„Megbeszéltük Radóval, hogy naplót fogunk írni, és majd ha öregek leszünk, jót derülünk rajta. Ezt a szót, hogy derülünk, a Radótól gyűjtöttem. Az ő papája nyelvész. Ezért nálunk az osztályban a Radónak van a leggazdagabb szókincse. De én már sokat loptam belőle.”
Sok gyerekkönyv kezdődik így, hálás forma a napló a kicsiknek írók körében. És a gyerekek veszik is a lapot, mert vicces magukfajta srácokról és mindennapi sztorikról olvasni. Az én lányomat például a tavalyi év nagy sikerű darabja, Tom Gates naplója fertőzte meg, a két vaskos kötetet pillanatok alatt kipipálta és nagyon várja a folytatást. Azóta sorra olvassa a kortárs írók köteteit a magafajta csajokról.
Hirtelen ötlettől vezérelve egyik könyvtári látogatásról klasszikusokkal tértem haza és úgy adtam a lány kezébe a könyveket, hogy még véletlenül sem árultam el, ezeket bizony anya is nagyon szerette úgy 30 évvel ezelőtt 
Kíváncsi voltam, működik-e egy mai kiscsaj esetében is Janikovszky Éva vagy Bálint Ágnes. (Persze itt most nem Mazsoláról és Frakkról van szó – mert az természetes, hogy ők mindig működni fognak a kicsiknél) Őszintén szólva szkeptikus voltam, hisz a mai hősök egészen más életet élnek, másként beszélnek mint a 60-as évek srácai, szóval nem adtam nagy esélyt.
A fenti idézettel kezdődő Szeleburdi család a sok állattal és sok gyerekkel azonban rögtön belopta magát a lányom szívébe. (Én őszintén szólva csak a filmre emlékszem, de azt szerettem.) Szép lassan, beosztva olvasta esténként bebújva az ágyba és roppant mód el volt keseredve, amikor az utolsó oldalra ért.
A természetbúvár lány imádta az állatokat, név szerint emlegetve mesélt róluk és persze azóta papagájért és hörcsögért könyörög.( Tesztelve belelapoztam én is, megpróbálva gyerekszemmel olvasni és jópofának találtam, pedig tényleg nagyon más világról szól.) Nagy volt az öröme, amikor kiderült, a sztori a Hajónaplóval folytatódik. Azóta is azzal nyaggat, mikor hozzuk már ki a könyvtárból.
Aztán az Égigérő fű-t nyomtam a kezébe. (Emlékeztek a filmre a kultikus alakokkal, akiket olyan színészek alakítottak, mint Dajka Margit, Máriáss József, Harsányi Gábor, Gyabronka József vagy Zenthe Ferenc, a kis palántára Ullmann Mónikára és Presser Gábor zenéjére? Megadták a módját, pedig csak egy kis mesefilm volt!) A régi bérház a furcsa lakókkal, a kukás, a szenes, a rendőr, Misu és persze a „szép zöld gyep” után sóhajtozó Pódi bácsi története is sikert aratott, ki hitte volna.
Az ember azt gondolná, az a gyerek, aki már nem találkozik szenes emberrel, lószerszámkészítővel bácsival vagy kárbecslő kisasszonnyal értetlenül mozog ebben a világban, aztán sutba is vágja a könyvet. S lám úgy tűnik, a gyerek tud meglepetést okozni, érdekli a felnőttek világa még ha ilyen fura figurákkal van is tele. Az utolsó oldal után ismét ígéretet kellett tennem a hasonló könyvek felkutatására.
Emlékeztek a filmre? (Hintsch György és Ullmann Mónika az Égigérő fű című filmben)
A kísérlet eredménye tehát nálunk: klasszikusok – kortárs: 1:1.
A véleményem így összegezve az, hogy nem kell egyértelműn azt gondolni, hogy ez az avittas világ már nem köti le a gyereket. Hogy ez így van-e az nyilván függ a gyerek személyiségétől, érdeklődésétől, ízlésétől. De úgy gondolom érdemes egy kísérletet tenni, akár még mi is tanulhatunk belőle a saját gyerekünkről.
Ha pedig sikeres a projekt az garantál egy vicces nosztalgiázós beszélgetést apával-anyával, vagy akár egy családi matinét a filmmúzeumból válogatva.
Vagyunk néhányan, akik kilógunk a tipikus n?i szerepb?l – a foci kapcsán is. Nekünk nem kell elmagyarázni, mi az a les, nem teszünk fel olyan kérdéseket, hogy “akinek nincs labdája, az miért fut?” vagy “sok van még a végéig?” és szívvel-lélekkel szurkolunk a csapatunknak.
