Kategória: európai unió

Mumus, a mi mumusunk

Orbán Viktor Mihályt, úgy is mint diktátor, mindenféle alakban ábrázolják ezekben a napokban idegenszívű sajtótermékek a világ összes tájain, riogatva olvasóikat, hogy lám, van egy ország, ahol ilyenek történhetnek még mindig. Ilyen emberek teremnek, ilyen hülye népek vannak, hogy hagyják, sőt tapsikolnak neki. Se szeri, se száma az elriasztó sajnálkozásoknak, például nem tudom, hollandul miképp hangzik az édes, jó teremtőm mit tettél te velünk, de biztosan valami kattogó zakatolás, mint amikor készül fölrobbanni a kotyogó.

Mi benne élünk az édes, jó teremtőmben, míg pedig azok, akiknek ezek a sajtótermékek írnak, rajzolnak az egzotikus magyari országról, elriasztó képet föstve erről a különös, barbár népről, meg nem. Most látjuk, milyen érzés tudósítások tárgya lenni, egy polcra kerülni tábornokok irányította banánköztársaságokkal, s nem azért, mert le vagyunk sajnálva – mint sivalkodik a NER színe-virága –, hanem, mert benne élünk egészen szügyig. Rólunk, velünk, a mi sorsunkkal mutatják meg a civilizált világnak, mivé fajulhat az ember, ha nem gondozzák megfelelően.

Ettől azonban, hogy tankönyvi anyag lettünk, sorsunk jobbra nem fordul, csapatok segítségünkre nem sietnek, a civilizált világ kényelmesebb és hülyébb annál, mintsem kivágja a voltaképp benne leledző fekélyt. Emlékezhetünk, az ostoba angol trakoristáknak is azt mutogatták, ez az Orbán hogyan lopja el a pénzüket, amire nem az volt a reakció, hogy elhajtják ezt az Orbánt, hanem inkább kiléptek az unióból. Olybá tűnik, ez az unió ez ilyen, inkább lerohad a seb körül, mintsem meggyógyítsa azt, mutogatja lakosainak az elrettentő, gonosz embert, miközben meg pénzeli.

Mumus Orbán már, de a miénk egészen, a mi mumusunk, másoknak viszont csak tankönyvi anyag és egzotikum. Olyan, mint Mohamed a Charlie Hebdonak, ami következtében, mint emlékezhetünk, néhány szélsőséges iszlamista szarrá lőtte a szerkesztőséget, a művelt nyugat pedig je suis-eset játszott. Ha most Németh Szilárd megindítaná a tankjait a vétkes szerkesztőségek ellen, akkor sem változna semmi, sóhajtoznának és rajzolgatnák tovább ezt az Orbánt mindenféle patásnak, a német kőműves meg beletúrna az orrába, fölhajtaná a sörét fejét csóválva, hogy milyen különös is a világ.

Kovács levelező szerint megint boszorkányüldözés folyik. Úgy tíz éve már egyfolytában egy komplett Gyalog galoppot delirálnak ide, állandó a szembeforgalom az autópályán, karambol viszont soha nem történik. Most is, hogy az EU Bírósága elmarasztalta a Fideszt – mint Magyarország szinonimáját – a kvótaperben, a Fidesz igazságügyi miniszterének első szava az volt, hogy szarunk rá. Ez amúgy hallatlannak volna nevezhető, de minálunk mindennapos, mint ahogyan az is, hogy két kézzel gyömjük zsebre a pénzt, és már eközben tagadjuk, hogy kaptunk volna.

Ehhez képest készülnek decens karikatúrák, amivel a művelt nyugat csakúgy, mint a szolgasorban senyvedő magyar népek kitörölhetik az arschukat. Unalomig emlegettem már a München 1938 szindrómát, ami akadálytalanul és folyamatosan működik. Ez azt mutatja, hiába van szép öltönyük, hülyék ezek, vagy ha nem, tesznek rá, mi történik egy néppel a szövetségükön belül. Vagy, ha tennének is valamit, de kötve van a kezük, akkor a szövetségük működésképtelen és megérett a pusztulásra. Nem vagyok EU-szkeptikus, de a tiszta logika erre a következtetésre juttatott.

Hogy jobb érzésű újságírók ugyanott lukadnak ki mint én, annak néhány haszontalan karikatúra az eredménye. Az olvasottság talán nő, viszont a gyalázat marad, a Charlie Hebdo sem változtatott meg semmit, csak köldöknézés közben előidézte a saját halálát. A gonosz mindig könnyebben győz mint a jó, a tagadás könnyebb mint a bizonyítás, lopni egyszerűbb mint dolgozni. Tudnék még ilyen falvédős bölcsességeket sorolni, de maradjunk annál, ami azt hiszem, Erdogan látogatására született, miszerint: édes babám nem mék haza ne várj most, lezárták az egész kurva belvárost. Ebben benne van az összes nyomorunk.

Kétezer milliárd

Kecskére káposztát, piromániásra gyufát, gyilkosra kést, kurvára kisfiút, és végső soron tolvajra pénzt nem bízunk, ha jót akarunk. Orbán Viktor most kétezer milliárdot kapott az Uniótól, hogy lubickoljon benne, miközben itthon azzal dicsekszik, hogy türk testvérei máris a segítségére siettek, az Unió pedig ha már segíteni nem akar heroikus – és egyszemélyes – küzdelmében a kór ellen, legalább ne akadályozza őt. Momentán ez bugyog a hívek, és a Józsik fejében megcélozva 2022-őt, az újabb választási diadalt. Mert most is erre megy ki a játék, mint ahogyan 1989-óta permanensen erre megy éjjel és nappal.

Viszont most helyzet van, és még a 2015-ös migráncsos helyzetnél is helyzetebb, ami most sem ért véget igazán, csak még megfejelődött a járvánnyal, ami kiváltotta a kedves vezetőből a gyomrából érkező megelégedett böffenést, miszerint szüret. A zavarosban mindig könnyű halászni, most pedig fortyogó trutymó az egész világ, a kifejleteket és a végét sem látja senki sem, viszont Orbán Viktor Mihály erősen készül rá, legyen az akármi is. Most kapta meg hozzá a muníciót az ezerszer átkozott Uniótól, mint ahogyan tíz éve folyamatosan kapja, ők pedig a távoli Brüsszelben szájtátva csodálkoznak a kígyóval a keblükön.

Azzal a különbséggel, s egyszersmind azzal a veszéllyel is, hogy most életmentő volt, amit adtak, következésképp, mert az ellenőrzés korántsem olyan feszes, a bürokrácia oldódott, ezúttal még annyira sem tudják ellenőrizni, hová megy a pénzük, mint eddig. Itt már az OLAF sem játszik, itt, kérem alássan, szabad a rablás, és ne legyenek kétségeink, ez a pénz arra a betonra megy – hogy plasztikusan zavaros képet alkossak –, amelyben Orbán hatalma nyugszik. Ha tankot vesz a vírus ellen, akkor arra, ha vízágyút a tömegek ellen, akkor arra. Csak egyben lehetünk biztosak, ennek a tengernyi pénznek az elköltése egyáltalán nem lesz transzparens, sőt.

Belegondolva abba, hogy az elhúzódó járvány cafatokra szaggatja a gazdaságot, és ez a pénz arra is fordítható, hogy azt a ganyéból kihúzza a kormány, ne legyenek kétségeink, hová fog vándorolni. És nem is csak elsősorban Mészáros Lőrincre gondolunk – persze rá is –, hanem arra, hogy ki nem kap belőle semmiképp kormányzati tőkeinjekciót. Ha még van olyan cég, ami nem a a haverok kezében van, nos az nem. Ilyképp legyengülve még könnyebben fölvásárolható, mint eddig, és a drága Unió megint nézi csak, amint az ő pénzén épül egy diktatúra, és mért ne nézné, eddig is ezt tette. És ezen kívül is, feleim, most állok neki siratni magunkat, mint független sajtó.

A sajtó a gazdaságban a tápláléklánc végén áll. Ha a bolt nem tud eladni semmit, ezt nem is fogja hirdetni, a munkáját vesztett állampolgár legelőször lemond a lapok támogatásáról, aztán az előfizetésről, s az orrunk előtt fognak bedőlni a lapok, míg viszont a KESMA kebelébe tartozók tán épp az Unió kétezer milliárdjából csorgó kormányzati hirdetésekből gazdagodnak és dagadnak. Ezzel is számolnunk kell, meg azzal is, ha elfogadják – és mért ne fogadnák el – végül a koronavírus-törvényt, akkor az éhhalál szélén még börtönnel is fenyegetnek, és ezt nem azért írom, hogy engemet tessenek sajnálni, hanem, hogy tudjuk, mik a kilátások.

Az az ironikus helyzet állott elő megint ezzel az uniós pénzzel, hogy ugyan jó szándéktól övezve és vezérelve, de ássa a maga sírját a tömörülés, az viszont a mi egyéni szociális problémánk, hogy ezzel párhuzamosan megdöglünk, mert megdöglünk. Ilyképp ez a hatalmas összeg épp elég lesz egy nemzet temetésére, ahová senki el sem fog jönni, mert kijárási tilalom van. Ha nem ad pénzt az Unió abba, ha meg ad, abba pusztulunk bele, így ez már összeáll egy nemzetkarakterológiává, amit eltelt ezer évünk szintén megerősít. Ha ezzel rossz délutánt szereztem, erősen sajnálom, csak kikívánkozott, amíg van hová kívánkoznia.

Üzemszerű aljasság

A kiszámíthatóság biztonságérzetet ad. Ha tudjuk, reggel felkel a nap, este pedig lenyugszik, ha megtanultuk, valamit elejtünk, az leesik, a tűz meleg, a jég hideg, és a medve nem játék, akkor nagyobb eséllyel maradunk életben. Olykor még jól is érezhetjük magunkat, ahogyan gépies monotóniával jönnek az ismétlődések, ettől otthonos lesz a vérzivatar. Ilyen alapvetés, már szinte Planck-állandó (ami nélkül élet sincsen), hogy Orbán és a Fidesz lop, valamint tróger aljadék. Ez egy évtized alatt része lett a mindennapoknak, olyan, akár a rigófütty vagy a sóhajtás.

Aztán alakul néha úgy az élet, hogy felborulnak, olykor meg is fordulnak a fontossági sorrendek. Járványban életben maradnánk leginkább, és ezt a szerencsét óhajtjuk embertársaink számára is, mármint azoknak, akiket nem akarunk megfojtani. Járványban a mindennapok kizökkenek a kiszámíthatóságból. Bár a nap ekkor is felkel, de nem biztos, hogy mindenkinek le is nyugszik, járványban azért nyüszög Isten szerencsétlen gyermeke, hogy meg ne fertőződjön, következésképp meg ne haljon. Ilyen körülmények közt az állam is arra ügyel, hogy alattvalói valahogy megússzák.

Ez mindenféle intézkedéseket tételez, a köznapi gyakorlat odahagyását vagy némi módosítását legalább, viszont ehhez képest a Fidesz továbbra is lop, a Fidesz változatlanul aljas, mondhatni üzemszerűen és gépiesen. Tán nem adhat mást, mint mi lényege, de, ha az ellenzéknek a szavakért börtön jár majd az új módi szerint, akkor nekik minimum kivégzés, ha következetesek vagyunk, kínzással elegyest. Azt hihetnénk, naivan úgy vélhetnénk, hogy veszélyben máshová kerülnek a hangsúlyok legalább, de Mészáros Lőrinc most is nyeri a közbeszerzéseket, és másra is szórják a pénzt indokolatlanul és konokon.

Mintha nem most lenne a legfontosabb, hogy a Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend a zalaegerszegi iskolájához két és félmilliárd forintért építtessenek tornacsarnokot és vívótermet. Aztán meg de. S mintha az sem az elsődleges teendők közé tartozna, hogy Európával kekeckedjünk, és mégis. Az ET főtitkárának, Marija Pejnovic Buricnak nem tetszett, hogy Orbán nyílt diktatúrát akar bevezetni az Unió közepén a járványra hivatkozva, és aggodalmainak hangot is adott. Ő sem tudja, hogy fölösleges, ahogyan az egész Unió megbabonázva, bávatagon nézi csak a patást.

A trottyos személyesen válaszolt Buricnak, miszerint: „Ha Ön nem képes segíteni nekünk a jelenlegi válsághelyzetben, kérem, legalább tartózkodjon a védelmi erőfeszítéseink akadályozásától”. – Ne cseszmeg, megint betrappolt a szaros gumicsizmában a szalonba. Hogy ez a bájos mondat miért nettó hazugság, azt most nem részletezem, inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy eddig Kovács Himmler szokott levelezni, a kedves vezető viszont úgy érzi, jelen helyzetben mindent személyesen kell intéznie. Azt is, hogy hülyét csinál magából, és a maszkok átvételét is a reptéren. Ezzel azt is igazolja, hogy hullarabló.

Mint kiderült, a maszkokat, meg ki tudja mi volt még a gépen bebugyolálva, sok milliárdért közbeszerezte egy ötvenmilliós törzstőkéjű cég, amelynek két tulajdonosa van, akik biztosan barátok. Megnéztem volna kik is, de pénzt kérnek az információért, azt meg inkább kiflire költöm. Mindenesetre örüljünk, tegnap este is indultak gépek Kínába, hamarosan lesz mit átvenni megint, rövidesen gyarapszik valaki bankszámlája újra. Eshet eső, fújhat szél, tombolhat zivatar, a Fidesz és a kedves vezető aljassága az arkhimédészi fix pont a világban.

Viszont, hogy nem is érdemlünk jobbat, azt a szombathelyi történések bizonyítják. Itt a polgármester kitalálta, hogy a város minden lakosának juttat maszkokat. Legyártatta, csomagoltatta, kiszállíttatta a postaládákba. Azt hiszik, megkapják a népek a nyüves maszkokat? Lószart. Kilopják azokat a postaládákból, mintha az egész ország Orbán Viktor volna. Ezek szerint az is. Orbán a tolvajok fejedelme, de nem a romantikus, Robin Hood-i értelemben, hanem úgy, hogy elkárhozik bele az egész elcseszett Neria. Mindmeghalunk, mert megérdemeljük. Maffiózót választottunk főnöknek, magunk pedig méltóak vagyunk hozzá.

Uniós csaták az albérletből

Tegnap meghallgatták a leendő, már majdnem igazságügyi miniszter Varga Juditot, hogyan képzeli az életet meg a halált, mit gondol erkölcsről és igazságról, egyáltalán, mi a jó francot akar csinálni, mint Orbán százhuszonharmadik csicskása, és nem kellett csalódnunk a nacsasszonyban. Ő már most ilyen NER által legyártott robot, beprogramozták és nyílegyenesen, lélek nélkül működik azzal a szépséghibával, hogy nem rakták bele a robotika első törvényét, miszerint: “A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.”

Tudjuk, hogy a robotoknak nincsen lelkük, sem etikai aggályaik, ennek a példánynak sincs ilyen egyáltalán. Megkérdezték tőle, rendben lévőnek találja-e, hogy háromszázezer pénzt kap havonta lakhatásra, miközben a férje lakását kiadják, és azt mondta, nincs ezzel semmi gond. Sőt, már annyira Orbán, hogy lélektelen külföldi kérdezők előtt érezte magát, mert ők szoktak – mint mondta – mindenbe belekötni, ahogyan mindenki brüsszelita-sorosista bevándorláspárti, aki a korrupcióról érdeklődik. Egyáltalán mindenki komcsi, aki gátolná a zavartalan lopást. Ezért is nem csatlakozunk ez Európai Ügyészséghez.

Nem így mondta a Varga Judit nevű robot, csak ezt gondolta, amikor egy ezt firtató kérdésre válaszolva lényegileg azt válaszolta, csak éppen, hogy nem azt bökte oda: közöd? A CEU ügye és a nők elleni erőszak dolga politikai hiszti, s ha nem tetszik valami, “Nyugodtan lehet küldeni az sms-t Strasbourgba, vagy ahol várják”. Így kezdett bele, ilyen stílusban, és ez még csak a meghallgatás volt, amikor a jelöltek jól viselkednek, mosolyognak a vicsorgás mögött, hogy elnyerjék azt a nyüves bársonyszéket. Ilyen alkalmakkor azt mondják – ha nem is úgy gondolják -, amit a regnáló hatalom helyesnek gondol.

A NER és Orbán Viktor Mihály ilyesmiket gondol helyesnek ezek szerint, és Varga nacsasszony meg is felel a kényes elvárásoknak. Kiderült aztán, hogy igazságügyi miniszterként a kedves vezető elvárása tőle az, hogy “segítsen megnyerni az uniós csatákat”, és ez már érdekesnek mutatkozik. Ezek szerint Varga nacsasszony csak egy újabb elcseszett szabharcos, a határon belül dolga nincs is, a Czeglédy-per folyik, Farkas Flórián pedig mosolyog. Ezzel a kettőssel lehet érzékeltetni, hogyan áll kies hazánkban a jog és igazság ügye, ami így olyan tökéletes, hogy dolog vele nincsen is. Varga nacsasszony tehát fölébred az albérletében, és már kócosan, otthonkában az Unió elleni csatákra gondol.

Lesz egypár, hiszen ezzel a színjátékkal – amit bizottsági meghallgatásnak neveztek – párhuzamosan került nyilvánosságra az Európai Bizottság éves jelentése, amiből kiderül, hogy Orbánia – vagy Neria gusztus szerint – ellen ebben az elcseszett pillanatban is ötven kötelezettségszegési eljárás folyik, ráadásul fajsúlyos ügyekben. Ilyenek a Lex CEU, a menekültek áthelyezéséről szóló döntések vagy épp a nemzetközi védelemre jogosult személyek esetében lefolytatott eljárások. Ez utóbbiakat a határon éheztetjük, a körözött, elítélt alakokat befogadjuk, amiből látszik, minálunk épp fordítva működnek a dolgok, mint a világ normálisabb felén, egy hungarikum az egész lerohadt ország.

Ennek lesz az igazságügyi minisztere a mi pénzünkön albérletben sínylődő nacsasszony, akitől a meghallgatásán nem kaphattunk mást, csak mi lényege. S nem is azért foglalkoztam vele, mert meglepetést okozott volna, vagy mást lehetett volna remélni tőle, hanem, mert benne testesül meg a jövő. A NER kilencedik évében kitenyésztődött az a generáció, amelyik gondolkodás és erkölcsi skrupulusok nélkül – tényleg, mint egy robot – hajt végre mindent, amit parancsba kap. Az ilyenek fognak éles lőszerrel a tömegbe lőni, az ilyenek veszik el a koldus takaróját és utolsó falatját is. Varga nacsasszony színre lépése ilyen szempontból unikum, az árja Übermensch mintapéldánya, keresztény úrasszony Horthy köldökéből.

Csere

Megváltoztak a láblabdázás némely szabályai elsejétől, s nekünk, akinek vallása a stadion-szotyola kombó kurvaanyázással fűszerezve, illő dolog erről tudni. Na, ugye. – Mondhatjuk a kedves vezető nyomán, aki ezzel a hiányos mondattal, amelyben se alany, se állítmány nincsen, pőre érzelmek vannak benne csupán, a lélek maga, ahogyan kiárad, hiszen pünkösd van. Hidvéghi Balázs, aki friss, ropogós, ámde felfüggesztett EP képviselője a Fidesznek, még el sem utazott a bűnös városba, de már fikázza, mint ahogyan eddig is, mert a “magyaroktól kapott felhatalmazást”, hogy jobbra vigye az Európai Néppártot, mint mondta ezt a Kossuthban tegnap, piros pünkösd napján, ahelyett, hogy misére ment volna.

Hidvéghi Balázs nem ezen a világon él. A teste meg a hangja itt lebeg, halljuk, hogy mondja, érezzük a szagát, és mégis, mintha hologram volna valami másik univerzumból, amely párhuzamos a miénkkel, és fura dolgok történnek benne. Például abban a Fidesznek van beleszólása abba, hogy tökön rúgják a kedves vezetővel együtt vagy sem, abban Orbán Viktor Mihály legalább ér valamit, egy üveggolyót meg spulni cérnát esetleg, ebben meg nem. Egyáltalán semmit sem ér a manus, keresztülnéznek rajta, eljátszotta a jogait mint Estragon és Vladimir, hogy tényező legyen. Semmi se egyáltalán, magyar kiskakas a magyar szemétdombon a magyar ugaron. Jó, hát dagadt kiskakas, pofátlan is, aljas is, de a miénk egészen és csakis.

“A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban látja a leghatékonyabbnak politikája képviseletét vagy más keretek között.” – Ezt is mondta ez a Hidvéghi a Kossuthban tegnap, tehát pünkösdkor. Úgy mellékesen egyébként fölmerül az emberben, ha már olyan kurva nagy keresztények ezek, mért nem bírnak leállni legalább egy napra. Elnyugodni, elmerengeni a lét nagy kérdésein, életen, halálon, poklon és mennyországon, vagy a tízparancsolaton, akármin. Úgy megpihenni egy percre a nagy rohanásban, és arra gondolni, hogy hazudni, lopni csúnya dolog, összeszedni a bűnöket gyónás előtt, sorba rendezgetni azokat, végtelen listára írni, ilyenek. Ezt a hazugságot is oda lehet biggyeszteni a cetli végire.

Értem én, hogy valami arcot azért meg kell őrizni a hívek számára, azt mutatni, mintha lenne valami, mert a semmibe kapaszkodni nem lehet. Bár, ha Besenyő Pista bácsi eszmefuttatásait is figyelembe vesszük a semmi és a valami viszonyáról, amit úgy foglalhatnánk össze, hogy a semmi olyan valami, ami azáltal van, hogy nincs, a gondolkodás olyan határvidékére érkezünk, ahová a hívők követni minket képtelenek. Számukra elég a Hidvéghi a Kossuthban, aki azt mondja, szembemegy azzal a politikával, amely Brüsszelben se hús, se hal. Ennyi elég is, a harc folytatódik, van értelme az életnek tovább, érdemes reggel felkelni, ilyenek. Elég ez itthoni használatra.

Aztán, ha ez a Hidvéghi az akolmelegből kiér a szeles Brüsszelbe, akkor mi lesz? Nem féltésből, de mégis. Nem kell ott sem a vezér, sem a Trócsányi, sem a Hidvéghi, a Néppártnak sem, Salvininek sem, ott áll mind az összes hatalmas győztes a semmi közepén, és mondja a hülyeségeit, de nem hallgat már rájuk senki sem. Ráadásul, mint már említettem, a futballban is változtak némely szabályok, amelyek közül a cserére vonatkozó fogta meg a képzeletemet leginkább. Most már ugyanis a lecserélt játékosnak a határolóvonal legközelebbi pontján kell elhagynia a játékteret, kivéve, ha a játékvezető engedélyezi, hogy a felezővonalnál tegye ezt meg. Nincsen tapsikolás, magunkat ünnepeltetés, villámgyors letakarodás van a küzdőtérről.

Ezen túl emlékezhetünk Einsteinre is, aki nagy bohókásan az őrültségnek egyszerű és játékos definícióját adta. Eszerint az a biztosan eszement, aki mindig ugyanazt teszi, de más eredményt vár tőle. Ezt például Hidvéghire lefordítva: láthatta volna a delikvens, hogy az Unió, a Néppárt basztatása nem komilfó és nem is vezet eredményre, a partvonalhoz vezet, meg cseréhez. Ennek ellenére úgy indul elfoglalni a nyamvadt hivatalát, hogy folytatja ugyanezt, holott a főnöke már oltaná a tüzet, sasszézik hátrafelé. Jó, tudom én, hogy valahogyan be kell vezetni, el kell adni a pofára esést, aminek a vége az lesz, hogy a Néppárt nem méltó a Fideszhez. Csak, ha nem lesz új akol, mert momentán úgy tűnik, nem lesz, akkor abból hogyan lesz győzelem kihozva, ez még engem is rohadtul érdekel. Megyek tehát popcornért.

Az ugaron a helyzet változatlan

Ha a vasárnapi eredmények alapján kellene szétosztani a magyar parlamenti mandátumokat, akkor a Fidesz-KDNP a 199 parlamenti helyből 161-et kapna – ebből 106 egyéni, 55 pedig listás –, ami 80,9 százalékos részesedést jelentene. Ez a jelenlegi kétharmados helyett négyötödös kormánypárti többséget eredményezne. – erre jutott a XXI. Századi Intézet nevében Lánczi Tamás igazgató. Az igaz, hogy az Orbán seggéből kilógó műhely azért tette ezt közzé, hogy a bávatagok számára még inkább megaranyozza az eredményeket, a baj viszont az, hogy ebben hazudni nem lehet, ezt mutatják a számok ugyanis.

S bár tudjuk, sem egy országgyűlési, sem egy önkormányzati választást az unióssal összevetni nem lehet, valami kis utalás mégis csak rejlik ebben, miszerint nem kéne annyira verni a dobokat, hogy Orbán Európában elbukott, míg viszont itthon meg mindent letarolt volna. Ennek is megvannak a magyaros okai, mégpedig a sajátos választási rendszer, a permanens manipuláció, a töketlen ellenzék és a rejtett vagy nyílt színi – és mégis elnézett – csalások sora. Ezek így együtt, szimbiózisban okozzák, hogy Orbán Viktor Mihályt és az ő gyalázatos rendszerét szinte lehetetlen saját kútfőből megdönteni, választásokkal legalábbis.

Ehhez képest ellenzékünk már újrapozicionálja magát, új megváltók születnek a szemünk előtt. Az önkormányzati választásokra óriási erőfeszítésekkel összehozott, tükörjégen táncoló szövetségek már bomlanak, a Fidesz pedig röhög a markába. Köszöni, még basáskodik fölöttünk, amíg a kedve úgy tartja. Nem most fogom elküldeni drágalátos ellenzékünket a jó anyukájába, hanem majd, amikor pofára esnek. És nem véletlenül jutottam tegnap arra (Kilenc év), hogy az Unió nélkül semmire sem megyünk, hogy Orbán lába alól vagy ők húzzák ki a talajt, vagy senki sem. Mi magunk, egyedül biztosan nem. Ilyen néppel és ilyen ellenzékkel meg pláne.

Belekódolták a pöttyös seggünkbe a szolgaságot, és azon sincs mit csodálkozni, hogy a legszegényebb falvakban már száz százalékos Fidesz győzelem is született. Ilyen krumpliárak mellett ez egyáltalán nem csoda, és ez most nem vicc, hanem a tragédia maga. Ez az ország nem kétfelé, hanem cafatokra szakadt, a rablóhordák mellett a maradékért civakodik a többi, pár milliónyian az életben maradásért küzdenek, egy népes réteg pedig magasról szarik az egészre. És senkinek sincs jól artikulált képviselete a színpadon, kivéve Mészáros Lőrincet, akihez már akkor is ömlik a pénz, hanem is akarja. A rendszer, mint valami elszabadult automata, úgy működik. Önjáró gyilkos.

Szóval, ne nagyon legyenek illúzióink: addig a rezsim a saját súlya alatt össze nem roskad, amíg akárhonnan is, de jut pénz működtetni. Fönnmarad, meg sem inog. Amikor Szijjártó arról ábrándozik, hogy az autógyártás érdekei előbbre valók a környezetvédelemnél, amikor súlyos költségvetési milliárdokkal csalnak ide befektetőket, amikor mesterségesen akarják alacsonyan tartani a béreket, hogy a multi el ne meneküljön innen, ez mind a rezsim pénzügyi alapjainak megőrzése miatt történik, munkahelyteremtésnek álcázva. És mily különös, senki nem mondja a tarajosnak az egy igazat, hogy húzzon el a drágalátos anyukájába.

Ha volna kedvem, ami nincs, tételesen mehetnék végig oktatáson, tudományon, sajtón, művészeten, az élet minden apró szeletén, amit már ledaráltak, most pedig sózzák és borsozzák, hogy jobban essen, amikor teljesen fölzabálják. Így élünk és halunk Neriában szellemileg és anyagilag kifosztva, és most az uniós választásra tekintettel ellenzékünk újragondolja a stratégiáját, azt, hogyan hajtsa a fejét újra a nyaktiló alá. Nem azzal kellene foglalkoznia, hogy az EP-ben melyik frakcióban növesztik majd a seggüket a képviselői, hanem térden állva könyörögni, ne adjanak már több pénzt a diktatúra építgetésére. Ez az egyetlen menekülési útvonal, hogy egy összeomló ország romjain lehessen újjáépíteni az életet. Nincs más út, ők is meglátják, viszont későn.

Most akkor?

Nem történt egyéb tegnap, mint amire számítani lehetett. Már este hét körül megjelentek az éterben az elviselhetetlenül arrogáns hangok, miszerint a lipsibolsik majd megint sivalkodnak, hogy csaltunk. Mi vagyunk többen, bekaphatjátok. – Mondták az amúgy borítékolható eredmény sejtésében. És még az is lehet, hogy csaltak, meg az is, hogy nem annyira. És nincsenek többen, viszont elegen vannak. Elegen, hogy támogassanak egy fasiszta, mondanivaló nélküli csürhét, és ennek én megadom magam.

Csak azt fura nézni, hogy a környező országokban ez az avítt, veszélyes és visszataszító gondolkodás nem tud győzni, nálunk viszont igen. Hiába, pöttyös a seggünk, mással ez nem magyarázható. Lehet most mellet döngetni megint, folytatni a dúlást felhatalmazásra hivatkozva, ami jogilag ugyan megvan, erkölcsről meg ne beszéljünk. Egy olyan banda győzött megint, amelyik számtalanszor bebizonyította, nincs az Istennek, embernek olyan törvénye – még, ha maga hozta is -, amelyet meg ne szegne.

Ezzel kell együtt élnünk, ha akarunk. Ha nem, el lehet menni, más nem marad, aki egyebet várt, mint ami történt, az nem erre a világra való. Annyi erkölcsi érzék maradt még a választókban azért, hogy az MSZP hajdani árulása és jelenlegi töketlensége, valamint az LMP kétkulacsossága meghozta a neki járó eredményt. Annyi tökösség viszont már nem, hogy a Fidesz is megkapja, ami neki jár, és soha nem is fogja. Tényleg többen vannak az elvakultak, a bávatagok és a jellemtelenek. Ez ellen pedig nincs mit tenni.

Ez itt nem az Ady-féle üdvözlet a győzőnek attitűd, nem is sajátos kései sirató, hiszen az ember folyamatosan a megvertség állapotában van. Elég csupán elmenni a boltba, ránézni a szomszédokra, hogy megtudjuk, hol is élünk. Ilyen értelemben a címbéli most akkor tanácstalansága sem a saját és a sorstársak jövendőjének szól, mert az már tíz évvel ezelőtt eldöntetett, hanem tényleg és valósan a Fidesz és birkahordája hogyan továbbja miatt tétetett fel. Mert rajtuk keresztül és általuk az országnak sem lesz mindegy.

Ugyanis, és ezt előbb-utóbb úgyis megtudják, a vesztesek közé lavírozták magukat, szóljon bármilyen győzelmi ének is itthon, és erre későn fognak rádöbbenni, és nekik fog fájni, nem pedig nekem. A Fideszre szavazók egyszer majd föltehetnék a kérdést, hogy a program, amelyet a vezérük hét pontban meghirdetett egyedül üdvözítőként, hogyan valósul meg, ha a főnök azt az Unióban képviselni nem tudja. Mert ott – az ő frazeológiájukkal – győztek a bevándorláspárti erők.

Ez úgy, ahogy van, böszmeség persze, de azt mindenképpen jelenti, hogy Orbán Viktor a perifériára került, s ha valami csoda folytán maradhatna a Néppártban – nem fog, pragmatikusan nincs szükség rá – akkor sem, azon kívül pedig a Salvini-féle zombikkal még inkább nem lesz szava. Mert Európa azért velünk ellentétben normális, tanult a történelemből, amire mi viszont képtelenek vagyunk. Ezért különleges nép a miénk és nem egyéb miatt.

A nagypofájú handabandázás, amely a Fidesz által politikának, erkölcsnek és világnézetnek neveztetik, csak az országon belül eladható, a nagyvilágban úgy kezelik, ami az értéke is, ellökik maguktól. Orbán tehát sehol semmit, az ország érdekeit meg pláne nem képviseli, ezzel majd el kell számolnia a birkái felé, ha igénylik. Nem fogják. Majd akkor, de már későn, ha Orbán folytatja a náculást, emiatt az ország rengeteg pénztől esik el és összeroskad. Ez a tán nem is olyan távoli jövő, és ezt jelenti a majdnem újabb kétharmad.

Ennek fényében fals a győzelmi tánc és a harsonák, mert magunkat ugyan becsaphatjuk, de a kapitalistákat nem. Az történt most, hogy újabb lépést tettünk a szakadék felé, s lehet ennek bávatagon örülni, de minek. Mint ahogyan sírdogálni sem kell, csak a törvényszerűségek működnek kérlelhetetlenül. Nem győzött itt senki tegnap, mint ahogyan nem is vesztett. Folytatódik a bábjáték, és ki hagyja magát zsinóron rángatni, ki pedig nem. Ez van, görcsölni fölösleges, az ellen tenni nem lehet, ha egy nép halálra ítéli magát, s közben jól mulat. Vigagyunk hát, míg el nem fehérül a száj is.

Biankó hűtőmágnes

Mókás egy hely ez a mi országunk, főleg így választások idején. Ilyenkor összesűrűsödik benne az élet, és kicsapódik az esszenciája, amely a téboly maga, diliház karneváli jelmezben. Lázár János is járta Hódmezővásárhely utcáit, ide-oda becsöngetett, és hűtőmágnest osztogatott a szerencséseknek. Ez két szempontból is delikát. Egyrészt, alapos listája lehetett ennek a Lázárnak, mert biztosan nem kockáztatta, hogy egy morcos polgár a pofájára vágja az ajtót, vagy valami gyalázatosabb dolgot műveljen vele.

Emellett is elég röhejes azonban, hogy, mint kiskölkek húsvéti locsoláskor, járja a várost áldozatokra lesve. Ennél lejjebb nincsen. Azért elsősorban, mert a baráti lakásokba csöngetés nem egy vaszisztdasz, az csak cirkusz, mert teszem azt, ha valami magamfajtához csöngetne be, hogyan járhatna akkor, hogy lekonyulna a füle, és csak annyit is érne. Tehát, röhej az egész, pofon a szarnak, viszont bizonyítéka újólag annak, hogy ilyen országban élni nem nagyon érdemes, hacsak nem egy barlangban vagy fa tetején, hogy békiben hagyják az embert.

Aztán ez a hűtőmágnes is, amelyet megkaptak ugyan, de olyan ígéret fejében, hogy a Fideszre szavaznak. És, ha mondjuk, vasárnap valami csoda és megfontolás miatt mégis másra kerülne az a nyüves iksz, akkor visszavinnék a mágnest Lázárnak, hogy ők nem méltók rá? Mondjuk, mágnest osztogatni biankó módon nem egy nagy kockázat, de nem tudjuk, mi áll azon a mágnesen, ugye. Olvastam, láttam vagy hallottam valahol, hogy a hűtőmágnes a legszemetebb ajándék, amit nyaralásból visszatérve barátainknak adhatunk.

Ez arra figyelmezteti őt szünet nélkül, hogy mi milyen csudás messze vidéken héderezetünk, míg ő viszont itthon rohadt a NER örömei között. Lázár mágnese nem tudom, honnan ered, lehet, Habony hozott sok-sok ibizásat, s azt osztogatja. Ez arra is inti a megajándékozottat, hogy vigyázzon a szájára, míg, ha egyszerűen csak Fidesz logó van rajta, az is alkalmas ugyanerre. Mindenesetre röhejes ajándék vagy szerelmi zálog, de öltek már a történelem során kevesebbért is, lehet, ezért is fognak, mert sajnálatos módon késztetés az van rá.

És amíg Lázár mágneseket osztogatott, Orbán viszont kitartóan hazudott tovább, mint a vízfolyás, éppen úgy. Most jelesül azt, hogy az Unió elveszi a gazdák pénzét, s a migránsoknak adja. Ilyenek jönnek elő belőle teljesen koordinálatlanul, hogy emiatt a magyar gazdáknak nemet kell mondaniuk a bevándorlásra, és ennek is annyi értelme van legalább, mint a hűtőmágnesnek. Se több, se kevesebb. Járják az országot még két napig, ott lesznek minden kilométerkőnél lehetőleg minél nagyobb blődségekkel, hogy kibírni már alig is lehet.

Védekezni úgy lehetne ellene, mint Fülöp úr tette még kölökkoromban, amikor anyámék háza töviben minden éjjel megállás nélkül rakodták a kavicsot baromi hangos gépekkel. Fülöp úr pedig egy szerelmes éjszakán, miután meglocsolta a bátorságát, kiállt a negyedik emeleti ablakba, és beleordította az éjszakába az összes kínját, akárha Frédi vagy Béni, hogy aszongya: a kurva anyátok, alunni akarok! Akkora hangja volt, hogy egyből leálltak a gépek.

Viszont odasétált az egyik markoló kezelője, és csendesen Fülöp úr képébe mondta az igazat: te barom, nagyobb zajt csapsz, mint a gépek. Ekkor lett csend. És a történelmi példabeszéd arra int minket, nem biztos, hogy annak van igaza, aki a leghangosabb. Igaz ez Orbánra, és rám is természetszerűleg. Mert azzal például kezdeni semmit nem tudok, hogy már a győri járási kormányablak mosdójában sem tudják kitörölni a seggüket az ügyfelek, mert nem futja klozettpapírra. Pedig az erre szánt pénzt nem vette el az Unió és nem adta a migránsoknak, és mégis valahol máshol van.

Ez minden biankó mágnesnél jobban mutatja nekünk, kire nem szabad szavazni. De foglalkoznak ilyennel a népek? Egyáltalán nem. Csak örülnek a szaros mágnesüknek, és itt a vége. Főleg, ha hozzátesszük, hogy a nemlétező köztársaság elnöke akkor, amikor mindenki a választásokon rugózik, egy méhkas az ország, pecázgat csendben, és bávatagon a horgászat fontosságáról értekezik. Ilyen uniós dolgokról szava nincs, Strachéról nem mesél. Itt az élet úgy zajlik, hogy a polgár megkapja a mágnesét, pecázik, Orbán pedig zavartalanul lop tovább. Sok értelme nincs így ennek az egésznek. Mindmegdöglünk tehát.

Tőgyszerkezet

Göndörnek hívják a tehenet, aki a legszebb az országban a tehenek között a hét végétől. Szépségversenyen nyerte el a címet, ott grasszált a kifutón és a világbékét emlegette a felszólalásában. Mostantól ő tehénceleb, címlapokon szerepel és extra szénát kap, ezen kívül minden bika nyála érte csorog. Riska pedig (például), aki nem lett a legszebb, otthon áll a szarban meg a húgyban, mert a világ igazságtalan. Riskáé a hétköznapok, a győztesé a rivaldafény és a talmi csillogás.

Göndörnek a győzelmet elsősorban a tőgyszerkezete hozta meg, ami nem tudom, mit jelent, nagyságot, alakot vagy hamvasságot, mindenesetre a győztesnek jó a csöcse, korrekt a lábszerkezete – mint kiderült -, és nagy neki a mellkasa. Csak extra spermákat kap, egyáltalán, tejben-vajban fürdik, ha ez az esetében nem hallatszana groteszkül. Egyébként a szépségversenyre a tőgyét borotválták, a szőrét lakkozták, hajszárítóval fazont is kapott, de fésűvel igazították a farkát, és még a lábait is megsikálták.

Ugyanekkor Kisvárdán egy általános iskola térkőjegyeket bocsátott ki, hogy a suli udvarát le tudják burkolni. Az igazgató azzal indokolta a fura jelenséget, hogy „nem kívánja korlátozni az intézményekben működő szülői szervezetek önálló döntéseit”. – Ebből tudjuk, hogy fideszes a lelkem, mert ezt még Kovács levelező, vagy maga Orbán Viktor Mihály sem mondhatta volna szebben, aki nő-, gazdasági és egyéb ügyekkel nem foglalkozik, mint ismeretes.

A kisvárdai szülők vehetnek térkőjegyet tízezerért is, ötezerért is, ha nem akarják, hogy a gyerekük szügyig merüljön a sárba az iskola udvarán (akárha az elhanyagolt Riska). Mint ahogyan a kórházba vihetnek gyógyszert és vécépapírt, kifesthetik az óvodát, mert ezek szerint az állam nem látja el a feladatát, mással foglalkozik ugyanis, mint ami a dolga volna. Például stadiont épít Kisvárdán, lówellnesst meg ökofilmparkot, majd luxus-teniszakadémiát az ember-Göndöröknek.

Tudjuk, hogy mindig a győztes visz mindent. Ők Kisvárdán ezek szerint a lovak, a futballisták és a teniszezők, valamint a közbeszerzések nyertesei, akik stadiont, akadémiát, ilyeneket építenek, iskolák térkövezésével viszont nem foglalkoznak. Minálunk a milliárdos tételek a nyerők, erre cuppannak rá a mészárosok, és az állam is ilyeneket ír ki, hogy meglehessen a visszaosztás kellő üteme és mennyisége. Egy iskolaudvar ilyen szempontból nem tétel, le sem szarják tehát.

Ezen elmélázik az ember, hogy mi a fontos, és felfedezi Konok kolléga frappáns megállapításában a lényeget, aki szombathelyi, egymilliárdért felújított futballpályák használhatatlansága okán jutott arra, hogy ezek nem a pályát, hanem a milliárdokat akarják használni, s lám, milyen igaza is van. Így jutunk el a térkőjegyekhez, s ezeken keresztül egészen addig, hogy a jelenlegi rezsimet az állampolgár egyáltalán nem érdekli, ha nem lát benne pénzszivattyúzási lehetőséget, kórházakban pedig ilyen egyedeket nem találni, sem iskolaudvarokon.

Göndörnek jó a tőgyszerkezete, az Unió csöcse pedig, amelyen a Fidesz és csatolmányai csüggnek, még jobb. Csurig van, és szívják is rendesen azzal a mesébe illő elgondolással, hogy a csöcs gazdáját kiiktatják, nem törődnek a lábak sikálásával, a szőr lakkozásával, egyáltalán az lenne a kívánatos, ha csak egy nagy csöcs maradna, ez nem beszél, nem kérdez és nem akadékoskodik. A csatolt testrészekkel csak a baj van, mint láthatjuk, Göndörnek is a tőgye volt a fontos, azt feji a jómunkásember és nem a szarvát.

Metaforából mára ennyi elég is, mert nem vers íródik, hanem vádirat későbbeni bebörtönzéseket segítendő. (Ha van még igazság a földön, de ez nem biztos.) Göndör tehén arra volt eszköz, hogy segítsen bemutatni a világ ostobaságát és aljasságát, mert belőle kiindulva nem ő fáj nekem aktuálisan, hanem a kisvárdai kisiskolás, az ő szülei, s rajtuk keresztül a tág magyar élet, amelyben nagy általánosságban a Riskák le vannak szarva.

Ők arra vannak, hogy ácsorogjanak a trágyában, míg a lovak mélán áztatják a patáikat a langyos vízben szivarozva és whiskyzve. (Csak becsúszott megint egy kép, a rossebbe, mindegy.) Mindezzel azt óhajtottam megmutatni csupán, hogy te, iskolás, nyugdíjas, jómunkásember, beteg vagy egészséges, halott vagy élő, egyáltalán nem érdekled az urakat, díszlet vagy csupán a nagy, csöcsszívási játszmában. Bábu. Ilyenkor pedig az ember, ha pislákol benne még valami öntudat, legalább a fejét fölemeli. Hogy nem leszek fideszgyarmat. Vagy valami ilyen.

Orbán búcsúcédulái

Orbán, mint valami megvadult Tatjána, úgy levelezik. Ahogyan közeledik a választás, mindenki az Anyeginje neki, mindenkibe szerelmes, akitől hatalma támogatását remélheti. Most az Európai Unión kívül élő külhoni magyaroknak, a nyelvet sem ismerő mindenféle népeknek irkál, hogy szavaznának már rá. Sorsfordítónak nevezi ezt a voksolást is, meg az összetartozás új formájának, holott úgy tűnik, ilyen zsibvásár vagy kanbuli lesz a választás, az adhat le szavazatot, akit Orbán oda meghív. Tehát boldog-boldogtalan, éljen bárhol az univerzumban, egyetlen kritérium, hogy jó helyre menjen az a voks, és hát, oda szokott menni.

Viszont semmi sincs ingyen. X. Leó is 1515-ben jó pénzért adta az üdvösséget, és a búcsúcédulák olyan sikeresek voltak, hogy életre is hívták a reformációt, mert mindenki elkurvult az egyházban. Orbán is, ő a hatalom kurvája, mindenkivel összefekszik akitől valami hasznot remél, és teljesen elvtelenül. Repedt sarkú ribanc, lottyadt mellű lotyó. Plusz még ilyen fordított búcsúcédulaként egyesével veszi meg nem az üdvösséget, hanem a hatalmat és egyben kárhozatot magának meg az országnak is. Nem szoktam én ilyenekkel foglalkozni, de ez már tényleg sok a többnél (by: Peresztegi tanár úr).

Olyan nem uniós ország lakójának, még ha (ál)magyar is, névleg, nyugdíjilag, meg az ükapja nagynénjének az unokatestvére húga révén, tehát voltaképp sehogy, mi a náthás köze van ahhoz, hogy mi történik az Unióban, ha a Fidesz, ha bár és akár Verhofstadt, vagy a kismaci rojtos füle által. Semmise. Mint ahogy – bár eddig nem mondtam, de most már unom, így közzé teszem – a csillagszemű székely legénynek is bolhafingnyi köze sincs a magyar választáshoz sem, mert az nem az ő, hanem a vépi Mari néni életét határozza meg és teszi tönkre. Ilyen egyszerű ez, és kéretik most nem kijátszani a Trianon-kártyát, mert indifferens és nem is érdekel. Nekem rossz, nem nekik.

Itt el van adva a lelkünk, ki van árusítva az ország. Orbán hatalma vásároltatik meg stadionok, akadémiák, óvodák, iskolák, meg mindenféle nemzeti biszbaszba csomagolt bizsu által, s ami a legszebb, a mi vérünkön, a huszonhét százalékos áfával, a bankadóval, meg a többi ezerrel. Az uniós pénzt pedig ellopják. Ördögi dolog ez, mi fizetjük, hogy az ukránok megszavazzák, hogy Orbán tovább lophasson. Ilyen a világon nincs, és mégis van, s a csodahely pedig kies hazánk. És kuss van, mint ahogyan kuss van arról is, hogy a települések lakosságszáma úgy pulzál, mint valami haldokló csillag, a választásoknak és a Fidesz érdekeinek megfelelően gyarapszik vagy fogy ezrekkel.

Hát mi van itt? Micsoda förtelme a világnak? És csak néhány elvetemült veri a tamtamot, a többiek pedig méregetik egymás farkát, számolgatnak, hogy jusson is, maradjon is, holott közös erővel a szobrot kellene ledönteni, faltörő kossal nekimenni a várkapunak. Az egy dolog, hogy Orbán előttünk csupaszodik le egy utolsó diktátorrá, veszti el az emberség maradékát is, és néhány utolsó fénysugárért fölégeti az országot. No de, hogy ezt tétlenül nézik, akik még valamit is tehetnének ellene, az megbocsáthatatlan. Bűnrészesség a hazaárulásban, és mégis ez van. De egészen őszintén, innentől ez engemet egyáltalán nem érdekel. Mesélek ezután is naponta azzal a lehangoltsággal, hogy értelme nincs, munkálkodásom innentől a l’art pour l’art szakaszába lépett, úgyhogy fütyörészek a csillagoknak és hallgatom a csöndet.