Alakul ez – náci hírünk a világban

Görögországban labdarúgott minden pénzt megérő fodballválogatottunk szombaton. Mint ahogyan az ebben a globalizált cirkuszban szokásban van, követték őket nemzeti érzelmű ifjak, akiket valami különös ok következtében szurkolóként tart nyilván a nemzeti emlékezet. Megverték őket görög, antifasiszta nemzeti érzelmű fiatalok mindközönségesen, és ezt hírül adták a nagyvilággal is egy közzé tett videóban.

Azt írják ez alatt az antifasiszta érzelmű görög nemzeti fiatalok, hogy a magyar nemzeti érzelmű fiatalok nacionalista tartalmú transzparenst feszítettek ki, náci karlendítésekkel szórakoztatták a közönséget, ezért ruházták meg őket. Így megy ez, ha a náci ifjúságot nem dédelgeti a hatalom. Emlékezhetünk most Dávid Ibolya dicső miniszterségére, mert ő is találkozott ezzel a felemelő jelenséggel.

Az MTK pályán az akkori nemzeti érzelmű ifjak szintén nácilag lengették a karjukat, és azt skandálták zsidó honfitársaiknak, hogy indul a vonat. Ezzel a máma szentté avatott Horthy kormányzó idején történő vagonírozásokra utaltak, mint újra vágyott eseményre. Erre mondta azt az igen csinos miniszter asszony, hogy ő nem ért a focihoz. Máma annyival is jobb nekünk, hogy ezeket az ifjakat a kormányzó Párt székházvédelemre, népszavazási dolgok meghiúsítására használja. – Viszont a görög fiatalok a jelek szerint értenek a labdarúgáshoz, és alaposan.

Szombaton volt ez a görög fodballmeccs, vasárnap pedig Felcsúton avatott miniszterügynök elvtárs egy új makoveczi sportkócerájt, mint kiemelt nemzeti ügyet. Ott volt szíves kifejteni, és ezt szó szerint érdemes, hogy “erőközpontot hoztunk létre, ahol reményeink szerint hősök születnek és nőnek fel”. Ezt maga Himmler elvtárs se mondhatta volna szebben, amikor felavatta a nácikeltető Wewelsburgot az egész világ örömére és hasznára.

Miniszterügynök elvtárs egyébként szeret kokettálni az újnácikkal. Mint emlékezhetünk, levélben hálálkodott éppen a görög Arany Hajnal neonáci alakulatnak, hogy Sargentini ügyben kiálltak mellette. Az egy dolog, ha ez nem tetszik a Néppártos – hajdani – cimboráinak, de mi lesz, ha a magánröpcsijén barátilag görög-szittya fodballmeccsre iramlik, és az antifasiszta görög ifjak ezt zokon veszik, és a kevlárja ellenére meggyakják? Ezek nem szoktak cicózni ugyanis.

Mindenesetre erre a magyarverési ügyre a külügy még nem reagált. Ez nem Ukrajna, ugye, nem tudhatjuk, Putyin cár hogyan viszonyul a görögökhöz, fáj-e a foga egy-két szigetre vagy sem. Sorvezető nélkül pedig Szijjártó sem tudja, kinek ordítsa le a fejét, vagy kinek kell látogatást tenni a valagában. De ez csak mellékszál, kósza gondolat a vérzivatarban.

Az azonban egyáltalán nem, hogy a szintén néppárti Keno Verscek felrótta a mi egyetlenünknek és pártjának, hogy bevallottan antiszemita emberek előtt adózik tisztelettel. Ebből is kitetszik, hogy nem csak a görög antifasiszta fiataloknak tűnik fel, mi folyik ebben az országban, hanem immár közkeletűvé válik, beivódik mintegy a génekbe, hogy a magyar az nem lovas-, hanem náci nemzet.

Így járt például Trócsányi igazságügyi miniszterünk, aki előadott volna a Louvain-la-Neuve-i Katolikus Egyetem és a brüsszeli St-Louis Egyetem közös konferenciáján. Néhány nappal a konferencia előtt a „Centre Communautaire Laic Juif” (CCLJ) elnevezésű belga szervezet honlapján a szervezet elnöke közleményt jelentetett meg, amelynek szövege szerint megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a fent említett nemzetközi konferenciára „egy idegengyűlölő, rasszista és antiszemita magyar miniszter” is meghívást kapott.

Emiatt most Trócsányi hápog és perelni akar. Joga van hozzá, mert lehet, hogy ezek a belgák is hülyék. Nem tájékozódtak alaposabban, hogy Trócsányi lehet, hogy nem, csak a kormány, amelynek tagja, az idegengyűlölő, rasszista és antiszemita. Lehet a dolgokat csűrni meg csavarni, kereszténynek nevezni az illiberálist, a végén úgyis minden elfoglalja a helyét a szemétdombon.

Drága, egyetlen Orbán Viktor Mihály áldásos ügyködésével elérte, hogy a nem türk országok pedig csak már mint fasiszta fészekre gondoljanak kies hazánkra, és teljes joggal. Viszont az egy dolog, hogy eljutottak erre a felismerésre, az pedig a másik, hogy a magyar proletárnak meg benne kell élnie. De ne ríjak, mert nem erről akartam máma épp irkálni, hanem, hogy miként módosul jó hírünk a nagyvilágban. Hát, így. – Alakul ez, meg kell hagyni.

Díszpolgár a buszváróban

Döntés és kemény hangú levél – csurig paragrafussal – született arról, hogy a Kétfarkúak Felcsúton épített buszváróját le kell bontani, mer’ le kell. Le. Az ilyesmi nem újság Neriában, a hatalom gusztusa ellen való dolgoknak nincsen helye az élők közt, zúg a feje. Voltaképp így szerencsés is, hogy nem fekete Pobjeda érkezett, de majd, s aztán.

A ganyéság ott van ebben az egészben, hogy a tébolynak hivatali formát adjanak, olyan katonásan fasisztát, az építményt utasváró létesítménynek nevezi a dörgedelem, s ezzel bukik le, mert kijelöli mintegy a billogos buszváró és az eljárás helyét a magyar nemköztársaság, ellenben tömjénszagú illiberális kereszténydemokráciában, ergo pántlikás diktatúrában.

Nem messze a lebontásra ítélt utasváró létesítménytől van egy fedett sportlétesítmény, ami, mint az tudvalévő, a stadion asszonyneve, s mint ilyen, Neriának kedves, holott értelme nincsen. Azon a napon, amelyen a buszváró sorsa megpecsételődött, a fedett sportlétesítményben hatvanegy – 61(!) – elszánt ember tekintette meg a láblabda eseményt. Befértek volna a buszváróba is ennyien.

Ezt az egészet mindenki úgy gondolja tovább, ahogy csak akarja, oda és vissza ismerjük már a TAO milliárdjait, Mészáros elvtárs mesés életét és a kiskutya kókadt farkát is. Csak még mindig nem világos, hogyan lehet ez, hogy a rossebbe működik és virul a NER, sőt, burjánzik, gyarapszik, mint a rák, és elveszi az emberek eszét is, mint az szerte a net drótjaiban őrződik és megnyilvánul, valamint mindenféle ünnepeken.

Az orrom elé került egy kép, amitől elkezdtem szégyellni, hogy Vas megyei vagyok, de megnyugodtam mégis, hogy az ember a szüleit nem, csak a barátjait választhatja meg, és a képen szereplők nekem nem azok. Nincs baj, így altatgattam magam, de huzamosabban nézegetve ezt a képet, láttam ám, dehogynem, most van csak igazán. Meg, stílszerűen, irgalom atyja ne hagyj el!

Három jól fejlett, jól táplált férfibeteg van ezen a képen, akik örülnek egymásnak, másnak viszont nem. Arról szól a megmerevedett pillanat, hogy az eddig nem létező “Vas megye díszpolgára” címet most létezővé tették, és nyalásilag, mintegy a szervilizmust négyzetre és köbre emelve átadják Kásler Miklósnak, aki immár miniszter, s mint ilyen, a prime jobb keze, aki minden nap láthatja Őtet, s így voltaképp a díjjal neki üzennek: tiéd vagyok édes gazdám.

Gyomorforgató, infantilis aljasság, de mégsem ez ragadott meg a műalkotásban, hanem a képen szereplő három alak. Jobb oldalt a kitüntetett, kezében a bőrkötésű oklevél. Gyengéden tekint rá, azzal a meggyőződéssel, hogy senki más nem kaphatta, csakis ő, aki megtanította kezet mosni az orvosokat, és tízparancsolattal gyógyítja a rákot, meg a létező összes nyavalyát. Sőt, óvodásokat képez ki szerzetessé.

Arca kissé meghatott, de az a meggyőződés ül rajta, hogy megérdemelte. Egyáltalán, ezek meg vannak győződve arról, hogy igazuk van. Mindig, mindenben, mindenhol. Nála érdekesebb az oklevél átnyújtója viszont, aki a táplálékláncban messze a sámán alatt áll, és ezzel a gesztussal veszi meg a nyüves életét, hogy föl ne zabálják früstökre. Egyszerű ember, föl fogják a hatalom törvényei szerint, ez az ánuszfényesítő gesztus csak elodázza a véget.

Ezt még nem tudja, csak sejti, érzi a zsigereiben, így nyújtja át a mappát, ezt edd meg, ne engem, és könyörgés van a gerincében meg a bőre színében is. A harmadik, a fiatal szakállas az imára kulcsolt kezével csak kiegészítő alak, hogy kilegyen a szentháromság. A szemét viszont egyiknek sem látni. Lesütik, ami jelentheti azt, hogy a lelkiismeret nem veszett ki belőlük egészen, és tudják, milyen nevetséges színdarabot játszanak. Vagy rosszkor exponált a fotós, soha nem tudjuk meg.

S még mielőtt nekem esne a nagyérdemű, hogy miket hablatyolok össze itt buszvárókról és lesütött szemű alakokról, hogy mi köze ennek egymáshoz, kiterítem a betlimet: ezek azok. Ezek írják a bontásra felszólító leveleket. Ezek működtetik a rendszert jó pénzért és hamis plecsnikért. Ezek eszik meg az életünket, mert a szervilizmus oly fokán állnak, mint Aureliano Buendia katonái: „Még ki sem mondta, sőt ki sem gondolta a parancsait, már végre is hajtották őket, és mindig sokkal messzebbre mentek, mint ameddig ő maga elmerészkedett volna.”

Hogy pokol az élet, annak Orbán az indoka, de az oka ezek. A házmesterek, akik a két kezükkel lakoltatnak ki, bontanak és építenek, akik hivatalos levelekbe öntik a NER-t, átkozódnak és fenyegetőznek, kommentelnek, beszólnak a buszon és leköpik a koldust. A szárba szökő, delíriummal terhes őrület, ami akkor is itt marad, amikor Orbán már sehol sem lesz, ezek a magyar alakok, akik évszázada állandók, csak az arcuk változik csendőrből ávóssá, munkásőrré és elsőáldozó ministránssá aztán.

Ezek az ország igazi veszte, s mint Máraitól tudjuk, ez a fajta nem változik.

A birodalom belakása

Az lesz, az fog történni, hogy a felcsúti kicsi vasutat meghosszabbítják, mert ugyan szép miniszterügynök et. játszószere, csak egy kicsit kurta, mint Gogolákné elvtársnő szoknyája. Ilyen értelemben vágyakozott a birodalom pénztárosa is, mint helyi lakos, eleddig a falu hoppmestere, most már csak a hazáért aggódó állampolgár, összhangban O. V. M. kisvasútépítő óhajtásaival.

Felcsút fejlesztésének egyébként van miniszteri biztosa is egy bizonyos Tessely Zoltán személyében, ami nagy felelősség és nagy hatalom. A pénzek olyan mérhetetlen mennyiségének elkúrásáról kell gondoskodnia, ami összegek egy kisebb afrikai állam éhínségét is orvosolni tudnák, feltéve, ha keresztények volnának. De nem azok, így a felcsúti igazhitűek gazdagodnak csupán, mindenki más meg úgy járt.

Mindebben egyébként semmi unikum nincsen, csak a dolgok működésének módja változott meg az áprilisi újabb világraszóló diadal után. Minden módszeresebb lett, szisztematikusabb és szenvtelenebb, nem érződik rajta a sietség, sokkal inkább az elmélyült babramunka örömei és gondossága. Ezt a vasutat is dafke hosszabbította volna meg miniszterügynök et. még alig egy éve is, máma meg nem.

Nem azért toldanak, hogy az ellenzék toporzékoljon, mivel ilyen nincs, hanem, hogy számukra otthonosabb legyen a világ. A birodalom belakása folyik most, hogy nem újabb négy, hanem már tizenkét évre szólnak az ábrándok. Fölkerülnek a horgolt terítők a vitrinre, fényképek a falra, s minden olyasmi megtörténik, ami lakályossá teszi a magyarsufnit.

Nem mindenkinek, mert olyan Isten nem született még, aki teljes megelégedésre dolgozott volna a teremtéskor. Ki is fejtette miniszterügynök úr, hogy nehéz szeretni a mi fajtánkat. Nem tudni, ezt ontológiailag vagy esztétikailag értette-e, de talán jobban megértjük lelkének elborzasztó tartalmait, ha azt vizsgáljuk, mi minden és ki mindenki zavarja az ő fajtáját abban, hogy otthon legyen ezen a földön.

Itt vannak mindjárt a homlesszek, akik üldözendő állatfajta lesznek, mert elrontják az idilli képet. Az élet, mint olyan, büdös, hangos és mocskos. Ezt az ember mindenféle civilizációs trükkökkel fedi el, és azokat a polgártársakat, akiknek nem jut az ilyen áldásokból, otthontalanok és nyomorultak, nem megmosdatja és megeteti, hanem ketrecbe zárja és kiközösíti.

Ilyenek még a migráncsok, bölcsészek, melegek és hajadonok, rokkantak meg libsik. Van ez a keresztény úri középosztály, amely tagjait zavarják az ilyen elkorcsosulások, így jó fasisztaként megpucolja tőle nem csak az utcát, hanem az egész országot és világot is, és azért, hogy ő maga otthon legyen benne. Ezt nevezik ők hazaszeretetnek, meg a futballt.

Miniszterügynök úr jelentette ki, hogy a sportolás az maga a hon kebelén való csüggés, és még sok ilyen érdekes dolgot mondott, amitől eláll az ember füle meg lekonyul a farka. Most tökéletesítik a módszertant egyébként, Gulyás miniszter ki is jelentette, hogy “szükségünk van a diktatúra működéséről való tudásra, kik és milyen alapon döntöttek emberéletekről”.

Örvendetes, hogy így szomjúhozzák a bölcsességet, és mindent megtesznek, hogy méltóak legyenek a neves elődökhöz, és legalább olyan harcosak is. Azt hiszik, hogy a génjeikben van a kakaskodás, holott rossebeket, ez olyan suttyó tempó, hogy belekötök még az álló kőbe is. Viszont ezt tapasztalhatni fegyvergyártási ábrándokkal, ilyenekkel, amiből szintén kitetszik, mennyire saját bejáratúnak érzik már a szemétdombjukat, de ez jobb helyeken egyáltalán nem komilfó.

Itt van mindjárt nekünk ez az Izland. Nem öncélúan jutott az eszembe, hanem, mert olvastam a láblabda világesemény kapcsán, hogy megkérdezték a csapatuk edzőjét – mert ők ott vannak -, Heimir Hallgrímsont, mért olyan népszerű a csapata. Ezt mondta: “Nem lehet nem szeretni Izlandot: mi nem támadunk meg senkit, nem háborúzunk senkivel, kis ország vagyunk kedves emberekkel, legfeljebb a hidegre lehet panaszkodni.”

Ezek az izlandiak egyébként leginkább a véres szájú vikingektől származnak, és most nem azzal töltik az idejüket, hogy Káslerilag a dicső és véres múltat kutassák, hanem rámosolyognak a világra, és az, amilyen böszme, vissza is vigyorog rájuk. Azt is mondta ez az edző, hogy: “Leszögezném azt is: nem hagyom abba a fogorvosi praxisomat.”

Ez egy egyszerű kijelentő mondat, és nem jelent többet, mint ami a szavakban valóban benne van. Ennek az embernek tényleg csak a hideggel van baja, nem váltja meg a világot és nem forgatja ki a sarkaiból. Ha van bölcsesség az Univerzumban, akkor ez az. Nem azt mondja, hogy az ő fajtáját nem lehet szeretni, hanem, mi kedves emberek vagyunk. Ilyen egyszerű a világ.

Csak azt a hideget, azt tudnám feledni.

Czeglédy meg a világvége

Jámbor nyugdíjasokból tomboló zombi vált tegnap az ünnep alatt, akik ököllel akartak móresre tanítani újságírókat. Nincs új a Nap alatt, volt már ilyen, és lesz is még, amíg a NER, s még hét nap. Még az is lehet, hogy a bunyósbálintok épp a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia feliratú busszal érkeztek meg a kirándulásra a világ közepéről. Fölvették a napidíjat, a kényelmes út közben elnyammogtak egy szendvicset, és belemerültek a Ripost című tudományos szaklapba.

Ebben pedig egészen elképesztő dolgokat olvashattak, amitől úgy döntöttek, most már minden mindegy, és nekiláttak ütni, verni, hörögni, ha már el kell pusztulni, azt dicsőséggel, a vezér nevével ajkaikon tegyék. A kormányközeli bulvármocsok azt is megmutatta nekik nyolc csöcs és ötven pina között, kit kell ütni, így lett teljes az autodafé horizontja szellemileg.

Azt írta ez a Ripost, hogy mindmeghalunk, mert jön a világvége. Egy bizonyos „X” bolygó közelít felénk, és „Számítások szerint a halálbolygó gravitációs tere miatt a Földön cunamik és a Richter-skála szerinti 9,8-as erősségű földrengések lesznek, amelyek romba döntik a világunkat. A tudósok még mindig csak kutatják a bolygót, és rendre arrébb tolják az érkezési dátumot. A legutóbbi számítások szerint már múlt hónapban ide kellett volna érnie a Nibirunak, most pedig már október végét jelölték meg. Más számítások szerint pedig november 20-december 20. között pusztulunk el.” Ezt mondta ez a Ripost. Csoda, ha elmegy a nyugdíjasok esze?

Viszont, ha ez nem következne be, akkor megszállnak minket az idegenek. Az is szerepel a nyomdaipari termékben, hogy oroszok – ki mások – „Már egy ideje figyelik azokat a hatalmas objektumokat, amelyek a Föld felé tartanak. A számítások szerint 2017 decemberében érik el bolygónkat. Ufológusok egy csoportja szerint, akik a Föld felé tartó nagyszámú ismeretlen objektumot észleltek a Naprendszerben, az idegenek inváziója 2017 decemberében fog bekövetkezni. Úgy gondolják, hogy a rejtélyes tárgyak egy része a földönkívüliek űrflottáját képezi, amely aszteroidák közé vegyülve közeledik hozzánk. A legnagyobb tárgy területe akár négyezer négyzetméter is lehet. Az idegenek Oroszország területén kezdik majd meg az inváziót. Ez az információ azon a tényen alapul, hogy korábban az oroszországi Yakutia régióban lépett a légkörbe egy aszteroidának minősített objektum, ami valójában a földönkívüli flotta szondája volt.”

Most gondoljunk bele a nyugdíjas lelkivilágába, amikor ilyeneket olvasgat. Ha elmegy az élettől a kedve, az egyáltalán nem unikum, polgártársak, főleg, ha még fűszert is kap hozzá, ilyet:

„A hetvennyolc éves Bandi bácsi az előzetes letartóztatásban ülő szocialista politikus és ügyvéd Czeglédy Csaba Rébusz iskolaszövetkezeténél talált munkát magának. A nagyon szerénynek mondható, még mezőgazdasági idénymunkások esetében is alacsony órabérért, hétszázötven forintért szerződtették, de még ebből a pénzből is jócskán leemeltek a diákok pénzét is gátlástalanul megcsapoló cégnél, kétszázötven forintot vontak le tőle. A hetvennyolc éves nyugdíjas így végül csak ötszáz forintot kapott meg a nehéz fizikai munkával megszolgált pénzből. Ráadásul a legutolsó időszakban már az összes pénzt lenyúlták a gátlástalan szocialista politikus és emberei. Bandi bácsi a végén egyáltalán nem kapott fizetést.”

Bandi bácsi tehát ül a csúti buszon, azt olvassa, hogy pár napon belül úgyis megdöglik, vagy így, vagy úgy, ráadásul ez a Czeglédy, aki „gátlástalan szocialista politikus” – ez kábé ötvenszer szerepelt az egy flekkben -, elviszi a pénzét. A nyugdíjas mit tehet? Örül neki, hogy itt lehet. Jön a cunami, meg az UFO-k, a migráncsok megerőszakolják a Jolánt, báncsák a vezért, pénze sincs, és máris üt, mert mit tehetne mást. Röhej és pityergés.

Mellékdal:

A szomszéd Józsi is Czeglédynek dolgozott, ő hatvannyolc éves. Mindig, az összes pénzét hiány nélkül megkapta. Egyszer történt, hogy valami gikszer volt a számításban, ezért személyesen kereste fel az ügyvédet. Ez a gonosz ember azt mondta, bocs, tévedtünk, s mire kifordult az irodából, a számláján volt a della. Józsi elsiratta Czeglédyt, mert nyár óta nem tud dolgozni. Azóta szűkölködik, és reggelente beállít egy kis apróért, mert csetlik a béle. Így, ha belegondolunk, az egészből én jöttem ki a legrosszabbul.

Keresek egy újságírót és megruházom.

A Tiltott Város

Az EU megnézné Felcsútot, hogy mi is van ott kisvasútilag, hogy mire baszták el az ő pénzét. Ezen huzavona van, nem is kicsi, amely újólag azt mutatja meg a kerek világnak, hogy bunkók vagyunk. Ne háborogj kedves, drága olvasó, te is, hisz amikor báncsákaviktort, akkor tégedetis, nem adják meg a tiszteletet, és Szijjártó berendel, csapkod a konyhában, taraja alá üt a gőz, megminden.

Úgy megy ez, hogy az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága (CONT) szeptember végén jönne Magyarországra, hogy uniós pénzből megvalósult projekteket ellenőrizzen. A döntés a látogatásról majdnem egy éve megszületett, a nyári szünet előtt pedig összeállt a végleges program is, vagyis hogy miket akarnak ellenőrizni, többek között a vasutat is a nyomorultak.

De, nyájas olvasóm, gondolhatod, hogy sem a magyar kormány képviselői, sem Polt Péter legfőbb ügyész, sem egy sor más állami szereplő, illetve a felcsúti kisvasút gazdái sem válaszoltak eddig a megkeresésekre. “Nem tudjuk, fogunk-e tudni találkozni velük, mert két hónap alatt egy emailt nem voltak képesek kiszorítani magukból”. Tartunk itt most éppen, ezt mondják az unijós bácsik.

Lázár annyit is ér persze kikelt magából, hogy a bizottság meg akarja látogatni a felcsúti kisvasutat is, mert mint böfögte: „Kifejezetten botrányosnak találom, amit kategorikusan el is utasítok, hogy a több ezer uniós társfinanszírozású befektetés közül éppen egy, a miniszterelnök szülőfalujában megvalósult projektet próbálnak vizsgálni, amelyet magyar ellenzéki pártok nagyon negatív fényben igyekeztek beállítani tisztán politikailag motivált csalási vádakkal az elmúlt hónapokban.”

Ej, ej, mesélem így a velejét. Mindezt, amit kedves vezetőnk és az ő bejáratott csapata éppen delirál nekünk, a kétségbe esés keserve helyett nézhetnénk tán más szemüvegen is át. Legyünk akkor kalapos Indiana Jones, úgyis nagy keletje van a meséknek. Aztán kiderül, hogy hohó, kedves pajtások, mire nem leltünk az agyag alatt, a mélységes kútban, amely József óta Thomas kizárólagos bejárata, míg el nem jut a nyugalmas ágyig.

És most, hogy elmeséltem a világirodalom történetét, meg egy csöppnyi magyart is, merítkezzünk meg azért a ganajban, gyalogoljunk bele az éccakába, valamint a chivas regalba is szőrmentén. Hol nem volt, vagy talán, vagy se egy Jung-lö császár, a Mingek közül, aki alámerült, és kibekkelte a mongolokat antalliasan, s miután így Gorbacsov segedelmével nagy lett újra, palotát építtetett Pekingben a XV. században, hogy majd később tudja finanszírozni az usákokat, de erre ő akkor még nem gondolt.

Így született meg a Tiltott Város, amelynek majd kilencezer szobája van, meg telis tele mindenféle taóval, hogy csak Micimackó tudna danászni róla kellőképpi módon. Az maga a NER illatos kertje, innen irányították a világ egyik legnagyobb birodalmát, de csak a császár és közvetlen környezete tartózkodhatott a falai között. A kínai birodalom központja volt, sőt, a kínaiak szemében az egész világ közepe, tisztára Felcsút, ahonnan csak egy köpet a Mennyei béke tere.

Eztet nem értik az uniósok, hogy nincsen ott mit keresniük, sőt, örüljenek, hogy luk van a seggükön, és a nagytekintetű nem csapatja le a kajla fejeiket nekik. Ilyen mesék születnek majd az Orbánról szóló históriás énekekben, amelyek műfaji jelegüknél fogva arra hivatottak, hogy dicsérjék az urat, és a lant hangjai mögé rejtezve menjenek a francba, hogy tőlük is van ez a gecület.

Csakszólok.

Bazinga

Én annak idején olyannyira törvénytisztelő és rendszerető állampolgár voltam, hogy a szombathelyi strandon a füvön ücsörögve, kis, apró hamutartóba raktam örökös dohányzásom melléktermékeit, a csikkeket. Törvények most is vannak, ám nem mindenki tartja magát hozzájuk, legfőképp, akik azokat alkotják a maguk örömére.

A strandon ücsörögve, törvényt betartva, miközben olyan barna lettem, mint egy ma született medve, soha eszembe sem jutott, hová is jutunk röpke évtized alatt. Voltaképp az egész addig ismert világ kiment a seggem alól, és így ülök most, bámulva és bambulva, hogy mi folyik itt. Amikor még együtt futballoztunk, Orbán Viktor szimpatikus fiatalembernek tűnt, és mindez odaveszett.

A pénz, az meghatározó dolog az ember életében, megléte, illetve hiánya dönti el, mivel tömjük meg gyomrunkat csupán azért, hogy az élet folyását fönntartsuk. Játszik ebben a meccsben a coopos parizer, beleájulva a költekezésbe viszont kolbász is, sőt, kakaóscsiga kakaóval kombinálva, hogy nem rohad szét a pejslim a hívatlan gyönyörökbe.

Üdítő, kokárda, rózsafüzér, zsebhamuzó, pénzcsipesz, buborékfújó, faliórák. Ezzel a kínálattal csábítja a vásárlókat egy bolt, és, ha jobban belegondolunk, ezek összessége elég is arra, hogy abszolváljuk azt a feladatot, amit amúgy életnek neveznek. A szellem és a test minden vágya és igénye benne foglaltatik a krétával srejbolt csalogatóban, én mégis inkább azon vagyok, hogy bazinga, amely szó Sheldon felfogásában azt jelenti, hogy vicc ez az egész.

Vagyunk így ezzel pár milliónyian ebben az országban, akik azt sem értik, miképpen lehet ellopni még a fejünket is a fülünk közül, hogy ne legyen mivel csodálkozni. Itt van nekünk mindjárt ez a születő félben lévő Puskás Stadion, ami árából a fiúk annyi rózsafüzért vehetnek, hogy lépni sem bírnak tőle.

A stadionberuházásról szóló első koncepciót az Orbán-kormány még 2011 novemberében fogadta el. Akkor be is árazták a projektet, a többnyire “hivatalosnak” tekintett helyen, a parlamentben elhangzott bejelentés szerint a költségvetésből harmincöt milliárd forintot adnának egy új, ötvenezer férőhelyesre bővíthető létesítményre.

2013-ban egy kormányszóvivői sajtótájékoztatón újabb tervekről számoltak be. Ott már hetven-nyolcvan milliárd forintban határozták meg a stadion maximális költségét, két év múlva ebből százmilliárd lett, a tervekben pedig már százhuszonnyolc milliárd forint is felbukkant.

Most pedig már azt magyarázzák, hogy a Puskás-stadion esetében nem történt kerettúllépés, hiszen a korábbiak nem voltak „hivatalos költségbecslések”. 2016-ban a létesítmény közbeszerzési hatóságnál leadott bruttó becsült értéke a hivatalos költségbecslés alapján száznyolcvan milliárd forint volt, áfával és öt százalék tartalékkerettel együtt.

Ha figyelembe vesszük, hogy Mészáros cézárnak még sok-sok újságot és televíziót kell fölvásárolnia, akkor a növekmény nem is olyan nagy. Nekem viszont fáj, hiszen lehet, hogy a kakaóscsigámat kell beáldoznom érte, a szomszédban meg a Józsi vagy megfagy, vagy pedig éhenhal, és ilyen Józsikból annyi van az országban, mint amennyi szotyolahéj a felcsúti VIP-ben Orbán Viktor meccsnézése után.

Mondhatnám erre Sheldon után, hogy bazinga, majd alámerülhetnék a gumilabdák tengerébe, de egyáltalán nincsen kedvem hozzá. Szétnézve ugyanis szűkebb és tágabb világomban, amely egyelőre még Magyarország névre hallgat, napra nap azt kell látnom, hogyan rohad szét az egész, miközben jobban teljesít. Így hát, az emlegetett bolt kínálatából a buborékfújót választom a zsebhamuzó mellé, kiülök a padra, onnan nézek szerteszét, és azt még kivárom, hogy ez a rohadt lufi szétdurran, mert ez lesz a vége. Akkor kiáltok majd, hogy bazinga, és jó lesz nekem. Nagyon.

Felcsúti zarándoklat

Egy szegedi utazási iroda megtalálta a piaci rést, és egynapos felcsúti utazást hirdetett meg légkondicionált busszal potom áron, mindösszesen hétezerkilencszáz forintért, ami a hülyének is megéri – elsősorban annak -, bár ebben a kisvasúton történő zakatolás jegye még nincsen benne, ami a feledhetetlen nap egyik kiemelt attrakciójának ígérkezik.

Eredetileg egy túrát terveztek a ma ismert világ közepére, de annyi hívő akadt, hogy már háromnál tartanak. Mindebből kiteszik, ha a magyar nép szellemi fejlődése kellőképpen hatványozódik, akkor szeretett vezetőnk elhalálozása után, midőn viasz-hasonmása a Kossuth téren lévő mauzóleumban nyugszik majd, és ott kígyóznak a sorok, koporsója pedig büntetésként a Mohamedé mellett lebeg, akkor életében egyszer minden orbanistának el kell zarándokolnia a szent hellyé avanzsált Pancho szarba, különben elkárhozik.

Egyébként ezt a Mohamed koporsója ingást a keresztény fundamentalisták találták ki, hogy borsot törjenek a muszlimok orra alá. De az Orbáné akkor is lebegni fog, erről majd Széles Gábor és találmányai gondoskodnak, midőn a gravitációt is legyőzik mindenféle cellákkal.

A túra egyébként az alábbi örömöket kínálja: meg lehet lesni a már fölemlegetett Pancho Arénát, de nem csak úgy kívülről csodálva, hanem az NB II-es csapat öltözőjében leborulva, ahová különben élő ember be nem teheti a lábát. Aztán a díszpáholyát neki, ahol a szerencsések még szotyola maradékokat is fellelhetnek, amely a szentséges pofák közül hullott le a jó édes anyaföldre.

Én nem akarnék tippeket adni, de ilyen köpet-héjakat árulni is lehetne. Ez nem saját ötlet, hanem a kölökkoromból hozom. Egészen élénken emlékszem arra, hogy amikor engemet a kereszt imádatára próbáltak idomítani, a körülöttem kerengő vernyogó öregasszonyok mindenikének volt olyan szentképe, amelynek a hátuljára egy darab fa volt ragasztva abból a keresztből, amelyen Krisztus urunk kilehelte a lelkét. A barlangjában meg visszaszívta, de ez más kérdés. Annyi ilyen keringhet a világban, hogy emiatt pusztult ki pár amazóniai erdő, erre fölhívnám például Sting becses figyelmét.

Az üres stadionok látványa egyébként elég lehangoló bír lenni. Mondom ezt tapasztalatból, hiszen a Camp Nou is – amely építmény valóban szentély – bizarr volt ott jártamkor, mert nem őrjöngött benne százezer ember Messit csodálva. A Montjuïc hegyi Anilla Olimpica meg azt mutatta, hogy a játékok múltával még Barcelonában sem érdekli a lószerszámot sem az építmény, hogy az athéniról ne is beszéljünk, amely egészen letaglózó látványnak mutatkozott. A ma már nem létező Népstadion is ellenszenves volt üresen, és ráadásul azért, mert a lépcsőin a belemet is kihajtották, de ez egy másik mise. Mindenesetre a magyar futballszurkoló ismeri az üres stadion nyomasztó érzését, főleg akkor, ha még meccs is van benne.

De csak kalandozok itt. A fergeteges nap miniszterelnök urunk helybéli dácsájának megtekintésével folytatódik, aztán jön a zakatolás, és az alcsúti arborétum csodálata, amelyet egyébiránt a helybéli futball akadémia kezel és irányít, ilyképp Mészáros Lőrinc, aki a minapi kijelentése szerint öribarija a jelenkori fenségnek, de ő tudja, Simicska is az volt, míg el nem folyósodott az egész.

A kirándulás záró aktusa pedig a budatétényi szoborpark megtekintése, ahol – ugye – a komcsi műalkotások pihennek, és ez sehogyan sem illik a sormintába. Ekkor döbbenünk rá, hogy itt az folyik, amit a néhai Lékai László bíboros-prímás így fogalmazott meg még Kádár tévéjében, hogy az ő hitét a szemináriumban tudományosan megalapozták, ami akkora baromság, hogy épp illik korunkhoz is. Kádár bíborosának egyébként az volt a jelmondata, mintegy mottója, hogy „a megnyesett fa kizöldül”. Ezzel egyházának elnyomatására utalt az akkori diktátor tévéjében, és ez is annyira szép, hogy ezt pedig a mostani keresztényüldözési hivatalnak ajánlanánk forró felgondolásokkal.

Két fő dolgot azonban nem néznek meg a kirándulók Felcsúton. Szúnyogpusztát, amely csak kőhajításnyira van az arénától, és ott tojásokat gyártanak dögivel. Ez is érdekes, de az Endresz György emlékmű még inkább, de ezt sem mutatja meg a túra, ezért mesélek róla.

A „Justice for Hungary” névre keresztelt gép 1931. július 15-én startolt az új-foundlandi Harbour Grace repülőteréről Endresz György pilótával és Magyar Sándor navigátorral a fedélzetén. A tökéletesen működő motor és a profi páros már a táv első felén rekordot döntött: 13 óra 50 perc alatt érték el az ír partokat, azonban a kényszerű manőverezés és a viharzónák kerülgetése miatt meghiúsult a Mátyásföldre tervezett landolás, elfogyott az üzemanyag, így siklórepülésben közelítették meg a talajt, és 1931. július 16-án délután Bicskétől nem messze, Felcsút határában, egy kukoricatáblában kényszerleszállást hajtottak végre. A Harbour Grace-től Felcsútig megtett 5770 km-es utat a két magyar óceánrepülő pontosan 25 óra 20 perc alatt teljesítette, gyorsabban, mint addig bárki.

Lám, ilyen sztorija is van Felcsútnak, aztán meg Orbánra büszke. Nonszensz ez, de leginkább szomorú.