Brüsszel csak poroszkál szembe

Hogy miniszterelnökünk egy idióta bohóc, az eddig sem volt egy vaszisztdasz. De tud rá még pakolni. Máma is. Hogy milyen irányban gondolja a férfi-nő viszonyt, azt emlékezetes kézcsókjai demonstrálják, de, mint az kiderült, ezt is lehet turbózni.

Azt mondta a mi egyetlenünk szokásos péntek reggeli miséjén, hogy azért nem csapkod asztalt Brüsszelben, mert: „Vannak hölgyek, ez korlátozza a lehetőségeinket, nekünk, férfiaknak rendesen kell viselkednünk”. Nem azért, mert amúgy be van szarva.

Volt más is. „Európa még mindig a világ legjobb helye, de a hanyatlás és a kihívások korszaka előtt állunk – ha nem változtatunk, a kontinens rövid időn belül elveszti jelentőségét.” – Mondja ő. Akárhogy is gurgulázok az emlékezetemben, kontinensről, mint jelentőségről még nem hallottam, de majd fölnövök a föladathoz.

Arra azért visszatérve csöppet, hogy prime minister úrnak a hölgyek megléte mennyiben korlátozza a lehetőségeit, pár apró kérdésem akadna csupán. Vak komondorilag, vagy Kövér Lászlóilag, mert az sem egészen mindegy, vagy talán mégis.

Hogy miniszterelnökünk egy idióta bohóc, az eddig sem volt egy vaszisztdasz, hogy térjünk meg a kiindulási mozzanathoz, de tud rá még pakolni. Máma is. Hogy milyen irányban gondolja a férfi-nő viszonyt, azt emlékezetes kézcsókjai demonstrálják, de, mint az kiderült, ezt is lehet turbózni.

Azt mondta a mi egyetlenünk szokásos péntek reggeli miséjén, hogy azért nem csapkod asztalt Brüsszelben, mert: „Vannak hölgyek, ez korlátozza a lehetőségeinket, nekünk, férfiaknak rendesen kell viselkednünk”. Nem azért, mert úgy amúgy be van szarva.

Volt más is. „Európa még mindig a világ legjobb helye, de a hanyatlás és a kihívások korszaka előtt állunk – ha nem változtatunk, a kontinens rövid időn belül elveszti jelentőségét.” – Mondja ő. Akárhogy is gurgulázok az emlékezetemben, kontinensről, mint jelentőségről még nem hallottam, de majd fölnövök a föladathoz.

Arra azért visszatérve csöppet, hogy prime minister úrnak a hölgyek megléte mennyiben korlátozza a lehetőségeit, pár apró kérdésem akadna csupán. Vak komondorilag, vagy Kövér Lászlóilag, mert az sem egészen mindegy, vagy talán mégis.

Mindezekből is kitetszik, hogy egyetlenünk tényleg nincsen magánál, az viszont mindent visz, hogy szerinte az idei év arról szól, hogy „Brüsszelt meg kell állítani.” Hol jön ő velünk szemben, illetve, mi a rosseb van? Most indul a mi egyetlenünk állítólag Salgótarjánba, ahol hatvanöt milliárdot ígér majd nem a saját birtokai jövedelméből, hanem Brüsszeléből. Ezt most adjuk össze.

Március tizenhat

Az ember arra ébredt ezen a napon, hogy nincsen ünnep. Nem csodálkozott ezen, még csak nem is mélázott. Tudomásul vette, hogy nincsen minek örülni, illetőleg nemzetileg busongani. Vannak ilyen napok, voltaképp minden nap ilyen, ha alaposan belegondolunk. Nincsen előírva, hogy mitől okádjon, vagy menjen mennybe a polgár.

Az ember tehát szétnézett élete peremén. Megállapította, hogy van. Sok, szertenéző fájdalmakkal működget még a teste vízből, szénből, meg még sok egyéb szarból összerakva, amit a világegyetem előállított rohadt hosszú működése során. Mindannyian néhány szupernova robbanás melléktermékei vagyunk, ami fölemelő, viszont mégis az adatott, hogy a száz méterre lévő bolt rohadtul messze van.

Ezzel elég nehéz mit kezdeni, ha az embert nem viszik a lábai előre. Így hát az ember megfontolásokba bocsátkozik, fölméri lesújtó állapotát, és belenéz a hűtőbe, van-e esély arra, hogy túlélje az adott napot, március tizenhatodikát, amely ugyanolyan, mint az előző, csak nem ordítanak szerte a nagy szanaszét Magyarországon mindenféle eszement politikusok, mintha muszáj volna.

A hűtő egyébként kijelentette, van esély az életben maradásra, és ez mégis mennyivel ideálisabb állapot, mint amikor mamutot kellett hajkurászni. Valamikor az idő után mehetett szét az egész, amikor olyan teli volt a delikvens gyomra, hogy másra is nekilátott ácsingózni, a szomszéd zöldebb nőjére, a krumplijára vagy a kapájára. Minden az ég egy világon játszik a partiban.

Ilyenekből következett aztán, hogy az emberek olyanokat álltak neki csinálni, amiből aztán nemzeti ünnepek fakadtak. Mi következik mindebből? Az ég egy világon semmi se. Tegnap az ágyban a falnak fordítottam a képemet, kizárólag azzal a szándékkal, hogy be ne kapcsoljam a tévét, ne nézzek őrült beszédeket, és egyáltalán ne csináljak semmit se. Ezt most már kiérdemeltem. Mindezek után belátom, hazátlan senki vagyok.

MESE AZ ÖNGÖNDOSKODÁSRÓL – stresszelj okosóvszerrel a nyugdíjrendszer összeomlásáig

Hallottad?
Most éppen húsz esztendő az az idő, amiben az összeomlás lehetőségét prognosztizálják. Tehát a legóvatosabb becslések szerint is elég nagy szarban leszünk úgy egy évtized múlva! Azok is, akik akkor már évek óta nyugdíjasként tengődnek, majd azok is, akik akkor vonulnak a „megérdemelt pihenés” igájába – de nincs mit csodálkozni, azok is belerokkanhatnak, akik akkor lesznek aktív korúak. Hja, ami annyira bonyolult: a nyugdíjkrach azokat is ellehetetleníti, akiknek az öregek részére össze kellene gereblyézni a kenyérre valót!

Az éppen aktuálisan aktívak dolga ez – összeszedni a majd háromszor akkora létszámban „még élő” öregek jussát. Mert szó sincs arról, hogy valamit előre összehordhatunk. Ez egy tipikus urbanlegend… És íme, ez a szép mese a húsz évről – bizony, aligha várat magára két évtizedig!

Addig marad a tanmese, hetente többször és egyre arrogánsabb kivitelben! Valahogy így: -Gondoskodj már magadról, te léhűtő! Tégy félre a nyugdíjas évekre, kuporgass, mondj le, szinte mindenről, s majd találj rá lelkesen a morzsákra. Mondjuk húsz év múlva…

Azok kedvéért, akik esetleg húsz évvel ezelőtt még alig-alig hagyták el az óvoda épületét, szívesen elmesélhetném, hogy milyen volt malacperselybe rakosgatni a bélásokat, meg olykor a tízeseket. Aztán a nyár közeledtével pofára esni, hogy a felhizlalt dög belsősége semmire nem elég! Szívesen felidézném az iskolai takarékbélyegek visszaváltásának napját – amikor kiderült, hogy a monchichi helyett maximum a keletnémet bumit tudjuk bevásárolni kedvenceink közé, s hogy később is csak MK27-re futotta a Grundig sétálómagnó helyett…

Lett első kocsink, harminc évesen! Na persze, hogy Trabi, abból is a szétrohadt deknivel magát vonszolni alig képes csotrogány! Lett otthonunk – albérlet, az ajtó előtt permanensen megjelenő főbérlővel, aki az aktuális havidíjért dekkolt már jóval a bérkifizetésünk napja előtt. Nem érdemes tovább sorolni! A megtakarításokról, spórolásról, a jövőnek félretett pénzről szóló történetek sorra gellert kaptak. A nagy népi fillérbaszás valahogy nem akart forintokat teremni. Főleg nem milliókat!

És akkor tessék, a vénség felé kullogók naponta újabb és újabb felhívásokkal kénytelenek együtt élni – tessék már sikeressé válni!
A győztesek dolga az öregkor elégedettsége!
Naná, hogy csak a most királyok élhetnek akkor is „prímán”!
A dolog valahogy elég frusztráló! Olyan erőlködés, mint amit a legújabb okos eszköz vár tőlünk, tökhülyéktől!
Csak beszerezzük, magunkra öltjük, s az okoskoton máris méri a képességeinket, pontozza erőlködéseinket, vijjog, ha gyengélkedünk…
Nincs más dolgunk, csak rettentő jól teljesíteni!
Cseppet sem stresszes a dolog!

A nagyoncool okos eszköz notórius használata után már igazán gyerekjáték lesz előtakarékoskodnunk! Vagyis erőlködnünk…
Kersni nyolcvanat, eldugni ugyanannyit, vagy többet, aztán túlélni ezt a pár esztendőt, étlen és szomjan, hogy végül meglepődjünk a nyugdíjas évek bőségén! Jól kitalálták ezt a nyugdíj vagyonunkat elsíbolók! Gyerünk fiúk, húzzunk bele!

Jön az okosnyugdíj, ha nem vagy jó, vijjog!

„Erre számíthatsz 40 év múlva
És mi lesz a mostani 25 évesekkel, ha nyugdíjba vonulnak? Ha a mostani trendekből indulunk ki, akkor azt látjuk, hogy a 65 év felettiek mindössze 6%-a tudott gazdaságilag aktív maradni, azaz ennyien dolgoznak legalább részmunkaidőben. Ennek ellenére a kétmillió nyugdíjasnak csak a 2%-a tett félre pénzt idősebb korára. Persze nem teheti meg mindenki, hogy 65-70 éves kora után is dolgozzon – sem egészségügyileg, sem elavult képzettsége miatt.

Az állam kénytelen lesz ellátni a keresőképteleneket 40 év múlva is, mert ha elengedné a kezüket, az katasztrófához vezetne. Nyugdíj tehát valószínűleg lesz 2060-ban is, csak az a kérdés, mire lesz elég egy élet munkája. A válasz: nem sokra. Privát megtakarítás nélkül szinte egészen biztosan elkerülhetetlen az elszegényedés. Hiába fizet majd az állam a létminimumhoz éppen csak elegendő pénzt, annyi embernek kell kiosztania, hogy mire ez megtörténik, félő, hogy nem marad semmi másra. Vagyis valószínűleg lesz nyugdíj, de minőségi oktatás, egészségügy és egyéb fejlesztések, beruházások aligha. Ha a fiatalokra nem tudunk eleget költeni, akkor a szellemi tőke kiáramlik az országból, és az ország olyan spirálba kerül, amiből nehéz lesz kijönni…” (index.hu)

Hallottad? Most éppen húsz esztendő az az idő, amiben az összeomlás lehetőségét prognosztizálják. Tehát a legóvatosabb becslések szerint is elég nagy szarban leszünk úgy egy évtized múlva!
Magyarország jobban teljesít!

Idus

dada1Kétszázhatvanháromszor tíz = kétezerhatszázharminc. Ez még megy, holott egyre nehezebben mozognak a lábaim. Tán mindegy is, de az nem, hogy ennyi hamvas gyereket sikerült kimenteni a tanároknak a sátán karmaiból azzal a döntéssel, hogy nem kérnek a fizetett tapsoló szerepéből. A rezsim így sem sokat veszít, akad elég hülye, rosszabb esetben szervilis manus ebben az országban. Negyvenezren – állítólag – ugyanis beneveztek a nagy, össznépi, Hende-féle szavalási eksönbe. Ez utóbbinak még az az előnye is megvan, hogy helyben megoldható a dolog. Buszokra sincsen szükség, ergo megmarad a benzinpénz, amit zsebre lehet rakni.

Mindez szép dolog is lehetne (mármint a szavakkal való buzgólkodás), ha nem az volna a folyománya, hogy ezt a szerencsétlen verset is úgy megutáltatják némely érző emberekkel, mint évekkel ezelőtt a kokárdát, így megy ez. Vezényszóra boldognak lenni nem épp egyszerű föladat. Pedig a közös szavalás – amely, mint Jordán óta tudjuk – jó buli is lehetne, ha nem a behódolást szolgálná. Olyan korban azonban, amikor az ember fennálló rendszerhez való viszonya azt is meghatározza, hogy melyik boltba megy be – csakis CBA illetőleg oda soha -, noszogatásra verset mondani, hogy együvé tartozásunkat pirospozsgásan bizonyítsuk, zsenánt. Politikai állásfoglalás válik belőle, és elfojtott mosoly.

Petőfit sem kölött volna szorult helyzetbe hozni, de hát ilyesmivel nem törődnek a giccsek világában. Ott, ahol tán két éve a barackfa, annak a virága, meg bizonytalan eredetű talpak voltak hivatottak kifejezni ugyanazt, amit ma meg az ő verse. Belefér. Mellesleg ez lesz az első nap a Fidesz-kori történelemben, amikor zárva lesznek a boltok – melyek, még most is bizonytalan -, hogy a család együtt klopfolhassa otthon a húst mámoros szemekkel. Erre a családfő veszi a kalapját, mert hűvös szél fú, szavalni indul délutáni ejtőzés helyett, és máris megborul a megálmodott rend, szar kerül a propellerbe úgymond. Sőt, az Unió is rakosgatja belé Pakssal, reklámadóval, egyebekkel. Nehéz lesz ilyen viszonyok között okosakat mondani, nem lennénk most a vezér helyében.

3Igaz, őt magát az okosmondás kényszere régőta nem fenyegeti, elemelkedett már ebből a világból valahová a fellegek közé, ott lebeg ég és föld között. De nem ezért nem kell tojászáportól tartania, mint egy régebbi iduson Demszkynek, hanem mert van neki tekje. Jó lesz az még valamire, gondolta valaha, és nem számított rosszul. Hiszen épp abban az időben, amikor negyvenezren szétszórva az országban mámoros ajakkal zengik az e napra rendeltet – VikCsel 22,25-28 a kiírás szerint -, szóval épp akkor a haza egy másik szegletében is összegyűlik néhány ember, de teljesen más céllal. Ők az elemelkedettet rángatnák le a földre picsába küldés szándékával. Így lesz kerek a világ. “…Kivirít a kikelet. Leveles lesz a liget. Lyukas fazék fekete. Mese, mese, meskete…“ – mondá Móra anno az évszakhoz igazodva. És úgy tűnik, ebben egy nagy és szép konszenzus alakulhat ki lelkesek és picsázók között. Mégis csak szép lesz ez a márciusi idus minekünk, gondoljuk eszementen, miközben ujjaink lafognak az éjjelibe bele.

PETŐFI SÁNDOR IS FÜTYÜLNE? – tűnődés az újabb gazdaállat-beszéd elé


Semmi értelme nincs az idei ünnepségnek.
Ahogy a tavalyi színjátéknak sem volt értelme, oka, következménye!
Csak a sok szar, meg annak dobálása!
Mennyivel egyszerűbb volna Etyeken a Vajna-stúdióban felépíteni hungarocellből a Nemzeti Múzeum giccses drapériákkal körbetekert oszloperdejét némi lépcsővel!

Odaballaghatna Orbán papa, meg a pereputtya, kivezényelhetnének pár száz szimpátiatüntető fidesz-fant, jöhetnének a táblacipelő falugondnokok, meg persze utcahossznyi felirattal a békemenet hibbant prominensei, a kirántott csirkére krumplipürével hivatalos – kilóra megvásárolt – nénikék és még néhány igazán hibbant, ideutaztatott lengyel, pusztán a polákvenger-dvabratanki kedvéért.

Aztán lehetne műtornádót, meg zuhanyból nyomatott esőt varázsolni, hogy a főnök kellően csapzott lehessen, s a teljesség kedvéért jöhetne másfél órás folklórműsor Tolcsvay Nemzeti dalával, meg Varga Miklóssal, aki eltutulhatná a véneurópát.
Aztán tényleg jöhetne a süketelés! A győztes dúvad ömlengései…
Ugyan, kit érdekelnének akkor a síppal tódulók?
Készülne az egészből egy jó kis film, az elején, meg a végén Timike mosolyával – lehetne vetíteni fidesz irodákban, meg fejtágítókon. Oda való…

De nem! Orbán a múzeumkertben akar, ott szeret és ott tud öklendezni. Ahogy a beetetett ellenfél is csak a körúton képes megnyilvánulni, naná! Az idei március tizenötödike megint erről és csak erről fog szólni! Orbán kicammog az emelvényre, körbelafatyolja ajkait, aztán nekikezd a hablatynak. Mindezzel egyetemben a közel tízméteres senki földje túlfelén nekilódul a síppal-dobbal-nádihegedűvel felszerelkezett mancsaft, és mindaddig, amíg Orbán szófosik, ők fütyülnek, kerepelnek, fújoznak és ordítanak – elvégre Petőfi Sándor is ezt tenné, ha az önkénnyel kellene harcolnia! Nyilván…

Miért nem lehet a távolmaradásunkkal tudatni, hogy befellegzett???

Íme a nagy magyar konzumidiotizmus nemzeti ünnepe, a forradalom emléknapja köré döngölt szokásos maszlag, amihez hozzászoktatták méla népünket, Kelet-közép Európa leglustább nációját, a múltjára és hőseire legméltatlanabb néhai magyar nemzetet – pontosabban „azok” méltatlan utódait, fattyait!

Jóérzésű ember nehezen mondhatja az ünnepi “közvetítés” megtekintése mentén, másfél litykó koccintós beemelése közben, hogy oh, be szép, oh, be jó! De, ugyan, ki is az, aki még mindig képes józanul a televízió elé kutyorodni, s átélni, átérezni mindazt a “magasztosságot”, amit elénk méltóztatnak lökni?

Ugyan, ki az a marha, aki még mindig beveszi egy végletesen leszerepelt, szánni való véglény, a Varangykirály hazugságait?

Na, ugye, mennyivel jobb volna az egészet az épített díszletek előtt egy príma kis stúdióban lenyomni? Még akár, a trükköknek hála!, együtt is szerepelhetnének, Orbán, meg a negyvennyolcas hősök? De jól mutatna már Petőfi Sándor, narancssárga fidesz feliratú pólóban, egy a tavalyihoz hasonló felírat mögött, hogy aszongya: tisztelet a hősöknek!

Elmondhatna Viktor előtt egy jó is propaganda verset, mondjuk a közmunkások boldogságosságáról, szavalhatna némi fideszimádó népies műszart, aztán felkonferálhatná, mint nemzetünk megmentőjét, az egész Európát lepisálni képes miniszterelnököt, a nagy-nagy Orbán Orbánovicsot! Tyühahó, de gyönyörű volna! Ja és fütyülhetne – barátilag, nyilván!
(…)

Tartok tőle, hogy a hangtechnikusok ezt a közvetítést is megoldják majd! Kiretusálják a fütülőikbe bódultakat, letekerik a pórnép visongatásait, nem lesz itt más, mint csakafidesz, csakafidesz, csakafidesz!

Egyáltalán, mi értelme van annak, hogy napok óta mást sem hallunk, csak, hogy a síposztó pontokat nem engedélyezi a rendőrség, egyáltalán, betiltottak minden szir-szar füttyenetet!

Aztán akkor mi van?

Március tizenötödikén – anno – komplett omlettek lepték el Demszkyéket, az egykori polgármester méltósággal tűrte a tojásesőt, az esernyős hapsik csak úgy repkedtek – de már akkor is csak mellékszereplők lehettek Petőfiék! Rajtunk az ő tizenkét pontjuk nem segíthet! Az akkor volt gondok eltörpülnek a mai kor retteneteihez mérve – jó volna kicsit jegelni a sok múltat! Itt a jelen az, ami megérett a temetésre!

A meteorológusok szerint remek kirándulóidő várható március idusán! Polgártársak! Itt az idő, tessék kirándulni, kiözönleni a szabadba! És szarni, arra a teszetoszaságra, meg acsarkodásra, ami Budapesten, a Nemzeti Múzeum kertjében zajlik majd 2017. március 15-én! Mert az méltatlan mindahhoz, ami 1948-ban zajlott!

Fütyülni, az a mise minálunk

Az Együtt elnöke, Juhász Péter Facebook-videóban számolt be arról, hogy miután a rendőrség nem engedélyezte a párt március 15-re, Orbán Viktor beszédére tervezett megmozdulását, a rendőrök személyesen is felkeresték a párt irodáját, hogy közöljék: a tervezett síposztó pontokat sem engedélyezik. Az indok szerint, mert azok akadályoznak egy bejelentett rendezvényt.

Folyományok bennem:

Miért jöttek az ukkonvári palotába a világ legnagyobb birodalmainak uralkodói? Ki kicsoda a mesében? Kösd össze a neveket és a funkciókat. Dumuzi kelta királynő Huang – tire lappföldi királyfi Idomeneus a szerecsenek királya Jégapó lappföldi király Medvefia, a Sumir birodalom főpapja Memnon ősanya, Nagymedve ős Magyarország királya Temora kínai császár. Az előző feladatban húzd alá azoknak a nevét, akik Pávaszem kezére pályáztak. Karikázd be annak a nevét, akinek végül a felesége lesz a lány.

Ez nem a saját mesterművem, hanem Berg Judité, aki Weöres Sándor:”A holdbeli csónakos” című mesterműve okán tette föl kérdéseit, és választ ugyanúgy nem talált, ahogyan én sem. Mélázzunk ezen csöppet, én meg rágyújtok egy szivarkára.

ÍTÉLET HELYETT – másodfokon is csak 9 év börtönt ér egy tönkretett nő élete?

Jó egy esztendővel ezelőtt tűnődtem el Renner Erika sorsa felett.
Talán, még emlékezhetsz rá, igen, ő az a fiatal nő, aki „meggondolatlanul” esett szerelembe az ország ígéretes orvosával, Dr. Bene Krisztiánnal, akit legfiatalabbként választottak egy kórház vezetőjévé.

Májusban tűnődtem Erika sorsa felett – morfondíroztam, vajon, miként lehet képes egy orvos, aki az élet megmentésére esküdött fel, hogy azt volt párjától kegyetlen kínokkal kísérve elvegye?

Így írtam akkor:
Négy év – mindössze ennyit kapott az elkövető, a Budai Irgalmas-rendi Kórház korábbi főigazgatója, az a Dr. Bene Krisztián, akinek nevét merő tapintatból csak B. Krisztiánként szabad jegyezni. Négy év börtön jár a tettéért. „A szakmai berkekben is elismert gyermekorvos és orvosigazgató a gyanú szerint kegyetlen bosszút állt volt szeretőjén, Renner Erikán. A márciusi reggelen a rendőrség véleménye alapján a féltékeny orvosigazgató óbudai lakásán rontott rá a nőre. Miután egy injekciós tűvel combon szúrta és elkábította, Renner Erika mellkasára és ágyékára maró savat öntött, ezzel soha nem múló sérüléseket okozva. Mire az asszony magához tért, a férfi már becsavarta egy pokrócba. Renner Erika iszonyatos fájdalomra eszmélt, döbbenten látta, hogy alsóteste és mellkasa is teljesen összeégett.”

Akadnak országok, ahol ezért a kegyetlen bűncselekményért életfogytig tartó börtönbüntetés járna. Minden bizonnyal Magyarországon is ilyen szigorú büntetéssel sújtották volna az elkövetőt, ha történetesen B.Gézának, esetleg B.Pálnak hívnák, s az illető szobafestő, nyomdaipari technikus, tanár, vagy éppen traktorvezető volna – gondolhatnánk! Ne gondoljuk! A magyar igazságszolgáltatás soha nem kivételezne egy orvossal, sőt, egy kórházi főorvossal sem! Mondhatnánk, hogy elképzelésünk sincs, miért kellett hosszú hónapokig várnia Renner Erikának, hogy egyáltalán szóba jöhessen maga a tárgyalás?

Így nyilatkozott a szerencsétlen nő a vele történtekről: „Eddig hat műtéten estem át, új hüvelyt kell kialakítani, pillanatnyilag sem szexuális életre, sem vizeletürítésre nem vagyok képes, utóbbi problémám miatt egy csövet kellett kivezetni a húgyhólyagomból.
A tanácsvezető bíró szavai döbbenetesek voltak. Harminc éves gyakorlatára hivatkozva kijelentette, hogy még nem találkozott olyan üggyel, melynek vádlottja „nem akart fájdalmat okozni” áldozatának. Elkábította, majd úgy tette tönkre volt szeretőjét, hogy az soha többé ne tudjon szexuális életet élni. Ahogy mondta, „ha az övé nem lehet, másé se legyen”!
Akadnak országok, ahol ezért a kegyetlen bűncselekményért életfogytig tartó börtönbüntetés járna. Minden bizonnyal Magyarországon is ilyen szigorú büntetéssel sújtották volna az elkövetőt, ha történetesen B.Gézának, esetleg B.Pálnak hívnák, s az illető szobafestő, nyomdaipari technikus, tanár, vagy éppen traktorvezető volna – gondolhatnánk! Ne gondoljuk! A magyar igazságszolgáltatás soha nem kivételezne egy orvossal, sőt, egy kórházi főorvossal sem!

Dr. Bene Krisztiánról tudható, hiszen szinte már minden hírportál leírta, hogy Dr. Mikola István rokona. Dr. Bene Krisztián Dr. Mikola István unokaöccse. Gyaníthatóan köze volt az egykori miniszternek ahhoz, hogy a viszonylag fiatal orvos az Irgalmas-rendi Kórház korábbi főigazgatója lehetett…

A 2017-ben másodfokon folytatódó ügyben írásommal egy időben születik ítélet…

Ma dől el, vajon bűnhődik-e Dr. Bene Krisztián?
Eldől, vajon börtönbe küldhető-e Dr. Mikola István unokaöccse?
Büntethető-e egy orvos, aki tökéletesen tisztában volt cselekedete következményeivel, de aki az utolsó szó jogán is tagadni próbálta a bűncselekményt, akinek ügyvédje újra, meg újra megpróbálta felvetni, lehet, hogy Renner Erika egyszerűen leforrázta magát, némi kamillateával…

A nyugatifény.hu korábban megírta:
„Bene Krisztián sokakat meglepő módon mindössze négy hónapot töltött előzetesben, hamar kiengedték. Renner Erika, mint mesélte, egy alkalommal véletlenül még össze is akadt vele, méghozzá nem máshol, mint egy terézvárosi magánkórházban. Az áldozat azóta is kezelésekre jár, eddig nyolc műtéten esett át és pszichológusra is szüksége volt.
Renner Erikáék az első fok után súlyosbításért fellebbeztek. A másodfokú tárgyaláson, február 24-én azt szerették volna kiharcolni, hogy a bíróság ne csak maradandó fogyatékosságot okozó testi sértésben mondja ki bűnösnek a férfit, hanem legalábbis életveszélyt okozó testi sértésben, de még inkább emberölési kísérletben.

A tárgyalásra megidézett két szakértő, Molnár Miklós és Zacher Gábor ezt alátámasztotta, amikor egybehangzóan kimondta, hogy az áldozat valóban közvetett életveszélyben volt 2013 március 12-én. Zacher szerint csupán “a véletlenen és a szerencsén múlott”, hogy Renner Erikának nem lett sokkal komolyabb baja az altatástól.

Az ügyészség is amellett kardoskodott, hogy az életveszélyt okozó testi sértést állapítsa meg, ráadásul vegye figyelembe az aljas célt is. A vádlott ügyvédje azonban kitartott amellett, hogy Bene Krisztián ártatlan, a támadó egy ismeretlen ember lehet, aki a férfin és a nőn is bosszút akart állni. Az ügyvéd úgy nyilatkozott, hogy az ügyészség cserben hagyta őket, ami nem lehet egészen független attól, hogy a vádlottnak “prominens” rokonai vannak.”

A ma reggel, némi késéssel megkezdett tárgyaláson Zacher Gábor kijelentette: „Ha az ember megiszik egy korty sósavat, a nyelőcső sérülése a testfelületének egy százalékát se teszi ki, azonban 70-80 százalék az esélye, hogy belehal…” Renner Erika kizárólag a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhette, hogy életben maradt!

Dr. Bene Krisztián ügyvédje azonban a legutolsó pillanatig bagatellizálni próbálta a szerencsétlen nő elszenvedett sérüléseit. Ma is megismételte az önmagát leforrázó áldozat meséjét…

Renner Erika védője ekkor nem tehetett mást, képeket vett elő táskájából. Képeket, melyeket mostanáig sem az ügyész, sem a bíró, sem a vádlott és védője nem láthattak… A képeken Renner Erika sebei voltak láthatóak, közvetlenül az általa elszenvedett támadás után. A képek a kórházban készültek, ahol gondos orvosok megmentették Erika életét, akit egy orvos, Dr. Bene Krisztián, Dr. Mikola István rokona próbált örökre tönkre tenni!

Dr. Bene Krisztiánt 9 év börtönre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla, ezzel súlyosbították az első fokon kiszabott négy éves börtönbüntetést.
Az orvost életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt mondta ki bűnösnek az ítélőtábla.

A családtudomány nagymesterei

Amikor én még kissrác voltam, az anyám anyám volt, az apám meg apám, és mindenféle tudomány nélkül belőlük lettem én, mint fatörzsükből gyönge ága. Most pedig meghuzigáljuk a törölközővel hónunk alját, amely kiváltképp izzadós, pláne, hogy süt a Nap is, ami ritka kincs a gödörben, és jót mókázunk emberminiszter tiszteletes méretes baromságán.

Ugyanis Balog Zoltán nőnapon azt jelentette be, hogy az Emmi – aki nem a szomszéd néni – szeptembertől családtudományi mesterképzést indít a Corvinus Egyetemen. Balog elmondta: „Ellenzi a kormány a genderképzést, az emberek nőnek és férfinak születnek. Ezért a kormány nemet mond a társadalmi nemekre, de igent, a társadalmi szerepekre.” Ezt szó szerint mondta így, azért az idézőjel, hogy ne engemet nézzenek már hülyének, hanem őt.

A citált mondatnak ugyanis az ég egy világon semmi értelme nincsen, akárhonnan is nézegetem. Viszont azt mutatja, hogy Balog tiszteletes, mint kormányunk oszlopa, abba is belepofázik, mit oktassanak az egyetemek, és ilyen, amikor még „tudományos szocializmust” oktattak a jámbor diákoknak, akik tanáraikkal együtt röhögték ki az egészet, szóval ilyen azóta sem nagyon volt. De most ismét.

Másrészt a stúdium tárgya is fölöttébb érdekes, mert nem tudható, hogy macsóságokat, vak komondort vagy mi a rossebet szánnak a hallgatók fejébe verni, mondjuk azt a mániájukat, hogy szüljél doszt és fogd be a pofád, mindez még bizonytalan. Még nem értem el egészen abba a korba, hogy arról ajvékoljak, régen minden jobb volt, de lehet, hogy most átléptem ezt a lélektani határt, például, ha a nagyanyámra gondolok.

Vagy a dédire, illetőleg az összes családban élő, még Afrika szavannáin imbolygó ősünkre egészen az evolúció kezdeti szakaszáig, amikor Balog tiszteletes útmutatása nélkül is tudta az emberi organizmus, mit jelent családban élni, és halni. Illetve azon kívül is. Ez – holott még nem igazán derült ki, mi a lószart fognak oktatni ezen a címen – megint csak olyan hímsoviniszta baromságnak tűnik, amely betegségben a kereszténységbe ájult „elitünk” szenved.

Végül is, ez a NER lényege, minden más cukisága mellett, csak azt nem értem, hogy Parragh iparkamarás mért nem ordít ellene, mint ahogyan azt a bölcsészekkel tette, hogy az a tudás haszontalan, mert nem lehet vele esztergályozni. Érdekes dolgok ezek. A családtudomány régi mesterei úgy voltak, hogy megtetszett egymásnak a nézésük meg a járásuk, és addig-addig noszogatták a dolgot, míg közös lett az ágyuk, meg a konyhájuk, életre-halálra. Vagy nem, de ahhoz se kellett Balog-stúdiumot végezni.

Bazinga

Én annak idején olyannyira törvénytisztelő és rendszerető állampolgár voltam, hogy a szombathelyi strandon a füvön ücsörögve, kis, apró hamutartóba raktam örökös dohányzásom melléktermékeit, a csikkeket. Törvények most is vannak, ám nem mindenki tartja magát hozzájuk, legfőképp, akik azokat alkotják a maguk örömére.

A strandon ücsörögve, törvényt betartva, miközben olyan barna lettem, mint egy ma született medve, soha eszembe sem jutott, hová is jutunk röpke évtized alatt. Voltaképp az egész addig ismert világ kiment a seggem alól, és így ülök most, bámulva és bambulva, hogy mi folyik itt. Amikor még együtt futballoztunk, Orbán Viktor szimpatikus fiatalembernek tűnt, és mindez odaveszett.

A pénz, az meghatározó dolog az ember életében, megléte, illetve hiánya dönti el, mivel tömjük meg gyomrunkat csupán azért, hogy az élet folyását fönntartsuk. Játszik ebben a meccsben a coopos parizer, beleájulva a költekezésbe viszont kolbász is, sőt, kakaóscsiga kakaóval kombinálva, hogy nem rohad szét a pejslim a hívatlan gyönyörökbe.

Üdítő, kokárda, rózsafüzér, zsebhamuzó, pénzcsipesz, buborékfújó, faliórák. Ezzel a kínálattal csábítja a vásárlókat egy bolt, és, ha jobban belegondolunk, ezek összessége elég is arra, hogy abszolváljuk azt a feladatot, amit amúgy életnek neveznek. A szellem és a test minden vágya és igénye benne foglaltatik a krétával srejbolt csalogatóban, én mégis inkább azon vagyok, hogy bazinga, amely szó Sheldon felfogásában azt jelenti, hogy vicc ez az egész.

Vagyunk így ezzel pár milliónyian ebben az országban, akik azt sem értik, miképpen lehet ellopni még a fejünket is a fülünk közül, hogy ne legyen mivel csodálkozni. Itt van nekünk mindjárt ez a születő félben lévő Puskás Stadion, ami árából a fiúk annyi rózsafüzért vehetnek, hogy lépni sem bírnak tőle.

A stadionberuházásról szóló első koncepciót az Orbán-kormány még 2011 novemberében fogadta el. Akkor be is árazták a projektet, a többnyire “hivatalosnak” tekintett helyen, a parlamentben elhangzott bejelentés szerint a költségvetésből harmincöt milliárd forintot adnának egy új, ötvenezer férőhelyesre bővíthető létesítményre.

2013-ban egy kormányszóvivői sajtótájékoztatón újabb tervekről számoltak be. Ott már hetven-nyolcvan milliárd forintban határozták meg a stadion maximális költségét, két év múlva ebből százmilliárd lett, a tervekben pedig már százhuszonnyolc milliárd forint is felbukkant.

Most pedig már azt magyarázzák, hogy a Puskás-stadion esetében nem történt kerettúllépés, hiszen a korábbiak nem voltak „hivatalos költségbecslések”. 2016-ban a létesítmény közbeszerzési hatóságnál leadott bruttó becsült értéke a hivatalos költségbecslés alapján száznyolcvan milliárd forint volt, áfával és öt százalék tartalékkerettel együtt.

Ha figyelembe vesszük, hogy Mészáros cézárnak még sok-sok újságot és televíziót kell fölvásárolnia, akkor a növekmény nem is olyan nagy. Nekem viszont fáj, hiszen lehet, hogy a kakaóscsigámat kell beáldoznom érte, a szomszédban meg a Józsi vagy megfagy, vagy pedig éhenhal, és ilyen Józsikból annyi van az országban, mint amennyi szotyolahéj a felcsúti VIP-ben Orbán Viktor meccsnézése után.

Mondhatnám erre Sheldon után, hogy bazinga, majd alámerülhetnék a gumilabdák tengerébe, de egyáltalán nincsen kedvem hozzá. Szétnézve ugyanis szűkebb és tágabb világomban, amely egyelőre még Magyarország névre hallgat, napra nap azt kell látnom, hogyan rohad szét az egész, miközben jobban teljesít. Így hát, az emlegetett bolt kínálatából a buborékfújót választom a zsebhamuzó mellé, kiülök a padra, onnan nézek szerteszét, és azt még kivárom, hogy ez a rohadt lufi szétdurran, mert ez lesz a vége. Akkor kiáltok majd, hogy bazinga, és jó lesz nekem. Nagyon.

Nincs alku

Miheztartás végett:
„…Az idő lassan elszivárog,/ nem lógok a mesék tején,/ hörpintek valódi világot,/ habzó éggel a tetején./ Szép a forrás – fürödni abban!/ A nyugalom, a remegés/ egymást öleli s kél a habban/ kecsesen okos csevegés…”
(J. A.)

Most kúrják el az életünket éppen. Illetve, hát már el van az baszódva visszamenőleg a születésünkig, az úttörőcsapattal, és a szombathelyi Felszabadulási Emlékmű tövében lövöldöző orosz csapatokkal, akik így köszöntötték, hogy KISZ tag lett a jámbor, és ezek után, midőn kalapjukban az MSZMP helyi kollégái örvendezve nyugtázták, hogy ez is megvan, az ember a KISZ-ről azután egy szót sem hallott, mert nem is volt.

Másoknak tán igen, akik most – hogy csak egy példányt említsünk – az országgyűlés elnökei, valaha volt MSZMP-és igazolvánnyal, de ez már szót sem érdemel igazán, hiszen annyira közkeletű. És, hogy többes számot használok, azért szükséges az, mert az összes ilyen. És ezt fölösleges is tovább ragozni.

Csakhogy, midőn a Párt újólag belenyomult belénk, és már nem kalapokkal a márciusi szélben, amely, lássuk be, avitt egy dolog, olyan Kádár szaga van, ha az ember fényképeket nézeget hajdanvolt önmagáról, és látja, Pista bácsi ’Pestről miképp mosolyog a közös örömök hazudott boldogságában.

Így vagyunk most is. Jobban teljesítünk. Én pedig, aki avval vagyok megkeserítve, hogy mikroszkópon át nézem az életet, és hanyatlva immár kívülállóként, azt veszem észre, hogy a Gyurcsány, a drága ember, és ezt komolyan gondolom, harminc évezik itt nekem, a büdös sunába.

“Nekem van harminc évem arra, hogy olyan legyen Magyarország, amilyen most a DK programja” – ezt mondta a Feri. Mélységes alázattal közlöm, hogy nekem nincsen harminc évem egyáltalán, nekem, ha úgy nézzük, óráim vannak csupán, és hiába hiteget akárki, hogy majd egyszer kiderül az ég, ha azt látom, hogy borongás van az utca kövei fölött.

Ebből, ebből a gyurcsányi nyilatkozatból az folyt le a falakon, hogy már ez az ember sem akarja éppen most a sárkányt ledöfni. Azt mondta: “Csak akarat kérdése az egyéni körzetekkel kapcsolatos megállapodás, hogy ott egyeztetett indulás legyen. A lista pedig lehet önálló. Bárkivel fogadok, ha külön listák lesznek, akkor tíz százalék felett lesz a DK 2018-ban”.

És akkor mi lesz? Ez az én kérdésem, és nem is kevés. Mindez az egész választási rendszer úgy lett megszerkesztve, hogy tíz százalékokkal csak valagat lehet törölni, és nincs az az ’Úr, aki megmószerolhatná, az legyen, akit a többség akar. Beleragadtunk a sárba, és, ha már J. A.-val tettem elfogadhatóvá az agyam menését, illő dolog vele is zárni: „Ijessz meg engem, Istenem,/ szükségem van a haragodra./ Bukj föl az árból hirtelen,/ ne rántson el a semmi sodra.” És összegzésül: „Meghalni lélekzetemet/ fojtom vissza, ha nem versz bottal/ és úgy nézek farkasszemet,/ emberarcú, a hiányoddal!”