Orbán megcelebül

Orbán Viktornak negyvenhármas lába van, következésképp negyvenhármas gumicsizmát hord. Most nem élcelődök őszentségén, hanem a Ripost nevű szarhalom fölfedezését továbbítom, aki, ha szabad ezt így mondani (és csak így szabad mondani) állva pisált a gyönyörűségtől, midőn a titkot felfedezte. Magam is, alunni se tudtam az éjjel, kínáltak erősen káposztalevéllel.

A minden pénzt megérő adat a Bridgestone gumiüzemnek köszönhető. A tatabányai gyáravatáson a speckó lábbelit, amelyben kizárólag lehet bemenni az üzembe, egy snájdig dobozba, névvel mérettel együtt készítették oda mindenki legnagyobb gyönyörűségére. Fogalmuk sem volt róla, hogy egyben kielégítik jótevőnk gumicsizmák utáni perverz vonzódását is, amelyet tán a gyermekkorból, az avas szagú parasztudvarról hozott magával a csillogásba.

A Ripost szerint ez érzékeny, személyes adat, vélekedésük szerint pedig átlagosnak mondható a méret. Nem tudjuk. Csak annyit, arra épp elég, hogy az egyre növekvő súly, kerület, magasság arány ellenére ne billenjen fel, mint valami rossz keljfeljancsi. Mindenesetre úgy tálalták ezt harsogva, mint például, hogy „ezt nem fogod elhinni, Dzsudák Balázsnak ötven centis farka van”, vagy valami ilyesmi.

Orbán is bekerült hát a celebgyárba, ami nem idegen tőle, ezt be kell látnunk. Fotózkodott ő már kuvasszal, vagy a karácsonyi díszek közül kukkolva is, megfelelve így a celeblét legfőbb kritériumának, ami az, attól híres valaki, hogy nem csinál semmit, és ezt jól megmutatja.

Itt van nekünk mindjárt Vajnáné, aki a nyarat azzal töltötte, hogy különféle tengerek és óceánok partjain fetrengett, és erről küldött mozgó-, és állóképeket a szájbertérbe. Vagy Hajdúné, aki bánatos bociszemei mellett arról is elhíresült férje szíves közlése nyomán, hogy szülés után nem volt büdös. Ilyen tudások nélkül mit sem ér az élet. De felhozhattam volna minden magyar celebek ősanyját, Geronazzo Máriát is képpel illusztrálva, amit viszont emberbaráti megfontolásból nem teszek meg.

Orbán azonban celebként is különbözik a fentebb említettektől. Mert, míg rájuk igaz, amit szegény Koltai Tamás egy színikritikájában vetett papírra valamely színésznőnkről pozitív kicsengéssel – Puzsér pedig valami Palvin Barbi okán plagizálta -, „az a foglalkozása, hogy visszaverje a fényt”. Orbán viszont nem visszaveri, hanem belőle fakad a napsugár.

Jótevőnk amúgy is a celeb reciproka. Mint már megmutattam, láthattuk őt kutyával és karácsonyi idillben, de ugyanígy kolbászokkal vagy pálinkaivás közben is, vagy ahogyan az elemekkel küzd a gáton és a hótól fútt – vagy nem – autópályán. De mindenképp a jómunkásember képét sugallja nekünk, annak ellenére, hogy aratás közben még nem kapták le, Rákosit viszont igen.

A jómunkás-celeb archetípusa minálunk viszont Szalacsi Sanyi bácsi, szegény, aki kék svájci sipkában, lábán bizonyára gumicsizmával alkotott örökérvényűt. Emlékezzünk rá egy rövid részlettel:

„…Riporter: És a Fogarassy Árpádról mit tud elmondani?
Sándor: Hát Árpád egyet … hát egy évvel fiatalabb … éntőlem, … talán … egy évvel, mer a nővérével együtt jártam iskolába, a Malvinnal, és semmi többet nem tudok elmondani. Árpád … fiatalabb tőlem egy évvel. Malvin iskolatársam … vót valamikor.
Riporter: Hogy dolgozik? Jó munkásember?
Sándor: Biztos. Biztos jómunkásember. … Árpád biztos jómunkásember. … A … a nővérje velem egykora születésű. Úgyhogy egyebet nem tudok mondani…”

Én amúgy szemét vagyok, így nem érdek nélkül emlékeztem Sanyi bácsira, hanem azért, hogy megmutassam, mondandója semmivel sem silányabb, mint amit OV adott elő Bakondival akkor, amikor ez utóbbi még sms-ben, és nem migráncsokban utazott:

„…- Öblözet – mondja Orbán Viktor
– Az állomány ebben a pillanatban a vacsorát hajtja végre. – jelenti Szabó őrnagy a miniszterelnöknek.
– Mennyi ez még? – kérdi Orbán Bakondit.
– Már hogy értve? – kérdez vissza a tábornok. – Időben?
– Amíg fel fog jönni – mutat a Duna felé Orbán.
– Erre még nem hogy még egyszer ennyi, hanem még… – próbálja magyarázni a helyzetet egy szakember külsejű férfi, de Orbán Bakonditól várja a választ:
– Mennyi a víz? Szerinted mennyire jön még föl? Másfél méter?
– Onnan? Igen! – feleli Bakondi…”

Kábé olyan ez a hasonlítás, mint az örök igazság, hogy mi a különbség mókus és patkány között? Semmi, csak a mókusnak jobb a sajtója. Így vagyunk ezzel is, hozzátéve, ennek a mi celebünknek le kéne cserélni a sztájlisztját és a személyi edzőjét. Ilyen módosulásokkal aztán masírozhatna a kifutón a negyvenhármas lábával, és böfögve.

De bebizonyítaná újólag Spengler igazát, aki műalkotások okán jutott arra a megállapításra, hogy azok egy bizonyos társadalmi formáció következtében csak ott és csak akkor jöhettek létre, illetve, akkor és ott csak az jöhetett létre. Ilyen determinisztikus jelenség ez a mi Orbánunk is, ami viszont rossz kedvünkre egyáltalán nem nyújt vigaszt.

Nyelvészek a Pártban

Azzal egyáltalán nem mondok semmilyen újdonságot, ha kijelentem, ezek a mi mostani nagyjaink egészen bensőséges viszonyt ápolnak az ő édes anyanyelvükkel, és ez akkor lesz elborzasztó, ha tudjuk, a nyelv és a gondolkodás között nagyon szoros kapcsolat van.

Ilyképp, ami a szájukon kifolyik, jól mutatja likacsos agyuk tartalmát, valamint azt is, hogy miféle latin-görög kultúrát őrizgetnek itt nekünk, és nem utolsó sorban jelzi, honnan fakad a zsigeri gyűlölet azokkal szemben, akik képesek megalkotni egy összetett mondatot.

Origónk Kósa et. örökzöldje, a kupakokról szóló esszé, amely azért bugyogott ki belőle, mert nem volt fölkészülve kellőképpen arra a kérdésre, hogy az új adójogszabályok hogyan befolyásolják a keményen dolgozó kisember – akiért élnek és halnak – mindennapjait. A választ már röhögve őrzi a történelem, de azért nem árt feleleveníteni:

„Inkább az áruk, a szolgáltatások adóztatását jövedék esetében, fémkupak esetében, amelyek termékdíjként jelentkeznek, és azok ilyen környezetvédelmi szempont, hogy a fémkupakoknak az ügyében fellépve próbáljuk meg ezt a szemléletet csökkenteni, tehát egy sor olyan adóintézkedést fogadtunk el, amelyik alapvetően nem érinti az emberek mindennapi életét.”

Ilyen erős kezdés után egészen meglepő, hogy Kósa et. mostanában szemantikával is foglalkozik, amikor így elmélkedik: „Az állítsuk meg Brüsszelt magyar nyelven nem jelent többet, mint hogy Brüsszel bizonyos szándékait állítsuk meg, hiszen ha úgy általában támadnánk Brüsszelt, akkor olyanokat írnánk a plakátra, hogy „le vele!”, vagy, hogy „elegünk volt Brüsszelből”, de az, hogy állítsuk meg, nem ezt jelenti. ”

Igaz, a jelentéstannal a főnöke is birkózott annak idején, amikor a magyarok életteréről szőtt omladozó álmokat, és nem volt képes felfogni, hogy a hanyatló nyugat miért azonosítja ezt a szépemlékű Lebensraummal. Magyarázattal is szolgált rá a maga eccerű módján: “Magyarul kétszer kettő négy. Ez minden más nyelven másképpen van.” Egyetlenünk így oldotta fel a kavargó ellentmondást.

Ám ebből is kitetszik, úgy általában véve halovány fingja sincs arról, amiket permanensen, de legfőképp nagy nemzeti ünnepek alkalmával ordítva összederilál nekünk. Amikor a nagy árvíz fenyegette nemzetünket, és ő óvta a gátakat, pedig nem is volt egy Pelikán Jószef, akkor is felemelő beszélgetést folytatott Bakondi mittudomén mivel, aki most a fő migrációs szakértő, valamint tanácsadó a veszedelmek ellen. Akkoriban így diskuráltak:

„Öblözet – mondja Orbán Viktor
“Az állomány ebben a pillanatban a vacsorát hajtja végre” – jelenti Szabó őrnagy a miniszterelnöknek.
– Mennyi ez még? – kérdi Orbán Bakondit.
– Már hogy értve? – kérdez vissza a tábornok. – Időben?
– Amíg fel fog jönni – mutat a Duna felé Orbán.
– Erre még nem hogy még egyszer ennyi, hanem még… – próbálja magyarázni a helyzetet egy szakember külsejű férfi, de Orbán Bakonditól várja a választ:
– Mennyi a víz? Szerinted mennyire jön még föl? Másfél méter?
– Onnan? Igen! – feleli Bakondi.”

Szalacsi Sanyi bácsi kutyafasza ezekhez képest, az igazi baj azonban akkor mutatkozik meg, amikor ez a nívó emelkedett formaruhát kap, mint Semjén et. előadásában, aki szükségét érezte, hogy okos legyen nagyon, aztán ez sült ki belőle: „Ez nem befolyásolja és nem is befolyásolhatja a magyar törvényalkotást. A magyar törvény ésszerű, sőt evidentikus.”

Hát, evidentikus, hogy meglehetősen nagy ökör az ájtatos lovász, viszont megnyugtató az a tudat, hogy ezzel egyáltalán nincsen egyedül. Németh Szilárd is megmutatta, még a „segébe is feje van”, így: „A sajtótudósítások egyértelművé tették, hogy a tüntetők többen, többféle idegen nyelvet beszéltek, ez egyértelművé tette, hogy honnan szervezik ezeknek egy jelentős részét.”

Ilyen felvezetésnél csodálkozunk még azon, hogy Szombathelyen a helyi erők nehéznek érzik az Ivanovot? Egyáltalán nem, viszont majd ők jelölnek ki maguknak színházigazgatót, a jelek szerint teljes joggal és megalapozott bölcsességgel. Egyúttal az is kiderül, hogy ezek mért irtóznak az egyetemistáktól, ezen belül is legfőképp a bölcsészektől. Más az ő elkényeztetett világuk, viszont ha valaki azt feltételezi, a fentiekkel az volt a szándékom, hogy azt sugalljam, ezek bunkók, akkor nem tévedett sokat.