rezeda – Oldal 248

A szamár és a szénabálák

Simicska Lajos cinikus óhajtott lenni nagy kínjában, mert mi más is lehetne a lerakódott guanó közepén, ha meg akarja őrizni a józan eszét még egy csöppet. Így hát, miután filozófiai alapvetését, mintegy az élet eszenciáját már többször is lefektette, illetve mégis, lefújta spréjjel az éjszakák leplei alatt, ami ez: „Orbán egy geci”, aztán megpróbált elégedetten hátradőlni.

Mert ilyen töménységű igazságok után a fáradt próféták megpihennek, hogy készen van a nagy mű, igen. Lajosunkat azonban nem hagyják nyugodni a paparazzik, slapajok és ganajok, ahogyan az már egy sztárnak kijár az elkurvult világban. Mindenhová követik őtet, ilyen összevetésben tehát már majdnem olyan éteri magasságokban van, mint Győzike, és ezt valahol meg kell becsülni.

Lajos viszont korosodik, szorít neki már a hózentrágerja is, nyűgös, megminden, s mivel az összes puskapora elsült graffitizés közben, most már csak kínos és mókásnak szánt nyilatkozatokat ad ki, amelyekből csöpög az izzadság:

„Aggódom a propagandamédia házamnál tobzódó munkatársainak egészségéért, nehogy tüdőgyulladást kapjanak a hidegben…Ezért megválaszolva a fel nem tett kérdésüket, megkímélem őket a további várakozástól, és egyértelművé teszem: Nem foglalkozom pártok felvásárlásával. Életem során egyetlen politikai formációhoz fűzött szorosabb kapcsolat, azt Fidesznek hívják, de négy éve velük is minden kapcsolatot megszakítottam, amikor világossá vált számomra, hogy egyszerű hazaárulókkal és tolvajokkal van dolgom.”

Ez egy bővített geci, és annyi is a hozadéka, a zérushoz közelítő érték. Ez már így lesz Lajossal, míg bele nem fárad és elmenekül, vagy arra nem jár egy autó vak és labanc nyugdíjasokkal terhesen. Az ilyeneknek nem szokott kifejezetten jó vége lenni.

Viszont most már jogot formálhat arra a Lajos, hogy szánjuk őtet? A rossebeket. Azt a hordát, amely most a nyomában lohol, ő tenyésztette ki, az ő kezéből ettek, voltaképp egy volt velük, míg meg nem hasonlott, és el nem kezdett gecizni. A metódus is ugyanaz, amit ő honosított meg, figyelmen kívül hagyva minden valóságot zúdítani a népekre a totális elmebajt, míg el nem fehérül a száj is.

Ugyanezek, akik most a Lajost molesztálják minduntalan, hozzák le például minden kontroll nélkül valami Puskás Imre – szóvivő vagy mi a franc – borultságát, a Stop Sorosról, miszerint – és ezt tényleg érdemes átnyálazni – „Az ellenzék a Soros-terv szolgálatában áll, ezért támadja folyamatosan a Stop Soros törvénytervezetet. Egyetlen ellenzéki párt sem nyilatkozott úgy, hogy szükség van a törvénycsomagra. Az LMP, a DK, az MSZP és a Jobbik ugyanazt a nótát fújja, tagadják még azt is, hogy létezik a Soros-terv, vitatják a Stop Soros értelmét, minden másról beszélnek, csak arról nem, hogy elfogadható-e nekik a javasolt törvénycsomag, készek-e megakadályozni a Soros-terv végrehajtását.”

Erre már tényleg csak gombot kéne varrni, mert mint látjuk, megvalósult a nagy egység, összeállt a massza, ami a Fidesz-en kívül van, s amelyben mindenki a Soros-terv szolgálatában áll, az egész nyüves világ. És ezt azok a betűkirakósból élő emberek eresztik rá az országra, akik Simicska ótvaros Hír TV-jében tanulták a hazugságot, meg a Magyar Nemzetjében, csak most más szelek fújnak éppen.

Nekik tényleg más már nem kell, csak egisség, minden másra ott van a Mastercard, amelyet Orbángeci töltöget a közösből. Itt tartunk tehát nyájas olvasó, és te azon fanyalogsz, hogy kire szavazz majd, mert nincsen választék az étlapon, pedig egyszerű: akármi csakafidesz, az ne. Ez ilyen egyszerű.

Hogy ebbéli késztetést plántáljak minden jó érzésű polgártársba, elmesélem Bob Gass prédikátor paraboláját a szamárról, aki ott állt két bála széna között, és nem volt képes dönteni, melyiket kezdje enni – végül éhen döglött.

Ezen kéretik elmorfondírozni egy csöppet.

Jöttmagyarok

Németh Szilárd, ez a tenyérbemászó-lángosképű, sehonnai mitugrász már megint beleszaladt a kifent rohamkésbe, de nem fél a büntetéstől. Az történt, drágáim, mint bizonyára értesültetek róla, hogy a permanens kampány bódító lázában vért hugyozott, hogy fogást találjon Szél Bernadetten, amit meg is lelt ugyan, de minek.

Szóval, rövidre zárva, kitiltotta az LMP frissen facsart nagyasszonyát a nemzetbiztonsági őrsi gyűlésről, mert ő magyarságunk kockázata, mer’ olyan migráncsos. Ezt azzal vélte alátámasztani a rezsibirkózó, hogy az LMP-nek egy bizonyos Janan Mirwais dolgozik, aki a lángosképű szerint turbános manus, afgán terrorista, aki tojásgránátot vacsorál, csak rá kell nézni.

Megtörtént az öntökön-lövés minősített esete, ugyanis ez a Janan úgy gondolta, ne szórakozzanak már vele, és udvariasan bemutatkozott. Levette a polgári kalapját, és tudatta a megjelentekkel, hogy ő magyar állampolgár, itt járt oviba meg isibe, és itt lett jogi doktor, akárcsak a zOrbán, azzal a módosítással, hogy ő dolgozik is.

Sőt, annyira dolgozik, hogy volt már neki a főnöke Martonyi János, de Schmidt Mária, és még Balog Embertelen Páter is, Bin Laden viszont nem. Szóval katyvasz van, meg bukovári, ez azonban egyáltalán nem zavarja a fijúkat, engemet viszont igen, hogy utána is gondoltam, mi lehet a baj a nemzethy oldalon. Mér’ fáj nekik ez a Janan.

Antall tekintetes úr kezdte az egészet, aki áldatlan működése nyomán előkerültek a ládák mélyéről a bocskaik, újra csattogtak a bokák, és Zsírtáltosunk – ha van, aki emlékszik még Csurka böcsületes nevére – delirálása után vissza is zuhantunk a Horthy érába, és nekiláttak népiesezni meg urbánusozni, hogy eljussunk mára a kietlen sivatagunkba.

Máma ezt védelmezi a zOrbán, mint kultúrát és kereszténységet, amibe lehet bármennyire magyar, ilyen Janan nem fér bele, mert nem érintette meg őt születésekor Szűz Mária és a pilisi szívcsakra. Ő, meg az ilyenek csak olyan jöttmagyarok, akik ugyan nem erőszakolják meg az asszonyainkat, de a globális agyukkal nincs igazi helyük a gémeskút mellett.

Ha jól megnézed én nyájasom, ezek a Németh László féle ökörséget szajkózzák. Igaz, nem tudnak róla, mert nekik Bayer a horizontjuk, a plecsnivel jutalmazott tahó-bugris stílusával és gondolatcsíráival, de abból is csak az ordítást értik. Bunkók szegények, na.

Ez a Németh – aki nem is volt olyan rossz író, sőt, klasszisokkal volt jobb, mint pölö az istenített Albertjük, de ezt most hagyjuk – 1939-ben megírta a „Kisebbségben” című tanulmányát, amiből kiderült, hogy gondolkodónak viszont csapnivaló és máig hatóan kártékony. S bár irodalomról mesél, mégis mást mond.

Zanzásítva a zagyvaságát, ez a Németh nem kevesebbet állított, mint azt, hogy igazi értéket a magyar anyaföldbe mélyen beleágyazott „mélymagyar” alkotók állítanak elő, szemben a szellemi árukkal kufárkodó „hígmagyar” irodalmárokkal. Máris itt vagyunk hölgyeim és uraim Kerényinél és az ő pitypangjánál, meg az abból fakadó Nemzeti Könyvtáránál.

Úgy tűnhet, hogy felütöttem a Spenótot (ugye), pedig a fenéket. Én voltaképp a zOrbán és a belőle fakadó rezsihuszár dohos agyát térképezem fel, amikor kicsit visszatérek Németh László lázárjáig. Ő azt képzelte, hogy a hígmagyarok váltak a mintaadókká, a mélymagyarok pedig sorra-rendre peremre szorultak, elszigetelődtek és kihaltak, a hígság teremtette űrbe pedig beköltözhettek a jöttmagyarok.

Ilyen ez a Janan is, elveszi a munkánkat, lerombolja a kultúránkat, mecseteket épít, miközben fütyörészve erőszakolgatja szépséges asszonyainkat, és megrontja a nyüves, karikás ustoros életünket. Karikatúrába foglalva és menekültekre hegyezve ez a NER gondolatisága, amely, és a működtetői, az akik, ezért rettegnek minden szabadságtól, az összes bölcsésztől és egyben az egész, kerítésen túli nagy, kerek világtól.

Ezért van nyolcmillió jöttmagyar az országban. Meg ők.

Így foglak megölni

Rogán Antal volt szíves, és nem is az ítéletet, hanem a kivégzés módját közölte a tetszés szerint kiválasztható bűnösökkel. Itt tartunk. Ott tartunk, hogy Pártunk már nem csak bűnösséget állapít meg, mint valami elcseszett és befüvezett esküdtszék – Czeglédy -, hanem kegyesen az ítélet végrehajtásának mocskos titkait is megosztja a delikvensekkel, de legfőképp a vérszagra gyűlő saját sakáljaival, mintha stadionban állítana fel akasztófákat.

Megtudtuk a helikofferező kötvénygurutól a tegnapi álmos vasárnapon, hogy a magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, amelyek az illegális bevándorlást propagálják, és segítséget nyújtanak ahhoz. Mily gyermeki öröm, hogy aktákba írták a likvidálandó polgártársak neveit, címeit, hogy rájuk lehessen ereszteni a vérebeket, szétcincálandó az összeset, mert nem tetszik a szaguk Kim Dzsong Orbánnak.

Aztán megtudtuk azt is, nem elég, ha ők állapítják meg valakiről a bűnösséget, saját magának kell kijelenteni azt önbevallás formájában. S ha ezt nem teszik meg, „a magyar hatóságok az ügyészségnek fognak javaslatot tenni, hogy vizsgálják meg egyes, magukról önbevallást nem adó szervezeteket”. Kérdem én, ebben a konstellációban ki lesz a hatóság? Tán Budai Gyula, a csahos kutya?

Ennél is delikátabb, hogyha valakit boszorkánynak neveznek, de nem akaródzik neki ezt önként és dalolva aláírni, akkor kényszeríthetik rá. Aztán elszedik a pénzét, és elűzik az országból, mert: „A kormány nem áll meg az illegális bevándorlás finanszírozóinál, annak segítőit is távol tartják Magyarországtól. Ha Soros György pénzügyi tevékenysége veszélyt jelent, akkor azoké is, akik az ő pénzét erre a célra itt Magyarországon szétosztják.”

És még az is kiderült, hogy a „kabinetnek az a célja, hogy távol tartsa Magyarországtól azokat, akik a bevándorlás propagálásával, szervezésével foglalkoznak, akik megpróbálnak migránsokat behozni Magyarországra, és akik őket finanszírozzák”. Kérdem merengve, mi lesz? A rezsim újjáéleszti a száműzés nemes hagyományát, és bérel egy darabka Szibériát, vagy elég lesz a munkatábor is, kőfejtés Recsken, és most nem is túl élénk a képzeletem.

Itt tartunk most, a móka épp úgy játszódik, hogy én is tudom, te is tudod, mindenki tudja, hogy vádjaim hamisak, de be fogod vallani. Még csak annyit sem mondanak nekik, mint hülye amerikai krimikben, hogy jogukban áll hallgatni. Ezen túl bő teret nyitnak az egyatábor mélyében megbúvó erőteljes likvidálási késztetéseknek is. Mér’ ne üssük a libsibolsit, ha ilyen kártékony, ugye?

Terjedőben van a teljes apátia burkában az a meggyőződés a gondolkodni még képes emberek körében, hogy nem kell ezzel az egésszel foglalkozni, ez megint csak terelés. Nem az, bármennyire is szeretnéd. Mert jelenleg ott tartunk, hogy Pártunk kijelentette, mindenképpen megöl, és még a módját is megmutatta. Úgy választhat a halálra ítélt, mint az inkvizíciónál: ha mindent bevall, akkor kegyesen fölkötik, ha nem, viszik a máglyára.

És, ami a legvérlázítóbb, hogy mindezt az ilyen rogánok a sérthetetlenek kéjével, a felsőbbrendűség gőgjével abszolválják, akár a náci lágerőrző emberképű állatok. Tudjátok, hol tartunk drágáim? Elmesélek egy történetet még boldogult slapaj koromból, amikor egy emberölési kísérletről tudósítani iramodtam kies megyénk egyik leharcolt falvába már rohadt régen.

Kórházban feküdt a meggyilkolt, arcán szétterült a jámborak idvezült mosolya, és egyfolytában azt hajtogatta, milyen jó ember amúgy az ő ura, haragudni nem lehet rá, azért sem, ha egy szesz-, és vérgőzös hajnalon leszúrta az ő drága asszonyát. És ott feküdt ez az asszony előttem, s arra a kérdésre, mit tett, miután megölték, azt felelte: – Kihúztam a kést a hátamból. – Aztán mosolygott bambán a képembe bele.

És most, hogy elmeséltem az életemet, csak arra intek mindenkit, fontolja meg, akar-e ilyen debil asszony lenni vagy sem. Ennyi a választás, nem épp kevés.

Kampec dolores LXXI. – Tömjénbalett

Miután Béla nem tudott vallást alapítani a rigók számára, mert ők sokkal szabadabbak voltak annál, mintsem valamely halál ellen való kábítószert vegyenek magukhoz, hogy az egész nyüves életüket megülje a rettegés és az ájtatos tömjén szaga, sőt, szartak az egészre magunk köt szólván, amit Béla felemelt ujja is bánt, midőn prófétálása közben egyikük nyúlós, szürkés gipsszel megtisztelte, és még inkább, miattuk hősünk reményteli megvilágosodása orra eséssel végződött, így mutatva fityiszt a szakrális hókuszpókoknak és helyre állítva a világ folyását, Béla megsértődött, akár egy dagadt óvodás.

Kamaszlányok lelke kúszott belé valahonnan, és már majdnem azt mondta a méretes és öblös káromkodás után, amibe beleremegtek a csillagok és a duplagyűrűsök otthonkája, hogy örihari. Ezt akarta a rigók képébe vágni, és, ahogyan csordogált az orra vére, magára nézett a kocsma ajtajából, fenséges skizofréniájában megduplázódott, s ahogy az egyik dűtötte az ajtófélfát, látta ám, hogy a másik ott térdel vérző orral, madárszaros ujjakkal, és szemében a kezdődő téboly józansága csillog. Nos, ezen a ponton a két Bélák magukhoz tértek a téli álomból, eggyé váltak megint, és így, közösen gondolták azt, hogy a rigókkal majd cseresznyeéréskor cserélnek eszmét legközelebb, de akkor nagyon.

Így indult volna útjára a józan robot. Indult volna, ha ez az egész kifestőkönyv, vagy elsőáldozó szűzleányok imádságos könyve lett volna, de egy olyan világban, ahol Woland mester napi vendég, és általában a mókás kedvű Behemót vezényli az előadást, nos, ilyen helyen nem várható kegyelem, és ezt Béla is megtapasztalta. Amint újra egy lett és meg bírt mozdulni, bevánszorgott a kocsmába, megmosta az arcát és rigószaros ujjait, majd kitörölte a madarakat a szeméből, hogy egy fröccs hűvöse után visszatérjen a halandók közé, és bár ne tette volna. A téli, reggeli Nap vízszintesen sütött a világra, csíkokat rajzolt Béla arcára és a légyszaros falra, amitől olyan lett minden, hogy látszott, kár volt felébredni.

Ebben a talmi fényben nézegette Béla a megszokott teret, és hirtelen nem tudta, mi változott meg, mitől kezdett el szűkölni kölyökkutya módján, és hosszú percek teltek el, míg rájött, hogy a két közmunkás sziluettje hiányzik, ahogyan ők szoborrá dermedve, a szentháromságból szentségtelen és romlott ötöst formáztak már örök időkre, akár egy, a dolgozó népet majmoló, elcseszett szocreál festmény. És a festményszerűség hiánya volt az, ami zavart okozott az erőben, mert az örök közmunkások mozogtak teljesen váratlanul, de nem sertepertéltek és vakargatták az avart, hanem, hokedlin ülve diót törtek, pucoltak, mint valami elátkozott hamupipőkék. Zsákszámra állt mellettük a cucc.

Béla a fröccsök urára nézett sokat kérdezőn, de ő csak megvonta a vállát, és kijelentette, hogy elmúltak az ünnepek. Hősünk csak lesett rá kínos tompasággal, és ennyit bírt kipréselni magából: – El. De nem ennyire. – Miután így megállapította, hogy minden változhat ugyan, de a hülyeség örök, indult, hogy szétnézzen a bambaság birodalmában, amely megingathatatlan volt, és úgy ékelődött az anyaföldbe, mint valami megtestesült szutyok. Kilépett a szélbe, és akkor jött rá, hogy utoljára akkor szagolta a téli tavasz illatát, amikor öregember-mentésen volt egy zűrös éjszakán, ami ugyan pár napja volt csupán, de már rég belepte a mocskos idő friss hordaléka, amely most újólag halmozódott, és épp a szeme előtt, mint egy kérlelhetetlen homokóra halk zizgése.

Már épp belemerült volna rossz szokásának engedve a tér és idő soha ki nem fürkészhető rejtelmeibe, amikor képen csapta a közmunkások diótörő kalapácsának zaja, a csonthéj röpködésének sivítása, amitől az a megmagyarázhatatlan, de igazolható érzése kerekedett, hogy egy tébolyda kies udvarába gyalogolt bele, és nem is kellett csalódnia. Lányos szendeségében már azt tételezte, hogy a kék plakátok ideje lejárt, de most újra látta a munkásokat ilyeneket ragasztgatni, és egyáltalán nem érdekelte már, mi is áll rajtuk, mert az unalomig tudta, és abból is sejtette, hogy az egész falu összes népe, a duplagyűrűsök, az olajos hajúak és a bánatos szeműek, de még a kis dömperisták is a liberójukban olyan képpel közlekedtek az Isten szent ege alatt, mint fújó bikák, csak a vasvella hiányzott a kezükből.

Így történt, hogy nem pántlikával a hajukban várták a kikeletet, hanem zűrös galeri módján, úgy kivetkezve magukból, és özönlöttek a templomba a harangszónak engedelmeskedve, ahol a dohos szürkeségben mint valami szirén, várta őket a bádogbános, hogy megegye a lelkület. Béla is belekerült az áradatba, és azon kapta magát, hogy ott ül a duplagyűrűsök között, hallgatja a kajla kalapjaik alól kisivító éneket, de nem nevet rajta, mint kölökkorában, mert már nincs min. A bádogbános pedig a szószéken cimborálva az ördöggel a kék plakátokról mesélt, amitől hülye fények gyúltak a hívek szemében, és Béla ezt megunva menekült a napsütésre, ahol látta, hogy a sekrestyés, mint valami elfuserált Luther, hirdetményt szögez az ajtóra, hogy választások lesznek.

A papír éppen megfért a felhívás mellett, amely arra buzdított, hogy ne etesd az éhezőket, és illett is hozzá, így Bélában elhatalmasodott a tehetetlen düh, de nem állt meg a téren, nem düllesztette ki a mellét, és nézett végig a fuldokló házakon, hogy akkor most ők megküzdenek egymással, mert nem volt egy Julien Sorel egyáltalán.

Usain Bolt és a KDNP

Én kérek elnézést a derék jamaicaitól, hogy egy képernyőn emlegetem mondjuk Rétvári Bencével, vagy akármelyikkel, amelyik bohóc pár éve lelte meg az Urat. De, amint olvastam, hogy mire költöttek ezek tizenheten rohadt sokat a te zsebedből, drága olvasó, egyből a jó Usain nyilazós képe ugrott be, midőn lába előtt hevert az egész tetves világ, tehát nem tehetek róla egyáltalán.

Meg különben is ki fog derülni itt lejjebb, hogy mindenképpen adja magát a móka. A kacagás, az nem egészen biztos, de mit lehessen tenni, kérdem én a karma előtt földig hajolva. Alapvetően nagyvonalú mókus vagyok az alomból, mert a rendszer elhanyagolta nevelésemet, így csak akkor visítok fejhangon, ha a vörös, bozontos és lompos farkamat húzgálják.

Ezért siklok most el afölött, hogy ezek tizenheten, akik valami ismeretlen ok következtében KDNP frakciónak nevezik magukat, de lehetnének akár mormota őrs, vagy elsőáldozó ribancok is, tök mindegy, szóval, hogy ez a galeri százhuszonhat millió közpénzt tapsolt el tavaly működése közben, mert rohadt drága lehet a gitt, vagy akármi. Szóval ez engemet nem érdekel egyáltalán.

Ellenben leltem egy tételt, amitől megjelent nekem a sprinter, a világ leggyorsabb embere, és intőn felemelte az ujját, hogy figyeljek oda. Nos, a piszkos tizenhét egy év alatt egymillió kétszázezret költött lekvárra. Azt én nem tudhatom, hogy ez sok oder kevés, ezért élénken billegetni kezdtem a bütykös ujjaimat, még a lábaimon meredezőket is kiszámolási céllal, csakis.

Egészen egyszerű képletet alkalmaztam. Alapul vettem, hogy itt, az egyik rendszerspecifikus boltban négyszázért adnak egy üveg sárgabarack masszát. Az egyszerűség kedvéért ötszázzal számoltam az ujjaimon, és azt adta a művelet, ha ezek tizenheten egy év alatt fölzabáltak egymillió kétszázezer forintnyi lekvárt, az uszkve huszonkétezer üveg, tehát napi hatvan, ami nem semmi, ugye.

Édesszájú egy bagázs, vagy valami más mocsok bújik meg a sötétben. Azt nem tételeztem, hogy elirigyelve Vajnáné gusztusát, nemesfémmel spékelték volna a sárgás trutyit, hogy aranyfüstöt fingjanak. Ez indokolná, hogy mért basztak el ennyi lóvét a zsebedből én édes proletárom, ezt azonban, ezt a fölfejtést hosszas megfontolás után elvetettem. És ekkor jött az én Boltom – nem CBA, ezt el ne feledjük.

Emlékezhetünk, vagy, ha nem, akkor elmesélem, hogy ez az Usain éveken keresztül szarrá verte a világot, ma is ő a száz-, és kétszáz sík világcsúcsartója, pedig már kampóra akasztotta a szögesét. Amikor arról faggatták, mi a jó franctól ilyen rohadt gyors, akkor azt felelte, hogy a nagymamája lekvárjában lehet a titok nyitja. Ezt nyomozhatta ki a de jure ugyan igen, de facto azonban egyáltalán nem létező frakció, és most lekvárhegyekkel várják a zsenit.

Tán azért, mert sejthetnek valamit, hogy milyen sors vár rájuk, és ezért futni készülnek nagyon gyorsan, és kell a lecke a meneküléshez. Ebben azonban én egyáltalán nem bízok, mármint, hogy még tovább is nem szívják a panelproli vérét, még a remegve várt ápr. 8. után sem, így akkor talán a vezér seggét óhajtják még alaposabban tisztogatni a recés nyelvükkel, még az is lehet.

Bolt bácsi nagy álma ugyanis, hogy a rekortánt odahagyva futballistának szegődik, és akkor lenne igazán boldog, ha a Manchester United szerződtetné. Ez ugyan még odébb van, viszont a Borussia Dortmund már behívta egy márciusi próbajátékra, tehát minden lehet. A hamis keresztények pedig a lekvárhegyekkel csábítanák a Puskás Arénába, amely kisebb is, szarabb is, mint az Old Trafford, de az övék.

Egyébként a kiszemelt ideológiailag is megfelel. Ha figyelemmel kísértük nagy futásait, láthattuk, midőn rajt előtt keresztet vet, a győzelem után pedig meg is csókolja a nyakában lifegő feszületet. Sőt, a teljes neve is Usain St. Leo Bolt, tehát sokkal keresztényebb és pláne demokratább, mint ezek így együtt, egy halomban, ezért nem is való közéjük egyáltalán.

Eddig tartott a mai hajnali szerenádom, és ide-oda kószáló képzeletemet a valóságra tompítva egyetlen rohadt nagy kérdést teszek fel búcsúzásként, de azt nagyon. Hogy a Rétvári nevű, ha már ilyen kurva sok lekvárja volt, akkor miért krumplit osztogatott a proletároknak szavazatvásárlási céllal. Ezeknek ez is jó, gondolhatta ez a Rétvári, és letörölte a mocskos ajkairól a lekvárfoltokat. Így megy ez minálunk, nem épp sehogy.

Mindig fölfeslik valahol

Pintér Sándort megszállta a szentlélek, vagy csak túl jó volt az anyag, netán a halálba indulók önveszejtő hősiessége borította meg két sms között, de mindenesetre kiszólt, akárha luk a gödörből: “Soros György nem végez illegális migrációt támogató tevékenységet”.

Ettől, ha nem is potyogtak le egyesével a csillagok, mégis támadt egy apró repedés azon a masszív, monolit hazugságtömbön, amellyel az Orbán Viktor & Co. örvendezteti meg a nagyérdeműt már az idők, de legalábbis a NER születése óta, amely dátum minden vajákos szerint egybeesik, sőt e két ősrobbanás egy és ugyanaz.

Koronás emberünktől szó szerint hallottunk ilyet előtte: “Soros György a nyilvánosság elől rejtetten, magyarországi szervezetein keresztül temérdek pénzzel támogatja az illegális bevándorlást. Számos civilnek álcázott lobbiszervezetet fizet, hogy érvényesítsék az érdekeit.” – Ez nem csak úgy elcsusszan a mobilcowboy állítása mellett, hanem frontálisan rohan vele szembe.

Altusz Kristóf is lányos zavarban volt, amikor a Times of Malta című lapnak olyat lefetyelt el, amit nem szabadott volna. Friss és éretlen hús, nem tudta, mit cselekszik ezzel az ezerháromszázzal, amely minden normális országban földindulást váltott volna ki, a miénk viszont közkeletűleg nem az, de majd lesz egyszer, ha nem vigyázunk.

Ezzel a két kilengéssel csupán az irodalom tanulmányozásának fontosságára hívnám fel a figyelmet, meg arra, hogy Arthur Jay Finkelstein tavaly visszaadta a lelkét az ő teremtőjének, a helyébe lépő Habony et. pedig nem képes olyan hatékonyan működtetni a Fidesz-fikciót, és ebből bajok lesznek.

Momentán minden jel szerint a commedia dell’arte laza színpadvezetése dívik, a szereplők improvizálják a szövegeket, sőt, olykor-olykor ki is pofáznak a színpadról. Tudjuk, hogy ezek a társulatok a közönség tetszése szerint csűrték-csavarták a darabot, ami rossz vásárokban elmegy, egy ország vezetésére ellenben alkalmatlan.

Az irodalom felől közelítve meg a NER-t, amely ebből a szögből kőkeménynek tűnik, mégis tudjuk, hogy csak törékeny üveggömb az egész hazugság-fikció, amit Orbán idedelirált nekünk. És abban a pillanatban törik apró darabokra, amikor az osztani való elfogyván egyre több önjelölt drámaszerző érzi magát vásári komédiásnak, és nem egy pórázon tartott hadsereg alkatrészének.

Orbán et. arra cseszik rá, hogy lenézi a romkocsmák mélyén merengő bölcsészeket, pedig tanulhatna tőlük. Füst Milán például minden nyüves írót arra int, hogy lehet hazudni bármit, ki lehet találni akármilyen fikciót, a népek egészen addig igaznak hiszik, amíg minden apró részlet illeszkedik a kiinduló hazugsághoz. De az ettől való legkisebb eltérés is hiteltelenné teszi az egészet. – Erre int az öreg, de ezeknek beszélhet.

Habony ilyeneket nem tud, ő még Mario Vargas Llosa „Levelek egy ifjú regényíróhoz” című firkálmányát sem tanulmányozta, amiből szintén megtudhatta volna, hogyan kell álomvilágot rajzolni a panelproli agyába. Ehelyett Ibizán szívja a port, ami szíve joga, csak itt meg kezd széthullni az orbis pictus, mondjuk az én legnagyobb megelégedésemre.

És valami nagy-nagy kéjjel nézem, ahogyan szépen lassan fulladnak bele a hazugságba, mert nem tudják, hogyan kell regényt írni. Ez az elmúlt napok melankóliája után üdítően hat, és csupán azért dobtam be a közösbe, hogy lássuk, ha töketlen ellenzékünk, és mi magunk – mert méltatlanok vagyunk rá – nem végezzük el a piszkos munkát, a fasiszta csőcselék eltakarítását, akkor azt majd az idő megoldja.

Mert legalább olyan hatékony, mint a Második Ukrán Front, és egyszer majd odaér úgyis, akárha Micimackó.

Aljassági illeték

Altusz Kristóf véletlenül tökön lőtte Orbán Viktort az ezerháromszázas elszólásával, és ez Orbán Viktornak nagyon fájt. Olyannyira, hogy villámgyorsan be is kötözte a sebet egy kis szemétséggel.

S bár elsőre úgy tűnik, szokás szerint azért, hogy másról beszéljenek azok a népek, akiknek van még kedve egyáltalán beszélni, mint az ő kínjáról, de voltaképp ennél sokkal nagyobb lépést tett a fasiszta gépezet, amelynek a vége az összes akadékoskodó alak végleges elhallgattatása lesz.

Erről a civilek elleni újabb ámokfutásról van most éppen szó, amely még mindig nem verte ki teljesen a biztosítékot, mert ebben az országban semmi nem tesz ilyet. Mindenki bele van süppedve valami tompa kábulatba, mint a villamosszékhez vitt, benyugtatózott páciens.

Három lépést terveznek végrehajtani azok ellen, akik kekeckednek, és momentán azt sütik rájuk, hogy segítik az illegális migrációt, de mondhatnák azt is, hogy nem elég szőkék, és nem tiszta magyar a vérvonaluk.

Tehát: megjelölik őket, elveszik a pénzük egy részét, külföldi segítőiket kitiltják az országból, a magyarokat pedig távol tartják a határtól.

Minden bizonytalan. Az is, hogy ki bök rá valamely szervezetre – melyik házmester -, akit meg kell jelölni, mint menekülteket nyaraltató irodát, vagy kit tiltanak ki az országból és ki nem mehet a neo-vasfüggöny közelébe.

Egy dolog biztos csak, hogy a külföldről kapott pénz huszonöt százalékát óhajtják bezsebelni, amit bevándorlás-szervezési illetéknek neveznek.

Tegye a szívére a kezét, aki közülünk ilyet ki tudna találni, de ezek erre is képesek. Sőt, mindenre, és a jelek szerint meg is teszik, amit csak akarnak, ha hagyják nekik. És hagyjuk.

Újra mondom már-már monomániásan, hogy jelen pillanatban a tizenhét éves magyarok mennek az utcára csupán a hülye tananyag miatt, a papájuk meg, akinek a torkára illesztették épp a kést, otthon csendben emészt. Pedig sorra kerül majd ő is, ha arra lesz szükség.

Ez az egész ugyanis nem Sorosról és nem a migránsokról szól, mert ezek szavatossága április nyolcadikával így vagy úgy, de lejár. Most jelzem nagy gonoszan, hogy a választások után Sorosról egy szó sem esik már, erre van egy hangszóróm.

A rá való hivatkozással és látszólag az ő ellenében meghozott törvények és rendeletek azonban itt maradnak, mint a terrorveszély-helyzet is, ami még mindig ketyeg, bármire felhatalmazva Orbánt. Minden aljasságra, amihez csak úri kedve szottyan.

Mert azt mindenki, még Németh Szilárd is tudja – bár ő nem biztos -, hogy ezek a civilek semmiféle migráns-utaztatást nem szerveznek, egyetlen bűnük van, hogy túl nagy a pofájuk. Ma ők vannak soron, holnap meg te, míg igazzá nem válik a példamese a nácizmus korából, hogy ki nem szólt kiért, míg érte is el nem jöttek.

Ez az első lépés, amelynek a végén bárkire rá lehet sütni, hogy migránsokat pátyolgat, aztán külföldi ügynök lesz, meg hazaáruló, a nép ellensége, akit vagy likvidálni kell, de minimum elüldözni az országból. Ha ez bekövetkezik, márpedig bekövetkezik, akkor fognak elégedetten hátradőlni az urak, mint Erdogan is éppen most.

De ez a bevándorlás-szervezési illeték, ez olyan szinten aljas, hogy inkább nem keresek rá jelzőt. Idegenek pénzt adnak arra, hogy elcseszett országunkban valakik jogot védjenek, éhezőket etessenek vagy akármi, ezek meg elszedik tőlük. Erre már nincsenek szavak, valóban.

Kíváncsian várom, mi lesz még. (Meg az ordas eszmék, ha tetszenek emlékezni.)

Lakógyűlés

– Lakótársak, lakótársak! Csöndet! – Kiabált, és rázta a csöngőjét Orbitális Vejnemöjnen, a Szűzmária utca 2018 számú panel közös képviselője, miközben élénken nyalogatta az ajkait, és simogatta pörköltfoltos ingét mérhetetlen gyomrán.

Nyolc éve választották meg először teljes egyetértésben, mert Gyurgyalag Frankenstein, az előző képviselő a sarki kocsmában két fröccs között bevallotta, hogy hazudott reggel, délben meg este.

Ezt nem tűrhették a lakók, s miután néhányuk spontán öngyulladást produkált a lépcsőház előtt, meg matchboxokat borogatott a homokozóban, Gyurgyalag kihívta a tűzoltókat, és ettől végleg kitelt a becsülete.

Akkor is lakógyűlést tartottak, és azt is Gyurgyalag képébe vágták, hogy lop, de ezt senki nem tudta bizonyítani, mégis leváltották. Orbitálist úgy üdvözölték akkor, mint a megváltót. Igaz, évekkel azelőtt már volt egyszer főnök, akkor is suttogtak a stiklijeiről, de ezt mindenki elfelejtette, mert a lakók emlékezete rövid volt nagyon.

Lépcsőház-forradalom történt tehát. Vejnemöjnen sunyin nézett, ahogy ringatózott a lakók feje tetején, és másnap mindenki legnagyobb megrökönyödésére új házirendet vezetett be. Sőt, azt mondta, meg kell védenie a közös költséget, ezért átutaltatta a saját számlájára, és mindenkit megfenyegetett, hogy kikapcsoltatja a fűtést, ha önként nem adják oda a felújításra félretett pénzt.

Furcsa volt ez a lakóknak. Gyurgyalag ugrándozott is, hogy ő megmondta, ott sipítozott a lépcsőházban, de leszerelték, hogy ő elbaszta, nem kicsit, nagyon, fogja már be a pofáját.

De egészen furcsa dolgok történtek aztán. A földszint kettőben lakott Mérhetetlen Hörpincs, aki minden munkát megkapott. Senki nem kérte, de festett, mázolt a lépcsőházban, az udvaron még a homokozót is letérkövezte, állandóan Vejnemöjnennel sutyorgott meg szotyolázott, és a báva lakóknak azt mondta, csak keményen kell dolgozni, mint ő, és rájuk mosolyog a jóisten. Ezt akkor jelentette ki, amikor egy jachtot tuszkoltak be az ablakán.

Így zajlott az élet a Szűzmária utca 2018-ban, amikor az egyik lakó, aki ilyen züllött képű bölcsésznek nézett ki, és romkocsmákból járt haza, meg a térköveket színezte-festegette mindig szivárványosra, hogy már rendőrt is kellett hívni rá, azzal jött, hogy ő albérlőt fogadna.

Vejnemöjnen teljesen meghülyült a hírre, szögesdrótokat húzatott a bölcsész-képű ajtajához, és a saját kultúrájáról hadovált, miközben rengett a tokája, rángatózott a feje, és azt mondta, ezt meg kell konzultálni. Ezért hívta össze a lakógyűlést, de csak ketten mentek el, és ők ordítozták, hogy vivát, Vejnemöjnen.

Szellő Radus, aki valami különös oknál fogva arról álmodozott, hogy úgy dúrhatja majd ki Orbitálist, mint az előtte Gyurgyalagot, ment volna, de a holdvilágképű, szemölcsös pofájú Germán Stramm, aki a rezsire ügyelt, ezért mindig bezárta az összes ablakot, ráordított, hogy ki van tiltva Isten nevében, majd keresztet vetett bal kézzel, és alulról fölfelé.

Vejnemöjnen nekilátott, és mondta ennek a kettőnek, hogy ide egyetlen albérlő be nem teszi a lábát, amíg ő él és mozog, ettől azoknak, szerencsétleneknek spontán orgazmusuk támadt, amikor beütött a ménkő.

Illetve beütött volna, ha ez a kettő épp nem élvez el, mert a földszint egy – ahol Vejnemöjnen lakott – ajtaja kinyílt, és két, álomtól ittas, ismeretlen rézbőrű nézett ki, majd megkérdezték Orbitálistól: – Főnök, hol a tojás? – A kettő, aki épp ott volt, egyáltalán nem foglalkozott velük, mert Vejnemöjnent éltették.

Így azt is csak az utcáról látta az a nyolc – aki nem jött el -, benézve a bedeszkázott ajtó résein, hogy Germán Stramm megnyálazza a buci ujját, úgy rajzol keresztet az idegenek homlokára. Ezek nem tudták, mi történik, és annyit rebegtek: – Allahu Akbar.

– Nincs tojás – mondta Vejnemöjnen a frissen megtérítetteknek -, de Mérhetetlen Hörpincstől vehettek. – és a kettes számú ajtóra mutatott. Aztán elordította magát: – A lakógyűlésnek vége, menjetek békével. – A két elvarázsolt alak távozott, szidták a züllött képű bölcsészt, az egyik valami savat emlegetett. Így azt sem látták, hogy a két rézbőrű iszonyú pénzeket fizetett a tojásért, amit aztán Orbitális és Mérhetetlen igazságosan, nyolcvan-húsz arányban el is osztott.

A nyolc átvert alak meg tehetetlenül nézett befelé a lukon, de nem tehetett semmit. Így szállt le az éj a Szűzmária utca 2018-ban.

Mexikói felállás és pézsmapockok

Ha jól számolom göcsörtös és sajgó ujjaimon, akkor egészen pontosan nyolcvanhármat kell aludni még, hogy az urnákat meglátogathassuk. Ez innen nézve nagyon sok, onnan meg kevés. Viszont, ahogyan föstenek a dolgok, momentán épp arra jutottam, hogy teljesen mindegy és érdektelen, hogy százezer év van még addig, vagy egy kósza pillanat.

Így is, meg úgy is győz a mostani mocsadék újra, és utána egyéni gusztus szerint lehet kardba dőlni, iramodni Londonba mosogatni, vagy csak kiülni a kert végiben álló kacska fa tetejére bámulni a Napot. Az újabb nemzeti tragédia nem csak a Fidesz aljas választási rendszere és tömegpszichózisa, és nem is a választópolgár bárgyúsága okán fog bekövetkezni, hanem ellenzéknek nevezett hülyegyerekek ótvaros töketlensége miatt elsősorban.

Arra ébred az ember egyszer csak – vasárnap -, hogy már megint meg akarja váltani a világot valaki. Most jelesül Szigetvári Viktor tartotta fontosnak, hogy az önéletrajzában majd későbben szerepeljen, hogy volt ő miniszterelnök-jelölt is. Másra ez a móka nem alkalmas, illetve arra igen, hogy még biztosabbá tegye Orbán et. győzelmét.

Bödőcs Tibort, a humoristát megkérdezték, hogy miért támadja sokkal kegyetlenebbül Orbánt, mint annak idején Gyurcsányt, amire elmondta, akkor nem volt élet-halál harc, most meg az van. Ilyen egyszerű, de ezt képtelen felfogni a sok önjelölt megváltó, és sütögeti a saját penészes pecsenyéjét Karácsony, Széll, Vona, meg még ki tudja, hány föl nem bukik még az árból. És ezért mondom azt, hogy el vagyunk veszve, azt hiszem.

És akkor még Thürmerről meg az ő Munkáspártjáról nem is beszéltem például. Őrá is szavaz majd pár ezer becsületes hajdani munkásőr, aki megőrizte a hitét, nem az olyanok, mint Bencsik et., aki voltaképp azt sem tudja, ki is ő valójában. De ezt csak kis színesként említettem meg.

Pártunk, ez az egyetlen, például mázsaszámra veszi a szavazatokat a határon túlról is, és ezt már nem is titkolja. Szintén ezen a hétvégén két és fél milliárdot kivettek a zsebünkből megint, és székelyudvarhelyi véreinknek adták, mint a sajátjukat. Aztán egy Soltész Miklós nevű államtitkárnak öltözött agytörzsi lény hozzátette az ukázt is, ami ez volt: arra kérte a székelyföldieket, hogy vetessék fel magukat a magyarországi választások névjegyzékébe, és döntsék el, melyik politikai közösség segített a legtöbbet, mert az áprilisi választásokon a kormánypártok is segítséget kérnek az erdélyi választóktól.

Virág elvtárstól irigyelhette el, ezt a fordulatot minden bizonnyal.

Ezt toldjuk meg a papjaikkal, akik közül szintén vasárnap a hódmezővásárhelyi mutatta meg, mire lehet számítani tőlük a sajgó ujjaimon kiszámolt elkövetkezendő nyolcvanhárom napon, és a kampány még el sem kezdődött igazán. Ki tudja, milyen cukiságok jönnek még a tavaszig.

Viszont a mi drágalátos ellenzékünk nem fogja fel, hogy ez nem klasszikus választási helyzet, amelyben lufival a kézben és bézs ballonkabátban, mosolyogva megy az ember voksolni a tavaszi szélben, hanem életre-halálra menő kézitusa. Vagy bokszmeccs vagy akármi, s ezek ehhez képest egymással játszanak mexikóit. Ez olyan patthelyzet – a mexikói felállás – a klasszikusok szerint, amelyben egyszerre többen is egymásra fogják a mordályt, és, ha valaki meghúzza a ravaszt, az összes megmurdel.

Hogy ezt mért nem lehet ép ésszel belátni, és közös erővel lőni tökön az ellent, azt én föl nem fogom. Például Komáromi Zoltán sem fogta fel, aki Szigetvári miniszterelnök-jelölti megvilágosodása után az alábbi szavakkal hagyta ott az egész bagázst:

„Az ok viszonylag egyértelmű: nem tudtam azonosulni, nem tudtam egyetérteni azzal a kamikaze mentalitással, amivel Szigetvári Viktor vezetésével az Együtt a túlélése érdekében elindult. Semmi korszakváltás, semmi kormányváltás, semmi együttműködés. Ehelyett a (potenciális) szövetségesek kritizálása és a felelőtlen döntések jellemzik az Együtt párt vezetését. Komikusnak tartom, hogy hatékony tettek helyett vagdalkoznak, az egy százalék határán billegő pártként legfontosabb dolguk volt miniszterelnök-jelöltet választani. Szerencsétlen megoldásnak és öngyilkos stratégiának tartom, hogy egy ilyen kis párt egyetlen számottevő szövetséges nélkül, ötvennégy egyéni választókerületben konfrontálódjon a demokratikus ellenzék pártjaival, és egyben veszélyeztesse ezekben a körzetekben a Fidesz jelöltjének a legyőzését. Vége!”

Magam sem mondhattam volna szebben. S mivelhogy nem akarnám megbántani mimózalelkű politimókusainkat, Svejk nyomán pézsmapocoknak titulálom őket. Az én drága bakám a fogdavagon őrét illette ilyen névvel, miután Jurajda, az okkultista szakács már szétcincálta a szerencsétlen agyát a meséivel. Svejk azért tartotta megfelelő névnek a pézsmapockot, mert úgy vélte, attól nem sértődhet meg a manus.

Úgy is lett. Szóhoz sem jutott az ipse.

Mimézis

Nem is olyan régen Harrach et., vagy Semjén sekrestyés – még vizsgálják az erről szóló, kétszáz évre titkosított iratokat – megteremtette a tányérszerű Földet, rajta az őket dicsérő megszámlálhatatlan élőlénnyel, amelyek közül van, amelyik lop, a többi az üres űrbe lógázza a lábát a kerek, lapos világ peremén.

Némelyik teremtmény valami különös véletlen, vagy az élethez szükséges gonosz fortély miatt az egész univerzumot átveri. Itt van nekünk mindjárt a nagy hangyautánzó pók, a myrmarachne formicaria, aki például belopódzik egy hangyabolyba, és álruhában él az ellenségei között. Hogy elkerülje a leleplezést, megváltoztatja a küllemét és a viselkedését.

Például a hangyának hat lába van, és egy pár csápja, míg a póknak nyolc lába van, és nincsen csápja. A mi pókunk tehát hat lábon szaladgál a hangyaboly környékén, a maradék két lábát pedig úgy helyezi el, mintha azok lennének a csápjai. Ezen kívül a két álcsápját is nagyon élethűen mozgatja, és úgy hadonászik velük, mint a hangyák a csápjukkal.

Ez a pók megpróbál mindent tökéletesen úgy csinálni, mint a hangya, mert a biztonsága érdekében létfontosságú, hogy a hangyaboly lakójának könyveljék el, hiszen a hangyabolyban a pók védelmet élvez a természetes ellenségeitől, például a pókölő darazsaktól. Az énekesmadarak, amelyek ínyencfalatnak tartják ezt a pókot, szintén békén hagyják őt a hangyabolyban.

A hangyautánzó pókok még azokat a pókokat is átejtik a „csápjaikkal”, amelyek más pókokra vadásznak. Ám ha egy madár, gyík vagy valami más élőlény megtámadja a hangyaközösségét, akkor a pók gyorsan visszaváltozik önmagává, és eliszkol. Nappal mindent megtesz, hogy észrevétlen maradjon, éjszaka azonban ugyanabban a hangyabolyban kapja el a hangyákat, amely otthont ad neki. Ha a pók lelepleződik, jó hasznát véve nyolc lábának, elillan.

Most mondja valaki, hogy a myrmarachne formicaria nem egy kiköpött Orbán Viktor. Úgy tesz, mintha közülünk való lenne, de nem az. Jár-kel, billegeti a hamis csápjait, titokban a vérünket szívja, velünk takarózik a pókölő EU elől, és emellett ő is készen áll arra, ha végleg lebukik, villámgyorsan elmeneküljön a svájci bankszámláihoz. Lenyűgöző a hasonlatosság.

Ez a tökéletes mimézis, a valóság utánzása, amelyből Arisztotelész szerint minden művészet ered. Az öreg arról is mesélt, a művészet elsődleges feladata, hogy az ember éthoszát, belső jellemvonásait utánozza, hiszen ezek határozzák meg elsősorban az emberi magatartást és a társadalomhoz való viszonyt is. Pókunk tökéletesen mutatja be, milyen ember is ez a mi vezérünk, és hogyan viszonyul hozzánk, nyomorultakhoz.

Tulajdonképpen azért meséltem erről a gonosz pókról, hogy megmutassam, nincs új a Nap alatt, és van, aki hangyákat zabál, más meg panelprolit, mivel az élet kegyetlen. Viszont ez a mimézis, ez az utánzó magatartás nem keverendő a mimikrivel, amikor egy élőlény felveszi vagy utánozza egy másik élőlény vagy a környezet mintáját, színét, külalakját, szagát, viselkedését.

Ezt az evolúció mozgatja, de ilyenben mi Mária országában nem hiszünk, mégis, ebben is láthatunk egyetlenünkre utaló mozzanatokat. Ilyen például a Peckham-féle vagy agresszív mimikri, ilyenkor a ragadozó a zsákmány fajtához vagy egy arra veszélytelen előlényfajtához válik hasonlóvá – farkas a báránybőrben -, és ennek segítségével gyilkolja le.

Egy tanulság van végül, hogy nincs menedék. És vagy bennünket zabálnak fel, vagy mi zabálunk. Tessék választani.