Angyalok és démonok

Igencsak felháborodtak a szülők, amikor az Országos Polgárőr Szövetség nyári táborában gyermekük mintegy miheztartás végett részt vett a Nagy Atlantiszi Angyalrituálén. Ez a móka a Krisztus Esszénus Templomának Rendje legfontosabb pörformansza. Az OPSZ alelnöke ennek a szektának a nagymestere, mi mást adhatott volna a romlatlan gyermekeknek, ugye?

A magunk részéről nem igazán értjük a fölhorgadást, a kölkök ugyanazt kapták kicsiben, mint a szüleik nagyban idekint. Mindenkit meg akarnak téríteni ugyanis, dúl a vérre menő harc a lelkekért. Matolcsy pöttyöket vizionál a seggünkre, Kásler tízparancsolattal gyógyít, a kedves vezető lelkéért imalánc csörög, aki maga meg futballtemplomokat épít, a fiacskájáról pedig ne is beszéljünk. Tök fölösleges.

Tele van az ország póráz és szájkosár nélküli eszementekkel. Ehhez képest, ha a polgárőrség keretében szervezett táborban a gyermek közvetlen kapcsolatba kerülhet az elsüllyedt Atlantisszal és a gyógyító angyalokkal, egy szava sem lehet a szülőnek. Főleg, ha ő meg a szeplőtelen fogantatásban hisz, föltámadásban és abban, hogy két gramm liszt vízben oldva és kisütve Krisztus teste, amit áhítattal kell szopogatni.

Ha esetleg hitetlen a kölök apja-anyja, s úgy jóakaratú, akkor meg így járt a lurkó. Nem kell finnyásnak lenni, az iskolában sem kap mást, csak másnak nevezik, hogy milliárdokat lehessen beletolni, cserébe ő pedig hű, kellően ostoba és reszkető alattvalókat bocsát ki a falai közül az állam dicsőségére, de hasznára leginkább. Ki van ez találva: cserekereskedelem folyik a lelkekkel a birodalomban, ha nem vettük volna észre.

Én adok neked két hülyét, te nekem három szolgát, ez a felállás. Ilyen alapokra építette Szent István az országát, ami a maga idejében menő volt, máma nem annyira, viszont ezek a mostaniak is éppen úgy képzelik és olyanok is. Ehhez képest, ha a gyerek a táborban gyógyító angyalokkal diskurálhat, az csak hab a tortán, matiné mintegy az élet nevű előadás előtt. Nincs ez így jól, de ezt dobta a gép, röhögjünk rajta.

Az esszénusok különben is jó fejek voltak a maguk idejében. Nem kereskedtek és nem katonáskodtak, csak a saját választott elöljáróiknak engedelmeskedtek, elöljáróik utasítása nélkül viszont semmit nem tettek. Két dologban azonban teljes szabadságot élveztek: mások megsegítésében és a könyörületesség gyakorlásában. Ez utóbbi például egészen stramm tulajdonság, olyannyira, hogy mára ki is ment a divatból, mert győztek a keresztények.

Ezek is lehetnének egy apró szekta máma, mint ahogyan minden vallás így kezdődik. S hogy melyik indul világhódító útra, az attól függ, hogy kellően agresszívan terjesztik-e, háborúkkal meg máglyákkal, terrorral és megfélemlítéssel, de gyilkosságokkal mindenképp. A szelídségnek, úgy látszik, nincs jövője, ha az emberről van szó, mert ez egy ilyen véres szájú állatfajta, fölösleges szépítgetni.

Hogy ezek a mai esszénusok hülyék, mint az éjszaka, és azt vallják, hogy a szertartásuk Atlantiszról származik, onnan, ahol az emberek együtt éltek az angyalokkal és a Mennyei Atyával, az ciki. De nem cikibb, mint az összes többi vallás kánonjai, hinni ebben is lehet, sőt, abban is, hogy a Nagy Atlantiszi Angyalrituálé gyógyító erővel bír. Mért, a Tízparancsolat jobb? Na, ugye.

Ilyenekkel gyerekeket fertőzni nem komilfó, de, mint láthatjuk, a nagy egész sem különb, mert egy komplett tébolyda az egész ország. A Tom Hanks-féle Angyalok és démonok című mozit idézi bennem, amelyben a camerlengo a félelemre bazírozva óhajtja megerősíteni a hitet, és nem utolsó sorban biztosítani a pápaság hatalmát. Tökéletes a párhuzam Orbán országával, pedig nem is akarták.

Szóval lehet itt háborogni a gyerekek megrontása miatt, de az egész ország büdös, akkor meg minek. S ha receptet adhatunk a kínokra, jelen felállás, szellemi, fizikai és anyagi kondíciók alapján csak egy lehet az: várj a sorodra, előbb-utóbb meghalsz te is. És ez a törvény igaz a kedves vezetőre ugyanúgy, aki az eszelősséget rászabadította az országra. Addig is javasolom a világ aeterno modo (az örökkévalóság módján) való szemléletét. Jobb ugyan nem lesz, de röhögni lehet tőle.

Koton

Immár ott tart a normalitás elleni szakadatlan, heroikus és egyben verejtékszagú szabharc a világ összes pupákja ellen, hogy ártunk és ormányunk, annak minden kajlafülű, s egyben vasalt agyazatú tagja csípőből mondja azt, hogy fekete, ha az Unio azt állítja, fehér. Általános a tagadás, egyöntetű a nem, egy kivétellel, ha pénz csurran vagy arany csörög. Erre nyitottak mindig fölkent fiaink, nyújtogatják a csülkeiket kifelé a ganyéból, miközben szidják a pénzes ember kurvaannyát, ahogyan az jobb szalonokban illik.

Mindent elmond szellemi és erkölcsi ormaikról, amelyek ilyen Marianna árkos szinten vannak, hogy mit nekik európai értékek és magyarok érdekei, úgy nyomják a piros gombot, akár a süket a csengőt. Az elmúlt időszakban nemet mondtak a korrupció elleni bulira – bár ez érthető, az ember nem vágja le az aranyat szaró tyúkját -, nem támogatták a médiaszabadság megerősítését – erről nem tudják, mi is lehet az -, nem zavarja őket a nők elleni erőszak – vak komondor -, de az ifjúság munkanélkülisége sem.

De most elutasították az egyszer használatos műanyag eszközök betiltását is, és senki még csak nem is sejti, miért. Tán zacskógyára van valamelyiknek, de leginkább a gázszerelőnek, ő foglalkozik minden szarral, amihez egyáltalán nem is ért. Csak a Szentlélek és a kedves cimborája súgja neki: vedd meg, vedd meg, és ő megveszi. Még csak nem is tehet róla ilyképpen, ha belegondolunk, a körülmények áldozata ő csakis, viszi a megvadult ár, mint valami sövényt, jelzőkarókat, gátakat. (Ja, ez Babits, a genya nyugatos)

Ilyenkor az ember nekilát kihüvelyezni az okokat és indokokat, valamint a fondorlatokat meg titkos szándékokat. Így elsőként ebben az esetben arra jut, hogy a hagyományőrzés nemes gyakorlata késztette ártunk és ormányunk jeles képviselőit a hősies ellenállásra. Mind ismerjük a zacskógyűjtögető magyart. A kamrában, garázsban vagy a konyha eldugott zugában minden pöttyös seggűnek van egy zacskója benne sok más zacskóval a jó lesz az még valamire, gondolta – szellemében, vagy csak úgy. Mert.

Vagy képzeljük el például a keresztényi Európa-atyákat és anyákat, amikor eszükbe jut a ködös múlt, amikor még fiatalok voltak és kommunisták, így az építőtáborokban bagzottak, mint a nyulak. Mindeközben pedig számolatlanul használták és dobták a bokrok tövibe a kotont, mint az ma is szokásban van a megvadult fiatalok köreiben. És eszébe jut a keresztényi atyáknak és anyáknak, hogy az is latex, műanyag, és általában egyszer használatos, így merő nosztalgiából mondanak nemet, mert zacskó, koton egykutya.

Viszont máma már nem kommunista, hanem keresztényi, nem fiatal, hanem vén szaros, így a lelke – ha van ilyenje egyáltalán – meg is hasonlik rögtön. Kedves vezetőjére gondol, annak toszási útmutatásaira konzultációilag, sőt, a Vatikánra is. De eszébe jut még Simicska, aki elhelyezte a kedves vezetőt az organizmusok palettáján, s mint ilyennek, a koton például egy snájdig esőkabát vagy végső lakhely a számára, tehát totális a káosz, hogy a sorosista műanyagos javaslat sorsa mi is legyen. Így születik meg a döntés, maradjon, mert soha nem lehet tudni.

Sőt, a KDNP, ha keresztényi volna – ami nem -, akkor pártszemináriumon oktatná a hengerelt agyú tagjait, hogy XVI. Benedek pápa már megengedőbb volt a kotonnal, mint bigott elődei. Ellenben most meg a sorosista Ferenc eleveníti fel a haladó hagyományt, és már vizsgáltatja a Humanae Vitae előkészítő dokumentációját, amely a II. Vatikáni Zsinat alatt született, s mint ismeretes, ennek az a végkövetkeztetése, hogy az egyház nyisson utat a mesterséges fogamzásgátlás felé. Bár Ferenc olyan, mint az Unió, neki is csípőből mondanak ellent, tehát itt is csak a dilemma gyűlik.

Már ebből is látszik: a zacskó, nem zacskó dichotómia milyen szerteágazó kultúrtörténeti, dogmatikai és napi politikai bonyolultságokkal terhes. Mert például, ha ‘álamelnök elvtárs olyan kurva nagy környezetvédő volna, mint amennyire nem, akkor javasolná, hogy a magyar kan, ha nem akar szaporodni, húzzon a farkára birkabelet vagy kígyóbőrt, mint a rómaiak, viszont akkor még mindig bizonytalan maradna, Mici néni meg mibe tegye a kiflijét. Már csak ilyen felgondolások miatt is szavaz a keresztényi, magyar fideszes képviselő a zacskó mellett. Meg legfőképpen azért, mert az Unió ellene van.

Neria inside

A misztikus V4-ek, akikkel kies hazánk közösen váltja meg a világot, áll a vérzivatarban és szaggatja Soros tökeit, úgy mindközönségesen le van szarva, de legfőképpen magunk közt szólván. Ugyanis nem árulja el senki sem, hogy Orbán Viktor Mihály a V4-Japán miniszterelnöki szintű találkozón nem volt hajlandó olyan közös nyilatkozatot aláírni, amely a nagyságos Kína érdekeivel szembe ment volna, ezért pofán köpte a saját cimboráit (is).

Mi lett volna akkor a belgrádi vasúttal – tényleg, mi van -, és még ki tudja, milyen mutyikkal mi lett volna akkor, mert a maffia minden előtt, csak ezt a V4-ek még nem tudják, ellenben most már sejthetik. A buli kínos véget ért, és mi kérünk elnézést, hogy ilyen embert tettünk jobb sorsra érdemes hazánk élire. Sajnos, a bajt saját erőből orvosolni már nem tudjuk, ezért kérjük a jóisten segítségét, vagy, ha lehet, testvéri tankokat feldübörögni a sarkon.

Mert ennyire erős minálunk a keleti nyitás ideája és gyakorlata, meg a piros pötty vonzása a seggünkön, avagy kedves vezetőnk szerelme a diktatúrák iránt a saját pénztárcájához való beteges ragaszkodásával elegyest. Hogy ez az ország összes érdekét, s olykor a józan eszet is fölülírja. Így nyer értelmet, ebben a kontextusban a Visegrad Insight tanulmánya is, amely tényleg csak véletlenül épp most látott napvilágot, ellenben a kajla sors ezzel a kínai bulival máris adott neki egy kis igazat.

Ebben a tanulmányban ilyen bájos kinézetek is vannak: “Orbán saját politikai túlélését összeköti a Magyarország EU-tagságáról szóló népszavazással, amit a 2022-es parlamenti választásokkal egy időben tartanak. A népszavazást erőteljes, közpénzből finanszírozott EU-ellenes kampány előzi meg, a pro-európai hangok versenyhátrányból indulnak, a külföldön élő magyarokat szisztematikusan elzárják a szavazás lehetőségétől. Végül egy szűk többség Magyarország kilépése mellett dönt.”

Ez a dokumentum, amely öt forgatókönyvet vázol fel a V4 országairól 2025-re, elég sötét jövőt mutat azok számára, akik rühellik az illiberalizmust. Az öt változat közül csupán egy akad, amelyik megengedőbb a normalitás számára, viszont nem győzik hangsúlyozni, ezek csak gondolatkísérletek, és egyáltalán nem biztos, hogy a jövő ennyire sötét. De be kell látnunk mégis Neria inside éji homályából szemlélve a dolgot, mint érintettek és szenvedők: debizony, ilyen lesz az.

Amikor a tanulmány íródott, még nem történt meg ez a kínais affér, hogy kedves vezetőnk beleszarik a propellerbe, amikor is a V4-ek is testközelből tapasztalhatták meg az egyetlen dolgot, amiben miniszterügynök elvtárs nem hazudott, jelesül, hogy ne azt nézzék, amit mond, hanem, amit csinál. Összefoglaló néven, amit csak akar, miközben saját kis tudatában épp útban van az Olimposzra a képzelt társai közé, ahogyan gyalogol bele a végtelenbe a váron keresztül.

Miniszterügynök elvtárs nem is tehet mást, mint amit a tanulmányból kiragadtam, hiszen átlépte a Rubicont. Minden lassítás, megállás vagy esetleges visszafordulás egyet jelent számára a véggel rácsok és küblik közt, ilyképpen útja már determinált, s vele együtt nagyon sajnálatosan a miénk is. Ezen kívül agyilag is kellőképpen terhelt, eléggé eszelős és elvetemült ahhoz, hogy az országot saját magával, esetlegesen a maga érdekében a végromlásba rántsa, miközben viszont ő keletre iramlik rodostóilag.

Minden lehet tehát, a Visegrad Insight lehangoló megállapításai – bár jóindulatúan hangsúlyozzák, hogy azok csak gondolatkísérletek – a lehető legrealistább forgatókönyvnek tűnnek. Mint azt egy bájos kommentelő strammul meg is fogalmazta: “A harapott fejű felcsúti kommunista már most is felmérhetetlen károkat okozott Magyarországnak, de ha azt fogja érezni, hogy börtön fenyegeti és visszaveszik tőle az elsikkasztott ezermilliárdokat, simán kilépteti tanyaparasztjaival az országot az EU-ból.”

Magunk sem mondhattuk volna szebben. De, hogy irodalmilag is alátámasszam mondandómat, Boris Viannal mutatom meg, milyen helyzetben vagyunk, mi vár ránk, mert így szebb, viszont legalább annyira fáj:

“…– Dugd a fejed a torkomba – mondta a macska –, és várj.
– Lehet, hogy sokáig tart? – kíváncsiskodott az egér.
– Addig, amíg valaki a farkamra nem lép – felelte a macska –, gyors reflexre van szükségem. De ne félj, kinyújtom a farkam.
Az egér kifeszítette a macska állkapcsát, és bedugta fejét hegyes fogai közé. De szinte rögtön kirántotta.
– Hékás! – mondta az egér –, csak nem cápát ettél reggelire?
– Ide figyelj – mordult rá a macska –, ha nem tetszik, elmehetsz. Én utálom az ilyesmit. Intézd el magad.
Úgy látszik, megharagudott.
– Ne bosszankodj – kérte az egér.
Behunyta kis, fekete szemét, és visszadugta a fejét a megfelelő helyre. A macska óvatosan az édes kis szürke nyakra illesztette acélos szemfogait. Az egér fekete bajsza elkeveredett az övével. Kinyújtotta lompos farkát, és kiszolgáltatta a járda kényekedvének. És akkor énekelve arra jött a Szent Stricius-árvaház tizenegy világtalan leánynövendéke…”

És most közösen mondjunk el egy fohászt, vagy énekejjünk. Úgyis mindegy.

Renonc

Nem tudom, ki hogyan van vele, én nagyon bírtam annak idején az “Így jártam anyátokkal” névre hallgató sorozatot. Régen volt, tán igaz sem volt. Tegnap mégis fölbukott bennem az a rész, amelyben a díszes kompánia fogadalmat tesz, hogy másnap estig nem ismeri meg a Super Bowl végeredményét, ami azon a vidéken szinte lehetetlen vállalkozás.

Viszont a tudatlanság jegyében Ted, midőn utcára kell lépnie, egészen sajátos védőfelszerelésben teszi meg azt. Tökéletes süketséget biztosító fülhallgatóval, ilyen, lovak szemének periférikus látását korlátozó leffentyűvel, valamint olyan szemüveggel, amelyen csak egy kis lukon át türemkedik be a nagyvilág. És sikerrel meg is óvja az agyát a veszélyes ismeretektől.

Azonban tegnap megdöbbenve kellett rájönnöm arra, hogy az amerikai futball-liga döntője kutyafasza ahhoz képest, ha Orbán Viktor emelkedik szólásra az övéi előtt. Hogy mekkora kibaszott egy csoda az, hogy semmiféle süketítő és vakító alkalmatosság nem alkalmas a menekvésre tőle, hacsak nem pince mélyibe vagy barlangba bújik az üldözött, ahogy a nemzeti nóta mondja.

Az internetet elárasztja, a tévét úgy nem lehet biztonsággal kapcsolgatni, hogy bölcs vezérünk ne készülődne, a stúdióban ne várnák körömrágva, a rajongók ne hugyoznának állva permanensen. Télleg, mint az ökrök, akik degeneráltságukban mindenkiben a prófétát keresték, a’la Brian élete. Aztán rá kell döbbennünk, hogy a fellépő, ez a miénk is azon a nívón van, mint az ottani kifordult szeműek és zilált ábrázatúak. Vagy rosszabb.

Mert egyszer csak eljön az idő, amikor mindent eláraszt a füleket sértő kappanhang, ami értelmetlen monotóniából olykor ki lehet hüvelyezni, hogy Soros, Brüsszel, gyarmat, harc. Mást nem nagyon, és az ember föltenné a kérdést, hogy tényleg, miniszterügynök úr? Tényleg? És rájön az ember arra is, hogy itt a diktátorok törzsfejlődésének végső stádiumával van dolga egészen sajnálatos módon.

Az internet ugyanis azt is megmutatta neki, hogy számolatlan buszokkal hozták a klakőröket a beszédre, mint ahogyan a rezsibiztos utaztatott közönséget a birkózó izéjükre. Ez már egy szint, ilyen alsó nívó az olajpálcán, amikor gyártják a kirakatot a nagyvilág számára, ami a ’36-os berlini olimpia óta bevett szokás a hasonszőrű társadalmakban Moszkvától Phenjanig.

Viszont, hogy saját magukat is ezzel a módszerrel kábítják és andalítják, hogy sokan vannak nagyon, és ezt nem is győzik hangsúlyozni, az már a félelem jele. Erre utalt egyébként az interneten terjedő azon felvétel is, amely a vidékről a fővárosba konvojban tartó rendőri erőket ábrázolta. Viszont, hogy félni itt egyáltalán nincs mitől nekik, azt is megmutatta a tegnap megint.

Ez is az ország tragédiája, de az még inkább, hogy a harsonák ordítása közben elsikkadt az a hír, miszerint október 15. óta, amikor is ugye, életbe lépett a hajléktalanbasztató törvény, három polgártársunk szenvedett már kihűléses halált. Szörnyű, de ez nem nóvum, hiszen közelít a szezon. Mondhatnánk, hogy ez csupán a nyitány, hiszen olyan idő van még, hogy a legyek sem hullanak igazán. Majd pár hét múlva, s aztán.

Viszont, ha én olyan helyen lennék és afféle organizmus, ami nem vagyok – Istennek legyen hála -, hogy módom, sőt kötelességem lenne ordítani ezekkel, akkor most a KDNP, és elsősorban Rétvári elvtárs képibe vágnám, hogy renonc. Mint bizonyára tudja a nyájas olvasó, a snapszerben ezt üvölti a játékos, ha ellenfele rossz lapot kér ki, ami nem felel meg a szabályoknak, és a játszma azonmód véget is ér a szabálytalankodó vereségével.

Mivelhogy emlékeim szerint ez az elvtárs volt az, aki ájtatos pofával jelentette ki, ez a törvény a hajléktalanok érdekében született, őket védi meg, s ím, kitetszik, hogy mégsem, ergo, nem felel meg a szabályoknak, renonc tehát. S hogy mért az? Ezek egyszerűségükben snapszerozni csak tudnak, én is ezt játszottam a nagyanyámmal a falujában már elsőáldozós korom előtt rogyásig (hogy csessze meg).

De ugyanígy nem felelt és nem felel meg a szabályoknak az összes olyan tákolmány sem, amelyekkel mást védelmeznek nyugdíjtól trafikig, míg el nem fehérül a száj is. Mert ezek szőrös bunkóra játszanak. Ez pedig az, én nyájasom, ha nem tudnád, amikor ebben a játékban írják az eredményt, és a végelszámolásnál a vesztesnek semmije sincsen. Illetve nullája van. Ezt játssza velünk a nagyméltóságú úr.

Kedvére teheti, hatalma olyan monolit tömb, amelyen jelen állás szerint semmi még csak karcolást sem bír ejteni. Nem is fog, egyre biztosabban már csak a kihalással megkezdődő konszolidációban reménykedhet az ember gyereke, és ez egyáltalán nem biztató, viszont be kell látni kétségek nélkül. Hogy ez mikor lesz, azt sem lehet tudni. Addig egyet lehet tenni, egyetlen egyet, megmaradni egymásnak, akik értik a hexametert is. Aztán az unokáik majd meglátják.

Orsolya napi vásár Kőszegen

Hol szeles, hol borús, hol pedig napos pillanatai voltak idén a három napos Orsolya napi vásárnak, „Natúrpark Ízei” – Gasztronómiai fesztiválnak.

Az idén 17. alkalommal megrendezett kőszegi rendezvényen kirakodóvásárt tartottak a natúrpark településének kézművesei.
További fotóim ide kattintva láthatók.

Borászok, méhészek, virágkötők, fafaragók, gyöngyfűzők, fazekasok, csuhé-báb- és terményjáték készítők, szalmafonók, mutatták be portékáikat. Az érdeklődők pedig kóstolhattak, vásárolhattak kedvük és szájízük szerint.

A történelmi belváros egyedi hangulatú terei, utcái biztosították a kézműves kirakodóvásár helyszínét melyre az ország más tájairól is érkeztek kézművesek.

A rendezvény ideje alatt művészeti együttesek kulturális műsorral szórakoztatták az érdeklődőket két helyszínen. Igazi őszi hangulatban telt a három nap, felpezsdítve a nyugodt kisváros életét.

További fotóim ide kattintva láthatók.

“Nembeszilünk”

“Nembeszilünk, ünnepülünk” – szokta volt mondani anyai nagyanyám az idők kezdetén, amikor valamiféle nagy-nagy napon (karácsony, születésnap, temetés, ilyenek), amikor a család örülni gyűlt össze, s értelemszerűleg két perc alatt robbanásközeli állapot alakult ki, mint az bevett szokás a keresztényi embercsoportoknál. Matriarchátus családunk volt nekünk, a csúcsain nagyanyóval, aki vaskézzel irányított mindent, így fojtotta el rendre a kitörni készülő veszekedéseket és lázadásokat, amitől az elhallgatottak nem utálták kevésbé egymást, viszont a mimikájuk felért egy bánatos bohócéval.

És mégsem családregényt írok, hanem azért jutott eszembe éppen nagyhatalmú öreganyám családon belüli országlása és az ünnepekkel kapcsolatos taktikája, mert máma is ilyen nagy-nagy nap van, csak országos. Sőt, azt is megtudhattuk már, hogy az egész pusztulásra ítélt planéta a magyarokat dicséri, mint az urat, a hősöket és a pernahajdereket, hogy vége lenne a világnak, ha mi nem volnánk. Mert ez valami genetikus defekt, az a fals idea, hogy a pöttyös seggünk szarta a spanyolviaszkot, ahogyan most is egymagunkban óvjuk az egész nyüves Európát a romlástól, pedig még azt sem tudjuk, kik vagyunk.

Ugyan nem kéne erőlködni annyira, amikor mára október 23. az annyit tesz, hogy Dózsa László 1942-. Ilyen felszereltséggel csakis böszmeségek hangozhatnak el emelkedetten és pátoszosan, mert valahogyan úgy tűnik, számunkra az az ünnep, ha résnyire szorítjuk a szemünket, úgy nézünk a világba, hajunk csattog a szélben, viszont nemzeti nagylobogónk meg bánatosan lafog a rúdon. Soha nem jött össze – és nem is fog – egy normális ünnep, amikor arról sincs konszenzus, mi az anyám valagát ünneplünk, mert ki ezt, ki meg amazt, a legtöbben meg semmit se. Tényleg jobb volna hallgatni.

Főleg, hogy a Fidesz már tegnap elkezdte a cirkuszt egy vonulással – ezek ebben merülnek ki, erre futja nekik, hogy gyalogolnak, mert ebben érzik valami miatt az erőt, ami szerintük velük van, pedig, mint tudjuk csakis Yoda mesternél -, szóval gyalogoltak, és Boross Péter beszélt meg mondott szavakat. Azok voltak, ez kétségtelen, de valahogyan nem álltak össze értelmes mondattá: “Hány szakember került az ÁVH karmaiba, akkor, amikor ez is ahhoz kellett, hogy minél radikálisabban és gyorsan létrejöjjön az a társadalmi struktúra, amelyet létrehoztak.” – Hát, vagy én vagyok a hülye, vagy pediglen más.

És máma fokozódni fog a helyzet. Ezek szétrajzanak az országban, a kontinensen, sőt, az egész földgolyón, és ilyenekkel fertőzik a levegőt, sőt, azon keresztül a polgártársak zaklatott tudatát. De, ha az ellenérdekelt oldalt nézzük, amelyik pedig valami különös ok miatt úgy véli, hogy ilyen napokon lehet tűzbe és lázba hozni a bávatagságba zuhant elégedetleneket, akik azt sem tudják igazából, hogy most akkor rossz nekik vagy jó, ezért szarnak az egészre. Sőt és pláne, mint olvasható volt, már megint azon ment a cirkusz, hogy emellé nem állok a színpadon, mert ez büdös, nos, akkor mégiscsak igaza van a nagyanyónak, hogy a legjobb dolog a kussolás.

Viszont ilyen szerencsénk nekünk nem lesz. Délutánra az egész internet betelik azzal, melyik hülye hol, milyen ökörséget mondott. A bűnös főváros száz helyszínétől a legutolsó tanyáig mindent megül a hazugság sztaniolba csomagolva, majd egy hétig megy a rugózás azon, miért mondta, amit mondott, holott ilyen nem történt, csak a szája járt, ami nem egyenlő a tagolt szöveggel. Valaki okos – most nincs érkezésem fölkutatni melyik – egyszer azt mondta, ha nincs miről beszélni, akkor hallgatni kell. Milyen igaz. Ez is megerősíti bennem a hajnali meggyőződést, hogy nagyanyó for president, illetve, halál miatti akadályoztatás miatt lelkünkben inkább forduljunk Lao-ce felé. Jó dolog az a tao, és ezt Micimackó is tudja.

Festett föld

Magyar Nemköztársaságunk Karmacs nevű településén, vagy annak határában – ahogyan képünk is bizonyság reá – felföstötték a földutat, útjelekkel látták el úgymond, mert gondoltak a végtelenre és az örök életre talán. Vagy isteni volt a sugallat, vagy pediglen sátáni, esetleg debil volt a festegető polgártárs, ezt nem lehet tudni, és mégis elgondolkozom rajta olyan kényszerek nélkül, hogy OVM kedves édesanyját kelljen szapulnom.

Aztán, ahogyan majd kiderül, a rőzse-dalok és a szabad ötletek egy ülésben való lejegyzése után mégis piszok messzire fogok eljutni. Tudom és érzem, miközben árad majd a dolgozatból a melankólia meg a spleen, mert zsong az ősz húrja, azért.

Mimagyarok, nagyapáink, vérszerződött eleink, vissza egészen az ázalékállatkás létformánk idejéig, űzött, ámde diadalmas nép vagyunk a Csele patak, Világos és a Don összes ragyogásával, mivelhogy permanensen védtük a hálátlan Európát és egyébként most is.

Nem csak a kerítés, az első védvonal teljesít egyfolytában ezer százalékon minden énekes madarat megállítva, hanem a front, göcsörtös utcáink és útaink is csak azért vannak és léteznek, ez az eszenciájuk, hogy a vándorló hordák el ne juthassanak a háládatlan Európa köldökébe.

Mint másik kiragadott képem is demonstrálja, csellel állítjuk meg a migráncsáradatot. Az út végiben stoptábla, majd jobbra-, és balra kanyarodás tiltása, szemben pedig a behajtani tilos tábla.

Innen út nem vezet sehová, vagy ott toporog a vándor, míg bele nem pusztul, vagy pediglen visszafordul a tengerek felé. Milyen leleményes is a mi népünk, láthatjuk és Virág elvtárs is megmondta, mint emlékezhetünk, midőn a héjába’ sült krumplit majszolta Pelikánék bájos otthonában.

Itt egyébként, a migráncsok elleni szakadatlan harcban nyer értelmet útaink bokatörő állapotja, és az is, hogy a kétfarkúakkal nem azért bontatják újra a kátyúkat, mert pikkelnének rájuk, hanem, mert a terroristáknak egyengetik a flasztert és nem a magyar paraszt boldogulására meg bokája állagának óvása okán. A buszállók is csak ilyen útjelző készségek, ezért nincs helyük a véráztatta magyar anyaföldön.

Hanem ez a felföstött föld, ez zavarba hozza az embert, midőn okai és indokai után kutakodik az ő lelkében, és csak úgy záporozzák a zagyát a ráismerések és az ahá pillanatok is. Tudjuk, hogy a Magyar Nemköztársaság jobban teljesít, na de ennyire? Ugye.

Vagy felderengett a dicső múlt, amikor a néphadseregben a füvet kellett zöldre pingálni, ha magas rangú elöljáró érkezett. Most is OVM páncélozott géperejű járműve haladt erre, hogy megtekintse a tartományt, vagy csak egy Gauleiter, elég az is. És még át is adták szalagokkal hatan, gondolva arra, ha már föstve van, akkor kész, de ha nem, assebajj, majd visszatérnek egypárszor, ilyenek, mert minden lehet, és mindennek az ellenkezője is, mint az közismert a napközisek között.

De még ez sem elég, mert jusson eszünkbe a drága Svejk példabeszéde a masinisztáról, aki rossz mozdonyt vitt el az Ústi nad Labem-i depóba, mert képtelen volt megjegyezni a számát. Itt is tán egy, az oktatásunk elleni vádiratot mintázó dolgozó, aki kilépvén az iskola kapuján olvasni, számolni nem tud, csupán imádkozni, szóval egy ilyennek mondták: fösd fel az ilyen meg ilyen számú utat, de kifolyt az agyából a szám, és rossz helyen pingált.

Van ez így, vagy csak hóttmák volt, esetleg benne volt a magyar szaki virtusa, hogy jólesszazúgy. Netán egy forradalmárt köszönthetünk az alkotóban, aki ezzel próbálta megdönteni a rendszert. Vagy pedig mégsem.

Mivelhogy ősz van, és hullkálnak a levelek, maradjunk annyiban, hogy ez Magyarország. A világvége és festett földútjával, ebben benne van az egész elcseszett életünk és leendő halálunk is. Viszont ezt őrizzük unokánknak, hogy ő is magyarul beszéljen, mert, amíg ez nem történik meg, mi sem vagyunk semmik. Hontalan, hazátlan bitangok, méltatlanok a nemzettestre, és ott levitálunk a festett föld felett esetleg örök időkre és anyánk szégyenére, aki nem ilyen lovat akart.

Kicsik tomboltak az Alma együttes szombathelyi koncertjén

Az elmúlt hét mozgalmas volt az Agora színpadán. Egymást érték a fellépők, kielégítve a különböző zenei stílusok kedvelőit.

Ebből én kettőt látogattam meg. Hétfőn Zorán nagy sikerű telt házas fellépéséről számoltam be, majd vasárnap a legkisebb rajongókat kísértem el egy fergeteges buliba az Alma együttes koncertjére.
További fotók ide kattintva láthatók.

Az utóbbin nagyon jól látható, hogy a nagy fesztiválokra készül a közönség utánpótlás. A kicsik ugyanis ugyan olyan lelkesen, hatalmas átéléssel tomboltak, énekeltek, csápoltak, tapsoltak a színpad előtt, akárcsak egy nappal korábban a nagyok, az Ossian koncerten.

Képgalériám erről a gyermekmókázásról szól.
További fotók ide kattintva láthatók.

Szavazati jog

– Te, Zsóti! – emelte fel a hangját a köpcös, miközben szotyolát falatozott szalonnával – A nyakunkon ezek a választások, tudod, az únijóssak, azt is hozni kéne valahogyan, mindegy, milyen trükkel. Nincs valami nemzetpolitikai ötleted, hogy ne kellessen izgulni?

– Pénteken beadtam egy javaslatot. Csak meg kell szavaztatnod, oszt jónapot. – vigyorgott ez a Zsóti, hogy ilyen okos, hogy a seggébe is feje van, és szorongatta a puskáját, mert indult volna medvére, pacsirtára vagy házinyúlra, tök mindegy, csak lőhessen már lóhátról, csak ezt akarta.

– No. – mondta a köpcös, és kérdőn nézett a puskát szorongatóra. – Hát kibököd már végre, mi az Isten az? – kissé indulatos volt már, ezért röpködött a szájából a szotyolahéj meg a szalonnabőr, de néhány sztanioldarab is, és nem lehetett tudni, azok hogyan kerültek oda.

– Tök egyszerű, főnök. – vigyorgott, akár valami degenerált ez a Zsóti – Az összes magyarok szavazhatnának, ha nem laknak az Unijóban, akkor is, az ukránmagyarok meg a szerbmagyarok is, csak gyorsan ki kell osztani nekik az állampolgárságot. Vagy vetetni velük, ha sok pénzük van.

– Inkább vetetni – adott igazat Zsótinak a köpcös – nem a két szép szemükért építem nekik a stadiont, az óvodát, meg tömöm őket nyugdíjjal, ugye. – így a köpcös.

– Ugye. – helyeselt a Zsóti – Na, akkor mehetek?

– Eriggy. – mondta nagylelkűen a köpcös, és még hozzátette – Ha szarvas lesz megint, az egyik combja az enyém, stipistop.

– Csakis, helikopterrel hozatom eléd. – trillázta a Zsóti már a nehéz tölgyfaajtó mögül, amikor az asztal végében valaki köhécselni kezdett, mint aki szót kér, vagy föl akarja hívni magára a figyelmet. Egy nyamvadt, pápaszemes alak volt, akár egy aszott Harry Potter, de ilyen gyomorbajos arccal, és némileg kétségbe esve. A köpcös meghallotta, a jelzést, és nem szólt, csak a fejével biccentett, az ujjával intett, hogy lehet beszélni.

– Nem akarok vészmadár lenni – mondta ez a gyomorbajos, pedig úgy nézett ki, mint egy kuvik -, de biztosra kellene menni.

– Hogyan?! – emelte fel hangját a köpcös, és nem lehetett tudni, fenyegetően vagy érdeklődve, a gyomorbajos mindenesetre összerezzent, úgy folytatta.

– Találtunk még félmillió potenciális magyart egy szigeten Afrika nyugati partjainál. Magyarul nem tudnak ugyan, de az egyik látott már vízilovat. A törzsfőnököt Pisti Kámnak hívják, és a szent állatuk szerintem a turul. Az oszlopaik tetején mindenesetre egy madárfej van. Kásler professzor már meg is magyarkutatta őket, a génjeik szerint biztos, hogy nem finnugorok, következésképp árpádháziak, és piros pötty is van a seggükön, igaz, csak festve. Pár üveggolyóért örömmel lesznek állampolgárok, ha szerencsénk van, aranyra is cserélhetünk velük fenyőtobozt. – így, egy szuszra szakadt ki a gyomorbajosból az összes okosság, de a köpcös kételkedett, nemhiába volt ő a főnök és a legnagyobb király, akárha Dzsudzsák a sivatagban.

– Keresztények ezek-e? – érdeklődött a köpcös, izgalmában rezegtek a gatyája trottyai és héjastól, két pofára tömte a szotyolát, csak úgy harsogott a szájában.

– Nem egészen. – suttogta a gyomorbajos – De a Balog Zotya már fölajánlotta, hogy nyit egy bambuszirodát, hirdeti az igédet, és megtéríti az összeset. A Hiltonból visz nekik néhány árva gyereket meg paprikát és a pörkütt receptjét. Biztos a siker.

– Hogyan szavaznának? – lett gyakorlatias a köpcös.

– Postagalambbal, meg füstjelekkel. Már építjük ki a vonalat a máglyákból, Afrikában megvan az összes engedély, az olaszok se cicóznak szerintem, aztán Ausztrián át lehet hozni a jeleket, egészen a várig. Egyből láthatnád magad is, nem kéne izgulni, hogy elromlik-e a számítógép véletlenül vagy nem, sőt, a végén a várból fehér füst szállhatna fel, hogy megvan az új király, azaz te magad.

– Hát ez kurvajó. – lelkesedett a köpcös – kérjétek el a Garancsi röpcsijét, induljatok.

– Nincs reptér ott. – vetette fel a gyomorbajos.

– Akkor menjetek a Lőrinc jachtjával. – mondta szinte ellentmondást nem tűrően a köpcös, ám a gyomorbajos félve ugyan, de ellenkezett.

– Az kicsi lesz ilyen hosszú útra az óceánon.

– Akkor a Sziszi vegyen egy anyahajót TAO-ból, és számolja el iskolás vitorlásoktatásra, hogy ne ordítsanak.

– Pompás, főnök. – lelkendezett a gyomorbajos – Mikor indulsz?

– Hogy ki? – értetlenkedett a köpcös.

– Hát, te magad. Hogy lássanak, a föss kiállásodat, a milliós öltönyt, szerintem, ha elég ragya lesz a gatyán, istennek néznek, de legalábbis földönkívülinek, és legalább úgy imádnak, mint a nyugdíjasok, amikor megkapják tőled az utalványukat meg a zsák krumplit. – így győzködte a gyomorbajos, de sikertelenül.

– Nem megyek én sehová, majd, ha stadiont kell avatni. – ezt jelentette ki a köpcös ábrándos szemekkel.

– Csupa őserdő ott minden. – próbálkozott még a gyomorbajos, de csak fölcukkolta.

– És? Építsetek egy ötvenezreset, pénz nem számít. És ne üveggyöngyöt, hanem pöttyös labdákat vigyetek nekik. A nagyfőnöknek meg egy 2rule-os mezt, nemzeti színűt. Meg egy futballcsukát, hadd ismerje meg az új Istent. – ezzel végzett, ez látszott, de gyomorbajos csak toporgott, mint egy óvodás, aki összehugyozta magát.

– Most meg mi bajod? – érdeklődött a köpcös.

– Elfogyott a havi kosztpénz. Eladhatok pár kötvényt nekik, hogy a Cili ne rúgjon ki? – ezt kérte arcátlanul, és a köpcös csak röhögött váratlan módon.

– Amennyit csak akarsz. Ki nem szarja le az egészet, csak a szavazatok meglegyenek, más nem érdekel. – ezzel egy legyintéssel elbocsátotta a gyomorbajost, és tapsolt.

– Hé! Éhezek! – és föltárult a szemközti dupla ajtó, meg a sürgő csapat száz szolga hord, hogy nézni is tereh. Vagy mi a rosseb.

Viszont vége van a mesének és hazamennek a legények.

Rinocérosz és terrorizmus

Orbán Viktor Mihálynak valamelyik arculati tanácsadója – tán az, amelyik az egyik kampányban azt javasolta neki, hogy hazudjon magának egy kuvaszt, és azt vakerássza -, szóval valaki okos most, hogy kezd szétesni teljesen, úgy vélte, hogy miniszterügynök elvtárs legyen cuki, s emiatt fogadjon örökbe egy rinocéroszt. Ennek bőrzete oly jól menne a trottyos gatyájához, így vélték, és lett neki névleg egy olyan állatfajtája, amelyik a kihalás szélén tántorog. Tisztára, mint országának lakosai, már akik nem Lőrincek és klónjaik.

“Sok nehéz kormányzati munka mellett most végre itt egy könnyed meló.” – így szellemeskedett miniszterügynök elvtárs, és arculatának javítása okán híveit arra kérte fel, hogy együtt adjanak nevet a szerencsétlennek. Mert csak zaklatott lesz a sorsa a bébinek, hiszen a miniszterügynök elvtárs felé áradó számolatlan átok és gyűlölet rá is telepszik majd, és szar lesz a karmája, aztán meghűl fürdőzés közben. Neveket is megadott OVM, hogy miből lehet választani, “most nem kell kétharmad” toldással, amitől az arculati tanácsadója azt hihette, hogy ettől majd göcög az ország, hogy de ari. Nem az egyáltalán.

A névkínálat a következő: Csülök, Fülig Jimmy, Chico, Antoine, Bernardo és Désiré. Ne, cseszdmeg. Valaki szólhatott volna az arculati tanácsadónak, hogy OVM a magyarságban utazik, annak a kultúráját védi mint a rosseb, e nevek jó része pedig nem passzol a vérvonalba. De még a görög-latin kultúrkörbe sem, és ettől meg majd a Németh Szilárd meghasonlik, aztán véletlenül a Rákos patakra vezényli a flottát, a magyar Luftwaffe pedig lebombázza a hajléktalanok állásait. Ez csak azért ugrott be, mert már viszik és ítélik el őket szakmányban, miközben ez a szemét rinocéroszokkal kurválkodik, hogy jópofinak tűnjön. Nem fog menni.

Erről a magyarvédésről meg az ugrott be, hogy a migráncsok miatt már időtlen idők óta készültségben van az ország. A falvak és tanyák mélyein a választópolgárok reszketve és csattogó protkóval ülnek a stelázsi mellett, hogy mindjárt megeszi őket egy turbános vagy ágyékkötős, vagy e kettő elegye. Sőt, karácsonyi vásárokra tankokat vezényel a bódék mellé OVM – mint emlékezhetünk -, hogy fokozza a félelmet. Mert a terroristák is itt lihegnek a nyakunkon állítólag, szóval teljes a káosz meg a téboly. Megvédjük a kultúránkat és az országunkat, ezt ordibálja a szerencsétlen rinocérosza mellől, aztán mi történt most meg, el se hiszed.

A terroristák elleni közös uniós fellépés ellen kizárólag Magyarország tiltakozott nyíltan, azért, mert ezt is arra az Európai Ügyészségre bíznák, amelybe Magyarország nem akar belépni, mert az korrupciós ügyeket vizsgál. A csütörtöki EU-csúcson az Európai Bizottság azt javasolta, hogy bővítsék ki az Európai Ügyészség feladatait a terrorizmus elleni közös nyomozásokra is, de az előtte lévő egyeztetésen a magyar kormányt képviselő államtitkárok – Varga Judit és Takács Szabolcs – le akarták vetetni az ügyet a napirendről. – Most mit mondjak erre? Már hűtlenek lettek a szavak.

Amit itt futólag leföstöttem, mutatja, hogy Orbán Viktor Mihály szaralak és rossz ember. Ez a kis rinocéroszbébi úgy keveredett a történetbe, ahogyan Putyin lovagol pucér felsőtesttel, vagy medvével birkózik. Türk testvéreink kedves vezetői meg tevével csókolóznak, Trump pedig majd hálaadáskor megkegyelmez egy pulykának és vele fotózkodik. Mind az összes ganaj próbálja eladni magát különféle állatokkal, mert az a megfontolás, hogy ez meglágyítja a hívek és az elnyomottak szívét. Valami különös okból fakadólag az állatoktól óhajtanak emberinek látszani. Ki érti ezt? Mindenesetre ha már állatok és gonoszság, iderakok egy kis Füst Milánt továbbgondolásilag.

“…– Hát csakugyan léteznek rossz emberek? Te is azon a véleményen vagy, amin én? – tette fel a kérdést egy Kolecsny nevű keresztény nyergesmester és öröm sugárzott az arcán. Nagyon jó nyergesmester volt, csak néha nekiesett az italnak s talán éppen ezért nagyon kedves ember is volt.
– Hogyne létezne rossz ember, – felelte Beder. – Ahogy tigris születik e világra, úgy születik rossz ember is.
– Mi különbség van a tigris és a rossz ember között? – kérdezte egy Khursid nevű hordókészítő bognár.
– Az a különbség, – felelte Beder, – hogy bár a tigris maga a négy lábon járó halál, bár mindennek ellensége, ami él, de, akár a kártevő gyermek, nem bűnös, hanem ártatlan. Azt teszi, amit a természet követel tőle és nincs erkölcsi törvénye, nem tudhatja tehát, gonoszság-e az, amit művel. S ha engem megkérdeznek, azt felelem rá, hogy nem gonoszság, mert azt teszi, amire rendeltetett. Talántán a gonosz ember is azt teszi, azzal a különbséggel, hogy tisztában van cselekedete elítélendő voltával és mégis megteszi. S hogy mentse magát, rendesen másik erkölcsöt teremt magának, például így szól: – Nem vagyok gonosz, csak ebben a mai romlott világban jobban kell megvédenem érdekeimet és ez még nem bűn. Igenis, uzsora-kamatot veszek tehát és a belét is kitaposom annak, aki nem fizet. – Vagyis igazolja magát, ami azt mutatja, hogy valamelyes erkölcsi principium nélkül még ő se lehet meg…”

Na, ugye. Ui: a kis rinocérosztól elnézést kell kérnem, hogy rossz társaságba kevertem. Bocs.