Kategória: orbán viktor

Olafka és a Farkas

Már októberben. Már tavaly októberben megküldte az OLAF annak a vizsgálatnak az eredményét, amely a Farkas Flórián által vezetett “Híd a munka világába” program szabálytalanságait tárta fel. Csak úgy, mint a nemzet vejénél, a sorosisták itt is azt javasolták Poltnak, hogy büntetőeljárás keretében vizsgálják ki a bulit, mert a program érdemben soha nem működött, a kitűzött célokat még csak részlegesen sem érte el, a pénz viszont eltűnt, mert budai villát meg ilyesmiket vásároltak rajta.

Polt Péter azonban nemhogy büntetőeljárást kezdeményezett volna, még csak nyilvánosságra sem hozta a dokumentumot, bűnüldöző helyett így vált bűnpártolóvá. S ami delikát a Polt-féle ügyben, hogy ezen már meg sem lepődünk. El sem csodálkozunk, hanem némán nézzük, hogy csak úgy, mint a nemzet veje esetében is, közpénzből pótolják azt az uniós pénzt, amit a NER valamelyik oszlopa zsebre rakott, és most elégedetten, sőt, nagyképűen böfög érinthetetlenségének büszke tudatában.

Újabb érv az Európai Ügyészséghez való csatlakozás mellett, de ebből csak úgy, mint Farkas, a vej, meg a többi szélhámos rabló felelősségre vonásából semmi nem lesz, amíg Orbán Viktor Mihály azt úgy nem akarja. Mert a nap sem süt már, ha ő nem akarja, ez egy ilyen hely a Föld nevű bolygón. Lengetheti Hadházy az aláírásait, csak annyit kérdenek tőle, miért gyűjt adatokat a lakosságról, mert a pofátlanságnak, a cinikus taplóságnak ilyen sűrűsége nincs máshol az univerzumban, csakis itt.

Ez a sorosista OLAF voltaképp menlevelet adott Farkas Flóriánnak, mert Orbán Viktor tudatának alakulása ebben a pillanatban ott tart, jelleme odáig erodálódott, hogy ami jogállamokban üldözendő, az nálunk üdvös, sőt, kívánatos. Az érinthetetlenséghez annyi kell, hogy a jogsértő alany valami okból hasznosnak tűnjön a kedves vezető számára, onnantól embert is ölhet – baltás gyilkos -, bántódása úgysem lesz. Farkas érdemei jelenleg kimerülnek abban, hogy jól tud rettegni.

A mostani választások előtt is mentessé rettegte magát, amikor a romákat féltette a migránsoktól, miközben Orbán a romákat nevezte annak. S ha ezt így összeadjuk, akkor a két bűnöző (Orbán és Farkas) olvasatában a romák már önmaguktól félnek, és bármi csuda dolog is, ez a skizofrén állapot nem csak cigány honfitársainkra jellemző, hanem az egész bagázsra. Mert például Weber sem lett csúcsvezető, mert a magyarok nem akarták – mondja Orbán -, holott két nappal előtte rá szavazott.

Így, hogy lassan már percenként változnak az értékek és az ideálok, szövetségesek és ellenségek, azért Farkas sem lehet biztos abban, hogy egyszer csak nem esik ki a pikszisből, nem adja ki rá a kedves vezető a kilövési engedélyt. És akkor rázuhan az egész ügyészség – a’la Czeglédy -, mert nem a bűn a lényeges, hanem, hogy az elkövető puszta léte kecsegtet-e valami haszonnal vagy sem. Ez az a jogállam egyébként, amit tegnap Kövér László meg akart védeni Európától, mutatva, hogy a tébolynak tényleg nincsenek határai.

Senki nincs biztonságban egyébként a falkán belül sem, természetes stádiuma ez a diktatúráknak és diktátoroknak mielőtt fölfordulnak. Tán úgy lehetne képes beszéddé alakítani a sztorit, ha felidézzük azt a farkasfalkát, amely a neten száguldozik úgy, hogy az öregek és betegek haladnak elől, hogy le ne maradjanak. Ezzel szemben a Fidesznél ők kullognak hátul, sőt, a falkatársak föl is falják őket, ott a muri életre-halálra megy, már akinek ez az életcélja, s nem az, hogy fütyörésszen.

Ebből a kontextusból sem értem a szombathelyi bulit például. Itt, minálunk jelenlegi polgármesterünket épp most falják fel, s helyére a megyei jegyzőt óhajtják állítani, aki egy ártatlan és jó szándékú fiatalembernek tűnik. Na most, vagy nem tudja, kikkel kezd, vagy pedig eldöntötte, hogy gazember lesz. Más opció nincsen. Visszatérve azonban állatorvosi lovunkhoz, aki a Flóri, az ő esete is jól mutatja, Isten és az állam minden írott és íratlan törvénye megszeghető következmények nélkül.

Ez itt a bűnözők mennyországa, álnéven kereszténydemokrácia, illiberalizmus, vagy amit akartok. És ez ellen mindenféle OLAF, Európai Ügyészség, emberi érzés és etikus buzgalom tehetetlen, amíg olyan ember áll az élén, aki egy városnak futballstadiont épít, holott annak csapata sincs. Az ilyet jobb helyeken kényszerzubbonyban viszik el, de ez nem egy ilyen hely. Hogy őszinte legyek, már magam sem tudom, milyen.

Szépségek és szörnyetegek

Rogánné – meg a haverja, ez a Sarka, valahai Hajdúné – szépségversenyt rendeznek. Mi a rossebet rendeznének? Ehhez se értenek, viszont túl sok ész nem kell hozzá, degenerált lányok meg mindig akadnak, a siker garantált. Ezek a celebek, akik a NER befolyásos bikái mellett találják meg igazi énjüket, ilyen üzletasszonyok lesznek, fánkozót nyitnak, szépségversenyt generálnak, ki miben találja meg élete értelmét. Számomra csupán az a furcsa, hogy Horváth Béláné innen a sarokról hogyhogy nem ilyen leleményes. Ő képes boltos lenni, irodista, akármi, holott elég lenne az utca lyányai számára kifutót rakni a betonra, máris szebb lenne minden. Dőlne a lé.

Mert dől. Az is ontológiai kérdés egyébként, hogy ezeknek a nőknek, akik úgy válnak egyre inkább műanyaggá, ahogyan az uruk egyre magasabbra kapaszkodik az uborkafán – Rogánnénak már ilyen felfújhatós baba fílingje van – mért nem az jut az eszébe, hogy ápolónőként lesznek az emberiség hasznára, elmennek dadának vagy postásnak. Nem, valahogyan az összes a talmi szépségnél köt ki, de mit lehessen tenni, mindenki attól boldog, amitől csak akar. És nem is erről akarok mesélni igazán, hanem arról a jelenségről, amikor a hvg plakátjait leszedték a közterekről, és másnap Rogánné virított a helyükön.

Ez kettős irányt mutat. Egyrészt az elhülyülését, másrészt a rezsim aljasságát és pofátlanságát, ami abban is manifesztálódik, hogy ezzel a lendülettel a Rogánné-Sarka duó szépségversenynek nevezett szellemi környezetszennyezését közvetíti a Duna és a Duna World, hogy az egész világ hadd láthassa. Sőt, ezért a közvetítésért hatvanhatmillió bruttót is fizet az MTVA a páratlan párosnak, és ezt azért már elég rossz néven veszem. Most csodálkozunk, ha nem elég az évi százmilliárd közpénz arra a szarhalomra, amit amúgy közmédiának neveznek? Nem csodálkozunk egyáltalán, csak húzunk még egy strigulát a bűnök hosszú listájára.

Ezek a bűnök számosak. Már maga a szépségverseny aktusa is emberiség elleni háborús rémtett, ennek közvetítése halmazati aljasság, hogy fizetnek érte, megbocsáthatatlan, hogy Rogánnénak, az pedig vérlázító, És az ura, az őrségi parasztgyerek nem érti, egyszerűen föl nem foghatja, mi ezzel a baj. Már közpénzzel támogatta az állam Rogánné sportrendezvényeit is, erre pedig az volt a propaganda-miniszter megjegyzése, hogy a Fidesz számára fontos a testedzés. Sőt: “Míg a feleségem a gyerekeinket nevelte, az volt a problémájuk, hogy a gyerekeket neveli és nem csinál semmit, most meg, hogy vállalkozik és sikeres e téren, ez a probléma.”

Tényleg nem érti, de hogyan is értené. Mint ahogyan az sem esik le nekik, Mészáros sikereivel mi a baj. Persze az ártatlanságban feredőzés csak a Horváth Béláné boltosok számára szól, meg a férjüknek, meg a kölkeiknek, akik amúgy le vannak szarva. Bár maga Rogán már annyira alámerült az aljasságba és a pénzek tengerébe, hogy lehet, tényleg azt hiszi, ez a hatvanhat milla, amit a sikeres asszonka az adófizetők pénzéből bezsebel, nem is tétel. Ő ugyanis a minisztériumában jövőre már százötven milliárd fölött rendelkezik, ehhez képest hatvanhatmillió tényleg aprópénz.

Rogán minisztériuma százötven milliárdot költhet propagandára tehát, ennyit szán Orbán az emberek hülyítésére. Ennyibe kerül, hogy szó nélkül tudomásul vegyék Rogánné hatvanhatmillióját, meg az összes többit, hogy hogyan fosztják ki őket, cserébe bámulhatják a tévében a szépségek szilikontól feszes csöcseit és valagát. Panaszolkodhatnánk Jónás módján az Úrnak, hogy nagy itt a baj, eláradt a gonoszság, de az Úr csak röhögne mirajtunk, mert megvették őt is kilóra. És még hogyan röhögne, ha látná a vár erkélyén együtt vonaglani Orbánt, a Csótányt és Szili Katinkát, a szabadságharcosokat. Szépségek és szörnyetegek, íme mára a NER kínálata. Tessenek köpni nyugodtan.

Vak komondor, szöges bakancs

Pécsen megrugdostak két egyetemistát, mert arabul beszéltek. Szöges bakanccsal küldték meg őket, ahogyan annak kereszténydemokráciában lennie kell törvényszerűen. Két baj volt velük a rugdosódók szemében, hogy nem magyarul beszéltek, valamint, hogy migráncsok. Ilyen illetlenségeket Übermensch nem tesz. A felsőbbrendű nemhogy migráncsul, magyarul is alig tud, esetleg annyit, hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok, és nem beszélget békésen idegen országok terein. És pláne ő magyar, pöttyös a segge és a Szíriuszról érkezett csodaszarvas-háton a kurvanagy Magyarországra, százezer vármegyébe.

Az Übermensch éjszakája soha nem ér véget, futballmeccs után szétveri a tereket, előtte a stadionban huhog, náci karlendít, majd böfögve aludni tér. Az Übermensch macsó, nőügyekkel nem foglalkozik, otthon főzi a pálinkát, van neki vak komondorja, szereti a Kőbányait, a nemzeti rockot meg Nagy Ferót. Az Übermensch keményen dolgozik a soron, összeszerel, nem gondolkozik, koldusnak nem ad, szart dobál a Pride-on, az asszony nem ember filozófiáját vallja, misére jár de imát nem tud, keresztet cipel de hitetlen, mert ő keresztény, magyar úriember, és az övé az ország, a hatalom meg a dicsőség. De lehet öltönyös képviselő is.

És most, hogy rendszertanilag meghatároztuk, ki mindenki lehet az, aki arabokat rugdos a megdicsőült, ketrecharcos László Petrán kívül, és rájöttünk, hogy kies hazánk akármely elvadult tagja a “nemzeti” oldalról, arra is rá kéne jönni, mért van ez így. Egészen egyszerű: vak komondor, Trianon és Orbán, ebben a három fogalomban benne van a NER összes nyomora. Bár, le is lehetne egyszerűsíteni csupáncsak Orbánra, ezzel azonban felmentést adnánk arra a szellemi restségre, amely ilyen rugdosódásokhoz vezet. Aki idegeneket rugdos, mert nem magyarul beszélnek Mária szent országában, az nacionalista, soviniszta barom.

Bár kormányunk is az. Aki idegeneket rugdos, mert más a bőrszínük, az rasszista állat. Bár kormányunk is az. Aki egyáltalán embereket – de akár állatokat is – rugdos, az fasiszta csőcselék. Bár kormányunk is az. Aki homofób, az nem ember. Bár kormányunk sem az. Hanem keresztény, magyar úriember, aki mind rendelkezik a föntebbi tulajdonságokkal. Abba is gondoljuk bele, hogy egy füvező ember még soha nem mészárolta le a családját macsetével, míg a pálinkásoknál ez megesik, sőt, egy meleg sem rúgta még le a nemzeti rocker veséjét, mert túl macsó volt. Egyáltalán, van, aki tud a másik mellett élni, elviseli a másságot, mert ilyen liberális csőcselék. Aki meg nem viseli el a másik szagát, az kereszténydemokrata. Legalábbis a NER-ben.

Ha ez így túl karcos, nem én tehetek róla. Mert ugyan fölhozhatnám az ember eredendően gonosz voltáról szóló elméletemet (tisztelet a kevéske kivételnek), de nem lenne igazam, és általánosítanék, holott nem akarok. Maradjunk annyiban, hogy vannak jó és rossz emberek, mint a mesékben vagy vadnyugati történetekben fekete és fehér kalapban, viszont összevont szemöldökkel mindkét esetben. A kettő között Füst Milán segít nekünk különbséget tenni Hábi Szádijában, mégpedig így:

“…– Mi különbség van a tigris és a rossz ember között? – kérdezte egy Khursid nevű hordókészítő bognár. – Az a különbség, – felelte Beder, – hogy bár a tigris maga a négy lábon járó halál, bár mindennek ellensége, ami él, de, akár a kártevő gyermek, nem bűnös, hanem ártatlan. Azt teszi, amit a természet követel tőle és nincs erkölcsi törvénye, nem tudhatja tehát, gonoszság-e az, amit művel. S ha engem megkérdeznek, azt felelem rá, hogy nem gonoszság, mert azt teszi, amire rendeltetett. Talántán a gonosz ember is azt teszi, azzal a különbséggel, hogy tisztában van cselekedete elítélendő voltával és mégis megteszi. S hogy mentse magát, rendesen másik erkölcsöt teremt magának, például így szól: – Nem vagyok gonosz, csak ebben a mai romlott világban jobban kell megvédenem érdekeimet és ez még nem bűn. Igenis, uzsora-kamatot veszek tehát és a belét is kitaposom annak, aki nem fizet. – Vagyis igazolja magát, ami azt mutatja, hogy valamelyes erkölcsi principium nélkül még ő se lehet meg…”

Íme, hölgyeim és uraim, a hatalom, s benne Orbán Viktor Mihály bűneinek foglalata. Hogy megteremtette a látens magyar érdeket, amit meg kell védeni valami ismeretlentől, mert elveszi a munkánkat, megkeféli asszonyainkat és lerombolja nem létező keresztény kultúránkat. A vadbarom lerúgja az idegen veséjét, és gyárt hozzá egy erkölcsöt. Sőt, meg sem kell tennie, készen kapja Orbán Viktor Mihálytól masnival átkötve naponta reggeltől estig. Másrészt pedig van erre fogadóképes kereslet is, elég csak körülnézni az utcán. Éppen ezért, bár szomorú így ezt belátni, de ez az ország megérett a pusztulásra. Idegen test Európa közepén, ótvaros fekély, és mi a közepén ülünk. Ücsörgünk csöndesen.

Orbán, a fogatlan hableány

Amikor tegnap az országgyűlésben Orbán Viktor Mihályt a Hableány katasztrófája és a kormány felelőssége közötti kapcsolatról kérdezték, kifejtette, milyen jómunkásember is ő, mert már harminc éve robotol a falak között, illetve a felvetést undorítónak nevezte. Másutt, ha kisiklik egy villamos, lemond a közlekedési miniszter, itt, minálunk a több száz miniszterek, államtitkárok, helyettesek, megbízottak és alvezérek közül senki nem akart odébb menni. Perszehogy, majd, ha az, aki odatette őket, le is veszi a polcról.

Ezt a mindenhatót Orbán Viktor Mihálynak hívják, nélküle fingani sem lehet, nagyobb dolgokról nem is beszélve. Tegnap is egyes szám első személyben élte a nyomorult életét, mint mondta: “A hatóságokat minden részletre kiterjedő vizsgálatra utasítottam, és ennek várom az eredményét.” Innentől nem tudható, akkor meg Pintér belügyes miért jelent meg áldást osztva a tajtékos vizeken, tovább menve, az is kérdéses, miért van egyáltalán ezen a nyomorult világon. Ez már ontológia, az viszont nem, hogy állítólag Orbán Viktor Mihályt megrázta az eset.

Annyira, hogy tűzijáték is volt az erkélye alatt, és bánatában BL döntőre is elszaladt. Mit lehessen tenni, mindenki másképp gyászol. Ez kultúra és szocializáció kérdése, mint ahogyan az is, ki, mikor, kit és mire utasítgat. Orbán Viktor Mihálynak a vérében van ez az őrmester stílus. Más sincs a vérében, mert emlékezhetünk, még első ámokfutása során a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. nem is taggyűlésén is kifejtette: “Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet.” Ilyenért általában lemondás majd pedig börtön dukál, csak nem nálunk. Itt szobor.

Ekkor még nem dolgozta ki a lopás kifinomult technikáit. Mára azonban minden flottul megy a lerakataiban, bele sem kell szólnia. Szintén tegnap került a szemem elé egy tanulmány a magyar építőiparról, amelyből megtudható volt, hogyan mennek itt a dolgok. Mészáros egyik alcége, a Blefry például úgy csinált tizennyolc milliárdos árbevételt, hogy egy, azaz egy fizikai alkalmazottja volt. Ők így is tudnak építkezni. Vagy a százkilencven milliárdos Puskás Arénát felhúzó Magyar Építő és ZÁÉV kettősnél tavaly éves átlagban együttesen sem dolgozott ötven munkás. Ezek tehát elnyerik a közbeszerzést, a fölét leveszik és osztják tovább a melót.

Így ömlenek a milliárdok a strómanokhoz, és lehet velük meccsre röpcsizni a Hableánytól porig sújtottan. “Ne mi kapjuk a legtöbbet.” – ilyen instrukciókra szükség már nincsen, a gép dolgozik, az alkotó pihen. Ilyesmik, fasiszta tempók és diktátori kedvtelések miatt küldte a Néppárt Orbán Viktor Mihály nyakára a három bölcseket, akiket viszont nem fogadott, mert nem ért rá, harminc éve dolgozik értünk ugyanis. Pénteken a szokott tuskó stílusában, a Kossuthon a nyájnak üzenve ezt mondta a bölcsekről: “Nem fogadom el, hogy idejönnek, és mint a lóvásárban, megvizsgálják a fogainkat.”

Ettől a karakánságtól mind az összes Józsi állva hugyozott megint gyönyörűségében, közben azonban Orbán Viktor Mihály már megírta a nem fogadott bölcseknek a levelét, nyílt párbeszédet sürgetve a kényes témákról. Mégis csak van lóvásár a jelek szerint, de abban nagy furmányosan az összes paripa kivette a protkóját, mehogy má’ lesegessék. „Nem tudom, nekik mit kell vizsgálniuk, volna ötletem, hogy mit vizsgáljanak Magyarország helyett, de azt itt nem mondom el.” – ez megint csak a Kossuthon szólt birka-használatra, akiknek biztosan örömet okoz, hogy istenük ilyen ótvaros.

Ez ugyanis, hogy lenne ötlete, mit vizsgálgassanak a bölcsek, becsomagolt változata annak a kocsmai tempónak, miszerint leszophatsz vazze. Ilyen a miniszterelnökünk, nem véletlenül nevezte őt szintén tegnap a Jobbik friss és ropogós frakcióvezetője egy zacskó száraztésztának. Ez sem rossz, de a tegnapi pörformansz után inkább fogatlan hableány ő, de legtömörebben mégis csak Simicska rendszertani besorolása illik rá, amit már mindenki ismer, és mégsincs foganatja. Sem annak, sem a száraztésztának sem a hableánynak. Ez a manus minden zavar nélkül rontja itt a levegőt, s ha idefingik, a parfüm receptjét kérik tőle. Ez egy ilyen kurvaoszág.

Háttal feloldozás

Tudja valaki milyen ital dukál árulás, besúgás és gerinctelenség feledésére? Én nem igazán. Talán pálinka? Kevert? Fröccs? Kőbányai? Vagy révbe érvén Chivas Regal? Nagy Csótány Ferenc ismeri a titkot, mert elmondása szerint megitták, amit ilyenkor kell, és most már nincs akadálya annak, hogy egy színpadra álljanak Vikidál Dalos Gyulával a rendszerváltást ünnepelni, s egyben hamis szobrot faragni Orbánnak. Azért ehhez pofa és gyomor kell.

Újszülöttek számára: Vikidál Gyula 1981 és 1986 között Dalos fedőnéven volt pártállami besúgó, erre ittak feledésig a Csótánnyal, így hárult el minden akadály a holnapi koncert elől, aminek mit ád Isten és a NER, “Szabadság” a neve. A Csótány a házigazdája, és azért ez így elég mókás, de milyen más is lehetne, ha ódzkodunk a siralmas jelzőtől meg a röhejestől is. Én nem tudom, ki hogyan van ezzel, de léteznek el nem évülő bűnök. Gerébnek sem bocsátottak meg soha.

Sőt, ha belegondolunk, a NER kompatibilis manusok, akik esetleg olvasnak még Pál utcaiakat – nem sok lehet, de tegyük fel -, szívük mélyén úgy vannak vele, Gerébnek el kell pusztulnia. Ezzel szemben az ő kommunistájuk jó kommunista, a pártrovatvezető most harcos, komcsizó újságíró, az ifjú gárdista nemzeti érzelmű főszerkesztő, a besúgó pedig prédikátor. Végzetesen összekeveredtek itt a dolgok, s hovatovább már csak az ocsú maradt.

Egyébként ez a Vikidál Dalos azért is különösen delikát manus, mert már 1990-ben a Fidesz csapatában futballozott Orbán jobbján. Tudom, mert ellenem játszottak. Az ismeretség lehet, megvolt a III/III-as ügyosztályról, ahogyan egymás mellett álltak sorban egyetlenünkkel a jelentésükkel. Vikidálról kiderült, most vedelhet miatta a Csótánnyal, Orbánból miniszterügynök lett, és a pártja nem engedi, hogy megtudható legyen róla az, ami. Minden papírt elzártak ugyanis.

Lehet, már le is darálták. Így, ilyen munícióval örüljünk a holnapi “Szabadság” koncertnek a kerítések mögött. Látva, hogy a cezúra elmaradt, és talán ennek köszönhetően is vagyunk ugyanott, mint harminc évvel ezelőtt. Semmi nem változott, csak öregebbek lettünk és a fülünk lekonyul amellett, hogy méteres szőrszálak nőnek belőle. Összefoglalva: szarrá ment az életünk, a gyerekeinké is, az unokáinkét pedig épp most rohasztják el.

A pártállami besúgó feredőzik a dicsben a színpadon, élteti a hasonszőrű miniszterelnökét. Így jár az, aki nem néz szembe a múltjával, a kollektív tudatalattijában pedig ott fortyog a gőgös nacionalizmus a fasizmussal, nácizmussal elegyest kommunizmussal fűszerezve, és ilyen szar jön össze belőle, mint a NER. És az eszméket feledve nézzük, mi materializálódik belőle, mit mutat a mellékelt fénykép.

Egy padsort mutat Velencén. A tó partján ott sárgállik a kurva sok műanyag ülő alkalmatosság háttal a víznek, hogy az elpihenő embert ne zaklassa fel a tó, a rajta zajló élet, siklások és sikkantások, pancsolások és fulladások. Ehelyett a part kihalt pusztaságát ajánlja fel szemlélődésre, amit rendezett sorban lehet abszolválni, katonásan, egy ütemre, gondolatok és ingerek nélkül, amik ártalmasak az egészségre, ahogyan a túlzott agyi tevékenység is.

Elmerenghetünk azon, mit akart mondani a költő, amikor ezt megálmodta. Talán a bús, magyar sorsot akarta mondani a költő, ahogyan a pöttyös seggű organizmusok ott rohadnak meg a padon. Bármi történhet a tavon, ők meredten bámulják a kiégett füvet maguk előtt a térkövekkel. Mindeközben eltelik a nyamvadt életük, és holtan fordulnak le az anyaföldre, még csak ki sem kell végezni őket, mint Josef K.-t, akinek szintén az volt a bűne, hogy nem kérdezett.

Kevés találóbb szimbólum született, mint ez a széksor, ha alkotója nem erre gondolt, akkor is. Mert a költő, aki megálmodta a csodát, csak a közbeszerzésre koncentrált, mindeközben a rongy emberek fürödnek a fényben, a jómunkásemberek élete pedig elfolyik, mintha soha nem is lett volna. Bálint György – akiről újságíróiskolát neveztek el valaha, s nem tudom, ez megvan-e még, mert szükség már nincs rá – azt tanította a világ összes slapajának, hogy az nem újságírás, ha a társadalom arcába köpünk.

Milyen igaz. Viszont arra nem okítják a slapajt, mi van akkor, ha ezzel szemben folyamatosan az ő arcába köpnek. Bálint György is munkaszolgálatban halt meg nagy szelídségében, miközben korának Csótányai és Dalosai – mint ezek is – bokát csattogtatva, igenis kegyelmes úr, ilyenek, élik/élték vidáman a nyamvadt és elvtelen, gerinctelen életüket. Ez okozza, hogy egyre nehezebben tartom magam tanár úr bölcs útmutatásaihoz, mert lám, ő is mire ment vele. Körben forgunk a trágyában száz éve.

Gáspár

József Attila óta tudjuk, a gyerek alkalmasint arról álmodik, hogy tűzoltó lesz vagy katona. Esetleg vadakat terelő juhász. Mondjuk, mostanság tűzoltóságról nem tudom, hány kis rövid gatyás ábrándozik, őket szívatja a rendszer rendesen. A juhászokat pedig osztrák nyugdíjasok ütik el váratlanul, s amióta Németh Szilárd nagy nyilvánosság előtt lövöldözött, a jó érzésű embereknek elment a kedve a puskapor szagától is. Óvodások azonban nem olvasnak ellenzéki sajtóterméket, 888.hu-t is alig, Prostisrácokat meg egyáltalán.

Megadólag lássuk be tehát, ábrándozni még lehet, akármelyik kis hugyos gondolhatja azt a műanyag dömperén ücsörögve, ha nagy lesz, katona lesz. De nem ám pacalt kevergető görög-római kultúrás, kopasz, dagadt félisten, hanem minimum Rambo, vagy nem tudom, ki a legfrissebb gyilkoló idol. Orbán Gáspár viszont már huszonhét éves, kész férfi, legalábbis jogilag, egyébként nem tudom. De mégsem kantáros nadrágos, fölnyírt hajú organizmus, akinek kifli a jele, és mégis most világosodott meg arról, hogy szép élet, víg élet, katonaélet, s az lett.

Mert az lett. Elvégezte a Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár kiképző századának kiképző tanfolyamát, esküt is tett, és az apukája is ott volt. Igaz, nem tartott beszédet, hogy nem szereti a kövér tábornokokat, hanem az árnyékban meghúzódva figyelte az aktust, hogy a gyerek odahagyta a hittérítést és szúrós tekintetű, ámde üres fejű robot lett. Végül is, nem sokban különbözik a kettő, de ez csak egyéni meglátás, mert sk. úgy rühellem a prófétákat, mint Jónás a prófétaságot, az egyenruhásokról nem is beszélve.

Tudom, hogy férfitársaim közül számosan vélekednek úgy, az nem is férfi, aki a haza védelmében nem súrolt fogkefével klozettot és hallgatta a kiképző őrmester ostoba és artikulálatlan ordítását, de nem vagyunk egy véleményen, se egyformának nem teremtett az Úr. És nem is a katonaság értelmetlen voltáról akarnék most értekezni, pedig lenne mit, hanem csak nézem ezt a Gáspár gyereket. Nem bírálom, mint sokan. Nem fröcsögök rá, mint számosan, és nem szánakozom rajta és fölötte, mint szintén rengetegen, csak nézegetem. Mint ahogyan Micimackó csak van az ő nagy bölcsességében.

Gáspár is, mint ahogyan az apukája, futballistának készült. Hogy volt-e hozzá gusztusa vagy nadrágszíjjal terelték a labdához, sohase tudjuk meg. Aztán Afrikában terjesztette a futball igéjét – és ez nem vicc -, ahonnan az apukája magánhadserege, úgymint TEK menekítette ki. Ezután vezérszurkolásban lelte meg élete értelmét, tehát pompomlány lett, aztán egyházalapító, most pediglen katona. Sajátos életút, de volt kitől ellesnie az elvtelenséget. Innentől vagy tábori lelkész lesz, vagy a birodalom hadügyminisztere, ha a papa is úgy akarja. (Vagy semmise lesz.)

Ez a modell, amit Gáspár itt befut nekünk, a dzsentri fiatalembereké, akiket megül a fölöslegesség érzése. Romantikus regényekben az ilyen hősök búcsúlevelet írnak, majd szíven lövik magukat, Móricznál muri közben részegen fölgyújtják a tanyát. De az egész históriában nem is ez a Gáspár gyerek az érdekes, hanem immár a família, a család, amely ül az ország torkán papástól, mamástól, nővérestől és nagypapástól együtt, hogy róluk így egyben, de mindegyikről külön-külön is köteteket lehetne írni, vagy egy új Emberi színjátékot, bemutatva a NER züllött világát.

A Balzacok kora viszont már lejárt, az irodalomé is lassan a végéhez közeledik. És bármi furcsa is, a Gáspár gyerek élete az országét tükrözi, a kitörési pontokat, a futball, az egyház és a hadsereg kétes dicsőségét és világát. Ez a sors modellezi is, ami a kedves papa szíve vágya, s ahogyan a Gáspár gyerek szúrós szemmel szorongatja a géperejű csúzlit, abban benne van a bús, magyar sors. Nem őt kell sajnálni tehát, se nem megvetni, hanem magunkat, mert mi ültettük a saját fejünkre ezt a bagázst. Ez a kölök nem oszt, nem szoroz. Csak egy mementó.

Mackó kománk

Manchesterben még felszállás előtt vécére indult egy néni a Pakistan Airlines Iszlámábádba induló gépén, de mellényúlt, és a vészkijáratot nyitotta ki, minek következtében a vészcsúszda aktiválódott, mintha játszótéren lennének, és teljes lett a káosz. Aztán elnyugodtak a legények persze. De nem mindegy, miket nyitogat az ember, mert könnyen rásüthetik a terrorizmus bélyegét. Minálunk egy ilyen eset után Bakondi elvtárs már világvégét vizionálna, és csapatokat küldenénk a határra. Egyébként tényleg küldünk, pedig MALÉV sincs már.

Még boldogult úrfikoromban, egy zűrös éjszakán szintén hasonló tévedésbe esett egyik barátunk, aki túltolta a hűsik fogyasztását, és ő pedig a ruhásszekrénybe nyitott be. Már gombolta a sliccét, hogy lepisálja a kabátokat és öltönyöket, amikor sikerült jobb belátásra bírni. Megesik az ilyen. Egyébként ezen a bulin történt, hogy Csiszár Jenő, aki akkoriban shemaghban járt, ebben a bájos arab kendőben, amely mostanában rettegéssel tölti el a görög-római keresztényeket, kijelentette, hogy elveszítette az önkontrollját és beesett az asztal alá.

Előtte még azonban az udvaron lévő homokdombnál Allah-hoz imádkozott beleborulva arccal a mocsokba, most pedig Orbán Viktor nagykövete. Kiismerhetetlen ez a világ, nem mindegy kivel barátkozunk és milyen ajtókat nyitogatunk. Amikor mindez történt, Orbán Viktor Mihály is KISZ titkár volt még egyébként, és futballistaként képzelte el a nyamvadt jövőjét. Menyivel jobban járt volna mindenki, ha lett volna tehetsége hozzá, de ahhoz sem volt, így lett belőle elfuserált diktátor.

Egyébként akkor, amikor Csiszár képzelt arab volt, Orbán meg futballista, a városunkat ellepték a líbiaiak. Annyi volt belőlük, mint hercegkisasszony a Burgban. A vépi gépészképzőben tanultak traktoristának, viszont tele voltak dollárral, és kies városunk szüzei és nem szüzei állva pisáltak értük, nem kellett őket erőszakolni sem. Mert az idők változnak, az erkölcsök és ösztönök viszont nem. A líbiaiak voltak Kádár letelepedési kötvényesei azzal a különbséggel, hogy nem volt egy Rogán sehol, maximum akkor még az őrségi lankánkon rövidgatyában mai szégyenünkre.

Mindennek és mindenkinek megvan az érzékeny pontja, csak ismerni kell. Erre példa, hogy a hét végén a Kárpátokban túrázgató fiatal pár szembe találta magát egy anyamedvével és a bocsaival, és azt még Semjén is tudja, hogy ez nem jó párosítás. A maci védte a bocsait, hogy el ne vigye őket a családvédelem a kilakoltatás után, és nekiesett a páros férfi tagjának Már épp készült leszakítani a lábát, amikor párja higgadt tanácsára, hogy szúrná ki a szemét, pofán verte, és így megmenekült. A mackómama megsértődve odébb állt, mert nem volt nála egy szarvasbőr kesztyű, hogy az arculcsapást viszonozva párbajra hívja a betolakodót. Mindenkinek más fáj.

Ilyen érzékeny pontja a Fidesznek Gyurcsány, mert a Bayer Zsóti showjában Kocsis Máté váteszként jelentette ki: “Ne legyen senkinek kétsége, visszavette a teljes uralmat az ellenzék fölött.” Kíváncsian várjuk, mikor jön a javaslat kormányzó erőnk padsoraiból, hogy szúrják ki a szemét, spontán öngyilkos legyen a rendőrautó hátuljában vagy járjon arra egy kósza osztrák nyugdíjas. Mert van ez az álszékely mondás, hogy a sör nem ital, az asszony nem ember, a medve pedig nem játék, és jól láthatóan eszerint élik az életüket, aztán olyanok is.

A szomszéd Józsit is már számtalanszor hajítottam ki, amikor úgy tett különbséget a két nem között, hogy vannak az emberek meg a nők, vagy a dakoták meg ő, a teremtés koronája. Az ilyenekkel nem lehet mit kezdeni, pláne kormányon és még inkább teljhatalommal rendelkezve. Megüli tőlük a sötétség az egész országot, hogy most is már az MTA kutatói valamint diákok, több mint ezren írtak nyílt levelet Manfred Webernek, hogy állítsa meg Arturo Uit, mert saját erőből nem megy. Itt tartunk, majd kiderül, képes-e rá vagy akarja-e.

Soros szerint nem. Szerinte ez a Weber a lelkét is eladná, így tulajdonképpen nem is tévedett nagyot Orbán, amikor rá szavazott, miután kilépett belőle majd visszatért a kebelébe, és még mindig felfüggesztve lafog, miközben jár a keze meg a szája. Mindez a sok cukiság, amit máma elmeséltem, csak arra volt jó, hogy bemutassam, bízni senkiben nem lehet. Úgy váltogatja az összes az elveit meg az értékeit, mint az ócska kabátot, amit épp lepisálni készül a részeg cimboránk. Viszont egy medvében sohasem csalódhatunk, nem véletlenül bírom annyira Micimackót.

Csere

Megváltoztak a láblabdázás némely szabályai elsejétől, s nekünk, akinek vallása a stadion-szotyola kombó kurvaanyázással fűszerezve, illő dolog erről tudni. Na, ugye. – Mondhatjuk a kedves vezető nyomán, aki ezzel a hiányos mondattal, amelyben se alany, se állítmány nincsen, pőre érzelmek vannak benne csupán, a lélek maga, ahogyan kiárad, hiszen pünkösd van. Hidvéghi Balázs, aki friss, ropogós, ámde felfüggesztett EP képviselője a Fidesznek, még el sem utazott a bűnös városba, de már fikázza, mint ahogyan eddig is, mert a “magyaroktól kapott felhatalmazást”, hogy jobbra vigye az Európai Néppártot, mint mondta ezt a Kossuthban tegnap, piros pünkösd napján, ahelyett, hogy misére ment volna.

Hidvéghi Balázs nem ezen a világon él. A teste meg a hangja itt lebeg, halljuk, hogy mondja, érezzük a szagát, és mégis, mintha hologram volna valami másik univerzumból, amely párhuzamos a miénkkel, és fura dolgok történnek benne. Például abban a Fidesznek van beleszólása abba, hogy tökön rúgják a kedves vezetővel együtt vagy sem, abban Orbán Viktor Mihály legalább ér valamit, egy üveggolyót meg spulni cérnát esetleg, ebben meg nem. Egyáltalán semmit sem ér a manus, keresztülnéznek rajta, eljátszotta a jogait mint Estragon és Vladimir, hogy tényező legyen. Semmi se egyáltalán, magyar kiskakas a magyar szemétdombon a magyar ugaron. Jó, hát dagadt kiskakas, pofátlan is, aljas is, de a miénk egészen és csakis.

“A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban látja a leghatékonyabbnak politikája képviseletét vagy más keretek között.” – Ezt is mondta ez a Hidvéghi a Kossuthban tegnap, tehát pünkösdkor. Úgy mellékesen egyébként fölmerül az emberben, ha már olyan kurva nagy keresztények ezek, mért nem bírnak leállni legalább egy napra. Elnyugodni, elmerengeni a lét nagy kérdésein, életen, halálon, poklon és mennyországon, vagy a tízparancsolaton, akármin. Úgy megpihenni egy percre a nagy rohanásban, és arra gondolni, hogy hazudni, lopni csúnya dolog, összeszedni a bűnöket gyónás előtt, sorba rendezgetni azokat, végtelen listára írni, ilyenek. Ezt a hazugságot is oda lehet biggyeszteni a cetli végire.

Értem én, hogy valami arcot azért meg kell őrizni a hívek számára, azt mutatni, mintha lenne valami, mert a semmibe kapaszkodni nem lehet. Bár, ha Besenyő Pista bácsi eszmefuttatásait is figyelembe vesszük a semmi és a valami viszonyáról, amit úgy foglalhatnánk össze, hogy a semmi olyan valami, ami azáltal van, hogy nincs, a gondolkodás olyan határvidékére érkezünk, ahová a hívők követni minket képtelenek. Számukra elég a Hidvéghi a Kossuthban, aki azt mondja, szembemegy azzal a politikával, amely Brüsszelben se hús, se hal. Ennyi elég is, a harc folytatódik, van értelme az életnek tovább, érdemes reggel felkelni, ilyenek. Elég ez itthoni használatra.

Aztán, ha ez a Hidvéghi az akolmelegből kiér a szeles Brüsszelbe, akkor mi lesz? Nem féltésből, de mégis. Nem kell ott sem a vezér, sem a Trócsányi, sem a Hidvéghi, a Néppártnak sem, Salvininek sem, ott áll mind az összes hatalmas győztes a semmi közepén, és mondja a hülyeségeit, de nem hallgat már rájuk senki sem. Ráadásul, mint már említettem, a futballban is változtak némely szabályok, amelyek közül a cserére vonatkozó fogta meg a képzeletemet leginkább. Most már ugyanis a lecserélt játékosnak a határolóvonal legközelebbi pontján kell elhagynia a játékteret, kivéve, ha a játékvezető engedélyezi, hogy a felezővonalnál tegye ezt meg. Nincsen tapsikolás, magunkat ünnepeltetés, villámgyors letakarodás van a küzdőtérről.

Ezen túl emlékezhetünk Einsteinre is, aki nagy bohókásan az őrültségnek egyszerű és játékos definícióját adta. Eszerint az a biztosan eszement, aki mindig ugyanazt teszi, de más eredményt vár tőle. Ezt például Hidvéghire lefordítva: láthatta volna a delikvens, hogy az Unió, a Néppárt basztatása nem komilfó és nem is vezet eredményre, a partvonalhoz vezet, meg cseréhez. Ennek ellenére úgy indul elfoglalni a nyamvadt hivatalát, hogy folytatja ugyanezt, holott a főnöke már oltaná a tüzet, sasszézik hátrafelé. Jó, tudom én, hogy valahogyan be kell vezetni, el kell adni a pofára esést, aminek a vége az lesz, hogy a Néppárt nem méltó a Fideszhez. Csak, ha nem lesz új akol, mert momentán úgy tűnik, nem lesz, akkor abból hogyan lesz győzelem kihozva, ez még engem is rohadtul érdekel. Megyek tehát popcornért.

Úgy élvezném én a strandot

Varga Mihály pénzügyes interjút adott a saját bejáratú Figyelőnek, és hülye újságírói kérdésre aljas választ adott, hogy kilegyen a kör. Azt kérdezte a szavak irkálásából, rakosgatásából éldegélő Fidesz-krónikás, mit javasol a pénzügyes, ha 325 forint az euró, mikor vegyen belőle a magyar, ha nyaralni akar. Az egyetlen eklatáns válasz, mikor, mikor, hát, ha telik rá, akkor reggel nyolc és délután öt között, de inkább korábban, még a nagy hőség beállta előtt, hogy a delikvenst meg ne üsse a guta.

Mindemellett, ha nem Fidesz-krónikás lett volna a felkérdező, érdeklődött volna a pénzügyértől, hogy nincsen-e pszichózisa neki. Lett volna rá oka és indoka, ugyanis az akkori és mostani főnöke, bizonyos Orbán Viktor Mihály 2008-ban, amikor tombolt a válság, és a forint árfolyama elérte a 274-et, ilyeneket mondott: “A kormány az elmúlt időszakban a forintot mesterségesen erős állapotban tartotta, ha viszont az árfolyam a reális áron 250 és 260 forint között mozgott volna, akkor a jelenlegi 274 forintos euróárfolyam nem keltené az összeomlás érzését, és nem alakult volna ki egy rossz pszichózis.”

Meg még sok mindent mondott akkoriban Orbán Viktor Mihály, hogy az árfolyam gondjának megoldása a miniszterelnök-csere, hogy Gyurcsány az oroszok kezére játssza az országot, meg az euró bevezetéséről szőtt omló álmokat, ami ellen most meg kézzel-lábbal tiltakozik. De mit is várnánk, várhatnánk egyetlenünktől, aki közkeletűen beszél össze-vissza minden ökörséget, hogy maga sem tudja délután, ebéd előtt mit mondott, de most Varga pénzügyes osztotta az észt.

Szóval a hülye kérdésre, hogy mikor vegyen eurót a magyar, ezt az aljas választ adta a pénzügyes: “Izgalmas egy külföldi kirándulás, de egyáltalán nem baj, ha honfitársaink itthon töltik a szabadságukat, itthon pihennek és költenek. Annyi szép és érdekes látnivaló van Magyarországon.” – Ezt mondta, és szeme elmerült a lenyugvó nap szikrázó sugaraiban, akárha Verecke ormain, amikor hármat sikoltott a turul és négyet szökellt a csodaszarvas.

Érdekes lett volna a cinizmus helyett – akárha felelős vezetőtől – azt megtudhatni, hogy egészen sajnálatos módon momentán ebben az országban millióknak nem az a gondja, hogy mikor vegyék meg azt a rohadt eurót. Mert nem indulnak Olaszba’, se nem Görögbe’, sőt, még a szomszéd utcába sem indulnak, következésképp kies hazánk szép és érdekes látnivalóihoz sem, mert azt sem tudják, mi az a nyaralás. Hogy az eurót ismerik-e, az sem egészen biztos, ha forintot sem nagyon látnak.

Lovagolhatnék most ezen, kelthetném a hangulatot elsiratva a kilakoltatottakat, a hajléktalanokat, a nyugdíjasokat vagy csak úgy egyszerűen a Kiss Jánosokat, akiknek semmiféle nyaralás nem jut az eszébe, mert energiájukat az köti le, hogy életben maradjanak. Meg szórakozhatnék azon is, hogy Pártunk mindenkinek biztosítja a belföldi turizmust, mert ingyen szállítja őket kerítésnézőbe, Felcsút-meccsre vagy nagygyűlésekre, de ez is olcsó poén lenne, ámde jó.

Ehelyett figyelmezzünk arra, hogy Varga pénzügyes még 1989-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Ez sem stigma, csupán tény. Viszont még a legegyszerűbb állampolgár is emlékszik arra, abban a korban az akkori pénzügyesek a mindenkori januári áremelkedéseket a begyűrűzésekkel, árfolyamváltozásokkal magyarázták. Mindenki megértette, hogy a szemét kapitalisták emelték a dollár árát, tehát mostantól drágább lesz a sör meg a feles.

Konszenzus volt ebben, és máma sem működnek másképp a dolgok. Matolcsy szórakozgat az árfolyammal, hogy a GDP arányos államháztartási hiány jobban fessen, kicsit shroltolgatnak, bíbelődnek vele, hogy pár milliárd árfolyamnyereség legyen, és máris drága az a kurva euró, a magyar meg nem tud menni nyaralni. De nem ez a baj, illetve a megalázottak és kitaszítottak, a megnyomorítottak és a Kiss Jánosok számára az a baj, hogy most is begyűrűzik.

Ettől drága az import krumpli, a benzin meg az olaj, meg úgy általában minden, amit azok is kénytelenek magukhoz venni, akiknek eszébe sem jut a nyaralás sem odakint, sem idebent, mert nem jól menő NER-lovagok, gázszerelők vagy vejek. Tombol az infláció, amiről Varga pénzügyesnek szava nincs, igaz, nem is kérdezték. Ezzel a válasszal azonban invitálás nélkül is feleletet adott rá, mert ebben kimondatlanul is benne rejlik a ki nem szarja le gesztusa, ami felér a kedves vezető mondatával, ami így hangzik: oszt jónapot. – Én pedig az anyukájába kívánom az összes rohadékot, és kvittek vagyunk.

Trutymó

Sűrű nap volt tegnap néppártilag és fideszileg, illetve már sűrű hetek, hónapok is vannak, kavarog valami massza, amely egyre inkább undorító trutymóvá sűrűsödik, hogy gőzölgésétől lerohadnak a csillagok. És most, hogy szabadjára engedtem a mélyemben megbúvó költőt, megpróbálom érthetővé tenni azt, ami az elmúlt huszonnégy órában is vagy ötször változott, és még nem ismerhetni a végét.

Két szereplőnk van a lehangoló történetben, a Fidesz meg az Európai Néppárt, és momentán ott tartunk, hogy egyik sem különb a másiknál, csak egy kicsit. Összefoglalva tehát: megérdemlik egymást, és mi viszont nem érdemeljük meg őket, mert nem méltóak hozzánk.

Indult onnan, ugye, hogy Orbán Viktor Mihály folyamatosan nyitogatta a pofonládát azzal, hogy építgette a saját bejáratú kis fasizmusát, és az EPP mégis csak akkor húzta fel az orrát, amikor Juncker került a plakátokra, mert az ő becsülete fontosabb, mint egy ország sorsa. És ez az első lehangoló tétel.

Ez a mi kályhánk. Mert ezután került szóba, hogy kizárják a csürhét a Néppártból vagy felfüggesztik, amire, mint emlékezhetünk, az volt a nagyképű reakció, hogy őket fölfüggeszteni nem lehet, ha ez csak szóba is kerül, azonmód távoznak fölhúzott orral. Aztán fölfüggesztették őket persze, és nem mentek sehová, hanem azt pofázták, ők függesztették föl magukat, enmaguk csíptették fel a szárogatóra a hózentrágüréknél fogva a nyamvadt testüket. És jött a cáfolat, hogy perszehogy nem.

Aztán következett ez a nyüves választás, ami előtt virítani kellett valamit a hívőknek, s ebben a kontextusban a Néppárt minden volt, csak ma született bárány nem. Voltaképp sorosista, bevándorláspárti bűnbanda volt, és megtisztulás lesz tőlük a fasisztákhoz távozhatni. – Ezt pofázták, és Weber is vérig sértette a magyar népet, Soros kitartott embere volt, rühes komcsi, meg ilyenek, és időközben a három bölcsek is hoppon maradtak, nem fogadta őket a vezír.

A fasiszták aztán leszerepeltek. OVM sem tudott az élükön Európa ormaira masírozni, és teljesen itt maradt nekünk. Ekkor kezdődtek a csodák, amelyek során, akárha Gregor Samsa, a Fidesz teljesen féreggé változott, de az is igaz, hogy nagyon nem kellett erőlködnie. Tegnap délutánra a Néppárt öröbari volt megint, Gulyás szerint jobb lesz nekik az ő kebelükben, Orbán már Webert támogatja teljes mellszélességgel, már hanyatt csapta magát, kalimpál a lábaival és vakartatja a hasát. És ez a második, lehangoló tétel.

Cseszheti – gondolhatnánk -, mert a Néppárt majd tökös lesz, és ígéretét betartva, hogy május 26. után dönt arról, hogy kivágja-e ezeket, mint macskát szarni, végre, ha nem is rend, de legalább világosság lesz, de lófaszt, mama. Tegnap reggel arról volt szó, hogy a felfüggesztés ellenére a rühösök európai frakciója szavazhat és választható. Ekkor arra gondolt az ember, hogy akkor mit függesztettek föl ezek, ha következményei nincsenek. Talán a kabátjukat a fogasra, vagy az elveiket a füstölőbe.

Kicsit később megjelent ennek a cáfolata, majd aztán a kilépéssel fenyegető Gulyás megengedése, hogy mégis csak jobb lesz nekik együtt, és bonbonként Orbán nyilatkozata, hogy Webert támogatja. Aztán kavarogtak még a dolgok kicsit, napnyugtakor úgy nézett ki, már egymás tenyeréből eszegetnek, s arról már szó sincs, hogy a három bölcsek újólag visszatérnének fasizmus-nézőbe. Egyáltalán, mintha semmi nem történt volna, az van.

Mindez nem nóvum a hírfogyasztó polgártársak számára, és nem is az újdonság okán mocskoltam vele a kezemet, hanem, hogy összegezzük a folyományokat és felgondolásokat. Ezek közül a legfontosabb megállapítás, hogy a politikus ocsmány állatfajta, a politika pedig nem mindenféle titkos dolgok felkent művészete, hanem sunyi alakok imbolygó násztánca.

Eddig arról volt szó, hogy a pártok és más csoportosulások valamiféle eszmék és értékek mentén szerveződnek meg, sajnálatos módon azonban ez nincs így. Mint kitetszik, a Néppártban pláne nem. Az európai jobboldal krémje, a polgárok élcsapata a kedves anyukáját is eladná két sportszeletért, s ha valaki ezen a porondon elvek és eszmények mentén tevékenykedik, akkor hülyének van nézve, és egyedül marad. És ez a harmadik, kiábrándító tétel.

Magunkra hagytak minket is drága feleim nagy nyomorúságunkban. Így az a tanácsom annak, aki még életben akar maradni ebben a trutymóban, hogy lopjon, csaljon, hazudjon. Ezek azok az értékek, amelyek a boldogsághoz és boldoguláshoz szükségesek máma, s ha valaki erre képtelen, akkor úgy járt. Akkor nem erre a világra való velem együtt. És ez a záró tétel.