikus a maga nemében. Megad egy premisszát: kőbalták, amiből fakad a konklúzió, akkor nem lehetett faló, mert ez ahhoz képest fényévnyi technikai fejlettséget tételez.

Így lesz kerek a világ. Kitetszik, ez a műsor nem arra van, hogy derüljünk kognitív hiányosságoktól szenvedő embertársainkon, hanem, hogy tanuljunk tőlük, hogyan kell szemlélni az életet, hogy otthon érezhessük benne magunkat. Kafka is elcsodálkozott azon, hogy vannak olyan organizmusok, akik arra a kérdésre, mit csinálnak, képesek olyan választ adni: ozsonnázunk a zöldben. Csodálkozott, milyen biztonsággal viselik ezek az életet.

Például az is teljesen egyértelmű, mint kiderült, hogy a levegő szilárd halmazállapotú. Más nem lehet, mert egyrészt nem folyik, másrészt a gáz meg büdös, és árt az embernek. A három lehetséges válasz közül ezek után tehát bátran mondjuk a kamerába, hogy a levegő szilárd halmazállapotú, és a fenti levezetés után ezt el is hisszük.

Nincs mitől tartani, ha ilyen egyszerű a világ. A nemzetvezetőnek is teljesen igaza van, ha ilyen közegben nem bíbelődik az élet nagy kérdéseivel, hanem azt mondja a putri lakójának, féjjé, és ő azt szívesen meg is teszi.

Tiborcz pedig röhöghet a markába a halogénjeivel. Ez ugyanis, mármint a halogén, mint szintén megtudhattuk, örökölhető a szüleinktől, mert légzési rendellenesség. A kvartett egy tagból sem áll, mert az kőműves-szerszám, az ember nem emlős, mert az emlősök a növényevők, és csakis azért, mert a ragadozók meg lesből támadnak, az erdőben pedig onnan tudjuk, merre van észak, hogy a Napot követjük, mert mindig ott kel föl. Ha borús lenne, csak meg kell nyálazni az ujjunkat, föltartani, és érezni a szelet, mert az is mindig északról lengedez.

Egyébként irigylésre méltó az a következetesség, ami ebből a világból fakad, és a tudás feltétlen tisztelete is. Mert például az a versenyző, aki eldöntötte, a kvartett az szerszám, teljes bizonyossággal állította, csakis így lehet, mert őneki magának mondták az építkezésen, hogy vigye oda a kvartettet, amivel egyébként a falat simítják.

De nem is ez az érdekes igazán, hanem a társa, aki ezek után kijelentette, te tudod, te vagy a kőműves. És ebben megnyugodtak.

Nincs mitől tartani tehát, a világ otthonos, minden megmagyarázható benne, csak a fix kiindulási pontot kell megkeresni. Virág elvtárs is megmondta: „Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, öt perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!” – Íme, hölgyeim és uraim, a világbölcsesség foglalata.