Tavaszi Retro Fesztivál az Arénában

2017 Tavaszi zenei szezonját Szombathely egy hatalmas Retro Partyval nyitotta az Aréna Savaria küzdőterén.

A hatalmas sportlétesítmény szinte szippantotta magába március 17-én a korábbi évek zenei stílusát kedvelő, bulizni vágyó fiatalokat.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

És miért is a kifejezés? Mert ide belépve minden korosztály fiatalnak érezhette magát, bár mennyi idős is volt.

És hogy a szippantás is érthető legyen, a beléptetés meglepően rugalmasan gyors ütemben udvariasan történ. A ruhatár, és a büfék is meglepően működtek a hatalmas emberáradat ellenére. A csarnok elejétől a végéig bulizókkal volt tele, és még a kétoldali lelátón is szép számmal voltak kényelmes koncertlátogatók.

De az igazi fesztivál hangulat a színpad közelében mutatkozott meg igazán.

Bizonyítva, hogy Szombathelynek igazán nagy szüksége van az ilyen, és hasonló zenei szórakoztatásra.

A hajnal kettőig folyamatosan, de mégis kényelmesen egymást követő fellépők, a következők voltak: Ámokfutók, Dobrády Ákos – Tnt, Ufo, Groovehouse, Zoltán Erika, Animal Cannibals. Előzenekarként a helyi Art Fusion tolta a lendületes muzsikát. Az est „házigazdája” és egyben a retro muzsika további szolgáltatója, dj. Neczpál György volt.

A Szombathelyi Tavaszi Nagy Retro Fesztivál fotói, a képekre kattintva láthatók.

Meri még valaki azt állítani, hogy nem a ruha teszi az embert?

Ennél meghatóbbat ma nem láttál, az tuti. Ez a spanyol hajléktalan  sírva fakadt, mikor meglátta a tükörben a végeredményt, hogyan is néz ki rendezett külsővel, levágott frizurával.

A sztoriról csak annyit,  hogy egy spanyol  fodrászüzlet kitalálta, hogy egy szerencsétlen sorsú embertársuk életét megváltoztatják. Jose Antoniora esett a választás,  aki hajléktalanként került a fodrászok és sminkesek kezei közé. Elképesztő átalakuláson ment át.  Elsírta magát a végeredményen, senki emberfia, nem ismerte volna fel.

Más ember lett:

Brüsszel csak poroszkál szembe

Hogy miniszterelnökünk egy idióta bohóc, az eddig sem volt egy vaszisztdasz. De tud rá még pakolni. Máma is. Hogy milyen irányban gondolja a férfi-nő viszonyt, azt emlékezetes kézcsókjai demonstrálják, de, mint az kiderült, ezt is lehet turbózni.

Azt mondta a mi egyetlenünk szokásos péntek reggeli miséjén, hogy azért nem csapkod asztalt Brüsszelben, mert: „Vannak hölgyek, ez korlátozza a lehetőségeinket, nekünk, férfiaknak rendesen kell viselkednünk”. Nem azért, mert amúgy be van szarva.

Volt más is. „Európa még mindig a világ legjobb helye, de a hanyatlás és a kihívások korszaka előtt állunk – ha nem változtatunk, a kontinens rövid időn belül elveszti jelentőségét.” – Mondja ő. Akárhogy is gurgulázok az emlékezetemben, kontinensről, mint jelentőségről még nem hallottam, de majd fölnövök a föladathoz.

Arra azért visszatérve csöppet, hogy prime minister úrnak a hölgyek megléte mennyiben korlátozza a lehetőségeit, pár apró kérdésem akadna csupán. Vak komondorilag, vagy Kövér Lászlóilag, mert az sem egészen mindegy, vagy talán mégis.

Hogy miniszterelnökünk egy idióta bohóc, az eddig sem volt egy vaszisztdasz, hogy térjünk meg a kiindulási mozzanathoz, de tud rá még pakolni. Máma is. Hogy milyen irányban gondolja a férfi-nő viszonyt, azt emlékezetes kézcsókjai demonstrálják, de, mint az kiderült, ezt is lehet turbózni.

Azt mondta a mi egyetlenünk szokásos péntek reggeli miséjén, hogy azért nem csapkod asztalt Brüsszelben, mert: „Vannak hölgyek, ez korlátozza a lehetőségeinket, nekünk, férfiaknak rendesen kell viselkednünk”. Nem azért, mert úgy amúgy be van szarva.

Volt más is. „Európa még mindig a világ legjobb helye, de a hanyatlás és a kihívások korszaka előtt állunk – ha nem változtatunk, a kontinens rövid időn belül elveszti jelentőségét.” – Mondja ő. Akárhogy is gurgulázok az emlékezetemben, kontinensről, mint jelentőségről még nem hallottam, de majd fölnövök a föladathoz.

Arra azért visszatérve csöppet, hogy prime minister úrnak a hölgyek megléte mennyiben korlátozza a lehetőségeit, pár apró kérdésem akadna csupán. Vak komondorilag, vagy Kövér Lászlóilag, mert az sem egészen mindegy, vagy talán mégis.

Mindezekből is kitetszik, hogy egyetlenünk tényleg nincsen magánál, az viszont mindent visz, hogy szerinte az idei év arról szól, hogy „Brüsszelt meg kell állítani.” Hol jön ő velünk szemben, illetve, mi a rosseb van? Most indul a mi egyetlenünk állítólag Salgótarjánba, ahol hatvanöt milliárdot ígér majd nem a saját birtokai jövedelméből, hanem Brüsszeléből. Ezt most adjuk össze.

Huszártoborzás a Vasi Skanzenben

Nemzeti ünnepünkön a délután a kicsiké volt. A Vasi Skanzenben huszártoborzás várta őket és szüleiket, sok sok érdekes és kalandos feladattal, látványossággal a huszárok életéből.

A Múzeumfalu igazi kis kalandos terület ennek a lebonyolításához.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A szétszórva elhelyezkedő állomásokon, érdekes feladatok várták a gyerekeket. Az összes próbatételt teljesítve a korábbi évekhez hasonlóan huszár avató ünnepségen vehettek részt, majd friss kiskatonaként megvívhatták a nagy csatát is.

A csatát ahol ágyuk dörögtek, puskák ropogtak, kardok suhogtak, csattogtak, lovasok támadtak. És ebben a harci kavalkádban a kis huszárok bátran, elszántan vettek részt idén is. 

De ez a fél nap még ennél is több volt, hiszen rajzkiállítás, lovaglás, fegyverzet, és ruházat bemutató, korabeli elsősegélysátor, pónilovas kocsikázás, tábori élet bemutatása is szerepelt a délutáni programban.

Igazi tartalmas nap volt ez, sok kalanddal, hasznos információkkal, mindez játékos formában.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Március tizenhat

Az ember arra ébredt ezen a napon, hogy nincsen ünnep. Nem csodálkozott ezen, még csak nem is mélázott. Tudomásul vette, hogy nincsen minek örülni, illetőleg nemzetileg busongani. Vannak ilyen napok, voltaképp minden nap ilyen, ha alaposan belegondolunk. Nincsen előírva, hogy mitől okádjon, vagy menjen mennybe a polgár.

Az ember tehát szétnézett élete peremén. Megállapította, hogy van. Sok, szertenéző fájdalmakkal működget még a teste vízből, szénből, meg még sok egyéb szarból összerakva, amit a világegyetem előállított rohadt hosszú működése során. Mindannyian néhány szupernova robbanás melléktermékei vagyunk, ami fölemelő, viszont mégis az adatott, hogy a száz méterre lévő bolt rohadtul messze van.

Ezzel elég nehéz mit kezdeni, ha az embert nem viszik a lábai előre. Így hát az ember megfontolásokba bocsátkozik, fölméri lesújtó állapotát, és belenéz a hűtőbe, van-e esély arra, hogy túlélje az adott napot, március tizenhatodikát, amely ugyanolyan, mint az előző, csak nem ordítanak szerte a nagy szanaszét Magyarországon mindenféle eszement politikusok, mintha muszáj volna.

A hűtő egyébként kijelentette, van esély az életben maradásra, és ez mégis mennyivel ideálisabb állapot, mint amikor mamutot kellett hajkurászni. Valamikor az idő után mehetett szét az egész, amikor olyan teli volt a delikvens gyomra, hogy másra is nekilátott ácsingózni, a szomszéd zöldebb nőjére, a krumplijára vagy a kapájára. Minden az ég egy világon játszik a partiban.

Ilyenekből következett aztán, hogy az emberek olyanokat álltak neki csinálni, amiből aztán nemzeti ünnepek fakadtak. Mi következik mindebből? Az ég egy világon semmi se. Tegnap az ágyban a falnak fordítottam a képemet, kizárólag azzal a szándékkal, hogy be ne kapcsoljam a tévét, ne nézzek őrült beszédeket, és egyáltalán ne csináljak semmit se. Ezt most már kiérdemeltem. Mindezek után belátom, hazátlan senki vagyok.

MESE AZ ÖNGÖNDOSKODÁSRÓL – stresszelj okosóvszerrel a nyugdíjrendszer összeomlásáig

Hallottad?
Most éppen húsz esztendő az az idő, amiben az összeomlás lehetőségét prognosztizálják. Tehát a legóvatosabb becslések szerint is elég nagy szarban leszünk úgy egy évtized múlva! Azok is, akik akkor már évek óta nyugdíjasként tengődnek, majd azok is, akik akkor vonulnak a „megérdemelt pihenés” igájába – de nincs mit csodálkozni, azok is belerokkanhatnak, akik akkor lesznek aktív korúak. Hja, ami annyira bonyolult: a nyugdíjkrach azokat is ellehetetleníti, akiknek az öregek részére össze kellene gereblyézni a kenyérre valót!

Az éppen aktuálisan aktívak dolga ez – összeszedni a majd háromszor akkora létszámban „még élő” öregek jussát. Mert szó sincs arról, hogy valamit előre összehordhatunk. Ez egy tipikus urbanlegend… És íme, ez a szép mese a húsz évről – bizony, aligha várat magára két évtizedig!

Addig marad a tanmese, hetente többször és egyre arrogánsabb kivitelben! Valahogy így: -Gondoskodj már magadról, te léhűtő! Tégy félre a nyugdíjas évekre, kuporgass, mondj le, szinte mindenről, s majd találj rá lelkesen a morzsákra. Mondjuk húsz év múlva…

Azok kedvéért, akik esetleg húsz évvel ezelőtt még alig-alig hagyták el az óvoda épületét, szívesen elmesélhetném, hogy milyen volt malacperselybe rakosgatni a bélásokat, meg olykor a tízeseket. Aztán a nyár közeledtével pofára esni, hogy a felhizlalt dög belsősége semmire nem elég! Szívesen felidézném az iskolai takarékbélyegek visszaváltásának napját – amikor kiderült, hogy a monchichi helyett maximum a keletnémet bumit tudjuk bevásárolni kedvenceink közé, s hogy később is csak MK27-re futotta a Grundig sétálómagnó helyett…

Lett első kocsink, harminc évesen! Na persze, hogy Trabi, abból is a szétrohadt deknivel magát vonszolni alig képes csotrogány! Lett otthonunk – albérlet, az ajtó előtt permanensen megjelenő főbérlővel, aki az aktuális havidíjért dekkolt már jóval a bérkifizetésünk napja előtt. Nem érdemes tovább sorolni! A megtakarításokról, spórolásról, a jövőnek félretett pénzről szóló történetek sorra gellert kaptak. A nagy népi fillérbaszás valahogy nem akart forintokat teremni. Főleg nem milliókat!

És akkor tessék, a vénség felé kullogók naponta újabb és újabb felhívásokkal kénytelenek együtt élni – tessék már sikeressé válni!
A győztesek dolga az öregkor elégedettsége!
Naná, hogy csak a most királyok élhetnek akkor is „prímán”!
A dolog valahogy elég frusztráló! Olyan erőlködés, mint amit a legújabb okos eszköz vár tőlünk, tökhülyéktől!
Csak beszerezzük, magunkra öltjük, s az okoskoton máris méri a képességeinket, pontozza erőlködéseinket, vijjog, ha gyengélkedünk…
Nincs más dolgunk, csak rettentő jól teljesíteni!
Cseppet sem stresszes a dolog!

A nagyoncool okos eszköz notórius használata után már igazán gyerekjáték lesz előtakarékoskodnunk! Vagyis erőlködnünk…
Kersni nyolcvanat, eldugni ugyanannyit, vagy többet, aztán túlélni ezt a pár esztendőt, étlen és szomjan, hogy végül meglepődjünk a nyugdíjas évek bőségén! Jól kitalálták ezt a nyugdíj vagyonunkat elsíbolók! Gyerünk fiúk, húzzunk bele!

Jön az okosnyugdíj, ha nem vagy jó, vijjog!

„Erre számíthatsz 40 év múlva
És mi lesz a mostani 25 évesekkel, ha nyugdíjba vonulnak? Ha a mostani trendekből indulunk ki, akkor azt látjuk, hogy a 65 év felettiek mindössze 6%-a tudott gazdaságilag aktív maradni, azaz ennyien dolgoznak legalább részmunkaidőben. Ennek ellenére a kétmillió nyugdíjasnak csak a 2%-a tett félre pénzt idősebb korára. Persze nem teheti meg mindenki, hogy 65-70 éves kora után is dolgozzon – sem egészségügyileg, sem elavult képzettsége miatt.

Az állam kénytelen lesz ellátni a keresőképteleneket 40 év múlva is, mert ha elengedné a kezüket, az katasztrófához vezetne. Nyugdíj tehát valószínűleg lesz 2060-ban is, csak az a kérdés, mire lesz elég egy élet munkája. A válasz: nem sokra. Privát megtakarítás nélkül szinte egészen biztosan elkerülhetetlen az elszegényedés. Hiába fizet majd az állam a létminimumhoz éppen csak elegendő pénzt, annyi embernek kell kiosztania, hogy mire ez megtörténik, félő, hogy nem marad semmi másra. Vagyis valószínűleg lesz nyugdíj, de minőségi oktatás, egészségügy és egyéb fejlesztések, beruházások aligha. Ha a fiatalokra nem tudunk eleget költeni, akkor a szellemi tőke kiáramlik az országból, és az ország olyan spirálba kerül, amiből nehéz lesz kijönni…” (index.hu)

Hallottad? Most éppen húsz esztendő az az idő, amiben az összeomlás lehetőségét prognosztizálják. Tehát a legóvatosabb becslések szerint is elég nagy szarban leszünk úgy egy évtized múlva!
Magyarország jobban teljesít!

Idus

dada1Kétszázhatvanháromszor tíz = kétezerhatszázharminc. Ez még megy, holott egyre nehezebben mozognak a lábaim. Tán mindegy is, de az nem, hogy ennyi hamvas gyereket sikerült kimenteni a tanároknak a sátán karmaiból azzal a döntéssel, hogy nem kérnek a fizetett tapsoló szerepéből. A rezsim így sem sokat veszít, akad elég hülye, rosszabb esetben szervilis manus ebben az országban. Negyvenezren – állítólag – ugyanis beneveztek a nagy, össznépi, Hende-féle szavalási eksönbe. Ez utóbbinak még az az előnye is megvan, hogy helyben megoldható a dolog. Buszokra sincsen szükség, ergo megmarad a benzinpénz, amit zsebre lehet rakni.

Mindez szép dolog is lehetne (mármint a szavakkal való buzgólkodás), ha nem az volna a folyománya, hogy ezt a szerencsétlen verset is úgy megutáltatják némely érző emberekkel, mint évekkel ezelőtt a kokárdát, így megy ez. Vezényszóra boldognak lenni nem épp egyszerű föladat. Pedig a közös szavalás – amely, mint Jordán óta tudjuk – jó buli is lehetne, ha nem a behódolást szolgálná. Olyan korban azonban, amikor az ember fennálló rendszerhez való viszonya azt is meghatározza, hogy melyik boltba megy be – csakis CBA illetőleg oda soha -, noszogatásra verset mondani, hogy együvé tartozásunkat pirospozsgásan bizonyítsuk, zsenánt. Politikai állásfoglalás válik belőle, és elfojtott mosoly.

Petőfit sem kölött volna szorult helyzetbe hozni, de hát ilyesmivel nem törődnek a giccsek világában. Ott, ahol tán két éve a barackfa, annak a virága, meg bizonytalan eredetű talpak voltak hivatottak kifejezni ugyanazt, amit ma meg az ő verse. Belefér. Mellesleg ez lesz az első nap a Fidesz-kori történelemben, amikor zárva lesznek a boltok – melyek, még most is bizonytalan -, hogy a család együtt klopfolhassa otthon a húst mámoros szemekkel. Erre a családfő veszi a kalapját, mert hűvös szél fú, szavalni indul délutáni ejtőzés helyett, és máris megborul a megálmodott rend, szar kerül a propellerbe úgymond. Sőt, az Unió is rakosgatja belé Pakssal, reklámadóval, egyebekkel. Nehéz lesz ilyen viszonyok között okosakat mondani, nem lennénk most a vezér helyében.

3Igaz, őt magát az okosmondás kényszere régőta nem fenyegeti, elemelkedett már ebből a világból valahová a fellegek közé, ott lebeg ég és föld között. De nem ezért nem kell tojászáportól tartania, mint egy régebbi iduson Demszkynek, hanem mert van neki tekje. Jó lesz az még valamire, gondolta valaha, és nem számított rosszul. Hiszen épp abban az időben, amikor negyvenezren szétszórva az országban mámoros ajakkal zengik az e napra rendeltet – VikCsel 22,25-28 a kiírás szerint -, szóval épp akkor a haza egy másik szegletében is összegyűlik néhány ember, de teljesen más céllal. Ők az elemelkedettet rángatnák le a földre picsába küldés szándékával. Így lesz kerek a világ. “…Kivirít a kikelet. Leveles lesz a liget. Lyukas fazék fekete. Mese, mese, meskete…“ – mondá Móra anno az évszakhoz igazodva. És úgy tűnik, ebben egy nagy és szép konszenzus alakulhat ki lelkesek és picsázók között. Mégis csak szép lesz ez a márciusi idus minekünk, gondoljuk eszementen, miközben ujjaink lafognak az éjjelibe bele.

Ne nevess, ma a te gyereked is ezt ette a szombathelyi menzán!

 

Mi mással, nemzeti színű krumplipürével fejelték meg a szombathelyi általános iskolai menzákon a közelgő ünnepet. Gyermekeim azonban a tetszetős kokárdás színekben pompázó Elamen ZRT-s fogást ehetetlennek ítélték, a fasírozottat még legyűrték, viszont a hozzá kínált paradicsompürével, spenóttal megfejelt burgonyamasszát már nem sokra díjazták.

Helyette inkább alkottak egyet, okostelefonnal ezt készítették:

 

Viszont akinek tetszik az ötlet, a nemzeti színű kaja, holnap, március 15-én, ebédre leutánozhatja. Persze ehetőbb verzióban.

PETŐFI SÁNDOR IS FÜTYÜLNE? – tűnődés az újabb gazdaállat-beszéd elé


Semmi értelme nincs az idei ünnepségnek.
Ahogy a tavalyi színjátéknak sem volt értelme, oka, következménye!
Csak a sok szar, meg annak dobálása!
Mennyivel egyszerűbb volna Etyeken a Vajna-stúdióban felépíteni hungarocellből a Nemzeti Múzeum giccses drapériákkal körbetekert oszloperdejét némi lépcsővel!

Odaballaghatna Orbán papa, meg a pereputtya, kivezényelhetnének pár száz szimpátiatüntető fidesz-fant, jöhetnének a táblacipelő falugondnokok, meg persze utcahossznyi felirattal a békemenet hibbant prominensei, a kirántott csirkére krumplipürével hivatalos – kilóra megvásárolt – nénikék és még néhány igazán hibbant, ideutaztatott lengyel, pusztán a polákvenger-dvabratanki kedvéért.

Aztán lehetne műtornádót, meg zuhanyból nyomatott esőt varázsolni, hogy a főnök kellően csapzott lehessen, s a teljesség kedvéért jöhetne másfél órás folklórműsor Tolcsvay Nemzeti dalával, meg Varga Miklóssal, aki eltutulhatná a véneurópát.
Aztán tényleg jöhetne a süketelés! A győztes dúvad ömlengései…
Ugyan, kit érdekelnének akkor a síppal tódulók?
Készülne az egészből egy jó kis film, az elején, meg a végén Timike mosolyával – lehetne vetíteni fidesz irodákban, meg fejtágítókon. Oda való…

De nem! Orbán a múzeumkertben akar, ott szeret és ott tud öklendezni. Ahogy a beetetett ellenfél is csak a körúton képes megnyilvánulni, naná! Az idei március tizenötödike megint erről és csak erről fog szólni! Orbán kicammog az emelvényre, körbelafatyolja ajkait, aztán nekikezd a hablatynak. Mindezzel egyetemben a közel tízméteres senki földje túlfelén nekilódul a síppal-dobbal-nádihegedűvel felszerelkezett mancsaft, és mindaddig, amíg Orbán szófosik, ők fütyülnek, kerepelnek, fújoznak és ordítanak – elvégre Petőfi Sándor is ezt tenné, ha az önkénnyel kellene harcolnia! Nyilván…

Miért nem lehet a távolmaradásunkkal tudatni, hogy befellegzett???

Íme a nagy magyar konzumidiotizmus nemzeti ünnepe, a forradalom emléknapja köré döngölt szokásos maszlag, amihez hozzászoktatták méla népünket, Kelet-közép Európa leglustább nációját, a múltjára és hőseire legméltatlanabb néhai magyar nemzetet – pontosabban „azok” méltatlan utódait, fattyait!

Jóérzésű ember nehezen mondhatja az ünnepi “közvetítés” megtekintése mentén, másfél litykó koccintós beemelése közben, hogy oh, be szép, oh, be jó! De, ugyan, ki is az, aki még mindig képes józanul a televízió elé kutyorodni, s átélni, átérezni mindazt a “magasztosságot”, amit elénk méltóztatnak lökni?

Ugyan, ki az a marha, aki még mindig beveszi egy végletesen leszerepelt, szánni való véglény, a Varangykirály hazugságait?

Na, ugye, mennyivel jobb volna az egészet az épített díszletek előtt egy príma kis stúdióban lenyomni? Még akár, a trükköknek hála!, együtt is szerepelhetnének, Orbán, meg a negyvennyolcas hősök? De jól mutatna már Petőfi Sándor, narancssárga fidesz feliratú pólóban, egy a tavalyihoz hasonló felírat mögött, hogy aszongya: tisztelet a hősöknek!

Elmondhatna Viktor előtt egy jó is propaganda verset, mondjuk a közmunkások boldogságosságáról, szavalhatna némi fideszimádó népies műszart, aztán felkonferálhatná, mint nemzetünk megmentőjét, az egész Európát lepisálni képes miniszterelnököt, a nagy-nagy Orbán Orbánovicsot! Tyühahó, de gyönyörű volna! Ja és fütyülhetne – barátilag, nyilván!
(…)

Tartok tőle, hogy a hangtechnikusok ezt a közvetítést is megoldják majd! Kiretusálják a fütülőikbe bódultakat, letekerik a pórnép visongatásait, nem lesz itt más, mint csakafidesz, csakafidesz, csakafidesz!

Egyáltalán, mi értelme van annak, hogy napok óta mást sem hallunk, csak, hogy a síposztó pontokat nem engedélyezi a rendőrség, egyáltalán, betiltottak minden szir-szar füttyenetet!

Aztán akkor mi van?

Március tizenötödikén – anno – komplett omlettek lepték el Demszkyéket, az egykori polgármester méltósággal tűrte a tojásesőt, az esernyős hapsik csak úgy repkedtek – de már akkor is csak mellékszereplők lehettek Petőfiék! Rajtunk az ő tizenkét pontjuk nem segíthet! Az akkor volt gondok eltörpülnek a mai kor retteneteihez mérve – jó volna kicsit jegelni a sok múltat! Itt a jelen az, ami megérett a temetésre!

A meteorológusok szerint remek kirándulóidő várható március idusán! Polgártársak! Itt az idő, tessék kirándulni, kiözönleni a szabadba! És szarni, arra a teszetoszaságra, meg acsarkodásra, ami Budapesten, a Nemzeti Múzeum kertjében zajlik majd 2017. március 15-én! Mert az méltatlan mindahhoz, ami 1948-ban zajlott!

Nőnapi buli, a Hooligans szombathelyi csapása

Hooligans volt van és lesz ! Bizonyították a fiúk ezt március 11-én Szombathelyen, az Agora MSH küzdőterén, a nőnapi elsöprő erejű, hangzású, látványú, hangulatú bulijukon.

Zenéjük kortalan.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Nem mai zenekarról van szó,(több mint húsz éves zenei múlt, számos platina és arany lemez) mégis nagyon, nagyon sok a fiatal rajongó, akik jól megfértek a középkorosztállyal.

A látvány is nagyon jól sikerült, így fergeteges lett az egész koncert, az egyszerre hullámzó és éneklő tömeg örömére.

További részletek helyett, meséljenek a fotók, a képekre kattintva.