A Tiltott Város

Az EU megnézné Felcsútot, hogy mi is van ott kisvasútilag, hogy mire baszták el az ő pénzét. Ezen huzavona van, nem is kicsi, amely újólag azt mutatja meg a kerek világnak, hogy bunkók vagyunk. Ne háborogj kedves, drága olvasó, te is, hisz amikor báncsákaviktort, akkor tégedetis, nem adják meg a tiszteletet, és Szijjártó berendel, csapkod a konyhában, taraja alá üt a gőz, megminden.

Úgy megy ez, hogy az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága (CONT) szeptember végén jönne Magyarországra, hogy uniós pénzből megvalósult projekteket ellenőrizzen. A döntés a látogatásról majdnem egy éve megszületett, a nyári szünet előtt pedig összeállt a végleges program is, vagyis hogy miket akarnak ellenőrizni, többek között a vasutat is a nyomorultak.

De, nyájas olvasóm, gondolhatod, hogy sem a magyar kormány képviselői, sem Polt Péter legfőbb ügyész, sem egy sor más állami szereplő, illetve a felcsúti kisvasút gazdái sem válaszoltak eddig a megkeresésekre. “Nem tudjuk, fogunk-e tudni találkozni velük, mert két hónap alatt egy emailt nem voltak képesek kiszorítani magukból”. Tartunk itt most éppen, ezt mondják az unijós bácsik.

Lázár annyit is ér persze kikelt magából, hogy a bizottság meg akarja látogatni a felcsúti kisvasutat is, mert mint böfögte: „Kifejezetten botrányosnak találom, amit kategorikusan el is utasítok, hogy a több ezer uniós társfinanszírozású befektetés közül éppen egy, a miniszterelnök szülőfalujában megvalósult projektet próbálnak vizsgálni, amelyet magyar ellenzéki pártok nagyon negatív fényben igyekeztek beállítani tisztán politikailag motivált csalási vádakkal az elmúlt hónapokban.”

Ej, ej, mesélem így a velejét. Mindezt, amit kedves vezetőnk és az ő bejáratott csapata éppen delirál nekünk, a kétségbe esés keserve helyett nézhetnénk tán más szemüvegen is át. Legyünk akkor kalapos Indiana Jones, úgyis nagy keletje van a meséknek. Aztán kiderül, hogy hohó, kedves pajtások, mire nem leltünk az agyag alatt, a mélységes kútban, amely József óta Thomas kizárólagos bejárata, míg el nem jut a nyugalmas ágyig.

És most, hogy elmeséltem a világirodalom történetét, meg egy csöppnyi magyart is, merítkezzünk meg azért a ganajban, gyalogoljunk bele az éccakába, valamint a chivas regalba is szőrmentén. Hol nem volt, vagy talán, vagy se egy Jung-lö császár, a Mingek közül, aki alámerült, és kibekkelte a mongolokat antalliasan, s miután így Gorbacsov segedelmével nagy lett újra, palotát építtetett Pekingben a XV. században, hogy majd később tudja finanszírozni az usákokat, de erre ő akkor még nem gondolt.

Így született meg a Tiltott Város, amelynek majd kilencezer szobája van, meg telis tele mindenféle taóval, hogy csak Micimackó tudna danászni róla kellőképpi módon. Az maga a NER illatos kertje, innen irányították a világ egyik legnagyobb birodalmát, de csak a császár és közvetlen környezete tartózkodhatott a falai között. A kínai birodalom központja volt, sőt, a kínaiak szemében az egész világ közepe, tisztára Felcsút, ahonnan csak egy köpet a Mennyei béke tere.

Eztet nem értik az uniósok, hogy nincsen ott mit keresniük, sőt, örüljenek, hogy luk van a seggükön, és a nagytekintetű nem csapatja le a kajla fejeiket nekik. Ilyen mesék születnek majd az Orbánról szóló históriás énekekben, amelyek műfaji jelegüknél fogva arra hivatottak, hogy dicsérjék az urat, és a lant hangjai mögé rejtezve menjenek a francba, hogy tőlük is van ez a gecület.

Csakszólok.

Bazinga

Én annak idején olyannyira törvénytisztelő és rendszerető állampolgár voltam, hogy a szombathelyi strandon a füvön ücsörögve, kis, apró hamutartóba raktam örökös dohányzásom melléktermékeit, a csikkeket. Törvények most is vannak, ám nem mindenki tartja magát hozzájuk, legfőképp, akik azokat alkotják a maguk örömére.

A strandon ücsörögve, törvényt betartva, miközben olyan barna lettem, mint egy ma született medve, soha eszembe sem jutott, hová is jutunk röpke évtized alatt. Voltaképp az egész addig ismert világ kiment a seggem alól, és így ülök most, bámulva és bambulva, hogy mi folyik itt. Amikor még együtt futballoztunk, Orbán Viktor szimpatikus fiatalembernek tűnt, és mindez odaveszett.

A pénz, az meghatározó dolog az ember életében, megléte, illetve hiánya dönti el, mivel tömjük meg gyomrunkat csupán azért, hogy az élet folyását fönntartsuk. Játszik ebben a meccsben a coopos parizer, beleájulva a költekezésbe viszont kolbász is, sőt, kakaóscsiga kakaóval kombinálva, hogy nem rohad szét a pejslim a hívatlan gyönyörökbe.

Üdítő, kokárda, rózsafüzér, zsebhamuzó, pénzcsipesz, buborékfújó, faliórák. Ezzel a kínálattal csábítja a vásárlókat egy bolt, és, ha jobban belegondolunk, ezek összessége elég is arra, hogy abszolváljuk azt a feladatot, amit amúgy életnek neveznek. A szellem és a test minden vágya és igénye benne foglaltatik a krétával srejbolt csalogatóban, én mégis inkább azon vagyok, hogy bazinga, amely szó Sheldon felfogásában azt jelenti, hogy vicc ez az egész.

Vagyunk így ezzel pár milliónyian ebben az országban, akik azt sem értik, miképpen lehet ellopni még a fejünket is a fülünk közül, hogy ne legyen mivel csodálkozni. Itt van nekünk mindjárt ez a születő félben lévő Puskás Stadion, ami árából a fiúk annyi rózsafüzért vehetnek, hogy lépni sem bírnak tőle.

A stadionberuházásról szóló első koncepciót az Orbán-kormány még 2011 novemberében fogadta el. Akkor be is árazták a projektet, a többnyire “hivatalosnak” tekintett helyen, a parlamentben elhangzott bejelentés szerint a költségvetésből harmincöt milliárd forintot adnának egy új, ötvenezer férőhelyesre bővíthető létesítményre.

2013-ban egy kormányszóvivői sajtótájékoztatón újabb tervekről számoltak be. Ott már hetven-nyolcvan milliárd forintban határozták meg a stadion maximális költségét, két év múlva ebből százmilliárd lett, a tervekben pedig már százhuszonnyolc milliárd forint is felbukkant.

Most pedig már azt magyarázzák, hogy a Puskás-stadion esetében nem történt kerettúllépés, hiszen a korábbiak nem voltak „hivatalos költségbecslések”. 2016-ban a létesítmény közbeszerzési hatóságnál leadott bruttó becsült értéke a hivatalos költségbecslés alapján száznyolcvan milliárd forint volt, áfával és öt százalék tartalékkerettel együtt.

Ha figyelembe vesszük, hogy Mészáros cézárnak még sok-sok újságot és televíziót kell fölvásárolnia, akkor a növekmény nem is olyan nagy. Nekem viszont fáj, hiszen lehet, hogy a kakaóscsigámat kell beáldoznom érte, a szomszédban meg a Józsi vagy megfagy, vagy pedig éhenhal, és ilyen Józsikból annyi van az országban, mint amennyi szotyolahéj a felcsúti VIP-ben Orbán Viktor meccsnézése után.

Mondhatnám erre Sheldon után, hogy bazinga, majd alámerülhetnék a gumilabdák tengerébe, de egyáltalán nincsen kedvem hozzá. Szétnézve ugyanis szűkebb és tágabb világomban, amely egyelőre még Magyarország névre hallgat, napra nap azt kell látnom, hogyan rohad szét az egész, miközben jobban teljesít. Így hát, az emlegetett bolt kínálatából a buborékfújót választom a zsebhamuzó mellé, kiülök a padra, onnan nézek szerteszét, és azt még kivárom, hogy ez a rohadt lufi szétdurran, mert ez lesz a vége. Akkor kiáltok majd, hogy bazinga, és jó lesz nekem. Nagyon.

Felcsúti zarándoklat

Egy szegedi utazási iroda megtalálta a piaci rést, és egynapos felcsúti utazást hirdetett meg légkondicionált busszal potom áron, mindösszesen hétezerkilencszáz forintért, ami a hülyének is megéri – elsősorban annak -, bár ebben a kisvasúton történő zakatolás jegye még nincsen benne, ami a feledhetetlen nap egyik kiemelt attrakciójának ígérkezik.

Eredetileg egy túrát terveztek a ma ismert világ közepére, de annyi hívő akadt, hogy már háromnál tartanak. Mindebből kiteszik, ha a magyar nép szellemi fejlődése kellőképpen hatványozódik, akkor szeretett vezetőnk elhalálozása után, midőn viasz-hasonmása a Kossuth téren lévő mauzóleumban nyugszik majd, és ott kígyóznak a sorok, koporsója pedig büntetésként a Mohamedé mellett lebeg, akkor életében egyszer minden orbanistának el kell zarándokolnia a szent hellyé avanzsált Pancho szarba, különben elkárhozik.

Egyébként ezt a Mohamed koporsója ingást a keresztény fundamentalisták találták ki, hogy borsot törjenek a muszlimok orra alá. De az Orbáné akkor is lebegni fog, erről majd Széles Gábor és találmányai gondoskodnak, midőn a gravitációt is legyőzik mindenféle cellákkal.

A túra egyébként az alábbi örömöket kínálja: meg lehet lesni a már fölemlegetett Pancho Arénát, de nem csak úgy kívülről csodálva, hanem az NB II-es csapat öltözőjében leborulva, ahová különben élő ember be nem teheti a lábát. Aztán a díszpáholyát neki, ahol a szerencsések még szotyola maradékokat is fellelhetnek, amely a szentséges pofák közül hullott le a jó édes anyaföldre.

Én nem akarnék tippeket adni, de ilyen köpet-héjakat árulni is lehetne. Ez nem saját ötlet, hanem a kölökkoromból hozom. Egészen élénken emlékszem arra, hogy amikor engemet a kereszt imádatára próbáltak idomítani, a körülöttem kerengő vernyogó öregasszonyok mindenikének volt olyan szentképe, amelynek a hátuljára egy darab fa volt ragasztva abból a keresztből, amelyen Krisztus urunk kilehelte a lelkét. A barlangjában meg visszaszívta, de ez más kérdés. Annyi ilyen keringhet a világban, hogy emiatt pusztult ki pár amazóniai erdő, erre fölhívnám például Sting becses figyelmét.

Az üres stadionok látványa egyébként elég lehangoló bír lenni. Mondom ezt tapasztalatból, hiszen a Camp Nou is – amely építmény valóban szentély – bizarr volt ott jártamkor, mert nem őrjöngött benne százezer ember Messit csodálva. A Montjuïc hegyi Anilla Olimpica meg azt mutatta, hogy a játékok múltával még Barcelonában sem érdekli a lószerszámot sem az építmény, hogy az athéniról ne is beszéljünk, amely egészen letaglózó látványnak mutatkozott. A ma már nem létező Népstadion is ellenszenves volt üresen, és ráadásul azért, mert a lépcsőin a belemet is kihajtották, de ez egy másik mise. Mindenesetre a magyar futballszurkoló ismeri az üres stadion nyomasztó érzését, főleg akkor, ha még meccs is van benne.

De csak kalandozok itt. A fergeteges nap miniszterelnök urunk helybéli dácsájának megtekintésével folytatódik, aztán jön a zakatolás, és az alcsúti arborétum csodálata, amelyet egyébiránt a helybéli futball akadémia kezel és irányít, ilyképp Mészáros Lőrinc, aki a minapi kijelentése szerint öribarija a jelenkori fenségnek, de ő tudja, Simicska is az volt, míg el nem folyósodott az egész.

A kirándulás záró aktusa pedig a budatétényi szoborpark megtekintése, ahol – ugye – a komcsi műalkotások pihennek, és ez sehogyan sem illik a sormintába. Ekkor döbbenünk rá, hogy itt az folyik, amit a néhai Lékai László bíboros-prímás így fogalmazott meg még Kádár tévéjében, hogy az ő hitét a szemináriumban tudományosan megalapozták, ami akkora baromság, hogy épp illik korunkhoz is. Kádár bíborosának egyébként az volt a jelmondata, mintegy mottója, hogy „a megnyesett fa kizöldül”. Ezzel egyházának elnyomatására utalt az akkori diktátor tévéjében, és ez is annyira szép, hogy ezt pedig a mostani keresztényüldözési hivatalnak ajánlanánk forró felgondolásokkal.

Két fő dolgot azonban nem néznek meg a kirándulók Felcsúton. Szúnyogpusztát, amely csak kőhajításnyira van az arénától, és ott tojásokat gyártanak dögivel. Ez is érdekes, de az Endresz György emlékmű még inkább, de ezt sem mutatja meg a túra, ezért mesélek róla.

A „Justice for Hungary” névre keresztelt gép 1931. július 15-én startolt az új-foundlandi Harbour Grace repülőteréről Endresz György pilótával és Magyar Sándor navigátorral a fedélzetén. A tökéletesen működő motor és a profi páros már a táv első felén rekordot döntött: 13 óra 50 perc alatt érték el az ír partokat, azonban a kényszerű manőverezés és a viharzónák kerülgetése miatt meghiúsult a Mátyásföldre tervezett landolás, elfogyott az üzemanyag, így siklórepülésben közelítették meg a talajt, és 1931. július 16-án délután Bicskétől nem messze, Felcsút határában, egy kukoricatáblában kényszerleszállást hajtottak végre. A Harbour Grace-től Felcsútig megtett 5770 km-es utat a két magyar óceánrepülő pontosan 25 óra 20 perc alatt teljesítette, gyorsabban, mint addig bárki.

Lám, ilyen sztorija is van Felcsútnak, aztán meg Orbánra büszke. Nonszensz ez, de leginkább szomorú.