Simicskiáda

Simicska Lajos jár-kel hózentrágerjában a kerek világban, mint valami búvalbélelt moncsicsi, és időnként egy plakátra rajzolja meggyőződését, ami ez: „Orbán egy geci”. Ilyenkor a fél ország belealél a forradalomba abban a kósza tudatban, hogy Orbán megbuktatásának kulcsa Simicska festékes flakonjában rejtezik.

Olykor az autodidakta graffitis meg is szólal, ilyenkor pedig azt mondja, azért irkál monomániásan, mert ettől jó neki. Van így az ember, neveltetés, habitus meg az elfogyasztott hűsik együtthatása szabja meg, hogy a zaklatott lélek mitől nyugszik meg. Kevésbé cizellált választópolgárok törnek és zúznak, beverik embertársaik pofáját, a Lajos meg rajzolgat.

Van ez a Ripost nevű tudományos szaklap, amelyiknek sikerült ezekből a tünetekből azt diagnosztizálni, hogy Simicska, midőn írogat, „kritikátlan és agresszív” akciókat követ el, és ezért: “Igen, tudjuk. Lajos mániás depressziós”. Mindezt hátborzongatónak nevezi a Ripost konzíliuma, és ebben látja „Simicska újabb és újabb kitöréseinek valódi okát”, mintha valami elfuserált Etna volna. Vagy Vezúv.

Attól tartanak tán, hogy a levitézlett APEH elnök előhúz valamit a ládafiából a gazdájuk ellen, így előre lelövik a poént: „A fázisok közti időszakok jellemzően ötven-hatvan napra tehetők. Mint ismeretes, Simicska utoljára hozzávetőleg két hónapja, október elején ragadtatta el magát Veszprémben. Eszerint a következő roham február elejére, majd a választások feltételezhető időpontjára, április első hetére várható.”

Már az elmebaj is Orbán ellen dolgozik, ha jól értjük a végkövetkeztetést. A Ripostnak az a baja, hogy ír, de nem olvas. Illetve maradjunk meg ennél az eufemizmusnál, hogy ír, nevezzük nagylelkűen így a betűk bizonytalan sorrendbe való rakosgatását. Az ilyen tevékenység előtt azonban nem árt tájékozódni a nagyvilágban, mert egészen meglepő dolgok mutatkoznak benne.

Jelesül az, hogy amikor ezzel a delírrel a bulváralja előállt, a graffiti-mester úgy „tört ki” épp, hogy az RTL Klubnak nyilatkozott, ahol egy megfáradt öregember képét mutatta, aki valami elfuserált Bakunyinként gyónta meg bűneit. Teljes letargiában, egyben azt is kifejtve, ha lennének is terhelő dokumentumai a közös időkből Orbán Viktorról, azokat öngyilkosság lenne nyilvánosságra hozni.

Ennyit azoknak, akik a megváltást remélték tőle, ideje tehát más próféta után nézni. Mindemellett elhangzott ilyen is: “Abban, hogy az ország ide jutott, és maffiaállam épült ki, abban nekem volt szerepem, és ebben van felelősségem, és a felelősségem elől nem szaladok el. Mi volt a felelősségem? Az, hogy részt vettem benne. Az, hogy támogattam és segítettem, és nem ismertem fel időben.”

“Ez a szövetség megbomlott, amikor úgy éreztem, hogy ő véglegesen elárulta azokat az értékeket és célokat, amiket kitűztünk magunk elé.” Ezt is mondta még édes, jó Lajosom, mi pedig hadd legyünk már annyira tiszta fejűek, hogy megidézzük, Simicska megvilágosodása, a híres G-nap 2015 elején történt, ami azt mutatja a jámbor választópolgárnak, hogy ami addig történt, az még belefért Simicska „értékeibe” és „céljaiba”.

Belefért a hosszú bájtok éjszakája meg Kaja Ibrahim, rendben volt a székházpénz ellopása, a „ne mi nyerjük a legtöbbet” filozófiája. Rendben volt a 2006-os államcsíny, amelyet az ő tévéje közvetített forradalmi hangulatban, vagy oké volt a nyugdíjpénzek elrablása is. Mindez gusztusa szerint való volt, amíg ő lehetett Mészáros Lőrinc. A reklámadó viszont már nem fért bele.

Kétségeink ne legyenek, oldalakon keresztül tudnám sorolni, hogy mi minden aljasság fért még bele Simicska „értékeibe” és „céljaiba”, ami miatt előadhatja itt a megtért bárány csudálatos szerepét, de bocsánatot és együttérzést egyáltalán nem érdemel. Ezt egy módon nyerhetné el, ha, mint emlegeti, öngyilkosság volna Orbánról teríteni, akkor legyen már kamikázé. De nem lesz, helyette föstöget és sóhajtozik. Felejtsük el.

Czeglédy meg a világvége

Jámbor nyugdíjasokból tomboló zombi vált tegnap az ünnep alatt, akik ököllel akartak móresre tanítani újságírókat. Nincs új a Nap alatt, volt már ilyen, és lesz is még, amíg a NER, s még hét nap. Még az is lehet, hogy a bunyósbálintok épp a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia feliratú busszal érkeztek meg a kirándulásra a világ közepéről. Fölvették a napidíjat, a kényelmes út közben elnyammogtak egy szendvicset, és belemerültek a Ripost című tudományos szaklapba.

Ebben pedig egészen elképesztő dolgokat olvashattak, amitől úgy döntöttek, most már minden mindegy, és nekiláttak ütni, verni, hörögni, ha már el kell pusztulni, azt dicsőséggel, a vezér nevével ajkaikon tegyék. A kormányközeli bulvármocsok azt is megmutatta nekik nyolc csöcs és ötven pina között, kit kell ütni, így lett teljes az autodafé horizontja szellemileg.

Azt írta ez a Ripost, hogy mindmeghalunk, mert jön a világvége. Egy bizonyos „X” bolygó közelít felénk, és „Számítások szerint a halálbolygó gravitációs tere miatt a Földön cunamik és a Richter-skála szerinti 9,8-as erősségű földrengések lesznek, amelyek romba döntik a világunkat. A tudósok még mindig csak kutatják a bolygót, és rendre arrébb tolják az érkezési dátumot. A legutóbbi számítások szerint már múlt hónapban ide kellett volna érnie a Nibirunak, most pedig már október végét jelölték meg. Más számítások szerint pedig november 20-december 20. között pusztulunk el.” Ezt mondta ez a Ripost. Csoda, ha elmegy a nyugdíjasok esze?

Viszont, ha ez nem következne be, akkor megszállnak minket az idegenek. Az is szerepel a nyomdaipari termékben, hogy oroszok – ki mások – „Már egy ideje figyelik azokat a hatalmas objektumokat, amelyek a Föld felé tartanak. A számítások szerint 2017 decemberében érik el bolygónkat. Ufológusok egy csoportja szerint, akik a Föld felé tartó nagyszámú ismeretlen objektumot észleltek a Naprendszerben, az idegenek inváziója 2017 decemberében fog bekövetkezni. Úgy gondolják, hogy a rejtélyes tárgyak egy része a földönkívüliek űrflottáját képezi, amely aszteroidák közé vegyülve közeledik hozzánk. A legnagyobb tárgy területe akár négyezer négyzetméter is lehet. Az idegenek Oroszország területén kezdik majd meg az inváziót. Ez az információ azon a tényen alapul, hogy korábban az oroszországi Yakutia régióban lépett a légkörbe egy aszteroidának minősített objektum, ami valójában a földönkívüli flotta szondája volt.”

Most gondoljunk bele a nyugdíjas lelkivilágába, amikor ilyeneket olvasgat. Ha elmegy az élettől a kedve, az egyáltalán nem unikum, polgártársak, főleg, ha még fűszert is kap hozzá, ilyet:

„A hetvennyolc éves Bandi bácsi az előzetes letartóztatásban ülő szocialista politikus és ügyvéd Czeglédy Csaba Rébusz iskolaszövetkezeténél talált munkát magának. A nagyon szerénynek mondható, még mezőgazdasági idénymunkások esetében is alacsony órabérért, hétszázötven forintért szerződtették, de még ebből a pénzből is jócskán leemeltek a diákok pénzét is gátlástalanul megcsapoló cégnél, kétszázötven forintot vontak le tőle. A hetvennyolc éves nyugdíjas így végül csak ötszáz forintot kapott meg a nehéz fizikai munkával megszolgált pénzből. Ráadásul a legutolsó időszakban már az összes pénzt lenyúlták a gátlástalan szocialista politikus és emberei. Bandi bácsi a végén egyáltalán nem kapott fizetést.”

Bandi bácsi tehát ül a csúti buszon, azt olvassa, hogy pár napon belül úgyis megdöglik, vagy így, vagy úgy, ráadásul ez a Czeglédy, aki „gátlástalan szocialista politikus” – ez kábé ötvenszer szerepelt az egy flekkben -, elviszi a pénzét. A nyugdíjas mit tehet? Örül neki, hogy itt lehet. Jön a cunami, meg az UFO-k, a migráncsok megerőszakolják a Jolánt, báncsák a vezért, pénze sincs, és máris üt, mert mit tehetne mást. Röhej és pityergés.

Mellékdal:

A szomszéd Józsi is Czeglédynek dolgozott, ő hatvannyolc éves. Mindig, az összes pénzét hiány nélkül megkapta. Egyszer történt, hogy valami gikszer volt a számításban, ezért személyesen kereste fel az ügyvédet. Ez a gonosz ember azt mondta, bocs, tévedtünk, s mire kifordult az irodából, a számláján volt a della. Józsi elsiratta Czeglédyt, mert nyár óta nem tud dolgozni. Azóta szűkölködik, és reggelente beállít egy kis apróért, mert csetlik a béle. Így, ha belegondolunk, az egészből én jöttem ki a legrosszabbul.

Keresek egy újságírót és megruházom.

Jolika, Jolikáink

P. Jolánnak személyesen fáj a történelem, és nem tud vele mit kezdeni. Jó magyar emberhez méltón beleállt a múltba, ettől pedig nem látja a jelent. P. Jolán a Gulagokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány tagjaként úgy vélte, mivel édesanyja és édesapja is megélte Sztálin vendéglátását, Bayer Zsolt megérdemel egy plecsnit.

Ezért az alapítvány elnökének megkerülésével terjesztette fel kitüntetésre a mocskolódó és okádó tagkönyvet, pártunk pedig meghallotta a neki kedves nép, a jó civilek unszolását, így ő meg is kapta azt a nyüves kitüntetést. Stark Tamás történész pedig, aki addig elnöke volt a gulagosonak, lemondott, mert érdemtelennek tartotta Zsótit a babérkoszorúra

Pár évvel ezelőtt Jolikát mindenki ismerte az újpesti piacon, ahol lacikonyhája volt, és nehezen tanulta meg a lángossütést. Ma már ő a Gulag alapítvány elnöke, és hogy, hogysem, augusztus huszadika alkalmából át is vehette a Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozata kitüntetést. Ezzel nem is lenne baj, ha azért kapta volna, mert olyan jó lángost süt, hogy egész Újpestet elborítja a tejföl.

Vélhetően nem ez volt az oka a magas elismerésnek, hanem a pártnak tett szolgálat, amely alkalmat adott arra, hogy Bayert annyira bevezesse a magas körökbe, hogy máma már lassacskán kötelező olvasmány lesz, miközben szegény Kosztolányi kínosan szöszmötöl és forgolódik összkomfortos sírjában, és az összes többi íróember is, akik így lettek megszentségtelenítve.

Viszont ez itt nem irodalomtörténet, hanem maga a mocskos élet, és arról mesél nekünk, miért fog egészen biztosan nyerni ez az Orbán jövőre is. Még akkor is, ha megjelenik egy fotó róla, midőn kolbásztöltés közben, pálinkát szopogatva Putyinnal fajtalanodik, ráadásként pedig kisdedek torkát szorongatja. Itt másfél milliónyian annyira elalélt állapotban leledzenek, hogy minden megtörténhet.

Orbánra rámerevedett az újratemetésen magára vett harcos antikommunista rugdalózó, aminek amúgy semmi értelme, ám, a világ folyásáról mit sem sejtő polgártársak vele fújják, mint Jolika is, aki ugyanis Bayer kapcsán kifejtette, hogy bár cselekedete morálisan helytelen volt, de nincs lelkiismeret-furdalása, „mert aki beszél a Gulagról és ráirányítja a figyelmet az ott történt sorstragédiákra, borzalmakra, az számomra mindennél többet ér”.

Az ilyenekkel nincs mit kezdeni, tele van az ország feloldatlan emlékekkel és indulatokkal, meg feldolgozatlanokkal, átbeszéletlenekkel is. Egy üszkös seb az egész nyomorult magyar nép, telve vicsorgással, és ezeken paripázik a kedves vezető. Így olthatatlan bűne az, hogy önös hatalmi érdekből hergeli az országot, hogy soha ne legyen nyugalom az elhúzódó feudálfasizmusban.

A Jolánkák pedig kezet csókolnak neki, a függöny mögül lesve meg rendőrt hívnak a járdát festő, kocsmát nyitó – Fogadó az ingyen sörhöz, ez jó – kutyapártosokra, mert az fáj nekik, hogy ezeknek semmi se fáj. Störr kapitány apjának egyetlen intelme az volt fiához – Füst M. tolmácsolásában -, légy nagyvonalú! Ilyen minálunk nincsen, de még csobbanok egyet a Feleségem történetében, ahol is ez az apa így is szólt: „Unom én ezt az egészet. Unlak én benneteket, de nagyon.”

Amennyire megfontolandó az öreg karakán helyzetértékelése, a mese lezárásával magamra nézvést még várnék csöppet. Ugyanis, miután tisztázódott, hogy Störr apuka unja a világot, Füst ekképp fejezte be az idilli képet: „Mondta, és csendesen elhunyt.” A kétfarkúak azonban megtették az egyetlen normális kampányígéretet az örök életről és az ingyen sörről, tehát ezt a magam észéről még kivárom.

De ha már idekeveredtem Füsthöz, annyit kiegészítésként és mellékszálként véssünk még az eszünkbe, hogy őt annak idején Nobel-díjra jelölték az irkálásáért, következésképp a Kerényi csicsás könyvárában helye nincs, ellenben Bayernek igen. A Jolikák pedig csettintenek, hogy jól van ez így, de, hogy ne csak a női nemet csesztessem, nézzük a keménytökű férfiakat is, akiknek Orbán látens ereje szintén imponál.

Tegnap például Botkáról írtam, megfűszerezve egy saját sztorival, hogy ne csak csatadal legyen a mese. Arról szólt a mellékszál, hogy nem volt kedvem Kádár hadseregében klozettet pucolni, és már rám is esett a mennybolt, miszerint csaló vagyok, aki kibújt a haza védelmének szent feladata alól, és férfiimitátor is egyben.

Ahogyan Jolánkáink, úgy ezek a hímek is potenciális Orbán fanok, akiknek az a férfi, aki kalasnyikovot szorongat, és vér csöpög a bajuszáról. Nekik a medve nem játék, az asszony pedig nem ember, így a XXI. század maga a szivárványszínű pokol, a káosz, az entrópia tombolása, ami elől az atyuska óvó karjai védenek meg csupán. Íme, hölgyeim és uraim, nemzetünk éthoszának foglalata.

Igazából nem is tudom, évek óta mért srejbolok napra-nap monomániásan, amikor az olvasó közönség nagy hányada nem is olvas igazán, maximum a leadet. Így történhetett, hogy pár napja a nyugdíjasok sorsán aggódtam, bemutatva egyszersmind a rendőrkutyák hozzájuk képest haligali életét. Volt, akinek az egészből annyi jött le, hogy milyen édes az illusztrációként odabiggyesztett kölyök eb.

Innentől fogva megértem az Orbán-féle Ripost működését is, amely betűkkel foglalatoskodó izé két napja így írt: „Migránsroham a magyar határnál, elképesztő állapotok. Tömegesen próbálnak Magyarország területére hatolni.” Aztán később kiderült, hogy tizennyolc szerencsétlent kaptak el. Viszont a népeknek ennyi elég is. Már, ha a címet elolvassák, mert, ha hozzátesszük azt a félmilliót, aki még erre sem képes, mert analfabéta, akkor olyan stabil szavazóbázisa van a sötétségnek, ami ellen semmi nem véd meg. Ez a helyzet, hölgyek és urak.