Kategória: európai unió

Úgy jobb, hogy egyre rosszabb

Miközben Pártunk, kormányunk, s e kettő, következésképp a világmindenség első és egyetlen embere biztosan halad a téboly kitaposott útján – vagy csak tetteti az elmebajt nagy aljasul, ez gusztus kérdése -, fű alatt és a színfalak mögött módszeresen irtja saját népét. Mint a legendás és példa értékű béka, olyanok vagyunk, akit, ahogyan az ismeretes, beletettek egy fazék hideg vízbe, s azt fokozatosan melegítették. Így nem vette észre a jámbor szúnyogzabáló, hogy megfőzik.

Ekképp vagyunk átverve mi itt, s főként az a kétmillió, aki még mindig hisz a boszorkányokban. Ezért, miközben abba merül bele kötésig, ahogyan az ő sárkányölője megvédi őtet, a hazát, Ajrópát meg a bicebóca tornyú templomot, benne a hitével, nagy ámulatában nem marad ideje fölfedezni azt a csodát, hogy adott mennyiségű pénzért tegnap még két csirkelábat kapott, máma viszont csak egyet. A bambaság soha nem vezet semmi jóra.

Épp tegnap bukkantam az internetes gépezet egyik eldugott szegletében arra az érdekességre, hogyan baszik ki velünk a NER. (Azon túl is, hogy fölzabálja a lelkünket, tehát konkrétilag) Ilyeneket csak elvetemült alakok vesznek észre a dzsungelben, mint én is, ám még voltam úttörő, sőt, és emellett elsőáldozó is így egyben, tehát ahol tudok, segítek meg imádkozok, aztán csak kisül valami belőle, mondjuk fogvájó, ha el nem cseszem.

Azt írta a net tegnap suttogva, hogy országunk sokféleképpen nem passzol Ajrópába. A szellemi-lelki sötétség mellett most épp abban, hogy Pártunk és kormányunk fű alatt és sutyiban pár röpke hónap alatt a felére csökkentette a társasági adót. Így óhajtván nyalni az utált multik valagát, hogy tartsák meg még kicsit országunkat az összeszerelő üzem katonás és olajszagú állapotában. Hogy ők ott aztán döngethessék a tyúkmellüket a foglalkoztatásról.

Meg azt is írta ez a net a foga között, hogy ezzel kies hazánk az egész Ajrópai Únijóban a legalacsonyabb tao-rátával rendelkezik. Minálunk amúgy is különös ez a tao, amit így a jelek szerint vagy stadionokra hivatkozva ellopnak, vagy be sem szednek. A költségvetés azonban zéró összegű játszma, s ha – a választónak, hogy legyen neki hite – szidjuk a multit, ámde közben kinyaljuk a valagát, az így elvesztegetett pénzt valahogyan pótolni kell. És ez a te pénztárcád lesz, nyájas olvasó.

Mert a fogyasztási adók meg emelkednek, ez pedig, hogy kevéssé költőien de jól érthetően a tanulmányt idézzem „a legszegényebbeket, (valamint az alapvető fogyasztási cikkekre nyugdíjuk nagy részét elköltő időseket) érinti a legjobban.” Drága nyugdíjasok, ebben a tudatban nézegessétek a Böskéteket, ami júdáspapírt szemfényvesztésként kaptatok. És továbbá, kedves jódógos kismanus, amikor azon csudálkozol, hogy bár nem vettél most se mást, mint eddig, de huszadikán mégsincs pénzed, a magyarázat ez. Te fizeted a kéretlen tánctanárt, mert ez az élet ára a Kárpátok alatt.

Mindig tudtam, hogy ocsmadékok ezek, ezért is kardozok velük olyan kitartóan, de az aljasságnak ez a foka elég ritka a történelemben. Hogy a jobb kezével mutogatja a krémest az ördög maga, a ballal meg a koldus zsebéből szedi ki az utolsó fillérjeit. Sőt, az még tapsol is a mutatványnak, meg isteníti a tolvajt. Ilyen ország még egy nincs. Tudjuk, hogy minden determinált, és adott időben és adott helyen csak az jöhet létre, amit a körülmények és a kiinduló ok megenged. De, hogy nálunk mi volt ez az ősbűn, ami a mostani cifra pokolhoz vezetett, arra képtelen vagyok rájönni.

Orbán sem csak úgy kibimbózott a trágyadomb tetején, valami oka annak is van, hogy ilyen szaralak lett. Ilyennek nem születik az ember csak úgy Isten hírével. Aki kitenyésztette, az a bűnös.

Gávavencsellő megkísértése

Gávavencsellő, ez az igazmagyar, szabolcsi falu nem cicózott, nem lacafaszázott, legyőzte Brüsszelt. Ezek ott a pisáló fiúcskájukkal azt hitték, ’Vencsellő gyarmat, ezért százharmincöt millió pénzt adtak, hogy ultraliberális eszméiket rájuk kényszerítsék, és ennek szellemében számolják már fel azt a rohadt szegregációt, amely pedig honunknak annyira kedves.

’Vencsellő azonban ellenállott az ürdüng incselkedésének, és azt mondta, lófaszt Soros, nem fogol te nekem diktálni, és szimbolikusan elitták a lóvét. Mint a gonosz homeless, aki csalfa, bociszemű módon csikarja ki parizerre a dellát, aztán, polgártársak, mit tesz vele? Inal a CBA-ba tablettásért, csoda, ha kitiltják őtet az aluljáróból? Egyáltalán nem, drága elvtársak.

Viszont a mi falunk sem különbözik tőle, a mi országunk pedig a falutól. Mondom. A sorosbérencek azért küldték az utalványt a Jenő postással, hogy a szabolcsi almafák alatt a roma kölkek buksiját simogassák, aztán mégsem az lett, hanem dizsihavaj. Masszázs, léleksimogató beszélgetés, életkedv-előadás, meg biorezonancia mérés.

Ám ennyi nem volt elég, nem érte be a Jolán néni, hogy szétálló bütykeit gyömöszköljék a göcsörtös hátával együtt, a Lalinak meg, aki traktorista volt valaha, simogassák a lelkét, miközben mérik a rezgő bióját neki. Futotta arra is, hogy meghívják nemzetünk nagy tanítóját, Oravecz Nórát, hogy hintse el lelkének végtelen bölcsességét a budi tövében. Azóta jár homályos, elborult szemekkel a falu apraja meg a nagyja.

A jól végezett munkát egy farsangi bulival koronázták meg, szintén az Unió finanszírozásával. Végignézve a kínálatot, amit a szabadságharc szellemében Vojto Mihályné polgármester brüsszeli pénzből prezentált az övéinek, finom léleknek hihetnők. Ennek azonban ellentmond, hogy az érdeklődő újságíróknak kifejtette, semmi közük ahhoz, hogyan mulat, mint friss magyar úr, majd kidobta az egész pesti bagázst a tyúkszaros udvarra.

Gávavencsellő az pont Magyarország, csak kicsiben. Vojtóné maga Orbán, a habitusa neki, a pénzhez való viszonya, megminden. Megróni polgármester asszonyt ezért teljesen fölösleges, követi a Fidesz által kitaposott ösvényt, azt csinálok, amit csak akarok. Ő Oraveczbe fekteti a bajor munkás pénzét, mert azt szereti, mások kisvasútba, tök mindegy, egyként romlott, szavatosságát vesztett mindkettő.

Vojtónénak az a helyzeti előnye viszont, hogy ő kihajíthatja az érdeklődő újságírókat. Orbán ellenben az Unió karszalagos ellenőreit, akik a héten érkeznek éppen az ilyen rongyrázásokat vizslatni, azonban nem. S miközben azt mondják egyetlenünknek, hogy húzódjon a kocsi belsejébe, közben a tökeire is léphetnek, ami aktustól visítások közepette szűnik meg az egész ország biorezonanciája.

Az egészben viszont az a végtelenül lehangoló, hogy ebben a történetben mi magunk vagyunk a ’vencsellői roma gyerekek, akikkel ki lett baszva, akiket ott hagytak az út szélén. Ha van Isten, akkor ezt nem hagyja szó nélkül. Viszont én őbenne nem hiszek egyáltalán, amikor minden temetésen bájosan süt a Nap. Hát milyen Isten az ilyen? Az övéké valószerűleg.

A NER lassan leszivárog

Balog miniszter – illetve a tartótisztje – újólag formában van, ebből fakadóan pedig aláírt egy dokumentumot, amely arról rendelkezik, hogy az évek óta hivatalban lévő kórházigazgatók csak három hónapos próbaidővel folytathatják vezetői munkájukat. Aztán majd keresnek a helyekre Pelikánokat, akiktől egyszer majd kérnek valamit.

Az új szerződésből nem derül ki egyértelműen, pontosan mennyi ideig tölthetik majd be posztjukat az érintett vezetők. A munkaszerződésben az van ugyanis, hogy „a megbízás a főigazgatói pályázatok kiírásának eredményes lezárásáig vagy legfeljebb öt évre” szól. Csakhogy azt senkivel nem közölték, kinek a posztját kívánják megpályáztatni, és kiét nem.

A papír aláírásával pedig lényegében tudomásul veszik, hogy a kórházfenntartó bármikor kiírhat a posztra pályázatot. Az egyik érintett úgy véli: a főigazgatói pályázatok lebegtetése aligha tekinthető másnak, mint a kórházvezetők zsarolásának. „Aki jól viselkedik, maradhat, a többinek mennie kell, aki pedig nem értene a szép szóból, annak három hónapos próbaidőt is szabtak a meghunyászkodásra.”

Úgy tűnik, arra törekszenek, hogy valamennyi főigazgatói és gazdasági igazgatói pozícióra minél hamarabb kiírják a pályázatot. Az egészségügy, amellett, hogy szétrohad, ideológiailag szűz terület lehet, mert nem mindegy a rezsim szerint, hogy az appendictis elleni küzdelemben jobbról vagy balról metsszük-e fel szikével a delikvenst. Valami ilyen lehet a vezérlő eszme, mi más?

Török Gábor, aki hajdan egész jó kapus volt a kispályás focicsapatban, ahogyan megnőtt, hajlamos hülyeségeket beszélni. Most is belenézett a varázsgömbjébe, és kijelentette, hogy a Fidesz nyer ugyan 2018-ban, de a NER megszűnik. Énnekem ezzel igen élénk vitám van, és csak Gyurcsány örökzöldjével tudok reagálni a hóbortos állításra, amely ez: lófaszt mama.

Orbán már nagyon régen, még az őrület felé vezető útjának az elején azt jelentette ki, hogy hatalomra kerülvén első dolga lesz átírni a telefonkönyvet, amivel arra utalt ez a drága, hogy a felsőbb szinteken lecseréli a manusokat, s valóban. Első országlása legelején meg is tette.

Most viszont a második delírium nyolcadik évében ücsörgünk, és mindenütt az ó strómanjai ülnek, iskolák, egyetemek, múzeumok, színházak meg a többi élén. Ezek az üzemi párttitkárok pedig maguk alá a sajátjaikat vitték, leszivárogtatva a NER-t a legalsóbb szintekig, egészen a takarítónőig és a ványadt közmunkásig. Így függ az ország összes polgára áttételeken keresztül – mert mindenre azért ő sem figyelhet – a kedves vezetőtől.

Vagy megszoksz, vagy megszöksz. Beállsz a sorba, vagy éhen döglesz. Ezeket a túlélési alternatívákat kínálja a rezsim, ebből fakadóan a NER ott van minden kilométerkőnél és az összes zsigerben. Generációváltás kellene ahhoz, hogy a téboly kimosódjon az idegpályákról, ebből fakadóan, ha valami csoda folytán nyerne is az ellenzék, a rossz szellem akkor is itt marad. Ki van ez találva nagyon.

Hitleri időszámítás szerint most 1940-ben vagyunk, Európa térden, az ellenség épp a csatornán át menekül, Sztálingrád meg még sehol. Bármily hazafiatlannak, sőt, egyenesen hazaárulónak tűnhet is, valami ilyesmire lenne szükség, amely a jelenlegi helyzetben egy lehet, valami módon elzáródik az uniós pénzcsap.

Akkor egy szempillantás alatt omlik össze minden, a NER embereiből partizánok lesznek egycsapásra, a patkányok pedig visítva hagyják el a hajót, aranyrudakkal teli bőröndöket húzgálva maguk után. Helyi erőből itt – Botkára nézve fejcsóvál – sosem lesz változás. Viszont a friss levegőt én már nem érem meg, ötvenhat vagyok. Itt hagyom hát nektek a testamentumot: szerettelek titeket.

Büdös van

Hollik István szellentett, de nem kért elnézést. Aztán megint, és ráfogta a nyuszira. Családtagokkal nem illendő foglalkozni, most azért jegyezzük meg minden bántás nélkül mégis, hogy a keresztényi fiatalember édesanyjának alapítványa még 1998-ban kapott Sorostól ötvenezer pénzt, amely összeg szinte szimbolikus, de azért, és megint azért.

A mintamókusnak erről az egészről ez a véleménye: „Lehet, hogy a Soros-hálózat tizenkilenc éve ötvenezer forintot adott jótékony célokra, ma viszont már évente több mint egymilliárddal támogatja azokat, akik támogatják az illegális bevándorlást, és sorozatosan feljelentik Magyarországot a nemzetközi fórumokon.”

Ez egyrészt dedós tempó, másrészt pedig végtelenül aljas. Az van, hogy az óvónéni megkérdi a kölket: Pistike, te húztad meg a Mari copfját? Én nem, de a Józsi megkúrta a takarító nénit. Ez a válasz, ennyire futja, és a keresztényi fiatalembernek eszébe sem jut, hogy a vezére által idealizált nagybetűs férfi legyen.

Ez az organizmus orbáni olvasatban a budi tövébe hívja ki az ellent, és vasvellával elrendezi a becsületbeli ügyeket, majd pök egyet a vak komondor füle tövére. Ebben az esetben Hollik azt mondhatná netán, csessze meg ez a sátán az ötvenezrét, megtévesztett, átvert, majd kicsapná az asztalra a dellát, hogy kiegyenesedjenek a dolgok, de nem. Nyuszizik.

Viszont az a helyzet, hogy Soros senkit nem tévesztett meg, a fideszvakoknak bármennyire furcsa lehet ez. Ma is olyan célokra adja a lóvét, mint harminc éve, mert van egy ideája az emberről. Csak a fiúk változtak meg, de nagyon, mondhatni elaljasultak önként és kéjjel, de ezt a mesét már mindenki ismeri, és a nyáj mégsem hiszi el. Na, ez a baj.

Különben meg hagyjuk Hollikot, csupáncsak marionett ő, akinek most épp így rángatják a zsinegjeit. Sokkal figyelemre méltóbb a bábos, aki nagyban űzi az ipart, például az Unióval is, odatartja a bal markát, a jobb kezével meg fityiszt mutogat, amíg teheti. Egyelőre még, aztán az egész országot rántja magával a pöcegödrébe.

Ezek a nem létező gerincek olyan erkölcsi dolgok volnának egyébként. Viszont az éthosz és folyományai már rég odavesztek, ha voltak egyáltalán a startvonalnál, de most már ebben sem vagyok egészen biztos. Ha Hollik pukizott, akkor viszont a vezérkar teljesen összeszarta magát, nyakig ül a ganyéban úgymond, és még büszke is rá.

A végtelen szomorúságot azonban, ami emiatt beköltözik az ember lelkébe, nem az élénk szagélmény okozza, hanem az, amikor mindez, a világ körülhugyozása virtualizálódik úgymond, és beköltözik a fejekbe. Ami most is van, éppen történik velünk.

Az élénk fekáliaszag ugyanis ott lengedez a déli határvidéken, ez csorog a plakátokról, és ezt érzi a polgár, midőn fölbontja miniszterelnök et. levelét. Ez tölti be az agyakat jobb híján, amit másképp fidesziségnek is nevezhetünk, vagy akárminek, ha már bunkóságnak nem akarjuk, mert az olyan zsenánt volna.

Viszont az eufemizmustól még nem lett jobb semmi sem. A minapi bayeres irkálásomra kaptam intést egy ősmagyar embertől, hogy okosabban is gyűlölködhetnék. Gyűlölködik a rosseb, csak elmesélem, hogy milyen világot látok magam körül, amitől elborít a spleen. Ez nem egy forradalmár hangulat, de, ha ellepi az embert, nem hallani a csatazajt. Orvosilag ajánlott tehát, és alig van mellékhatása.

Magyar Csang cseng

Már semmit sem tudok, viszont egészen biztos, hogy közelít az apokalipszis. Minden jel erre utal, mert itt van nekünk ez a mi nagy falunk, a mi Csang csengünk, amely bővül a közeljövőben Románia partjainál is, és a falakon belül az történik, amit Orbán Viktor csak akar. Nem jó ómen.

A kínai nagy falat (長城) népszerű magyar átírásban Csang cseng, Csin Si Huang-ti kezdte építeni akkor, amikor a mi Krisztus urunk még gondolat sem volt, hogy megvédje a földmíves Kínát az északi nomád törzsektől. A végén úgy nagyjából tízezer kilométert húztak föl.

Nem pengés drótból, hanem eleinte döngölt földből, később meg téglából, mégis cseszhették az egészet, mert amikor az első Csin császár 289-ben megmurdelt, a lázadók mégis csak a nomádokat hívták segítségül, és így lett Észak-Kína császára az amúgy mongol és nyilazós Liu Yuan.

Ennyit a falról, na meg még annyit, hogy tehát amennyire nem védett meg a barbároktól senkit sem, úgy tette azonban egyre belterjesebbé az egész országot, ahol a népek a köldöküket vizslatták, és szinte minden kapcsolatuk megszűnt a falon túli világgal. Ilyen sors vár ránk is, ahogy elnézem kedves vezetőnk ámokfutását, amit itt művel nekünk.

Amint a The Times volt szíves kifejteni, huszonhárom uniós tagállam ultimátumot akar intézni idén Magyarországhoz és Lengyelországhoz, melynek értelmében vagy elfogadják a menedékkérők áttelepítését célzó uniós programot, vagy távoznak az Európai Unióból. Gyönyörű kilátások.

Mivel tudjuk, hogy a mi despotánk hatalmát egyedül az Unióból érkező pénz tartja életben, ennek hiányában ő nem északra fordul majd, mint a hajdani kínaiak, hanem kelet felé, és így lesz magyar uralkodó a messzi sztyeppék harcosa, aki I. Vlagyimirként kerül majd be a történelemkönyvekbe.

Ne tessenek röhögni, ez egyáltalán nem vicces. Amint a CEU példája is mutatja, a falon túli gondolatokat mindenképpen száműzni igyekszik a mi első császárunk, és ezek nem a korai Kínában még uralkodó zen buddhizmus, hanem a liberalizmus mocska, amitől annyira rettegnek, hogy még a liberal arts-tól is óvna minket a mi Lázárunk, amiből ékesen kitetszik végtelen nagy tudása.

Nincsen egészen egyedül, a hőskorban a balneológia nyert új értelmet Pokorni et. zűrös fejében, aki nem értette, mi szükség van bálnákkal foglalkozó tudományra a tengertelen, ámde ellentengernaggyal mégiscsak rendelkező Magyarországon. És ezek mondják meg nekünk a tutit, persze, meg is érdemeljük, illetve az a kétmillió zombi, akik a nyakunkra ültetik őket újra meg újra, mint majd jövőre is.

Szép világ lesz újra ruszki tartomány lenni. A másik irányba sorra ereszkednek le a sorompók, az amerikai nagykövetség kifejtette, mennyire csalódott a CEU ledarálása miatt, erre mára bekéretik a külügybe az ideiglenes ügyvivőt, mint ahogyan a németet is, hogy elmagyarázzák nekik a magyar virtust.

Ennek az a lényege, hogy egyetlenünk a nagy vízen túlra vágyik, mint elmesélte, hogy most már leülhetnek tárgyalni Washingtonnal, mert, és erre figyeljünk: “Az egy komoly ország, először megvárják, hogy legyen jogalap, ez most már megtörtént, most már csak ki kell hirdetni.” Na, ugye.

Ha most nem az volt az aljas szándéka, hogy egy nívós egyetemet ledaráljon, mert képzavarba menekülve nem tetszik neki a pofája, hanem csupáncsak az, hogy Trump elé járuljon, hogy személyesen kapja meg a jól megérdemelt maflását, akkor ölég nagy baj van. Másképp is, de így különösen, az már a végleges rothadás biztos jele.

Nehéz dolog, ha az ország első embere ennyire szegényes tudattal rendelkezik, ám, hogy mellette még kőbunkó is, az már zsenánt egy csöppet. Le akarja váltani az amerikai nagykövetet ugyanis, s midőn efelől érdeklődtek nála, azt bírta felelni, hogy nőügyekkel ő nem foglalkozik. Ilyen nívón állunk most a Csang csengünkbe bezárva, ahol már minden lehet, de nincs értelme semminek sem. Apokalipszis itt és most.