Textilkiállítások, 3 az 1-ben a Szombathelyi Képtárban

A Szombathelyi Képtár ismét a figyelem középpontjába került 2017. október 13-án pénteken kora délután.

A megszokottakkal ellentétben e napon nem egy, hanem egy időben három Textil témájú kiállítást is megismerhettek a művészet ezen területe iránt érdeklődők.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Három az egyben mondhatnánk. És a megnyitás sorrendjében, elsőként az emelet előtérben helyet kapott APRÓ ÓRJÁSOK tárlat, avagy Mikróban a makró – a miniatűr textilművészet nagyság ajánlották a látogatók figyelmébe.

Válogatás a képtár miniatűrtextil gyűjteményéből, ami igazán lényűgözően aprólékos, kicsiny csodákból áll és mutatja, a fantázia határtalan, a kivitelezésekről pedig már mit is mondhatnánk, sok esetben döbbenetesek. Igen csak szemet próbáló még a látvány is.

Az emeleten látható szintén, és másodikként szerepelt a megnyitó forgatókönyvében a Minta Alapítvány kiállítása, a MINTA-KÉP-TÁR „Minta Alapítvány”, mint művészeti műhely fennállása óta a MINTA problematikájával foglalkozik. A minta természetrajzával. Egyik jeles képviselője: Polgár Csaba, további tagok tanítványai és kollégái: Erdei Irma, Doromby Mária, Kelemen Kati, Honfi Katalin, Makkai Márta, Varga Anikó, Bényei Tünde. A képtár nagytermében ezekből a nagyméretű textillátványosságokból kaptunk bőséges kínálatot.

Végül felavatták a Metropolitan Egyetem tárlatát is a képtár földszintjén, ahol a hallgatók munkáiból válogattak. Művészeti képzés széles palettájáról most a Kézműves tárgykultúra alapszak, valamint a Divat- és textiltervezés mesterszak hallgatóinak munkáival találkozhatunk. Bemutatásra került a textil különböző területein folyó szakmai képzések folyamata és azok tárgyiasult eredményei. A divattervezés, textiltervezés és kreatív ékszerek bemutatása volt a cél.

A kiállítások november 26-ig illetve, december 16-ig látogathatók.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Csak ez lehet az ősz legfinomabb krémlevese

A férjem a minap egy nagy sütőtökkel állított haza. Mivel a sütőben sült sütőtököt én nem szeretem, ezért leves készült belőle. Egy régi receptemet vettem elő hozzá, tejszínesen készítettem el.

Hozzávalók

1 db nagy, kb. 2,5 kg sütőtök
1 db vöröshagyma
olívaolaj
víz
2 dl tejszín
4 gerezd fokhagyma
fűszerek: só, bors, szerecsendió, gyömbér, petrezselyem
tökmag

Elkészítés

A sütőtököt megmostam, ketté vágtam, eltávolítottam belőle a magházat. Meghámoztam, és kis kockákra vágtam. Ez elég időigényes feladat volt.
A vöröshagymát megpucoltam, felaprítottam, és kevés olajon dinszteltem.
Hozzátettem a tököt, megforgattam benne, majd felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepte.
Magas hőfokon felforraltam, majd forrást követően alacsony hőfokon, fedő alatt 20 percig főztem.
Pürésítettem botmixerrel.
Hozzáöntöttem a tejszínt.
Ízesítettem a megpucolt, felaprított fokhagymával és a fűszerekkel.
Magas hőfokon felforraltam, majd lehúztam a tűzhelyről.
Egy serpenyőben megpirítottam hozzá a tökmagot.
Együtt tálaltam.

Jó étvágyat!

Íme, további két krémleves sütőtökből, ha egyéb receptet is ki:

Sült sütőtök krémleves

Sütőtökkrémleves whiskyvel grillezett tökmaggal

Kun Béla konzultál

Homok került a gépezetbe, esetleg szar a propellerbe – filozófiai nézet vagy mocskos-száj gusztus szerint -, de Pártunk, kormánynak maszkírozva magát boldog, boldogtalannak küldözgeti az ő nemzeti konzultációját nagy kíváncsiságában, illetve ganajságában. Ezek közül is lehet kedv szerint választani.

Így eshetett meg, hogy már Kun Bélát is kérdezgetik Sorosról, aki Kubatov et. listája szerint a Szugló utcában lakik. Őt már rég elvitte az ördög, de az ott lakók szerint nem először érkezik számára levél, így valahogy dicséretes ez az állhatatosság, másfelől közelítve Pártunk kitörölheti az arschát a névsorával, ugyanis egy 1977-ben elhalálozott ember is kapott levelet.

Pedig mennyi-mennyi aláírás-, és más egyéb adatgyűjtés szolgált arra, hogy mindenkiről mindent tudjanak. Valahol azért működik is a rendszer, ennek ékes bizonyítéka, hogy én például még egy megveszekedett levelet sem kaptam a NER-től, ami miatt meg is sértődhetnék, mert csorbulnak a tájékozódáshoz való állampolgári jogaim, és nem tudhatom meg első kézből, mi fortyog egyetlenünk fejében.

Ha én Orbán lennék, aki hála Istennek nem vagyok, akkor tökön rúgnám a listákért felelős Kubatovot, mert amióta belefeledkezett a Ferencvárosba, eléggé trék ezek az adatok, mint az a föntebbi esetekből is kitetszik. Viszont egyik sem tanulságok nélkül való.

A vereséget nem tudják elismerni, ezt az is mutatja, hogy a ’77-es eset kapcsán a Kádár-éra nyilvántartásait szidják a bennfentesek, ami nyomán az a kérdés merül föl az emberben, honnan a búbánatból jutottak ehhez hozzá. A másik meg, hogy Kun Béla vélelmezett címét melyik kisujjukból szopták.

Az viszont, hogy kíváncsiak az ő véleményére, egyáltalán nem meglepő, voltaképp egy tőről fakadnak, így a levélbéli szeánsz lehet tudatos is, vagy pedig Freud mesternek van oka csupán mosolyogni. Választ a néhai népbiztostól biztosan nem fognak kapni, ahhoz a kommunarkai kivégzőhelyre kellett volna címezni az érdeklődést, ahol a mi Bélánkat a haverjai kifasírozták, mert jóban volt Trockijjal

Választ helyette magam vagyok kénytelen adni, és az nem egyéb, mint golyót a sorosistákba, vagy kötelet nekik. Béla ehhöz értett, a hajdani Tanácsköztársaságban elrendelt párszáz kivégzése kutyafasza volt a krími ténykedéséhez képest ugyanis, ahol uszkve hatvanezer tatárt küldött/küldetett a másvilágra, így szolgálva Kobát, aki meg őt iktatta ki 1938-ban. Szugló utca, röhej.

De, mint látjuk, az orosz szál nála is erősen élt, más kérdés, hogy Lenin apánk egy vele való beszélgetésben tucatszor nevezte őt félkegyelműnek. Igaz, legalább a pofájába mondta. Ez azért lehet érdem, mert manapság például senki sem tudja, hogy midőn a mi Orbánunk odahagyja Putyin dácsáját barna nyelvvel, ez a karate-kölök milyen jelzőkkel illeti ezt a mi egyetlenünket, és ezt soha nem is fogjuk megtudni.

Ha mindebbe belegondolunk, a párhuzamosságok és ismétlődések nagyon jól működnek, amit felfedezhetünk Kosztolányi Édes Annájában is:

„…Kun Béla repülőgépen menekült az országból. Délután – úgy öt óra felé – a Hungária Szállóban székelő szovjetház körül fölrebbent egy repülőgép, átrepült a Dunán, a Várhegyen, s merész kanyarodással a Vérmező felé tartott. A gépet maga a népbiztos vezette. Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban, úgy hogy arcát is látni lehetett. Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vigyorgott az alant álló polgárokra, s vásott kajánsággal, csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek. Zserbókat vitt, melyekkel teletömte puffadozó zsebeit, aztán ékszereket, grófnék, bárónék, kegyes, jótékony hölgyek drágaköveit, templomi kelyheket, sok más egyéb kincseket. Karjairól vastag aranyláncok lógtak. Egyik ilyen aranylánc, mikor az aeroplán magasba lendült s eltűnt az ég messzeségében, le is pottyant a Vérmező kellős közepére, és ott egy öreges úr, régi krisztinai polgár, adóhivatalnok a Várban, a Szentháromság téren, valami Patz nevezetű – Patz Károly József – meg is találta. Legalább a Krisztinában ezt beszélték…”

A fukszokon kívül mintha Orbán nézne le erről a gépről, és erről ennyi elég is. Mindezt azért kellett kényszeresen elmesélnem, hogy megvilágítsam a mi konzultációnk mocskosságát, amelyben Kun Béla véleményét kérik, hogy megerősítsék a hitüket, és megalapozzák a téboly politikáját.

Röhej, és sírás.

Oktoberfest, őszi sörfesztivál Szombathelyen

Az 2017-es év utolsó szombathelyi szabadtéri fesztiválját rendezték meg október 13-tól a több nyári rendezvénynek otthont adó helyszínen, a Történelmi Témaparkban.

Az Oktoberfest, München, Párizs, New York és Budapest után első alkalommal mutatkozik be városunkban.

A képekre kattintva további fotók láthatók .

Több mint 1000m2-es eredeti, Paulaner Oktoberfest München sörsátorral, hazánk népszerű együtteseivel, hangulatidéző sramli zenéivel, letisztult elrendezéssel, díszletekkel csalogat a sörfesztivál.

A három napban, különleges bajor ételspecialitások mellett 30 féle sör mutatkozik be, hogy még teljesebb legyen a hangulat.

A nyitó napon máris egy nagy csapat, a Republic szórakoztatott és csapott a húrok közé.

Az időjárás igazi oktoberfestes igazi vénasszonyok nyara talán az idei év utolsó csodás őszi mosolya.

Használjuk hát ki irány a szabadba, irány a sörkert ! Pénztárcát jól megtömni, szükség lehet rá.

A szombat és vasárnap hangulatáról a következő képre kattintva látható a képgaléria.

Kampec dolores LIX. – Sztriptíz

Ott ült tehát Béla kezében a centijével, amellyel az árnyékokat vizsgálta, és erősen zajlott benne az élet. Igaza lett, hiába aranylottak a levelek, és fölöslegesen bágyadozott a Nap, mintha valami szúnyogháló mögül szemlélte volna a világot, annyi erő még most is volt benne, mielőtt jégcsapok nőttek volna rajta, hogy a rigókat jobb kedvre derítse. Igaz, hogy ők nyári napokon pirkadat előtt egy órával szoktak fülsiketítő koncerteket celebrálni, hogy előkészítsék a terepet a fénynek, most ugyanazzal a buzgósággal ordibáltak, és nem lehetett tudni, mit köszöntenek, pedig csak boldogok voltak, hogy van még pár percük, mielőtt lefagyna a lábuk, és éhen halnának, mint arra jónéhány falusi lakos is felkészült. Hogy az eljövendő télbe vagy beledöglik, vagy pedig nem.

Novembertől február végéig űzték ezt a társasjátékot páran, duplagyűrűsök, akiket otthagyott az uruk, hogy egyedül görgessék az időt, fogatlan hajdani traktoristák, akik korán megözvegyültek, és férfi létük minden eszenciájával voltak annyira szerencsétlenek, hogy már az is csoda volt, ha elporlott feleségük nélkül képesek voltak a levest kikanalazni a tálból. Megmutatkozott a teremtés álságossága, hogy míg a nők, alighogy elsiratták gyűlölt férjüket, máris talpra álltak, mint valami világháborús őrmesterek, a teremtés koronái meg annak is örültek, ha magányukban egyáltalán életben maradtak. Abban viszont közös volt a sorsuk, hogy a temetések után, ami minden pénzüket fölemésztette, megkezdődött a nyomorgás fenséges időtöltése, ami nagyon jó móka, fejleszti az életösztönöket, és megedzi a lelket.

Béla forgatta a kezében a mérőszalagját, melankolikusan bámult ki a poros, légyszaros ablakon, és ámulva látta, hogy a halálra ítéltek a tél közelítvén milyen élénkülésbe kezdtek, mint a medve, aki a téli álom előtt még egyszer egy nagyot akar zabálni, hogy kihúzza tavaszig. A falu vén bocsait Isten nem áldotta meg a hibernáció kegyével, olyanok voltak ők, mint a rigók, és a bágyadt napsütésben ugyanaz járt a fejükben, mint a madaraknak, hogy vajon mikor fagy majd le a bütykük. És bár minden nyomorukért voltaképp az istenük volt a felelős, aki hűvös távolsággal szemlélte, hogy bárányai hogyan hullanak el a vérzivatarban, ezek a szerencsétlenek még mindig dicsérték őt, mert nem tudták, mit cselekszenek. Őszbe fordulva a templomban egyre hangosabbak lettek a zsoltárok és egyre hamisabbak is, a sunyi bádogbános pedig malacszemeivel örült, hogy újra hatalma van a falu felett.

Ennyiből állt a szolgálata, s amíg ő túlfűtött szobájában ürühúst zabálva imádta az Istent, és elsősorban azért, mert neki megkegyelmezett, gondolata sem volt arról, hogy drága hívei milyen küzdelmet folytatnak, hogy életben maradjanak, és befizessék neki a tizedet. Látta ezt Béla már régóta, most is ezen gondolkozott, és ugyanezzel a lendülettel meg is nyugtatta magát, hogy az élénk utálat, amit a bádogbános és intézménye iránt érez, jogos, és szükségszerű. Másképpen nem lehet. Így telt el három nap, hogy Béla az ablakhoz tapadt, a fröccsök ura pedig csodálkozott a nagy szótlanságon, és azon is, hogy semmilyen mutatványt nem adott elő a barátja, nem lebegett a szék fölött, nem mozizott a falon, és verseket sem szavalt Olyan komolyság költözött belé, mintha napkeleti bölcs volna.

A kocsmáros meg is kérdezte tőle: – Beteg vagy? – De Béla még csak meg sem szólalt, csupán a fejét rázta, meg az ujjaival dobolt a viaszon, mintha várt volna valamire, ami aztán egyszer csak el is jött. Alkonyodott, vagy nem is, de az árnyékok elnyúltak, a templom tornya is ott ringatózott a kocsma kövén, amikor az egyik fogatlan a Szentháromság szobor mellett haladt el éktelen zajokkal, ahogyan a lapos biciklijét tolta, a csomagtartón átkötözve egy adag gally. A közmunkások, akik már teljesen belebambultak a vakarászásba, csak nézték a debilitás szelídségével, az öreg szuszogott meg imbolygott, jól láthatóan erősen igyekezett, hogy kincseit biztonságban tudhassa, amikor, mint valami hatalmas uszály, rendőrautó fékezett mellette, de senki sem tudta, honnan és hogyan került oda. Megállították ezt a fogatlant, és faggatni kezdték.

Béla, akiben dolgozott az igazság maligánnal vegyítve, nos, Béla fölhorkantott, mint valami versenyló, és a fröccsök ura semmi jóra nem számított már, mert ezt a hangot ismerte. – Basztatják ezt a szerencsétlent. – Ennyit mormogott a foga között, amitől párás lett az ablak, és lukat kellett rajta törölni, hogy láthassa a filmet. – Adj egy vodkát! – Így adott parancsot a kocsmárosnak, aki a hosszú évek tapasztalatai alapján tudta, hogy történés lesz, de azt még ő sem sejtette, milyen. Béla leslukkolta az erőset, megrázkódott tőle, de erő is költözött belé, és ott, az ablak mellett módszeresen vetkőzni kezdett, mint az előre kifizetett ribanc. Olyan is volt. Hatvan év alatt viaszossá fehéredett, megereszkedett bőrrel, pöttyökkel és foltokkal, amelyek a halál közelségét mutatták.

A fröccsök ura megnémulva nézte a sztriptízt, és tudta, hogy nem lesz ennek jó vége, de képtelen volt megszólalni. Béla hajigálta a ruháit, amelyek fönnakadtak kilincseken, székek támláin, csak a cipőjét hagyta magán, és kirontott a várból, rá a janicsár-rendőrökre. Ott ugrált a Szentháromság szobor mellett, férfiassága lafogott, az árnyéka pedig szörnyű túlvilági alakká vált. Hangot is adott ki magából, valami ilyesmit, hogy trullulullu, majd futni kezdett a kukoricás felé, a zsandárok meg utána. Hamar elérték, a földre vitték, és bilincset is kapott, persze. A kocsmáros most értette meg a forradalmat, és a tátott szájjal bámuló biciklis öregre kiáltott: – Menj már, öreg! – A fogatlan észbe kapott, és eltűnt a kapu mögött az életet adó rőzséivel. Béla pedig, ahogyan a rendőrautóba tuszkolták, még odakiáltott a barátjának: – Holnap jövök. – Öt perc volt az egész matiné.

NOVEMBER NYOLCADIKA – 1200-3500 forint között lehet piszkosul örülni!

Az időpont már megszületett.
Nyilván az egész estés program látványelemei is kirajzolódnak lassan, gyártják már a pályányi hosszúságú nemzetiszín szalagot, s a parlament aktuális feladatait is úgy állítják össze, hogy az alelnök úr ne hiányozhasson ott senkinek.

Hosszú hónapok várakozása után, elégedetten szeletelheti végre a nemzetit – polgármesterrel, püspökkel, pártfunkcikkal, haverokkal, cinkostársakkal és persze mindenféle, egészen elenyésző méretű üleptakarítókkal…
Ünnep lesz ez a javából!

Avató, mely után még nehezebb lesz megérteni, hogy az egészhez semmi közünk!
Nem terveztük, nem finanszíroztuk, nem vesszük birtokba – micsoda ócska hazugság ez a „birtokbavétel” című színmű – csak tűrjük, mint ahogy mindezidáig minden mozzanatát.

És mindazok, akik ezt a pillanatot úgy várták, mint a Messiás eljövetelét, most koppannak csak igazán, mert a megpróbáltatások nem érhetnek véget!

Gizi néni, Jucika mama, Laci bácsi, Jocó bá meg a többiek szart sem kapnak a megnyitóval – legfeljebb elmehetnek már napokkal az esemény előtt és jól bevásárolhatnak méregdrága jegyekből, megvehetik az ünneplés jogát!
Amúgy az imént felsorolt csapat csak egy töredéke mindazoknak, akik hosszú heteken, hónapokon át nyelték a port, cuppogtak a sárban, hallgatták a hajnaltól késő estig zuhogó, dübörgő gépeket, s akiket a kiválóan manipuláló sajtótermékek rendre összeugrasztottak a Hali-arénát oly rettenetesen váró drukkerekkel.

Szégyenkezniük kellett és kell, ha szólni merészelnek az elszenvedett kínokról, vagy ha említeni próbálják, miként esett az ingatlanjuk értéke a töredékszint alá, mióta a nagy fehér izé terpeszkedik az erkélyük előtt. Furán igazságtalan volt, ahogy senki nem kért a véleményükből, sem a tervezéskor, sem a kivitelezéskor, sem pedig a hetek óta tartó diszkivilágítás és mindenféle hangpróbák okán.

Az ő dolguk nem lehet más, mint a valami módon elérhető túlélés, minden tűrése és elfogadása – elvégre a miniszterelnök gyönyörűsége mindenek feletti gyönyör! Ostobaság előhozakodni a működésképtelen kórházakat, a lepukkant iskolákat, a járhatatlan utakat – de legalábbis hiábavaló küzdelem, Orbánisztán kies hantjain…

Szóval, a pontosság kedvéért ma világossá válhatott végre, hogy Gizi néni, Jucika mama, Laci bácsi, Jocó bá meg a többiek beslattyoghatnak és megünnepelhetik nagyságosék „piszkosul jól sikerült” projectjét, ott lehetnek és tapsikolhatnak, sikoltozhatnak, mikoron a miniszter nyiszálni méltóztatik, ha…

Ha kifizetik a belépőjegyet, ha tejelnek egy kellemeset, miközben kóser kis bio díszletté válhatnak, a világot körbejáró tudósítások részeként, amikor a Haladás Sportkomplexum soha nem látott tömegeiről kell majd ódákat röffenteni!

Mert amint pl. az Őrvidékház valamennyi rendezvényén előforduló kilenc nézőről hetente méltóztatnak gyönyörű eposzokat firkantani, minden bizonnyal ezt a megnyitó ünnepséget is a hatalmas nézőszámmal teszik majd felejthetetlenné.

Lesz ott kérem minden, ami helyi különlegesség – tehát fellépti díjukról boldogan lemondó balga tősgyökeresek attrakciói -, lesznek ügyeletes sztárocskák, akiknek fenekén még ott piheg valamely közeli tehetségkutató maradványa, no és persze lesznek római kacatokba öltöztetett szombathelyi operátorok, meg integető manuszok, amolyan elkötelezettek. Ha nem szarakodtak volna oly soká a kivitelezők, maga Szent Márton is itt felezné aktuális köpönyegét, s pár százan lenyalhatnának pár száz reanimációs babut is – elvégre ez a segítés városa.

Kedves szombathelyi barátaink!
Drága Gizi néni, Jucika mama, Laci bácsi, Jocó bá meg a többiek a Rohonci út lakói!
Legyünk már olyan bátrak és ne álljunk sorba méregdrága jegyekért! Ízléstelen és szokás szerint aljas húzás valami birtokba vételéről ünnepélyt rendezni, ott, ahol éppen csak ideiglenes vendégek lehetünk, egyetlen megváltott helyjegy erejéig!

Ez Szombathely vezetésének a szintje, amihez felesleges volna asszisztálnunk… Nélkülünk alkották, nélkülünk vegyék birtokba, akiket illet, s örvendezzenek, ahogy szoktak, publikum és érdeklődők nélkül!

Csak, hogy megírhassák, miként fanyalgunk, mi a nyilván Soros-bérenc szombathelyiek…

Hamupipőkét hozta el a gyerekeknek Majoros Ági Szombathelyre

A kicsiknek is megkezdődött a színházi szezon. Az Agora MSH vendége Majoros Ági volt aki legújabb bábelőadását, a Hamupipőkét hozta el az ovisoknak.

Ági jól ismert, kedvelt bábszínész Szombathelyen, nem egy produkcióval nyűgözte már le a gyerkőcöket.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Különleges szereplői karakterével azonosulni tudó művész ő, aki teljes átéléssel van jelen az történetekben. A legújabb meséből kiderül, hogyan talál rá Hamupipőkére a boldogság a sok megpróbáltatás után.

A sok viszontagság ellenére Hamupipőke sosem veszti el hitét, jókedvét, álmait. Így hát megsegíti az élet, bátorítja a sors, öleli, felemeli, hercegnővé varázsolja a szerelem és végül minden jóra fordul.

Az ovisokat két előadáson fogadták az élethű bábfigurák, és mozgatójuk a mindig mosolygós Majoros Ági.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Veres püspök keresztje

Veres Andrásnak víziója támadt, amelyben megjelent neki az Apokalipszis. Itt és most. A lángokban álló Róma, valamint a vértől csöpögő szájú Néró, és ebből arra a következtetésre jutott, hogy ma, Magyarországon a demokrácia égisze alatt üldözik a keresztényeket, ami állítástól nyolcfelé áll az ember füle, és elgondolkozik a lelki szegényeken.

Úgy fest a dolog, hogy a magyar papság színe-virága, midőn a Kádár-éra III/III-as kötelmeit odahagyta, nem tud mit kezdeni a nyakába szakadt rohadt nagy szabadsággal meg a visszakapott javakkal, s mint valami degenerált szurkolótábor, rigmusra fakad, hogy még, még, még, ennyi nem elég, és meg is kapja az óhajtásokat. Két napja is hétmilliárdot, és ettől üldözöttnek érzi magát, ami érdekes életérzés.

Tényleg minden Nérótól indult el, aki játékos kedvében – talán, de nem biztosan – ókori Marinus van der Lubbét játszott, aki a Reichstag felgyújtásával alkalmat adott Hitler bácsinak, hogy a kommunistákat megszeretgesse kicsit. Néró is, ahogyan égett Róma kr. u. 64-ben, kommunisták híján a keresztényekben találta meg a baj eredőjét, és módszeresen irtotta őket.

És ez a tempó folytatódott, ellenben a keresztények tulajdonképpeni üldözése Traianus császár uralkodása idején kezdődött. Traianus ugyanis kr u. 112-ben kiadott egy rendeletet, amelynek értelmében a keresztények vallásuk gyakorlása miatt egyenként bevádolandók. Ennek vetett véget Galerius kr. u. 311-ben, amikor ezt a rendeletet hatályon kívül helyezte, és biztosította a keresztények szabad vallásgyakorlását.

Erről a cirka két évszázadról tudnának mesélni a jó keresztények, akik nem teli hassal és bíborban-bársonyban vizionálták, hogy üldözik őket, hanem élénken menekültek a rájuk eresztett oroszlánok elől, és egyéb cukiságok.

Máma is üldözik a keresztényeket a kerek világban, elsősorban Észak-Koreában, ahol a Biblia birtoklásáért nyilvános kivégzés jár. Az ötven kiemelt országból harmincötben a radikális iszlamizmus a keresztényüldözés elsődleges forrása. „Szélsőséges üldöztetésnek” vannak kitéve a keresztények Irakban, Eritreában, Afganisztánban, Szíriában, Pakisztánban, Szomáliában, Szudánban és Iránban.

Viszont Magyarhon nem szerepel a listán, és mért is szerepelne. Itt, minálunk az üldözés abból áll, hogy egy egyházi iskola kétszer annyi pénzt kap egy tanuló után, mint egy nem egyházi, kvázi kötelezővé tették a hitoktatást, az állami média orrba-szájba nyomatja az istentiszteleteket, körmeneteket, egyházi ünnepeket, és össze sem tudják számolni mennyi támogatást, kedvezményt kapnak. Ezt rohadt nehéz lehet elviselni.

„Évek óta terjed Európa-szerte a kereszténygúnyolás, minden véres üldözés így kezdődött. Most még csak tiltják a vallási tárgyak, szimbólumok viselését, a függetlennek mondó média támadást indít a másként gondolkodók ellen – előbb-utóbb véres végkifejlete lesz ennek.” – ilyeneket is mond a püspök, amiből kitetszik, hogy nincsen egészen magánál.

Nekem épp úgy tűnik, kies honunkban a nem-keresztényeket támadják elsősorban, mint a liberális ateisták például, Veres püspök viszont szabadon lóbálhatja a pásztorbotját. Ellenben a burka sok helyen tilos, és még sorolhatnám, hogy ez a mi vezérpapunk mért hazudik, vagy mért ment el az esze.

Annyit csöndben megjegyeznék, hogy senki sem gúnyolja a vasárnap misére csoszogó özv. Kiss Bélánét. Ellenben Veres püspököt és cimboráit, úgymint ilyen Semjének, Harrachok és Aradszkiak viszont igen, akik nagy buzgalmukban maguk űznek gúnyt a kereszténységből, mert megtagadták a pápát és orbánzsoldosok lettek.

Ez abból is látszik, az ilyen nyilatkozatokkal csak annyi a céljuk, hogy az egyszerű polgárokban, mint özv. Kiss Béláné, elültessék a félelmet. Így semmiben sem különböznek a fideszkatonáktól, akik meg azt vizionálták, hogy a jobbikosok verik a nyugdíjasokat. Az sem volt igaz, meg ez sem. Viszont az ilyen Veres püspököknek, ha mással nem is, de a lelkiismeretükkel egyszer majd el kell számolni. Hosszú menet lesz.

Álmatlan – Anna and the Barbies koncert és dokumentumfilm diszbemutatója

Finoman szerényen megreklámozott mozifilm előadás volt október 11-én szerdán este az Agora Savaria Filmszínházban. A mozi aulája mégis hangos volt kezdés előtt már fél órával.

A pénztárnál sor állt, a büfénél szintén várakozni kellett a ropogtatni valóért és itókáért. Anna and the Barbies – Álmatlan című koncert és dokumentumfilmjének díszbemutatója, és egyben közönségtalálkozója volt e napon Szombathelyen.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A jegyek nagy mennyiségben fogytak már elővételben is. A nagyterem pedig 80%os telítettséggel várta a filmkedvelőket, de főleg a zenekar rajongó táborát. 

A vendégek, vetítés után Pásztor Anna – Az Anna and the Barbies frontasszonya és Pásztor Sámuel énekes, gitáros egy beszélgetésen mutatta be, mesélte el a film készítésének körülményeit, majd kérdésekre is szívesen válaszoltak a dedikálás, és fotózkodás előtt. A beszélgetésen a film rendezője is részt vett.

A felvételek nagy része 2016 novemberében a Fővárosi Nagycirkuszban tartott lemezbemutatón készült

Az irányítás ezen az estén is láthatóan Anna kezében volt. A csapat munkáját egyértelműen erősíti a testvérek közötti kapocs. A koncertfilmben nem csak a vadság, a nyers erő, és az őrült életigenlés jött át, de megmutatta a zenekar másik arcát, nem csak a zenészi, hanem az emberi arcokat is tükrözte. Az érzékenységet az elkötelezettséget egymás és a zene iránt.

A koncerteken gátlásokat félelmeket levetkőzve lépnek színpadra, minden különleges, meghökkentő dolgot felvállalva, amit mi hétköznapi emberek talán sosem mernénk. Ettől igaziak, másak szerethetőek.

A film amit 16 kamera felvételéből állítottak össze, lenyűgöző hang, fény és képi anyaggal kényeztet. A felvételek segítségével nyerhettünk betekintést a fantasztikus hangulatú koncertbe, ahol felhangzottak a legismertebb slágerek. Voltak bohócok, artisták, maszkok, álarcok, spontán jelenetek. Az Álmatlan sokkal több mint egy koncertfilm, olyan hatást ért el a nézőtéren, hogy a riportok közben lélegzetelállító csend uralkodott, a dalok közben szinte együtt élt, énekelt halkan a közönség, néha nevettek, néhányan könnyeztek.

A film utáni érdekesebb kérdésen talán még ma is gondolkodnak Annáék. Hogy mi az ami nem lesz? Hiszen amit csak el lehet képzelni, fantázia fel tud dolgozni, az már mind volt, van és lesz is, de hogy mi nem lesz? Ez fogas kérdés volt.

Viszont arra a kérdésre, honnan ez a kiapadhatatlan energia az együttesben, azonnal gondolkodás nélkül jött is a frappáns Anna and the Barbies stílusú válasz. „A zenekart a paksi atomerőmű szponzorálja.” Bizony több kérdésem nincs is, de a közönségnek sem volt. Így következhetett a dedikálás, ami szintén nem egy szokványos dolog, hisz a legkülönösebb helyekre, dolgokra is kerültek aláírások.

Kicsi kedves ajándékok is érkeztek, nagy örömöt okozva. A fotózáson aztán a jó arcok régi ismerősök és ölelések is elérkeztek.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

ROCKTÓBER 13. PÉNTEK – Isten éltessen, Paul Simon!

Volt egyszer, hol nem volt egy bizonyos Simon Lajos nevű főiskolai tanár, és felesége, Bella, aki szintén a nemzet napszámosának szegődve tengette életét…

Átlagos történet, mondhatni bagatell, hogy még a második világháború előtt összecsomagoltak és kivándoroltak Magyarországról Amerikába. Migránsok voltak ők, a szó valódi értelmében, amiért ma valószínűleg a legkevésbé sem lehetnénk büszkék rájuk, mi magyarok. Lajos Magyarországon még a rádiózenekar tagja volt, Amerikában már zenét tanított, és nagybőgősként, Lee Sims művésznéven lépett fel dzsessz-zenekarokkal. Amerikában nyelvészdiplomát és doktorárust szerzett, egyetemen tanított, 1995-ben hunyt el. Felesége, aki 97 évet élt, 2007-ben búcsúzott e szeretett világtól.

Fiuk, a világhírű Paul Simon 1941-ben született Newarkban, éppen ma, hetvenhat évvel ezelőtt, október 13-án. Schuster Lóri szerint az ő születésnapját ünnepeljük így, hangos szóval és dallal: rocktóberben születtem én! Vagyis rocktóber 13-án, pénteken!

Tizenegy éves volt, ismétlem, 11 éves, amikor egy iskolai évzáró előadáson felfigyelt egyik évfolyamtársa énekhangjára. Ahogy Paul dalolt, úgy nem tudott senki. Illetve csak az a fiú, aki felfedezte őt: Art Garfunkel volt az. A közös pont, vagyis a mindenkit elvarázsolni képes örök-amerikai zene megtalálása után kezdtek barátkozni. Ez boronálta őket közös csapattá! Szinte e pillanatban született meg a Simon & Garfunkel!

Először 13 évesen léptek fel együtt. Kísérletnek indult, de…hatalmas siker lett! A Tom and Jerry-produkció, amelyben az alig 155 centiméter magas Paul Simon formálta Jerryt a szelíd, de rafinált kisegeret, a magasabb Art Garfunkel pedig Tomot, a mindenre elszánt pákosztos macskát. Tom és Jerry duója megért egy kislemezt! Még három év amikor 16 évesek lettek, 1957-ben a Simon által írt Hey School Girl-lel máris a 49. helyig jutottak a slágerlistán. Ez maga volt a frenetikus siker! Gondoljunk bele: 16 évesen a 49. hely!
Paul Simon főiskolán tanult angol nyelvet és irodalmat, míg Garfunkel a Columbia Egyetemre járt matematika szakra. Két teljesen más érdeklődésű ember, egymástól két távoli egyetemen tanult. Simon a diploma megszerzése után még bele-belehallgatott jogi előadásokba is, de diplomát végül soha nem szerzett. Valószínűleg azért is, mert a rock and roll volt és maradt is a mindene…

A hírhedt Disney mesefigurákat hátrahagyva immár saját nevükön, egyszerűen Simon & Garfunkel néven adták ki első – ahogy ezt akkoriban mondták: „nagy” lemezüket 1964-ben. Ez volt a Wednesday Morning 3 A.M. A dalok nagy része az amerikai népzenére épült, többet közülük Paul Simon írt. Köztük volt a híres Sound of Silence is. A várakozások és a zseniális hangzás, vokálok és dallamok ellenére a lemez csúfosan megbukott. Nagyon kevesen keresték, már-már úgy tűnt, hogy befejezhetik a közös munkát. Paul Simon Angliába költözött és szólókarrierbe kezdett…

Mindeközben a Garfunkellel közös lemezüket készítő producer, bizonyos Tom Wilson újrakeverte, majd elkezdte rádióknak küldözgetni az album egyik dalát. Elektromos gitárt, basszusgitárt és dobot is tett a The Sound of Silence vokálja alá, és ezzel az új verzióval kilincselt a rádióknál. A dal hamarosan a slágerlisták élére került, a közös siker útjába már nem állhatott semmi…

Simon és Garfunkel kapcsolata állítólag több volt, mint baráti. Ennek ellenére a közös munkát rengeteg súrlódás nehezítette, és egy idő után világossá vált, hogy a közös siker sem tudja ezeket enyhíteni. Az 1970-es Bridge Over Troubled Water lemezük után elváltak útjaik, mindketten szólókarrierre koncentráltak, csak időnként léptek fel együtt.

Az amerikai életérzés fontos részévé váltak dalaik, és Paul Simon mára valódi ikonná vált. Büszkék lehetünk rá, ma főleg, hiszen 76. születésnapját ünnepli. Büszkék lehetünk rá, mi magyarok, Simon Lajos és Bella kedves fiára, Palikára, aki annyi gyönyörű dalt írt nekünk, s a nagyvilágnak!

Éljen rocktóber 13. péntek!